I'd like to start with a couple of quick examples. These are spinneret glands on the abdomen of a spider. They produce six different types of silk, which is spun together into a fiber, tougher than any fiber humans have ever made. The nearest we've come is with aramid fiber. And to make that, it involves extremes of temperature, extremes of pressure and loads of pollution. And yet the spider manages to do it at ambient temperature and pressure with raw materials of dead flies and water. It does suggest we've still got a bit to learn. This beetle can detect a forest fire at 80 kilometers away. That's roughly 10,000 times the range of man-made fire detectors. And what's more, this guy doesn't need a wire connected all the way back to a power station burning fossil fuels.
Néhány gyors példával szeretném kezdeni. Ezek szövőmirigyek egy pók potrohán. Hat különböző selymet termelnek, amik egy szállá fonódnak össze, erősebbé, mint bármely szál, amit az emberek valaha is gyártottak. Ehhez legközelebb az aramid szállal jutottunk. És hogy azt megcsináljuk, extrém hőmérséklet, extrém nyomás, és rengeteg szennyezés kell. És mégis, a pókok képesek előállítani szobahőmérsékleten és normál nyomáson, a nyersanyagaik pedig döglött legyek és víz. Ez arra mutat, hogy van még mit tanulnunk. Ez a bogár észreveszi az erdőtüzet 80 kilométerről. Ez a hatótáv nagyjából 10 000-szer több, mint az emberek tűzjelzőié. És ráadásul neki nincs szüksége egy kábelre, ami összeköti egy fosszilis anyagokat égető erőművel.
So these two examples give a sense of what biomimicry can deliver. If we could learn to make things and do things the way nature does, we could achieve factor 10, factor 100, maybe even factor 1,000 savings in resource and energy use. And if we're to make progress with the sustainability revolution, I believe there are three really big changes we need to bring about. Firstly, radical increases in resource efficiency. Secondly, shifting from a linear, wasteful, polluting way of using resources to a closed-loop model. And thirdly, changing from a fossil fuel economy to a solar economy. And for all three of these, I believe, biomimicry has a lot of the solutions that we're going to need.
Ez a két példa érzékelteti, mire képes a biomimikri. Ha meg tudjuk tanulni azt, amire a természet képes, Tízszeres, százszoros, talán ezerszeres megtakarításokat érhetünk el a nyersanyag- és energiafelhasználásban. Ha haladni akarunk a fenntarthatósági forradalomban, akkor három nagy változást kell elérnünk. Elsőként, radikális változást az erőforrás-hatékonyságban. Másodszor váltást a lineáris, pazarló, szennyező erőforrás-felhasználásról a zárt hurok modellre. És harmadszor a váltást a fosszilis energiahordozókról a napenergiára. És mindháromhoz, azt hiszem, a biomimikriben van sok szükséges megoldás.
You could look at nature as being like a catalog of products, and all of those have benefited from a 3.8-billion-year research and development period. And given that level of investment, it makes sense to use it. So I'm going to talk about some projects that have explored these ideas. And let's start with radical increases in resource efficiency. When we were working on the Eden Project, we had to create a very large greenhouse in a site that was not only irregular, but it was continually changing because it was still being quarried. It was a hell of a challenge, and it was actually examples from biology that provided a lot of the clues. So for instance, it was soap bubbles that helped us generate a building form that would work regardless of the final ground levels. Studying pollen grains and radiolaria and carbon molecules helped us devise the most efficient structural solution using hexagons and pentagons.
Tekinthetünk úgy a természetre, mint egy nagy termékkatalógusra, ahol a termékek 3.8 milliárd éves kutatási és fejlesztési folyamat eredményei. És tekintve a befektetés mértékét, logikus lenne használni. Ezért beszélek pár projektről, melyek körüljárták ezeket az ötleteket. Kezdjük az erőforrás-hatékonyság radikális emelésével. Amikor az Éden Projekten dolgoztunk, egy hatalmas üvegházat kellett építenünk egy olyan területen, ami nemhogy szabálytalan volt, de folyamatosan változott, mert még mindig bányászták. Pokoli kihívás volt, és konkrétan biológiai példákból merítettünk ötleteket. Így például a szappanbuborék volt, ami az épület alakjában segített, hogy működjön a végső talajszinttől függetlenül. A pollenszemek, radioláriák és szénatomok tanulmányozása vezetett a leghatékonyabb strukturális megoldáshoz, hatszögek és ötszögek használatával.
