When we talk about corruption, there are typical types of individuals that spring to mind. There's the former Soviet megalomaniacs. Saparmurat Niyazov, he was one of them. Until his death in 2006, he was the all-powerful leader of Turkmenistan, a Central Asian country rich in natural gas. Now, he really loved to issue presidential decrees. And one renamed the months of the year including after himself and his mother. He spent millions of dollars creating a bizarre personality cult, and his crowning glory was the building of a 40-foot-high gold-plated statue of himself which stood proudly in the capital's central square and rotated to follow the sun. He was a slightly unusual guy. And then there's that cliché, the African dictator or minister or official. There's Teodorín Obiang. So his daddy is president for life of Equatorial Guinea, a West African nation that has exported billions of dollars of oil since the 1990s and yet has a truly appalling human rights record. The vast majority of its people are living in really miserable poverty despite an income per capita that's on a par with that of Portugal. So Obiang junior, well, he buys himself a $30 million mansion in Malibu, California. I've been up to its front gates. I can tell you it's a magnificent spread. He bought an €18 million art collection that used to belong to fashion designer Yves Saint Laurent, a stack of fabulous sports cars, some costing a million dollars apiece -- oh, and a Gulfstream jet, too. Now get this: Until recently, he was earning an official monthly salary of less than 7,000 dollars. And there's Dan Etete. Well, he was the former oil minister of Nigeria under President Abacha, and it just so happens he's a convicted money launderer too. We've spent a great deal of time investigating a $1 billion -- that's right, a $1 billion — oil deal that he was involved with, and what we found was pretty shocking, but more about that later. So it's easy to think that corruption happens somewhere over there, carried out by a bunch of greedy despots and individuals up to no good in countries that we, personally, may know very little about and feel really unconnected to and unaffected by what might be going on. But does it just happen over there? Well, at 22, I was very lucky. My first job out of university was investigating the illegal trade in African ivory. And that's how my relationship with corruption really began. In 1993, with two friends who were colleagues, Simon Taylor and Patrick Alley, we set up an organization called Global Witness. Our first campaign was investigating the role of illegal logging in funding the war in Cambodia. So a few years later, and it's now 1997, and I'm in Angola undercover investigating blood diamonds. Perhaps you saw the film, the Hollywood film "Blood Diamond," the one with Leonardo DiCaprio. Well, some of that sprang from our work. Luanda, it was full of land mine victims who were struggling to survive on the streets and war orphans living in sewers under the streets, and a tiny, very wealthy elite who gossiped about shopping trips to Brazil and Portugal. And it was a slightly crazy place. So I'm sitting in a hot and very stuffy hotel room feeling just totally overwhelmed. But it wasn't about blood diamonds. Because I'd been speaking to lots of people there who, well, they talked about a different problem: that of a massive web of corruption on a global scale and millions of oil dollars going missing. And for what was then a very small organization of just a few people, trying to even begin to think how we might tackle that was an enormous challenge. And in the years that I've been, and we've all been campaigning and investigating, I've repeatedly seen that what makes corruption on a global, massive scale possible, well it isn't just greed or the misuse of power or that nebulous phrase "weak governance." I mean, yes, it's all of those, but corruption, it's made possible by the actions of global facilitators. So let's go back to some of those people I talked about earlier. Now, they're all people we've investigated, and they're all people who couldn't do what they do alone. Take