The following are my opinions, and do not reflect the opinions or policies of any particular prosecutor's office.
A következőkben elhangzóak a saját véleményem, nem tükrözik egyetlen konkrét ügyészség álláspontját sem. (Nevetés)
(Laughter)
I am a prosecutor. I believe in law and order. I am the adopted son of a police officer, a Marine and a hairdresser. I believe in accountability and that we should all be safe in our communities. I love my job and the people that do it. I just think that it's our responsibility to do it better.
Ügyész vagyok. Hiszek a jogrendben. Egy rendőr–tengerészgyalogos és egy fodrász örökbefogadott gyermeke vagyok. Hiszek a felelősségre vonhatóságban és abban, hogy mindannyiunknak biztonságos közösségben kell élnie. Imádom a munkámat és az embereket, akik végzik azt. Csak úgy gondolom, hogy felelősségünk jobban csinálni.
By a show of hands, how many of you, by the age of 25, had either acted up in school, went somewhere you were specifically told to stay out of, or drank alcohol before your legal age?
Jelezzék kézfeltartással, hogy önök közül 25 éves korukra hányan követtek el iskolai kihágást, mentek valahova, ahova kifejezetten tilos lett volna, vagy ittak alkoholt kiskorúként?
(Laughter)
(Nevetés)
All right.
Rendben.
How many of you shoplifted, tried an illegal drug or got into a physical fight -- yes, even with a sibling? Now, how many of you ever spent one day in jail for any of those decisions? How many of you sitting here today think that you're a danger to society or should be defined by those actions of youthful indiscretion?
Hányan követtek el bolti lopást, próbáltak ki illegális kábítószert, vagy keveredtek verekedésbe, -igen, az is számít, ha a testvérükkel- ? És hányan töltöttek akár csak egyetlen napot is börtönben az előzők bármelyikéért? A jelenlévők közül ki gondolja úgy, hogy veszélyt jelentene a társadalomra, vagy hogy e fiatalkori botlások alapján kéne őt megítélni?
(Laughter)
(Nevetés)
Point taken.
Azt hiszem értik.
When we talk about criminal justice reform, we often focus on a few things, and that's what I want to talk to you about today. But first I'm going to -- since you shared with me, I'm going to give you a confession on my part. I went to law school to make money. I had no interest in being a public servant, I had no interest in criminal law, and I definitely didn't think that I would ever be a prosecutor.
Mikor büntető igazságszolgáltatási reformról beszélünk, több dologra is gondolunk. Erről szeretnék ma beszélgetni önökkel. Először viszont, mivel önök is megtették az előbb, én is bevallok valamit önöknek. Azért mentem jogi egyetemre, hogy pénzt keressek. Nem akartam közszolga lenni. Nem érdekelt a büntetőjog. Azt pedig végképp nem gondoltam volna,
hogy valaha is ügyész lesz belőlem.
Near the end of my first year of law school, I got an internship in the Roxbury Division of Boston Municipal Court. I knew of Roxbury as an impoverished neighborhood in Boston, plagued by gun violence and drug crime. My life and my legal career changed the first day of that internship. I walked into a courtroom, and I saw an auditorium of people who, one by one, would approach the front of that courtroom to say two words and two words only: "Not guilty." They were predominately black and brown. And then a judge, a defense attorney and a prosecutor would make life-altering decisions about that person without their input. They were predominately white. As each person, one by one, approached the front of that courtroom, I couldn't stop but think: How did they get here? I wanted to know their stories. And as the prosecutor read the facts of each case, I was thinking to myself, we could have predicted that. That seems so preventable... not because I was an expert in criminal law, but because it was common sense.
