I've been fascinated for a lifetime by the beauty, form and function of giant bluefin tuna. Bluefin are warmblooded like us. They're the largest of the tunas, the second-largest fish in the sea -- bony fish. They actually are a fish that is endothermic -- powers through the ocean with warm muscles like a mammal. That's one of our bluefin at the Monterey Bay Aquarium. You can see in its shape and its streamlined design it's powered for ocean swimming. It flies through the ocean on its pectoral fins, gets lift, powers its movements with a lunate tail. It's actually got a naked skin for most of its body, so it reduces friction with the water. This is what one of nature's finest machines.
Egész életemben lenyűgözött a kékúszójú tonhal szépsége, formája és életmódja. A kékúszójú tonhalak melegvérűek, mint az emberek. A kékúszójú a legnagyobb létező tonhal, a második legnagyobb csontos tengeri hal. A kékúszójú tonhal endoterm, ami azt jelenti, hogy meleg izmokkal úszik az óceánban, mint az emlősök. Ez a monterey-i akváriumban élő egyik tonhalunk. A áramvonalas felépítésén látszik, hogy óceáni úszáshoz alkalmazkodott. Szinte repül a mellúszóin, felemelkedik, és félhold alakú farkuszonya segítségével ad erőt a mozdulatainak. Majdnem egész testét csupasz bőr fedi, így kisebb a víz által kifejtett közegellenállás. A tonhal teste a természet egyik legkifinomultabb gépezete.
Now, bluefin were revered by Man for all of human history. For 4,000 years, we fished sustainably for this animal, and it's evidenced in the art that we see from thousands of years ago. Bluefin are in cave paintings in France. They're on coins that date back 3,000 years. This fish was revered by humankind. It was fished sustainably till all of time, except for our generation. Bluefin are pursued wherever they go -- there is a gold rush on Earth, and this is a gold rush for bluefin. There are traps that fish sustainably up until recently. And yet, the type of fishing going on today, with pens, with enormous stakes, is really wiping bluefin ecologically off the planet. Now bluefin, in general, goes to one place: Japan. Some of you may be guilty of having contributed to the demise of bluefin. They're delectable muscle, rich in fat -- absolutely taste delicious. And that's their problem; we're eating them to death. Now in the Atlantic, the story is pretty simple. Bluefin have two populations: one large, one small. The North American population is fished at about 2,000 ton. The European population and North African -- the Eastern bluefin tuna -- is fished at tremendous levels: 50,000 tons over the last decade almost every year.
A történelem során az ember mindig is tisztelte a kékúszójú tonhalakat. Négyezer éven keresztül fenntarthatóan halásztuk őket. Nyomot hagytak több ezer éves művészeti alkotásokban is. Tonhalat barlangrajzokon is találhatunk, pl. Franciaországban. Több mint háromezer éves pénzérmékre is felkerültek. Az emberiség tisztelte ezt a fajt. Fenntarthatóan halászták évezredekig, amíg a mi nemzedékünk meg nem jelent a Földön. A kékúszójú tonhalat mindenütt üldözik: aranyláz tört ki a Földön, illetve kékúszójú tonhal-láz. Van olyan háló, mellyel fenntarthatóan lehet őket halászni, de mindez a múlté. A korszerű kerítőhálós halászat, amely hatalmas üzlet, eltüntetheti a kékúszójú tonhalat bolygónk színéről. A kékúszójú tonhalat általában Japánba szállítják. Önök közül is sokan hozzájárulhattak állományának hanyatlásához. A tonhal ízletes, zsírban gazdag a húsa. Fenséges íze van. S az a vége: az utolsó darabig felfaljuk. Az atlanti-óceáni helyzet aránylag egyszerű. Két kékúszójú populáció van: egy kis- és egy nagyméretű. Az észak-amerikai populációból évente max. 2000 tonnát halásznak. Az európait és az észak-afrikait – a keleti kékúszójút – hihetetlen mennyiségben halásszák: az utolsó évtized során évente kb. ötvenezer tonnát fogtak ki.
The result is whether you're looking at the West or the Eastern bluefin population, there's been tremendous decline on both sides, as much as 90 percent if you go back with your baseline to 1950. For that, bluefin have been given a status equivalent to tigers, to lions, to certain African elephants and to pandas. These fish have been proposed for an endangered species listing in the past two months. They were voted on and rejected just two weeks ago, despite outstanding science that shows from two committees this fish meets the criteria of CITES I. And if it's tunas you don't care about, perhaps you might be interested that international long lines and pursing chase down tunas and bycatch animals such as leatherbacks, sharks, marlin, albatross. These animals and their demise occurs in the tuna fisheries. The challenge we face is that we know very little about tuna, and everyone in the room knows what it looks like when an African lion takes down its prey. I doubt anyone has seen a giant bluefin feed. This tuna symbolizes what's the problem for all of us in the room.