Obiang junior. Well, he didn't end up with high-end art and luxury houses without help. He did business with global banks. A bank in Paris held accounts of companies controlled by him, one of which was used to buy the art, and American banks, well, they funneled 73 million dollars into the States, some of which was used to buy that California mansion. And he didn't do all of this in his own name either. He used shell companies. He used one to buy the property, and another, which was in somebody else's name, to pay the huge bills it cost to run the place. And then there's Dan Etete. Well, when he was oil minister, he awarded an oil block now worth over a billion dollars to a company that, guess what, yeah, he was the hidden owner of. Now, it was then much later traded on with the kind assistance of the Nigerian government -- now I have to be careful what I say here — to subsidiaries of Shell and the Italian Eni, two of the biggest oil companies around. So the reality is, is that the engine of corruption, well, it exists far beyond the shores of countries like Equatorial Guinea or Nigeria or Turkmenistan. This engine, well, it's driven by our international banking system, by the problem of anonymous shell companies, and by the secrecy that we have afforded big oil, gas and mining operations, and, most of all, by the failure of our politicians to back up their rhetoric and do something really meaningful and systemic to tackle this stuff. Now let's take the banks first. Well, it's not going to come as any surprise for me to tell you that banks accept dirty money, but they prioritize their profits in other destructive ways too. For example, in Sarawak, Malaysia. Now this region, it has just five percent of its forests left intact. Five percent. So how did that happen? Well, because an elite and its facilitators have been making millions of dollars from supporting logging on an industrial scale for many years. So we sent an undercover investigator in to secretly film meetings with members of the ruling elite, and the resulting footage, well, it made some people very angry, and you can see that on YouTube, but it proved what we had long suspected, because it showed how the state's chief minister, despite his later denials, used his control over land and forest licenses to enrich himself and his family. And HSBC, well, we know that HSBC bankrolled the region's largest logging companies that were responsible for some of that destruction in Sarawak and elsewhere. The bank violated its own sustainability policies in the process, but it earned around 130 million dollars. Now shortly after our exposé, very shortly after our exposé earlier this year, the bank announced a policy review on this. And is this progress? Maybe, but we're going to be keeping a very close eye on that case. And then there's the problem of anonymous shell companies. Well, we've all heard about what they are, I think, and we all know they're used quite a bit by people and companies who are trying to avoid paying their proper dues to society, also known as taxes. But what doesn't usually come to light is how shell companies are used to steal huge sums of money, transformational sums of money, from poor countries. In virtually every case of corruption that we've investigated, shell companies have appeared, and sometimes it's been impossible to find out who is really involved in the deal. A recent study by the World Bank looked at 200 cases of corruption. It found that over 70 percent of those cases had used anonymous shell companies, totaling almost 56 billion dollars. Now many of these companies were in America or the United Kingdom, its overseas territories and Crown dependencies, and so it's not just an offshore problem, it's an on-shore one too. You see, shell companies, they're central to the secret deals which may benefit wealthy elites rather than ordinary citizens. One striking recent case that we've investigated is how the government in the Democratic Republic of Congo sold off a series of valuable, state-owned mining assets to shell companies in the British Virgin Islands. So we spoke to sources in