I want to ask you all to consider for a second the very simple fact that, by far, most of what we know about the universe comes to us from light. We can stand on the Earth and look up at the night sky and see stars with our bare eyes. The Sun burns our peripheral vision. We see light reflected off the Moon. And in the time since Galileo pointed that rudimentary telescope at the celestial bodies, the known universe has come to us through light, across vast eras in cosmic history. And with all of our modern telescopes, we've been able to collect this stunning silent movie of the universe -- these series of snapshots that go all the way back to the Big Bang.
Szeretném, ha elgondolkoznának azon az egyszerű tényen, hogy mostanáig az univerzumról szerzett tudásunk javát a fénynek köszönhetjük. Nézhetjük a Földről az éjszakai égboltot, és puszta szemmel láthatjuk a csillagokat. A Nap a perifériás látásunkat perzseli, látjuk a Holdról visszaverődő fényt, és amióta Galileo a kezdetleges teleszkópját az égitestek felé fordította, az ismert világegyetem a fényen keresztül érkezett, a kozmikus történelem végtelen korszakain át. Modern teleszkópjaink segítségével össze tudtuk állítani ezt a lenyűgöző némafilmet az univerzumról -- ezeket a fotósorozatokat, melyek egészen az ősrobbanásig nyúlnak vissza.
And yet, the universe is not a silent movie because the universe isn't silent. I'd like to convince you that the universe has a soundtrack and that soundtrack is played on space itself, because space can wobble like a drum. It can ring out a kind of recording throughout the universe of some of the most dramatic events as they unfold. Now we'd like to be able to add to a kind of glorious visual composition that we have of the universe -- a sonic composition. And while we've never heard the sounds from space, we really should, in the next few years, start to turn up the volume on what's going on out there.
Az univerzum mégsem lehet némafilm, ugyanis az univerzum korántsem néma. Szeretném meggyőzni önöket, hogy a világegyetemnek saját zenéje van, és ez a zene az űrben játszódik le. Az űr úgy tud rezegni, mint egy dob. Univerzumszerte felhangzik egyfajta hangfelvétel a legdrámaibb események bekövetkezésekor. Szeretnénk, ha egy hangkompozíciót is hozzáadhatnánk ahhoz a káprázatos vizuális kompozícióhoz, melyet a világegyetemről gyűjtöttünk. És habár még nem hallottuk az űr hangjait, az elkövetkező években valóban érdemes lenne meghallgatni, hogy mi történik odakint.
So in this ambition to capture songs from the universe, we turn our focus to black holes and the promise they have, because black holes can bang on space-time like mallets on a drum and have a very characteristic song, which I'd like to play for you -- some of our predictions for what that song will be like. Now black holes are dark against a dark sky. We can't see them directly. They're not brought to us with light, at least not directly. We can see them indirectly, because black holes wreak havoc on their environment. They destroy stars around them. They churn up debris in their surroundings. But they won't come to us directly through light. We might one day see a shadow a black hole can cast on a very bright background, but we haven't yet. And yet black holes may be heard even if they're not seen, and that's because they bang on space-time like a drum.
Éppen ezért, hogy észlelhessük az univerzum dalait, figyelmünket a fekete lyukakra fordítjuk, és a bennük rejlő lehetőségre, ugyanis a fekete lyukak úgy dobolnak a téridőn, mint ütők a dobon, és van egy nagyon jellegzetes daluk, melyet szeretnék lejátszani önöknek, hogy megtudják, milyen lehet egy ilyen feltételezett dal. A fekete lyukak sötétek a sötét égbolton. Nem láthatjuk őket szabad szemmel. Nem a fény által jutnak el hozzánk, legalábbis nem közvetlenül. Csak közvetve láthatók, a fekete lyukak ugyanis rombolják a környezetüket. Elpusztítják a csillagokat a környezetükben. Felkavarják a törmeléket maguk körül. Mégsem láthatjuk őket közvetlenül a fény által. Egy nap talán látunk egy árnyékot, amit egy fekete lyuk vet egy nagyon világos háttérre, de erre még nem került sor. Hallhatjuk viszont a fekete lyukakat, még ha nem is látjuk őket, méghozzá azért, mert úgy verik a téridőt, mint a dobot.
