I dabble in design. I'm a curator of architecture and design; I happen to be at the Museum of Modern Art. But what we're going to talk about today is really design. Really good designers are like sponges: they really are curious and absorb every kind of information that comes their way, and transform it so that it can be used by people like us. And so that gives me an opportunity, because every design show that I curate kind of looks at a different world. And it's great, because it seems like every time I change jobs.
Elmerülök a formatervezésben -- építészeti- és formatervező kurátor vagyok. Történetesen a MOMA-ban; ám ami fontos -- amiről ma beszélni fogunk, az a formatervezés. Az igazán jó formatervezők olyanok, mint a szivacs. Kíváncsiak és "beszívnak" minden információt, ami az útjukba akad, majd átalakítják oly módon, hogy az számunkra használható. Ez adja meg nekem a lehetőséget: a formatervezési kiállítások, melyek fölött kurátorkodom, különböző világokat tárnak fel. És ez nagyszerű: úgy tűnik, minden alkalommal új állásban vagyok.
And what I'm going to do today is I'm going to give you a preview of the next exhibition that I'm working on, which is called "Design and the Elastic Mind." The world that I decided to focus on this particular time is the world of science and the world of technology. Technology always comes into play when design is involved, but science does a little less. But designers are great at taking big revolutions that happen and transforming them so that we can use them. And this is what this exhibition looks at.
Ma pedig előzetest kínálok a legközelebbi kiállításról, amin dolgozom, nevezetesen a "Formatervezés és a rugalmas elméről". A világ, amelyre koncentrálni fogok ebben az esetben, a tudomány és a technológia világa. Amikor formatervezésről van szó -- a technológia jelen van, a tudomány kevésbé. Ám a formatervezőknek megvan az az adottságuk, hogy tudományos "forradalmakat" alakítsanak át oly módon, hogy számunkra hasznosak legyenek. És ez az, amire ez a kiállítás összpontosít.
If you think about your life today, you go every day through many different scales, many different changes of rhythm and pace. You work over different time zones, you talk to very different people, you multitask. We all know it, and we do it kind of automatically. Some of the minds in this audience are super elastic, others are a little slower, others have a few stretch marks, but nonetheless this is a quite exceptional audience from that viewpoint. Other people are not as elastic. I can't get my father in Italy to work on the Internet. He doesn't want to put high-speed Internet at home. And that's because there's some little bit of fear, little bit of resistance or just clogged mechanisms. So designers work on this particular malaise that we have, these kinds of discomforts that we have, and try to make life easier for us. Elasticity of mind is something that we really need, you know, we really need, we really cherish and we really work on. And this exhibition is about the work of designers that help us be more elastic, and also of designers that really work on this elasticity as an opportunity. And one last thing is that it's not only designers, but it's also scientists.
Ha mai életünkre gondolunk, láthatjuk, hogy minden nap különböző mértékeken vágunk át, megannyi különböző ritmust és iramot váltunk. Különböző időzónákat hidalunk át a munkánkban, különböző emberekkel állunk kapcsolatban -- "multitaszkolunk". Mindezt tudjuk és nagyjából automatikusan tesszük. Egyesek a közönségből szuper rugalmas elmével bírnak, mások némivel lassúbbak, ismét mások némivel rugalmasabbak; de összességében -- kitűnő közönség ebből a szempontból. Ismét mások nem annyira rugalmasak. Én például nem tudom elérni, hogy Olaszorszgban élő apám használja az internetet. Nem akar a házában egy gyors internetet. Azért, mert egy csipetnyi félelemről, egy kevés ellenállásról vagy csak egy kissé "berozsdásodott" mechanizmusról van szó. És ez az, amin a formatervezők munkálkodnak, ezen a sajátos kényelmetlen érzésen, amin átmegyünk -- és próbálnak könnyíteni rajtuk. És mint tudják, ugyancsak szükségünk van az elmebeli rugalmasságra, ténylegesen, hogy ápoljuk és fejlesszük. Ez a kiállítás azon formatervezők munkájáról szól, akik segítenek rugalmasabbá tenni bennünket, és olyanokéról, akik ezt a rugalmasságot mint lehetőséget fejlesztik ki. És végül -- nem csak formatervezőkről, hanem tudósokról is.
