On the path that American children travel to adulthood, two institutions oversee the journey. The first is the one we hear a lot about: college. Some of you may remember the excitement that you felt when you first set off for college. Some of you may be in college right now and you're feeling this excitement at this very moment.
Az amerikai gyermekek felnőtté válásának folyamatát két intézmény felügyeli. Az elsőről sokat hallunk: ez az egyetem. Biztos emlékeztek még néhányan arra az izgalomra, amit éreztetek amikor először egyetemre indultatok. Néhányan még egyetemisták vagytok és most is érzitek ezt az izgatottságot.
College has some shortcomings. It's expensive; it leaves young people in debt. But all in all, it's a pretty good path. Young people emerge from college with pride and with great friends and with a lot of knowledge about the world. And perhaps most importantly, a better chance in the labor market than they had before they got there.
Az egyetemnek van azért pár hiányossága. Költséges; a fiatalokat adósságba hajtja. De mindemellett elég jó életút. A fiatalok az egyetemről, büszkén, jó barátokkal körülvéve és rengeteg tudással lépnek ki a világba. És legfőképpen: sokkal több esélyük van a munkaerőpiacon érvényesülni.
Today I want to talk about the second institution overseeing the journey from childhood to adulthood in the United States. And that institution is prison. Young people on this journey are meeting with probation officers instead of with teachers. They're going to court dates instead of to class. Their junior year abroad is instead a trip to a state correctional facility. And they're emerging from their 20s not with degrees in business and English, but with criminal records.
Ma a másik intézményről szeretnék beszélni, amely a felnőtté válás folyamatát végigköveti az Egyesült Államokban. És ez az intézmény a börtön. Ezek a fiatalok pártfogó felügyelőkkel kerülnek kapcsolatba tanárok helyett. Nekik bírósági időpontjaik vannak tanórák helyett. Az utolsó tanévüket utazás helyett állami büntetőintézetben töltik. És a 20-as éveik végére nem diplomát kapnak, hanem bűnügyi nyilvántartásba veszik őket.
This institution is also costing us a lot, about 40,000 dollars a year to send a young person to prison in New Jersey. But here, taxpayers are footing the bill and what kids are getting is a cold prison cell and a permanent mark against them when they come home and apply for work.
Ennek az intézménynek a fenntartása nekünk is sokba kerül, körülbelül 40 000 dollár évente egy fiatal bebörtönzése New Jersey-ben. Csak ebben az esetben az adófizetők állják a számlát a fiatalok meg egy hideg cellát kapnak cserébe és egy maradandó bélyeget, miután szabadulnak és munkát akarnak keresni.
There are more and more kids on this journey to adulthood than ever before in the United States and that's because in the past 40 years, our incarceration rate has grown by 700 percent. I have one slide for this talk. Here it is. Here's our incarceration rate, about 716 people per 100,000 in the population. Here's the OECD countries.
Többen nőnek így fel az Egyesült Államokban, mint valaha, és ez azért van, mert az elmúlt 40 évben a bebörtönzési arány 700%-al növekedett. Van egy diám ehhez az előadáshoz. Íme. Itt látható a bebörtönzési arány hazánkban 716 / 100 000 lakos. Itt láthatók az OECD tagállamai.
What's more, it's poor kids that we're sending to prison, too many drawn from African-American and Latino communities so that prison now stands firmly between the young people trying to make it and the fulfillment of the American Dream. The problem's actually a bit worse than this 'cause we're not just sending poor kids to prison, we're saddling poor kids with court fees, with probation and parole restrictions, with low-level warrants, we're asking them to live in halfway houses and on house arrest, and we're asking them to negotiate a police force that is entering poor communities of color, not for the purposes of promoting public safety, but to make arrest counts, to line city coffers.
