I'm going to begin by reciting a poem. "Oh beloved dentist: Your rubber fingers in my mouth ... your voice so soft and muffled ... Lower the mask, dear dentist, lower the mask."
Egy verssel indítanék. "Ó, hőn szeretett fogász: Gumiujjaiddal a számban... hangod oly lágy és tompa... Vesd le maszkod, kedves fogász... vedd le a maszkodat."
(Laughter)
(Nevetés)
Okay, in this presentation, I'm going to be putting the right side of your brains through a fairly serious workout. You're going to see a lot of imagery, and it's not always connected to what I'm talking about, so I need you to kind of split your brains in half and let the images flow over one side and listen to me on the other. So I am one of those people with a transformative personal story. Six years ago, after 20 years in graphic design and typography, I changed the way I was working and the way most graphic designers work to pursue a more personal approach to my work, with only the humble attempt to simply make a living doing something that I loved. But something weird happened. I became bizarrely popular. My current work seems to resonate with people in a way that has so taken me by surprise that I still frequently wonder what in the hell is going on. And I'm slowly coming to understand that the appeal of what I do may be connected to why I do it.
Előadásomban meglehetősen megdolgoztatom majd a jobb féltekéteket. Rengeteg képet láttok majd, és nem mindig arról, amit éppen mondok. Osszátok meg agyatokat, engedjétek, hogy a képek keresztül áramoljanak a jobb féltekén, és engem pedig hallgassatok a bal féltekétekkel. Egyike vagyok azoknak az embereknek, akiknek a története transzformatív. Hat évvel ezelőtt, miután 20 évet töltöttem a grafikai tervezés és a tipográfia területén, megváltoztattam a munkamódszeremet és azt, ahogyan a legtöbb grafikai tervező dolgozik, hogy a munkához fűződő viszonyomat megváltoztassam, azzal a szerény céllal, hogy olyasmiből éljek meg, amit szeretek. De valami nagyon furcsa dolog történt. Bizarrul népszerű lettem. A jelenlegi munkáim annyira megragadták az embereket, és ez annyira meglepett engem, hogy még ma is gyakran azon agyalok, hogy mi az ördög folyik itt. Lassan ráébredek, hogy a tevékenységem vonzó volta azzal van kapcsolatban, hogy miért is csinálom.
These days, I call myself a graphic artist. So where my work as a graphic designer was to follow strategy, my work now follows my heart and my interests with the guidance of my ego to create work that is mutually beneficial to myself and a client. Now, this is heresy in the design world. The ego is not supposed to be involved in graphic design. But I find that for myself, without exception, the more I deal with the work as something of my own, as something that is personal, the more successful it is as something that's compelling, interesting and sustaining. So I exist somewhat outside of the mainstream of design thinking. Where others might look at measurable results, I tend to be interested in more ethereal qualities, like "Does it bring joy?" "Is there a sense of wonder?" and "Does it invoke curiosity?"
Manapság grafikus művésznek hívom magam. Ahol grafikai tervezőként korábban a stratégiát követtem, ott a munkám ma a szívemet követi, és az érdeklődésemet, az egom vezetésével, hogy olyan munkák kerüljenek ki a kezeim alól, melyek jók nekem és a kliensnek is. És ez eretnekségnek számít a design világában. Az egonak nem szabad részt venni a grafikai tervezésben. De számomra, kivétel nélkül, minél inkább sajátomnak tekintem a munkámat, minél személyesebben kezelem, annál inkább sikeres, ellenállhatatlan, érdekes és a lelket tápláló lesz. Így hát némiképpen a fő áramlatokon kívül létezem, ami a design gondolkodást illeti. Ahol mások mérhető eredményeket keresnek, én ott inkább éteri minőségeket fürkészek: mint pl. Boldoggá tesz az a valami? Érzem a rácsodálkozást? Kíváncsiságot vált ki?
This is a scientific diagram, by the way. I don't have time to explain it, but it has to do with DNA and RNA. So I have a particular imaginative approach to visual work. The things that interest me when I'm working are visual structure, surprise and anything that requires figuring things out. So for this reason, I'm particularly drawn to systems and patterns. I'm going to give you a couple of examples of how my brain works.
