When I was little -- and by the way, I was little once -- my father told me a story about an 18th century watchmaker. And what this guy had done: he used to produce these fabulously beautiful watches. And one day, one of his customers came into his workshop and asked him to clean the watch that he'd bought. And the guy took it apart, and one of the things he pulled out was one of the balance wheels. And as he did so, his customer noticed that on the back side of the balance wheel was an engraving, were words. And he said to the guy, "Why have you put stuff on the back that no one will ever see?" And the watchmaker turned around and said, "God can see it." Now I'm not in the least bit religious, neither was my father, but at that point, I noticed something happening here. I felt something in this plexus of blood vessels and nerves, and there must be some muscles in there as well somewhere, I guess. But I felt something. And it was a physiological response. And from that point on, from my age at the time, I began to think of things in a different way.
Amikor kicsi voltam -- és amúgy valamikor voltam kicsi -- édesapám elmesélt egy történetet egy 18. századi órásról. Az ő foglalkozása az volt, hogy lenyűgözően gyönyörű órákat gyártott. Egy napon az egyik vásárlója besétált a műhelybe, és megkérte, hogy tisztítsa meg az órát, amit vásárolt. A fickó szétszedte, és az egyik darab, amit kivett belőle, egy lendkerék volt. Ahogy ezt csinálta, a vásárló észrevette, hogy a lendkerék hátuljára szavak voltak gravírozva. Azt kérdezte az órástól: "Miért írt valamit a hátuljára, ahol soha, senki nem fogja látni?" Az órás megfordult és azt felelte: "Isten látja." Nos, én a legkevésbé sem vagyok vallásos, és apám sem volt az, de abban a pillanatban észrevettem, hogy valami történik itt. Éreztem valamit az ereknek és az idegeknek ebben a gócában, és valahol itt benn biztosan vannak izmok is, gondolom. De én éreztem valamit. És ez fiziológiai reakció volt. Attól a pillanattól kezdve, amennyi idős koromtól fogva másként kezdtem a dolgokról gondolkodni.
And as I took on my career as a designer, I began to ask myself the simple question: Do we actually think beauty, or do we feel it? Now you probably know the answer to this already. You probably think, well, I don't know which one you think it is, but I think it's about feeling beauty. And so I then moved on into my design career and began to find some exciting things. One of the most early work was done in automotive design -- some very exciting work was done there. And during a lot of this work, we found something, or I found something, that really fascinated me, and maybe you can remember it. Do you remember when lights used to just go on and off, click click, when you closed the door in a car? And then somebody, I think it was BMW, introduced a light that went out slowly. Remember that? I remember it clearly. Do you remember the first time you were in a car and it did that? I remember sitting there thinking, this is fantastic. In fact, I've never found anybody that doesn't like the light that goes out slowly. I thought, well what the hell's that about?
És ahogy ráléptem a tervezői pályára, feltettem magamnak ezt az egyszerű kérdést: Tulajdonképpen gondoljuk a szépséget, vagy érezzük? Valószínűleg máris tudjátok erre a választ. Valószínűleg azt gondoljátok - illetve, valójában nem tudom, melyikre gondoltok, de szerintem érezzük a szépséget. Ezután léptem rá tervezői pályámra, és néhány nagyon izgalmas dolgot fedeztem fel. Az egyik legelső munkám autótervezés volt -- létrehoztunk néhány nagyon izgalmas dolgot. És ennek a munkának a során találtunk valamit, vagyis én találtam valamit, ami teljesen lenyűgözött, és talán Önök is emlékeznek rá. Emlékeznek, amikor a világítás be- és kikapcsolódott, klikk-klikk, amikor becsuktuk a kocsiajtót? Aztán valaki, azt hiszem, a BMW volt, bevezette azt a világítást, ami fokozatosan aludt ki. Emlékeznek? Én tisztán emlékszem. Emlékeznek, amikor először ültek ilyen autóban és ez történt? Én emlékszem, hogy ott ültem és arra gondoltam, hát ez fantasztikus! Sőt, valójában még soha nem találkoztam senkivel, akinek ne tetszett volna a lassan lekapcsolódó lámpa. Arra gondoltam, ez meg mégis mi a fenéért van?