The next move was that we wanted to try and maximize the size of those hexagons. And to do that we had to find an alternative to glass, which is really very limited in terms of its unit sizes. And in nature there are lots of examples of very efficient structures based on pressurized membranes. So we started exploring this material called ETFE. It's a high-strength polymer. And what you do is you put it together in three layers, you weld it around the edge, and then you inflate it. And the great thing about this stuff is you can make it in units of roughly seven times the size of glass, and it was only one percent of the weight of double-glazing. So that was a factor-100 saving. And what we found is that we got into a positive cycle in which one breakthrough facilitated another. So with such large, lightweight pillows, we had much less steel. With less steel we were getting more sunlight in, which meant we didn't have to put as much extra heat in winter. And with less overall weight in the superstructure, there were big savings in the foundations. And at the end of the project we worked out that the weight of that superstructure was actually less than the weight of the air inside the building.
Következő lépésként maximalizálni akartuk a hatszögek méretét. Hogy ezt megtehessük, alternatívát kellett találnunk az üvegre, mert annak igencsak korlátozott a mérete. És a természetben sok példa van nagyon hatékony megoldásokra nyomás alatti membránokkal. Ezért elkezdtük megvizsgálni az ETFE nevű anyagot. Ez egy nagy erősségű polimer. És azt csinálod, hogy összeraksz három réteget, az élek mentén összehegeszted, majd felfújod. Az a nagyszerű ebben a cuccban, hogy az üvegnél nagyjából hétszer nagyobbat tudsz belőle csinálni. És a súlya csak egy százaléka a duplafalú üvegnek. Szóval százszoros megtakarítást jelentett. És az tapasztaltuk, hogy egy pozitív ciklusba kerültünk, ahol egyik áttörés a másikhoz vezetett. Ilyen óriási, könnyű párnákkal, sokkal kevesebb acél kellett. A kevesebb acél miatt több fényt engedett be, ami kevesebb fűtést jelentett telente. És a csökkentett összsúly a szuperstruktúrában nagy megtakarításokat hozott az alapozásnál. A teljes projekt végére kiszámítottuk, hogy a szuperstruktúra súlya konkrétan kevesebb volt, mint az épületben lévő levegő súlya.
So I think the Eden Project is a fairly good example of how ideas from biology can lead to radical increases in resource efficiency -- delivering the same function, but with a fraction of the resource input. And actually there are loads of examples in nature that you could turn to for similar solutions. So for instance, you could develop super-efficient roof structures based on giant Amazon water lilies, whole buildings inspired by abalone shells, super-lightweight bridges inspired by plant cells. There's a world of beauty and efficiency to explore here using nature as a design tool.
Ezért azt hiszem, hogy az Éden Projekt egy elég jó példa arra, hogy a biológiából vett ötletek az erőforrás-hatékonyság radikális emelkedéséhez vezethetnek -- ugyanazon funkció megtartása mellett a befektetett erőforrás töredékével. És konkrétan rengeteg példa van a természetben, ami hasonló megoldásokhoz vezethet. Szóval például kifejleszthetnénk szuperhatékony tetőszerkezeteket az órási amazonaszi vízililiomokra alapozva, egész épületeket csigahéjakra alapozva, vagy növénysejtek ihlette szuperkönnyű hidakat. A szépség és hatékonyság egész világa vár itt felfedezésre, a természetet mint tervezőeszközt használva.
So now I want to go onto talking about the linear-to-closed-loop idea. The way we tend to use resources is we extract them, we turn them into short-life products and then dispose of them. Nature works very differently. In ecosystems, the waste from one organism becomes the nutrient for something else in that system. And there are some examples of projects that have deliberately tried to mimic ecosystems. And one of my favorites is called the Cardboard to Caviar Project by Graham Wiles. And in their area they had a lot of shops and restaurants that were producing lots of food, cardboard and plastic waste. It was ending up in landfills. Now the really clever bit is what they did with the cardboard waste. And I'm just going to talk through this animation.
