Ten years ago exactly, I was in Afghanistan. I was covering the war in Afghanistan, and I witnessed, as a reporter for Al Jazeera, the amount of suffering and destruction that emerged out of a war like that. Then, two years later, I covered another war -- the war in Iraq. I was placed at the center of that war because I was covering the war from the northern part of Iraq. And the war ended with a regime change, like the one in Afghanistan. And that regime that we got rid of was actually a dictatorship, an authoritarian regime, that for decades created a great sense of paralysis within the nation, within the people themselves. However, the change that came through foreign intervention created even worse circumstances for the people and deepened the sense of paralysis and inferiority in that part of the world.
Pontosan tíz évvel ezelőtt Afganisztánban voltam. A háborúról tudósítottam és az Al Jazeera riportereként tanúja voltam annak a szenvedésnek és pusztításnak, amely a háborúból fakadt. Két évvel később egy újabb háborúról tudósítottam - az iraki háborúról. A háború közepébe kerültem, mivel én tudósítottam róla, Irak északi részéről. És a háború végetért egy rendszerváltással, úgy, mint Afganisztánban. És az a rezsim, amelytől megszabadultunk, valójában diktatúra volt, önkényuralom, amely évtizedeken át megbénította a nemzetet, az embereket magukat. Azonban a változás, amely külföldi beavatkozás révén jött, még ennél is rosszabb körülményeket teremtett az emberek számára, és elmélyítette a bénultság és alsóbbrendűség érzését a világnak abban a szegletében.
For decades, we have lived under authoritarian regimes -- in the Arab world, in the Middle East. These regimes created something within us during this period. I'm 43 years old right now. For the last 40 years, I have seen almost the same faces for kings and presidents ruling us -- old, aged, authoritarian, corrupt situations -- regimes that we have seen around us. And for a moment I was wondering, are we going to live in order to see real change happening on the ground, a change that does not come through foreign intervention, through the misery of occupation, through nations invading our land and deepening the sense of inferiority sometimes? The Iraqis: yes, they got rid of Saddam Hussein, but when they saw their land occupied by foreign forces they felt very sad, they felt that their dignity had suffered. And this is why they revolted. This is why they did not accept. And actually other regimes, they told their citizens, "Would you like to see the situation of Iraq? Would you like to see civil war, sectarian killing? Would you like to see destruction? Would you like to see foreign troops on your land?" And the people thought for themselves, "Maybe we should live with this kind of authoritarian situation that we find ourselves in, instead of having the second scenario." That was one of the worst nightmares that we have seen.
Évtizedeken át éltünk önkényuralmi rendszerek alatt az arab világban, a Közel-Keleten. Ezek a rendszerek valamit belénkültettek ebben az időszakban. Én most 43 éves vagyok. Az elmúlt 40 évben szinte ugyanazokat az arcokat láttam a minket uraló királyok, elnökök személyében -- öreg, idős, tekintélyelvű személyek, korrupt helyzetek -- ezek a rendszerek, amelyeket magunk körül láttunk. És egy pillanatig azon töprengtem, vajon élünk-e addig, hogy valódi változást lássunk az emberek életében, olyan változást, amely nem külső beavatkozás következménye, a megszállás gyötrelmén keresztül, azáltal, hogy különböző nemzetek betörnek a földünkre és elmélyítik kisebbrendűségi érzésünket? Az irakiak: igen, megszabadultak Szaddám Huszeintől, de amikor látták, hogy földjüket idegen erők szállják meg, végtelenül elszomorodtak, és úgy érezték, méltóságuk szenvedett kárt. És ez az, amiért lázadtak. Ez az, amit nem fogadtak el. Más rendszerek pedig azt mondták állampolgáraiknak, "Olyan helyzetet szeretnétek, mint az iraki? Polgárháborút szeretnétek, szektariánus öldökléssel? Pusztítást akartok látni? Idegen egységeket a földeiteken?" És az emberek azt gondolták magukban, talán együtt kellene élnünk ezzel a fajta önkényuralmi helyzettel, amelynek részei vagyunk, ahelyett, hogy a második forgatókönyv érvényesüljön." És ez volt az egyik lehető legnagyobb rémálom, amit láttunk.