Ez mellesleg egy tudományos diagram. Nincs időm elmagyarázni, de a DNS-sel és az RNS-sel kapcsolatos. Meglehetősen fantáziadús a vizuális megközelítésem. A következő dolgok érdekelnek, amikor dolgozom: a vizuális struktúra, a meglepetés, és bármi, ami megfejtést igényel. Ezért különösképpen vonzanak a rendszerek és mintázatok. Adok pár példát arra, hogy hogyan is működik az agyam.
This is a piece that I did for The Guardian newspaper in the U.K. They have a magazine that they call G2. And this is for their puzzle special in 2007. And puzzling it is. I started by creating a series of tiling units. And these tiling units, I designed specifically so that they would contain parts of letterforms within their shapes so that I could then join those pieces together to create letters and then words within the abstract patterning. But then as well, I was able to just flip them, rotate them and combine them in different ways to create either regular patterns or abstract patterns. So here's the word puzzle again. And here it is with the abstract surrounding. And as you can see, it's extremely difficult to read. But all I have to do is fill certain areas of those letterforms and I can bring those words out of the background pattern. But maybe that's a little too obvious. So then I can add some color in with the background and add a bit more color in with the words themselves, and this way, working with the art director, I'm able to bring it to just the right point that it's puzzling for the audience -- they can figure out that there's something they have to read -- but it's not impossible for them to read.
Ezt a munkát a The Guardian-nak készítettem, az Egyesült Királyságban. Van egy G2 nevű magazinjuk. És ez a kép a 2007-es puzzle különkiadásukhoz készült. Jó kis fejtörő. Azzal kezdtem, hogy kis csempe szerű egységeket hoztam létre. És ezeket a kis csempe egységeket úgy terveztem meg, hogy betű alakok részeit tartalmazzák, saját formáikon belül, vagyis hogy önmagukban hordozzák a betűk részleteit, oly módon, hogy ezek után össze tudjam kapcsolni őket, hogy betűket és szavakat alkothassak, az elvont mintázaton belül. Majd ezek után, képes voltam ide-oda forgatni és kombinálni őket, a legkülönbözőbb módokon, hogy szokványos vagy éppen absztrakt formákat hozzak létre. Íme újra a szó puzzle. És ott van körülötte az elvont körítés. És mint látható, rendkívül nehezen olvasható. De csak annyit kell tennem, hogy kitöltöm a betűformák területeit, és ezzel kiemelhetem ezeket a szavakat a háttérmintából. De ez talán egy kicsit túl nyilvánvaló. Úgyhogy talán adhatnék némi színt a háttérhez, és magukhoz a szavakhoz is. És így együtt dolgozva a művészeti vezetővel, képes vagyok elérni azt a megfelelő pontot, hogy már rejtélyes a közönségnek, képesek érzékelni, hogy van ott valami, amit el kellene olvasniuk, és még éppen el lehet elolvasni.
I'm also interested in working with unusual materials and common materials in unusual ways. So this requires figuring out how to get the most out of something's innate properties and also how to bend it to my will. So ultimately, my goal is to create something unexpected. To this end, I have worked in sugar for Stefan Sagmeister, three-time TED speaker. And this project began essentially on my kitchen table. I've been eating cereal for breakfast all of my life. And for that same amount of time, I've been spilling sugar on the table and just kind of playing with it with my fingers. And eventually I used this technique to create a piece of artwork. And then I used it again to create six pieces for Stefan's book, "Things in My Life I've Learned So Far." And these were created without sketches, just freehand, by putting the sugar down on a white surface and then manipulating it to get the words and designs out of it. Recently, I've also made some rather highbrow baroque borders out of lowbrow pasta. And this is for a chapter that I'm doing in a book, and the chapter is on honor. So it's a little bit unexpected, but, in a way, it refers to the macaroni art that children make for their parents or they make in school and give to their parents, which is in itself a form of honor. This is what you can do with some household tinfoil. Okay, well, it's what I can do with some household tinfoil.
