So in 1781, an English composer, technologist and astronomer called William Herschel noticed an object on the sky that didn't quite move the way the rest of the stars did. And Herschel's recognition that something was different, that something wasn't quite right, was the discovery of a planet, the planet Uranus, a name that has entertained countless generations of children, but a planet that overnight doubled the size of our known solar system. Just last month, NASA announced the discovery of 517 new planets in orbit around nearby stars, almost doubling overnight the number of planets we know about within our galaxy. So astronomy is constantly being transformed by this capacity to collect data, and with data almost doubling every year, within the next two decades, me may even reach the point for the first time in history where we've discovered the majority of the galaxies within the universe.
1781-ben, egy angol zeneszerző, technológus és csillagász, William Herschel észrevette, hogy egy objektum az égbolton nem egészen úgy mozog, ahogy a többi csillag. Herschel felismerése, hogy valami különbözik, hogy valami nem stimmel, egy bolygó felfedezését jelentette, az Uránusz bolygóét, melynek nevén jókat derültek a gyermekek generációkon keresztül. De ez a bolygó egycsapásra megduplázta az addig ismert naprendszerünk méretét. Csak az elmúlt hónapban a NASA 517 új bolygó felfedezését jelentette be, melyek idegen csillagok körül keringenek. Ezzel egy csapásra szinte megduplázódott az eddig azonosított bolygók száma galaxisunkban. A csillagászatot tehát folyamatosan alakítja ez az adatgyűjtésre való képesség és mivel az adatok évente duplázódnak, a következő két évtizedben eljuthatunk arra a pontra, a történelemben először, amikor ismertté válik a legtöbb galaxis az univerzumon belül.
But as we enter this era of big data, what we're beginning to find is there's a difference between more data being just better and more data being different, capable of changing the questions we want to ask, and this difference is not about how much data we collect, it's whether those data open new windows into our universe, whether they change the way we view the sky. So what is the next window into our universe? What is the next chapter for astronomy? Well, I'm going to show you some of the tools and the technologies that we're going to develop over the next decade, and how these technologies, together with the smart use of data, may once again transform astronomy by opening up a window into our universe, the window of time.
De ahogy belépünk a nagy adatmennyiség korszakába, egy különbözőséget kezdünk felfedezni: a több adat nemcsak jobb, a több adat más helyzetet teremt, és ez átírhatja, hogy milyen kérdéseket akarunk feltenni. A különbözőség pedig nemcsak az, hogy mennyi adatot gyűjtünk, hanem, hogy az adatok új ablakokat nyitnak-e az univerzumunkra, másként tekintünk-e majd az égboltra. Mi lesz tehát a következő ablak az univerzumunkra? Mi lesz a csillagászat új fejezete? Nos, bemutatok Önöknek néhány új eszközt és technológiát, amit a következő két évtizedben fejlesztünk ki, valamint, hogy ezen technológiák az intelligens adatfeldolgozással együtt újfent átalakíthatják a csillagászatot egy ablak megnyitásával az univerzumunkra, ez pedig az idő ablaka.
Why time? Well, time is about origins, and it's about evolution. The origins of our solar system, how our solar system came into being, is it unusual or special in any way? About the evolution of our universe. Why our universe is continuing to expand, and what is this mysterious dark energy that drives that expansion?
Miért az idő? Nos, az idő a kezdetekről és a fejlődésről szól. A naprendszerünk eredetéről, arról, hogyan lépett működésbe, hogy ez szokatlan vagy különleges volt-e bármilyen módon. Az univerzumunk fejlődéséről is szól. Miért tágul tovább az univerzumunk, és mi az a rejtélyes sötét energia, amely hajtja ezt a tágulást?