A jogi egyetem első évének végefelé gyakornoki állást kaptam Boston Roxbury körzeti bíróságán. Roxbury-t egy elszegényedett környékként ismertem, tele fegyveres erőszakkal és kábítószer-bűnözéssel. Az egész életem és a jogi karrierem is megváltozott a gyakornokság első napján. A tárgyalóterembe lépve rengeteg embert láttam, akik egyesével előléptek, hogy elmondjanak két szót, és csak ezt a két szót: "Nem bűnös." Túlnyomórészt színesbőrűek voltak. Majd egy bíró, egy védőügyvéd, és egy ügyész sorsfordító ítéleteket hoztak róluk anélkül, hogy meghallgatták volna őket. Ők túlnyomórészt fehérek voltak... Ahogy az emberek egyesével előléptek, azon gondolkoztam, hogy vajon hogyan jutottak el odáig? Tudni akartam a történetüket. És miközben az ügyész ismertette az ügyek tényállását, én csak arra tudtam gondolni, hogy mindezt megelőzhettük volna. Ez olyan megelőzhetőnek tűnik... Nem azért, mert a büntetőjog szakértője voltam, hanem mert ezt diktálta a józan eszem.
Over the course of the internship, I began to recognize people in the auditorium, not because they were criminal masterminds but because they were coming to us for help and we were sending them out without any.
A gyakornokság alatt rájöttem, hogy az emberek nem azért kerültek oda, mert bűnöző zsenik voltak, hanem azért, mert a segítségünkre szorultak, mi pedig anélkül küldtük el őket.
My second year of law school I worked as a paralegal for a defense attorney, and in that experience I met many young men accused of murder. Even in our "worst," I saw human stories. And they all contained childhood trauma, victimization, poverty, loss, disengagement from school, early interaction with the police and the criminal justice system, all leading to a seat in a courtroom. Those convicted of murder were condemned to die in prison, and it was during those meetings with those men that I couldn't fathom why we would spend so much money to keep this one person in jail for the next 80 years when we could have reinvested it up front, and perhaps prevented the whole thing from happening in the first place.
Az egyetem második éve alatt egy védőügyvéd segédjeként dolgoztam, így számos gyilkossággal vádolt fiatallal találkoztam. Még a legdurvább esetek mögött is emberi történeteket láttam. Történeteket gyermekkori traumákról, áldozatul esésről, szegénységről, veszteségről, iskolából való kiesésről, a rendőrséggel és a büntető igazságszolgáltatással való túl korai találkozásról. Mind egyenes út a tárgyalóterembe. A gyilkosságért elítéltekre az a sors várt, hogy börtönben haljanak meg, én pedig, találkozva ezekkel az emberekkel, nem bírtam felfogni, hogy miért költünk horribilis összegeket arra, hogy valakit az elkövetkezendő 80 évben börtönbe zárva tartsunk, miközben abba is fektethettük volna a pénzt, hogy az egészet megelőzzük.
(Applause)
(Taps)
My third year of law school, I defended people accused of small street crimes, mostly mentally ill, mostly homeless, mostly drug-addicted, all in need of help. They would come to us, and we would send them away without that help. They were in need of our assistance. But we weren't giving them any. Prosecuted, adjudged and defended by people who knew nothing about them.
Harmadévem alatt kisebb súlyú utcai bűncselekményekkel vádolt embereket védtem, többnyire szellemileg sérültek, hajléktalanok, drogfüggők voltak, és mindannyian segítségre szorultak. Eljöttek hozzánk, mi pedig segítség nélkül küldtük el őket. A támogatásunkra szorultak. Mi viszont nem adtuk azt meg nekik, a legkevésbé sem. Olyan emberek vádolták és képviselték őket, és döntöttek az ügyükben, akik semmit sem tudtak róluk.
The staggering inefficiency is what drove me to criminal justice work. The unfairness of it all made me want to be a defender. The power dynamic that I came to understand made me become a prosecutor.
Ez a megdöbbentő hatástalanság terelt a büntető igazságszolgáltatási karrier felé. Látva az igazságtalanságot, védőügyvéd akartam lenni. Mikor azonban megértettem a hatalmi rendszert, úgy döntöttem, ügyész leszek.
