In many patriarchal societies and tribal societies, fathers are usually known by their sons, but I'm one of the few fathers who is known by his daughter, and I am proud of it.
Sok patriarchális és törzsi társadalomban az apákat rendszerint a fiaikról ismerik. Én azonban azon kevés apák egyike vagyok, akit a lányáról ismernek, és erre büszke is vagyok.
(Applause)
(Taps)
Malala started her campaign for education and stood for her rights in 2007, and when her efforts were honored in 2011, and she was given the national youth peace prize, and she became a very famous, very popular young girl of her country. Before that, she was my daughter, but now I am her father. Ladies and gentlemen, if we glance to human history, the story of women is the story of injustice, inequality, violence and exploitation. You see, in patriarchal societies, right from the very beginning, when a girl is born, her birth is not celebrated. She is not welcomed, neither by father nor by mother. The neighborhood comes and commiserates with the mother, and nobody congratulates the father. And a mother is very uncomfortable for having a girl child. When she gives birth to the first girl child, first daughter, she is sad. When she gives birth to the second daughter, she is shocked, and in the expectation of a son, when she gives birth to a third daughter, she feels guilty like a criminal.
Malala kampányt indított az oktatásért, és kiállt a jogaiért 2007-ben. Amikor 2011-ben elismerték a törekvéseit, és megkapta a Nemzeti Ifjúsági Békedíjat, nagyon híres, igen népszerű ifjú hölgy lett hazájában. Azelőtt ő az én lányom volt, most már én vagyok az ő apukája. Hölgyeim és Uraim! Ha visszatekintünk az emberiség történelmére, a nők története az igazságtalanságról, az egyenlőtlenségről, erőszakról és kihasználásról szól. Tudjátok, a patriarchális társadalmakban a kezdetektől fogva: ha kislány jön a világra, nem ünneplik meg a születését. Nem fogadják szívesen, az apja és az anyja sem. Átjönnek a szomszédok, akik együttéreznek az anyával, az apának pedig senki sem gratulál. Az anyának rettentő kellemetlen, hogy kislánya született. Amikor megszüli az első lánygyermeket, az első lányt, akkor elszomorodik. Ha megszüli a második lányt is, meg van döbbenve, és amikor már igazán fiút várnak, és harmadszor is lánya születik, úgy érzi magát, mint aki bűnt követett el.
Not only the mother suffers, but the daughter, the newly born daughter, when she grows old, she suffers too. At the age of five, while she should be going to school, she stays at home and her brothers are admitted in a school. Until the age of 12, somehow, she has a good life. She can have fun. She can play with her friends in the streets, and she can move around in the streets like a butterfly. But when she enters her teens, when she becomes 13 years old, she is forbidden to go out of her home without a male escort. She is confined under the four walls of her home. She is no more a free individual. She becomes the so-called honor of her father and of her brothers and of her family, and if she transgresses the code of that so-called honor, she could even be killed.
Nemcsak az anya szenved, hanem a kislány, az újszülött gyermek is, miközben felnő, ő is szenved. Ötéves korában, mikor iskolába kellene járnia, otthon marad, míg a fiútestvéreit beíratják. 12 éves koráig még úgy ahogy jó élete lehet. Szórakozhat, játszhat a barátaival az utcán, utcákon át repkedhet, akár egy pillangó. De amikor a tinédzserkorba lép, és 13 éves lesz, attól kezdve tilos hazulról elmennie, ha nincs vele férfikísérő. Otthona négy fala közé van zárva. Nem szabad ember többé. Ő maga úgymond becsületbeli kérdéssé válik édesapja, fivérei és családja számára. Ha megszegi az úgynevezett „becsületkódexet”, akár meg is ölhetik.
And it is also interesting that this so-called code of honor, it does not only affect the life of a girl, it also affects the life of the male members of the family. I know a family of seven sisters and one brother, and that one brother, he has migrated to the Gulf countries, to earn a living for his seven sisters and parents, because he thinks that it will be humiliating if his seven sisters learn a skill and they go out of the home and earn some livelihood. So this brother, he sacrifices the joys of his life and the happiness of his sisters at the altar of so-called honor.
Az is érdekes, hogy ez a bizonyos „becsületkódex” nemcsak a lány életére van hatással, hanem ugyanúgy kihat a család férfi tagjaira is. Ismerek egy családot, ahol hét lány- és egy fiúgyermek van. Az az egy szem fiú végigjárta a Perzsa-öböl országait, hogy megélhetést biztosítson a hét lánytestvérének és a szüleinek, mert úgy gondolja, hogy megalázó lenne, ha a hét lánytestvére szakmát szerezne, és eljárnának otthonról, hogy megkeressék a kenyérre valót. Vagyis ez a fivér feláldozza az életét és lánytestvérei boldogságát az úgynevezett becsület oltárán.