Ennek eredményeképpen hihetetlenül megcsappant mind a nyugati, mind a keleti populáció. Az 1950-ben feljegyzett mennyiséghez képest nem kevesebb, mint 90%-kal. Emiatt a kékúszójú tonhal ugyanolyan sorsra jutott mára, mint a tigrisek, oroszlánok és az afrikai elefántok bizonyos fajtái, meg a pandamedvék. Az egyik két hónapos javaslat értelmében ideje lenne besorolni a veszélyeztetett fajok közé. A javaslatról két hete szavaztak. Elutasították, bár két bizottság kiváló tudományos elemzései egyértelműen bizonyítják, hogy a faj megfelel a CITES I követelményeinek. S ha a tonhalak sorsa nem érdekli önöket, akkor gondoljanak arra, hogy a horogsoros és vonóhálós flották sok másféle tengeri élőlényt is kifognak. Így kérges teknősöket, albatroszokat, vitorláskardos-halakat és cápákat is. Ezen állományok megcsappanását is a tonhal túlhalászása okozza. A legnagyobb bökkenő, hogy nem tudunk eleget a tonhalakról. A jelenlevők közül szinte mindenki tudja, milyen az, ha egy afrikai oroszlán lecsap áldozatára. Kétlem, hogy bárki látta volna a kékúszójú tonhalat vadászni. A kékúszójú ezért az előttünk álló kihívás jelképe.
It's the 21st century, but we really have only just begun to really study our oceans in a deep way. Technology has come of age that's allowing us to see the Earth from space and go deep into the seas remotely. And we've got to use these technologies immediately to get a better understanding of how our ocean realm works. Most of us from the ship -- even I -- look out at the ocean and see this homogeneous sea. We don't know where the structure is. We can't tell where are the watering holes like we can on an African plain. We can't see the corridors, and we can't see what it is that brings together a tuna, a leatherback and an albatross. We're only just beginning to understand how the physical oceanography and the biological oceanography come together to create a seasonal force that actually causes the upwelling that might make a hot spot a hope spot. The reasons these challenges are great is that technically it's difficult to go to sea. It's hard to study a bluefin on its turf, the entire Pacific realm. It's really tough to get up close and personal with a mako shark and try to put a tag on it. And then imagine being Bruce Mate's team from OSU, getting up close to a blue whale and fixing a tag on the blue whale that stays, an engineering challenge we've yet to really overcome.
A 21. században vagyunk, de még csak most kezdődött el igazán az óceánok feltárása. Korszerű eszközeinkkel az űrből figyelhetjük meg Földünket, s távvezérléses eszközeinkkel mélyebbre hatolhatunk. E lehetőségeket azonnal ki kell használni, hogy jobban megérthessük az óceán világának működését. A fedélzetről mindannyiunknak – nekem is –, homogénnek látszik az óceán. Nem tudjuk, milyen a szerkezete. Nem láthatjuk a forrásokat, mint egy afrikai sztyeppén. Nem láthatjuk a tengeri folyosókat sem, és nem tudhatjuk, mi miatt kerültek egy hálóba az egymástól távol élő kérges teknős, tonhal és albatrosz. Most kezdjük csak sejteni, hogy a fizikai és biológiai oceanográfia csak közösen, együttes erővel tud – képletesen szólva – olyan áramlatot alkotni, amely helyrehozza a különlegesen veszélyeztetett helyeket. Azért bonyolult a feladat, mert nehéz kijutni a nyílt tengerre. Szinte lehetetlen a tonhalat élőhelyén, a Csendes-óceánban tanulmányozni. Ugyanígy rendkívül nehéz egy makócápa közelébe férkőzni, és megjelölni. S próbáljuk meg elképzelni Bruce Mate kutatóit az OSU-ról, amint egy kék bálnát akarnak megjelölni; vajon közben az állat nyugton marad? Nem akármilyen próbatétel ez, nem is sikerült még megoldani.