Most a lineárisról zárt rendszerre való áttérésről beszélnék. Az erőforrásokat általában úgy használjuk, hogy kivonjuk őket, átalakítjuk rövid életű termékekké, majd kidobjuk őket. A természet nagyon másként működik. Az ökoszisztémákban az egyik szervezet szemete egy másik tápanyaga lesz abban a rendszerben. És vannak példák projektekre, amik szándékosan másolni próbálják az ökoszisztémákat. Az egyik kedvencem a Graham Wiles-féle Kartonból Kaviár Projekt. A területükön van egy csomó bolt és étterem ami sok ételmaradékot, karton- és műanyaghulladékot termel. Ez a szemétlerakóba került. Na most az igazán okos rész az, amit a kartonhulladékkal csináltak. És csak elmesélem ezt az animációt.
So they were paid to collect it from the restaurants. They then shredded the cardboard and sold it to equestrian centers as horse bedding. When that was soiled, they were paid again to collect it. They put it into worm recomposting systems, which produced a lot of worms, which they fed to Siberian sturgeon, which produced caviar, which they sold back to the restaurants. So it transformed a linear process into a closed-loop model, and it created more value in the process. Graham Wiles has continued to add more and more elements to this, turning waste streams into schemes that create value. And just as natural systems tend to increase in diversity and resilience over time, there's a real sense with this project that the number of possibilities just continue increasing. And I know it's a quirky example, but I think the implications of this are quite radical, because it suggests that we could actually transform a big problem -- waste -- into a massive opportunity.
Szóval fizettek nekik, hogy elhozzák az éttermekből. Ekkor felaprították a kartont és eladták lovardáknak, mint almot. Amikor mocskos lett, megint fizettek nekik, hogy elvigyék. Ezt gilisztás komposztálórendszerbe tették, amiből sok kukac lett, amit szibériai tokokkal etettek, ami kaviárt termel, amit újra eladtak az éttermeknek. Tehát egy lineáris folyamatot egy zárt rendszerré alakítottak, ami végül több értéket termelt. Graham Wiles egyre több és több elemet adott ehhez, amivel szennyező folyamatokat értéktermelővé változtatott. Csakúgy, mint a természetes rendszereknek, melyeknek idővel növekszik a rugalmassága és változatossága, ennek a projektnek is az a lényege, hogy a lehetőségek száma egyre emelkedik. És tudom, hogy ez cikornyás példa, de azt hiszem, hogy az ötlet egészen radikális, mert azt sugallja, hogy átalakíthatunk egy nagy problémát, a hulladékot, egy óriási lehetőséggé.
And particularly in cities -- we could look at the whole metabolism of cities, and look at those as opportunities. And that's what we're doing on the next project I'm going to talk about, the Mobius Project, where we're trying to bring together a number of activities, all within one building, so that the waste from one can be the nutrient for another. And the kind of elements I'm talking about are, firstly, we have a restaurant inside a productive greenhouse, a bit like this one in Amsterdam called De Kas. Then we would have an anaerobic digester, which could deal with all the biodegradable waste from the local area, turn that into heat for the greenhouse and electricity to feed back into the grid. We'd have a water treatment system treating wastewater, turning that into fresh water and generating energy from the solids using just plants and micro-organisms. We'd have a fish farm fed with vegetable waste from the kitchen and worms from the compost and supplying fish back to the restaurant. And we'd also have a coffee shop, and the waste grains from that could be used as a substrate for growing mushrooms.