But first, I want to show you how technology is going to change the way we view the sky. So imagine if you were sitting in the mountains of northern Chile looking out to the west towards the Pacific Ocean a few hours before sunrise. This is the view of the night sky that you would see, and it's a beautiful view, with the Milky Way just peeking out over the horizon. but it's also a static view, and in many ways, this is the way we think of our universe: eternal and unchanging. But the universe is anything but static. It constantly changes on timescales of seconds to billions of years. Galaxies merge, they collide at hundreds of thousands of miles per hour. Stars are born, they die, they explode in these extravagant displays. In fact, if we could go back to our tranquil skies above Chile, and we allow time to move forward to see how the sky might change over the next year, the pulsations that you see are supernovae, the final remnants of a dying star exploding, brightening and then fading from view, each one of these supernovae five billion times the brightness of our sun, so we can see them to great distances but only for a short amount of time. Ten supernova per second explode somewhere in our universe. If we could hear it, it would be popping like a bag of popcorn. Now, if we fade out the supernovae, it's not just brightness that changes. Our sky is in constant motion. This swarm of objects you see streaming across the sky are asteroids as they orbit our sun, and it's these changes and the motion and it's the dynamics of the system that allow us to build our models for our universe, to predict its future and to explain its past.
De először szeretném megmutatni, hogy a technológia hogyan változtatja meg az égbolt vizsgálatát. Képzeljék hát el, hogy Észak-Chilében a hegyekben ülnek és nyugatra néznek a Csendes-óceán felé, napfelkelte előtt néhány órával. Ezt az éjszakai égboltot látnák, gyönyörű látvány, ahogy a Tejútrendszer éppen kikukucskál a horizont felett, ugyanakkor ez egy statikus látvány, és sok szempontból ilyennek gondoljuk az univerzumunkat: örök és változatlan. De az univerzum egyáltalán nem statikus. Állandóan változik a másodpercektől az évmilliárdokig terjedő időskálán. Galaxisok egybeolvadnak, összeütköznek, óránként több százezer mérföldes sebességgel. Csillagok születnek, meghalnak és felrobbannak, ilyen látványos "tűzijátékokban". Ha visszatérhetnénk a békés égboltunkhoz Chile felett, és az idő múlásával megnéznénk, hogyan változik az égbolt a következő egy év alatt, a lüktetések, amiket látnak, szupernóvák, utolsó maradványai egy haldokló csillagnak, amely felrobban, fénylik, majd lassan eltűnik, és mivel minden ilyen szupernóva ötmilliárdszor fényesebb a mi napunknál, nagy távolságból is láthatóak, de csak egy rövid ideig. Másodpercenként tíz szupernóva robban fel valahol az univerzumunkban. Ha hallhatnánk, olyan lenne, mint egy pop-cornos zacskó pukkanása. Ha a szupernóvákat kitakarjuk, nemcsak a fényesség lenne más. Az égbolt állandó mozgásban van. Látják, egy sereg objektum nyüzsög az égbolton, ezek aszteroidák, amelyek a Nap körül keringenek és ezek a változások és mozgások, valamint a rendszer dinamikái teszik lehetővé, hogy modellezzük az univerzumot, hogy megjósoljuk a jövőjét, és elmagyarázzuk a múltját.
But the telescopes we've used over the last decade are not designed to capture the data at this scale. The Hubble Space Telescope: for the last 25 years it's been producing some of the most detailed views of our distant universe, but if you tried to use the Hubble to create an image of the sky, it would take 13 million individual images, about 120 years to do this just once.
De az előző évtizedben használt teleszkópokat nem ilyen léptékű adatgyűjtésre tervezték. A Hubble űrteleszkóp az elmúlt 25 évben rendkívül részletes képeket készített az univerzum távoli vidékeiről, de ha a Hubble segítségével próbálnánk leképezni az égboltot, 13 millió egyedi felvételre lenne szükség 120 éven át, hogy ez sikerüljön.