country, trawled through company documents and other information trying to piece together a really true picture of the deal. And we were alarmed to find that these shell companies had quickly flipped many of the assets on for huge profits to major international mining companies listed in London. Now, the Africa Progress Panel, led by Kofi Annan, they've calculated that Congo may have lost more than 1.3 billion dollars from these deals. That's almost twice the country's annual health and education budget combined. And will the people of Congo, will they ever get their money back? Well, the answer to that question, and who was really involved and what really happened, well that's going to probably remain locked away in the secretive company registries of the British Virgin Islands and elsewhere unless we all do something about it. And how about the oil, gas and mining companies? Okay, maybe it's a bit of a cliché to talk about them. Corruption in that sector, no surprise. There's corruption everywhere, so why focus on that sector? Well, because there's a lot at stake. In 2011, natural resource exports outweighed aid flows by almost 19 to one in Africa, Asia and Latin America. Nineteen to one. Now that's a hell of a lot of schools and universities and hospitals and business startups, many of which haven't materialized and never will because some of that money has simply been stolen away. Now let's go back to the oil and mining companies, and let's go back to Dan Etete and that $1 billion deal. And now forgive me, I'm going to read the next bit because it's a very live issue, and our lawyers have been through this in some detail and they want me to get it right. Now, on the surface, the deal appeared straightforward. Subsidiaries of Shell and Eni paid the Nigerian government for the block. The Nigerian government transferred precisely the same amount, to the very dollar, to an account earmarked for a shell company whose hidden owner was Etete. Now, that's not bad going for a convicted money launderer. And here's the thing. After many months of digging around and reading through hundreds of pages of court documents, we found evidence that, in fact, Shell and Eni had known that the funds would be transferred to that shell company, and frankly, it's hard to believe they didn't know who they were really dealing with there. Now, it just shouldn't take these sorts of efforts to find out where the money in deals like this went. I mean, these are state assets. They're supposed to be used for the benefit of the people in the country. But in some countries, citizens and journalists who are trying to expose stories like this have been harassed and arrested and some have even risked their lives to do so. And finally, well, there are those who believe that corruption is unavoidable. It's just how some business is done. It's too complex and difficult to change. So in effect, what? We just accept it. But as a campaigner and investigator, I have a different view, because I've seen what can happen when an idea gains momentum. In the oil and mining sector, for example, there is now the beginning of a truly worldwide transparency standard that could tackle some of these problems. In 1999, when Global Witness called for oil companies to make payments on deals transparent, well, some people laughed at the extreme naiveté of that small idea. But literally hundreds of civil society groups from around the world came together to fight for transparency, and now it's fast becoming the norm and the law. Two thirds of the value of the world's oil and mining companies are now covered by transparency laws. Two thirds. So this is change happening. This is progress. But we're not there yet, by far. Because it really isn't about corruption somewhere over there, is it? In a globalized world, corruption is a truly globalized business, and one that needs global solutions, supported and pushed by us all, as global citizens, right here. Thank you. (Applause)