And before I launch into the display of some of the slides and into the preview, I would like to point out this beautiful detail about scientists and design. You can say that the relationship between science and design goes back centuries. You can of course talk about Leonardo da Vinci and many other Renaissance men and women -- and there's a gigantic history behind it. But according to a really great science historian you might know, Peter Galison -- he teaches at Harvard -- what nanotechnology in particular and quantum physics have brought to designers is this renewed interest, this real passion for design.
Mielőtt elkezdenék bemutatni néhányat a felvételek közül és belevágnék az előzetesbe, szeretném felhívni a figyelmüket egy ugyancsak szép részletre a tudósok és a formatervezés között. Állíthatjuk, hogy a kapcsolat a tudomány és a formatervezés között évszázadokra tekint vissza. Lehet természetesen beszélni Leonardóról és megannyi reneszánsz férfiról és nőről -- óriási múlttal a háttérben. Ám ahogy egy nagy tudománytörténész -- akit talán ismernek -- Peter Galison, aki a Harvardon tanít, azt állítja: a nanotechnológia, és különösen a kvantumfizika újult érdeklődést váltott ki a formatervezőknél, igazi szenvedélyt a formatervezés iránt.
So basically, the idea of being able to build things bottom up, atom by atom, has made them all into tinkerers. And all of a sudden scientists are seeking designers, just like designers are seeking scientists. It's a brand-new love affair that we're trying to cultivate at MOMA. Together with Adam Bly, who is the founder of Seed magazine -- that's now a multimedia company, you might know it -- we founded about a year ago a monthly salon for designers and scientists, and it's quite beautiful. And Keith has come, and also Jonathan has come and many others. And it was great, because at the beginning was this apology fest -- you know, scientists would tell designers, you know, I don't know what style is, I'm not really elegant. And designers would like, oh, I don't know how to do an equation, I don't understand what you're saying. And then all of a sudden they really started talking each others' language, and now we're already at the point that they collaborate.
Úgyhogy az ötlet, hogy lehetőség adódik a dolgokat az alapoktól a csúcsig felépíteni atomonként, barkácsokká tette őket. És hirtelen a tudósok formatervezőket keresnek, mint ahogy az utóbbiak tudósokat. Egy teljesen új "szerelem", amelyet próbálunk ápolni a MOMA-nál, Adam Bly-al együtt; Adam a Seed magazin alapítója, a magazin manapság egy multimédia vállalat -- talán ismerik -- a vállatot körülbelül egy éve alapítottuk: havi összejövetel formatervezők és tudósok között -- állíthatom, hogy sikerült. Keith bekapcsolódott, és Jonathan is, és még sokan mások. És nagyszerű volt, ugyanis az elején egy "bocsánatkérő ünnep" volt, a tudósok kértek bocsánatot a formatervezőktől: nem tudom, mi az a "stílus", nem vagyok igazán elegáns. És a formatervezők is: ó, nem tudom, hogy kell egy egyenleget megoldani, nem értem, mit mondasz. És aztán egyszer csak elkezdték beszélni a másik nyelvét is; és most már ott tartunk, hogy együttműködnek.
Paul Steinhardt, a physicist from New York, and Aranda/Lasch, architects, collaborated in an installation in London at the Serpentine. And it's really interesting to see how this happens. The exhibition will talk about the work of both designers and scientists, and show how they're presenting the possibilities of the future to us. I'm showing to you different sections of the show right now, just to give you a taste of it. Nanophysics and nanotechnology, for instance, have really opened the designer's mind. In this case I'm showing more the designers' work, because they're the ones that have really been stimulated. A lot of the objects in the show are concepts, not objects that exist already. But what you're looking at here is the work of some scientists from UCLA. This kind of alphabet soup is a new way to mark proteins -- not only by color but literally by alphabet letters. So they construct it, and they can construct all kinds of forms
Tudják, hogy Paul Steinhardt New York-i orvos, és Aranda/Lasch építészek, együtt dolgoztak egy munkán a londoni "Serpentine"-en. Érdekes látni, hogyan is történik. A kiállítás bemutatja mind a formatervezők, mind a tudósok munkáját, és rávilágít arra, hogy ez a munka hogyan mutatja be a jövő lehetőségeit. Amiket most mutatok önöknek, azok különböző mozzanatok a kiállításból -- egy kis ízelítő -- ám a nanofizika és nanotechnológia szó szerint megnyitotta a formatervező elméjét. Ebben az esetben a formatervezők munkáját mutatom be -- minthogy ők azok, akik ténylegesen ösztönözve voltak. A kiállított tárgyak közül sokan fogalmak -- nem a valóságban fellelhető tárgyak. Ám amit itt látunk, az egy UCLA-tudós munkája. Ez az "ABC leves" egy új módja a fehérjék megjelölésének, nem csak szín szerint, hanem szó szerint -- az ABC segítségével. Úgyhogy megépítették -- és meg tudnának építeni más formákat is
at the nanoscale. This is the work of design students from the Royal College of Arts in London that have been working together with their tutor, Tony Dunne, and with a bunch of scientists around Great Britain on the possibilities of nanotechnology for design in the future. New sensing elements on the body -- you can grow hairs on your nails, and therefore grab some of the particles from another person. They seem very, very obsessed with finding out more about the ideal mate. So they're working on enhancing everything: touch, smell -- everything they can, in order to find the perfect mate.