Now we owe the idea that space can ring like a drum to Albert Einstein -- to whom we owe so much. Einstein realized that if space were empty, if the universe were empty, it would be like this picture, except for maybe without the helpful grid drawn on it. But if we were freely falling through the space, even without this helpful grid, we might be able to paint it ourselves, because we would notice that we traveled along straight lines, undeflected straight paths through the universe. Einstein also realized -- and this is the real meat of the matter -- that if you put energy or mass in the universe, it would curve space, and a freely falling object would pass by, let's say, the Sun and it would be deflected along the natural curves in the space. It was Einstein's great general theory of relativity. Now even light will be bent by those paths. And you can be bent so much that you're caught in orbit around the Sun, as the Earth is, or the Moon around the Earth. These are the natural curves in space.
A gondolatot, hogy a tér képes rezegni, mint egy dob, Albert Einsteinnek köszönhetjük, mint sok minden mást is. Einstein rájött, hogy ha az űr üres lenne, ha az univerzum üres lenne, akkor olyan lenne, mint ezen a képen, kivéve, hogy nem lenne benne rács. De ha szabadon zuhannánk az űrben, még a rács nélkül is képesek lennénk mi magunk megfesteni, mert azt látnánk, hogy egyenes vonalak mentén utazunk, tökéletesen egyenes úton, keresztül a világegyetemen. Einstein arra is rájött -- és ez a lényeg --, hogy az univerzumba helyezett energia vagy tömeg meghajlítja a teret. Egy szabadon eső test elhaladna, mondjuk a Nap mellett, és elkanyarodna az űrben található természetes görbületek mentén. Ez volt Einstein nagy általános relativitáselmélete. Még a fény is elkanyarodik a görbületek mentén. Olyannyira el tud kanyarodni, hogy Nap körüli pályára állna, akárcsak a Föld, vagy a Föld körül keringő Hold. Ezek a természetes görbületek az űrben.
What Einstein did not realize was that, if you took our Sun and you crushed it down to six kilometers -- so you took a million times the mass of the Earth and you crushed it to six kilometers across, you would make a black hole, an object so dense that if light veered too close, it would never escape -- a dark shadow against the universe. It wasn't Einstein who realized this, it was Karl Schwarzschild who was a German Jew in World War I -- joined the German army already an accomplished scientist, working on the Russian front. I like to imagine Schwarzschild in the war in the trenches calculating ballistic trajectories for cannon fire, and then, in between, calculating Einstein's equations -- as you do in the trenches. And he was reading Einstein's recently published general theory of relativity, and he was thrilled by this theory. And he quickly surmised an exact mathematical solution that described something very extraordinary: curves so strong that space would rain down into them, space itself would curve like a waterfall flowing down the throat of a hole. And even light could not escape this current. Light would be dragged down the hole as everything else would be, and all that would be left would be a shadow.
Amire azonban Einstein nem jött rá, az, hogy ha vesszük a Napot, és hat kilométeresre összezsugorítjuk, tehát ha vesszük a Föld tömegének a milliószorosát és hat kilométeresre összeroskasztjuk, azzal egy fekete lyukat csinálunk, egy olyan sűrű testet, hogy ha a fény túl közel kerül hozzá, sosem jut ki többé -- egy sötét árnyék lenne az univerzumban. Erre nem Einstein jött rá, hanem Karl Schwarzschild, egy német zsidó, aki átélte az első világháborút -- már elismert tudósként lépett be a német hadseregbe, és az orosz fronton dolgozott. Szeretem elképzelni Schwarzchildet a lövészárokban, ahogy az ágyúk ballisztikai röppályáit számítgatja, s közben szabad perceiben Einstein számításain dolgozik -- ahogy az szokás a lövészárkokban. Olvasta Einstein akkoriban kiadott általános relativitáselméletét, és lenyűgözte az elmélet. Hamarosan talált egy pontos matematikai megoldást, ami valami egészen rendkívülit írt le: olyan erős görbületeket, hogy az űr beléjük zuhanna, maga a tér is elgörbülne, mint a folyó a vízesésnél, és belefolyna egy lyukba. És még a fény sem tudna kiszökni egy ilyen áramlatból. Behúzná a fényt a lyukba, ahogy minden mást is, és csupán egy árnyék maradna az egészből.