So the story of our team, a dedicated team, is fish and chips. We basically are taking the same satellite phone parts, or the same parts that are in your computer, chips. We're putting them together in unusual ways, and this is taking us into the ocean realm like never before. And for the first time, we're able to watch the journey of a tuna beneath the ocean using light and photons to measure sunrise and sunset. Now, I've been working with tunas for over 15 years. I have the privilege of being a partner with the Monterey Bay Aquarium. We've actually taken a sliver of the ocean, put it behind glass, and we together have put bluefin tuna and yellowfin tuna on display. When the veil of bubbles lifts every morning, we can actually see a community from the Pelagic ocean, one of the only places on Earth you can see giant bluefin swim by. We can see in their beauty of form and function, their ceaseless activity. They're flying through their space, ocean space. And we can bring two million people a year into contact with this fish and show them its beauty.
A mi kutatócsoportunkat akár 'fish and chips'-nek is nevezhetnénk. Ugyanazokat a csipeket használjuk mi is, mint a műholdas telefonok, vagy mint a személyi számítógépek. Más módon rakjuk őket össze, s így forradalmian új bepillantást nyerhetünk az óceán világába. Először nyílt lehetőségünk arra, hogy megfigyeljük a tonhal útját az óceán mélyén, fény és fotonok segítségével, amelyek a napfelkeltét és a naplementét mérik. Én már több mint 15 éve foglalkozom tonhalakkal. Megtiszteltetés a monterey-i akvárium partnerének lennünk. Például kiállítottuk az óceán egy részletét is, amelyben kékúszójú és sárgaúszójú tonhalak láthatók. Mikor reggelente felemelkedik a buborékfüggöny, a nyílt óceán élővilágát vehetjük szemügyre. Az Akvárium egyike azon ritka helyeknek, ahol kékúszójú tonhalat láthatnak. Csodálhatják formájuk, mozgásuk szépségét, szüntelen tevékenykedésüket. Mintha repülnének az óceán mélyén. Évente kétmillió látogató gyönyörködhet itt kékúszójú tonhalakban.
Behind the scenes is a working lab at Stanford University partnered with the Monterey Bay Aquarium. Here, for over 14 or 15 years, we've actually brought in both bluefin and yellowfin in captivity. We'd been studying these fish, but first we had to learn how to husbandry them. What do they like to eat? What is it that they're happy with? We go in the tanks with the tuna -- we touch their naked skin -- it's pretty amazing. It feels wonderful. And then, better yet, we've got our own version of tuna whisperers, our own Chuck Farwell, Alex Norton, who can take a big tuna and in one motion, put it into an envelope of water, so that we can actually work with the tuna and learn the techniques it takes to not injure this fish who never sees a boundary in the open sea. Jeff and Jason there, are scientists who are going to take a tuna and put it in the equivalent of a treadmill, a flume. And that tuna thinks it's going to Japan, but it's staying in place. We're actually measuring its oxygen consumption, its energy consumption. We're taking this data and building better models. And when I see that tuna -- this is my favorite view -- I begin to wonder: how did this fish solve the longitude problem before we did? So take a look at that animal. That's the closest you'll probably ever get. Now, the activities from the lab have taught us now how to go out in the open ocean.
A kulisszák mögött egy stanfordi kutatólaboratórium rejtőzik, amely a Monterey-öböl Akvárium partnere. Itt már több, mint 14 éve tartunk kékúszójú és sárgaúszójú tonhalat fogságban. Először természetesen meg kellett tanulnunk a tartásukat. Mi a kedvenc táplálékuk? Milyen körülmények közt érzik jól magukat? Beléphetünk a tonhalak tartályaiba, s megérinthetjük a bőrüket. Csodálatos érzés. Ráadásul néhány munkatársunk akár tonhal-bűvölőnek is beillik. Kollégáink, Chuck Farwell és Alex Norton egy mozdulattal befogják a tonhalakat, s óceánvízzel teli zsákba helyezik őket. Így tapasztalhatjuk ki az olyan trükköket, melyek segítségével épen foghatjuk ki a vadon élő példányokat. Jeff és Jason van a képen. Mindketten tudósok, és éppen úsztató csatornába teszik az egyik tonhalat. Ez a tonhal úgy véli, Japánba tart, de helyben úszik. Mi pedig megmérjük, mennyi oxigént és energiát fogyaszt úszás közben. Az adatok alapján jobb modelleket készíthetünk. S mikor elnézem a tonhalat, – ez itt kedvenc látószögem –, az jár a fejemben: vajon hogy oldotta meg ez a faj az embert megelőzve a tájékozódás dilemmáját? Nézzék csak meg jól ezt a példányt. Közelebb valószínűleg sosem jutnak hozzá. A laborban végzett tevékenység felkészített minket a nyílt óceáni munkákra.