So this is driving us to new technologies and new telescopes, telescopes that can go faint to look at the distant universe but also telescopes that can go wide to capture the sky as rapidly as possible, telescopes like the Large Synoptic Survey Telescope, or the LSST, possibly the most boring name ever for one of the most fascinating experiments in the history of astronomy, in fact proof, if you should need it, that you should never allow a scientist or an engineer to name anything, not even your children. (Laughter) We're building the LSST. We expect it to start taking data by the end of this decade. I'm going to show you how we think it's going to transform our views of the universe, because one image from the LSST is equivalent to 3,000 images from the Hubble Space Telescope, each image three and a half degrees on the sky, seven times the width of the full moon. Well, how do you capture an image at this scale? Well, you build the largest digital camera in history, using the same technology you find in the cameras in your cell phone or in the digital cameras you can buy in the High Street, but now at a scale that is five and a half feet across, about the size of a Volkswagen Beetle, where one image is three billion pixels. So if you wanted to look at an image in its full resolution, just a single LSST image, it would take about 1,500 high-definition TV screens. And this camera will image the sky, taking a new picture every 20 seconds, constantly scanning the sky so every three nights, we'll get a completely new view of the skies above Chile. Over the mission lifetime of this telescope, it will detect 40 billion stars and galaxies, and that will be for the first time we'll have detected more objects in our universe than people on the Earth. Now, we can talk about this in terms of terabytes and petabytes and billions of objects, but a way to get a sense of the amount of data that will come off this camera is that it's like playing every TED Talk ever recorded simultaneously, 24 hours a day, seven days a week, for 10 years. And to process this data means searching through all of those talks for every new idea and every new concept, looking at each part of the video to see how one frame may have changed from the next. And this is changing the way that we do science, changing the way that we do astronomy, to a place where software and algorithms have to mine through this data, where the software is as critical to the science as the telescopes and the cameras that we've built.
Ez vezet el minket új technológiákhoz és új teleszkópokhoz, amelyek mélyebbre látnak, hogy vizsgálhassák a távoli univerzumot, és amelyek széles látószögűek, hogy befogják az egész égboltot, olyan teleszkópokhoz, mint a Nagy Égboltfelmérő Távcső vagy rövidítve LSST, ami párját ritkítóan unalmas név a csillagászat történetének legcsodálatosabb kísérletéhez képest, ha úgy tetszik, bizonyíték arra, hogy soha nem szabad engedni, hogy egy tudós vagy mérnök bármit is elnevezzen, beleértve gyermekeinket is. (Nevetés) Az LSST most épül. Várhatóan az évtized végére kezd adatokat rögzíteni. Bemutatom, hogyan fogja szerintünk átalakítani az univerzum feltérképezését. Az LSST egyetlen képe felér 3000, a Hubble űrtávcsővel készített képpel, minden kép 3,5 fokos, azaz a teleholdnál hétszer nagyobb látómezőt ad. Hogyan lehetséges ilyen méretű képet előállítani? Nos, a világ legnagyobb digitális kameráját kell megépíteni, azzal a technológiával, ami megtalálható mobiltelefonok kamerájában, vagy a bárhol megvásárolható digitális kamerákban, csak ezúttal olyan nagyságrendben, hogy a képátló 1,7 m, kb. akkora, mint egy Volkswagen Beetle, és egy kép 3 milliárd pixeles lesz. Így ha egy képet teljes felbontásban szeretnénk nézni, egyetlenegy LSST képhez 1500 HD-tévé képernyőjére lenne szükség. Az égbolt fényképezése során a kamera húsz másodpercenként új felvételt készít, folyamatosan pásztázva az égboltot, így három naponta teljesen új képet kapunk a Chile feletti égboltról. Tervezett működési ideje alatt 40 milliárd csillagot és galaxist fog azonosítani, így először fog megtörténni, hogy több objektumot azonosítunk az univerzumunkban, mint ahány embert a Földön. Beszélhetnénk róla a terabájtok, petabájtok és a milliárdnyi objektum szempontjából, de, hogy érzékeltessem az adatmennyiséget, ami lejön erről a kameráról, olyan ez, mintha minden eddig felvett TED előadást egyszerre lejátszanánk a nap 24 órájában, a hét minden napján, 10 éven át. És hogy feldolgozzuk ezt az adatmennyiséget, az összes beszédben felkutatnánk minden új ötletet, minden új elképzelést, a videó minden részét megvizsgálva, hogy lássuk a váltásokat egyik pontról a másikra. Mindez átalakítja tudomány művelését, a csillagászat művelését olyan területté, ahol szoftverek és algoritmusok feladata végigbányászni az adatokat, ahol a szoftver éppolyan fontos a tudomány számára, mint a teleszkópok és kamerák, amiket építünk.
Now, thousands of discoveries will come from this project, but I'm just going to tell you about two of the ideas about origins and evolution that may be transformed by our access to data at this scale.