nanoméretben. Ez pedig formatervező diákok munkája Londoni Royal College of Arts-on a tanárukkal, Tony Dunne-al és néhány angliai tudóssal a nanotechnológia kínálta lehetőségekkel a formatervezésben -- a jövőben. Új érzékelő elemek a testen. Szőrszálakat növeszthetünk a körmünkön, és ezáltal részecskéket ragdhatunk meg egy másik személyből. Úgy tűnik, megszállottan szeretnének megtudni minél többet az ideális partnerről. Ezáltal azon dolgoznak, hogy minden érzéket javítsanak -- érintést, szaglást, mindent, amit tudnak -- annak érdekében, hogy megtalálható legyen.
Very interesting. This is a typeface designer from Israel who has designed -- he calls them "typosperma." He's thinking -- of course it's all a concept -- of injecting typefaces into spermatozoa, I don't know how to say it in English -- spermatazoi -- in order to make them become -- to almost have a song or a whole poem written with every ejaculation. (Laughter) I tell you, designers are quite fantastic, you know.
Roppant érdekes. És ez itt egy typeface-formatervező Izraelből, aki a tervet typospermának nevezi. A koncepció: befecskendezni a betűképet a spermiumba - nem tudom hjól mondtam-e, annak érdekében, hogy szinte egy dalt énekeljenek vagy akár egy verset írjanak minden ejaculációnál. Elmondhatom önöknek -- a formatervezők fantasztikusak.
So, tissue design. In this case too, you have a mixture of scientists and designers. This here is part of the same lab at the Royal College of Arts. The RCA is really quite an amazing school from that viewpoint. One of the assignments for a year was to work with in-vitro meat. You know that already you can grow meat in vitro. In Australia they did it -- this research company, called SymbioticA. But the problem is that it's a really ugly patty. And so, the assignment to the students was, how should the steak of tomorrow be? When you don't have to kill cows and it can have any shape, what should it be like? So this particular student, James King, went around the beautiful English countryside, picked the best, best cow that he could see, and then put her in the MRI machine. Then, he took the scans of the best organs and made the meat -- of course, this is done with a Japanese resins food maker, but you know, in the future it could be made better -- which reproduces the best MRI scan of the best cow he could find.
És ez most szövet-formatervezés. Ebben az esetben is tudósok és formatervezők kombinációja. Ez itt része ugyanannak a Royal College of Arts laboratóriumnak. Az RCA egy ténylegesen csodálatos intézmény ebből a szempontból. A feladatok egyike: egy évig laboratóriumi hússal dolgozni. Mint tudják, manapság létre lehet hozni húst laborban. A SymbioticA, egy ausztrál kutatócsoport megtette. A probléma az, hogy ugyancsak rút dolog. A diákok feladata tehát az volt, hogy milyen lesz a jövő steakje. Amennyiben nem kell marhákat vágni és bármilyen formája lehet -- milyen lesz? Így tehát, egy James King nevűu diák bejárta Anglia gyönyörű vidékeit, kiválogatta a szerinte legeslegjobb tehenet, amelyet látott, és MRI vizsgálatnak vetette alá. Kiválogatta a legjobb szervek fotóját és megalkotta a húst. Japán gyanta-élelem termelők is megtették ezt, ám tovább lehet fejleszteni. Ám a feldolgozás a legjobb MRI felvétel a legtökéletesebb tehénről, amelyet talált.
