I was on a long road trip this summer, and I was having a wonderful time listening to the amazing Isabel Wilkerson's "The Warmth of Other Suns." It documents six million black folks fleeing the South from 1915 to 1970 looking for a respite from all the brutality and trying to get to a better opportunity up North, and it was filled with stories of the resilience and the brilliance of African-Americans, and it was also really hard to hear all the stories of the horrors and the humility, and all the humiliations. It was especially hard to hear about the beatings and the burnings and the lynchings of black men. And I said, "You know, this is a little deep. I need a break. I'm going to turn on the radio." I turned it on, and there it was: Ferguson, Missouri, Michael Brown, 18-year-old black man, unarmed, shot by a white police officer, laid on the ground dead, blood running for four hours while his grandmother and little children and his neighbors watched in horror, and I thought, here it is again. This violence, this brutality against black men has been going on for centuries. I mean, it's the same story. It's just different names. It could have been Amadou Diallo. It could have been Sean Bell. It could have been Oscar Grant. It could have been Trayvon Martin.
Volt egy hosszú utam ezen a nyáron, és csodálatos volt az az idő számomra, míg a "The Warmth of Other Suns"-t hallgattam a lenyűgöző Isabel Werkinsontól. 6 millió fekete délről való menekülését dokumentálja 1915-től 1970-ig, kik a borzalomból kivezető nyugalmat keresték, és próbáltak egy jobb lehetőséget találni fent, északon, és történetek sorát élhettem át az amerikai afrikaiak kitartásáról és éleselméjűségéről. Nehéz volt hallgatni annyi iszonyat, alázatosság és annyi megalázás történetét is. Különösen nehéz volt hallani a fekete emberek ütlegeléseiről, felgyújtásáról és meglincseléséről. És ekkor azt mondtam: "Tudod, ez egy kicsit mély. Szünetre van szükségem. Bekapcsolom a rádiót." Bekapcsoltam, és mi várt? Ferguson, Missouri, Michael Brown, 18 éves fekete fiú, fegyvertelenül, lelőtte egy fehér rendőr, holtan feküdt a földön, négy órán át vérzett, míg a nagyanyja és kisgyerekek és szomszédai elborzadva figyelték, és arra gondoltam, hogy itt van, ismét. Ez a fekete emberek elleni erőszak, ez a durvaság, évszázadok óta tart. Úgy értem, ugyanaz a sztori. Csupán a nevek különböznek. Lehetett volna Amadou Diallo. Lehetett volna Sean Bell. Lehetett volna Oscar Grant. Lehetett volna Trayvon Martin.
This violence, this brutality, is really something that's part of our national psyche. It's part of our collective history. What are we going to do about it? You know that part of us that still crosses the street, locks the doors, clutches the purses, when we see young black men? That part.
Ez az erőszak, ez a kegyetlenség valóban egy olyan dolog, ami része a nemzeti szellemünknek. Része a közös történelmünknek. Mit teszünk ezzel kapcsolatban? Ismered azt a részünket, amely átszeli az utat, bezárja az ajtókat, szorongatja a pénztárcáját, mikor fekete embert látunk? Azt a részünket.
I mean, I know we're not shooting people down in the street, but I'm saying that the same stereotypes and prejudices that fuel those kinds of tragic incidents are in us. We've been schooled in them as well. I believe that we can stop these types of incidents, these Fergusons from happening, by looking within and being willing to change ourselves.
Vagyis, tudom, nem lövünk emberekre az utcán, de azt mondom, hogy ugyanazok a sztereotípiák és előítéletek, amelyek fokozzák azokat a tragikus incidenseket, bennünk vannak. Erre is neveltek minket. Hiszem, hogy meg tudjuk akadályozni, hogy az effajta események, ezek a Ferguson-félék megtörténjenek azzal, hogy magunkba tekintünk, és hajlandóak leszünk változni.
So I have a call to action for you. There are three things that I want to offer us today to think about as ways to stop Ferguson from happening again; three things that I think will help us reform our images of young black men; three things that I'm hoping will not only protect them but will open the world so that they can thrive. Can you imagine that? Can you imagine our country embracing young black men, seeing them as part of our future, giving them that kind of openness, that kind of grace we give to people we love? How much better would our lives be? How much better would our country be?