So I started to ask myself questions about it. And the first was, I'd ask other people: "Do you like it?" "Yes." "Why?" And they'd say, "Oh, it feels so natural," or, "It's nice." I thought, well that's not good enough. Can we cut down a little bit further, because, as a designer, I need the vocabulary, I need the keyboard, of how this actually works. And so I did some experiments. And I suddenly realized that there was something that did exactly that -- light to dark in six seconds -- exactly that. Do you know what it is? Anyone?
Így elkezdtem vizsgálgatni magamban a kérdést. Eleinte másokat kérdeztem meg: "Neked tetszik?" "Igen." "Miért?" És ők azt mondták, "Ó, olyan természetesnek hat," vagy "Kellemes." Arra gondoltam, hát, ez nem elég jó. Tudnánk-e egy kicsit mélyebbre ásni, mert tervezőként szükségem van a szavakra, a billentyűzetre, hogy ez hogyan is működik. Elvégeztem pár kísérletet. És hirtelen rájöttem, hogy van valami, ami pontosan ezt csinálja -- hat másodperc alatt sötétedik el -- pontosan ugyanígy. Tudják mi az? Valaki?
You see, using this bit, the thinky bit, the slow bit of the brain -- using that. And this isn't a think, it's a feel. And would you do me a favor? For the next 14 minutes or whatever it is, will you feel stuff?
Látják, ezt a gondolkodó részt használjuk, az agy lassú részét -- ezt használjuk. Pedig ez nem gondolkodás, hanem érzés! Megtennének egy szívességet? A következő 14 percben, vagy akármennyi is lesz, megtennék, hogy érzik is a dolgokat?
I don't need you to think so much as I want you to feel it. I felt a sense of relaxation tempered with anticipation. And that thing that I found was the cinema or the theater. It's actually just happened here -- light to dark in six seconds. And when that happens, are you sitting there going, "No, the movie's about to start," or are you going, "That's fantastic. I'm looking forward to it. I get a sense of anticipation"? Now I'm not a neuroscientist. I don't know even if there is something called a conditioned reflex. But it might be. Because the people I speak to in the northern hemisphere that used to go in the cinema get this. And some of the people I speak to that have never seen a movie or been to the theater don't get it in the same way. Everybody likes it, but some like it more than others.
Nem kell gondolkozniuk, azt szeretném, hogy inkább érezzenek. Én egyfajta megnyugvást éreztem, várakozással vegyítve. És amiről rájöttem, hogy ugyanilyen, az a mozi, vagy a színház. Igazából itt is megtörtént -- világosból sötét hat másodperc alatt. És amikor ez történik, úgy ülünk ott, hogy "Jaj, ne, mindjárt kezdődik a film," vagy úgy, hogy "Ez fantasztikus! Nagyon kíváncsi vagyok! Várakozással teli érzésem van"? Nos, én nem vagyok neurológus. Nem tudom, hogy egyáltalán van-e olyan, hogy feltételes reflex. De talán van. Mert azok az emberek, akikkel az északi félgömbön beszéltem, ezt érzik, amikor moziba mennek. És néhány ember, akivel beszéltem, akik soha nem jártak még moziban vagy színházban, ők nem érzik ugyanígy. Mindenkinek tetszik, de néhányunknak jobban, mint másoknak.
So this leads me to think of this in a different way. We're not feeling it. We're thinking beauty is in the limbic system -- if that's not an outmoded idea. These are the bits, the pleasure centers, and maybe what I'm seeing and sensing and feeling is bypassing my thinking. The wiring from your sensory apparatus to those bits is shorter than the bits that have to pass through the thinky bit, the cortex. They arrive first. So how do we make that actually work? And how much of that reactive side of it is due to what we already know, or what we're going to learn, about something?
Emiatt kezdtem másként gondolkodni erről. Nem érezzük. Úgy gondoljuk, hogy a szépség a limbikus rendszerben van -- ha ez nem idejétmúlt teória. Ezek azok a részek, az örömközpontok, és talán amit látok, érzékelek és érzek, kikerüli a gondolkodásomat. Az idegvezetékek az érzékszervektől ezekhez a részekhez rövidebbek, mint azok a részek, melyeknek a gondolkodó részen, az agykérgen kell áthaladniuk. Ezek érnek oda először. Szóval hogy is működik ez valójában? És a reakciónak mekkora része köszönhető annak, amit már tudunk, vagy amit meg fogunk tudni valamiről?