I don't want to spend a lot of time talking about the problem. We know the criminal justice system needs reform, we know there are 2.3 million people in American jails and prisons, making us the most incarcerated nation on the planet. We know there's another seven million people on probation or parole, we know that the criminal justice system disproportionately affects people of color, particularly poor people of color. And we know there are system failures happening everywhere that bring people to our courtrooms. But what we do not discuss is how ill-equipped our prosecutors are to receive them. When we talk about criminal justice reform, we, as a society, focus on three things. We complain, we tweet, we protest about the police, about sentencing laws and about prison. We rarely, if ever, talk about the prosecutor.
Nem szeretnék sok időt tölteni a probléma ecsetelésével. Tudjuk, hogy reformra van szükség. Tudjuk, hogy Amerikában 2,3 millió ember él börtönben, s így a világ legnagyobb börtönpopulációjával rendelkező nemzete vagyunk. Tudjuk, hogy további 7 millió ember van próbaidőn vagy feltételes szabadlábon. Tudjuk, hogy a büntető igazságszolgáltatás túlnyomórészt a színesbőrűeket érinti, közülük is főképp a szegényeket. Tudjuk, hogy mindenhol jelentkeznek rendszerhibák, amelyek a tárgyalóterembe juttatják az embereket. De arról nem beszélünk, hogy mennyire képzetlenek az ügyészek a helyzet kezelésére. Mikor a reformról beszélünk, három dologra szoktunk gondolni. A rendőrségi fellépésekkel az ítéletekkel, és a börtönökkel kapcsolatban panaszkodunk és tüntetünk. Ritkán beszélünk azonban -ha beszélünk egyáltalán- az ügyészről.
In the fall of 2009, a young man was arrested by the Boston Police Department. He was 18 years old, he was African American and he was a senior at a local public school. He had his sights set on college but his part-time, minimum-wage job wasn't providing the financial opportunity he needed to enroll in school. In a series of bad decisions, he stole 30 laptops from a store and sold them on the Internet. This led to his arrest and a criminal complaint of 30 felony charges. The potential jail time he faced is what stressed Christopher out the most. But what he had little understanding of was the impact a criminal record would have on his future.
2009 őszén a bostoni rendőrkapitányság letartóztatott egy fiatalembert. Egy 18 éves afro-amerikai srác volt, egy helyi középiskola végzős tanulója. Főiskolára készült, de a minimálbéres részmunkaidős állása nem biztosította az ehhez szükséges anyagi hátteret. Egy sor rossz döntés eredményeként 30 laptopot lopott el egy üzletből, majd eladta azokat az interneten. Letartóztatták érte, és 30 bűntett elkövetésének vádjával nézett szembe. Christophert leginkább a potenciálisan rá váró szabadságvesztés időtartama aggasztotta, azt azonban kevésbé látta át, hogy a büntetett előélet milyen hatással lehet a jövőjére.
I was standing in arraignments that day when Christopher's case came across my desk. And at the risk of sounding dramatic, in that moment, I had Christopher's life in my hands. I was 29 years old, a brand-new prosecutor, and I had little appreciation for how the decisions I would make would impact Christopher's life. Christopher's case was a serious one and it needed to be dealt with as such, but I didn't think branding him a felon for the rest of his life was the right answer.
Vádemeléseket végeztem aznap, amikor az ügye az asztalomra került, és bármilyen drámain is hangzik, abban a pillanatban Chistopher élete a kezemben volt. 29 éves, pályakezdő ügyész voltam, és még én sem láttam át teljesen, hogy a saját döntésemnek milyen hatása lenne Christopher életére. Christopher ügye komoly volt, és ennek megfelelően is kellett kezelni, de egyszerűen nem gondoltam, hogy az a helyes megoldás, ha egy életre megbélyegezzük bűnözőként.
For the most part, prosecutors step onto the job with little appreciation of the impact of our decisions, regardless of our intent. Despite our broad discretion, we learn to avoid risk at all cost, rendering our discretion basically useless. History has conditioned us to believe that somehow, the criminal justice system brings about accountability and improves public safety, despite evidence to the contrary. We're judged internally and externally by our convictions and our trial wins, so prosecutors aren't really incentivized to be creative at our case dispositions, or to take risks on people we might not otherwise. We stick to an outdated method, counterproductive to achieving the very goal that we all want, and that's safer communities.
