I am very, very happy to be amidst some of the most -- the lights are really disturbing my eyes and they're reflecting on my glasses. I am very happy and honored to be amidst very, very innovative and intelligent people. I have listened to the three previous speakers, and guess what happened? Every single thing I planned to say, they have said it here, and it looks and sounds like I have nothing else to say.
Nagyon, nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek a leg --- a fények nagyon zavarják a szememet és visszatükröződnek a szemüvegemről. Nagyon boldog vagyok, és meg vagyok tisztelve, hogy itt lehetek ilyen igen, igen innovatív és inteligens emberek között. Hallgattam az előző előadókat, és találják ki mi történt? MInden egyes dolgot, amit el akartam mondani, már elmondták, és úgy tűnik, hogy már mást nem is kell mondanom.
(Laughter)
(Nevetés)
But there is a saying in my culture that if a bud leaves a tree without saying something, that bud is a young one. So, I will -- since I am not young and am very old, I still will say something.
De van egy szólás a kultúránkban: hogyha egy bimbó leesik a fáról, anélkül, hogy valamit mondana, akkor ez a bimbó, egy fiatal bimbó. Tehát -- mivel én nem vagyok fiatal és nagyon öreg vagyok -- szeretnék valamit mégis mondani.
We are hosting this conference at a very opportune moment, because another conference is taking place in Berlin. It is the G8 Summit. The G8 Summit proposes that the solution to Africa's problems should be a massive increase in aid, something akin to the Marshall Plan. Unfortunately, I personally do not believe in the Marshall Plan. One, because the benefits of the Marshall Plan have been overstated. Its largest recipients were Germany and France, and it was only 2.5 percent of their GDP. An average African country receives foreign aid to the tune of 13, 15 percent of its GDP, and that is an unprecedented transfer of financial resources from rich countries to poor countries.
Ezt a konferenciát egy nagyon időszerű alkalomban rendezzük meg, mert egy másik konferencia most Berlinben is zajlik. Ez a G8 csúcstalálkozó. A G8 csúcstalálkozó azt javasolja, hogy Afrika problémáira a segélyek hatalmas emelése jelenti a megoldást, ami valami nagyon hasonló a Marshall Tervhez. Sajnos, én személyesen nem hiszek a Marshall Tervben. Először is a Marshall Terv jó hatása túl van értékelve. Francia és Németország voltak a főbb kedvezményezettek, és a segély csak 2.5 százaléka volt a GDP-jüknek. Egy átlagos afrika ország a GDP-jének 13, 15 százalékát kapja külföldi segélyekben, és ez példa nélkül álló áthelyezése a pénzügyi forrásoknak, a gazdag országokból a szegény országokba.
But I want to say that there are two things we need to connect. How the media covers Africa in the West, and the consequences of that. By displaying despair, helplessness and hopelessness, the media is telling the truth about Africa, and nothing but the truth. However, the media is not telling us the whole truth. Because despair, civil war, hunger and famine, although they're part and parcel of our African reality, they are not the only reality. And secondly, they are the smallest reality.
De, amit szeretnék elmondani, az az, hogy itt két dolog van, amit össze kell kötni. Azt, hogy a tömegkommunikáció hogy vetíti Afrikát Nyugatra, és ennek következményeit. A kétségbeesés, a tehetetlenség és a reménytelenség bemutatásával a tömegkommunikáció az igazat mondja el Afrikáról, csak a színtiszta igazat. Ugyanakkor, a tömegkommunikáció nem mondja el a teljes igazat. A kétségbeesés, a polgár háború és az éhínség, bár ezek részei és parcellái az afrikai valóságunknak, nem a kizárólagos valóságot alkotják. És másodsorban, ezek a legjelentéktelenebb valóságok.
Africa has 53 nations. We have civil wars only in six countries, which means that the media are covering only six countries. Africa has immense opportunities that never navigate through the web of despair and helplessness that the Western media largely presents to its audience. But the effect of that presentation is, it appeals to sympathy. It appeals to pity. It appeals to something called charity. And, as a consequence, the Western view of Africa's economic dilemma is framed wrongly. The wrong framing is a product of thinking that Africa is a place of despair. What should we do with it? We should give food to the hungry. We should deliver medicines to those who are ill. We should send peacekeeping troops to serve those who are facing a civil war. And in the process, Africa has been stripped of self-initiative.