Érdeklődöm a szokatlan alapanyagok iránt, illetve érdekel, hogy a szokványos anyagokat, hogyan lehet szokatlan módokon feldolgozni. Rá kell jönnöd, hogy milyen módon hozhatod ki egy anyag jellemzőiből a legtöbbet, és hogyan hajlítsd őket a szándékod szerint. Végül is az a célom, hogy valami váratlant alkossak. Ebből a célból dolgoztam cukorral, Stefan Sagmeisternek, aki háromszoros TED előadó. És ez a projekt, lényegében a konyhaasztalomon kezdődött. Egész életemben gabonapelyhet reggeliztem. Ugyan ennyi időt töltöttem azzal, hogy cukrot öntöttem az asztalra, és csak úgy játékosan rajzolgattam bele az ujjaimmal. És végül ezt a technikát alkalmaztam, hogy műalkotást hozzak létre. Majd újfent használtam, hogy Stefan könyvébe hat művet készítsek. "Életem eddig megtanult dolgai." És ezek a képen vázlatok nélkül alakultak ki, szabad kézzel, a cukor egy fehér felületre került, aztán megdolgoztam, hogy kialakuljanak belőle ezek a betűk és minták. Nem olyan régen készítettem néhány kifinomult barokk sormintát, nem annyira kifinomult tésztából. Ez egy fejezet számára készült, egy könyvbe. A fejezet a megbecsülésről szól. Kicsit meglepő, de egy bizonyos módon, arra a makaróni művészetre utal, melyet a gyerekek a szüleiknek készítenek, vagy az iskolában, és a szüleiknek adják, ami már önmagában a megbecsülés egyik formája. Ezt csinálhatod az alufóliával. Ok, ez az, amire én képes vagyok az alufóliával.
(Laughter)
(Nevetés)
I'm very interested in wonder, in design as an impetus to inquiring. To say I wonder is to say I question, I ask. And to experience wonder is to experience awe. So I'm currently working on a book, which plays with both senses of the word, as I explore some of my own ideas and inquiries in a visual display of rather peacock-like grandeur. The world is full of wonder. But the world of graphic design, for the most part, is not. So I'm using my own writings as a kind of testing ground for a book that has an interdependency between word and image as a kind of seductive force. I think that one of the things that religions got right was the use of visual wonder to deliver a message. I think this true marriage of art and information is woefully underused in adult literature, and I'm mystified as to why visual wealth is not more commonly used to enhance intellectual wealth. When we look at works like this, we tend to associate them with children's literature. There's an implication that ornamental graphics detract from the seriousness of the content. But I really hope to have the opportunity to change that perception. This book is taking rather a long time, but I'm nearly done.
Nagyon érdekelnek a csodák, melyek a tervezés során az érdeklődés kiváltói. Ha azt mondom: rácsodálkozom, akkor egyben megkérdőjelezek, kérdezek. Amikor csodálkozom, egyben ámulok is. Most egy olyan könyvön dolgozom, mely a szó mindkét értelmét feszegeti, miközben saját elveimet és vizsgálódásaimat elemzem, szinte páva szerű pompával. A világ tele van csodákkal. De a grafikai tervezés világából, többségéből legalábbis, hiányzik. Ezért saját írásaimat alkalmazom, egy könyv teszteléséhez, melyben szó és kép, csábítóan fonódnak össze. Azt hiszem az egyik dolog, amit a vallások eltaláltak, az a képi csoda ábrázolás alkalmazása volt, hogy átadják egyházaik üzenetét. Az a véleményem, hogy a művészet és információ ilyetén házassága, sajnálatosan kevéssé használatos a felnőtt irodalomban. Zavarba ejt, hogy miért nem alkalmazzák gyakrabban a vizuális gazdagságot, az intellektuális gazdagság fokozására. Amikor ilyen látványban van részünk, gyermek irodalomra asszociálunk. Létezik egy ilyen előítélet, mely szerint az ornamentális grafika, elvonja a figyelmünket a komoly tartalomtól. De őszintén remélem, hogy lehetőségem nyílik a téves percepció megváltoztatására. Ez a könyv rengeteg időt igényel. De majdnem készen vagyok.
For some reason, I thought it would be a good idea to put an intermission in my talk. And this is it -- just to give you and me a moment to catch up.