Tehát arra hívlak, hogy tegyünk valamit. Három dolgot szeretnék elmondani, ami arra mutat utat, hogyan akadályozhatjuk meg, hogy Ferguson újra megtörténjen; három dolog, amiről azt gondolom, hogy segíthet megváltoztatni a fekete emberekről alkotott képünket; három dolog, amellyel kapcsolatban azt remélem, hogy nem csak megvédi őket, de kinyitja a világot számukra, hogy boldogulhassanak. El tudják képzelni ezt? El tudják képzelni, hogy az országunk fiatal feketéket karoljon fel, hogy a jövőnk részeként tekintsen rájuk, megadva azt a nyitottságot, azt a jóindulatot, amit a szeretteinknek adunk? Mennyivel lenne jobb az életünk? Mennyivel jobb lenne országunk?
Let me just start with number one. We gotta get out of denial. Stop trying to be good people. We need real people. You know, I do a lot of diversity work, and people will come up to me at the beginning of the workshop. They're like, "Oh, Ms. Diversity Lady, we're so glad you're here" -- (Laughter) -- "but we don't have a biased bone in our body." And I'm like, "Really? Because I do this work every day, and I see all my biases."
Hadd kezdjem az első számú gondolattal. Kiűzzük az elutasítást. Ne próbáljunk többé jó emberek lenni. Valós emberekre van szükségünk. Sok diverzitás témájú munkát végzek, és az emberek a műhelymunka elején odajönnek hozzám, ilyenszerűen: "Oh, Ms. Diverzitás, nagyon örülünk, hogy itt van" -- (Nevetés) -- "de nem vagyunk hajlamosak az elfogultságra." Erre én: "Valóban? Mert én napirenden ezt csinálom, és látom, mennyire elfogult vagyok."
I mean, not too long ago, I was on a plane and I heard the voice of a woman pilot coming over the P.A. system, and I was just so excited, so thrilled. I was like, "Yes, women, we are rocking it. We are now in the stratosphere." It was all good, and then it started getting turbulent and bumpy, and I was like, "I hope she can drive." (Laughter) I know. Right. But it's not even like I knew that was a bias until I was coming back on the other leg and there's always a guy driving and it's often turbulent and bumpy, and I've never questioned the confidence of the male driver. The pilot is good. Now, here's the problem. If you ask me explicitly, I would say, "Female pilot: awesome." But it appears that when things get funky and a little troublesome, a little risky, I lean on a bias that I didn't even know that I had. You know, fast-moving planes in the sky, I want a guy. That's my default. Men are my default. Who is your default? Who do you trust? Who are you afraid of? Who do you implicitly feel connected to? Who do you run away from?
Például, nem olyan régen repülővel utaztam, és hallottam egy női pilóta hangját a hangszórókból, és nagyon izgatott és boldog lettem. Gondoltam, "Igen, mi hölgyek, nagyszerűek vagyunk, már a sztratoszférába is eljutottunk." Minden rendben volt, aztán turbulencia volt meg rázkódtunk, és én kb. úgy voltam, hogy: "Remélem, tud vezetni." (Nevetés) Tudom. Rendben. Nem is tudtam, hogy létezik ez az elfogultságom, addig, amíg újra nem repülőztem. A pilóták férfiak általában, és gyakran turbulens meg rázós az út, és én sosem kételkedtem egy férfi pilótában. A pilóta jó. Na most, itt a probléma. Ha határozottan megkérdezel, azt mondanám: "Női pilóta: csodálatos." De néha a dolgok kissé rázósak, és kicsit bajosak, kissé veszélyesek. Egy olyan elfogultságra támaszkodtam, amiről nem is tudtam, hogy létezik. Tudják, gyorsan közlekedő gépek az égen, pasit akarok. Ez az én vétkem. A férfiak az én makacsságom. Mi a te makacsságod? Kiben bízol? Kitől félsz? Kihez érzed föltétlenül közel magad? Ki elől szaladsz el?
I'm going to tell you what we have learned. The implicit association test, which measures unconscious bias, you can go online and take it. Five million people have taken it. Turns out, our default is white. We like white people. We prefer white. What do I mean by that? When people are shown images of black men and white men, we are more quickly able to associate that picture with a positive word, that white person with a positive word, than we are when we are trying to associate positive with a black face, and vice versa. When we see a black face, it is easier for us to connect black with negative than it is white with negative. Seventy percent of white people taking that test prefer white. Fifty percent of black people taking that test prefer white. You see, we were all outside when the contamination came down.