Mikor az ügyészek munkába állnak, általában nincsenek tisztában a döntéseik súlyával, szándékuktól függetlenül. Széleskörű mérlegelési szabadságunk ellenére megtanuljuk, hogy a kockázatot minden áron el kell kerülni, ami lényegében haszontalanná teszi a mérlegelési szabadságot. Történelmileg belénk táplált hit, hogy a büntető igazságszolgáltatás felelősségre vonhatóságot szül és javítja a közbiztonságot, az összes ezt cáfoló bizonyíték ellenére. Az elveszített és megnyert pereink alapján ítélnek meg minket, így az ügyészek nincsenek arra kényszerítve, hogy kreatívak legyenek a jogkövetkezmény megállapításakor, vagy hogy kockázatot vállaljanak olyanokért, akikért amúgy nem tennék. Egy elavult, kontraproduktív módszerhez ragaszkodunk, amivel nem érhetjük el közös célunkat: a biztonságosabb közösségeket.
Yet most prosecutors standing in my space would have arraigned Christopher. They have little appreciation for what we can do. Arraigning Christopher would give him a criminal record, making it harder for him to get a job, setting in motion a cycle that defines the failing criminal justice system today. With a criminal record and without a job, Christopher would be unable to find employment, education or stable housing. Without those protective factors in his life, Christopher would be more likely to commit further, more serious crime. The more contact Christopher had with the criminal justice system, the more likely it would be that he would return again and again and again -- all at tremendous social cost to his children, to his family and to his peers. And, ladies and gentlemen, it is a terrible public safety outcome for the rest of us.
A legtöbb ügyész a helyemben vádat emelt volna Christopher ellen. Nem igazán fogják fel, hogy mi múlik rajtunk. Ha vádat emelek ellene, priusszal végzi, így nehezebben fog állást szerezni, amivel beindítunk egy olyan folyamatot, ami nagyon jól jellemzi a mai hibás rendszert. Priusszal és képzettség nélkül nélkül képtelen lenne munkát találni, tanulni, vagy normális lakhatást szerezni. Ezek hiányában nagyobb valószínűséggel követne el további, súlyosabb bűncselekményeket. Minél többször érintkezik a büntető igazságszolgáltatással, annál valószínűbb, hogy visszaesik újra... és újra... és újra... aminek hatalmas ára van a gyermekeire, a családjára, a társaira nézve, és, hölgyeim és uraim, ennek a közbiztonságra gyakorolt hatása mindannyiunkra nézve szörnyű.
When I came out of law school, I did the same thing as everybody else. I came out as a prosecutor expected to do justice, but I never learned what justice was in my classes -- none of us do. None of us do.
Amikor elvégeztem a jogi egyetemet, azt tettem, amit mindenki más. Ügyészként léptem ki onnan, akinek igazságot kell szolgáltatnia, de arról sosem tanultam, hogy mi az az igazság. Egyikünk sem tanul róla. Senki.
And yet, prosecutors are the most powerful actors in the criminal justice system. Our power is virtually boundless. In most cases, not the judge, not the police, not the legislature, not the mayor, not the governor, not the President can tell us how to prosecute our cases. The decision to arraign Christopher and give him a criminal record was exclusively mine. I would choose whether to prosecute him for 30 felonies, for one felony, for a misdemeanor, or at all. I would choose whether to leverage Christopher into a plea deal or take the case to trial, and ultimately, I would be in a position to ask for Christopher to go to jail. These are decisions that prosecutors make every day unfettered, and we are unaware and untrained of the grave consequences of those decisions.