Ráadásul a szegény gyerekeket küldjük börtönbe nagyon sokat közülük afroamerikai vagy latino közösségekből, így a börtön ellehetetleníti a fiatalok számára az amerikai álmom valóra váltását. Igazából nem csak ez a probléma, hisz nem csak börtönbe küldjük a szegény fiatalokat hanem még bírósági díjakkal, a feltételes és próbaidős szabadlábra helyezéssel, házkutatási parancsokkal sújtjuk őket, javítóintézetekbe és házi őrizetbe küldjük őket, és kérjük, hogy szó nélkül engedjék belépni közösségeikbe a rendőrséget akkor is, ha éppen nem a közbiztonság javítása, hanem csak a letartóztatások számának növelése a cél.
This is the hidden underside to our historic experiment in punishment: young people worried that at any moment, they will be stopped, searched and seized. Not just in the streets, but in their homes, at school and at work.
Ez az árnyoldala a büntetőrendszerünk történelmi gyakorlatának: a fiatalok attól félnek, hogy bármelyik pillanatban megállíthatják, megmotozhatják és elvihetik őket, nemcsak az utcáról, hanem az otthonaikból, az iskolából vagy akár a munkahelyükről is.
I got interested in this other path to adulthood when I was myself a college student attending the University of Pennsylvania in the early 2000s. Penn sits within a historic African-American neighborhood. So you've got these two parallel journeys going on simultaneously: the kids attending this elite, private university, and the kids from the adjacent neighborhood, some of whom are making it to college, and many of whom are being shipped to prison.
Felkeltette az érdeklődésemet, a felnőtté válásnak ez a módja még amikor egyetemista voltam a Pennsylvaniai Egyetemen a 2000-es évek elején. Ez az egyetem egy történelmi afro-amerikai kerületben van. Így tökéletes rálátásom volt, erre a két párhuzamos életútra: az egyik, ahol a fiatalok elit, magánegyetemre járnak, és a másik, ahol a szomszédos kerület fiataljai akik közül sokan szintén egyetemre járnak és akik közül sokat börtönbe szállítanak.
In my sophomore year, I started tutoring a young woman who was in high school who lived about 10 minutes away from the university. Soon, her cousin came home from a juvenile detention center. He was 15, a freshman in high school. I began to get to know him and his friends and family, and I asked him what he thought about me writing about his life for my senior thesis in college. This senior thesis became a dissertation at Princeton and now a book.
Másodéves koromban, elkezdtem korrepetálni egy fiatal középiskolás lányt, aki körülbelül 10 percre lakott az egyetemtől. Akkoriban engedték ki az unokatestvérét a javítóintézetből. 15 éves volt, középiskolás gólya. Lassan megismerkedtem vele, a barátaival és a családjával, és megkérdeztem tőle, mit szólna ahhoz, ha róla írnék az utolsó éves szakdolgozatomban. Ez a szakdolgozat lett a disszertációm a Princeton Egyetemen és most már egy könyv is készült belőle.
By the end of my sophomore year, I moved into the neighborhood and I spent the next six years
A másodévem végére, odaköltöztem a környékre és azzal töltöttem a következő 6 évet,
trying to understand what young people were facing as they came of age. The first week I spent in this neighborhood, I saw two boys, five and seven years old, play this game of chase, where the older boy ran after the other boy. He played the cop. When the cop caught up to the younger boy, he pushed him down, handcuffed him with imaginary handcuffs, took a quarter out of the other child's pocket, saying, "I'm seizing that." He asked the child if he was carrying any drugs or if he had a warrant. Many times, I saw this game repeated, sometimes children would simply give up running, and stick their bodies flat against the ground with their hands above their heads, or flat up against a wall. Children would yell at each other, "I'm going to lock you up, I'm going to lock you up and you're never coming home!" Once I saw a six-year-old child pull another child's pants down and try to do a cavity search.