Now he wrote to Einstein, and he said, "As you will see, the war has been kind to me enough. Despite the heavy gunfire, I've been able to get away from it all and walk through the land of your ideas." And Einstein was very impressed with his exact solution, and I should hope also the dedication of the scientist. This is the hardworking scientist under harsh conditions. And he took Schwarzschild's idea to the Prussian Academy of Sciences the next week. But Einstein always thought black holes were a mathematical oddity. He did not believe they existed in nature. He thought nature would protect us from their formation. It was decades before the term "black hole" was coined and people realized that black holes are real astrophysical objects -- in fact they're the death state of very massive stars that collapse catastrophically at the end of their lifetime.
Írt Einsteinnek: "Amint látja, a háború kegyes volt hozzám, a folyamatos ágyútűz ellenére. Sikerült elmenekülnöm előle, és az ön gondolatai közt kalandoztam." Einsteint lenyűgözték a pontos eredmények, és gondolom a tudós odaadása is. Ilyen a kíméletlen körülmények közt is keményen dolgozó tudós. A következő héten Schwarzchild ötletét a Porosz Tudományos Akadémia elé vitte. De Einstein úgy vélte, hogy a fekete lyukak matematikai furcsaságok. Nem gondolta, hogy a természetben is léteznek. Szerinte a természet megvédene minket a létrejöttüktől. Csak évtizedekkel később nevezték el őket fekete lyukaknak, és az emberek rájöttek, hogy a fekete lyukak létező asztrofizikai testek -- sőt, nagyon nagy tömegű csillagok halála után keletkeznek, melyek katasztrofális módon omlanak össze életciklusuk végén.
Now our Sun will not collapse to a black hole. It's actually not massive enough. But if we did a little thought experiment -- as Einstein was very fond of doing -- we could imagine putting the Sun crushed down to six kilometers, and putting a tiny little Earth around it in orbit, maybe 30 kilometers outside of the black-hole sun. And it would be self-illuminated, because now the Sun's gone, we have no other source of light -- so let's make our little Earth self-illuminated. And you would realize you could put the Earth in a happy orbit even 30 km outside of this crushed black hole. This crushed black hole actually would fit inside Manhattan, more or less. It might spill off into the Hudson a little bit before it destroyed the Earth. But basically that's what we're talking about. We're talking about an object that you could crush down to half the square area of Manhattan.
Na most, a mi Napunkból sosem lesz fekete lyuk. Ehhez nem elég nagy. De ha belegondolunk -- és Einstein nagyon szerette ezt csinálni --, el tudunk képzelni egy hat kilométeresre összezsugorított Napot és egy körülötte keringő apró Földet, talán 30 km-re a fekete lyuk-naptól. Saját magát világítaná meg, mivel most nem lenne Napunk, és nem lenne más fényforrásunk -- tehát a kis Földünk saját magát világítja meg. Rájönnénk, hogy a Földet vígan röppályára állíthatjuk akár 30 km-re is az összeroskadt fekete lyuk körül. Ez az összeroskadt fekete lyuk többé-kevésbé beleférne Manhattanbe. Talán kicsit kiszivárogna a Hudsonon, mielőtt elpusztítaná a Földet. De lényegében erről van itt szó. Hiszen ezt a testet összezsugorítottuk Manhattan felére.