Amikor korrupcióról beszélünk, jellegzetes embertípusok jutnak eszünkbe. Ott vannak például az egykori szovjet megalomániások. Saparmurat Niyazov volt az egyikük. 2006-ban bekövetkezett haláláig, ő volt Türkmenisztán, egy földgázban gazdag közép-ázsiai ország teljhatalmú vezetője. Nos, ő imádott elnöki rendeleteket kiadni. Ezek egyikében átnevezte az év hónapjait, többek között maga és édesanyja után. Több millió dollárt költött arra, hogy egy bizarr személyi kultuszt alakítson ki, és dicsőségének betetőzése saját 15 méteres, aranylemezzel borított szobra volt, mely büszkén állt a főváros központi terén és forogva követte a nap járását. Kissé különös fickó volt. Aztán ott van az afrikai diktátor, miniszter, vagy hivatalnok sztereotípiája. Például Teodorín Obiang. Apja élete végéig elnöke Egyenlítői Guineának, egy nyugat-afrikai államnak, mely az 1990-es évek óta több milliárd dollárnyi olajat exportált, mégis megdöbbentő emberjogi adatokat produkál. Népének nagy többsége rettenetes szegénységben él annak ellenére, hogy az egy főre eső nemzeti jövedelme azonos szinten van Portugáliáéval. Az ifjabb Obiang tehát vásárol magának egy 30 millió dolláros kastélyt a kaliforniai Malibuban. Voltam a kapubejárójánál. Hát, mondhatom, nem mindennapi látvány. Megvásárolt egy 18 millió eurós műgyűjteményt, mely valaha a divattervező, Yves Saint Laurent tulajdona volt, egy rakás mesés sportkocsi, darabjuk egymillió dollár -- ó, és egy Gulfstream sugárhajtású repülőgép. És ezt hallgassák meg: Egészen a közelmúltig a hivatalos havi fizetése kevesebb mint 7000 dollár volt. Aztán ott van Dan Etete. Nos, ő volt Abacha elnöksége alatt Nigéria egykori olajminisztere, aki történetesen egy pénzmosási ügy elítéltje is. Rengeteg időt töltöttünk azzal, hogy nyomozzunk egy egymilliárd dolláros -- jól hallották, egymilliárd dolláros -- olajüzlet ügyében, melyben ő is érintett volt, és elég megdöbbentő dolgokat találtunk, de erről majd egy kicsit később. Tehát nagyon könnyű azt gondolni, hogy a korrupció valahol máshol történik, és csak kapzsi despotákhoz és semmirekellőkhöz kötődik olyan országokban, amelyekről mi személyesen nagyon keveset tudunk, és amihez úgy érezzük, semmi közünk sincs, és az ott történtek ránk semmilyen hatással nincsenek. De tényleg csak ott messze történnek ezek a dolgok? Nos, 22 éves koromban nagyon szerencsés voltam. Az egyetem elvégzése után az első munkám az afrikai elefántcsont illegális kereskedelme utáni nyomozás volt. Így kerültem kapcsolatba először a korrupcióval. 1993-ban két barátommal, akik a kollégáim voltak, Simon Taylorral és Patrick Alley-vel, létrehoztuk a Global Witness nevű szervezetet. Első kampányunk célja volt felderíteni, milyen szerepet játszottak az illegális erdőirtások a kambodzsai háború finanszírozásában. Néhány évvel később -- már 1997-ben vagyunk -- már Angolában folytattam titkos nyomozást a véres gyémántok után. Talán látták a filmet, a "Véres gyémánt" című hollywoodi filmet Leonardo DiCaprióval. Nos, ez részben a mi munkákból táplálkozott. Luanda tele volt taposóaknák áldozataival, akik az utcákon küzdöttek a túlélésért, és háborús árvákkal, akik az utcák alatti kanálisokban éltek, miközben egy apró, nagyon gazdag elitről azt pletykálták, hogy bevásárlótúrákra jár Brazíliába és Portugáliába. Elég őrült hely volt. Szóval egy meleg és nagyon fülledt szállodai szobában ülök, teljesen összeroskadva. De egyáltalán nem a véres gyémántok miatt. Hanem mert rengeteg emberrel beszélgettem, akik egy másfajta problémáról beszéltek: egy globális kiterjedésű, hatalmas korrupciós hálózatról, és az olajból származó dollármilliók eltűnéséről. Mivel akkoriban egy nagyon kicsi, mindössze néhány emberből álló szervezetünk volt, már az is hatalmas kihívás volt, hogy megpróbáljuk kitalálni, hogyan kezdjünk hozzá. Aztán ahogy az évek alatt közösen kampányokat és nyomozásokat folytattunk, időről-időre azt láttam, hogy a korrupció oka ilyen globális és kiterjedt méretekben nem csak a kapzsiság, a hatalommal való visszaélés, vagy a ködös megfogalmazású "gyenge kormány". Persze, úgy értem, igen, ezek mind közrejátszanak benne, de a korrupciót a globális segítők tevékenységei teszik lehetővé. Térjünk vissza néhányra azok közül, akikről az imént beszéltem. Nos, ők mind olyan emberek, akikkel kapcsolatban nyomoztunk, és mindegyikükre