Nos, több ezer felfedezést fog eredményezni ez a projekt, de csak kettőt említek a kezdetekről és a fejlődésről szóló elméletek közül, amelyeket átformálhat az ilyen mennyiségű adathoz való hozzáférésünk.
In the last five years, NASA has discovered over 1,000 planetary systems around nearby stars, but the systems we're finding aren't much like our own solar system, and one of the questions we face is is it just that we haven't been looking hard enough or is there something special or unusual about how our solar system formed? And if we want to answer that question, we have to know and understand the history of our solar system in detail, and it's the details that are crucial. So now, if we look back at the sky, at our asteroids that were streaming across the sky, these asteroids are like the debris of our solar system. The positions of the asteroids are like a fingerprint of an earlier time when the orbits of Neptune and Jupiter were much closer to the sun, and as these giant planets migrated through our solar system, they were scattering the asteroids in their wake. So studying the asteroids is like performing forensics, performing forensics on our solar system, but to do this, we need distance, and we get the distance from the motion, and we get the motion because of our access to time.
Az elmúlt öt évben a NASA több mint ezer bolygórendszert fedezett fel, amelyek csillagok körül keringenek, de ezek a megismert rendszerek nem nagyon hasonlítanak a mi naprendszerünkhöz, és az egyik kérdés, amivel szembesülünk, hogy vagy nem voltunk elég alaposak, vagy van valami különleges és szokatlan abban, ahogy a naprendszerünk kialakult. Ha el akarjuk dönteni ezt a kérdést, részletesen meg kell ismernünk és értenünk naprendszerünk történetét, és a részletek kulcsfontosságúak. Ha újra megnézzük az égboltot, az aszteroidákat, amik ott nyüzsögnek, ezek tulajdonképp a naprendszerünk romjai. Az aszteroidák pozíciói egy korábbi kor ujjlenyomatai, amikor a Neptunusz és a Jupiter sokkal közelebb volt a Naphoz, és ezek az óriási bolygók a naprendszerünkön keresztülvándorolva szétszórták maguk után az aszteroidákat. Az aszteroidák tanulmányozása tehát olyan, mint a helyszínelés, mintha a naprendszerünk lenyomatát vizsgálnánk, de ehhez szükséges a távolság, és a távolságot a mozgásból kapjuk meg, a mozgást pedig az idő ismeretében kapjuk meg.
So what does this tell us? Well, if you look at the little yellow asteroids flitting across the screen, these are the asteroids that are moving fastest, because they're closest to us, closest to Earth. These are the asteroids we may one day send spacecraft to, to mine them for minerals, but they're also the asteroids that may one day impact the Earth, like happened 60 million years ago with the extinction of the dinosaurs, or just at the beginning of the last century, when an asteroid wiped out almost 1,000 square miles of Siberian forest, or even just last year, as one burnt up over Russia, releasing the energy of a small nuclear bomb. So studying the forensics of our solar system doesn't just tell us about the past, it can also predict the future, including our future.
Milyen információt mond ez nekünk? Nos, nézzék a kis sárga aszteroidákat, ahogy átsuhannak a képernyőn. Ezek mozognak a leggyorsabban, mert ezek vannak legközelebb hozzánk, a Földhöz. Ezekre egy nap űrhajót küldhetünk, hogy ásványokat keressünk rajtuk, de ezek az aszteroidák egy nap becsapódhatnak a Földbe, mint 60 millió évvel ezelőtt a dinoszauruszok kihalásakor, vagy nem olyan rég a múlt század elején, amikor egy aszteroida közel 2600 négyzetkilométert pusztított el a szibériai erdőből, vagy éppen tavaly, amikor felrobbant egy Oroszország fölött, egy kisebbfajta nukleáris bomba energiáját felszabadítva. A naprendszerünk lenyomatának tanulmányozása során nemcsak a múltról szerezhetünk ismereteket, hanem a jövő is megjósolható, beleértve saját jövőnket.