hogy megértsem, mivel néznek szembe a fiatalok, miközben felnőnek. Az első héten, amit ott töltöttem, láttam két kisfiút, az egyik 5 a másik 7 éves, ahogy az üldözős játékot játsszák, ahol az idősebb fiú fut a fiatalabb után. Ő játszotta a rendőrt. Amikor a rendőr elkapta a fiatalabb fiút, leteperte a földre megbilincselte képzeletbeli bilincsekkel, kivette az a aprót a zsebéből mondván, hogy "Ezt most lefoglalom". Azután megkérdezte a fiút, hogy van-e nála kábítószer, vagy körözés alatt áll-e. Sokszor láttam ezt a játékot játszani. Néha a gyerekek egyszerűen feladták a futást lefeküdtek hassal a földre, vagy nekidőltek a falnak, kezükkel a fejük felett. Mindeközben a gyerekek ordítoztak egymásra: "Na most lecsuklak, na most lecsuklak, és soha többé nem mehetsz majd haza!" Egyszer láttam egy hatévest, ahogy épp egy másik gyerek nadrágját húzta le és próbált neki egy testüreg-vizsgálatot csinálni.
In the first 18 months that I lived in this neighborhood, I wrote down every time I saw any contact between police and people that were my neighbors. So in the first 18 months, I watched the police stop pedestrians or people in cars, search people, run people's names, chase people through the streets, pull people in for questioning, or make an arrest every single day, with five exceptions. Fifty-two times, I watched the police break down doors, chase people through houses or make an arrest of someone in their home. Fourteen times in this first year and a half, I watched the police punch, choke, kick, stomp on or beat young men after they had caught them.
18 hónapig, amíg ezen a környéken éltem feljegyeztem magamnak, akárhányszor rendőri beavatkozást láttam a kerületben. A 18 hónap alatt szemtanúja voltam, ahogy a rendőrök gyalogosokat vagy autósokat állítanak meg az úton, megmotozzák őket, vagy a nevüket kerestetik az adatbázisban, ahogyan üldöznek embereket több utcán keresztül, visznek be kihallgatásra, vagy tartóztatnak le valakit, ami 5 nap kivételével minden nap megtörtént. 52 alkalommal láttam, ahogyan rátöri valakire a rendőrség az ajtót üldöz valakit a házak között, vagy letartóztat valakit a lakásán. 14-szer voltam szemtanúja, csupán az első másfél évben, hogy rendőrök, ütlegelnek rugdosnak, taposnak fiatalokat, miután már elkapták őket.
Bit by bit, I got to know two brothers, Chuck and Tim. Chuck was 18 when we met, a senior in high school. He was playing on the basketball team and making C's and B's. His younger brother, Tim, was 10. And Tim loved Chuck; he followed him around a lot, looked to Chuck to be a mentor. They lived with their mom and grandfather in a two-story row home with a front lawn and a back porch. Their mom was struggling with addiction all while the boys were growing up. She never really was able to hold down a job for very long. It was their grandfather's pension that supported the family, not really enough to pay for food and clothes and school supplies for growing boys. The family was really struggling.
Lassacskán megismerkedtem egy fiatal testvérpárral: Chuckkal és Timmel. Chuck 18 éves volt amikor megismertem, végzős középiskolás diák. Játszott az iskola kosárlabda csapatában és közepes tanuló volt. A öccse, Tim, 10 éves volt. És Tim nagyon szerette Chuckot, mindenhova követte őt, és felnézett rá, mint egy mentorra. Az anyjukkal és a nagyapjukkal éltek egy fedél alatt egy átlagos emeletes házban, udvarral és verandával. Az édesanyjuk függőséggel küszködött, egész gyermekkoruk óta. Sosem volt állandó munkahelye hosszabb ideig. A nagyapjuk nyugdíjából élt az egész család, így hát szűkölködtek mindenben: ételben, ruhában, tanszerekben, egész gyermekkoruk alatt. Az egész család nagyon küszködött.