So we move this Earth very close -- 30 kilometers outside -- and we notice it's perfectly fine orbiting around the black hole. There's a sort of myth that black holes devour everything in the universe, but you actually have to get very close to fall in. But what's very impressive is that, from our vantage point, we can always see the Earth. It cannot hide behind the black hole. The light from the Earth, some of it falls in, but some of it gets lensed around and brought back to us. So you can't hide anything behind a black hole. If this were Battlestar Galactica and you're fighting the Cylons, don't hide behind the black hole. They can see you.
Tehát egészen közel visszük a Földet -- 30 km-re --, és azt látjuk, hogy vígan köröz a fekete lyuk körül. Van egy mítosz, mely szerint a fekete lyukak mindent elnyelnek az univerzumban, valójában azonban nagyon közel kell menni, hogy beleessünk. De ami igazán érdekes, hogy a nézőpontunkból mindig látjuk a Földet. Nem tud elrejtőzni a fekete lyuk mögé. A Föld fényének egy részét elnyeli ugyan, de a többi fényt a fekete lyuk körül látjuk gyűrűzni. Azaz semmit sem rejthetünk egy fekete lyuk mögé. Ha tehát a Csillagközi rombolóban a Cylonok ellen harcolunk, sose rejtőzzünk a fekete lyuk mögé. Ott is megtalálnak.
Now, our Sun will not collapse to a black hole -- it's not massive enough -- but there are tens of thousands of black holes in our galaxy. And if one were to eclipse the Milky Way, this is what it would look like. We would see a shadow of that black hole against the hundred billion stars in the Milky Way Galaxy and its luminous dust lanes. And if we were to fall towards this black hole, we would see all of that light lensed around it, and we could even start to cross into that shadow and really not notice that anything dramatic had happened. It would be bad if we tried to fire our rockets and get out of there because we couldn't, anymore than light can escape.
Na most, a Napunkból nem lesz fekete lyuk; ahhoz nem elég nagy, de van több tízezer fekete lyuk a galaxisunkban. És ha az egyik eltakarná a Tejutat, így nézne ki. Látnánk a fekete lyuk árnyékát a több száz milliárd csillag és a fényes porsávok előtt. És ha a fekete lyuk felé zuhannánk, látnánk körülötte a fényt, és akár át is haladhatnánk az árnyékon, anélkül, hogy bármi drámait átélnénk. Nem lenne szerencsés begyújtani a rakétákat, úgysem tudnánk elmenekülni, ahogy a fény sem tud.
But even though the black hole is dark from the outside, it's not dark on the inside, because all of the light from the galaxy can fall in behind us. And even though, due to a relativistic effect known as time dilation, our clocks would seem to slow down relative to galactic time, it would look as though the evolution of the galaxy had been sped up and shot at us, right before we were crushed to death by the black hole. It would be like a near-death experience where you see the light at the end of the tunnel, but it's a total death experience. (Laughter) And there's no way of telling anybody about the light at the end of the tunnel.
S habár a fekete lyuk kívülről sötétnek látszik, belül korántsem az, ugyanis a galaxis fénye velünk együtt belezuhanna. A relativisztikus hatásnak és az idődilatációnak köszönhetően az óráink lelassulnának a galaktikus időhöz képest, mintha a galaxis ideje felgyorsulna és kilőne minket, közvetlenül mielőtt a halálunkba zuhanunk. Olyan, mint a halálközeli élmény, amikor látjuk a fényt az alagút végén, csakhogy ez halálpontos élmény. (Nevetés) És senkinek sem tudnánk mesélni az alagút végén látott fényről.