And there is one more norm of the patriarchal societies that is called obedience. A good girl is supposed to be very quiet, very humble and very submissive. It is the criteria. The role model good girl should be very quiet. She is supposed to be silent and she is supposed to accept the decisions of her father and mother and the decisions of elders, even if she does not like them. If she is married to a man she doesn't like or if she is married to an old man, she has to accept, because she does not want to be dubbed as disobedient. If she is married very early, she has to accept. Otherwise, she will be called disobedient. And what happens at the end? In the words of a poetess, she is wedded, bedded, and then she gives birth to more sons and daughters. And it is the irony of the situation that this mother, she teaches the same lesson of obedience to her daughter and the same lesson of honor to her sons. And this vicious cycle goes on, goes on.
Van még egy általános norma a patriarchális társadalmakban, amit úgy hívnak: engedelmesség. A jó leányról úgy tartják, legyen nagyon csendes, szerény és igen alázatos. Ezek a követelmények. A példaértékű leány nagyon csendes. Hallgasson, és el kell fogadnia minden döntést, amit az apja, az anyja és az idősek meghoznak, még akkor is, ha azok nem tetszenek neki. Ha olyan férfihez adják hozzá, akit nem kedvel, vagy ha idős férjet választanak neki, el kell fogadnia, mert nem akarja, hogy azt a bélyeget süssék rá, hogy engedetlen. Ha fiatalon adják férjhez, el kell fogadnia. Különben engedetlen. És végül mi történik? Egy költőnő szavaival élve férjhez megy, elhálják az éjszakát, majd számos gyereket szül. A helyzet iróniája pedig az, hogy ez az édesanya ugyanazt a leckét tanítja az engedelmességről a lányának, és ugyanerről a becsületről oktatja a fiait. Ez az ördögi kör pedig így megy tovább, a végtelenségig.
Ladies and gentlemen, this plight of millions of women could be changed if we think differently, if women and men think differently, if men and women in the tribal and patriarchal societies in the developing countries, if they can break a few norms of family and society, if they can abolish the discriminatory laws of the systems in their states, which go against the basic human rights of the women.
Hölgyeim és Uraim! Nők millióinak ezen sorsán lehetne változtatni. Akkor, ha másképpen gondolkodnánk. Akkor, ha nők és férfiak másként gondolkodnának. Ha férfiak és nők a törzsi és patriarchális társadalmakban, a fejlődő országokban felrúgnának néhány normát a család és társadalom kapcsán. Ha el tudnák törölni a diszkriminatív törvényeket ezekben az állami berendezkedésekben, azokat, amelyek sértik a nők alapvető emberi jogait.
Dear brothers and sisters, when Malala was born, and for the first time, believe me, I don't like newborn children, to be honest, but when I went and I looked into her eyes, believe me, I got extremely honored. And long before she was born, I thought about her name, and I was fascinated with a heroic legendary freedom fighter in Afghanistan. Her name was Malalai of Maiwand, and I named my daughter after her. A few days after Malala was born, my daughter was born, my cousin came -- and it was a coincidence -- he came to my home and he brought a family tree, a family tree of the Yousafzai family, and when I looked at the family tree, it traced back to 300 years of our ancestors. But when I looked, all were men, and I picked my pen, drew a line from my name, and wrote, "Malala."
Drága Testvéreim! Amikor Malala megszületett, életemben először, higgyék el, nem vagyok oda az újszülöttekért, hogy őszinte legyek, de amikor a szemébe néztem, én mondom, rettentő büszke voltam. Már jóval a születése előtt fontolgattam mi legyen a neve, és hihetetlenül megigézett egy hősi, legendás, afgán szabadságharcos. Úgy hívták, Malalai of Maiwand. Róla neveztem el a lányomat. Néhány napra rá, hogy Malala, a lányom megszületett, az unokatestvérem - teljesen véletlenül - amikor látogatóba jött hozzánk, hozott magával egy családfát, a Yousafzai-családfát. Megvizsgáltam a családfát, és 300 évre visszamenőleg ábrázolta a felmenőinket. De amikor jobban megnéztem, láttam, hogy mindannyian férfiak voltak. Kezembe vettem hát egy tollat, húztam egy vonalat a nevemtől, és odaírtam: „Malala”.