És mégis, az ügyészek a büntető igazságszolgáltatás legnagyobb hatalmú szereplői. A hatalmunk lényegében határtalan. A legtöbb esetben sem a bíró, sem a rendőrség, sem a törvényhozás, sem a polgármester, sem a kormányzó, sem az elnök, senki sem utasíthat minket. A döntés joga, hogy vádat emelünk-e Christopher ellen kizárólag az enyém volt. Dönthettem, hogy 30 bűntett elkövetésével vádoljuk meg vagy eggyel, vagy vétséggel, vagy hogy megvádoljuk-e egyáltalán. Választhattam, hogy ráveszem-e a vádalkura, vagy bíróságra viszem az ügyet, végül pedig indítványozhattam volna, hogy Christopher börtönbe kerüljön. Az ügyészek nap mint nap teljesen szabadon hoznak ilyen döntéseket. Pedig képzetlenek vagyunk e döntések súlyának felfogására.
One night this past summer, I was at a small gathering of professional men of color from around the city. As I stood there stuffing free finger sandwiches into my mouth, as you do as public servant --
Tavaly egy nyári estén részt vettem egy kis találkozón, ahova a város színesbőrű hivatalos személyei voltak meghívva. Amint ott álltam és ingyen szendvicseket tömtem a számba, ahogy azt szokás közszolgaként,
(Laughter)
(Nevetés)
I noticed across the room, a young man waving and smiling at me and approaching me. And I recognized him, but I couldn't place from where, and before I knew it, this young man was hugging me. And thanking me. "You cared about me, and you changed my life." It was Christopher.
észrevettem, hogy a terem túlvégéből egy fiatalember mosolyogva integet nekem, majd megindul felém. Ismerős volt, de nem tudtam, hogy honnan, és mielőtt rájöttem volna, a férfi egyszer csak átölelt és hálálkodni kezdett. "Ön törődött velem és megváltoztatta az életem." Christopher volt az.
See, I never arraigned Christopher. He never faced a judge or a jail, he never had a criminal record. Instead, I worked with Christopher; first on being accountable for his actions, and then, putting him in a position where he wouldn't re-offend. We recovered 75 percent of the computers that he sold and gave them back to Best Buy, and came up with a financial plan to repay for the computers we couldn't recover. Christopher did community service. He wrote an essay reflecting on how this case could impact his future and that of the community. He applied to college, he obtained financial aid, and he went on to graduate from a four-year school.
Nem emeltem vádat ellene. Nem került sem bíróság elé, sem börtönbe, nem lett priusza. Ehelyett együttműködtem vele. Először abban, hogy felelősséget vállaljon a cselekedeteiért, aztán abban, hogy ne essen vissza. Az eladott laptopok 3/4-ét visszaszereztük, visszaadtuk az üzletnek, és előálltunk egy pénzügyi tervvel a többi laptop árának visszafizetéséről. Christopher közösségi munkát végzett. Esszét írt arról, hogy milyen hatása lehet ennek az ügynek a saját és a közössége jövőjére. Jelentkezett főiskolára, ösztöndíjat kapott, és négy évvel később sikeresen lediplomázott.
(Applause)
Miután...
(Taps)
After we finished hugging, I looked at his name tag, to learn that Christopher was the manager of a large bank in Boston. Christopher had accomplished -- and making a lot more money than me --
Miután befejeztük az ölelkezést, ránéztem a kitűzőjére. Kiderült, hogy egy nagy bostoni bank menedzsere lett. Christopher mindezt... (Ahol sokkal többet keresett, mint én.) (Nevetés)
(Laughter)
... mindezt az első találkozásunkat követő 6 év alatt érte el.
He had accomplished all of this in the six years since I had first seen him in Roxbury Court. I can't take credit for Christopher's journey to success, but I certainly did my part to keep him on the path.
Nem állíthatom, hogy Christopher sikertörténete az én érdemem. De az bizonyos, hogy segítettem neki a helyes ösvényen maradni.
