This is Tim Ferriss circa 1979 A.D. Age two. You can tell by the power squat, I was a very confident boy -- and not without reason. I had a very charming routine at the time, which was to wait until late in the evening when my parents were decompressing from a hard day's work, doing their crossword puzzles, watching television. I would run into the living room, jump up on the couch, rip the cushions off, throw them on the floor, scream at the top of my lungs and run out because I was the Incredible Hulk. (Laughter) Obviously, you see the resemblance. And this routine went on for some time.
Ez Tim Ferriss 1979 körül, két évesen. A beállásból is látható, nagyon magabiztos kölyök voltam. És nem minden ok nélkül. Akkoriban volt egy nagyon elragadó szokásom. Ami abból állt, hogy vártam késő délutánig, amikor a szüleim épp lenyugodtak a kemény munkanap után. Keresztrejtvényt fejtve, televíziót nézve. Én berohantam a nappaliba, a kanapén ugráltam, letéptem a díszpárnákat, a padlóra dobáltam őket, teli tüdőből ordítottam, és kifutottam. Merthogy én voltam Hihetetlen Hulk. (Nevetés) A hasonlóság nyilvánvaló. És ez így ment egy darabig.
When I was seven I went to summer camp. My parents found it necessary for peace of mind. And at noon each day the campers would go to a pond, where they had floating docks. You could jump off the end into the deep end. I was born premature. I was always very small. My left lung had collapsed when I was born. And I've always had buoyancy problems. So water was something that scared me to begin with. But I would go in on occasion. And on one particular day, the campers were jumping through inner tubes, They were diving through inner tubes. And I thought this would be great fun. So I dove through the inner tube, and the bully of the camp grabbed my ankles. And I tried to come up for air, and my lower back hit the bottom of the inner tube. And I went wild eyed and thought I was going to die. A camp counselor fortunately came over and separated us. From that point onward I was terrified of swimming. That is something that I did not get over. My inability to swim has been one of my greatest humiliations and embarrassments. That is when I realized that I was not the Incredible Hulk.
Hétévesen nyári táborba mentem. A szüleim fontosnak tartották a lelki nyugalmuk érdekében. Minden nap délben a táborozók egy tavacskához mentek, ahol úszó stégek voltak. Le lehetett ugrani a végéről a mélybe. Koraszülött vagyok. Mindig kis termetű voltam. Születésemkor légmellem volt a baloldali tüdőmre. Mindig bajom volt az úszással. A víztől tehát mindig is féltem. De alkalomszerűen bementem. És egy bizonyos napon, a táborozók gumibelsőkön keresztül ugráltak. A gumibelsőkön keresztül ugrottak a vízbe. És azt gondoltam, ez nagyon jó móka lesz. Tehát én is beugrottam a gumibelsőbe. És a tábor hangadója elkapta a bokámat. Megpróbáltam feljönni levegőért. És a derekam beleütközött a gumibelső aljába. Megijedtem és azt gondoltam, meg fogok halni. Egy táborvezető hál'istennek odajött és szétválasztott minket. Azóta rettenetesen féltem az úszástól. Ezen nem tettem túl magam. Az úszásra való képtelenségem az egyik legnagyobb megaláztatásom és kínom lett. Ekkor jöttem rá, hogy nem vagyok Hihetetlen Hulk.
But there is a happy ending to this story. At age 31 -- that's my age now -- in August I took two weeks to re-examine swimming, and question all the of the obvious aspects of swimming. And went from swimming one lap -- so 20 yards -- like a drowning monkey, at about 200 beats per minute heart rate -- I measured it -- to going to Montauk on Long Island, close to where I grew up, and jumping into the ocean and swimming one kilometer in open water, getting out and feeling better than when I went in. And I came out, in my Speedos, European style, feeling like the Incredible Hulk.