Főleg városokban - megnézhetnénk egész városok anyagcseréjét, és kereshetnénk ezekat a lehetőségeket. És ezt tesszük a következő projektben, amiről beszélni fogok, a Mobius Projektben, ahol megpróbálunk összehozni több tevékenységet egyetlen épületben, hogy az egyik szemete a másik tápanyaga lehessen. És az elemek, amikről beszélek: először is, van egy étterem egy működő növényházban, olyasmi, mint az amszterdami De Kas. Aztán van egy anaerob emésztő, ami elintézi a környék lebontható hulladékát, meleget állítva elő a növényháznak, és elektromosságot, amit visszatáplálunk a hálózatba. Van egy víztisztító rendszerünk, ami szennyvízből tiszta vizet csinál, a szilárd részekből pedig energiát állít elő kizárólag növények és mikroorganizmusok segítségével. Van egy haltenyészetünk, amit a konyhai zöldséghulladékkal és a komposztból származó férgekkel etetünk, a halakat aztán visszaadva az étteremnek. Szintén van egy kávézónk, ahol a kávézaccon gombákat termeszthetünk.
So you can see that we're bringing together cycles of food, energy and water and waste all within one building. And just for fun, we've proposed this for a roundabout in central London, which at the moment is a complete eyesore. Some of you may recognize this. And with just a little bit of planning, we could transform a space dominated by traffic into one that provides open space for people, reconnects people with food and transforms waste into closed loop opportunities.
Szóval látható, hogy összehozunk élelmiszer-, energia-, víz- és hulladékrendszereket egyetlen épületben. És csak a vicc kedvéért egy körforgalomba javasoltuk, London belvárosában, ami jelenleg csak a szemet bántja. Páran talán felismeritek. És csak egy kis tervezéssel, átalakíthatunk egy forgalom által uralt területet nyílt területté az emberek számára, ami összekapcsolja az embereket az étellel és átalakítja a hulladékot zárt rendszerű lehetőségekké.
So the final project I want to talk about is the Sahara Forest Project, which we're working on at the moment. It may come as a surprise to some of you to hear that quite large areas of what are currently desert were actually forested a fairly short time ago. So for instance, when Julius Caesar arrived in North Africa, huge areas of North Africa were covered in cedar and cypress forests. And during the evolution of life on the Earth, it was the colonization of the land by plants that helped create the benign climate we currently enjoy. The converse is also true. The more vegetation we lose, the more that's likely to exacerbate climate change and lead to further desertification. And this animation, this shows photosynthetic activity over the course of a number of years, and what you can see is that the boundaries of those deserts shift quite a lot, and that raises the question of whether we can intervene at the boundary conditions to halt, or maybe even reverse, desertification.
Az utolsó projekt amiről beszélni szeretnék a Szahara Erdő Projekt, amin most dolgozunk. Lehet, hogy néhányotokat meglep, de a sivatag nagy része nemrég még erdő volt. Például mikor Julius Caesar megérkezett Észak-Afrikába, óriási területeket borított cédrus- és cipruserdő. És a földi élet alakulásában a szárazföld növények általi benépesítése volt az, ami segített létrehozni azt a kellemes klímát, amit most élvezünk. Ennek a fordítottja is igaz. Minél több növényzetet veszítünk, annál nagyobb az esélye a felgyorsult klímaváltozásnak, ami további elsivatagosodáshoz vezet. Ez az animáció megmutatja a fotoszintézis aktivitását néhány éven keresztül. És amint látható, a sivatagok határán egészen sokat változik. Ez felveti a kérdést, hogy beavatkozhatunk-e a határtulajdonságokba, hogy megállítsuk, vagy akár visszafordítsuk a sivatagosodást.
And if you look at some of the organisms that have evolved to live in deserts, there are some amazing examples of adaptations to water scarcity. This is the Namibian fog-basking beetle, and it's evolved a way of harvesting its own fresh water in a desert. The way it does this is it comes out at night, crawls to the top of a sand dune, and because it's got a matte black shell, is able to radiate heat out to the night sky and become slightly cooler than its surroundings. So when the moist breeze blows in off the sea, you get these droplets of water forming on the beetle's shell. Just before sunrise, he tips his shell up, the water runs down into his mouth, has a good drink, goes off and hides for the rest of the day. And the ingenuity, if you could call it that, goes even further. Because if you look closely at the beetle's shell, there are lots of little bumps on that shell. And those bumps are hydrophilic; they attract water. Between them there's a waxy finish which repels water. And the effect of this is that as the droplets start to form on the bumps, they stay in tight, spherical beads, which means they're much more mobile than they would be if it was just a film of water over the whole beetle's shell. So even when there's only a small amount of moisture in the air, it's able to harvest that very effectively and channel it down to its mouth. So amazing example of an adaptation to a very resource-constrained environment -- and in that sense, very relevant to the kind of challenges we're going to be facing over the next few years, next few decades.