Valamiért úgy éreztem, jó ötlet, ha teszek ide egy kis szünetet az előadásom során. Ez lenne az... hogy adjak nektek és magamnak egy kis időt, hogy utolérjük magunkat.
(Laughter)
(Nevetés)
So I do these valentines. I've been sending out valentines on a fairly large scale since 2005. These are my valentines from 2005 and 2006. And I started by doing just a single image like this and sending them out to each person. But in 2007, I got the cockamamie idea to hand-draw each valentine for everyone on my mailing list. I reduced my mailing list to 150 people. And I drew each person their own unique valentine and put their name on it and numbered it and signed it and sent it out. Believe it or not, I devised this as a timesaving method. I was very busy in the beginning of that year, and I didn't know when I was going to find time to design and print a single valentine. And I thought that I could kind of do this piecemeal as I was traveling. It didn't exactly work out that way. There's a longer story to this, but I did get them all done in time, and they were extremely well received. I got an almost 100 percent response rate. (Laughter) And those who didn't respond will never receive anything from me ever again.
Ilyen Valentin napi kártyákat is készítek. 2005 óta meglehetősen nagy mennyiségben küldözgetek ilyeneket. Ezek a 2005, 2006-os Valentin napi képeslapjaim. Azzal kezdtem, eredetileg, hogy egy ilyen képet küldtem el, minden embernek. De 2007-ben az a hihetetlen ötletem támadt, hogy kézzel rajzolok egyedi Valentin napi kártyákat, a levelező listám minden egyes tagjának. 150 emberre redukáltam a listát. És minden embernek rajzoltam egy saját egyedi Valentin napi ábrát, és ráírtam a nevüket, majd megszámoztam, aláírtam, és elküldtem. Ha hiszitek, ha nem, mindezt idő spórolásnak szántam, mert annak az évnek az elején nagyon elfoglalt voltam, és nem tudtam, hogy mikor lesz időm egy Valentin kártya megtervezésére és kinyomtatására. Gondoltam darabonként meg tudom csinálni, utazás közben. Nem így alakult. Hosszú történet, de időben készen lettek mind, és nagyon jól fogadták őket. Majdnem 100%-os válasz arányt értem el. (Nevetés) És akik nem válaszoltak, soha többé nem kapnak tőlem semmi ilyesmit.
(Laughter)
(Nevetés)
Last year, I took a more conceptual approach to the valentine. I had this idea that I wanted people to receive a kind of mysterious love letter, like a found fragment in their mailbox. I wanted it to be something that was not addressed to them or signed by me, something that caused them to wonder what on Earth this thing was. And I specifically wrote four pages that don't connect. There were four different versions of this. And I wrote them so that they begin in the middle of a sentence, end in the middle of a sentence. And they're on the one hand, universal, so I avoid specific names or places, but on the other hand, they're personal. So I wanted people to really get the sense that they had received something that could have been a love letter to them. And I'm just going to read one of them to you.
Tavaly, inkább egy szavakba öntött koncepcióval rukkoltam elő, az az ötletem támadt, hogy egyfajta rejtélyes szerelmes levelet küldök az embereknek, ami olyan, mint egy levelesládában fellelt levél töredék. Valami olyasmit akartam, ami nincs név szerint nekik címezve, nincs általam aláírva, ami csodálkozást vált ki, hogy mi a csoda lehet ez. És szándékosan négy olyan oldalt írtam, melyek lényegében összefüggéstelenek. Négy különböző verzió jött létre. És oly módon írtam a sorokat, hogy a mondat közepén kezdődtek, és egy másik mondat közepén értek véget. És egyrészt univerzálisak, kerültem a konkrét neveket és helyeket, ugyanakkor mégis nagyon személyes hangvételűek. Azt akartam, hogy az embereknek az legyen az érzése, hogy valami olyasmit kaptak, ami akár egy szerelmes levél is lehetett volna, mely nekik szól. Most beleolvasok az egyikbe.