Instead, this element here is much more banal. Something that you know can be done already is to grow bone tissue, so that you can make a wedding ring out of the bone tissue of your loved one -- literally. So, this is indeed made of human bone tissue.
Ez az elem itt már sokkal banálisabb. Valami, amit, mint tudják, már ma lehetséges előállítani: csontszövetet növeszteni úgy, hogy eljegyzési gyűrűt lehet elűállítani a szeretett lény csontszövetéből -- szó szerint. Ez valóban emberi csontszövetből van.
This is SymbioticA, and they've been working -- they were the first ones to do this in-vitro meat -- and now they've also done an in-vitro coat, a leather coat. It's miniscule, but it's a real coat. It's shaped like one. So, we'll be able to really not have any excuse to be wearing everything leather in the future.
Ez a SymbioticA munkája; ők voltak az elsők, akik ezt a laboratóriumi húst létrehozták és most létrehoztak egy laboratóriumi kabátot -- bőrkabátot. Apró -- de igazi kabát. Olyan a formája. Úgyhogy a jövőben tényleg nem lesz semmi akadálya annak, hogy bármily bőrholmit hordjunk.
One of the most important topics of the show -- you know, as anything in our life today, we can look at it from many, many different viewpoints, and at different levels. One of the most interesting and most important concepts is the idea of scale. We change scale very often: we change resolution of screens, and we're not really fazed by it, we do it very comfortably. So you go, even in the exhibition, from the idea of nanotechnology and the nanoscale to the manipulation of really great amounts of data -- the mapping and tagging of the universe and of the world. In this particular case a section will be devoted to information design. You see here the work of Ben Fry. This is "Human vs. Chimps" -- the few chromosomes that distinguish us from chimps. It was a beautiful visualization that he did for Seed magazine. And here's the whole code of Pac-Man, visualized with all the go-to, go-back-to, also made into a beautiful choreography.
A kiállítás egyik legfontosabb témája az, hogy mint tudják, mint minden a mai életünkben, sok-sok szemszögből világítható meg, különböző szinteken. Egyike a legérdekesebb és legfontosabb fogalmaknak a méretarány. Nagyon sűrűn váltunk méretarányt, változtatjuk a képernyők felbontását, és nem -- ugyancsak nem jövünk tőle izgalomba -- nagyon is természetesen tesszük. Itt a kiállításon is váltunk a nanotechnológia és a nanoléptéktől a nagy mennyiségű információ manipulálásához; a világmindenség és a világ feltérképezéséhez és megjelöléséhez. Egy külön szekció lesz biztosítva az információs formatervezésnek. Itt láthatjuk Ben Fry munkáját. Ez itt ember -- csimpánzokkal szemben, az a pár kromoszóma, ami megkülönböztet tőlük. Egy szép vizuális megjelenítés, amit a Seed magazinnak készített. És itt van Pac-Man vizualizált kódja az egész ide-oda, átdolgozva egy tetszetős koreográfiára.
And then also graphs by scientists, this beautiful diagraph of protein homology. Scientists are starting to also consider aesthetics. We were discussing with Keith Shrubb* this morning the fact that many scientists tend not to use anything beautiful in their presentations, otherwise they're afraid of being considered dumb blondes. So they pick the worst background from any kind of PowerPoint presentation, the worst typeface. It's only recently that this kind of marriage between design and science is producing some of the first "pretty" -- if we can say so -- scientific presentations. Another aspect of contemporary design that I think is mind-opening, promising and will really be the future of design, is the idea of collective design. You know, the whole XO laptop, from One Laptop per Child, is based on the idea of collaboration and mash and networking. So, the more the merrier. The more computers, the stronger the signal, and children work on the interface so that it's all based on doing things together, tasks together. So the idea of collective design is something that will become even bigger in the future, and this is chosen as an example.