For 10 years, unfortunately we have found ourselves reporting images of destruction, images of killing, of sectarian conflicts, images of violence, emerging from a magnificent piece of land, a region that one day was the source of civilizations and art and culture for thousands of years. Now I am here to tell you that the future that we were dreaming for has eventually arrived. A new generation, well-educated, connected, inspired by universal values and a global understanding, has created a new reality for us. We have found a new way to express our feelings and to express our dreams: these young people who have restored self-confidence in our nations in that part of the world, who have given us new meaning for freedom and empowered us to go down to the streets. Nothing happened. No violence. Nothing. Just step out of your house, raise your voice and say, "We would like to see the end of the regime."
Tíz éven át sajnos csak pusztításról tudtunk beszámolni, öldöklésről, szektariánus konfliktusokról, az erőszak képeivel, amely egy csodálatos földterületről ered, amely egykoron civilizációk, a művészet és a kultúra forrása volt ezer és ezer éven át. Most én azért vagyok itt, hogy elmondjam Önöknek, a jövő, amelyről álmodtunk, végre megérkezett. Egy új generáció, amely jól képzett, jó kapcsolathálóval rendelkezik, és univerzális értékek, valamint globális szemlélet ösztönzik, új valóságot teremtett számunkra. Új módját találtuk, hogy kifejezzük érzéseinket és kifejezzük álmainkat. Ezek a fiatalok, akik visszaállították az önbizalmat népeinkben a világnak azon a részén, akik új értelmet adtak a szabadságnak, és erőt adtak, hogy végigvonuljunk az utcákon. Semmi sem történt. Semmi erőszak. Semmi. Csak kilépsz a házadból, felemeled a hangod, és azt mondod, "Szeretnénk, ha megszűnne a rendszer."
This is what happened in Tunisia. Over a few days, the Tunisian regime that invested billions of dollars in the security agencies, billions of dollars in maintaining, trying to maintain, its prisons, collapsed, disappeared, because of the voices of the public. People who were inspired to go down to the streets and to raise their voices, they tried to kill. The intelligence agencies wanted to arrest people. They found something called Facebook. They found something called Twitter. They were surprised by all of these kinds of issues. And they said, "These kids are misled." Therefore, they asked their parents to go down to the streets and collect them, bring them back home. This is what they were telling. This is their propaganda. "Bring these kids home because they are misled." But yes, these youth who have been inspired by universal values, who are idealistic enough to imagine a magnificent future and, at the same time, realistic enough to balance this kind of imagination and the process leading to it -- not using violence, not trying to create chaos -- these young people, they did not go home. Parents actually went to the streets and they supported them. And this is how the revolution was born in Tunisia.
Ez történt Tunéziában. Néhány nap alatt a tunéziai rezsim, amely dollármilliárdokat fektetett biztonsági ügynökségekbe, dollármilliárdokat abba, hogy fenntartsák, próbálják fenntartani börtöneiket, összeomlott, eltűnt a köznép hangjának köszönhetően. Az embereket, akik végigvonultak az utcákon és felemelték a hangjukat, megpróbálták megölni. A hírszerző ügynökségek megpróbáltak letartóztatni embereket. A Facebookkal találták magukat szembe. A Twitterrel találták magukat szembe. Meglepték őket ezek a dolgok. Mire azt mondták, "Ezeket a kölyköket félrevezették." Ezért tehát szüleiket kérték, hogy menjenek ki az utcára, és vigyék őket vissza az otthonaikba. Ez az, amit mondtak. Ez a propagandájuk. "Vigyétek ezeket a gyerekeket haza, mert félre lettek vezetve." Ám igen, ezek a fiatalok, akiket univerzális értékek inspiráltak, akik elég idealisták ahhoz, hogy csodálatos jövőt képzeljenek el, és ugyanakkor elég realisták ahhoz, hogy ezt az elképzelt világot és a hozzá vezető utat egyensúlyban lássák-- erőszakmentesen, káosz teremtése nélkül. Ezek a fiatalok nem mentek haza. A szüleik pedig velük mentek az utcára és támogatták őket. És így született meg a forradalom Tunéziában.
We in Al Jazeera were banned from Tunisia for years, and the government did not allow any Al Jazeera reporter to be there. But we found that these people in the street, all of them are our reporters, feeding our newsroom with pictures, with videos and with news. And suddenly that newsroom in Doha became a center that received all this kind of input from ordinary people -- people who are connected and people who have ambition and who have liberated themselves from the feeling of inferiority. And then we took that decision: We are unrolling the news. We are going to be the voice for these voiceless people. We are going to spread the message. Yes, some of these young people are connected to the Internet, but the connectivity in the Arab world is very little, is very small, because of many problems that we are suffering from. But Al Jazeera took the voice from these people and we amplified [it]. We put it in every sitting room in the Arab world -- and internationally, globally, through our English channel.