"You've never really been sure of this, but I can assure you that this quirk you're so self-conscious of is intensely endearing. Just please accept that this piece of you escapes with your smile, and those of us who notice are happy to catch it in passing. Time spent with you is like chasing and catching small birds, but without the scratches and bird shit." (Laughter) "That is to say, your thoughts and words flit and dart, disconcertedly elusive at times, but when caught and examined -- ahh, such a wonder, such a delightful reward. There's no passing time with you, only collecting -- the collecting of moments with the hope for preservation and at the same time release. Impossible? I don't think so. I know this makes you embarrassed. I'm certain I can see you blushing. But I just have to tell you because sometimes I hear your self-doubt, and it's so crushing to think that you may not know how truly wonderful you are, how inspiring and delightful and really, truly the most completely ..."
"Sosem voltál biztos benne, de ez a kis fura szokásod, melynek oly nagyon tudatában vagy, hihetetlenül kedves dolog. Fogadd el, hogy ez a te kis tulajdonságod, egy mosolyoddal illan tova, és mi, akik észrevesszük, lelki szemeinkkel boldogan csípjük nyakon. A veled töltött idő olyan, mint kis madarakat kergetni és fogságba ejteni, csak a karmolások és madár szar nélkül." (Nevetés) "Azt akarom mondani, hogy a gondolataid és szavaid csapongnak és szökellnek, időnként nyugtalanítóan megfoghatatlanok, de amikor az ember megragadja és megvizsgálja őket, ó, igazi csoda... igazi elragadó jutalom. Az ember nem múlatja veled az időt, hanem gyűjti... azzal a reménnyel gyűjti, hogy megőrizheti, és egyben elengedheti. Lehetetlen? Nem gondolom. Tudom, mindez zavarba ejtő. Szinte biztos vagyok, hogy elpirulsz. De el kell mondanom, mert néha hallom az önmagadban való kételkedés hangjait, és annyira gyötrő arra gondolni, hogy esetleg nem tudod... hogy milyen csodálatos, inspiráló és elragadó vagy, és tényleg, őszintén, a legteljesebb mértékben..."
(Laughter)
(Nevetés)
(Applause)
(Taps)
So Valentine's Day is coming up in a couple of days, and these are currently arriving in mailboxes all around the world. This year, I got, what I really have to say is a rather brilliant idea, to laser cut my valentines out of used Christmas cards. So I solicited friends to send me their used Christmas cards, and I made 500 of these. Each one of them is completely different. I'm just really, really thrilled with them. I don't have that much else to say, but they turned out really well.
Hamarosan megint eljön a Valentin nap. És most éppen ezek érkeznek meg a világ különböző pontjain található postaládákba. Ebben az éven, azt kell hogy mondjam, igazán briliáns ötletem támadt, lézerrel vágattam ki a Valentin napi lapokat, használt Karácsonyi lapokból. Megkértem a barátaimat, hogy küldjék el a használt Karácsonyi lapjaikat. És 500 ilyen Valentin napi papír csipkét vágattam ki belőlük. Mind teljesen más. Szenzációsak! Erről nem is tudok mást mondani. Igazán jól sikerültek.
I do spend a lot of time on my work. And one of the things that I've been thinking about recently is what is worth while. What is it that's worth spending my time on and my life on in this way? Working in the commercial world, this is something that I do have to struggle with at times. And yes, sometimes I'm swayed by money. But ultimately, I don't consider that a worthy goal. What makes something worthwhile for me is the people I work for or with, the conditions I work under and the audience that I'm able to reach. So I might ask: "Who is it for?" "What does it say?" and "What does it do?"
Rengeteg időt töltök a munkámmal. Mostanában pl. azon gondolkodtam, hogy mivel érdemes foglalkozni. Mi az, amivel érdemes az időmet, és az életemet ilyen módon eltölteni? Az üzleti világban dolgozva, ez olyan kérdés, amivel sokszor meg kell küzdenem. És igen, néha befolyásol a pénz. De végül is, nem tekintek rá fő célként. Nekem az számít, hogy milyen embereknek és emberekkel dolgozom, és milyen körülmények között, és számít a közönség, akiket el tudok érni. Akár azt is kérdezhetem: Kinek? És mit mond? És mit tesz?