De a történetnek jó a vége. 31 éves koromban, azaz most, augusztusban két hetet azzal töltöttem, hogy az úszást újraértékeljem, és megkérdőjelezzem az úszás minden egyértelműnek tűnő aspektusát. Kezdetben csak egy hosszt bírtam, azaz 20 yardot, mint egy fuldokló majom, kb. 200-as pulzussal, megmértem. Annyit fejlődtem, hogy Montauk-ban, Long Island-en, közel ahhoz a helyhez, ahol felnőttem, beugrottam az óceánba és egy kilométert úsztam nyílt vízen, és amikor kijöttem, sokkal jobban éreztem magam, mint amikor bementem. Kijöttem, az úszónacimban, ami európai stílusú (értsd: fecske), és úgy éreztem magam mint Hihetetlen Hulk.
And that's what I want everyone in here to feel like, the Incredible Hulk, at the end of this presentation. More specifically, I want you to feel like you're capable of becoming an excellent long-distance swimmer, a world-class language learner, and a tango champion. And I would like to share my art. If I have an art, it's deconstructing things that really scare the living hell out of me. So, moving onward.
És azt akarom, hogy itt mindenki ugyanúgy érezzen, mint Hihetetlen Hulk, ennek a prezentációnak a végén. Pontosabban azt akarom, hogy úgy érezd, képes vagy kiváló hosszú távú úszóvá, világklasszis nyelvtanulóvá, és tangóbajnokká válni. És meg akarom osztani a művészetemet. Ha van művészetem, akkor az azon dolgok elemekre bontása, amelyektől nagyon félek. Nos, lépjünk tovább.
Swimming, first principles. First principles, this is very important. I find that the best results in life are often held back by false constructs and untested assumptions. And the turnaround in swimming came when a friend of mine said, "I will go a year without any stimulants" -- this is a six-double-espresso-per-day type of guy -- "if you can complete a one kilometer open water race." So the clock started ticking. I started seeking out triathletes because I found that lifelong swimmers often couldn't teach what they did. I tried kickboards. My feet would slice through the water like razors, I wouldn't even move. I would leave demoralized, staring at my feet. Hand paddles, everything. Even did lessons with Olympians -- nothing helped. And then Chris Sacca, who is now a dear friend mine, had completed an Iron Man with 103 degree temperature, said, "I have the answer to your prayers." And he introduced me to the work of a man named Terry Laughlin who is the founder of Total Immersion Swimming. That set me on the road to examining biomechanics.
Úszás, első alapelvek. Első alapelvek, ez nagyon fontos. Azt látom, hogy az életben a legjobb eredményeket gyakran hamis elképzelések és ellenőrizetlen feltételezések hátráltatják. Az úszásban a fordulópontot az jelentette, amikor egy barátom azt mondta: "Egy évig nem használok semmiféle ajzószert," -- ez egy "hat-dupla-presszókávé-naponta" típusú fickó -- "ha egy egy kilométeres nyíltvizi versenyt teljesítesz." Így az óra ketyegni kezdett. Triatlonosokat kezdtem keresni, mert azt vettem észre, hogy a gyakorlott úszók nem tudták megtanítani azt, amit csináltak. Kipróbáltam az úszódeszkázást. A lábam úgy hasította a vizet, mint a penge. Meg sem mozdultam. Csüggedten odébbálltam orromat lógatva. Kézi uszony, minden. Még olimpikonokkal is tanultam, semmi sem segített. És akkor Chris Sacca, aki mára jó barátom, teljesítette az Iron Man próbát 39 fokos lázzal, azt mondta, "Imáid meghallgattattak!" És bevezetett egy Terry Laughlin nevű ember munkájába. Aki a "teljes merüléses úszás" megalapítója. Ez a biomechanika tanulmányozása felé terelt.
So here are the new rules of swimming, if any of you are afraid of swimming, or not good at it. The first is, forget about kicking. Very counterintuitive. So it turns out that propulsion isn't really the problem. Kicking harder doesn't solve the problem because the average swimmer only transfers about three percent of their energy expenditure into forward motion. The problem is hydrodynamics. So what you want to focus on instead is allowing your lower body to draft behind your upper body, much like a small car behind a big car on the highway. And you do that by maintaining a horizontal body position. The only way you can do that is to not swim on top of the water. The body is denser than water. 95 percent of it would be, at least, submerged naturally.