And when she grow old, when she was four and a half years old, I admitted her in my school. You will be asking, then, why should I mention about the admission of a girl in a school? Yes, I must mention it. It may be taken for granted in Canada, in America, in many developed countries, but in poor countries, in patriarchal societies, in tribal societies, it's a big event for the life of girl. Enrollment in a school means recognition of her identity and her name. Admission in a school means that she has entered the world of dreams and aspirations where she can explore her potentials for her future life. I have five sisters, and none of them could go to school, and you will be astonished, two weeks before, when I was filling out the Canadian visa form, and I was filling out the family part of the form, I could not recall the surnames of some of my sisters. And the reason was that I have never, never seen the names of my sisters written on any document. That was the reason that I valued my daughter. What my father could not give to my sisters and to his daughters, I thought I must change it.
Amikor idősebb lett a lányom, amikor négy és fél éves lett, beírattam az iskolámba. Felmerülhet önökben, hogy miért beszélek egy lány beíratásáról. Nos, muszáj szóvá tennem. Mindezt természetes lehet Kanadában, Amerikában, a fejlett országokban, de a szegény országokban, a patriarchális és törzsi társadalmakban ez nagy esemény egy lány életében. Az iskolába való felvétel azt jelenti, hogy elismerik a személyét és a nevét. Az iskolába való felvétel azt jelenti, hogy belépett az álmok és ambíciók világába, ahol felfedezheti a lehetőségeit, amit az élete tartogat számára. Öt lánytestvérem van, egyikük sem járhatott iskolába. És meg fognak döbbenni, de két héttel ezelőtt, amikor a kanadai vízumhoz szükséges papírokat töltöttem ki, éppen a családról szóló résznél tartottam, és nem tudtam felidézni néhány lánytestvérem vezetéknevét. Ennek az volt az oka, hogy soha életemben nem láttam a nevüket írott formában semmilyen dokumentumon. Ez volt az oka annak, hogy én nagyra értékeltem a lányomat. Azon, amit édesapám nem adhatott meg a lánytestvéreimnek, a lányainak, azt gondoltam, nekem változtatnom kell.
I used to appreciate the intelligence and the brilliance of my daughter. I encouraged her to sit with me when my friends used to come. I encouraged her to go with me to different meetings. And all these good values, I tried to inculcate in her personality. And this was not only she, only Malala. I imparted all these good values to my school, girl students and boy students as well. I used education for emancipation. I taught my girls, I taught my girl students, to unlearn the lesson of obedience. I taught my boy students to unlearn the lesson of so-called pseudo-honor.
Mindig nagyra értékeltem a lányom intelligenciáját és ragyogó elméjét. Biztattam, hogy üljön közénk, amikor a barátaim átjöttek hozzánk. Buzdítottam, hogy jöjjön el velem különböző megbeszélésekre. Próbáltam ezeket az értékeket a személyiségébe plántálni. És nem csak Malaláéba. Megosztottam ezeket az értékeket az iskolában, a lány és fiú diákokkal egyaránt. Az oktatást az egyenjogúság eszközeként használtam. Azt tanítottam a lányaimnak, a lány diákjaimnak, hogy felejtsék el az engedelmességet. Azt tanítottam a fiú diákjaimnak, hogy felejtsék el a kvázi-becsületről tanultakat.
Dear brothers and sisters, we were striving for more rights for women, and we were struggling to have more, more and more space for the women in society. But we came across a new phenomenon. It was lethal to human rights and particularly to women's rights. It was called Talibanization. It means a complete negation of women's participation in all political, economical and social activities. Hundreds of schools were lost. Girls were prohibited from going to school. Women were forced to wear veils and they were stopped from going to the markets. Musicians were silenced, girls were flogged and singers were killed. Millions were suffering, but few spoke, and it was the most scary thing when you have all around such people who kill and who flog, and you speak for your rights. It's really the most scary thing.
Drága Testvéreim! Harcoltunk azért, hogy a nőknek több joga legyen, és küzdöttünk azért, hogy a nők egyre nagyobb teret kapjanak a társadalomban. Azonban egy új jelenséggel találtuk magunkat szemben. Ez pusztító volt az emberi jogok, különösen a nők jogainak szempontjából. Úgy hívták: a tálib uralom. Teljes mértékben elutasították a nők részvételét mindennemű politikai, gazdasági és társadalmi tevékenységben. Iskolák százai vesztek oda. Megtiltották a lányoknak, hogy iskolába járjanak. Arra kényszerítették a nőket, hogy leplet viseljenek, és nem járhattak el a piacra. Zenészeket hallgattattak el, lányokat korbácsoltak, énekeseket öltek meg. Milliók szenvedtek, de csak kevesen szólaltak fel. Az volt a legrémisztőbb dolog miközben olyan emberek vesznek körül, akik gyilkolnak és korbácsolnak, és Te a jogaidat kéred. Valóban ez a legrémisztőbb.