Afrikában 53 nemzet van. Polgár háború csak hatban folyik, ami azt jelenti, hogy a tömegkommunikáció csak hat országból tudósít. Afrikának hatalmas lehetőségei vannak amik soha nem tudnak átnavigálni a kétségbeesés és a tehetetlenség hálóján amit a nyugati tömegkommunikáció általánosságban mutat a közönségének. De az ilyen prezentáció hatása az, hogy a szimpátiára apellál. Irgalomért folyamodik, valami olyasmiért folyamodik amit jótékonyságnak hívnak. És, ennek következményeként, a nyugati látkép rosszul van felvázolva Afrika gazdasági dilemmájáról. A rossz felvázolás annak az eredménye, hogy Afrikát a kétségbeesés helyének gondolják. Mit lehet ezzel tenni? Ételt kellene adnunk az éhezőknek. Gyógyszereket kellene szolgáltatnunk a betegeknek. Békefenntartókat kellene küldenünk azokhoz akiket polgár háború fenyeget. Ez alatt a folyamat alatt Afrika meg lett fosztva az ön-kezdeményező készségétől.
I want to say that it is important to recognize that Africa has fundamental weaknesses. But equally, it has opportunities and a lot of potential. We need to reframe the challenge that is facing Africa, from a challenge of despair, which is called poverty reduction, to a challenge of hope. We frame it as a challenge of hope, and that is worth creation. The challenge facing all those who are interested in Africa is not the challenge of reducing poverty. It should be a challenge of creating wealth.
Azt szeretném mondani, hogy fontos felismerni Afrika alapvető gyengeségeit. De hasonlóképpen vannak alkalmai és nagy lehetőségei. Újra kell vázolnunk a kihívást amivel Afrikának szembe kell néznie, a kétségbeesés kihívásától, a kétségbeesés amit a nyomor csökkentésének hívnak, a remény kihívásához. Vázoljuk fel úgy, mint a remény kihivása, mert ez megéri a megteremtést. A kihívás mindazokat érinti akiket érdekel Afrika és ez nem a szegénység csökkentésének kihívása. Ez a jólét megteremtésének kihívásának kellene lennie.
Once we change those two things -- if you say the Africans are poor and they need poverty reduction, you have the international cartel of good intentions moving onto the continent, with what? Medicines for the poor, food relief for those who are hungry, and peacekeepers for those who are facing civil war. And in the process, none of these things really are productive because you are treating the symptoms, not the causes of Africa's fundamental problems. Sending somebody to school and giving them medicines, ladies and gentlemen, does not create wealth for them. Wealth is a function of income, and income comes from you finding a profitable trading opportunity or a well-paying job.
Ha egyszer megváltoztatjuk ezt a két dolgot -- ha azt mondják, hogy az afrikaiak szegények és szükségük van a szegénység csökkentésére, akkor a jó akarat egy nemzetközi kartelljét látjuk a kontinensre lépni, de mivel? Gyógyszerek a szegényeknek, élelem segélyek azoknak akik éheznek, és békefenntartók azoknak akiket polgár háború fenyeget. És a folyamatban ezen dolgok egyike sem teljesen eredményes, mert a tüneteket kezeljük, nem az okokat amik Afrika alapvető problémáit okozzák. Valakit iskolába küldeni és gyógyszert adni neki, hölgyeim és uraim, nem fog számukra jólétet teremteni. A jólét a jövédelem terméke, és jövedelem a egy nyereséges kereskedelmi lehetőségből vagy egy jól fizető állásból származik.
Now, once we begin to talk about wealth creation in Africa, our second challenge will be, who are the wealth-creating agents in any society? They are entrepreneurs. [Unclear] told us they are always about four percent of the population, but 16 percent are imitators. But they also succeed at the job of entrepreneurship. So, where should we be putting the money? We need to put money where it can productively grow. Support private investment in Africa, both domestic and foreign. Support research institutions, because knowledge is an important part of wealth creation.