So in a program called Tag-A-Giant we've actually gone from Ireland to Canada, from Corsica to Spain. We've fished with many nations around the world in an effort to basically put electronic computers inside giant tunas. We've actually tagged 1,100 tunas. And I'm going to show you three clips, because I tagged 1,100 tunas. It's a very hard process, but it's a ballet. We bring the tuna out, we measure it. A team of fishers, captains, scientists and technicians work together to keep this animal out of the ocean for about four to five minutes. We put water over its gills, give it oxygen. And then with a lot of effort, after tagging, putting in the computer, making sure the stalk is sticking out so it senses the environment, we send this fish back into the sea. And when it goes, we're always happy. We see a flick of the tail. And from our data that gets collected, when that tag comes back, because a fisher returns it for a thousand-dollar reward, we can get tracks beneath the sea for up to five years now, on a backboned animal.
Egy program keretében, amely "Címkézz meg egy óriást" néven fut, elmentünk Írországtól egészen Kanadáig, Korzikától Spanyolországig. Világszerte sok néppel halásztunk már együtt, hogy pici számítógépeket ültessünk az óriási tonhalakba. Idáig 1100 tonhalat sikerült megjelölnünk. S most három klipet szeretnék mutatni, mert én magam 1100 tonhalat jelöltem meg! Nehéz folyamat, pontosan koreografáltuk. A hajóra vonjuk a tonhalat, majd megmérjük. Egy halászokból, kapitányokból, tudósokból és műszakiakból álló csoport közös erővel a hajón tartja az állatot kb. 4-5 percig. Vizet pumpálunk a kopoltyúira, oxigénnel is ellátjuk. S miután sikerült címkével megjelölnünk, betápláljuk az adatait a számítógépbe. Úgy erősítjük rá a csipet, hogy érzékelje a környezetét. Nagy erőfeszítés árán visszalökjük a halat az óceánba. S mikor ismét vízbe ér, megkönnyebbülünk. A hal pedig legyint egyet az uszonyával. Mikor visszakerül hozzánk a címkéje, mert ezerdolláros jutalom fejében a halászok visszajuttatják nekünk, az összegyűjtött adatokból nyomon követhetjük immár öt éve a tonhal útvonalát az óceánban.
Now sometimes the tunas are really large, such as this fish off Nantucket. But that's about half the size of the biggest tuna we've ever tagged. It takes a human effort, a team effort, to bring the fish in. In this case, what we're going to do is put a pop-up satellite archival tag on the tuna. This tag rides on the tuna, senses the environment around the tuna and actually will come off the fish, detach, float to the surface and send back to Earth-orbiting satellites position data estimated by math on the tag, pressure data and temperature data. And so what we get then from the pop-up satellite tag is we get away from having to have a human interaction to recapture the tag. Both the electronic tags I'm talking about are expensive. These tags have been engineered by a variety of teams in North America. They are some of our finest instruments, our new technology in the ocean today. One community in general has given more to help us than any other community. And that's the fisheries off the state of North Carolina. There are two villages, Harris and Morehead City, every winter for over a decade, held a party called Tag-A-Giant, and together, fishers worked with us to tag 800 to 900 fish. In this case, we're actually going to measure the fish. We're going to do something that in recent years we've started: take a mucus sample. Watch how shiny the skin is; you can see my reflection there. And from that mucus, we can get gene profiles, we can get information on gender, checking the pop-up tag one more time, and then it's out in the ocean. And this is my favorite.
A tonhalak néha hatalmasra nőnek mint pl. ez a nantucketi példány. De még ő is csak feleakkora, mint a legnagyobb megjelölt példányunk. Fáradságos munka becserkészni őket. Ezt a tonhalat műholdas címkével látjuk el. A címke a hal hátán "lovagol", érzékeli a hal környezetét majd egyszer csak leválik róla, a felszínre bukkan, mint egy bója, és a Föld körül keringő műholdnak elküldi összes tárolt adatát: helyzetéről, a nyomásról és a hőmérsékletről. Az ilyen műholdas címkékkel emberi beavatkozás nélkül is be lehet gyűjteni az adatokat. Mindkét elektronikus címke drága. Sok észak-amerikai kutatócsoport mérnöki munkájának köszönhetjük őket. A legkifinomultabb óceánkutató eszközeink közé tartoznak. Egy közösség többet segített nekünk bármely másiknál. Az észak-karolinai partokon lévő halászatokra gondolok. Két falu van ott, Harris és Morehead City, amelyek egy évtizede minden télen a "Címkézz meg egy óriást" összejövetel házigazdái, s velünk együtt ők is 8-900 tonhalat címkéztek meg. Itt mérjük a halakat. Még egy dolgot tervezünk, amire csak pár éve van lehetőségünk. Nyálkamintát vettünk. Nézzék, hogy ragyog a hal bőre; látszik rajta a tükörképem. A nyálkából géntérképet nyerhetünk ki. de megtudhatjuk a megjelölt hal nemét is. Most gyorsan ellenőrizzük a csipet, s már megy is a hal a nyílt óceánra. S ez a felvétel e kedvencem!