És ha megnézünk néhány élőlényt, ami sivatagi életmódet alakított ki, a vízhiányhoz való alkalmazkodás lenyűgöző példáira bukkanunk. Ez a namíbiai páragyűjtő bogár, és kifejlesztette a módszert, amellyel a saját vizét gyűjtheti a sivatagban. Úgy csinálja, hogy éjjel jön elő, felmászik egy dűne tetejére, és mivel matt fekete, képes hőt sugározni az éjszakai égbe, és ezáltal jobban lehűlni, mint a környezete. Ezért mikor a tenger felől nedves szellő fúj, vízcseppek csapódnak le a bogár páncélján. Kicsivel napkelte előtt felemeli a páncélját, a szájába csorgatja a vizet, iszik egy jót és elrejtőzik a nap további részére. És a találékonyság, ha nevezhetjük annak, ennél tovább is tart. Mert ha közelről megnézed a bogár páncélját, sok kis dudor van rajta. Ezek a dudorok hidrofilek: vonzzák a vizet. Közöttük viaszos felület van, ami taszítja a vizet. És ennek a hatása az, hogy a dudorokon cseppek kezdenek formálódni, kis, gömb alakú gyöngyökben, ami miatt sokkal mozgékonyabbak, mintha egy vékony rétegben terülnének el a bogár teljes páncélján. Tehát ha csak egy kis víz is van a levegőben, akkor is nagyon hatékonyan tudja azt begyűjteni és a szájába vezetni. Lenyűgöző példája az alkalmazkodásnak egy erőforrásokban szűkölködő környezetben -- és ebben az értelemben nagyon releváns a következő évek, évtizedek kihívásai szempontjából.
We're working with the guy who invented the Seawater Greenhouse. This is a greenhouse designed for arid coastal regions, and the way it works is that you have this whole wall of evaporator grills, and you trickle seawater over that so that wind blows through, it picks up a lot of moisture and is cooled in the process. So inside it's cool and humid, which means the plants need less water to grow. And then at the back of the greenhouse, it condenses a lot of that humidity as freshwater in a process that is effectively identical to the beetle. And what they found with the first Seawater Greenhouse that was built was it was producing slightly more freshwater than it needed for the plants inside. So they just started spreading this on the land around, and the combination of that and the elevated humidity had quite a dramatic effect on the local area. This photograph was taken on completion day, and just one year later, it looked like that. So it was like a green inkblot spreading out from the building turning barren land back into biologically productive land -- and in that sense, going beyond sustainable design to achieve restorative design.
Most a Sósvíz Növényházat feltaláló fickóval dolgozunk. Ez egy növényház, ami száraz, parti területekre van kitalálva, és úgy működik, hogy van egy egész falnyi párologtató rács, amire tengervizet szivárogtatunk. Így a rajta átfújó szél felvesz egy csomó nedvességet, és lehűl közben. Szóval bent a levegő hűvös és nedves, ami azt jelenti, hogy a növényeknek is kevesebb víz kell. Majd a növényház hátulján sok pára édesvízzé csapódik le a bogáréval gyakorlatilag egyező folyamat során. És arra jöttek rá, hogy az első Sósvíz Növényház több vizet termelt, mint ami a bent lévő növényeknek kellett. Így nekiláttak a felesleget szétlocsolni a környező területen. Ennek és a megemelkedett párának a hatása meglehetősen drámai volt a környezö területen. Ez a kép az átadás napján készült, és alig egy év múlva már így nézett ki. Olyan, mintha egy zöld tintapaca szivárogna az épületből meddő területet biológiailag produktívvá változtatva - és ebben az értelemben túlhaladja a fenntartható modellt, és egyenesen helyreállító modellt hoz létre.