Mi az Al Jazeeránál éveken át ki voltunk tiltva Tunéziából, és a kormány nem engedett be egy Al Jazeera tudósítót sem. De úgy találtuk, hogy ezek az emberek az utcán mindannyian a mi tudósítóink, akik ellátják a hírszerkesztő stúdiónkat képekkel, videókkal és hírekkel. És hirtelen az a dohai hírszerkesztő stúdió olyan központtá alakult át, amely befogadta ezt a hétköznapi emberektől származó tartalmat -- olyan emberektől, akik kapcsolathálóval rendelkeznek, akiknek ambícióik vannak, és akik felszabadították önmagukat az alacsonyabbrendűség érzése alól. És ekkor hoztuk a döntést: nyilvánosságra hozzuk a híreket. Mi adunk hangot ezeknek a hangnélküli embereknek. Terjesztjük az üzenetet. Igen, ezek közül a fiatalok közül néhányan rendelkeznek Internet-kapcsolattal, de a Internethez való hozzáférés az arab világban nagyon kevés, nagyon alacsony a sok probléma következtében, amelyektől szenvedünk. De az Al Jazeera vette ezeknek az embereknek a hangját és felerősítette. Bevittük az arab világ összes nappalijába -- és terjesztettük nemzetközi, globális szinten az angol nyelvű csatornánkon keresztül.
And then people started to feel that there's something new happening. And then Zine al-Abidine Ben Ali decided to leave. And then Egypt started, and Hosni Mubarak decided to leave. And now Libya as you see it. And then you have Yemen. And you have many other countries trying to see and to rediscover that feeling of, "How do we imagine a future which is magnificent and peaceful and tolerant?" I want to tell you something, that the Internet and connectivity has created [a] new mindset. But this mindset has continued to be faithful to the soil and to the land that it emerged from. And while this was the major difference between many initiatives before to create change, before we thought, and governments told us -- and even sometimes it was true -- that change was imposed on us, and people rejected that, because they thought that it is alien to their culture. Always, we believed that change will spring from within, that change should be a reconciliation with culture, cultural diversity, with our faith in our tradition and in our history, but at the same time, open to universal values, connected with the world, tolerant to the outside. And this is the moment that is happening right now in the Arab world. This is the right moment, and this is the actual moment that we see all of these meanings meet together and then create the beginning of this magnificent era that will emerge from the region.
És az emberek elkezdték érezni, hogy valami új dolog történik. És aztán Zín el-Ábidín ben Ali úgy döntött, távozik. Aztán Egyiptomban is megkezdődött, és Hoszni Mubárak is úgy döntött, távozik, És most Líbia, ahogy Önök is látják. És ott van Jemen. És ott van még számos ország, ahol próbálják megérteni és újra felfedezni azt az érzést, hogy hogyan képzelünk magunk elé egy jövőt, amely csodálatos, békés és toleráns. El akarok Önöknek mondani valamit, hogy az Internet és az összekötöttség egy új gondolkodási módot teremtett. Ám ez a gondolkodási mód továbbra is hű marad a talajhoz, az anyaföldhöz, amelyből kifejlődött. És míg ez a fő különbség sok korábbi kezdeményezéshez képest, amely a változtatásra irányult, mielőtt gondolkodtunk volna, és a kormányok megmondták nekünk -- és néha még igaz is volt -- hogy a változást ránkerőltették, és az emberek ezt visszautasították, mert úgy gondolták, kultúrájuktól idegen, mindig hittük, hogy a változás belülről fog fakadni, hogy a változás megbékélést jelent majd a kultúrával, kulturális sokszínűséggel, a hagyományunkba vetett hitünkkel és a történelmünkkel, de egyúttal nyitott az univerzális értékekre, a világhoz kapcsolódva, a rajta kívülálló világgal szemben toleráns. És ez az a pillanat, ez történik most az arab világban. Ez a megfelelő pillanat, és a tényleges pillanat, amikor látjuk ezeket a jelenségeket összetalálkozni, és aztán megalkotjuk a kezdetét ennek a csodálatos korszaknak, amely ebből a térségből fog kiindulni.