Elmondom, mit tanultam. Az Implicit Asszociációs Teszt a tudattalan elfogultságot méri, online elvégezheted te is. 5 millió ember végezte el. Kiderült, mi a fehér emberekkel szemben vagyunk elfogultak. Szeretjük a fehéreket. Mit értek ezalatt? Mikor az emberek fehérekről és feketékről mutatnak képeket, leginkább arra vagyunk hajlamosak, hogy a fehér embert ábrázoló képet egy pozitív szóval illessük, csak utána tudjuk megpróbálni, hogy a pozitívat egy fekete arccal társítsuk. És fordítva is: Mikor fekete arcot látunk, könnyebb számunkra a feketéket negatívummal kapcsolni össze, mint hogy a fehérre tekintsünk negatívként. A tesztet elvégző emberek 70%-a a fehéreket kedveli. A feketék 50%-a pedig a fehéreket kedveli. Látjátok, mindannyian kint voltunk, mikor a fertőzés lecsapott.
What do we do about the fact that our brain automatically associates? You know, one of the things that you probably are thinking about, and you're probably like, you know what, I'm just going to double down on my color blindness. Yes, I'm going to recommit to that. I'm going to suggest to you, no. We've gone about as far as we can go trying to make a difference trying to not see color. The problem was never that we saw color. It was what we did when we saw the color. It's a false ideal. And while we're busy pretending not to see, we are not being aware of the ways in which racial difference is changing people's possibilities, that's keeping them from thriving, and sometimes it's causing them an early death.
Mit teszünk azzal, mikor az agyunk automatikusan asszociál? Valószínűleg most mindannyian így gondolkodtok: Azt sugallom, hogy kevésbé érdekeljen, hogy kinek milyen a bőrszíne? Igen, erre köteleztem el magam. De azt javaslom, hogy inkább ne. A lehető legmesszebbre mentünk, hogy igyekezzünk kiküszöbölni azt, hogy a színt lássuk. A gond sosem az volt, hogy a színt láttuk, hanem az, hogy mit tettünk olyankor. Ez egy hamis kép. És mialatt lefoglal annak tettetése, hogy nem látunk, nem vagyunk annak tudatában, hogy a faji különbségek hogyan változtatják meg az emberek boldogulásra adott lehetőségeit, ami néha még korai halált is okoz.
So in fact, what the scientists are telling us is, no way. Don't even think about color blindness. In fact, what they're suggesting is, stare at awesome black people. (Laughter) Look at them directly in their faces and memorize them, because when we look at awesome folks who are black, it helps to dissociate the association that happens automatically in our brain. Why do you think I'm showing you these beautiful black men behind me? There were so many, I had to cut them. Okay, so here's the thing: I'm trying to reset your automatic associations about who black men are. I'm trying to remind you that young black men grow up to be amazing human beings who have changed our lives and made them better.
Szóval, amit a tudósok mondanak nekünk: semmiképp. Ne is gondoljatok a színvakságra. Tulajdonképpen, amit ők javasolnak az az, hogy bámuljuk a lenyűgöző feketéket. (Nevetés) Nézzük közvetlenül az arcukat, és jegyezzük meg őket. Mert mikor klassz fekete emberekre nézünk, segít eloszlatni az agyunkban automatikusan kialakuló asszociációt. Mit gondoltok, miért mutatom nektek ezeket a szép feketéket itt mögöttem? Sokan voltak, ki kellett vennem belőlük. Rendben, tehát így állunk: Megpróbálom újraállítani a feketékről alkotott automatikus asszociációitokat. Megpróbállak emlékeztetni, hogy a fiatal feketék nagyszerű emberi lényekké nőnek, akik megváltoztatták az életünket, és jobbá tették azokat.
So here's the thing. The other possibility in science, and it's only temporarily changing our automatic assumptions, but one thing we know is that if you take a white person who is odious that you know, and stick it up next to a person of color, a black person, who is fabulous, then that sometimes actually causes us to disassociate too. So think Jeffrey Dahmer and Colin Powell. Just stare at them, right? (Laughter) But these are the things. So go looking for your bias. Please, please, just get out of denial and go looking for disconfirming data that will prove that in fact your old stereotypes are wrong.