Now we've never seen a shadow like this of a black hole, but black holes can be heard, even if they're not seen. Imagine now taking an astrophysically realistic situation -- imagine two black holes that have lived a long life together. Maybe they started as stars and collapsed to two black holes -- each one 10 times the mass of the Sun. So now we're going to crush them down to 60 kilometers across. They can be spinning hundreds of times a second. At the end of their lives, they're going around each other very near the speed of light. So they're crossing thousands of kilometers in a fraction of a second, and as they do so, they not only curve space, but they leave behind in their wake a ringing of space, an actual wave on space-time. Space squeezes and stretches as it emanates out from these black holes banging on the universe. And they travel out into the cosmos at the speed of light.
Még soha azelőtt nem láttunk ilyen árnyékot, ám a fekete lyukakat hallani lehet, még ha nem is láthatjuk őket. Képzeljünk el egy asztrofizikailag valóságos helyzetet -- képzeljünk el két fekete lyukat, melyek régóta élnek egymás mellett. Talán csillagként kezdték és két fekete lyukká roskadtak össze -- mindkettejük tömege a Nap tízszerese. Most pedig 60 km-esre zsugorítjuk őket. Foroghatnak is másodpercenként százszor. Életük végén közel fénysebességgel köröznek egymás körül. Vagyis több ezer kilométert tesznek meg a pillanat törtrésze alatt. És eközben nem csupán elhajlítják a teret, hanem a tér gyűrűzését okozzák, egy valós téridő hullámot. A tér összehúzódik és kinyúlik ahogy kiárad ezekből a fekete lyukakból, melyek az univerzumon dobolnak. És fénysebességgel jutnak ki a kozmoszba.
This computer simulation is due to a relativity group at NASA Goddard. It took almost 30 years for anyone in the world to crack this problem. This was one of the groups. It shows two black holes in orbit around each other, again, with these helpfully painted curves. And if you can see -- it's kind of faint -- but if you can see the red waves emanating out, those are the gravitational waves. They're literally the sounds of space ringing, and they will travel out from these black holes at the speed of light as they ring down and coalesce to one spinning, quiet black hole at the end of the day. If you were standing near enough, your ear would resonate with the squeezing and stretching of space. You would literally hear the sound. Now of course, your head would be squeezed and stretched unhelpfully, so you might have trouble understanding what's going on. But I'd like to play for you the sound that we predict.
Ezt a számítógépes szimulációt a NASA Goddard relativitással foglalkozó csapata készítette. Közel 30 évbe telt, mire valaki megoldotta ezt a problémát. Ez az egyik ilyen csapat. Két fekete lyukat láthatunk egymás körül keringeni, megint csak a vonalak mentén. És ha látják -- kicsit halvány --, de ha látják a piros hullámokat kiáradni, ezek a gravitációs hullámok. Ezek szó szerint a rezgő űr hangjai, és fénysebességgel szöknek ki a fekete lyukakból miközben elhalkulnak és összeolvadnak egyetlen forgó, néma fekete lyukká. Ha elég közel állnánk, a dobhártyánk berezonálna attól, ahogy az űr zsugorodik és kinyúlik. Valóban hallanánk a hangot. Persze a fejünk is össze lenne nyomva és kinyúlva, ezért nehezen fognánk fel, mi is történik. De szeretném lejátszani a hangot, amire számítunk.
This is from my group -- a slightly less glamorous computer modeling. Imagine a lighter black hole falling into a very heavy black hole. The sound you're hearing is the light black hole banging on space each time it gets close. If it gets far away, it's a little too quiet. But it comes in like a mallet, and it literally cracks space, wobbling it like a drum. And we can predict what the sound will be. We know that, as it falls in, it gets faster and it gets louder. And eventually, we're going to hear the little guy just fall into the bigger guy. (Thumping) Then it's gone. Now I've never heard it that loud -- it's actually more dramatic. At home it sounds kind of anticlimactic. It's sort of like ding, ding, ding.