Most, hogyha elkezdünk a vagyon teremtésről beszélni Afrikában a második kihívásunk az lesz, hogy kik a vagyon teremtő tényezők a társadalomban? Ezek a vállalkozók. (nem érthető) azt mondták nekünk, hogy ők mindig a népesség négy százalékát teszik ki, de ennek 16 százaléka imitátor. De ők is sikeresek lesznek a vállalkozói munkában. Tehát hova kellene befektetnünk a pénzt? Oda kell befektetnünk ahol produktívan tud fialni. Támogassuk a magán befektetést Afrikában, mind a hazait és a külföldit. Támogassuk a kutató intézményeket, mert a tudás fontos része a vagyon teremtésnek.
But what is the international aid community doing with Africa today? They are throwing large sums of money for primary health, for primary education, for food relief. The entire continent has been turned into a place of despair, in need of charity. Ladies and gentlemen, can any one of you tell me a neighbor, a friend, a relative that you know, who became rich by receiving charity? By holding the begging bowl and receiving alms? Does any one of you in the audience have that person? Does any one of you know a country that developed because of the generosity and kindness of another? Well, since I'm not seeing the hand, it appears that what I'm stating is true.
De mit tesz a nemzetközi segély közösség ma Afrikában? Hatalmas összegeket szórnak el alap egészségügyre, alap oktatásra, és élelmiszer segélyekre. Az egész kontinens a kétségbeesés helyévé változott, és támogatásra számít. Hölgyeim és uraim, bárki tudna nekem mondani egy szomszédot, barátot, vagy rokont akit ismernek aki gazdaggá vált az által, hogy segélyt kapott? Az által, hogy fogta a kéregetős kalapját, és alamizsnát kapott? Ismer ilyen embert bármelyikőjük a közönségből? Ismer valamelyikük olyan országot ami egy másik ország nagylelkűsége és jóindulata miatt fejlődött? Tehát, mivel nem látom a kezeket, úgy tűnik, hogy amit állítok az igaz.
(Bono: Yes!)
Bono: Igen!
Andrew Mwenda: I can see Bono says he knows the country. Which country is that?
Andrew Mwenda: Úgy látom Bono azt mondja, hogy ő ismer egy ilyen országot. Melyik ország lenne ez?
(Bono: It's an Irish land.)
Bono: Ez egy ír név.
(Laughter)
(Nevetés)
(Bono: [unclear])
Bono: (nem érthető)
AM: Thank you very much. But let me tell you this. External actors can only present to you an opportunity. The ability to utilize that opportunity and turn it into an advantage depends on your internal capacity. Africa has received many opportunities. Many of them we haven't benefited much. Why? Because we lack the internal, institutional framework and policy framework that can make it possible for us to benefit from our external relations. I'll give you an example.
Nagyon szépen köszönöm. De hadd mondjam el a következőt. A külső tényezők csak egy lehetőséget tudnak adni. A képesség ennek a lehetőségnek a kihasználására, és annak előnnyé formálására a belső tehetségtől függ. Afrika sok lehetőséget kapott, sokukból nem húztunk túl sok hasznot. Miért? Mert hiányzik a belső intézményes szerkezet és a politikai váz ami lehetővé tenné számunkra, hogy profitáljunk a külső kapcsolatainkból. Mondok egy példát.
Under the Cotonou Agreement, formerly known as the Lome Convention, African countries have been given an opportunity by Europe to export goods, duty-free, to the European Union market. My own country, Uganda, has a quota to export 50,000 metric tons of sugar to the European Union market. We haven't exported one kilogram yet. We import 50,000 metric tons of sugar from Brazil and Cuba. Secondly, under the beef protocol of that agreement, African countries that produce beef have quotas to export beef duty-free to the European Union market. None of those countries, including Africa's most successful nation, Botswana, has ever met its quota.
A Cotonou Megegyezés alapján, korábban úgy ismert, mint a Lome Egyezmény, az afrikai országok kaptak egy lehetőséget Európától hogy árút exportáljanak, vámmentesen, az Europai Úniós piacra. Az én országomnak, Ugandának, 50 millió tonna cukor-kvótája van az Európai Uniós piacra. Még nem exportáltunk egyetlen kilót sem. 50 millió tonna cukrot importálunk Braziliából és Kubából. Másodsorban, az egyezmény marhahús előírásai alapján, azok az afrikai országok, amelyek marhahúst termelnek kvótáik vannak, hogy vámmentesen exportáljanak marhahúst az Europai Úniós piacra. Egyike se ezeknek az országoknak soha, beleértve Afrika legsikeresebb nemzetét, Botswanát, nem teljesítette a kvótáját.