How did the elite deal with that -- the so-called political elite? In front of Facebook, they brought the camels in Tahrir Square. In front of Al Jazeera, they started creating tribalism. And then when they failed, they started speaking about conspiracies that emerged from Tel Aviv and Washington in order to divide the Arab world. They started telling the West, "Be aware of Al-Qaeda. Al-Qaeda is taking over our territories. These are Islamists trying to create new Imaras. Be aware of these people who [are] coming to you in order to ruin your great civilization." Fortunately, people right now cannot be deceived. Because this corrupt elite in that region has lost even the power of deception. They could not, and they cannot, imagine how they could really deal with this reality. They have lost. They have been detached from their people, from the masses, and now we are seeing them collapsing one after the other.
Hogyan reagált erre az elit, az úgynevezett politikai elit? A Facebook szeme láttára behozták a tevéket a Tahrír térre. Az Al Jazeera szeme láttára törzsi konfliktusokat kezdtek szítani. És amikor kudarcot vallottak, összeesküvésekről kezdtek sugdolózni, amelyek Tel-Avivból vagy Washingtonból eredtek volna, hogy megosszák az arab világot. A nyugatot figyelmeztetni kezdték, "Vigyázz az Al-Kaidával. Az Al-Kaida átveszi területeinken az irányítást. Iszlamisták, akik új Imarákat próbálnak létrehozni. Vigyázz ezekkel az emberekkel, akik úton vannak hozzátok, hogy hatalmas civilizációtokat elpusztítsák. Szerencsére az embereket most nem lehet becsapni. Mert ez a korrupt elit abban a régióban még a megtévesztés hatalmát is elveszítette. Képtelenek voltak és képtelenek elképzelni, hogyan tudnának megbirkózni ezzel a valósággal. Veszítettek - elveszítették a kapcsolatot népeikkel, a tömegekkel, és most látjuk őket összeomlani, egyiküket a másik után.
Al Jazeera is not a tool of revolution. We do not create revolutions. However, when something of that magnitude happens, we are at the center of the coverage. We were banned from Egypt, and our correspondents, some of them were arrested. But most of our camera people and our journalists, they went underground in Egypt -- voluntarily -- to report what happened in Tahrir Square. For 18 days, our cameras were broadcasting, live, the voices of the people in Tahrir Square. I remember one night when someone phoned me on my cellphone -- ordinary person who I don't know -- from Tahrir Square. He told me, "We appeal to you not to switch off the cameras. If you switch off the cameras tonight, there will be a genocide. You are protecting us by showing what is happening at Tahrir Square." I felt the responsibility to phone our correspondents there and to phone our newsroom and to tell them, "Make your best not to switch off the cameras at night, because the guys there really feel confident when someone is reporting their story -- and they feel protected as well."
Az Al Jazeera nem a forradalom eszköze. Nem teremtünk forradalmakat. Azonban amikor ekkora jelentőségű dolog történik, a tudósítás középpontjában állunk. Kitiltottak bennünket Egyiptomból, és néhány tudósítónkat letartóztatták. De a legtöbb operatőrünk és újságírónk önkéntesen a föld alá vonult, hogy tudósítson a Tahrír téren történtekről. Tizennyolc napon át a kameráink élőben közvetítették a Tahrír téri emberek hangjait. Emlékszem, egy éjjel valaki felhívott a mobiltelefonomon -- egy hétköznapi ember, akit nem ismertem -- a Tahrír térről. Azt mondta, "Kérjük Önöket, ne kapcsolják ki a kamerákat. Ha ma éjjel kikapcsolják a kamerákat, népirtás lesz. Önök azok, akik megvédenek minket azáltal, hogy megmutatják, mi történik a Tahrír téren." Éreztem a felelősséget, így felhívtam az ottani tudósítóinkat és felhívtam a hírszerkesztő stúdiónkat, és azt mondtam nekik: "Tegyetek meg mindent annak érdekében, hogy ma éjjel bekapcsolva maradjanak a kamerák, mert azok az emberek ott magabiztosak, amikor valaki a történetükről beszámol és védve is érzik magukat."