Íme tehát az úszás új szabályai, ha bárki félne tőle, vagy nem lenne jó benne. Először is, felejtsd el a rúgást. Nagyon ellentmond a megérzésnek. Az a helyzet, hogy nem a meghajtás az igazi probléma. Erősebb rúgással nem oldható meg a probléma, mert az átlagos úszó csak mintegy három százalékot fektet energiájából az előrehaladásba. A probléma a hidrodinamika. Tehát amire inkább összpontosítani kell az az, hogy hagyd az alsó testedet úszni a felsőtested mögött, valahogy úgy, ahogy egy kis autó egy nagy mögött az országúton. És ez a vízszintes testtartással érhető el. Ennek egyetlen módja az, hogy nem a víz felszínén úszol. A test sűrűbb mint a víz. Legalább 95 százaléka természetes módon lesüllyed.
So you end up, number three, not swimming, in the case of freestyle, on your stomach, as many people think, reaching on top of the water. But actually rotating from streamlined right to streamlined left, maintaining that fuselage position as long as possible. So let's look at some examples. This is Terry. And you can see that he's extending his right arm below his head and far in front. And so his entire body really is underwater. The arm is extended below the head. The head is held in line with the spine, so that you use strategic water pressure to raise your legs up -- very important, especially for people with lower body fat. Here is an example of the stroke. So you don't kick. But you do use a small flick. You can see this is the left extension. Then you see his left leg. Small flick, and the only purpose of that is to rotate his hips so he can get to the opposite side. And the entry point for his right hand -- notice this, he's not reaching in front and catching the water. Rather, he is entering the water at a 45-degree angle with his forearm, and then propelling himself by streamlining -- very important. Incorrect, above, which is what almost every swimming coach will teach you. Not their fault, honestly. And I'll get to implicit versus explicit in a moment. Below is what most swimmers will find enables them to do what I did, which is going from 21 strokes per 20-yard length to 11 strokes in two workouts with no coach, no video monitoring. And now I love swimming. I can't wait to go swimming. I'll be doing a swimming lesson later, for myself, if anyone wants to join me.
Tehát végül, harmadik szabály, nem a hasadon úszol, legalábbis a gyorsúszásban, ahogy sok ember hinné, a víz felületére törekedve. Hanem valójában átfordulva az áramvonalas jobbodról, az áramvonalas balodra, fenntartva azt az úszótest pozíciót, ameddig csak lehet. Lássunk néhány példát. Ez Terry. És ahogy láthatjátok, kinyújtja a jobb karját a feje alatt és távolra előre. És így valójában az egész teste víz alatt van. A kar kinyújtva a fej alatt. A fej a gerinccel egy vonalban, így stratégiai víznyomást használsz a lábad fenntartására. Nagyon fontos, főleg kisebb testzsírtömeggel rendelkezőknek. Íme egy példa a karcsapásra. Tehát nem rúgsz, viszont egy kicsit rántasz. Ez a bal kinyújtás. Majd látható a bal lába. Kis rántás, és ennek egyetlen célja az, hogy elforgassa a csípőjét ahhoz, hogy a másik oldalára kerüljön. És jobb karjának a belépési pontja -- figyelem, nem elöl van és nem fogja meg a vizet. Sokkal inkább 45 fokos szögben hatol be a vízbe az alkarjával. Majd áramvonalasítva meghajtja magát. Nagyon fontos. Helytelen, felül. Ezt tanítja majdnem mindegyik úszóoktató. Nem az ő hibájuk. Tényleg. És az implicit kontra explicit témára is rátérek mindjárt. Alant látható az, ami a legtöbb úszó szerint lehetővé teszi azt, amit elértem, ami a 21 karcsapás per 20 yard teljesítményről a 11 karcsapásig jutást jelenti két edzéssel, edző nélkül, videó nélkül. És most szeretem az úszást. Alig várom, hogy úszhassak. Később úszóórát tartok magamnak, ha bárki csatlakozna.