This is one of the most beautiful things I know. It's a plastic bag. And when I looked at it first, I thought, no, there's no beauty in that. Then I found out, post exposure, that this plastic bag if I put it into a filthy puddle or a stream filled with coliforms and all sorts of disgusting stuff, that that filthy water will migrate through the wall of the bag by osmosis and end up inside it as pure, potable drinking water. And all of a sudden, this plastic bag was extremely beautiful to me.
Ez az egyik leggyönyörűbb dolog, amit ismerek. Ez egy műanyag zacskó. Amikor először ránéztem, azt gondoltam, nem, ebben nincs szépség. Aztán rájöttem alapos vizsgálódás után, hogy ha ezt a műanyag zacskót egy mocskos pocsolyába teszem, vagy egy kloroformmal és mindenféle gusztustalan dologgal teli áramlatba, akkor a koszos víz ozmózis segítségével átszivárog a zacskó falán, és belül tiszta, iható víz lesz belőle! Így hirtelen ez a műanyag zacskó rendkívül gyönyörűvé vált számomra.
Now I'm going to ask you again to switch on the emotional bit. Would you mind taking the brain out, and I just want you to feel something. Look at that. What are you feeling about it? Is it beautiful? Is it exciting? I'm watching your faces very carefully. There's some rather bored-looking gentlemen and some slightly engaged-looking ladies who are picking up something off that. Maybe there's an innocence to it. Now I'm going to tell you what it is. Are you ready? This is the last act on this Earth of a little girl called Heidi, five years old, before she died of cancer to the spine. It's the last thing she did, the last physical act. Look at that picture. Look at the innocence. Look at the beauty in it. Is it beautiful now?
Most újra arra fogom kérni Önöket, hogy váltsanak az érzelmi oldalra. Iktassák ki az agyat, azt szeretném, ha csak éreznék ami következik. Nézzék. Milyen érzéseik vannak ezzel kapcsolatban? Gyönyörű? Izgalmas? Nagyon alaposan figyelem az arcaikat! Van néhány eléggé unottnak tűnő úr és néhány kissé érdeklődő hölgy, akik észrevesznek valamit ezen. Talán van benne valami ártatlanság. Most elmondom, mi ez. Készen állnak? Ez egy Heidi nevű ötéves kislány utolsó műve a Földön, mielőtt gerincrákban meghalt. Ez az utolsó dolog, amit alkotott, az utolsó fizikai cselekedete. Nézzék csak a képet. Figyeljék az ártatlanságot. Figyeljék meg a benne rejlő szépséget. Most már gyönyörű?
Stop. Stop. How do you feel? Where are you feeling this? I'm feeling it here. I feel it here. And I'm watching your faces, because your faces are telling me something. The lady over there is actually crying, by the way. But what are you doing? I watch what people do. I watch faces. I watch reactions. Because I have to know how people react to things. And one of the most common faces on something faced with beauty, something stupefyingly delicious, is what I call the OMG. And by the way, there's no pleasure in that face. It's not a "this is wonderful!" The eyebrows are doing this, the eyes are defocused, and the mouth is hanging open. That's not the expression of joy. There's something else in that. There's something weird happening. So pleasure seems to be tempered by a whole series of different things coming in.
Állj! Állj! Mit éreznek? Hol érzik? Én itt érzem. Itt érzem. És figyelem az arcaikat, mert az arcaik elárulnak valamit. Egyébként az amott ülő hölgy elsírta magát. De Önök mit csinálnak? Én figyelem, mit csinálnak az emberek. Figyelem az arcokat. Figyelem a reakciókat. Mert tudnom kell, hogyan reagálnak dolgokra az emberek. És az egyik leggyakoribb arc, amikor valaki szépséggel szembesül, valami bódítóan felségessel, az az, amit én "Úristennek" nevezek. És abban az arcban egyébként nincs öröm. Nem olyan, mint a "Hát ez csodálatos!" A szemöldökök ezt csinálják, a szemek elkerekednek, a száj pedig kinyílik. Ez nem az öröm kifejezése. Ebben van valami más is. Valami furcsa történik. Úgy tűnik, hogy az örömöt kiegészíti különféle dolgok egész sorozata.