So we were keen to scale this up and apply biomimicry ideas to maximize the benefits. And when you think about nature, often you think about it as being all about competition. But actually in mature ecosystems, you're just as likely to find examples of symbiotic relationships. So an important biomimicry principle is to find ways of bringing technologies together in symbiotic clusters. And the technology that we settled on as an ideal partner for the Seawater Greenhouse is concentrated solar power, which uses solar-tracking mirrors to focus the sun's heat to create electricity. And just to give you some sense of the potential of CSP, consider that we receive 10,000 times as much energy from the sun every year as we use in energy from all forms -- 10,000 times. So our energy problems are not intractable. It's a challenge to our ingenuity. And the kind of synergies I'm talking about are, firstly, both these technologies work very well in hot, sunny deserts. CSP needs a supply of demineralized freshwater. That's exactly what the Seawater Greenhouse produces. CSP produces a lot of waste heat. We'll be able to make use of all that to evaporate more seawater and enhance the restorative benefits. And finally, in the shade under the mirrors, it's possible to grow all sorts of crops that would not grow in direct sunlight. So this is how this scheme would look. The idea is we create this long hedge of greenhouses facing the wind. We'd have concentrated solar power plants at intervals along the way.
Úgyhogy nagyon lelkesek voltuk, hogy felnagyítsuk és biomimikri ötleteket alkalmazva maximalizáljuk az előnyöket. És amikor a természetről van szó, gyakran arra gondolsz, hogy az egész a versengésről szól. Pedig érett ökoszisztémákban ugyanakkora eséllyel találsz példát a szimbiotikus kapcsolatokra. Tehát fontos biomimikri alapelv, hogy módot találjunk a technológiák összehangolására szimbiotikus csokrokban. A technológia, amelynél megállapodtunk, és ideális partner a Sósvíz Növényházhoz is, a koncentrált napenergia, ami napkövető tükrökkel fókuszálja a nap melegét, hogy elektromosságot hozzon létre. Hogy éreztessem a CSP lehetőségeit, gondolj bele, hogy tízezerszer több energiát kapunk a naptól évente, mint amit bármilyen formában elhasználunk - tízezerszer. Szóval az energiaproblémáink nem megoldhatatlanok. Leleményesség kérdése. És az együttműködések, amikről beszélek: először is mindkét technológia jól működik forró, napos sivatagokban. A CSP-nek desztillált vízre van szüksége. A Sósvíz Növényház pont ezt állítja elő. A CSP sok hulladékhőt termel. Ezzel módunk lesz több tengervizet párologtatni és fokozni a helyreállító hatást. És végül a tükrök alatti árnyékban, mindenféle növényt termeszthetünk, ami nem bírná a közvetlen napfényt. Tehát így néz ki a rendszer. Az az alapötlet, hogy egy hosszú sövényt építsünk növényházakból a széllel szemben. Bizonyos távolságonként koncentrált naperőművek lesznek.
Some of you might be wondering what we would do with all the salts. And with biomimicry, if you've got an underutilized resource, you don't think, "How am I going to dispose of this?" You think, "What can I add to the system to create more value?" And it turns out that different things crystallize out at different stages. When you evaporate seawater, the first thing to crystallize out is calcium carbonate. And that builds up on the evaporators -- and that's what that image on the left is -- gradually getting encrusted with the calcium carbonate. So after a while, we could take that out, use it as a lightweight building block. And if you think about the carbon in that, that would have come out of the atmosphere, into the sea and then locked away in a building product.
Páran talán elgondolkodtatok, mit csinálunk a sóval. És a biomimikrivel, ha van egy rosszul kihasznált erőforrásod, nem arra gondolsz, "Hogyan fogom ezt kidobni?" hanem arra "Mit adhatok a rendszerhez, hogy több értéket termeljek?" És mint kiderült, a különböző fázisokban különböző dolgok válnak ki. Mikor tengervizet párologtatsz, az első dolog, ami kikristályosodik, a kalcium-karbonát. És lerakódik a párologtatókon - ezt mutatja a bal oldali kép - fokozatosan beburkolja a kalcium-karbonát. Tehát egy idő után foghatjuk, és könnyű építőelemként használhatjuk. És ha belegondolsz, ez a szén a légkörből került a tengerbe és onnan bezárjuk egy építménybe.