With the help of my former postdoc, Gareth Lawson, this is a gorgeous picture of a single tuna. This tuna is actually moving on a numerical ocean. The warm is the Gulf Stream, the cold up there in the Gulf of Maine. That's where the tuna wants to go -- it wants to forage on schools of herring -- but it can't get there. It's too cold. But then it warms up, and the tuna pops in, gets some fish, maybe comes back to home base, goes in again and then comes back to winter down there in North Carolina and then on to the Bahamas. And my favorite scene, three tunas going into the Gulf of Mexico. Three tunas tagged. Astronomically, we're calculating positions. They're coming together. That could be tuna sex -- and there it is. That is where the tuna spawn. So from data like this, we're able now to put the map up, and in this map you see thousands of positions generated by this decade and a half of tagging. And now we're showing that tunas on the western side go to the eastern side. So two populations of tunas -- that is, we have a Gulf population, one that we can tag -- they go to the Gulf of Mexico, I showed you that -- and a second population. Living amongst our tunas -- our North American tunas -- are European tunas that go back to the Med. On the hot spots -- the hope spots -- they're mixed populations.
Gareth Lawson, régi kedves diákom segítségével lélegzetelállító hőtérképet készítettünk. Ez a tonhal a számok tengerében siklik. Az a meleg folt a Golf-áramlat, a hideg pedig a Maine-áramlat. Oda igyekezne a tonhal is, hogy heringrajokból lakmározzon. De túl hideg van hozzá. Mikor kicsit felmelegszik a víz, a tonhal is nekiveselkedik, talán egyszer visszanéz a hazai vizekre, aztán megint ki a nyílt óceánra, majd leúszik az észak-karolinai partokra telelni, s aztán irány a Bahamák. S ez a kedvenc felvételem. Három tonhal a Mexikói-öbölbe tart. Mind a három meg van jelölve! Kiszámítjuk a helyzetüket. Egymás felé úsznak. Talán párzanak is! S tessék, itt a Mexikói-öbölben ívnak a tonhalak. Az összegyűjtött adatok alapján részletes térképeket készíthetünk. Ezen a térképen például ezernyi hal helyzetét láthatják. Másfél évtized jelölési munkájának gyümölcsét. S most azt láthatják, hogy a nyugati tonhalak kelet felé úsznak. Tehát két tonhal populáció van, a Golf-áramlatosokból párat megjelöltünk. Ahogy láthatták, ezek a halak a Mexikói-öböl felé tartanak. De van egy másik populáció is. Az észak-amerikai tonhalaink közt vannak európaiak is, amelyek a Földközi-tenger felé úsznak. A különlegesen veszélyeztetett helyeken keveredik a két populáció.
And so what we've done with the science is we're showing the International Commission, building new models, showing them that a two-stock no-mixing model -- to this day, used to reject the CITES treaty -- that model isn't the right model. This model, a model of overlap, is the way to move forward. So we can then predict where management places should be. Places like the Gulf of Mexico and the Mediterranean are places where the single species, the single population, can be captured. These become forthright in places we need to protect. The center of the Atlantic where the mixing is, I could imagine a policy that lets Canada and America fish, because they manage their fisheries well, they're doing a good job. But in the international realm, where fishing and overfishing has really gone wild, these are the places that we have to make hope spots in. That's the size they have to be to protect the bluefin tuna.
A kutatásunkkal már sikeresen szemléltettük a nemzetközi bizottságnak, illetve a modelljeinken tisztán látszik, hogy a kétpopulációs, nem-keveredő modell, s amelyre hivatkozva a CITES egyezményt elutasították, az a modell helytelen. Az új modell, melyben keverednek az állományok, a helyes modell. A segítségével előre kijelölhetjük az állomány-gazdálkodásra jó helyeket. A Mexikói-öbölben és a Földközi-tengeren egy fajtát, egy populációt tudunk csak befogni. Ezeket a helyeket védetté kell nyilvánítani. Az Atlanti-óceán közepén, ahol a két fajta keveredik, olyan irányelvet javasolnék, mely alapján az USA és Kanada halászhatna. Ez a két ország jól gazdálkodik az állományával. De sajnos, a többi felségvízen a túlhalászás annyira elburjánzott, hogy nagy, védett területekre lenne szükség. A faj biztonságához kb. ekkorának kellene lenniük.