Poignancy is a word I love as a designer. It means something triggering a big emotional response, often quite a sad emotional response, but it's part of what we do. It isn't just about nice. And this is the dilemma, this is the paradox, of beauty. Sensorily, we're taking in all sorts of things -- mixtures of things that are good, bad, exciting, frightening -- to come up with that sensorial exposure, that sensation of what's going on. Pathos appears obviously as part of what you just saw in that little girl's drawing. And also triumph, this sense of transcendence, this "I never knew that. Ah, this is something new." And that's packed in there as well. And as we assemble these tools, from a design point of view, I get terribly excited about it, because these are things, as we've already said, they're arriving at the brain, it would seem, before cognition, before we can manipulate them -- electrochemical party tricks.
Tervezőként szeretem a "megrendítő" szót. Azt jelenti, hogy valami egy nagy érzelmi reakciót vált ki, gyakran egész szomorú érzelmi reakciót, de ez része annak, amit csinálunk. Nem kell mindennek kellemesnek lennie. És ez a szépség dilemmája, a szépség paradoxona. Az érzékeinkkel mindenféle dolgot befogadunk -- jó, rossz, izgalmas, rémisztő dolgok elegyét -- hogy felfedjük az érzékeinket, annak az érzékelését, ami történik. A pátosz nyilvánvaló része annak, amit annak a kislánynak a rajzán láttunk az előbb. És diadal is, a transzcendencia érzékelése, hogy "Ezt nem is tudtam. Á, ez valami új." És ez szintúgy benne van. És miközben mi összegyűjtjük ezeket az eszközöket tervezői szempontból nézve, hihetetlenül izgatott leszek, mert ahogy már megbeszéltük, úgy tűnik, hogy ezek a dolgok akkor érkeznek az agyba, mielőtt felfognánk, mielőtt manipulálhatnánk őket -- elektrokémiai partitrükkök.
Now what I'm also interested in is: Is it possible to separate intrinsic and extrinsic beauty? By that, I mean intrinsically beautiful things, just something that's exquisitely beautiful, that's universally beautiful. Very hard to find. Maybe you've got some examples of it. Very hard to find something that, to everybody, is a very beautiful thing, without a certain amount of information packed in there before. So a lot of it tends to be extrinsic. It's mediated by information before the comprehension. Or the information's added on at the back, like that little girl's drawing that I showed you.
És a következő dolog is érdekel: Lehetséges-e szétválasztani a belső és a külső szépséget? Ezen az eredendően gyönyörű dolgokat értem, az olyanokat, melyek különlegesen szépek, amik mindenki számára szépek. Nagyon nehéz ilyet találni. Önöknek talán van néhány példájuk. Nagyon nehéz olyasmit találni, ami mindenki számára nagyon gyönyörű, bizonyos mennyiségű előzőleg megszerzett információ nélkül is. Így nagy része általában külső. Információ által jut be, még mielőtt felfognánk. Vagy utána kapjuk az információt, mint a kislány rajzánál, amit mutattam.
Now when talking about beauty you can't get away from the fact that a lot experiments have been done in this way with faces and what have you. And one of the most tedious ones, I think, was saying that beauty was about symmetry. Well it obviously isn't. This is a more interesting one where half faces were shown to some people, and then to add them into a list of most beautiful to least beautiful and then exposing a full face. And they found that it was almost exact coincidence. So it wasn't about symmetry. In fact, this lady has a particularly asymmetrical face, of which both sides are beautiful. But they're both different.
Amikor szépségről beszélünk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy rengeteg kísérletet végeztek arcokkal és hasonlókkal kapcsolatban. És szerintem az egyik legunalmasabb, amikor azt mondják, hogy a szépség a szimmetriában rejlik. Nos, ez nyilvánvalóan nem így van. Ez egy érdekesebb kísérlet, ahol csak fél arcokat mutattak az embereknek, és aztán sorrendbe kellett rakniuk a legszebbtől a legkevésbé szebbig, majd felfedték az egész arcot. Azt találták, hogy majdnem pontosan ugyanaz lett a sorrend. Tehát nem a szimmetriáról volt szó. Sőt, ennek a hölgynek itt különösen aszimmetrikus arca van, melynek mindkét oldala gyönyörű. De mindkettő különböző.