At the age of 10, Malala stood, and she stood for the right of education. She wrote a diary for the BBC blog, she volunteered herself for the New York Times documentaries, and she spoke from every platform she could. And her voice was the most powerful voice. It spread like a crescendo all around the world. And that was the reason the Taliban could not tolerate her campaign, and on October 9 2012, she was shot in the head at point blank range.
10 éves korában Malala felállt, és kiállt azért, hogy neki joga van az oktatáshoz. Naplót vezetett a BBC-blogban, és felajanlotta szolgálatatát a New York Times dokumentum fimjeihez. Minden lehetséges alkalmat megragadott véleménye kinyilvánításhoz. Hatalmas erővel bírt a hangja. Egyre erősödő dallamként terjedt szerte a világon. Ez volt az oka annak, hogy a tálibok nem tűrték meg a kampányát, és 2012. október 9-én közvetlen közelről fejbe lőtték.
It was a doomsday for my family and for me. The world turned into a big black hole. While my daughter was on the verge of life and death, I whispered into the ears of my wife, "Should I be blamed for what happened to my daughter and your daughter?"
Borzasztó katasztrófa volt ez a családnak és nekem is. A világ óriási, fekete veremmé változott. Miközben a lányom élet és halál között lebegett, azt kérdeztem a feleségem fülébe súgva: „Hibás vagyok azért, ami a lányunkkal történt?”
And she abruptly told me, "Please don't blame yourself. You stood for the right cause. You put your life at stake for the cause of truth, for the cause of peace, and for the cause of education, and your daughter in inspired from you and she joined you. You both were on the right path and God will protect her."
Félbeszakíott: „Kérlek, ne hibáztasd magad! A jó ügy érdekében cselekedtél. Kockáztattad az életed az igazság, a béke, az oktatás érdekében. A lányod pedig fellelkesülve mindettől csatlakozott hozzád. Mindketten a jó úton jártatok, Isten meg fogja védeni.”
These few words meant a lot to me, and I didn't ask this question again.
Sokat jelentett számomra ez a néhány szó, és soha többé nem merült fel bennem a kérdés.
When Malala was in the hospital, and she was going through the severe pains and she had had severe headaches because her facial nerve was cut down, I used to see a dark shadow spreading on the face of my wife. But my daughter never complained. She used to tell us, "I'm fine with my crooked smile and with my numbness in my face. I'll be okay. Please don't worry." She was a solace for us, and she consoled us.
Amikor Malala kórházban volt, és szörnyű fájdalmai voltak, borzasztóan fájt a feje, mert kivágtak egy ideget az arcából, sötét árny ült a feleségem arcára. A lányom viszont soha nem panaszkodott. Mindig azt mondta: „Megleszek a ferde mosolyommal és az arcom zsibbadásával. Rendbe fogok jönni. Kérlek, ne aggódjatok!” Ő nyugtatgatott és vigasztalt bennünket.
Dear brothers and sisters, we learned from her how to be resilient in the most difficult times, and I'm glad to share with you that despite being an icon for the rights of children and women, she is like any 16-year old girl. She cries when her homework is incomplete. She quarrels with her brothers, and I am very happy for that.
Drága Testvéreim! Tőle tanultuk meg, hogyan álljunk talpra a legnehezebb időkben, és örömömre szolgál, hogy kijelenthetem, annak ellenére, hogy bálványozzák azért, amit a gyermekek és nők jogaiért tett, ugyanolyan, mint bármelyik 16 éves lány. Sír, ha nincs kész a leckéje. Veszekszik a fiútestvéreivel, és én ennek nagyon örülök.
People ask me, what special is in my mentorship which has made Malala so bold and so courageous and so vocal and poised? I tell them, don't ask me what I did. Ask me what I did not do. I did not clip her wings, and that's all.
Az emberek azt kérdezik, mi olyan különleges a tanításomban, amitől Malala ilyen vakmerő, bátor, szókimondó és határozott lett. Azt szoktam mondani, ne azt kérdezzék, mit tettem. Azt kérdezzék meg, mit nem tettem. Nem szegtem szárnyát, ez minden.
Thank you very much.
Köszönöm szépen!
(Applause) Thank you. Thank you very much. Thank you. (Applause)
(Taps) Köszönöm! Nagyon szépen köszönöm! Köszönöm! (Taps)