There are thousands of Christophers out there, some locked in our jails and prisons. We need thousands of prosecutors to recognize that and to protect them. An employed Christopher is better for public safety than a condemned one. It's a bigger win for all of us. In retrospect, the decision not to throw the book at Christopher makes perfect sense. When I saw him that first day in Roxbury Court, I didn't see a criminal standing there. I saw myself -- a young person in need of intervention. As an individual caught selling a large quantity of drugs in my late teens, I knew firsthand the power of opportunity as opposed to the wrath of the criminal justice system. Along the way, with the help and guidance of my district attorney, my supervisor and judges, I learned the power of the prosecutor to change lives instead of ruining them.
Több ezer Christopher van Amerikában, néhányuk börtönbe zárva. Több ezer ügyésznek kéne rájönnie erre, és megvédenie őket. Egy foglalkoztatott Christopher hasznosabb a közbiztonságnak, mint egy elítélt. Nagyobb siker mindannyiunk számára. Utólag visszagondolva, Christopher meg nem vádolása tökéletes döntés volt. Amikor először láttam őt a Roxbury bíróságon, nem egy bűnözőt láttam. Saját magamat láttam - egy segítségre szoruló fiatalt. Lévén engem is elkaptak fiatalkoromban drogdílerkedésért, pontosan tudtam, hogy mennyivel nagyobb hatalma van a lehetőségnek, mint a büntető igazságszolgáltatás haragjának. Hála a kerületi ügyész, a felügyelőm és a bírók segítségének és útmutatásának, megtanultam, hogy az ügyész hatalma hogyan változtathat meg életeket, a tönkretételük helyett.
And that's how we do it in Boston. We helped a woman who was arrested for stealing groceries to feed her kids get a job. Instead of putting an abused teenager in adult jail for punching another teenager, we secured mental health treatment and community supervision. A runaway girl who was arrested for prostituting, to survive on the streets, needed a safe place to live and grow -- something we could help her with. I even helped a young man who was so afraid of the older gang kids showing up after school, that one morning instead of a lunchbox into his backpack, he put a loaded 9-millimeter. We would spend our time that we'd normally take prepping our cases for months and months for trial down the road by coming up with real solutions to the problems as they presented.
Mi így csináljuk Bostonban. Egy nőnek, aki ételt lopott, hogy etetni tudja a gyerekeit, segítettünk munkát találni. Ahelyett, hogy egy sérült fiatalt börtönbe zártunk volna, amiért megütött egy másik fiatalt, mentális kezelést és közösségi felügyeletet biztosítottunk neki. Egy elcsavargott, a megélhetésért prostituáltnak állt, s ezért letartóztatott lánynak biztonságos helyre volt szüksége, ahol élhet és felnőhet, amiben segíteni tudtunk. Még egy olyan srácon is segítettem, aki annyira félt az idősebb gyerekektől az iskolából, hogy egy reggel az uzsonnás doboza helyett egy megtöltött pisztolyt rakott a táskájába. Az időt, ami általában arra megy rá, hogy a tárgyalásainkra készülünk hosszú hónapokon át, azzal töltöttük, hogy valódi megoldásokat találjunk az elénk került problémákra.
Which is the better way to spend our time? How would you prefer your prosecutors to spend theirs? Why are we spending 80 billion dollars on a prison industry that we know is failing, when we could take that money and reallocate it into education, into mental health treatment, into substance abuse treatment and to community investment so we can develop our neighborhoods?
Mivel érdemesebb töltenünk az időnket? Mivel szeretné, hogy az ön ügyésze töltse a sajátját? Miért költünk 80 milliárd dollárt arra a börtönrendszerre, amiről tudjuk, hogy rossz, mikor foghatnánk a pénzt, és átcsoportosíthatnánk az oktatásba, mentális gyógykezelésre, kábítószerfüggők kezelésére, olyan közösségi fejlesztésekre, melyektől élhetőbb lesz közvetlen környzetünk?
(Applause)
(Taps)
So why should this matter to you? Well, one, we're spending a lot of money. Our money. It costs 109,000 dollars in some states to lock up a teenager for a year, with a 60 percent chance that that person will return to the very same system. That is a terrible return on investment.