And as a designer, I can't help meddling with this, so I pulled it to bits and sort of did stuff like this, and tried to understand what the individual elements were, but feeling it as I go. Now I can feel a sensation of delight and beauty if I look at that eye. I'm not getting it off the eyebrow. And the earhole isn't doing it to me at all. So I don't know how much this is helping me, but it's helping to guide me to the places where the signals are coming off. And as I say, I'm not a neuroscientist, but to understand how I can start to assemble things that will very quickly bypass this thinking part and get me to the enjoyable precognitive elements.
Tervezőként nem bírom ki, hogy ne babráljak ezzel, így szétszedtem darabjaira és ilyesmiket csináltam, és megpróbáltam nemcsak megérteni, hogy mik az egyes részek, hanem érezni is, miközben vele dolgoztam. Érzékelek egy bizonyos öröm- és szépségérzést, ha erre a szemre nézek. A szemöldöknél nem érzem. A fülnyílás pedig egyáltalán nem vonz. Szóval nem tudom, hogy ez mennyire segít nekem, de segít abban, hogy olyan helyekre mutasson, ahonnan a jelek érkeznek. És ahogy mondtam, nem vagyok neurológus, de meg akarom érteni, hogyan rakhatok össze olyan dolgokat, amik gyorsan elhaladnak a gondolkodó rész előtt, és elvezet az élvezhető prekognitív részekhez.
Anais Nin and the Talmud have told us time and time again that we see things not as they are, but as we are. So I'm going to shamelessly expose something to you, which is beautiful to me. And this is the F1 MV Agusta. Ahhhh. It is really -- I mean, I can't express to you how exquisite this object is. But I also know why it's exquisite to me, because it's a palimpsest of things. It's masses and masses of layers. This is just the bit that protrudes into our physical dimension. It's something much bigger. Layer after layer of legend, sport, details that resonate. I mean, if I just go through some of them now -- I know about laminar flow when it comes to air-piercing objects, and that does it consummately well, you can see it can. So that's getting me excited. And I feel that here.
Anais Nin és a Talmud újra és újra elmondták nekünk, hogy nem úgy látjuk a dolgokat, amilyenek ők maguk, hanem amilyenek mi vagyunk. Szóval szégyentelenül meg fogok mutatni nektek valamit, ami számomra gyönyörű. Ez pedig az F1 MV Agusta. Ahhhh. Ez igazán -- mármint, ki sem tudom fejezni, mennyire rendkívüli ez a tárgy. De azt is tudom, hogy miért rendkívüli számomra, mert annyira hihetetlenül sokrétű. Egyenesen rétegek tömkellege. Ez csak az a rész, ami a mi fizikai dimenziónkban látszódik. De igazából sokkal nagyobb. Legenda, sport és részletek, réteg réteg után, teljes összhangban. Mármint, ha most csak néhányat mutatok - Jól ismerem a lamináris áramlást, mikor a levegőn áthasító tárgyakról van szó, ez pedig tökéletes ebben, láthatjátok. Szóval ettől nagyon izgalomba jövök. És ezt itt érzem.
This bit, the big secret of automotive design -- reflection management. It's not about the shapes, it's how the shapes reflect light. Now that thing, light flickers across it as you move, so it becomes a kinetic object, even though it's standing still -- managed by how brilliantly that's done on the reflection. This little relief on the footplate, by the way, to a rider means there's something going on underneath it -- in this case, a drive chain running at 300 miles and hour probably, taking the power from the engine. I'm getting terribly excited as my mind and my eyes flick across these things.
Ez a rész, az autóipari tervezés nagy titka -- a visszaverődés kezelése. Nem a forma a lényeg, hanem ahogy a forma visszaveri a fényt. Az a dolog, a fény átlibben rajta, ahogy mozgunk, így kinetikus tárggyá válik, még akkor is az, amikor egy helyben áll -- ez úgy lehetséges, hogy briliánsan működik a visszaverődés. Ez a kis domborulat a talpnál egyébként azt jelenti a motorosnak, hogy valami történik alatta -- ebben az esetben egy hajtáslánc pörög, közel 500 km/h-s sebességen, a motorból szerezve az energiát. Hihetetlenül izgatott leszek, ahogy az elmém és a szemem végigpásztázik ezeken a dolgokon.