The next thing is sodium chloride. You can also compress that into a building block, as they did here. This is a hotel in Bolivia. And then after that, there are all sorts of compounds and elements that we can extract, like phosphates, that we need to get back into the desert soils to fertilize them. And there's just about every element of the periodic table in seawater. So it should be possible to extract valuable elements like lithium for high-performance batteries. And in parts of the Arabian Gulf, the seawater, the salinity is increasing steadily due to the discharge of waste brine from desalination plants. And it's pushing the ecosystem close to collapse. Now we would be able to make use of all that waste brine. We could evaporate it to enhance the restorative benefits and capture the salts, transforming an urgent waste problem into a big opportunity. Really the Sahara Forest Project is a model for how we could create zero-carbon food, abundant renewable energy in some of the most water-stressed parts of the planet as well as reversing desertification in certain areas.
A következő a nátrium-klorid. Ezt is építőanyaggá préselhetjük, ahogy itt tették. Ez egy bolíviai hotel. Aztán mindenféle vegyületeket és elemeket vonhatunk ki, mint a foszfátokat, amiket a sivatagba kell visszajuttatnunk, hogy trágyázzuk. A periódusos rendszer nagyjából minden eleme megtalálható a tengervízben. Tehát lehetségesnek kell lennie, hogy olyan értékes elemeket vonjunk ki, mint például a lítium, nagy teljesítményű akkumulátorokhoz. És a Perzsa-öböl egyes részein a tengervíz sótartalma folyamatosan növekszik a sótalanító üzemek hulladékvizétől. Összeomlással fenyegetve az ökoszisztémát. Nos, mi akár hasznosíthatnánk is a hulladékvizet. Elpárologtathatnánk fokozva a helyreállító hatást és kinyerve a sót, átalakítva egy égető problémát egy nagy lehetőséggé. Valójában a Szahara Erdő Projekt egy modell, hogyan gyárthatunk szénsemleges ételt, és bőséges energiát a bolygó legszárazabb részein, miközben visszafordítjuk az elsivatagosodást.
So returning to those big challenges that I mentioned at the beginning: radical increases in resource efficiency, closing loops and a solar economy. They're not just possible; they're critical. And I firmly believe that studying the way nature solves problems will provide a lot of the solutions. But perhaps more than anything, what this thinking provides is a really positive way of talking about sustainable design. Far too much of the talk about the environment uses very negative language. But here it's about synergies and abundance and optimizing. And this is an important point.
Hogy visszatérjek az elején említett kihívásokra: radikális növekedés az erőforrás hatékonyságban, hurkok zárása és egy nap alapú gazdaság. Nem csak lehetségesek, de szükségszerűek is. És szilárdan hiszem, hogy a természet tanulmányozása sok problémára megoldást ad. De talán a legfontosabb, amit ez a gondolkodás nyújt, a pozitív hozzáállás a fenntartható fejlődéshez. Túlságosan sok a negatív beszéd a környezetünkkel kapcsolatban. De itt együttműködésről, bőségről és optimalizálásról van szó. És ez nagyon fontos.
Antoine de Saint-Exupery once said, "If you want to build a flotilla of ships, you don't sit around talking about carpentry. No, you need to set people's souls ablaze with visions of exploring distant shores." And that's what we need to do, so let's be positive, and let's make progress with what could be the most exciting period of innovation we've ever seen.
Antoine de Saint-Exupery egyszer azt mondta, "Ha egy flottányi hajót akarsz építeni, nem üldögélsz az ácsmunkáról beszélve. Nem, vágyat kell gyújtanod az emberek lelkében a távoli partok iránt." És ez az, amit tennünk kell, legyünk tehát pozitívak, és haladjunk az innováció talán legizgalmasabb időszakában.
Thank you.
Köszönöm.
(Applause)
(Taps)