So, I want to argue today that the fundamental source of Africa's inability to engage the rest of the world in a more productive relationship is because it has a poor institutional and policy framework. And all forms of intervention need support, the evolution of the kinds of institutions that create wealth, the kinds of institutions that increase productivity. How do we begin to do that, and why is aid the bad instrument? Aid is the bad instrument, and do you know why? Because all governments across the world need money to survive. Money is needed for a simple thing like keeping law and order. You have to pay the army and the police to show law and order. And because many of our governments are quite dictatorial, they need really to have the army clobber the opposition. The second thing you need to do is pay your political hangers-on. Why should people support their government? Well, because it gives them good, paying jobs, or, in many African countries, unofficial opportunities to profit from corruption.
Tehát amit én szeretnék bizonyítani ma, hogy az alapvető forrása az afrikai tehetetlenségnek arra, hogy a világ többi részével produktív kapcsolatra lépjen az a szegényes intézményi és politikai szerkezetei. Pedig minden beavatkozásnak támogatásra van szüksége, az olyan intézmények evolúciójára amik vagyont teremtenek, olyan intézmények amelyek emelik a produktivitást. Hogy kezdjük el ezt csinálni és a segélyek miért a rossz eszközök? A segély a rossz eszköz, és tudják miért? Mert minden kormánynak a világon szüksége van pénzre a túlélésre. A pénz az olyan egyszerű dolgokra kell mint a jog és a rend fentartása. A katonaságot és a rendőrséget kell fizetni, hogy demonstrálják a jogot és a rendet. És mivel a kormányaink nagy része eléggé diktatórikus, tényleg nagyon szükségük van a katonaságra, hogy kiüssék az ellenzéket. A második dolog az, hogy kifizesse a politikai kitartottakat. Miért is támogatják az emberek a kormányukat? Mert, jól fizető munkákat ad nekik. Vagy, mint sok afrikai országban, nem hivatalos lehetőségeket, hogy profitáljanak a korrupcióból.
The fact is no government in the world, with the exception of a few, like that of Idi Amin, can seek to depend entirely on force as an instrument of rule. Many countries in the [unclear], they need legitimacy. To get legitimacy, governments often need to deliver things like primary education, primary health, roads, build hospitals and clinics. If the government's fiscal survival depends on it having to raise money from its own people, such a government is driven by self-interest to govern in a more enlightened fashion. It will sit with those who create wealth. Talk to them about the kind of policies and institutions that are necessary for them to expand a scale and scope of business so that it can collect more tax revenues from them. The problem with the African continent and the problem with the aid industry is that it has distorted the structure of incentives facing the governments in Africa. The productive margin in our governments' search for revenue does not lie in the domestic economy, it lies with international donors.
A tény az, hogy nincs egy kormány se a világon, kivéve talán olyanokat mint Idi Amin kormánya, akik az erőszakra támaszkodnának mint a kormányzás kizárólagos eszközére. Sok országnak a (nem érthető), szüksége van törvényességre. Hogy legitimitást szerezzenek, a kormányoknak olyan dolgokat kell szolgáltatniuk, mint az elemi oktatás, elemi egészségügy, utak, korházak és klinikák építése. Ha a kormány pénzügyi túlélése attól függ, hogy pénzt szerezzen a saját népétől, akkor egy ilyen kormány önérdektől vezérelve kell, hogy egy felvilágosultabb módban kormányozzon. Ez fog működni azoknál, akik vagyont teremtenek. Velük lehet azokról a eljárásmódokról és intézményekről beszélni, amelyekre szükségük van ahhoz, hogy a üzleti tevékenység arányát és hatáskörét növeljék, hogy több államadót tud beszedni tőlük. Az afrikai kontinens problémája és a segély ipar problémája az, hogy eltorzította az ösztönzés szerkezetét ami az afrikai kormányokra hatna. A jövedelmező haszonkulcs a kormányaink államadó utáni kutatásában nem a hazai gazdaságban rejlik. hanem a külfüldi donoroknál.