So when we met, Chuck was a senior in high school. He had just turned 18. That winter, a kid in the schoolyard called Chuck's mom a crack whore. Chuck pushed the kid's face into the snow and the school cops charged him with aggravated assault. The other kid was fine the next day, I think it was his pride that was injured more than anything.
Tehát amikor megismertem Chuckot, végzős középiskolás diák volt, épp akkor lett 18. Azon a télen, az egyik fiatal az iskolaudvaron Chuck anyukáját egy drogos kurvának hívta. Chuck erre belenyomta az arcát a gyereknek a hóba, erre a rendőrség súlyos testi sértéssel vádolta meg. A másik gyereknek másnapra kutya baja sem volt, talán csak a büszkesége sérült meg egy kicsit.
But anyway, since Chuck was 18, this agg. assault case sent him to adult county jail on State Road in northeast Philadelphia, where he sat, unable to pay the bail -- he couldn't afford it -- while the trial dates dragged on and on and on through almost his entire senior year. Finally, near the end of this season, the judge on this assault case threw out most of the charges and Chuck came home with only a few hundred dollars' worth of court fees hanging over his head. Tim was pretty happy that day.
Na de mivel Chuck már 18 éves volt, ezzel a váddal egyenesen a felnőtt megyei börtönbe került a State utcán, Philadelphia észak-nyugati részén. Miközben ült -- mivel nem volt pénze óvadékra -- egyre csak halasztódott és halasztódott a tárgyalás dátuma, teljes végzős évén keresztül. Végül aztán a tanév vége felé megvolt a tárgyalás, ahol a bíró ejtette a vádakat és Chuck haza jöhetett, csupán pár száz dolláros bírósági költség kifizetésének a kötelezettségével. Tim nagyon boldog volt aznap.
The next fall, Chuck tried to re-enroll as a senior, but the school secretary told him that he was then 19 and too old to be readmitted. Then the judge on his assault case issued him a warrant for his arrest because he couldn't pay the 225 dollars in court fees that came due a few weeks after the case ended. Then he was a high school dropout living on the run.
Következő ősszel Chuck megpróbált újra beiratkozni végzősként, de az iskola titkára visszautasította, mondván, hogy 19 évesen már túl idős az újrafelvételhez. Később a bíróság körözést adott ki ellene, mivel nem tudta kifizetni a 225 dolláros bírósági díjat, amivel tartozott a tárgyalása után. Így lett belőle a középiskolát otthagyó fiatal szökevény.
Tim's first arrest came later that year after he turned 11. Chuck had managed to get his warrant lifted and he was on a payment plan for the court fees and he was driving Tim to school in his girlfriend's car. So a cop pulls them over, runs the car, and the car comes up as stolen in California. Chuck had no idea where in the history of this car it had been stolen. His girlfriend's uncle bought it from a used car auction in northeast Philly. Chuck and Tim had never been outside of the tri-state, let alone to California. But anyway, the cops down at the precinct charged Chuck with receiving stolen property. And then a juvenile judge, a few days later, charged Tim, age 11, with accessory to receiving a stolen property and then he was placed on three years of probation. With this probation sentence hanging over his head,
Tim első letartóztatása ugyanebben az évben történt nem sokkal azután, hogy 11 éves lett. Chuck-nak sikerült elrendeznie a bírósággal az ügyet, részletekben kellett fizetnie a bírósági díjakat, és épp Timet vitte az iskolába a barátnője autójával, amikor is egy rendőr megállítja és ellenőrzi az adatbázisban az autót. Kiderült, hogy lopott autóként volt bejelentve Kaliforniában. Chucknak fogalma sem volt arról, hogy lopott autót vezet. A barátnője nagybátyja vette az autót egy használtautó-kereskedésben Philadelphia észak-keleti részén. Chuck és Tim még a környéket sem hagyták el soha, nemhogy Kaliforniában jártak volna. Ennek ellenére a kerületi rendőrség lopott áru átvételével vádolta Chuckot. Pár nappal később egy fiatalkorúak bírája Timet is elítélte, 11 évesen bűnrészesség vádjával így ő is kapott három év próbaidőt. Ezzel a felfüggesztett büntetéssel a nyakában
Chuck sat his little brother down and began teaching him how to run from the police. They would sit side by side on their back porch looking out into the shared alleyway and Chuck would coach Tim how to spot undercover cars, how to negotiate a late-night police raid, how and where to hide.