Tehát így állunk. Egy másik lehetőség a tudományban, ami csak ideiglenesen változtatja automatikus feltevéseinket, de egy dolog, amit tudunk, hogy ha gondolsz egy fehér emberre, akiről tudod, hogy undok, és összehasonlítod egy színes bőrűvel, egy feketével, aki mesés, akkor ez igazából szintén elkülönítésre ösztönözhet néha. Így véli Jeffrey Dahmer és Colin Powell. Csak bámuljátok őket, rendben? (Nevetés) De ez így van. Tehát keressétek az elfogultságotokat. Kérlek, csak lépjetek ki a tagadásból, és keressétek a cáfoló adatokat, ami bebizonyítja, hogy tulajdonképpen a régi sztereotípiáid hamisak.
Okay, so that's number one: number two, what I'm going to say is move toward young black men instead of away from them. It's not the hardest thing to do, but it's also one of these things where you have to be conscious and intentional about it. You know, I was in a Wall Street area one time several years ago when I was with a colleague of mine, and she's really wonderful and she does diversity work with me and she's a woman of color, she's Korean. And we were outside, it was late at night, and we were sort of wondering where we were going, we were lost. And I saw this person across the street, and I was thinking, "Oh great, black guy." I was going toward him without even thinking about it. And she was like, "Oh, that's interesting." The guy across the street, he was a black guy. I think black guys generally know where they're going. I don't know why exactly I think that, but that's what I think. So she was saying, "Oh, you were going, 'Yay, a black guy'?" She said, "I was going, 'Ooh, a black guy.'" Other direction. Same need, same guy, same clothes, same time, same street, different reaction. And she said, "I feel so bad. I'm a diversity consultant. I did the black guy thing. I'm a woman of color. Oh my God!" And I said, "You know what? Please. We really need to relax about this." I mean, you've got to realize I go way back with black guys. (Laughter) My dad is a black guy. You see what I'm saying? I've got a 6'5" black guy son. I was married to a black guy. My black guy thing is so wide and so deep that I can pretty much sort and figure out who that black guy is, and he was my black guy. He said, "Yes, ladies, I know where you're going. I'll take you there."
Rendben, tehát ez az első. Második, amit mondanék, hogy inkább közelítsünk, minthogy eltávolodjunk tőlük. Ez nem egy nehéz dolog, de szintén egyike azoknak, amelyekre tudatosan oda kell figyelnünk. Tudják, néhány évvel ezelőtt voltam a Wall Street térségben, egyik kollégámmal, aki egyébként nagyszerű ember, és együtt dolgozunk a diverzitáson, és ő is színes bőrű, koreai. És kint voltunk egy késő éjszaka, és próbáltuk felfedezni, hogy merre tartunk, el voltunk tévedve. És megláttam egy embert az út túloldalán, és gondoltam: "Nagyszerű! Fekete srác." Felé indultam anélkül, hogy gondolkodtam volna ezen. És a kollégám: "Ó, ez érdekes." A másik oldalon lévő srác egy fekete fiú volt. Úgy gondolom, a fekete srácok általában tudják, merre mennek. Nem tudom, miért gondolom így, de így gondolom. Később mondta nekem, hogy én így voltam: "Hurrá, egy fekete srác!" Ő meg: "Űűű, egy fekete srác." Más irány, ugyanazok a szükségletek, ugyanaz az alak, ugyanazok a ruhák, ugyanabban az időben, ugyanazon az utcán, különböző reakció. Így szólt:"Kellemetlen, én mint diverzitási tanácsadó, és ez a fekete srácos dolog. Én is színes vagyok. Jézusom!" És azt mondtam: "Tudod mit? Kérlek. Inkább lazítsunk." Úgy értem, rá kell jönnöd, elfogult vagyok a fekete haverokkal. (Nevetés) Apukám fekete. Értitek, mit mondok? Van egy 1,95 m magas fekete fiam. Fekete férfihoz mentem férjhez. A fekete srác ideám, olyan széles és mély, hogy rögtön rájövök, hogy ki az a fekete srác, és ő az én fekete srácom volt. Azt mondta: "Igen hölgyek, tudom, hogy merre mennek. Elviszem oda önöket."