Titanium lacquer on this. I can't tell you how wonderful this is. That's how you stop the nuts coming off at high speed on the wheel. I'm really getting into this now. And of course, a racing bike doesn't have a prop stand, but this one, because it's a road bike, it all goes away and it folds into this little gap. So it disappears. And then I can't tell you how hard it is to do that radiator, which is curved. Why would you do that? Because I know we need to bring the wheel farther into the aerodynamics. So it's more expensive, but it's wonderful. And to cap it all, brand royalty -- Agusta, Count Agusta, from the great histories of this stuff.
Titánlakkozás van rajta. El sem tudom mondani, hogy mennyire csodálatos! Ezzel lehet megakadályozni, hogy nagy sebességnél az anyacsavarok lepotyogjanak a kerékről. Kezdek nagyon belejönni! Természetesen egy versenymotoron nincs támaszték, de mivel ez egy utcai motor, ezen van felhajtható, és befér ebbe a kis résbe. Szóval eltűnik. És nincsenek rá szavaim, milyen nehéz megcsinálni a hajlított hűtőrácsot. Hogy erre mért van szükség? Mert tudom, hogy a kereket előrébb kell hozni az aerodinamikába. Így ez drágább, de csodálatos. És végül az i-re a pont a márka nemessége -- Agusta, Count Agusta, az ilyen cuccok híres történelméből.
The bit that you can't see is the genius that created this. Massimo Tamburini. They call him "The Plumber" in Italy, as well as "Maestro," because he actually is engineer and craftsman and sculptor at the same time. There's so little compromise on this, you can't see it.
A nem látható rész, a zseni, aki ezt alkotta. Massimo Tamburini. Olaszországban úgy hívják, hogy "A Vízvezeték-szerelő", és úgy is, hogy "Mester", mert ő igazából mérnök, mesterember és szobrász egyszerre. Ezen olyan kevés a kompromisszum, hogy nem is látni.
But unfortunately, the likes of me and people that are like me have to deal with compromise all the time with beauty. We have to deal with it. So I have to work with a supply chain, and I've got to work with the technologies, and I've got to work with everything else all the time, and so compromises start to fit into it. And so look at her. I've had to make a bit of a compromise there. I've had to move that part across, but only a millimeter. No one's noticed, have they yet? Did you see what I did? I moved three things by a millimeter. Pretty? Yes. Beautiful? Maybe lesser. But then, of course, the consumer says that doesn't really matter. So that's okay, isn't it? Another millimeter? No one's going to notice those split lines and changes. It's that easy to lose beauty, because beauty's incredibly difficult to do. And only a few people can do it. And a focus group cannot do it. And a team rarely can do it. It takes a central cortex, if you like, to be able to orchestrate all those elements at the same time.
Sajnos azonban nekem és a hozzám hasonlóknak egyfolytában foglalkozni kell a szépségbeli kompromisszumokkal. Foglalkoznunk kell vele. Egy ellátólánccal kell dolgoznom, és technológiákkal kell dolgoznom, és folyton minden mással is kell dolgoznom, így a kompromisszumok elkezdenek belekerülni. Nézzetek rá. Bele kellett tennem ide egy kis kompromisszumot. Át kellett helyeztem azt a részt, de csak egy milliméternyit. Senki nem vette észre, vagy igen? Látják, mit csináltam? Három dolgot elmozdítottam egy milliméternyivel. Szép? Igen. Gyönyörű? Talán kevésbé. De aztán természetesen a fogyasztó azt mondja, hogy nem igazán számít. Szóval rendben van, nem? Még egy milliméter? Senki nem fogja észrevenni a tört vonalakat és változásokat. Ilyen egyszerű elveszteni a szépséget, mert a szépséget rendkívül bonyolult létrehozni. És nagyon kevesen képesek rá. Egy fókuszcsoport nem képes rá. Egy csapat ritkán képes rá. Egy központi agykéreg kell hozzá, ha úgy tetszik, hogy minden részletet egyszerre összhangba hozzon.
This is a beautiful water bottle -- some of you know of it -- done by Ross Lovegrove, the designer. This is pretty close to intrinsic beauty. This one, as long as you know what water is like then you can experience this. It's lovely because it is an embodiment of something refreshing and delicious. I might like it more than you like it, because I know how bloody hard it is to do it. It's stupefyingly difficult to make something that refracts light like that, that comes out of the tool correctly, that goes down the line without falling over. Underneath this, like the story of the swan, is a million things very difficult to do. So all hail to that. It's a fantastic example, a simple object. And the one I showed you before was, of course, a massively complex one. And they're working in beauty in slightly different ways because of it.