Chuck leült az öccsével, és elkezdte neki megtanítani, hogyan szaladjon el a rendőrök elől. Sokszor leültek egymás mellé a hátulsó verandán, nézték a közös hátsó utcát és Chuck arra tanította Timet, hogyan szúrja ki a megfigyelő autókat, hogyan viselkedjen éjszakai razziakor, hova és hogyan bújjon el.
I want you to imagine for a second what Chuck and Tim's lives would be like if they were living in a neighborhood where kids were going to college, not prison. A neighborhood like the one I got to grow up in. Okay, you might say. But Chuck and Tim, kids like them, they're committing crimes! Don't they deserve to be in prison? Don't they deserve to be living in fear of arrest? Well, my answer would be no. They don't. And certainly not for the same things that other young people with more privilege are doing with impunity. If Chuck had gone to my high school, that schoolyard fight would have ended there, as a schoolyard fight. It never would have become an aggravated assault case. Not a single kid that I went to college with has a criminal record right now. Not a single one. But can you imagine how many might have if the police had stopped those kids and searched their pockets for drugs as they walked to class? Or had raided their frat parties in the middle of the night?
Szeretném, ha elképzelnék egy percre milyen életük lett volna Chucknak és Timnek, ha olyan környéken nőttek volna fel, ahol a fiatalok egyetemre járnak nem börtönbe. Egy olyan környéken, mint ahol én nőhettem fel. Persze azt gondolhatják, hogy Chuck és Tim és az összes hasonló fiatal bűnöző! Hát nem érdemlik meg, hogy börtönbe kerüljenek? Nem érdemlik meg, hogy állandóan letartóztatástól rettegve éljenek? Nos, én azt mondom, hogy nem érdemlik meg. Ők nem. És főként nem olyan dolgokért, amiket kiváltságosabb fiatalok büntetlenül csinálhatnak állandóan. Ha Chuck az én középiskolámba járt volna annak az iskolaudvari verekedésnek semmi következménye nem lett volna. Soha nem lett volna belőle bírósági ügy. Egyetlen ember, akivel együtt végeztem a középiskolát, sem büntetett előéletű. Senki. De el tudják képzelni, hány lehetett volna, ha a rendőrség rendszeresen megállította és megmotozta volna őket iskolába menet? Vagy ha a házibulikon razziákat tartottak volna az éjszaka közepén?
Okay, you might say. But doesn't this high incarceration rate partly account for our really low crime rate? Crime is down. That's a good thing. Totally, that is a good thing. Crime is down. It dropped precipitously in the '90s and through the 2000s. But according to a committee of academics convened by the National Academy of Sciences last year, the relationship between our historically high incarceration rates and our low crime rate is pretty shaky. It turns out that the crime rate goes up and down irrespective of how many young people we send to prison.
Persze azt mondhatnák, hogy nem pont ez a magas bebörtönzési arány az ami miatt ilyen alacsony a bűnözés ráta? A bűnözési ráta valóban alacsony, és ez jó. Tényleg, ez egy jó dolog: alacsony a bűnözési ráta. Meredeken leesett a 90-es évektől egészen 2000-ig. Csakhogy a Nemzeti Tudományos Akadémia által összehívott tudósok bizottsága tavaly megállapította, hogy az összefüggés e történelmi csúcson lévő bebörtönzési arány és az alacsony bűnözési arány között elég ingatag. Kiderült, hogy a bűnözési arány hol alacsonyabb, hol magasabb függetlenül attól, hogy hány fiatalt küldünk börtönbe.