Ezt az én csapatom csinálta -- egy picit kevésbé lenyűgöző számítógépes modellezés. Képzeljünk el egy könnyebb fekete lyukat, amely egy nagyon nehéz fekete lyukba zuhan. A hang, amit hallanak a kicsi fekete lyuk, ahogy dobol az űrben valahányszor közel kerül. Ha eltávolodik, halkabb. De úgy közelít, mint egy dobverő, és szó szerint nekiütődik a térnek, és megrezegteti, mint egy dobot. Meg tudjuk határozni, milyen hangja lenne. Tudjuk, hogy ahogy beleesne, felgyorsulna és egyre hangosabbá válna. És legvégül halljuk, ahogy a kicsi belezuhan a nagyba. (Dobogás) És vége. Még sosem hallottam ilyen hangosan -- így sokkal drámaibb. Otthon kifejezetten gyengülőnek hangzik. Olyan, mint egy halk bim-bam.
This is another sound from my group. No, I'm not showing you any images, because black holes don't leave behind helpful trails of ink, and space is not painted, showing you the curves. But if you were to float by in space on a space holiday and you heard this, you want to get moving. (Laughter) Want to get away from the sound. Both black holes are moving. Both black holes are getting closer together. In this case, they're both wobbling quite a lot. And then they're going to merge. (Thumping) Now it's gone. Now that chirp is very characteristic of black holes merging -- that it chirps up at the end. Now that's our prediction for what we'll see.
Ezt a hangot is a csapatom generálta. Nem mutatok önöknek képeket, a fekete lyukak ugyanis nem hagynak hátra nyomokat, és az űrbe nincsenek belefestve a vonalak. De ha csak tovalebegnénk az űrben a vakációnkon és meghallanánk, inkább továbbállnánk. (Nevetés) Inkább eltávolodnánk a hangtól. Mindkét fekete lyuk mozog. Mindkét fekete lyuk közeledik a másikhoz. Ebben az esetben mindketten sokat dobolnak. Végül összeolvadnak. (Dobogás) Vége van. Na most, ez a ciripelés nagyon jellegzetes az összeolvadáskor -- hogy ciripel a végén. Úgy véljük, ezt fogjuk látni.
Luckily we're at this safe distance in Long Beach, California. And surely, somewhere in the universe two black holes have merged. And surely, the space around us is ringing after traveling maybe a million light years, or a million years, at the speed of light to get to us. But the sound is too quiet for any of us to ever hear. There are very industrious experiments being built on Earth -- one called LIGO -- which will detect deviations in the squeezing and stretching of space at less than the fraction of a nucleus of an atom over four kilometers. It's a remarkably ambitious experiment, and it's going to be at advanced sensitivity within the next few years -- to pick this up. There's also a mission proposed for space, which hopefully will launch in the next ten years, called LISA. And LISA will be able to see super-massive black holes -- black holes millions or billions of times the mass of the Sun.
Szerencsére biztonságos távolban vagyunk itt Long Beachen, Kaliforniában. Közben valahol az univerzumban két fekete lyuk összeolvadt. Az űr pedig körülöttünk zeng, miután egymillió fényévet vagy évet utazott fénysebességgel, hogy elérjen hozzánk. Ám a hang túl halk ahhoz, hogy bármelyikünk meghallja. Van azonban néhány kísérlet arra -- az egyik a LIGO --, hogy észleljük a térben az összehúzódások és tágulások okozta változásokat, még az atommag töredékénél kisebbeket is, akár négy kilométerről. Lenyűgözően nagyratörő kísérlet, és néhány éven belül elég érzékeny lesz ahhoz, hogy foghassuk az adást. Van egy űrmisszió-tervünk is, amit remélhetőleg tíz éven belül elindíthatunk, a neve LISA. LISA látja majd a szupermasszív fekete lyukakat -- ezek milliószorosai vagy milliárdszorosai a Nap tömegének.