Now in a second project called Tagging of Pacific Pelagics, we took on the planet as a team, those of us in the Census of Marine Life. And, funded primarily through Sloan Foundation and others, we were able to actually go in, in our project -- we're one of 17 field programs and begin to take on tagging large numbers of predators, not just tunas. So what we've done is actually gone up to tag salmon shark in Alaska, met salmon shark on their home territory, followed them catching salmon and then went in and figured out that, if we take a salmon and put it on a line, we can actually take up a salmon shark -- This is the cousin of the white shark -- and very carefully -- note, I say "very carefully," -- we can actually keep it calm, put a hose in its mouth, keep it off the deck and then tag it with a satellite tag. That satellite tag will now have your shark phone home and send in a message. And that shark leaping there, if you look carefully, has an antenna. It's a free swimming shark with a satellite tag jumping after salmon, sending home its data. Salmon sharks aren't the only sharks we tag. But there goes salmon sharks with this meter-level resolution on an ocean of temperature -- warm colors are warmer. Salmon sharks go down to the tropics to pup and come into Monterey.
Egy másik projektben, a neve: a "Nyílt tengeri fajták jelölése", az egész bolygót bevállaltuk. A Tengeri Fajszámláló Program részeként, a Sloan Alapítvány és sokan mások támogatásának köszönhetően belevághattunk a projektunkba. A tizenhét program egyike vagyunk. Nemcsak tonhalakat, hanem sok más ragadozót is megjelöltünk. Elmentünk egészen Alaszkáig hogy lazaccápákat jelöljünk meg, s hogy a természetes élőhelyükön figyelhessük meg őket. Megnéztük, hogyan vadásznak. Ezután felfedeztük, hogy ha befogunk egy lazacot, és damilra fűzzük, ily módon elcsíphetünk egy lazaccápát is. A lazaccápa a fehér cápa távoli rokona. Így hát nagyon óvatosak voltunk, s ezt komolyan mondom ám! Csak így maradt nyugton, míg mi csövet tettünk a szájába – a fedélzetre nem húztuk fel, s megjelöltük egy műholdas üzeneteket küldő címkével, mintha "hazatelefonálna" a cápánk! Nézzék csak meg, antennája van! Egy vadon élő, megjelölt cápa éppen lazacra vadászik, de közben küld nekünk adatokat is. Sok másféle cápát is megcímkéztünk. De ezen a hőtérképen egy lazaccápa útját láthatják méterre pontosan. A meleg színek meleg vizet jelölnek. A lazaccápák a trópusokig elúsznak, ott hozzák világra ivadékaikat, s a Monterey-öbölben is gyakori vendégek.
Now right next door in Monterey and up at the Farallones are a white shark team led by Scott Anderson -- there -- and Sal Jorgensen. They can throw out a target -- it's a carpet shaped like a seal -- and in will come a white shark, a curious critter that will come right up to our 16-ft. boat. It's a several thousand-pound animal. And we'll wind in the target. And we'll place an acoustic tag that says, "OMSHARK 10165," or something like that, acoustically with a ping. And then we'll put on a satellite tag that will give us the long-distance journeys with the light-based geolocation algorithms solved on the computer that's on the fish. So in this case, Sal's looking at two tags there, and there they are: the white sharks of California going off to the white shark cafe and coming back. We also tag makos with our NOAA colleagues, blue sharks. And now, together, what we can see on this ocean of color that's temperature, we can see ten-day worms of makos and salmon sharks. We have white sharks and blue sharks. For the first time, an ecoscape as large as ocean-scale, showing where the sharks go.