We tend to think about justice in a pretty narrow way: good and bad, innocent and guilty. Injustice is about being wrongfully convicted. So if you're convicted of something you did do, you should be punished for it. There are innocent and guilty people, there are victims and there are perpetrators. Maybe we could think a little bit more broadly than that.
Amikor az igazságszolgáltatásra gondolunk hajlamosak vagyunk fekete-fehéren látni a dolgokat: jó és rossz, bűnös és ártatlan. Ha valakit tévesen elítélnek, az igazságtalanság. De ha valakit olyasmiért ítélnek el, amit tényleg elkövetett akkor valóban büntetést érdemel. Vannak ártatlan emberek és vannak bűnösök. Vannak áldozatok és elkövetők. Talán lehetnénk ennél szélesebb látókörűek.
Right now, we're asking kids who live in the most disadvantaged neighborhoods, who have the least amount of family resources, who are attending the country's worst schools, who are facing the toughest time in the labor market, who are living in neighborhoods where violence is an everyday problem, we're asking these kids to walk the thinnest possible line -- to basically never do anything wrong.
Manapság az várjuk el a fiataloktól, akik a leghátrányosabb környéken élnek, akiknek a legkevesebb családi javaik vannak, akik az ország legrosszabb iskoláiba járnak, akiknek a legnehezebb dolguk van a munkaerőpiacon és akik olyan környéken élnek, ahol mindennapos az erőszak, azt várjuk el tőlük, hogy a lehető legkeskenyebb ösvényen járjanak -- és semmi, de semmi rosszat ne tegyenek.
Why are we not providing support to young kids facing these challenges? Why are we offering only handcuffs, jail time and this fugitive existence? Can we imagine something better? Can we imagine a criminal justice system that prioritizes recovery, prevention, civic inclusion, rather than punishment? (Applause) A criminal justice system that acknowledges the legacy of exclusion that poor people of color in the U.S. have faced and that does not promote and perpetuate those exclusions. (Applause) And finally, a criminal justice system that believes in black young people, rather than treating black young people as the enemy to be rounded up. (Applause)
Miért nem támogatjuk ezeket a fiatalokat, akik ilyen kihívásokkal néznek szembe? Miért nyújtunk nekik ehelyett bilincseket, börtönt és menekülő életmódot? Nem tudnánk vajon valami jobbat kitalálni? El tudnánk képzelni egy olyan igazságszolgáltatási rendszert, amely a beilleszkedést, a megelőzést és az állampolgári integrációt preferálja a büntetéssel szemben? (taps) Egy igazságszolgáltatási rendszer, ami elismeri a színes bőrű szegények múltbeli kirekesztését itt az Egyesült Államokban, és amely nem akarja ezt a kirekesztést a továbbiakban támogatni vagy fenntartani. (taps) És végül pedig: egy igazságszolgáltatási rendszer, ami hisz a fekete bőrű fiatalokban, ahelyett hogy ellenségként kezelné őket. (taps)
The good news is that we already are. A few years ago, Michelle Alexander wrote "The New Jim Crow," which got Americans to see incarceration as a civil rights issue of historic proportions in a way they had not seen it before. President Obama and Attorney General Eric Holder have come out very strongly on sentencing reform, on the need to address racial disparity in incarceration. We're seeing states throw out Stop and Frisk as the civil rights violation that it is. We're seeing cities and states decriminalize possession of marijuana. New York, New Jersey and California have been dropping their prison populations, closing prisons, while also seeing a big drop in crime. Texas has gotten into the game now, also closing prisons, investing in education. This curious coalition is building from the right and the left, made up of former prisoners and fiscal conservatives, of civil rights activists and libertarians, of young people taking to the streets to protest police violence against unarmed black teenagers, and older, wealthier people -- some of you are here in the audience -- pumping big money into decarceration initiatives In a deeply divided Congress, the work of reforming our criminal justice system is just about the only thing that the right and the left are coming together on.