Last thing, breathing. A problem a lot of us have, certainly, when you're swimming. In freestyle, easiest way to remedy this is to turn with body roll, and just to look at your recovery hand as it enters the water. And that will get you very far. That's it. That's really all you need to know.
Utolsó dolog, légzés. A probléma, amivel sokan küzdünk úszás közben. Gyorsúszásban, a megoldás legegyszerűbb módja hogy fordulj a testforgással, és csak nézd a kezedet, ahogy beteszed a vízbe. És ezzel már nagyot haladsz. Ennyi. Tényleg ennyire van csak szükséged.
Languages. Material versus method. I, like many people, came to the conclusion that I was terrible at languages. I suffered through Spanish for junior high, first year of high school, and the sum total of my knowledge was pretty much, "Donde esta el bano?" And I wouldn't even catch the response. A sad state of affairs. Then I transferred to a different school sophomore year, and I had a choice of other languages. Most of my friends were taking Japanese. So I thought why not punish myself? I'll do Japanese. Six months later I had the chance to go to Japan. My teachers assured me, they said, "Don't worry. You'll have Japanese language classes every day to help you cope. It will be an amazing experience." My first overseas experience in fact. So my parents encouraged me to do it. I left.
Nyelvek. Anyag kontra módszer. Én, a legtöbb emberhez hasonlóan, arra a megállapításra jutottam, hogy borzasztó vagyok a nyelvtanulásban. Átszenvedtem a spanyolt gimiben. És a tudásom összessége nagyjából abból állt, hogy: "Donde esta el banyo?" (Hol a WC?) És a választ nem is értettem. Szomorú helyzet. Másodikban átmentem egy másik iskolába. Más nyelveket is választhattam. Legtöbb barátom japánul tanult. Gondoltam, miért is ne büntessem magam? Legyen japán. Hat hónappal később lehetőség adódott elmenni Japánba. A tanáraim nyugtattak, azt mondták: "Ne aggódj. Minden nap lesznek japán óráid, hogy boldogulhass. Különleges élmény lesz." Első tengerentúli élményem, ami azt illeti. Tehát a szüleim bátorítottak, hogy menjek. Hát mentem.
I arrived in Tokyo. Amazing. I couldn't believe I was on the other side of the world. I met my host family. Things went quite well I think, all things considered. My first evening, before my first day of school, I said to my mother, very politely, "Please wake me up at eight a.m." So, (Japanese) But I didn't say (Japanese). I said, (Japanese). Pretty close. But I said, "Please rape me at eight a.m." (Laughter) You've never seen a more confused Japanese woman. (Laughter)
Megérkeztem Tokióba. Lenyűgöző. Nem hittem el, hogy a világ túlfelén vagyok. Találkoztam a házigazda családommal. A dolgok egész jól alakultak, a körülményekhez képest. Az első estén, az első iskolanap előtt, azt mondtam az anyának, nagyon udvariasan, "Kérem ébresszen fel reggel nyolckor." Tehát, (japán szöveg) De nem azt mondtam, hogy (japán szöveg). Azt mondtam (japán szöveg). Majdnem jó. Hanem azt mondtam: "Kérem hágjon meg reggel nyolckor." (Nevetés) Még nem láttál japán nőt nagyobb zavarban. (Nevetés)
I walked in to school. And a teacher came up to me and handed me a piece of paper. I couldn't read any of it -- hieroglyphics, it could have been -- because it was Kanji, Chinese characters adapted into the Japanese language. Asked him what this said. And he goes, "Ahh, okay okay, eehto, World History, ehh, Calculus, Traditional Japanese." And so on. And so it came to me in waves. There had been something lost in translation. The Japanese classes were not Japanese instruction classes, per se. They were the normal high school curriculum for Japanese students -- the other 4,999 students in the school, who were Japanese, besides the American. And that's pretty much my response. (Laughter)