Monterey közelében, a Farallon szigeteknél Scott Anderson és Sal Jorgensen csapatukkal fehér cápákat tanulmányoznak. Kitesznek a vízbe egy csalit – pl. egy fóka alakú szőnyeget –, s már siet is oda egy fehér cápa, mert kíváncsi ám nagyon, akár a 15 méteres hajónk közelébe is odamerészkedik. Több ezer kilós állatok. Most szépen behúzzuk a csalit. Ellátjuk a cápát egy akusztikus címkével, amely üzenetet küld: "OMSHARK10165", vagy ilyesfélét, akusztikus úton: sípol. Ezután kap egy műholdas címkét is, adataiból egy fényen alapuló helymeghatározó algoritmussal a cápára erősített számítógép kiszámítja az állat útját. Sal ezen térképen két címke adatait ábrázolta, ezen a vonalon úsznak a kaliforniai fehér cápák. Elúsznak egy cápa-kávézóba s vissza is térnek. Kollégáinkkal makócápákat, kék cápákat is címkéztünk. Ezen az óceáni hőtérképen makócápák és lazaccápák tíz nap alatt megtett útját láthatják. Itt a fehér és a kék cápák útvonalát. Először nyílt lehetőségünk arra, hogy feltérképezzük a cápák útvonalát egy óceán méretű élőhelyen.
The tuna team from TOPP has done the unthinkable: three teams tagged 1,700 tunas, bluefin, yellowfin and albacore all at the same time -- carefully rehearsed tagging programs in which we go out, pick up juvenile tunas, put in the tags that actually have the sensors, stick out the tuna and then let them go. They get returned, and when they get returned, here on a NASA numerical ocean you can see bluefin in blue go across their corridor, returning to the Western Pacific.
A TOPP tonhalkutató csapata hihetetlen dolgokat ért el: három csapatunk összesen 1700 tonhalat jelölt meg. Volt köztük kékúszójú, sárgaúszójú, és hosszú szárnyú is, nem válogattunk. Jól kidolgozott címkéző programok ezek. Kihajózunk, fiatal tonhalakat fogunk be, megcímkézzük, érzékelőkkel látjuk el őket, majd így kicicomázva ismét szabadon eresztjük őket. Visszatérnek az élőhelyükre, s mikor ezt megteszik, – nézzék itt megy a kékúszójú, kék színnel jelölve a tengeri folyosón –, akkor a nyugati Csendes-óceánra térnek vissza.
Our team from UCSC has tagged elephant seals with tags that are glued on their heads, that come off when they slough. These elephant seals cover half an ocean, take data down to 1,800 feet -- amazing data. And then there's Scott Shaffer and our shearwaters wearing tuna tags, light-based tags, that now are going to take you from New Zealand to Monterey and back, journeys of 35,000 nautical miles we had never seen before. But now with light-based geolocation tags that are very small, we can actually see these journeys. Same thing with Laysan albatross who travel an entire ocean on a trip sometimes, up to the same zone the tunas use. You can see why they might be caught. Then there's George Schillinger and our leatherback team out of Playa Grande tagging leatherbacks that go right past where we are. And Scott Benson's team that showed that leatherbacks go from Indonesia all the way to Monterey. So what we can see on this moving ocean is we can finally see where the predators are. We can actually see how they're using ecospaces as large as an ocean.
Csapatunk elefántfókákat is megjelölt. A címkét a fóka fejére ragasztjuk, hogy vedléskor lejöjjön róla. Az elefántfókák a fél óceánt beússzák, akár 600 méter mélységből is küldenek még igen érdekes adatokat. Ezen a képen Scott Schafert láthatják egy vészmadárral, amely szintén tonhalaknak szánt címkét visel, s nézzék, Új-Zélandtól egészen Monterey-ig repülnek, és vissza. Soha nem volt még lehetőségünk 65 ezer kilométeres utat dokumentálni. Ezek a pici, fény alapú helymeghatározó eszközök tették ezt lehetővé. Ez a helyzet a Laysan-albatrosszal is, amelyek akár az egész óceánt átrepülik, ha kedvük szottyan rá, teljesen a tonhalak élőhelyéig. Most már nyilvánvaló, miért kerültek egy hálóba. George Schillingert, a kérges teknős csapat vezetőjét látják, éppen a Playa Grande-on jelöl meg egy teknőst. Nagyon messzire úsznak. Scott Benson csapata pedig bebizonyította, hogy a kérges hátúak Indonéziától a Monterey-öbölig elúsznak. Ezen a hullámzó hőtérképen pontosan láthatjuk, hogy hova utaznak a ragadozók. Azt is láthatjuk, hogy az élőhelyük néha a teljes óceánt felöleli.
And from this information, we can begin to map the hope spots. So this is just three years of data right here -- and there's a decade of this data. We see the pulse and the seasonal activities that these animals are going on. So what we're able to do with this information is boil it down to hot spots, 4,000 deployments, a huge herculean task, 2,000 tags in an area, shown here for the first time, off the California coast, that appears to be a gathering place. And then for sort of an encore from these animals, they're helping us. They're carrying instruments that are actually taking data down to 2,000 meters. They're taking information from our planet at very critical places like Antarctica and the Poles. Those are seals from many countries being released who are sampling underneath the ice sheets and giving us temperature data of oceanographic quality on both poles.