És itt vannak a tudósok grafikonjai, ez egy szép fehérje-homológia diagrafikon. A tudósok kezdik fontolóra venni az esztétikát is. Keith Shrubbal arról beszélgettünk ma reggel, hogy sok tudós nem hajlik arra, hogy bármi szépet használjon az előadásaiban -- attól tartanak, hogy lányosnak tartanák őket. Úgyhogy a legrosszabb hátteret választják bármely PowerPoint prezentációból, a legrosszabb betűtípussal. Csak az utóbbi időben tapasztalhattuk, hogy ez a "házasság" a formatervezés és a tudomány között meghozta az első szépnek nevezhető tudományos előadásokat. Egy másik aspektusa a kortárs formatervezésnek, amely úgy gondolom, ígéretes és elmetágító és ténylegesen a formatervezés jövője lesz, az a kollektív formatervezés fogalma. Mint tudják, az XO laptop, melyből minden gyereknek juttatnak, az együttműködés, az interakció és a hálózat konceptekre vannak alapozva. Tehát minél többen vannak, annál jobb. Minél több a számítógép, annál erősebb a jelzés, a gyerekek a közös felületen vannak, és minden arra van alapozva, hogy együtt dolgoznak, a feladat közösen lesz megoldva. A közös formatervezés fogalma a jövőben még erősebb lesz, és példának választottuk
Related to the idea of collective design and to the new balance between the individual and the collectiveness, collectivity is the idea of existence maximum. That's a term that I coined a few years ago while I was thinking of how pressed we are together, and at the same time how these small objects, like the Walkman first and then the iPod, create bubbles of space around us that enable us to have a metaphysical space that is much bigger than our physical space. You can be in the subway and you can be completely isolated and have your own room in your iPod.
a kollektív formatervezéshez és az új egyensúlyhoz. Az egyéni és a kollektív tevékenység között a elmosódik a határ, összekapcsolódik a maximális egzisztencia fogalma. A terminológiát pár éve fogalmaztam meg, amikor azon gondolkodtam, hogy mennyire össze vagyunk szorítva, és ugyanakkor az apró tárgyak, mint a walkman és később az ipod, tér-buborékokat hoznak létre körülöttünk, amelyek lehetővé tesznek egy metafizikus tér-létet körülöttünk, amely sokkal tágabb, mint a valós fizikai terünk. A metrón lehetsz, teljesen elkülönítve a saját teredben az ipododban.
And this is the work of several designers that really enhance the idea of solitude and expansion by means of various techniques. This is a spa telephone. The idea is that it's become so difficult to have a private conversation anywhere that you go to the spa, you have a massage, you have a facial, maybe a rub, and then you have this beautiful pool with this perfect temperature, and you can have this isolation tank phone conversation with whomever you've been wanting to talk with for a long time. And same thing here, Social Tele-presence. It's actually already used by the military a little bit, but it's the idea of being able to be somewhere else with your senses while you're removed from it physically. And this is called Blind Date. It's a [unclear], so if you're too shy to be really at the date, you can stay at a distance with your flowers and somebody else reenacts the date for you.
És ez számos formatervező munkája, amely ténylegesen fokozta a magány és az expanzió fogalmait, különböző technikák alkalmazásával. Ez itt egy gyógyfürdő-telefon. Az ötlet mögötte -- olyan nehéz magánbeszélgetést folytatni bárhol -- úgyhogy egy gyógyfürdőbe megyünk masszázsra, arcpakolásra, talán egy peeling is belefér, rendelkezésünkre áll a gyönyörű úszómedence ideális hőmérsékletével, és megadatott ebben az elkülönített tartályban a beszélgetés, akárkivel, akivel már régóta akartál beszélni. Ugyanaz, "Társasági Tele-jelenlét". Tulajdonképpen ez használatban van már a katonaságban, kisebb mértékben; az elképzelés: lehetőség "máshol lenni" az érzékeinkkel. És ezt "vakrandinak" nevezik. Amennyiben túl szégyenlős vagy a randevún lenni, kellő távolságban állsz a virágokkal és valaki más újraéleszti a randevút.