Rather than sit with Ugandan --
Inkább mint ülni ugandai --
(Applause) --
(Taps)
rather than sit with Ugandan entrepreneurs, Ghanaian businessmen, South African enterprising leaders, our governments find it more productive to talk to the IMF and the World Bank. I can tell you, even if you have ten Ph.Ds., you can never beat Bill Gates in understanding the computer industry. Why? Because the knowledge that is required for you to understand the incentives necessary to expand a business -- it requires that you listen to the people, the private sector actors in that industry.
Inkább mint ugandai vállalkozókkal, ghánai üzletemberekkel, dél afrikai cégvezetőkkel ülni, kormányaink sokkal jövedelmezőbbnek találják hogy az IMF-fel és a Világ Bankkal tárgyaljanak. Elmondhatom önöknek, még akkor is, hogyha van tíz doktorijuk, akkor se tudják túl szárnyalni Bill Gates-et a számítástechnika ipar megértésében. Miért? Mert a tudás ami ahhoz kell, hogy megértsd a szükséges ingereket ahhoz, hogy egy cég terjeszkedni tudjon, meg kell hallgatnod az embereket, a magán szektor vállalkozóit abban az iparágban.
Governments in Africa have therefore been given an opportunity, by the international community, to avoid building productive arrangements with your own citizens, and therefore allowed to begin endless negotiations with the IMF and the World Bank, and then it is the IMF and the World Bank that tell them what its citizens need. In the process, we, the African people, have been sidelined from the policy-making, policy-orientation, and policy- implementation process in our countries. We have limited input, because he who pays the piper calls the tune. The IMF, the World Bank, and the cartel of good intentions in the world has taken over our rights as citizens, and therefore what our governments are doing, because they depend on aid, is to listen to international creditors rather than their own citizens.
A afrikai kormányok, tehát lehetőséget kaptak a nemzetközi közösségtől, hogy elkerüljék a jövedelmező megállapodások építését a saját polgáraikkal, és ez lehetőséget nyitott a végtelen tárgyalásokra az IMF-fel és a Világ Bank-kal, és így az IMF és a Világ Bank lesz aki megmondja, hogy mire van szüksége a polgáraiknak. Ebben a folyamatban mi, az Afrikai lakosság, az oldalvonalakra szorultunk a törvényhozási, az irányvonal meghatározás, és a törvény végrehajtási folyamataiban az országoknak. Korlátozott beleszólásunk van, mert a pénz beszél a kutya ugat. Az IMF és a Világ Bank, és a világ jószándékkal telt kartelljei átvették a polgári jogainkat és így a kormányaink, mivel függnek a segélyektől, a nemzetközi hitelezőkre hallgatnak, inkább mint a saját polgáraikra.
But I want to put a caveat on my argument, and that caveat is that it is not true that aid is always destructive. Some aid may have built a hospital, fed a hungry village. It may have built a road, and that road may have served a very good role. The mistake of the international aid industry is to pick these isolated incidents of success, generalize them, pour billions and trillions of dollars into them, and then spread them across the whole world, ignoring the specific and unique circumstances in a given village, the skills, the practices, the norms and habits that allowed that small aid project to succeed -- like in Sauri village, in Kenya, where Jeffrey Sachs is working -- and therefore generalize this experience as the experience of everybody.
De szeretném az érvelésemet egy fenntartáshoz kötni, még pedig ahhoz, hogy az nem igaz, hogy a segélyek mindig romboló hatásúak. Van segély amiből lehet, hogy kórház épült, egy éhes falu lakott jól. Lehet, hogy utat épített, és az az út lehet, hogy nagyon jó célt szolgált. A nemzetközi segély-ipar hibája az, hogy kiválogatják ezeket a sikeres, de elszigetelt eseményeket, általánosítják őket, és milliárd és trilliárd dollárokat ömlesztenek beléjük, és terjesztik az egész világban semmibe véve a jellegzetes és egyedi körülményeket egy bizonyos faluban, a szakértelmet, a gyakorlatot, a normákat és szokásokat amik hozzájárultak a kis segély-terv sikerességéhez -- mint a kenyai Sauri faluban, ahol Jeffrey Sachs dolgozik -- és így általánosítani ezt a tapasztalatot mintha ez mindenki tapasztalata lenne.