Ez egy gyönyörű vizes palack -- néhányuk ismeri -- a designer, Ross Lovegrove készítette. Ez elég közel áll a belső szépséghez. Ez itt, ha tudják, milyen a víz, akkor ezt is át tudják érezni. Bájos, mert valami üdítő és finom dolognak a megtestesülése. Talán nekem jobban tetszik, mint nektek, mivel én tudom, milyen pokoli nehéz megcsinálni. Őrjítően bonyolult olyasmit létrehozni, ami így töri meg a fényt, ami tökéletesen áramlik a formán át, és ami megáll a talpán anélkül, hogy eldőlne. Mindemögött, csakúgy, mint a hattyú meséjében, millió dolog rejlik még, amit nagyon nehéz megcsinálni. Szóval minden tisztelem előtte! Ez fantasztikus példa, egy egyszerű tárgy. Amit ezelőtt mutattam Önöknek, az pedig hihetetlenül összetett volt. És emiatt kissé különböző módon közelítik meg a szépséget.
You all, I guess, like me, enjoy watching a ballet dancer dance. And part of the joy of it is, you know the difficulty. You also may be taking into account the fact that it's incredibly painful. Anybody seen a ballet dancer's toes when they come out of the points? While she's doing these graceful arabesques and plies and what have you, something horrible's going on down here. The comprehension of it leads us to a greater and heightened sense of the beauty of what's actually going on.
Bizonyára Önök mindannyian, ahogy én is, szeretik nézni a balett-táncosokat. És tudjuk, hogy az öröm részben a nehézségéből fakad. Talán azt is beleszámítjuk, hogy eszméletlenül fájdalmas is. Valaki látta már egy balerina lábujjait, amikor leveszi a cipőt? Miközben ő elegánsan adja elő ezeket az arabeszkeket, pliéket és egyebeket, odalent valami szörnyű történik. Ennek a megértése elvezet minket a cselekvés szépségének nagyobb és emelkedettebb érzékeléséhez.
Now I'm using microseconds wrongly here, so please ignore me. But what I have to do now, feeling again, what I've got to do is to be able to supply enough of these enzymes, of these triggers into something early on in the process, that you pick it up, not through your thinking, but through your feeling. So we're going to have a little experiment. Right, are you ready? I'm going to show you something for a very, very brief moment. Are you ready? Okay. Did you think that was a bicycle when I showed it to you at the first flash? It's not. Tell me something, did you think it was quick when you first saw it? Yes you did. Did you think it was modern? Yes you did. That blip, that information, shot into you before that. And because your brain starter motor began there, now it's got to deal with it. And the great thing is, this motorcycle has been styled this way specifically to engender a sense that it's green technology and it's good for you and it's light and it's all part of the future.
Itt rosszul használom a mikromásodperceket, ezt kérem, ne vegyék figyelembe. De most azt kell tennem, megint az érzéssel kapcsolatos, elegendő enzimet kell tudjak kinyerni ezekből a korai pillantásokból, még a folyamat elején, amiket észlesz, mégpedig nem a gondolkodás, hanem az érzés által! Úgyhogy végzünk egy kis kísérletet. Rendben, készen állnak? Mutatni fogok valamit egy nagyon, nagyon rövid pillanatra. Készen állnak? Oké. Amikor először felvillantottam a képet, azt gondolták, hogy bicikli? Nem az. Árulják el, amikor először láttátok, azt gondoltátok, hogy gyors? Igen. Azt gondolták, hogy modern? Igen. Az a villanás, az az információ előtte Önökbe hasított. És mivel az agyuk ott kezdett el dolgozni, most értelmeznie is kell. A nagyszerű dolog az, hogy ezt a motorkerékpárt pontosan azért tervezték ilyenre, hogy azt a képzetet keltse, hogy ez zöld technológia, hasznos, könnyű, és a jövő része.