Hogy miért fontos ez önöknek? Nos, először is, mert rengeteg pénzt költünk. A mi pénzünket. Egyes államokban 109 000 dollárba kerül becsukni egy tinédzsert egy évre, úgy, hogy 60% eséllyel vissza fog térni ugyanabba a rendszerbe. Ez egy szörnyű befektetés-megtérülési arány.
Number two: it's the right thing to do. If prosecutors were a part of creating the problem, it's incumbent on us to create a solution and we can do that using other disciplines that have already done the data and research for us.
Másodszor, mert ez a helyes. Ha ügyészként részesei voltunk a probléma létrehozásának, nekünk is kell azt megoldanunk, és ez olyan fegyelmezési módszerek segítségével lehetséges, amelyről már elegendő adattal rendelkezünk.
And number three: your voice and your vote can make that happen. The next time there's a local district attorney's election in your jurisdiction, ask candidates these questions. One: What are you doing to make me and my neighbors safer? Two: What data are you collecting, and how are you training your prosecutors to make sure that it's working? And number three: If it's not working for everybody, what are you doing to fix it? If they can't answer the questions, they shouldn't be doing the job.
Harmadszor pedig: ehhez az önök véleményére és a szavazatára van szükség. A következő helyi kerületi ügyész-választáskor a következőket kérdezzék meg a jelöltektől: Egy: Mit fog tenni, hogy én és a szomszédaim biztonságosabban éljünk? Kettő: Milyen adatokat gyűjt, és hogyan képzi az ügyészeit annak érdekében, hogy a módszer biztosan működjön? Három: Ha nem működik mindenki számára, mit fog tenni, hogy kijavítsa? Ha nem tudnak ezekre válaszolni, akkor nem is valók erre a munkára.
Each one of you that raised your hand at the beginning of this talk is a living, breathing example of the power of opportunity, of intervention, of support and of love. While each of you may have faced your own brand of discipline for whatever malfeasances you committed, barely any of you needed a day in jail to make you the people that you are today -- some of the greatest minds on the planet.
Mindannyian, akik felemelték a kezüket az előadás elején, élő, lélegző példái a lehetőség, a közbeavatkozás, a támogatás, és a szeretet hatalmának. Bár mindannyiuk részesült a neki kijáró büntetésben, akármilyen törvénysértést követett is el, szinte egyiküknek sem volt szüksége börtönre ahhoz, hogy azzá váljanak, akik: a világ legnagyszerűbb elméivé.
Every day, thousands of times a day, prosecutors around the United States wield power so great that it can bring about catastrophe as quickly as it can bring about opportunity, intervention, support and yes, even love. Those qualities are the hallmarks of a strong community, and a strong community is a safe one. If our communities are broken, don't let the lawyers that you elect fix them with outdated, inefficient, expensive methods.
Az amerikai ügyészek napi szinten használnak egy olyan erős hatalmat, amely ugyanolyan gyorsan képes katasztrófát okozni, amilyen gyorsan lehetőségeket, változást, támogatást, és igen, akár még szeretet is teremteni. Ezek egy erős közösség sarokkövei, és amelyik közösség erős, az biztonságos. Ha a közösségeink szétesnek, ne hagyják, hogy a jogászok elavult, hatástalan, drága módszerekkel javítsák ki a problémát! Követeljenek többet!
Demand more; vote for the prosecutor who's helping people stay out of jail, not putting them in.
Szavazzanak arra, elkerülni segíti a börtönt, nem pedig megtölteni.
Demand better. You deserve it, your children deserve it, the people who are tied up in the system deserve it, but most of all, the people that we are sworn to protect and do justice for demand it.
Követeljenek jobbat! Megérdemlik. A gyermekeik megérdemlik, azok, akik a rendszerben raboskodnak, megérdemlik, és azok, kiknek védelmére, igazságának szolgálatára esküt tettünk, követelik.
We must, we must do better.
Muszáj. Muszáj jobban csinálnunk.
Thank you.
Köszönöm.
(Applause)
(Közönség állva tapsol.)
Thank you.
Köszönöm.
(Applause)
Thank you very much.
Köszönöm szépen.