Aid increases the resources available to governments, and that makes working in a government the most profitable thing you can have, as a person in Africa seeking a career. By increasing the political attractiveness of the state, especially in our ethnically fragmented societies in Africa, aid tends to accentuate ethnic tensions as every single ethnic group now begins struggling to enter the state in order to get access to the foreign aid pie. Ladies and gentlemen, the most enterprising people in Africa cannot find opportunities to trade and to work in the private sector because the institutional and policy environment is hostile to business. Governments are not changing it. Why? Because they don't need to talk to their own citizens. They talk to international donors. So, the most enterprising Africans end up going to work for government, and that has increased the political tensions in our countries precisely because we depend on aid.
A segély növeli a forrásokat amik a kormányok rendelkezésére állnak, és ez a kormányban való munkát teszi a legjövedelmezőbbé annak aki Afrikában szeretne karriert építeni. Azáltal, hogy az állam politikai vonzerejét növeli, főleg a mi etnikailag töredezett afrikai társadalmainkban, a segélynek hajlama van felerősíteni a faji feszültségeket ahogy minden egyes etnikai csoport elkezdi a küzdelmet, hogy része legyen az államnak, hogy így tudja rátenni a kezét a külföldi segély tortájára. Hölgyeim és uraim, a legvállalkozóbb szellemű emberek Afrikában nem találnak lehetőségeket, hogy kereskedjenek vagy dolgozzanak a magán szektorban, mert az intézményi és politikai környezet ellensége az üzletnek. A kormányok ezen nem változtatnak. Miért? Mert nem kell, hogy kommunikáljanak a saját polgáraikkal. A nemzetközi támogatókkal beszélnek. Így hát a legtöbb vállalkozó szellemű afrikai végül a kormánynak kezd dolgozni, ami felerősíti a politikai feszültségeket az országainkban pontosan azért, mert a segélyekre vagyunk szorulva.
I also want to say that it is important for us to note that, over the last 50 years, Africa has been receiving increasing aid from the international community, in the form of technical assistance, and financial aid, and all other forms of aid. Between 1960 and 2003, our continent received 600 billion dollars of aid, and we are still told that there is a lot of poverty in Africa. Where has all the aid gone?
Azt is szeretném elmondani, hogy fontos számunkra felismerni, hogy az elmúlt 50 évben Afrika egyre növekedő segélyeket kapott a nemzetközi közösségtől technikai támogatás és pénzügyi segélyek és más segélyek formájában. 1960 és 2003 között a kontinensünk 600 milliárd dollárnyi segélyt kapott, és még mindig azt halljuk, hogy nagyon nagy a nyomor Afrikában. Hova lett a sok segély?
I want to use the example of my own country, called Uganda, and the kind of structure of incentives that aid has brought there. In the 2006-2007 budget, expected revenue: 2.5 trillion shillings. The expected foreign aid: 1.9 trillion. Uganda's recurrent expenditure -- by recurrent what do I mean? Hand-to-mouth is 2.6 trillion. Why does the government of Uganda budget spend 110 percent of its own revenue? It's because there's somebody there called foreign aid, who contributes for it. But this shows you that the government of Uganda is not committed to spending its own revenue to invest in productive investments, but rather it devotes this revenue to paying structure of public expenditure. Public administration, which is largely patronage, takes 690 billion. The military, 380 billion. Agriculture, which employs 18 percent of our poverty-stricken citizens, takes only 18 billion. Trade and industry takes 43 billion. And let me show you, what does public expenditure -- rather, public administration expenditure -- in Uganda constitute? There you go. 70 cabinet ministers, 114 presidential advisers, by the way, who never see the president, except on television.