So we have a chance to create a new future in that part of the world. We have a chance to go and to think of the future as something which is open to the world. Let us not repeat the mistake of Iran, of [the] Mosaddeq revolution. Let us free ourselves -- especially in the West -- from thinking about that part of the world based on oil interest, or based on interests of the illusion of stability and security. The stability and security of authoritarian regimes cannot create but terrorism and violence and destruction. Let us accept the choice of the people. Let us not pick and choose who we would like to rule their future. The future should be ruled by people themselves, even sometimes if they are voices that might now scare us. But the values of democracy and the freedom of choice that is sweeping the Middle East at this moment in time is the best opportunity for the world, for the West and the East, to see stability and to see security and to see friendship and to see tolerance emerging from the Arab world, rather than the images of violence and terrorism. Let us support these people. Let us stand for them. And let us give up our narrow selfishness in order to embrace change, and in order to celebrate with the people of that region a great future and hope and tolerance. The future has arrived, and the future is now. I thank you very much.
Így lehetőségünk van egy új jövőt létrehozni a világnak azon a részén. Lehetőségünk van elkezdeni a jövőről úgy gondolkozni, mint ami a világ számára nyitott. Ne ismételjük meg Irán hibáját, a Misdaq forradalomét. Szabaduljunk meg -- különösen nyugaton -- attól a mentalitástól, amely a világnak e részéről az olaj-érdekek mentén gondolkodik, vagy pedig a stabilitás és biztonság illúziójának érdekei mentén. Az önkényuralmi rendszerek stabilitása és biztonsága nem vezethet máshoz, mint terrorizmushoz, erőszakhoz és pusztításhoz. Fogadjuk el a nép választását. Ne mi válasszuk ki, hogy ki irányítsa az ő jövőjüket. A jövőt az embereknek maguknak kell irányítaniuk, még akkor is, ha néha ezek olyan hangok, amelyek most megrémiszthetnek bennünket. A demokrácia értékei azonban, és a választás szabadsága, amely ebben a pillanatban söpör végig a Közel-Keleten, a világ számára a legjobb alkalmat nyújtja, Nyugatnak és Keletnek egyaránt, hogy inkább stabilitást és biztonságot, barátságot és toleranciát lásson az arab világból előtörni, ne pedig az erőszak és terrorizmus képeit. Támogassuk ezeket az embereket. Legyünk mi, akik képviseljük őket. És adjuk fel szűklátókörű önzésünket, hogy üdvözölhessük a változást, és hogy annak a régiónak a népeivel együtt ünnepelhessünk egy nagyszerű jövőt, reménnyel és toleranciával. A jövő elérkezett, és a jövő most van. Nagyon köszönöm.
(Applause)
(Taps)
Thank you very much.
Nagyon köszönöm.
(Applause)
(Taps)
Chris Anderson: I just have a couple of questions for you. Thank you for coming here. How would you characterize the historical significance of what's happened? Is this a story-of-the-year, a story-of-the-decade or something more?
Chris Anderson: Csupán néhány kérdést szeretnék feltenni Önnek. Köszönöm, hogy eljött. Hogyan jellemezné a történelmi jelentőségét annak, ami történt? Ez "az év sztorija", "az évtized sztorija", vagy több ennél?
Wadah Khanfar: Actually, this may be the biggest story that we have ever covered. We have covered many wars. We have covered a lot of tragedies, a lot of problems, a lot of conflict zones, a lot of hot spots in the region, because we were centered at the middle of it. But this is a story -- it is a great story; it is beautiful. It is not something that you only cover because you have to cover a great incident. You are witnessing change in history. You are witnessing the birth of a new era. And this is what the story's all about.
Wadah Khanfar: Ez valószínűleg a legnagyobb sztori, amiről valaha is beszámoltunk. Számos háborúról tudósítottunk. Számos tragédiáról, sok problémáról számoltunk már be, sok konfliktuszónáról a térségben, mivel a középpontjában helyezkedünk el. De ez egy valódi sztori -- nagyszerű történet; gyönyörű. Ez nem olyan, amiről csak azért számolunk be, mert egy fontos történésről kell tudósítani. Történelmi változásnak vagyunk tanúi. Egy új korszak születésének vagyunk tanúi. És ez az, amiről ez a történet szól.
CA: There are a lot of people in the West who are still skeptical, or think this may just be an intermediate stage before much more alarming chaos. You really believe that if there are democratic elections in Egypt now, that a government could emerge that espouses some of the values you've spoken about so inspiringly?