A jó hír az, hogy már alakulóban van ez a dolog. Pár éve Michelle Alexander megírta "Az új Jim Crow" című könyvet, ami bebörtönzést új szemszögből, történelmi léptékű polgárjogi kérdésként mutatja be az amerikaiaknak. Obama lnök és Eric Holder főügyész nagyon keményen kiálltak az ítélethozatal reformja mellet, elismerve, hogy a bebörtönzések faji egyenlőtlenségei egy valós probléma. Látjuk, amint államok polgári jogi megfontolásból kezdenek felhagyni az "Állítsd meg és kutasd át!" hozzáállással. Látjuk, amint városok és államok legalizálják a marihuána birtoklását. New York, New Jersey és Kalifornia csökkenteni kezdte a bebörtönzöttek számát, bezárva börtönöket, mindeközben mégis a bűnözési ráta csökkenését tapasztalva. Már Texas is beszállt: börtönöket zár be, és inkább az oktatásba fektet. Egy érdekes koalíció formálódik a jobb- és a bal oldal között: volt rabok és konzervatív jogászok, emberjogi aktivisták és liberálisok, a rendőri brutalitás ellen az utcán tüntető fiatalok és idősebb, tehetősebb emberek között -- akár innen közönségből is -- akik nagy pénzeket fektetnek, a bebörtönzés elleni kezdeményezésekbe. Egy nagyon megosztott Kongresszusban az igazságszolgáltatási rendszer reformja az egyetlen dolog, amiben a jobb- és a baloldal egyetért.
I did not think I would see this political moment in my lifetime. I think many of the people who have been working tirelessly to write about the causes and consequences of our historically high incarceration rates did not think we would see this moment in our lifetime. The question for us now is, how much can we make of it? How much can we change?
Nem hittem volna, hogy ezt a dolgot én megérem. Úgy hiszem, sok ember, akik fáradhatatlanul dolgoztak azon, hogy a történelmi magasságú bebörtönzési arány okairól és következményeiről írjanak nem gondolták volna, hogy ezt a pillanatot megérik. A kérdés csak az, hogy mit hozunk ki mi ebből? Mennyit tudunk ezen változtatni?
I want to end with a call to young people, the young people attending college and the young people struggling to stay out of prison or to make it through prison and return home. It may seem like these paths to adulthood are worlds apart, but the young people participating in these two institutions conveying us to adulthood, they have one thing in common: Both can be leaders in the work of reforming our criminal justice system. Young people have always been leaders in the fight for equal rights, the fight for more people to be granted dignity and a fighting chance at freedom. The mission for the generation of young people coming of age in this, a sea-change moment, potentially, is to end mass incarceration and build a new criminal justice system, emphasis on the word justice.
Végül egy felhívással szeretnék fordulni az egyetemista fiatalokhoz és azokhoz, akik mindennap küzdenek az ellen, hogy ne kerüljenek börtönbe vagy hogy letöltsék a büntetésüket és visszakerüljenek otthonukba. Talán úgy tűnhet, hogy ez a két életút két külön világ, de ennek a két intézménynek a fiataljaiban egy dolog közös: valamennyien vezetők lehetnek az igazságszolgáltatás reformjának megvalósításában. A fiatalok mindig élen jártak az egyenlőségért, az emberekkel való méltó bánásmódért és a szabadságért vívott harcban. A fiatalok számára, akik most válnak felnőtté az lenne a küldetés, hogy ezen a fordulóponton, véget vessenek a tömeges bebörtönzéseknek, és hogy létrehozzanak egy olyan igazságszolgáltatási rendszert, ahol a hangsúly az "igazság" szón van,
Thanks.
Köszönöm.
(Applause)
(taps)