Bementem az iskolába. Odajött egy tanár, és a kezembe nyomott egy papírt. Semmit nem értettem abból, ami rajta állt. Hieroglifák is lehettek volna. Merthogy Kanji volt. Kínai írásjelek japán nyelvre adaptálva. Megkérdeztem őt, mi is ez. Ő meg: "Ó, oké, oké, ööö, vilagtörtenelem, öö, ánálízisz, Hágyományas japán." És így tovább. Így jött, hullámokban. Valami elveszett fordítás közben. A japán órák nem japánt oktató órák voltak. Inkább teljesen normális középiskolai tananyag japán diákoknak. A többi 4.999 diáknak a suliban, akik japánok voltak. Az amerikain kívül. Nagyjából ez volt a reakcióm. (Nevetés)
And that set me on this panic driven search for the perfect language method. I tried everything. I went to Kinokuniya. I tried every possible book, every possible CD. Nothing worked until I found this. This is the Joyo Kanji. This is a Tablet rather, or a poster of the 1,945 common-use characters as determined by the Ministry of Education in 1981. Many of the publications in Japan limit themselves to these characters, to facilitate literacy -- some are required to. And this became my Holy Grail, my Rosetta Stone.
Ez indított engem a tökéletes nyelvtanuló módszer pánikszerű keresésére. Mindent kipróbáltam. Kinokuniya-ra mentem. Kipróbáltam minden lehetséges könyvet és CD-t. Semmi nem működött, mígnem megtaláltam ezt. Ez a Joyo Kanji. Ez itt inkább egy tábla vagy egy plakát a legelterjedtebb 1.945 írásjelről, a Nevelésügyi Minisztérium 1981-es megállapítása szerint. Sok japán publikáció ezekre az írásjelekre korlátozza magát, a műveltség terjesztése érdekében. Egyeseknek kötelező is. És ez lett az én Szent Grálom, az én Rosetta kövem.
As soon as I focused on this material, I took off. I ended up being able to read Asahi Shinbu, Asahi newspaper, about six months later -- so a total of 11 months later -- and went from Japanese I to Japanese VI. Ended up doing translation work at age 16 when I returned to the U.S., and have continued to apply this material over method approach to close to a dozen languages now. Someone who was terrible at languages, and at any given time, speak, read and write five or six. This brings us to the point, which is, it's oftentimes what you do, not how you do it, that is the determining factor. This is the difference between being effective -- doing the right things -- and being efficient -- doing things well whether or not they're important.
Amint erre az anyagra koncentráltam, elindultam. A végén képes voltam olvasni az Asahi Shinbu-t, az Asahi újságot, mintegy hat hónappal később, tehát összesen 11 hónap után. És Japán I szintről, Japán VI szintre jutottam. 16 éves koromban, az Államokba való visszatértem után fordítani kezdtem. És ezt az "anyag a módszer helyett" megközelítést alkalmaztam már közel egy tucat nyelvre. Olyasvalaki, aki borzasztó volt a nyelvtanulásban, és bármikor beszél, olvas és ír öt-hat nyelven. Ezzel eljutunk a lényeghez, ami ez: gyakran nem az a meghatározó, hogyan csinálod, sokkal lényegesebb az, hogy mit csinálsz. Ez a különbség a között, hogy valaki hatékony, és a fontos dolgokat végzi el, vagy termelékeny, tehát jól dolgozik, de nem válogat fontosság szerint.
You can also do this with grammar. I came up with these six sentences after much experimentation. Having a native speaker allow you to deconstruct their grammar, by translating these sentences into past, present, future, will show you subject, object, verb, placement of indirect, direct objects, gender and so forth. From that point, you can then, if you want to, acquire multiple languages, alternate them so there is no interference. We can talk about that if anyone in interested. And now I love languages.