Now when we get distance, we get to see the asteroids in their natural habitat, in orbit around the sun. So every point in this visualization that you can see is a real asteroid. Its orbit has been calculated from its motion across the sky. The colors reflect the composition of these asteroids, dry and stony in the center, water-rich and primitive towards the edge, water-rich asteroids which may have seeded the oceans and the seas that we find on our planet when they bombarded the Earth at an earlier time. Because the LSST will be able to go faint and not just wide, we will be able to see these asteroids far beyond the inner part of our solar system, to asteroids beyond the orbits of Neptune and Mars, to comets and asteroids that may exist almost a light year from our sun. And as we increase the detail of this picture, increasing the detail by factors of 10 to 100, we will be able to answer questions such as, is there evidence for planets outside the orbit of Neptune, to find Earth-impacting asteroids long before they're a danger, and to find out whether, maybe, our sun formed on its own or in a cluster of stars, and maybe it's this sun's stellar siblings that influenced the formation of our solar system, and maybe that's one of the reasons why solar systems like ours seem to be so rare.
Amikor megkapjuk a távolságot, az aszteroidákat egyre inkább természetes környezetükben látjuk, csillag körüli pályán. Minden pont ezen a képernyőn egy valódi aszteroida. A pályáját az égbolton történő mozgásából számítják ki. A színek az aszteroidák összetételét tükrözik, száraz és sziklás a közepén, vízben gazdag és primitív kőzetű a széleknél. A vízben gazdag aszteroidák hozhatták létre a bolygónkon található óceánokat és tengereket, amikor a Földbe csapódtak egy korábbi korszakban. Mivel az LSST nem csak szélesebb, de halványabb kép befogadására is képes, látni fogjuk ezeket az aszteroidákat jóval túl a naprendszerünk belső részén, aszteroidákat túl a Neptunusz ás a Mars pályáján, üstökösöket és aszteroidákat, amelyek csaknem fényévnyi távolságra lehetnek a Naptól. Ahogy növeljük e kép részletességét tízszeresről százszorosra, olyan kérdésekre kapunk választ, hogy vannak-e bolygók a Neptunusz pályáján kívül, észlelni tudjuk Földdel ütköző aszteroidákat jóval azelőtt, hogy veszélyt jelentenének, és talán feltárjuk, hogy a Nap önállóan keletkezett-e vagy csillaghalmazban, és hogy esetleg ezek a testvércsillagok hatással voltak-e a naprendszerünk keletkezésére, és ez lenne az egyik oka, amiért oly ritka a miénkhez hasonló naprendszer.
Now, distance and changes in our universe — distance equates to time, as well as changes on the sky. Every foot of distance you look away, or every foot of distance an object is away, you're looking back about a billionth of a second in time, and this idea or this notion of looking back in time has revolutionized our ideas about the universe, not once but multiple times.
Távolság és változások az univerzumban -- a távolság egyenletbe állítható az idővel, ahogy az égbolton történő változások is. Ha fél méterrel messzebb tekintünk, vagy egy fél méterrel távolabbi objektumot vizsgálunk, a másodperc egy milliárdod részével messzebb tekintünk a múltba, és ez a szemlélet, hogy a múltat látjuk forradalmasította az univerzumról alkotott nézeteinket, nem egyszer, többször is.
The first time was in 1929, when an astronomer called Edwin Hubble showed that the universe was expanding, leading to the ideas of the Big Bang. And the observations were simple: just 24 galaxies and a hand-drawn picture. But just the idea that the more distant a galaxy, the faster it was receding, was enough to give rise to modern cosmology.
Először 1929-ben, amikor egy csillagász, Edwin Hubble bebizonyította, hogy a világegyetem tágul, ebből következett az ősrobbanás-elmélet. A megfigyelések egyszerűek voltak, mindössze 24 galaxis és egy kézzel rajzolt ábra. De az elgondolás, hogy minél távolabb van egy galaxis, annál gyorsabban távolodik, elegendő volt a modern kozmológia kialakulásához.
A second revolution happened 70 years later, when two groups of astronomers showed that the universe wasn't just expanding, it was accelerating, a surprise like throwing up a ball into the sky and finding out the higher that it gets, the faster it moves away. And they showed this by measuring the brightness of supernovae, and how the brightness of the supernovae got fainter with distance. And these observations were more complex. They required new technologies and new telescopes, because the supernovae were in galaxies that were 2,000 times more distant than the ones used by Hubble. And it took three years to find just 42 supernovae, because a supernova only explodes once every hundred years within a galaxy. Three years to find 42 supernovae by searching through tens of thousands of galaxies. And once they'd collected their data, this is what they found. Now, this may not look impressive, but this is what a revolution in physics looks like: a line predicting the brightness of a supernova 11 billion light years away, and a handful of points that don't quite fit that line.