You know, biases are the stories we make up about people before we know who they actually are. But how are we going to know who they are when we've been told to avoid and be afraid of them? So I'm going to tell you to walk toward your discomfort. And I'm not asking you to take any crazy risks. I'm saying, just do an inventory, expand your social and professional circles. Who's in your circle? Who's missing? How many authentic relationships do you have with young black people, folks, men, women? Or any other major difference from who you are and how you roll, so to speak? Because, you know what? Just look around your periphery. There may be somebody at work, in your classroom, in your house of worship, somewhere, there's some black young guy there. And you're nice. You say hi. I'm saying go deeper, closer, further, and build the kinds of relationships, the kinds of friendships that actually cause you to see the holistic person and to really go against the stereotypes. I know some of you are out there,
Tudjátok, az elfogultsági történetek azok, amiket az emberekről találunk ki, mielőtt tudnánk, hogy valójában kik is. De hogyan is tudhatnánk meg, hogy kik ők, ha azt mondták nekünk, hogy kerüljük őket és féljünk tőlük? Tehát azt mondom nektek, hogy sétáljatok a kellemetlenség felé. És nem arra kérlek, hogy durva veszélyekbe sodródjatok. Csak azt mondom, mint egy leltárat, bővítsd a szociális és szakmai köreidet. Ki van a te körödben? Ki hiányzik? Mennyi autentikus kapcsolatod van fekete fiatalokkal, nőkkel és férfiakkal? Vagy bármilyen más tőled jelentősen különböző emberrel, és hogy nyomod, úgymond? Mert, tudod mit? Csak nézz körül a periférián. Valaki lehet a munkahelyen, az iskoládban, az imaházadban, valahol, akad néhány fekete ember. És te kedves vagy, köszönsz. Azt mondom, menj mélyebbre, tovább, és építsd ki azokat a kapcsolatokat, a barátságokat, amelyeknek eredményeképpen láthatod a holisztikus személyt, és valóban ellenszegülhetsz a sztereotípiáknak. Tudom, hogy néhányan köztetek,
I know because I have some white friends in particular that will say, "You have no idea how awkward I am. Like, I don't think this is going to work for me. I'm sure I'm going to blow this." Okay, maybe, but this thing is not about perfection. It's about connection. And you're not going to get comfortable before you get uncomfortable. I mean, you just have to do it. And young black men, what I'm saying is if someone comes your way, genuinely and authentically, take the invitation. Not everyone is out to get you. Go looking for those people who can see your humanity. You know, it's the empathy and the compassion that comes out of having relationships with people who are different from you. Something really powerful and beautiful happens: you start to realize that they are you, that they are part of you, that they are you in your family, and then we cease to be bystanders and we become actors, we become advocates, and we become allies. So go away from your comfort into a bigger, brighter thing, because that is how we will stop another Ferguson from happening. That's how we create a community where everybody, especially young black men, can thrive.
tudom, mert van pár fehér barátom, akik azt fogják mondani, hogy: "Nem is gondolnád, milyen kényelmetlen. Nem hiszem, hogy ez menni fog számomra. Biztos vagyok benne, hogy elrontom." Lehet, de ez nem a tökéletességről, hanem a kapcsolatról szól. És addig nem lehetünk kényelemben, amíg nem érezzük magunkat kényelmetlenül. Úgy értem, egyszerűen meg kell tenned. És fiatal feketék, nektek meg azt mondom, hogy ha valaki felétek tart, hitelesen és és autentikusan, fogadjátok el. Senki nem akar elkapni. Menj, és keresd azokat az embereket, akik látják az embert benned. Tudod, ez az empátia és az érzékenység, ami akkor jön elő, mikor tőled különböző emberekkel kerülsz kapcsolatba. Valami igazán erős és szép dolog történik: elkezdesz rájönni, hogy ők olyanok, mint te, hogy mindannyian a részed, hogy a családodból valók, és többé már nem szemlélők leszünk, színészekké válunk, ügyvédek leszünk, és szövetségesek. Nos, lépjetek ki a kényelemből egy nagyobb, derültebb dolog felé, mert ez az, ahogyan megakadályozhatjuk, hogy egy másik Ferguson történjen. Így építünk közösséget, ahol mindenki, különösen a fiatal feketék, boldogulhatnak.