Rapid manufacturing is another big area in which technology and design are, I think, bound to change the world. You've heard about it before many times. Rapid manufacturing is a computer file sent directly from the computer to the manufacturing machine. It used to be called rapid prototyping, rapid modeling. It started out in the '80s, but at the beginning it was machines carving out of a foam block a model that was very, very fragile, and could not have any real use. Slowly but surely, the materials became better -- better resins. Techniques became better -- not only carving but also stereolithography and laser -- solidifying all kinds of resins, whether in powder or in liquid form. And the vats became bigger, to the point that now we can have actual chairs made by rapid manufacturing. It takes seven days today to manufacture a chair, but you know what? One day it will take seven hours. And then the dream is that you'll be able to, from home, customize your chair. You know, companies and designers will be designing the matrix or the margins that respect both solidity and brand, and design identity. And then you can send it to the Kinko's store at the corner
A gyors gyártási folyamat egy másik óriási terület amelyben a technológia és a formatervezés, úgy gondolom, meg fogja változtatni a világot. Hallottak már erről korábban is, többször. A gyors gyártási folyamat egy fájl, amely a számítógéptől egyenesen a gyártóhoz lesz küldve. A múltban gyors prototyping-nak vagy gyors modellezésnek hívták. A nyolcvanas években kezdődött; eleinte gépek szabtak ki faragásokat hab-blokkokból; a modell végtelenül törékeny volt és nem lehetett semmire sem használni. Lassan de biztosan az anyagok jobbak lettek -- jobb gyanták. Jobbak lettek az előállítási technikák - nem csak faragás, sztereolitográfia és lézer is, megszilárdítva többféle gyantát, legyen az por vagy folyékony formában. A tartályok nagyobbak lettek, annyira, hogy manapság igazi székeket is lehet gyors gyártási folyamattal készíteni. Manapság hét napig tart egy szék gyártása, de tudják mit? Eljön a nap, amikor hét órig for tartani. Az álom az, hogy otthonról fogjuk tudni átalakítani, testre szabni a székünket. Vállalatok és formatervezők megalkotják a prototípust vagy a kereteket amelyek tiszteletben tartják a tömörséget és a márkát, és megalkotják az egyedi darabot. És aztán elküldhetik a sarkon lévő Kinko üzletbe
and go get your chair. Now, the implications of this are enormous, not only regarding the participation of the final buyer in the design process, but also no tracking, no warehousing, no wasted materials. Also, I can imagine many design manufacturers will have to retool their own business plans and maybe invest in this Kinko's store. But it really is a big change. And here I'm showing a picture that was in Wired Magazine -- you know, the Artifacts of the Future section that I love so much -- that shows you can have your desktop 3D printer and print your own basketball. But here instead are examples, you can already 3D-print textiles, which is very interesting. This is just a really nice touch -- it's called slow prototyping. It's a designer that put 10,000 bees at work and they built this vase. They had a particular shape that they had to stay in.
és átvehetjük a székünket. A következmények messze menőek: nem csak a tulajdonképpeni vevő résztvétele a formatervezési folyamatban; nem kell követni, raktározni, nincs anyagveszteség. És azt is el tudom képzelni, hogy sok formatervező üzem át kell alakítsa a saját üzleti terveit és talán be fog fektetni a Kinko üzletébe. Ez csakugyan nagy változás. És itt egy felvételt láthatnak a WIRED magazinból, a "Jövő Lelete" szakaszból, amit annyira szeretek; bemutat egy 3D nyomtatot, amely lehetővé teszi a saját kosárlabdánk kinyomtatását. Amint a példa mutatja, textileket lehetséges már ma 3D-ben nyomtatni, és ez roppant érdekes. Ez egy igazán ügyes eljárás -- lassú prototípusnak nevezik. Egy formatervező, aki tízezer méhet "fogott munkára" -- ezt a vázat építette. Egy megadott forma keretén belül kellett maradniuk.
Mapping and tagging. As the capacity of computers becomes really, really big, and the capacity of our mind not that much bigger, we find that we need to tag as much as we can what we do in order to then retrace our path. Also, we do it in order to share with other people. Again, this communal sense of experience that seems to be so important today. So, various ways to map and tag are also the work of many designers nowadays. Also, the senses -- designers and scientists all work on trying to expand our senses capabilities so that we can achieve more. And also animal senses in a way.