70 évvel később pedig két kutatócsoport bebizonyította, hogy a világegyetem nemcsak tágul, hanem gyorsul is, mintha feldobnánk egy labdát, és meglepetésre azt látnánk, hogy minél magasabbra ér, annál gyorsabban mozog. Ezt úgy bizonyították be, hogy megmérték a szupernóvák fényességét, valamint, hogy a fényességük hogyan csökken a távolsággal. Ezek a megfigyelések komplexebbek voltak. Új technológiákat, új teleszkópokat igényeltek, mert a szupernóvák olyan galaxisokban voltak, amelyek 2000-szer messzebb vannak a Hubble által megfigyelt galaxisoktól. Három év alatt csak 42 szupernóvát találtak, mert szupernóva-robbanás csak 100 évente történik egy galaxisban. Három év alatt 42 szupernóva, több ezer galaxist átkutatva. És amikor elkészültek az adatgyűjtéssel, ez lett az eredmény. Lehet, hogy nem túl lenyűgöző, de így néz ki egy forradalom a fizikában: egy vonal, amely felvázolja egy szupernóva fényességét 11 milliárd fényév múlva, és néhány pont, amely nem illik a vonalba.
Small changes give rise to big consequences. Small changes allow us to make discoveries, like the planet found by Herschel. Small changes turn our understanding of the universe on its head. So 42 supernovae, slightly too faint, meaning slightly further away, requiring that a universe must not just be expanding, but this expansion must be accelerating, revealing a component of our universe which we now call dark energy, a component that drives this expansion and makes up 68 percent of the energy budget of our universe today.
Az apró változások nagy következményeket idézhetnek elő. Az apró változások utat nyitnak felfedezésekhez, mint a Herschel által felfedezett bolygó. Az apró változások gyökeresen felforgatják az univerzumról alkotott tudásunkat. Szóval 42 szupernóva, egészen halvány tehát egészen távol, arra utal, hogy az univerzum nem csak tágul, hanem ez a tágulás gyorsul, felfedve univerzumunk egyik alkotóelemét, amelyet sötét energiának neveztek el. Ez az alkotóelem hajtja a tágulást, és 68%-át teszi ki jelenleg az univerzum összenergiájának.
So what is the next revolution likely to be? Well, what is dark energy and why does it exist? Each of these lines shows a different model for what dark energy might be, showing the properties of dark energy. They all are consistent with the 42 points, but the ideas behind these lines are dramatically different. Some people think about a dark energy that changes with time, or whether the properties of the dark energy are different depending on where you look on the sky. Others make differences and changes to the physics at the sub-atomic level. Or, they look at large scales and change how gravity and general relativity work, or they say our universe is just one of many, part of this mysterious multiverse, but all of these ideas, all of these theories, amazing and admittedly some of them a little crazy, but all of them consistent with our 42 points.
Milyen lesz a következő forradalmi változás? Mi a sötét energia és miért létezik? Ezek a vonalak különböző modelleket mutatnak a sötét energia magyarázatára, annak tulajdonságait mutatva. Mindegyik konzisztens a 42 ponttal, de a mögöttük lévő elgondolások markánsan különböznek. Néhányan úgy gondolják, hogy a sötét energia változik az idővel, vagy hogy a tulajdonságai attól függnek, hol nézünk az égboltra. Mások a fizikával kísérleteznek szubatomi szinten, vagy nagyban gondolkodnak, és kutatják a gravitáció és az általános relativitáselmélet működését, vagy azt mondják, az univerzum csak egy a sok közül, része a rejtélyes multiverzumnak, de mindegyik elgondolás, mindegyik elmélet lenyűgöző, némelyik beismerten kissé meredek, de mindegyik konzisztens a 42 ponttal.