So is that wrong? Well in this case it isn't, because it's a very, very ecologically-sound piece of technology. But you're a slave of that first flash. We are slaves to the first few fractions of a second -- and that's where much of my work has to win or lose, on a shelf in a shop. It wins or loses at that point. You may see 50, 100, 200 things on a shelf as you walk down it, but I have to work within that domain, to ensure that it gets you there first.
Ez talán rossz? Ebben az esetben nem, mert ez egy nagyon-nagyon környezettudatos technológiai darab. De akkor is az első villanás rabszolgái vagyunk. A másodperc első néhány töredékének rabszolgái vagyunk -- és ez az a pont, ahol a munkám nagy része győz vagy veszít egy üzlet polcain. Abban a pillanatban győz vagy veszít. Egy polcon láthatunk 50, 100, 200 dolgot, ahogy közeledünk felé, de nekem ebben a tartományban kell dolgoznom, hogy biztosítsam, hogy azt vegyük észre először.
And finally, the layer that I love, of knowledge. Some of you, I'm sure, will be familiar with this. What's incredible about this, and the way I love to come back to it, is this is taking something that you hate or bores you, folding clothes, and if you can actually do this -- who can actually do this? Anybody try to do this? Yeah? It's fantastic, isn't it? Look at that. Do you want to see it again? No time. It says I have two minutes left, so we can't do this. But just go to the Web, YouTube, pull it down, "folding T-shirt." That's how underpaid younger-aged people have to fold your T-shirt. You didn't maybe know it. But how do you feel about it? It feels fantastic when you do it, you look forward to doing it, and when you tell somebody else about it -- like you probably have -- you look really smart. The knowledge bubble that sits around the outside, the stuff that costs nothing, because that knowledge is free -- bundle that together and where do we come out?
Végül pedig, amit nagyon szeretek, a tudás rétege. Néhányuk számára biztosan ismerős ez. Az a rendkívüli ebben, és abban, hogy szeretek visszatérni hozzá, hogy olyasmivel foglalkozik, amit utálunk vagy ununk, ruhahajtogatással, és ha tényleg meg tudjuk ezt csinálni -- ki tudja ezt tényleg megcsinálni? Valaki próbálta már? Igen? Fantasztikus, nem? Nézzék. Meg akarják nézni még egyszer? Nincs rá idő. Csak két percem maradt, úgyhogy nem lehet. De csak menjenek fel az internetre, a YouTube-ra és keressenek rá, "pólóhajtogatás". Az alulfizetett, fiataloknak így kell hajtogatniuk a pólóinkat. Talán nem tudták. De hogy éreznek ezzel kapcsolatban? Fantasztikus érzés ezt csinálni, már alig várjuk, hogy csinálhassuk, és amikor mesélünk róla valaki másnak -- ahogy valószínűleg már megtették -- igazán nagyokosnak tűnünk. A tudásbuborék, ami mindenhol jelen van, ami nem kerül semmibe, mert a tudás ingyen van -- adjuk ezt össze és mi a végeredmény?
Form follows function? Only sometimes. Only sometimes. Form is function. Form is function. It informs, it tells us, it supplies us answers before we've even thought about it. And so I've stopped using words like "form," and I've stopped using words like "function" as a designer. What I try to pursue now is the emotional functionality of things. Because if I can get that right, I can make them wonderful, and I can make them repeatedly wonderful. And you know what those products and services are, because you own some of them. They're the things that you'd snatch if the house was on fire. Forming the emotional bond between this thing and you is an electrochemical party trick that happens before you even think about it.
A forma követi a funkciót? Csak néha. Csak néha. A forma maga a funkció. A forma maga a funkció. Informál minket, mesél nekünk, válaszokat ad, mielőtt még rágondoltunk volna. Így designerként abbahagytam az olyan szavak használatát mint a "forma" vagy a "funkció". Amire mostanában törekszem, az a dolgok érzelmi funkcionalitása. Mert ha azt pontosan eltalálom, akkor csodálatossá tudom tenni őket, újra és újra. És Önök is tudják, hogy mik azok a termékek és szolgáltatások, mert Önöknek is van néhány. Ezek azok a dolgok, amiket elsőként mentenénk ki egy égő házból. Az érzelmi kötelék képzése a tárgy és miköztünk egy elektrokémiai partitrükk, ami azelőtt végbemegy, hogy egyáltalán rágondolnánk.
Thank you very much.
Köszönöm szépen.
(Applause)
(Taps)