You know, I have to tell you, it's really difficult for someone like me to come up on stage at this conference with these unbelievably brilliant minds, who are thinking these really big-picture, world-changing, life-changing ideas and technologies. And it's very, very common for designers and people in the visual arts to feel that we're not contributing enough, or worse, that all we're doing is contributing to landfill. Here I am; I'm showing you some pretty visuals and talking about aesthetics. But I've come to believe that truly imaginative visual work is extremely important in society.
Elárulom, nagyon nehéz egy olyan valakinek, mint én, ezen a konferencián színpadra lépni, ezekkel a hihetetlenül briliáns elmékkel, akik ezeket az igazán összetett, világot és életeket megváltoztató gondolatokat és technológiákat kitalálják. Nagyon gyakori, hogy a tervezők, és a vizuális művészek, úgy érzik, nem adnak hozzá eleget a világunkhoz. Még ennél is rosszabbat, pl. hogy csak a szemétdombokat gyarapítjuk. Itt állok, és csodás képeket mutogatok nektek, és az esztétikáról beszélek. De hiszem, hogy az igazán fantáziadús vizuális munka, nagyon fontos a társadalom számára.
Just in the way that I'm inspired by books and magazines of all kinds, conversations I have, movies, so I also think, when I put visual work out there into the mass media, work that is interesting, unusual, intriguing, work that maybe opens up that sense of inquiry in the mind, that I'm seeding the imagination of the populace. And you just never know who is going to take something from that and turn it into something else, because inspiration is cross-pollinating. So a piece of mine may inspire a playwright or a novelist or a scientist, and that in turn may be the seed that inspires a doctor or a philanthropist or a babysitter. And this isn't something that you can quantify or track or measure, and we tend to undervalue things in society that we can't measure.
Éppen úgy, ahogy a könyvek, mindenféle magazinok, és beszélgetések, vagy éppen a filmek inspirálóak, éppen így, amikor vizuális munkákkal szórom tele a tömeg médiát, olyan munkákkal, amik érdekesek, szokatlanok, provokatívak, olyan munkákkal, amik talán felkeltik az elme érdeklődését, melyekkel talán magokat hintek el a tömegek fantáziájában. És sosem tudhatod, hogy ki tesz valamit magáévá ebből, és alakítja át valami mássá. Mert az inspiráció, társadalom szerte megtermékenyítő. Mert egy alkotásom, talán egy színműírót, egy regényírót, vagy éppen egy tudóst is inspirálhat, és az ő inspirációjuk mag lehet, mely egy orvost, egy emberbarátot, vagy egy bébiszittert inspirálhat. És ez nem olyan valami, amit számszerűsíthetsz, vagy lekövethetsz, vagy megmérhetsz. És társadalmunkban hajalmosak vagyunk alulértékelni az olyan dolgokat, melyeket nem vagyunk képesek megmérni.
But I really believe that a fully operating, rich society needs these seeds coming from all directions and all disciplines in order to keep the gears of inspiration and imagination flowing and cycling and growing. So that's why I do what I do, and why I spend so much time and effort on it, and why I work in the commercial, public sphere, as opposed to the isolated, private sphere of fine art: because I want as many people as possible to see my work, notice it, be drawn into it, and be able to take something from it. And I actually really feel that it's worthwhile to spend my valuable and limited time on this Earth in this way. And I thank you for allowing me to show it to you.
De hiszem, hogy egy jól működő, gazdag társadalomnak, szüksége van ezekre a minden irányból és minden szakterületről érkező magokra, hogy mozgásban tartsa az inspiráció és a képzelet szerkezeteit, hogy az energiák áramoljanak, a "kerekek" forogjanak, és a társadalmak gyarapodjanak. Szóval, ezért teszem, amit teszek, ezért áldozok erre olyan sok időt és energiát, és ezért dolgozom a kereskedelmi, nyilvános szférában, ahelyett, hogy az elszigetelt, magán szektorban dolgoznék, a képzőművészetek területén. Mert azt szeretném, hogy ha minél több ember látná és észre is venné a munkámat, és az magába szippantaná, és magával vinne belőle valamit. És tényleg úgy érzem, hogy érdemes az értékes és limitált időmet, ezen a földön, ezzel tölteni. Köszönöm hogy megmutathattam nektek.
(Applause)
(Taps) [Translated and subtitled by/Fordította és feliratozta: Regina Saphier]