Ez ugyanúgy érvényes a nyelvtanra is. Sok kísérletezés után ezzel a hat mondattal álltam elő. Egy anyanyelvi embert kérj meg, hogy segítsen elemeire bontani nyelvtanát, a következő mondatok múlt, jelen, jövő időbe történő fordításával, megtanulhatod az alanyt, a tárgyat, az igét, a direkt és indirekt tárgyak elhelyezését, nemeket, és így tovább. Ettől a ponttól kezdve, ha akarsz, megtanulhatsz több nyelvet, váltogathatod őket úgy, hogy nincs interferencia. Beszélhetünk erről, ha valakit érdekel. És már imádom a nyelveket.
So ballroom dancing, implicit versus explicit -- very important. You might look at me and say, "That guy must be a ballroom dancer." But no, you'd be wrong because my body is very poorly designed for most things -- pretty well designed for lifting heavy rocks perhaps. I used to be much bigger, much more muscular. And so I ended up walking like this. I looked a lot like an orangutan, our close cousins, or the Incredible Hulk. Not very good for ballroom dancing.
Nos, a társastánc, implicit kontra explicit. Nagyon fontos. Rám nézel és azt mondod: "Ez a fickó valószínűleg táncos." De tévednél, mert a testem nagyon gyatrán tervezett a legtöbb dologhoz, talán nagyon jól tervezett nehéz kövek emeléséhez. Sokkal nagyobb voltam, sokkal izmosabb. És végül így jártam. Eléggé úgy néztem ki, mint egy orángután, közeli rokonunk, vagy mint Hihetetlen Hulk. Nem túl jó a társastánchoz.
I found myself in Argentina in 2005, decided to watch a tango class -- had no intention of participating. Went in, paid my ten pesos, walked up -- 10 women two guys, usually a good ratio. The instructor says, "You are participating." Immediately: death sweat. (Laughter) Fight-or-flight fear sweat, because I tried ballroom dancing in college -- stepped on the girl's foot with my heel. She screamed. I was so concerned with her perception of what I was doing, that it exploded in my face, never to return to the ballroom dancing club. She comes up, and this was her approach, the teacher. "Okay, come on, grab me." Gorgeous assistant instructor. She was very pissed off that I had pulled her from her advanced practice. So I did my best. I didn't know where to put my hands. And she pulled back, threw down her arms, put them on her hips, turned around and yelled across the room, "This guy is built like a god-damned mountain of muscle, and he's grabbing me like a fucking Frenchman," (Laughter) which I found encouraging. (Laughter) Everyone burst into laughter. I was humiliated. She came back. She goes, "Come on. I don't have all day." As someone who wrestled since age eight, I proceeded to crush her, "Of Mice and Men" style. And she looked up and said, "Now that's better." So I bought a month's worth of classes. (Laughter)
2005-ben Argentínában találtam magam. Elhatároztam, hogy megnézek egy tangó órát. Nem állt szándékomban részt venni. Bementem, kifizettem a tíz pesó-mat. Besétáltam, tíz nő, két férfi, általában jó arány. Az oktató kijelentette: "Részt veszel." Azonnal halálosan leizzadtam. (Nevetés) Akut stresszválasz hideg izzadás. Merthogy már próbáltam a táncot főiskolán. Sarkammal a lány lábára léptem, ő sikoltott. Annyira átéreztem az ő értelmezését arról, amit tettem, hogy az arcomba robbant, soha nem fogok visszatérni a társastánchoz. A tanárnő odajött, és ilyesmi volt a hozzáállása. "Oké, gyere, fogj meg." Dögös oktatósegéd. Nagyon fel volt húzva, mert a haladó kurzusáról rángattam ki. Tehát a legtöbbet hoztam ki magamból. Nem tudtam, hova tegyem a kezem. Hátralépett, leengedte a karját, csípőre tette a kezét, megfordult és átkiabált a termen: "Ez a fickó olyan felépítésű, mint egy istenverte izomhegy, és úgy fog meg, mint egy kibaszott francia." (Nevetés) Amit én bíztatónak találtam. (Nevetés) Mindenki nevetésben tört ki. Meg voltam szégyenítve. Visszajött. Azt mondja: "Gyerünk. Nem érek rá egész nap." Olyasvalakiként, aki nyolcéves kora óta birkózik, megpróbáltam összenyomni. "Egerek és emberek" stílusban. Felnézett és azt mondta: "Na, ez már jobb." Egyhónapnyi órát vettem. (Nevetés)