igaz, hogy egyedül nem lettek volna képesek ezeket a dolgokat megtenni. Vegyük Obiang juniort. Sosem lettek volna vagyont érő műtárgyai és luxuslakásai külső segítség nélkül. Globális bankokkal üzletelt. Egy párizsi bank vezette az irányítása alatt álló cégek számláit, melyek egyikét arra használta, hogy műkincseket vásároljon, bizonyos amerikai bankok pedig az Államokba utaltak 73 millió dollárt, aminek egy részéből vásárolta meg a kaliforniai kastélyt. Ezt ő sem a saját nevében tette. Fedőcégekkel dolgozott. Egyiket a tulajdon megszerzésére használta, egy másikat pedig, amely valaki más nevén volt, arra, hogy fizesse a fenntartás óriási számláit. Aztán ott van Dan Etete. Nos, ő olajminisztersége idején egy jelenleg egymilliárd dollárt érő olajlelőhelyet ajándékozott egy cégnek, melynek, találják ki, igen, a háttérben lévő tulajdonosa ő maga volt. Később aztán ezt eladták -- a nigériai kormány segítő támogatásával -- na, most óvatosan kell fogalmaznom -- a Shell és az olasz Eni, két vezető olajcég leányvállalatainak. A valóság tehát az, hogy a korrupció hajtómotorja valójában jóval Egyenlítői Guinea és Nigéria vagy Türkmenisztán országhatárain túl van. Ezt a hajtómotort, nos, nemzetközi bankrendszerünk mozgatja, a névtelenségben maradó fedőcégek révén, a nagy olaj-, gáz- és bányászati ügyleteknél megengedett titkolózás kihasználásával, és -- mindenek előtt -- azzal, hogy politikusaink beszédeik mögött nem tesznek semmit e jelenségek felszámolása érdekében. Nézzük először a bankokat. Nos, azt hiszem, senkit nem ér meglepetésként, ha azt mondom, hogy a bankok piszkos pénzeket is elfogadnak, de a profitjukat más ártalmas módszerekkel sem átallják növelni. Például Sarawakban, Malajziában. Ebben a régióban az erdőknek már alig öt százaléka maradt érintetlen. Öt százaléka! Hogy történt ez? Hát úgy, hogy az elit és segítőik dollármilliókat kerestek az ipari méretű fakitermelés támogatásán, sok éven keresztül. Ezért egy nyomozót küldtünk oda, aki titokban felvételeket készített az elit tagjainak tárgyalásairól, és hát a felvételek bizony, egyes személyeket erősen feldühödítettek, ahogy ezt a YouTube-on önök is megnézhetik. De egyúttal sikerült bebizonyítani, amit régóta gyanítottunk, nevezetesen, hogy az állam első minisztere -- későbbi tagadása ellenére -- maga és családja javára visszaélt a föld- és erdőhasználati jogok fölötti hatalmával. A HSBC pedig, hát igen, tudjuk, hogy a HSBC pénzelte a régió legnagyobb fakitermelő vállalatait, amelyek a pusztítás nagy részéért felelősek Sarawakban és más területeken. A bank megsértette saját fenntarthatósági előírásait az ügyletben, de keresett kb. 130 millió dollárt. Nem sokkal a közleményünk megjelenése után, alighogy a közleményünk megjelent az év elején, a bank bejelentette, hogy felülvizsgálja az előírásait. Haladásnak nevezhetjük ezt? Meglehet, de azért továbbra is rajta tartjuk a szemünket ezen az ügyön. Aztán itt van a névtelen fedőcégek problémája. Azt hiszem, mindannyian hallottuk már, hogy mik ezek, és tudjuk, hogy előszeretettel használják őket magánszemélyek és vállalkozások, akik ki akarnak bújni a társadalom iránti pénzügyi kötelezettségeik, más szóval az adók alól. De viszonylag ritkán esik szó arról, hogy hogyan lopnak ki ezeken a cégeken keresztül óriási pénzösszegeket, meghatározó összegeket szegény országokból. Gyakorlatilag minden, általunk vizsgált korrupciós ügyben megjelennek fedőcégek, és időnként teljességgel lehetetlen kideríteni, hogy ki áll valójában az ügylet hátterében. A Világbank egy friss tanulmánya 200 korrupciós esetet vizsgált. A vizsgált esetek több mint 70 százalékában szerepet játszottak névtelen fedőcégek, összesen közel 56 milliárd dollár értékben. E cégek közül sok Amerikában, az Egyesült Királyságban, vagy a Brit Korona tengerentúli csatolt területein volt bejegyezve, tehát ez egyáltalán nem csak egy off-shore probléma, hanem legalább annyira on-shore is. Látható tehát, hogy a fedőcégeknek központi szerepük van azokban a titkos ügyletekben, amelyekből nem az egyszerű állampolgárok, hanem a gazdag elit tagjai profitálnak. Az egyik, mostanában vizsgált feltűnő eset, ahogy a Kongói Demokratikus Köztársaság