Az adataink alapján megkezdhetjük a védett területek kijelölését. A képen csak három év adatait láthatják, pedig egy évtizedről van már adatunk. Körvonalazódik az állatok általános és évszakokra jellemző tevékenysége is. Az adataink tehát arra is jók, hogy feltérképezzük a különösen veszélyeztetett helyeket. Összesen négyezer kutatóutat szerveztünk. Héraklészhez illő feladat a kétezer címke. Elértük azonban, hogy például ezen a területen a kaliforniai part közelében felfedezhettünk egyféle gyülekezőhelyet. S mintha az állatoknak tetszene a munkánk, ők is segítenek nekünk. Címkéik akár kétezer méter mélységből is szolgáltatnak adatot. A leginkább veszélyeztetett élőhelyekről adnak információt: a Déli- és az Északi-sarkról. A képen a szabadon eresztett fókák a jégtakaró alatt bóklásznak, s oceanográfiai minőségű hőmérséklet-adatokkal látnak el bennünket mindkét sarkvidékről.
This data, when visualized, is captivating to watch. We still haven't figured out best how to visualize the data. And then, as these animals swim and give us the information that's important to climate issues, we also think it's critical to get this information to the public, to engage the public with this kind of data. We did this with the Great Turtle Race -- tagged turtles, brought in four million hits. And now with Google's Oceans, we can actually put a white shark in that ocean. And when we do and it swims, we see this magnificent bathymetry that the shark knows is there on its path as it goes from California to Hawaii. But maybe Mission Blue can fill in that ocean that we can't see. We've got the capacity, NASA has the ocean. We just need to put it together.
Rendkívül látványos, ha ábrázoljuk ezt az adathalmazt. Még nem sikerült az ábrázolás optimális módját megtalálni. Ezek az állatok úszás közben a klímaváltozásról adatokat közölnek, ezek nagyon fontosak. Rendkívül lényeges, hogy mindezt nyilvánosságra hozzuk, s hogy felkeltsük irántuk a nagyközönség érdeklődését. A "Nagy Teknősverseny" kampányunkban a versenyt az Interneten négymillióan követték. S most a Google új Óceán funkciójával a víz alatti világban akár egy fehér cápát is követhetnénk ott. Ha cápánk a Google óceánját szeli át, csodás mélységeket láthatunk. A cápa jól tudja, hogy útján mi várja, ahogy Kaliforniából Hawaiira tart. De talán a Mission Blue feltárhatja számunkra azt az óceánt is, amit még nem ismerünk. Megvan rá a kapacitásunk, a NASA pedig feltérképezte az óceánt. Már csak össze kellene fognunk.
So in conclusion, we know where Yellowstone is for North America; it's off our coast. We have the technology that's shown us where it is. What we need to think about perhaps for Mission Blue is increasing the biologging capacity. How is it that we can actually take this type of activity elsewhere? And then finally -- to basically get the message home -- maybe use live links from animals such as blue whales and white sharks. Make killer apps, if you will. A lot of people are excited when sharks actually went under the Golden Gate Bridge. Let's connect the public to this activity right on their iPhone. That way we do away with a few internet myths.
Befejezésképpen szeretném még hozzáfűzni: tudjuk, hogy hol van Észak-Amerika Yellowstone-ja: a part mentén, a víz alatt. Eszközeink föltárták a helyét. A Mission Blue teljes sikeréhez növelnünk kell a bio-adattárolási kapacitást. Hogyan tudnánk ezt a tevékenységet máshol folytatni? S végül, útravalóként: tegyük élő linkek segítségével lehetővé egy-egy kék bálna vagy fehér cápa követését. Ha úgy tetszik, írjanak frankó appokat. Rengetegen izgatottan várták például, mikor cápák úsztak át a Golden Gate híd alatt. Hadd kövessék őket a jövőben az iPhone-jukon. Legalább így végre néhány internet-mítosz is kihalna.
So we can save the bluefin tuna. We can save the white shark. We have the science and technology. Hope is here. Yes we can. We need just to apply this capacity further in the oceans.
Meg tudjuk menteni a kékúszójú tonhalat, és a fehér cápát is. A tudás és a technológia megvan már hozzá. Remény is van. Igen, meg tudjuk tenni. Minden erőnket az óceán további feltárására kell fordítanunk.
Thank you.
Köszönöm figyelmüket.
(Applause)
(Taps)