And proceeded to look at -- I wanted to set competition so I'd have a deadline -- Parkinson's Law, the perceived complexity of a task will expand to fill the time you allot it. So I had a very short deadline for a competition. I got a female instructor first, to teach me the female role, the follow, because I wanted to understand the sensitivities and abilities that the follow needed to develop, so I wouldn't have a repeat of college. And then I took an inventory of the characteristics, along with her, of the of the capabilities and elements of different dancers who'd won championships. I interviewed these people because they all taught in Buenos Aires. I compared the two lists, and what you find is that there is explicitly, expertise they recommended, certain training methods. Then there were implicit commonalities that none of them seemed to be practicing. Now the protectionism of Argentine dance teachers aside, I found this very interesting. So I decided to focus on three of those commonalities. Long steps. So a lot of milongueros -- the tango dancers will use very short steps. I found that longer steps were much more elegant. So you can have -- and you can do it in a very small space in fact. Secondly, different types of pivots. Thirdly, variation in tempo. These seemed to be the three areas that I could exploit to compete if I wanted to comptete against people who'd been practicing for 20 to 30 years.
És azzal folytattam, hogy megnéztem -- Versenyezni akartam, hogy legyen egy határidőm. Parkinson törvénye, egy feladat érzékelt összetettsége kitölti a végrehajtására allokált időt. Tehát nagyon rövid határidőt szabtam a versenyre. Először is, szereztem egy női oktatót, hogy megtanítsa nekem a női szerepet, a követést. Mert meg akartam érteni az érzékenységet és a képességet, amire a vezetettnek szüksége van, hogy ne essen meg újra a főiskolai élmény. Azután számba vettem az egyedi vonásokat, vele együtt, amikkel egyrészt a bajnok táncosok, másrészt az általuk használt elemek rendelkeztek. Kikérdeztem ezeket az embereket, mert mindannyian Buenos Airesben oktattak. Összehasonlítottam a két listát, és ami kitűnik, az az, hogy ott van expliciten, a szaktudás, amit javasolnak, bizonyos képzési módszerek. Azon túl voltak implicit közös vonások, amiket egyikük sem gyakorolt. Na most, az argentin táncoktatók protekcionizmusát félretéve, ezt nagyon érdekesnek találtam. Ezért elhatároztam, hogy három közös vonásra fókuszálok. Hosszú lépések. Sok milonguero, azaz tangó táncos, nagyon rövid lépést használ. Azt találtam, hogy a hosszabb lépések sokkal elegánsabbak. Valahogy így -- És valójában nagyon kis helyen is meg tudod tenni. Másrészt, különböző fajtájú fordulatok. Harmadrészt, a változó ütem. Ez volt az a három terület, ami kiaknázhatónak tűnt, hogy versenyezhessek, ha versenyezni akarnék, olyan emberek ellen, akik 20 - 30 éve gyakorolnak.
That photo is of the semi-finals of the Buenos Aires championships, four months later. Then one month later, went to the world championships, made it to the semi-final. And then set a world record, following that, two weeks later. I want you to see part of what I practiced. I'm going to jump forward here. This is the instructor that Alicia and I chose for the male lead. His name is Gabriel Misse. One of the most elegant dancers of his generation, known for his long steps, and his tempo changes and his pivots. Alicia, in her own right, very famous. So I think you'll agree, they look quite good together. Now what I like about this video is it's actually a video of the first time they ever danced together because of his lead. He had a strong lead. He didn't lead with his chest, which requires you lean forward. I couldn't develop the attributes in my toes, the strength in my feet, to do that. So he uses a lead that focuses on his shoulder girdle and his arm. So he can lift the woman to break her, for example. That's just one benefit of that. So then we broke it down. This would be an example of one pivot. This is a back step pivot. There are many different types. I have hundreds of hours of footage -- all categorized, much like George Carlin categorized his comedy. So using my arch-nemesis, Spanish, no less, to learn tango.