eladott egy sor értékes, állami tulajdonú bányászati eszközt Brit Virgin-szigeteki fedőcégeknek. Beszéltünk az országbeli forrásainkkal, átrágtuk magunkat a vállalat dokumentumain és más információkon, megpróbálva összerakni az ügylet valódi képét. És megdöbbenve láttuk, hogy ezek a fedőcégek az eszközök nagy részét, hatalmas profittal, gyorsan átpasszolták Londonban jegyzett, neves bányászati cégeknek. A Kofi Anan által vezetett Afrikai Haladás Bizottság kiszámította, hogy ezzel az ügylettel Kongót több mint 1,3 milliárd dollár veszteség érhette. Ez majdnem a duplája az ország éves egészségügyi és oktatási költségvetésének. Vajon vissza fogja kapni Kongó népe valaha ezt a pénzt? Nos, a kérdésre a válasz, és hogy kik álltak a háttérben, és hogy mi történt valójában, az valószínűleg még sokáig rejtve marad a Brit Virgin-szigetek titkos cégnyilvántartásában, és máshol, hacsak nem teszünk ez ellen valamit. De mi a helyzet az olaj-, gáz- és bányavállalatokkal? Hát, lehet, hogy kissé közhelyesen fogok róluk beszélni. A korrupció ebben az ágazatban egyáltalán nem meglepő. A korrupció mindenütt jelen van, miért koncentrálunk erre a szektorra? Hát, mert a tét hatalmas. 2011-ben a természeti erőforrások exportja közel 19-szerese volt az afrikai, ázsiai és latin-amerikai segélyek volumenének. Tizenkilencszerese! Ez elképesztően sok iskola, egyetem, kórház és induló vállalkozás, amelyek nem születtek meg és soha nem is fognak, mert ennek a pénznek egy részét egyszerűen ellopták. Most pedig térjünk vissza az olaj- és bányacégekhez, valamint Dan Etetéhez és ahhoz a bizonyos egymilliárd dolláros ügylethez! Nézzék el nekem, hogy a következőket felolvasom, de ez egy nagyon friss ügy, és az ügyvédeink már bizonyos fokig átrágták rajta magukat, és azt kérték, hogy pontosan fogalmazzak. Nos, első látásra az ügylet egyértelműnek tűnt. A Shell és az Eni leányvállalatai fizettek a nigériai kormánynak a lelőhelyért. A nigériai kormány az összeget az utolsó dollárig átutalta egy fedőcég elkülönített számlájára, aminek titkos tulajdonosa Etete volt. Egész jól alakulnak a dolgok egy pénzmosásért elítélt személy számára. Van itt azonban még valami. Sok hónapnyi kutakodás, és többszáz oldalnyi bírósági dokumentum átolvasása után bizonyítékot találtunk arra, hogy a Shell és az Eni tudott róla, hogy a pénzt át fogják utalni ennek a fedőcégnek, és ezek után nehezen hihető, hogy ne tudták volna, kivel kötnek valójában üzletet. Nem jól van ez így, hogy ennyi erőfeszítésbe kerül kideríteni, hova tűnnek a pénzek az ilyen ügyletekben. Hiszen itt állami vagyonról van szó. Hiszen ezeket az ország állampolgárainak javára kéne felhasználni. Egyes országokban azonban az állampolgárokat és újságírókat, akik a hasonló történeteket közzé akarják tenni, zaklatás és a letartóztatás fenyegeti, sőt, egyeseknek még az életük is veszélybe kerül. Végül pedig vannak, akik azt vallják, hogy a korrupció elkerülhetetlen. Ez csak egy módja az üzletkötésnek, mondják. Túl bonyolult, és nehéz változtatni rajta. És valójában mi történik? Egyszerűen tudomásul vesszük. De én, mint kampányaktivista és nyomozó, más véleményen vagyok, mert én láttam, mi tud történni, amikor egy ötlet lendületet vesz. Az olaj- és bányászati szektorban például, most kezd kialakulni egy igazán világszintű átláthatósági szabvány, ami megoldhat néhányat e problémák közül. 1999-ben, amikor a Global Witness felszólította az olajtársaságokat ügyleteik árának felfedésére, sokan csak nevettek ennek az apró ötletnek a naivitásán. De ennek nyomán vilálgszerte szó szerint több száz civil társadalmi csoport közösen kezdett küzdeni az átláthatóságért, ami most már közel van a normává és törvénnyé váláshoz. Ma már világszinten az olaj- és bányavállalatok értékének kétharmada az átláthatósági törvények hatálya alá esik. Kétharmada! Valami tehát történik. Ezt hívják fejlődésnek. De ez még nem a végcél, távolról sem. Mert tényleg nem a "valahol messze" történő korrupcióról van szó, ugye? Egy globalizált világban a korrupció egy igazán globalizált üzlet, ami globális megoldásokat kíván, támogatást és sürgetést tőlünk, globális polgároktól. Itt és most. Köszönöm. (Taps)