Feltérképezni és címkézni. Ahogy a számítógépek kapacitása ugyancsak nagyra növekedik, és a mi elménk kapacitása nem annyira, úgy érezzük hogy címkéznünk kell mindent, amit csak lehet. Abból, amit csinálunk, annak érdekében, hogy rekonstruálni tudjuk a megtett utat. Tesszük ezt annak érdekében is, hogy megosszuk tapasztalatunkat másokkal. Ez a kollektív tapasztalat-érzés nagyon fontosnak tűnik manapság. Így a különböző térképezési és címkézési lehetőségek számos formatervező munkájába foglaltatnak manapság. Érzékek. Formatervezők és tudósok, mind azon munkálkodnak, hogy megpróbálják bővíteni érzékeink határait, hogy többet tudjunk megvalósítani. És az állati érzékeket is bizonyos értelemben.
This particular object that many people love so much is actually based on kind of a scientific experiment -- the fact that bees have a very strong olfactory sense, and so -- much like dogs that can smell certain kinds of skin cancer -- bees can be trained by Pavlovian reflex to detect one type of cancer, and also pregnancy. And so this student at the RCA designed this beautiful blown-glass object where the bees move from one chamber to the other if they detect that particular smell that signifies, in this case, pregnancy. Another shape is made for cancer.
Ez a tárgy, amelyet sokan nagyon szeretnek, tulajdonképpen egy tudományos kísérletre épült; a tény, hogy a méheknek roppant kifejlett szagló-érzékük van -- és így -- hasonlóan a kutyákhoz, akik felismernek bizonyos fajta bőrrákot -- a méheket is be lehet idomítani a pavlovi reflex segítségével, felismerni egy bizonyos fajta rákot, akár terhességet is. Így hat, ez a hallgató az RCA-n létrehozta ezt a szép üvegtárgyat, amelyben a méhek az egyik "szobából" a másikba mennek, amennyiben felismerik azt a sajátos szagot, amely ebben az esetben a terhességet jelzi. Egy másik forma lett létrehozva a ráknak.
Design for Debate is a very interesting new endeavor that designers have really shaped for themselves. Some designers don't design objects, products, things that we're going to actually use, but rather, they design scenarios that are object-based. They're still very useful. They help companies and other designers think better about the future. And usually they are accompanied by videos. This is quite beautiful. It's Dunne and Raby, "All the Robots." Those are a series of robots that are meant to be taken care of. We always think that robots will take care of us, and instead they designed these robots that are very, very needy. You need to take one in your arms and look at it in the eyes for about five minutes before it does something. Another one gets really, really nervous if you get in to the room, and starts shaking, so you have to calm it down. So it's really a way to make us think more about what robots mean to us. Noam Toran and "Accessories for Lonely Men": the idea is that when you lose your loved one or you go through a bad breakup, what you miss the most are those annoying things that you used to hate when you were with the other person. So he designed all these series of accessories. This one is something that takes away the sheets from you at night. Then there's another one that breathes on your neck. There's another one that throws plates and breaks them. So it's just this idea of what we really miss in life.
"Formatervezés vitára" -- egy nagyon érdekes új próbálkozás, amelyet a formatervezők saját maguknak alakítottak ki. Vannak formatervezők, akik nem tárgyakat, termékeket, vagy használati tárgyakat terveznek, hanem formatervezési forgatókönyveket, amelyek egy bizonyos objektumhoz kapcsolódnak. Tevékenységük nagyon hasznos. Segítenek a vállaltoknak és más formatervezőknek sikeresebben gondolkodni a jövőről. Általában videók kíséretében. Ez nagyon szép. Dunne és Raby: A robotok. Az ott robotok sorozata; úgy tervezték, hogy el kell látni őket. A közhiedelem az, hogy a robotok majd ellátnak bennünket; ehelyett ezeket úgy tervezték, hogy nagyon is rá legyenek szorulva az ellátásra. Előbb kézbe kell vennünk és körülbelül öt percig a szemébe nézni, mielőtt bármit is csinálna. Egy másik roppant ideges lesz, ha a szobába lépünk, elkezd reszketni, úgyhogy meg kell nyugtatni. És ez egy módja annak, hogy mélyebben gondolkozzunk el azon, mit is jelentenek számunkra a robotok. Noam Toran: "Egy magányos ember kellékei". Az ötlet: amikor elveszítjuk szerettünket, vagy egy rossz elválásban van részünk, amiket a legjobban hiányolunk, azok a bosszantó dolgok, amelyeket ki nem állhattunk, amíg a másikkal voltunk. Így született meg ezeknek a tartozékoknak a sorozata. Mint ez itt, amelyik elveszi tőlünk éjjel a takarókat. És egy másik, amelyik a nyakunkba lélegzik. Ismét egy másik tányérokat dobál és eltöri őket. Tulajdonképpen fogalom arról, hogy mi az, ami igazán hiányozhat az életünkben.