Ez a kép a Buenos Aires-i bajnokság középdöntőjén készült négy hónap múlva. Majd egy hónap múlva a világbajnokságra mentem, ahol középdöntőig jutottunk. Majd világrekordot állítottam be, azután, két hétre rá. Megmutatom egy részét annak, amit gyakoroltam. Előretekerek. Ez az oktató, akit Elysia és én a férfi szerepre választottunk. A neve Gabriel Misse. Nemzedékének egyik legelegánsabb táncosa, hosszú lépéseiről, ütemváltásairól, és forgásairól ismert. Elysia, a maga módján, szintén nagyon híres. Nos, gondolom egyetértünk, elég jól mutatnak együtt. És azt szeretem ebben a videóban, hogy valójában ekkor táncoltak életükben először együtt. Ez a vezetésének a műve. Nagyon határozottan vezetett. Nem a mellkasával vezetett, amihez előre kellene hajolni. Nem tudtam kialakítani a tulajdonságokat a lábujjamban, az erőt a lábamban, hogy ezt megtehessem. Tehát ő olyan vezetési technikát használ, ami a vállövére és karjára fókuszál. Így például felemelheti a nőt, hogy eltörje. Ez csak az egyik előnye ennek. Később elemeire szedtük. Ez egy példa a forgásra. Ez egy hátralépős forgás. Még sokféle van. Több száz óra anyagom van még. Kategorizálva, valahogy úgy, ahogy George Carlin kategorizálta a vígjátékait. Így használtam az ős ellenség spanyolt arra, hogy megtanuljak tangózni.
So fear is your friend. Fear is an indicator. Sometimes it shows you what you shouldn't do. More often than not it shows you exactly what you should do. And the best results that I've had in life, the most enjoyable times, have all been from asking a simple question: what's the worst that can happen? Especially with fears you gained when you were a child. Take the analytical frameworks, the capabilities you have, apply them to old fears. Apply them to very big dreams.
A félelem tehát a barátod. A félelem egy mutató. Néha azt mutatja, mit ne tegyél. De gyakrabban épp azt mutatja, mit tegyél. És életem legjobb eredményei, és a legélvezetesebb időm, mind egy kérdés feltevéséből származtak. Mi a legrosszabb, ami történhet? Főleg az olyan félelmek kapcsán, amiket gyerekkorban szereztél. Vedd az analitikus megközelítést, a képességeid, és alkalmazd őket régi félelmeidre. Alkalmazd őket nagyon nagy álmaidra.
And when I think of what I fear now, it's very simple. When I imagine my life, what my life would have been like without the educational opportunities that I had, it makes me wonder. I've spent the last two years trying to deconstruct the American public school system, to either fix it or replace it. And have done experiments with about 50,000 students thus far -- built, I'd say, about a half dozen schools, my readers, at this point. And if any of you are interested in that, I would love to speak with you. I know nothing. I'm a beginner. But I ask a lot of questions, and I would love your advice. Thank you very much. (Applause)
És amikor arra gondolok, mitől félek most, az nagyon egyszerű. Amikor elképzelem az életemet, milyen lenne az oktatási lehetőségek nélkül, amikben részem volt, elgondolkodom. Az elmúlt két évet az amerikai közoktatási rendszer elemeire bontásával töltöttem, hogy vagy megjavítsam, vagy lecseréljem. És mintegy 50.000 tanulóval kísérleteztem már. Felépítettem vagy fél tucat iskolát, az olvasóimmal, eddig. És ha érdekel benneteket, szívesen beszélek veletek erről. Nem tudok semmit, kezdő vagyok. De sokat kérdezek, és örülnék a tanácsaitoknak. Nagyon köszönöm. (Taps)