So how can we hope to make sense of this over the next decade? Well, imagine if I gave you a pair of dice, and I said you wanted to see whether those dice were loaded or fair. One roll of the dice would tell you very little, but the more times you rolled them, the more data you collected, the more confident you would become, not just whether they're loaded or fair, but by how much, and in what way. It took three years to find just 42 supernovae because the telescopes that we built could only survey a small part of the sky. With the LSST, we get a completely new view of the skies above Chile every three nights. In its first night of operation, it will find 10 times the number of supernovae used in the discovery of dark energy. This will increase by 1,000 within the first four months: 1.5 million supernovae by the end of its survey, each supernova a roll of the dice, each supernova testing which theories of dark energy are consistent, and which ones are not. And so, by combining these supernova data with other measures of cosmology, we'll progressively rule out the different ideas and theories of dark energy until hopefully at the end of this survey around 2030, we would expect to hopefully see a theory for our universe, a fundamental theory for the physics of our universe, to gradually emerge.
Milyen felismeréseket remélhetünk hát az elkövetkezendő évtizedben? Képzeljék el, hogy adok Önöknek egy pár dobókockát, és azt mondom, nézzék meg, hogy a dobókockák cinkeltek-e vagy valódiak. Egy gurítással keveset tudunk meg, de minél többször dobunk, annál több adathoz jutunk, és annál magabiztosabbak lehetünk nem csak abban, hogy cinkeltek-e vagy valódiak, hanem abban is, hogy milyen mértékben és milyen módon. Három év alatt csak 42 szupernóvát találtak, mert a teleszkópok, amiket építettünk, az égboltnak csak egy részét tudták felmérni. Az LSST-vel három naponta teljesen új képet kapunk a Chile feletti égboltról. Működése első éjszakáján tízszer több szupernóvát talál, mint amennyivel dolgoztak a sötét energia felfedezésekor. Ez a szám 1000-rel fog nőni az első négy hónapban: 1,5 millió szupernóva a felmérés végére, minden szupernóva egy gurítás a dobókockával, minden szupernóva teszteli, melyik sötét energia-elmélet konzisztens és melyik nem az. A szupernóvák adatait a kozmológia más méréseivel egyesítve fokozatosan kizárhatjuk a különböző elképzeléseket és elméleteket a sötét energiáról, amíg remélhetőleg a felmérés végén, 2030 körül úgy gondoljuk, hogy egy elmélet az univerzumunkról egy alapelmélet az univerzumunk fizikájáról ki fog bontakozni.
Now, in many ways, the questions that I posed are in reality the simplest of questions. We may not know the answers, but we at least know how to ask the questions. But if looking through tens of thousands of galaxies revealed 42 supernovae that turned our understanding of the universe on its head, when we're working with billions of galaxies, how many more times are we going to find 42 points that don't quite match what we expect? Like the planet found by Herschel or dark energy or quantum mechanics or general relativity, all ideas that came because the data didn't quite match what we expected. What's so exciting about the next decade of data in astronomy is, we don't even know how many answers are out there waiting, answers about our origins and our evolution. How many answers are out there that we don't even know the questions that we want to ask?
Sok szempontból a kérdések, amiket feltettem a valóságban a legegyszerűbb kérdések. Lehet, hogy nem tudjuk a választ, de legalább tudjuk, hogyan tegyük fel a kérdést. De ha több tízezer galaxis átvizsgálása 42 szupernóvát derített fel, ami gyökeresen felforgatta az univerzumunkról alkotott tudásunkat, akkor, ha több milliárd galaxissal dolgozunk majd, hányszor fogunk még találni olyan 42 pontot, ami nem illeszkedik a várakozásainkhoz? Mint a Herschel által felfedezett bolygó vagy a sötét energia vagy a kvantummechanika vagy az általános relativitáselmélet, mind olyan elgondolások, amelyek úgy születtek, hogy az adat nem egészen illeszkedett a várakozásainkhoz. Ami igazán izgalmas a következő évtized csillagászati adataiban, hogy nem tudjuk, hány válasz vár odakint, válaszok a kezdetekről és a fejlődésről. Hány válasz van odakint, amelyhez nem tudjuk a kérdéseinket sem feltenni.
Thank you.
Köszönöm.
(Applause)
(Taps)