So this last thing is going to be harder, and I know it, but I'm just going to put it out there anyway. When we see something, we have to have the courage to say something, even to the people we love. You know, it's holidays and it's going to be a time when we're sitting around the table and having a good time. Many of us, anyways, will be in holidays, and you've got to listen to the conversations around the table. You start to say things like, "Grandma's a bigot." (Laughter) "Uncle Joe is racist." And you know, we love Grandma and we love Uncle Joe. We do. We know they're good people, but what they're saying is wrong. And we need to be able to say something, because you know who else is at the table? The children are at the table. And we wonder why these biases don't die, and move from generation to generation? Because we're not saying anything. We've got to be willing to say, "Grandma, we don't call people that anymore." "Uncle Joe, it isn't true that he deserved that. No one deserves that." And we've got to be willing to not shelter our children from the ugliness of racism when black parents don't have the luxury to do so, especially those who have young black sons. We've got to take our lovely darlings, our future, and we've got to tell them we have an amazing country with incredible ideals, we have worked incredibly hard, and we have made some progress, but we are not done. We still have in us this old stuff about superiority and it is causing us to embed those further into our institutions and our society and generations, and it is making for despair and disparities and a devastating devaluing of young black men. We still struggle, you have to tell them, with seeing both the color and the character of young black men, but that you, and you expect them, to be part of the forces of change in this society that will stand against injustice and is willing, above all other things, to make a society where young black men can be seen for all of who they are.
Szóval ez az utolsó dolog nehéz lesz, és tudom is, de akárhogyan is, ki fogom fejteni. Ha valami rossznak vagyunk a tanúja, ellen kell szegülnünk, még azoknak az embereknek is, akiket szeretünk. Tudják, ünnepek vannak, és egy olyan időszak jön, mikor mindenki jól érzi magát az asztal köré ülve. Sokan közülünk mindenképp ünnepelni fognak, és meg kell hallgatnod a társalgásukat az asztal körül. Elkezdheted így a mondanivalód, "A nagyi egy bigott." (Nevetés) "Joe nagybácsi rasszista." És tudjátok, szeretjük a nagyit meg Joe nagybácsit. Tényleg. Tudjuk, hogy jó emberek, de amit mondanak, az nem helyes. És tudnunk kell mondani valamit, mert tudjátok ki ül még az asztalnál? A gyerekek. És csodálkozunk, hogy az előítéletek nem halnak ki, és terjednek tovább. Mert nem mondunk semmit. Akarnunk kell azt mondani: "Nagyi, mi nem hívjuk az embereket így többé." "Joe bácsi, nem igaz, hogy ezt érdemelte. Senki nem érdemli meg." És a gyerekeinket sem akarhatjuk a rasszizmus rondaságától elbújtatni, mikor a fekete szülőknek nincs arra lehetősége, hogy ezt tegyék, főleg azok, akiknek fiatal fiaik vannak. Vegyük a drága szeretteinket, a jövőnket, és mondjuk el nekik, hogy egy lenyűgöző országban élünk, hihetetlen ideákkal. Nagyon keményen dolgoztunk, és nagyon sokat fejlődtünk, de még nem végeztünk. Még bennünk él ez a régi dolog a felsőbbrendűségről, amely arra késztet, hogy mindazt beágyazzuk az intézményeinkbe, a társadalmunkba és generációinkba, és ez a fiatal fekete emberek kétségbeejtéséhez, egyenlőtlenségéhez, és a romboló leértékeléséhez vezet. Küzdeni fogunk, el kell mondanod nekik, mi mind a két színt látjuk, és a fiatal feketék karakterét, kivéve téged, és elvárod tőlük, hogy ebben a társadalomban a változás erejének részei legyenek, ami az igazságtalanság ellen fog állni, és az lesz a szándéka mindenek felett, hogy egy olyan társadalmat építsen, ahol a feketék igazi értékeit láthatjuk.
So many amazing black men, those who are the most amazing statesmen that have ever lived, brave soldiers, awesome, hardworking laborers. These are people who are powerful preachers. They are incredible scientists and artists and writers. They are dynamic comedians. They are doting grandpas, caring sons. They are strong fathers, and they are young men with dreams of their own.
Annyi lenyűgöző fekete ember van, akik a legnagyszerűbbek a valaha élt állampolgárok között, bátor katonák, csodálatos, keményen dolgozó munkások. Ezek az emberek, akik hatalmas prédikátorok. Hihetetlen tudósok és művészek és írók. Dinamikus komikusok. Elöregedő nagyapák, törődő fiúk. Erős apák, és saját álmaikkal élő fiatalemberek.
Thank you.
Köszönöm!
(Applause)
(Taps)