In this Hubble image, we see two galaxies. They look like they're frozen in some embrace. And each one probably harbors a super-massive black hole at its core. But they're not frozen; they're actually merging. These two black holes are colliding, and they will merge over a billion-year time scale. It's beyond our human perception to pick up a song of that duration. But LISA could see the final stages of two super-massive black holes earlier in the universe's history, the last 15 minutes before they fall together. And it's not just black holes, but it's also any big disturbance in the universe -- and the biggest of them all is the Big Bang. When that expression was coined, it was derisive -- like, "Oh, who would believe in a Big Bang?" But now it actually might be more technically accurate because it might bang. It might make a sound.
Ezen a Hubble képen két galaxist látunk. Olyanok, mintha megdermedtek volna egy ölelés közepén. És mindkettőnek valószínűleg egy-egy szupermasszív fekete lyuk van a közepén. De nem dermedtek meg, hanem éppen összeolvadnak. Ez a két fekete lyuk összeütközik, és több, mint egy milliárd éven keresztül olvad egybe. Túlmegy az emberi érzékelésünkön, hogy észleljünk egy ilyen hosszú hangot. De LISA láthatja a végső állapotát annak, ami korábban két szupermasszív fekete lyuk volt, az utolsó 15 percet, mielőtt egymásba zuhannának. És nem csak a fekete lyukakat, hanem az univerzum bármely más nagy eseményét --, melyek közül a legnagyobb a Nagy Bumm. Amikor elnevezték, gúnyosnak szánták a nevet -- például: "Ó, te hiszel a Nagy Bummban?" Valójában azonban technikailag helyes kifejezés, hiszen valóban egy bumm lehetett; valóban hangja lehetett.
This animation from my friends at Proton Studios shows looking at the Big Bang from the outside. We don't ever want to do that actually. We want to be inside the universe because there's no such thing as standing outside the universe. So imagine you're inside the Big Bang. It's everywhere, it's all around you, and the space is wobbling chaotically. Fourteen billion years pass and this song is still ringing all around us. Galaxies form, and generations of stars form in those galaxies, and around one star, at least one star, is a habitable planet. And here we are frantically building these experiments, doing these calculations, writing these computer codes.
Ezt az animációt a barátaim készítették a Proton Stúdióban, azt mutatja, hogy néz ki a Nagy Bumm kívülről. Valójában nem akarnánk kívülről látni; az univerzum belsejében akarnánk lenni, hiszen lehetetlen az univerzumon kívül állni. Képzeljük el, hogy a Nagy Bumm belsejében vagyunk. Ez van mindenütt, körülvesz bennünket, az űr pedig kaotikusan rezeg. 14 milliárd év telik el, és még mindig ezt a dalt halljuk mindenfelől. Galaxisok jönnek létre, és csillagok generációi születnek meg a galaxisokban. És az egyik csillag körül, legalább az egyik körül, létrejön egy lakható bolygó. Itt élünk és megszállottan kísérletezünk, számolunk, írjuk a számítógépes kódokat.
Imagine a billion years ago, two black holes collided. That song has been ringing through space for all that time. We weren't even here. It gets closer and closer -- 40,000 years ago, we're still doing cave paintings. It's like hurry, build your instruments. It's getting closer and closer, and in 20 ... whatever year it will be when our detectors are finally at advanced sensitivity -- we'll build them, we'll turn on the machines and, bang, we'll catch it -- the first song from space. If it was the Big Bang we were going to pick up, it would sound like this. (Static) It's a terrible sound. It's literally the definition of noise. It's white noise; it's such a chaotic ringing. But it's around us everywhere, presumably, if it hasn't been wiped out by some other process in the universe. And if we pick it up, it will be music to our ears because it will be the quiet echo of that moment of our creation, of our observable universe.