CA: Sok ember van nyugaton, aki még mindig szkeptikus, vagy úgy véli, ez bizonyára csak egy köztes állapot egy jóval riasztóbb káoszt megelőzve. Tényleg hisz benne, hogy ha demokratikus választásokat tartanak Egyiptomban, akkor alakulhat egy olyan kormány, amely a magáénak vall valamennyit az értékekből, amelyekről olyan inspirálóan beszélt?
WK: And people actually, after the collapse of the Hosni Mubarak regime, the youth who have organized themselves in certain groups and councils, they are guarding the transformation and they are trying to put it on a track in order to satisfy the values of democracy, but at the same time also to make it reasonable and to make it rational, not to go out of order. In my opinion, these people are much more wiser than, not only the political elite, even the intellectual elite, even opposition leaders including political parties. At this moment in time, the youth in the Arab world are much more wiser and capable of creating the change than the old -- including the political and cultural and ideological old regimes.
WK: Az emberek valójában a Hoszni Mubárak-rezsim bukása után, a fiatalok, akik csoportokba és önkormányzatokba szervezték magukat, ők őrzik az átalakulást és igyekeznek egy adott pályára állítani annak érdekében, hogy megfeleljenek a demokrácia értékeinek, de egyúttal ésszerűvé és racionálissá is formálják, hogy ne fusson vakvágányra. Én úgy gondolom, ezek az emberek jóval bölcsebbek nemcsak a politikai elitnél, de még az értelmiségi elitnél, az ellenzék vezetőinél is, beleértve a politikai pártokat. Ebben a pillanatban az arab világ fiataljai sokkal bölcsebbek és alkalmasabbak a változás megteremtésére az idősebbeknél, beleértve a régi politikai, kulturális és ideológiai rezsimeket.
(Applause)
(Taps)
CA: We are not to get involved politically and interfere in that way. What should people here at TED, here in the West, do if they want to connect or make a difference and they believe in what's happening here?
CA: Nem szabad politikailag beavatkoznunk a történésekbe. Mit tegyenek az emberek itt a TED-nél, itt nyugaton, ha kapcsolódni szeretnének mindehhez, vagy változtatni, és hisznek abban, ami itt történik?
WK: I think we have discovered a very important issue in the Arab world -- that people care, people care about this great transformation. Mohamed Nanabhay who's sitting with us, the head of Aljazeera.net, he told me that a 2,500 percent increase of accessing our website from various parts of the world. Fifty percent of it is coming from America. Because we discovered that people care, and people would like to know -- they are receiving the stream through our Internet. Unfortunately in the United States, we are not covering but Washington D.C. at this moment in time for Al Jazeera English. But I can tell you, this is the moment to celebrate through connecting ourselves with those people in the street and expressing our support to them and expressing this kind of feeling, universal feeling, of supporting the weak and the oppressed to create a much better future for all of us.
WK: Azt hiszem, az arab világban egy nagyon fontos dolgot fedeztünk fel -- hogy az embereknek nem mindegy, az embereket érdekli ez a nagy átalakulás. Mohamed Nanabhay, aki itt ül a teremben, az Aljazeera.net vezetője, azt mondta nekem, hogy 2500%-kal nőtt meg a weboldalunk nézettsége a világ különböző tájairól. 50% Amerikából jön. Mivel felfedeztük, hogy az embereket érdekli, és az emberek értesülni szeretnének, az Interneten keresztül tudják nézni az adásunkat. Sajnos az Egyesült Államokban egyedül Washington D.C.-ben érhető el jelen pillanatban az Al Jazeera angol nyelvű adása. Azt viszont állíthatom, hogy ez a pillanat annak az ünneplése, hogy kapcsolatot teremtünk azokkal az emberekkel az utcán, és kifejezzük támogatásunkat, valamint az univerzális érzést, amely a gyengéket és elnyomottakat segíti, hogy sokkal jobb jövőt teremtsünk mindannyiunk számára.
CA: Well Wadah, a group of members of the TED community, TEDxCairo, are meeting as we speak. They've had some speakers there. I believe they've heard your talk. Thank you for inspiring them and for inspiring all of us. Thank you so much.
CA: Nos, Wadah, a TED közösség tagjainak egy csoportja, a TEDX Kairó, épp most ülésezik, mialatt mi beszélgetünk. Nekik is voltak előadóik. Úgy tudom, hallották az Ön beszédét is. Köszönjük, hogy inspirálta őket és mindannyiunkat. Igazán köszönjük.
(Applause)
(Taps)