Elio Caccavale: he took the idea of those dolls that explain leukemia. He's working on dolls that explain xenotransplantation, and also the spider gene into the goat, from a few years ago. He's working for the exhibition on a whole series of dolls that explain to children where babies come from today. Because it's not anymore Mom, Dad, the flowers and the bees, and then there's the baby. No, it can be two moms, three dads, in-vitro -- there's the whole idea of how babies can be made today that has changed. So it's a series of dolls that he's working on right now.
Elio Caccavale ezzel szemben a leukémiát megmagyarázó babák ötletét választotta. Babákon dolgozik, amelyek a szervátültetést magyarázzák, és a pók-gént, amit kecskébe ültettek pár évvel ezelőtt. Egy egész babasorozaton dolgozik a kiállításnak, amelyek elmagyarázzák a gyerekeknek, honnan érkeznek a bébik manapság. Mert már nem anya, apa, virágok és méhecskék, és jön a bébi. Nem -- manapság lehet két anyuka, három apuka, lombikbébi -- a fogalom, hogy hogyan is lehet manapság bébiket létrehozni, megváltozott. Így most egy sorozat babán dolgozik.
One of the most beautiful things is that designers really work on life, even though they take technology into account. And many designers have been working recently on the idea of death and mourning, and what we can do about it today with new technologies. Or how we should behave about it with new technologies. These three objects over there are hard drives with a Bluetooth connection. But they're in reality very, very beautiful sculpted artifacts that contain the whole desktop and computer memory of somebody who passed away. So instead of having only the pictures, you will be able to put this object next to the computer and all of a sudden have, you know, Gertrude's whole life and all of her files and her address book come alive.
Egyike a legszebb dolgoknak, hogy a formatervezők nem igazából az életen dolgoznak, habar tekintetbe veszik a technológiát. És sokan közülük a halál és a gyász fogalmán dolgoztak a közelmúltban, és azon, hogy mit is tudunk kezdeni velük ma, az új technológiák segítségével. Vagy hogy hogyan kellene viselkednünk velük szemben az új technológiák segítségével. Ez a három tárgy: merevlemezek Bluetooth kapcsolattal. A valóságban: nagyon-nagyon szép szobrászati alkotások, amelyek egy elhunyt ember számítógépének egész desktopját és memóriáját tartalmazzák. Ily módon a képek helyett ezt a tárgyat helyezhetjük a számítógép mellé, és hirtelen -- Gertrude egész élete és minden fájlja, még a címtára is életre kel.
And this is even better. This is Auger-Loizeau, "AfterLife." It's the idea that some people don't believe in an afterlife. So to give them something tangible that shows that there is something after death, they take the gastric juices of people who passed away and concentrate them, and put them into a battery that can actually be used to power flashlights. They also go -- you know, sex toys, whatever. It's quite amazing how these things can make you smile, can make you laugh, can make you cry sometimes. But I'm hoping that this particular exhibition will be able to trace a new portrait of where design is going -- which is always, hopefully, a portrait a few years in advance of where the world is going. Thank you very much.
Ez itt még az előzőnél is jobb. Ez Auger-Loizeau "Túlvilága". A koncepció arra épül, hogy vannak, akik nem hisznek a túlvilág létezésében. Annak érdekében, hogy valami tapinthatót mutassanak fel, hogy a halál után is van valami, elhunytak gyomornedveit gyűjtötték össze, besűrítették, és egy elemet tápláltak vele, az elemet lehet használni -- elemlámpákra. Vagy akár -- tudják, szexuális segédeszközökre, akármire. Ámulatba ejtő, hogy ezek a dolgok megmosolyogtathatnak, megnevettethetnek és néha sírásra fakaszthatnak. Ám remélem, hogy ez a kiállítás lehetővé teszi egy új arculat felvázolását a formatervezés jövőbeli irányáról, egy portrét, amely remélhetőleg pár évet vetít előre, felvázolván, hogy merre is haladunk. Nagyon köszönöm.