Szeretném a saját országom, Uganda, példáját használni és azokat a fajta szerkezeti változásokat, amiket a segélyek hoztak ide. A 2006-2007-es költségvetésben a várt állami bevétel 2.5 trillió shilling volt. A várt külföldi segély: 1.9 trillió. Uganda megújuló kiadásai -- hogy mit értek megújuló alatt? Máról holnapra -- 2.6 trilliót tesznek ki. Miért költi el az ugandai kormány 110 százalékát a saját jövedelmének? Mert van ott valaki, akit külföldi segélynek hívnak, aki hozzájárul ehhez. De ez azt mutatja nekünk, hogy Uganda kormánya nincs elkötelezve arra, hogy a saját bevételét jövedelmező befektetésekbe ruházza be, hanem inkább arra szánja ezt a bevételt, hogy a közköltség szerkezetét fizesse. A közigazgatás, amely főleg pártfogás, 690 milliárdot vesz el. A katonaság 380 milliárdot. A mezőgazdaság, ahol 18 százaléka dolgozik a nyomortól súlytott polgárainknak, csak 18 milliárdot kap. A kereskedelem és ipar 43 milliárdot visz. És hadd mutassam meg, hogy mennyit tesz ki a közköltség -- vagyis inkább, a közigazgatási adminisztráció költsége -- Ugandában? És tessék. 70 miniszter, 114 elnöki tanácsadó -- akik, egyébként, soha nem látják az elnököt, kivéve a televízióban.
(Laughter)
(Nevetés)
(Applause)
(Taps)
And when they see him physically, it is at public functions like this, and even there, it is him who advises them.
És soha nem találkoznak vele szemtől szembe, kivéve ilyen nyilvános rendezvényeken, mint ez, és még ott is, inkább az elnök látja el őket tanáccsal.
(Laughter)
(Nevetés)
We have 81 units of local government. Each local government is organized like the central government -- a bureaucracy, a cabinet, a parliament, and so many jobs for the political hangers-on. There were 56, and when our president wanted to amend the constitution and remove term limits, he had to create 25 new districts, and now there are 81. Three hundred thirty-three members of parliament. You need Wembley Stadium to host our parliament. One hundred thirty-four commissions and semi-autonomous government bodies, all of which have directors and the cars. And the final thing, this is addressed to Mr. Bono. In his work, he may help us on this.
81 helyi kormány egységünk van; minden helyi kormány úgy van szervezve, mint a központi kormány -- a bürokrácia, a kormány, a parlament, és annyi állás a politikai kitartottaknak. 56 volt, amikor az elnökünk módosítani akarta az alkotmányt, hogy eltávolítsa az elnöki ciklusra vonatkozó megkötéseket, és 25 új kerületet kellett létesítenie, és így van most 81. 333 parlamenti képviselő. A Wembley Stadionra van szükség, hogy fogadd a parlamentünket. 134 bizottság és fél-független kormány szervezetek, mindegyikük külön igazgatókkal és kocsikkal -- és ez az utolsó dolog, és ezt Bono úrnak címzem. A munkájában talán tud nekünk ebben segíteni.
A recent government of Uganda study found that there are 3,000 four-wheel drive motor vehicles at the Minister of Health headquarters. Uganda has 961 sub-counties, each of them with a dispensary, none of which has an ambulance. So, the four-wheel drive vehicles at the headquarters drive the ministers, the permanent secretaries, the bureaucrats and the international aid bureaucrats who work in aid projects, while the poor die without ambulances and medicine.
Egy újabb keletű ugandai kormány tanulmány azt találta hogy 3,000 négykerék meghajtású gépjármű van üzemben az Egészségügyi Minisztérium főhadiszállásán. Ugandának 961 al-megyéje van, mindegyik külön egészségügyi gondozóval, és egyiknek sincs mentőautója. Tehát a négykerék meghajtásos gépjárművek a főhadiszálláson fuvarozzák a minisztereket, az állandó titkárokat, a bürokratákat és a nemzetközi segély bürokratákat, akik segély programokon dolgoznak mialatt a szegények meghalnak mentőautók és gyógyszerek nélkül.
Finally, I want to say that before I came to speak here, I was told that the principle of TEDGlobal is that the good speech should be like a miniskirt. It should be short enough to arouse interest, but long enough to cover the subject. I hope I have achieved that.
Végezetül, azt szeretném elmondani, hogy mielőtt ideérkeztem beszélni azt mondták nekem, hogy a TEDGlobal alapelve az, hogy a jó beszéd olyan mint egy miniszoknya -- legyen elég rövid, hogy felkeltse az érdeklődést, de elég hosszú, hogy fedezze a témát. Remélem nekem ez sikerült.
(Laughter)
(Nevetés)
Thank you very much.
Nagyon szépen köszönöm.
(Applause)
(Taps)