Képzeljük el, hogy egymilliárd éve két fekete lyuk összeütközött. Azóta is ez a dal rezgeti az űrt. Akkor még itt se voltunk. Egyre közelebb és közelebb kerül hozzánk -- 40 000 éve még mindig csak a barlangokat festjük. Közben sürget, hogy építsünk már eszközöket. Egyre közelebb és közelebb kerül, és a 21. században, valamelyik évben, amikor az érzékelőink végre elég pontosak lesznek -- megépítjük és bekapcsoljuk a gépeinket, és akkor hirtelen -- vesszük az első dalt az űrből. Ha a Nagy Bummot sikerülne fognunk, valahogy így hangzana. (Statikus) Szörnyű zaj. Ez szó szerint a zaj definíciója. Kaotikusan rezeg, ez a fehér zaj. De itt van körülöttünk, feltehetően mindenfelé, hacsak nem törölte valami más folyamat az univerzumban. És ha sikerül fognunk, zene lesz füleinknek, mert ez lesz a halk visszhangja létrejöttünk pillanatának, az észlelhető univerzum létrejöttének.
So within the next few years, we'll be able to turn up the soundtrack a little bit, render the universe in audio. But if we detect those earliest moments, it'll bring us that much closer to an understanding of the Big Bang, which brings us that much closer to asking some of the hardest, most elusive, questions. If we run the movie of our universe backwards, we know that there was a Big Bang in our past, and we might even hear the cacophonous sound of it, but was our Big Bang the only Big Bang? I mean we have to ask, has it happened before? Will it happen again? I mean, in the spirit of rising to TED's challenge to reignite wonder, we can ask questions, at least for this last minute, that honestly might evade us forever.
Tehát néhány éven belül fel tudjuk majd hangosítani egy kicsit a zenét, és hangként észleljük az univerzumot. De ha észleljük azokat a korai pillanatokat, sokkal közelebb kerülünk az ősrobbanás megértéséhez, ami által sokkal közelebb jutunk a legnehezebb, legbizonytalanabb kérdések feltevéséhez. Ha visszafelé nézzük az univerzum filmjét, tudjuk, hogy volt egy ősrobbanás a múltban, és talán még hallhatjuk is a kakofóniát, de vajon a Nagy Bumm volt-e az egyetlen ősrobbanás? Úgy értem, fel kell tennünk a kérdést, vajon megtörtént-e már korábban is? Megtörténhet-e újra? A TED kihívásának szellemében, hogy újraélesszük a csodát, feltehetjük a kérdéseinket, melyekre talán sosem leljük meg a választ.
But we have to ask: Is it possible that our universe is just a plume off of some greater history? Or, is it possible that we're just a branch off of a multiverse -- each branch with its own Big Bang in its past -- maybe some of them with black holes playing drums, maybe some without -- maybe some with sentient life, and maybe some without -- not in our past, not in our future, but somehow fundamentally connected to us? So we have to wonder, if there is a multiverse, in some other patch of that multiverse, are there creatures? Here's my multiverse creatures. Are there other creatures in the multiverse, wondering about us and wondering about their own origins? And if they are, I can imagine them as we are, calculating, writing computer code, building instruments, trying to detect that faintest sound of their origins and wondering who else is out there.
De fel kell tennünk a kérdést: lehetséges-e, hogy univerzumunk csupán töredéke egy sokkal hatalmasabb történetnek? Vagy csak egy multiverzum egyik ága vagyunk -- minden ág múltjában van egy ősrobbanás -- talán némelyikben dobolnak a fekete lyukak, némelyikben nem -- némelyikben lehet értelmes élet, némelyikben nem -- nem a múltunkban, nem is a jövőnkben, de valahogy mégis alapvetően kapcsolatban állunk? El kell töprengenünk, vajon létezik-e multiverzum, és ennek a multiverzumnak egy másik részén vajon van-e élet? Íme az én multiverzum-lényeim. Vannak-e mások is a multiverzumban, akik rajtunk tűnődnek, és a saját eredetüket firtatják? Ha vannak, olyannak képzelem őket, mint magunkat: számítanak, kódokat írnak, eszközöket készítenek, próbálják észlelni eredetük leghalkabb hangját, s közben azon tűnődnek, ki más lehet még odakint.
Thank you. Thank you.
Köszönöm. Nagyon köszönöm.
(Applause)
(Taps)