I grew up in New York City, between Harlem and the Bronx. Growing up as a boy, we were taught that men had to be tough, had to be strong, had to be courageous, dominating -- no pain, no emotions, with the exception of anger -- and definitely no fear; that men are in charge, which means women are not; that men lead, and you should just follow and do what we say; that men are superior; women are inferior; that men are strong; women are weak; that women are of less value, property of men, and objects, particularly sexual objects. I've later come to know that to be the collective socialization of men, better known as the "man box." See this man box has in it all the ingredients of how we define what it means to be a man. Now I also want to say, without a doubt, there are some wonderful, wonderful, absolutely wonderful things about being a man. But at the same time, there's some stuff that's just straight up twisted, and we really need to begin to challenge, look at it and really get in the process of deconstructing, redefining, what we come to know as manhood.
Én New York City-ben nőttem fel, Harlem és Bronx között. Minket fiúkat arra tanítottak, hogy a férfiaknak keményeknek kell lenniük, erőseknek, bátraknak, dominánsaknak – semmi fájdalom, semmi érzelem, a haragot kivéve – és természetesen semmi félelem – hogy a férfi az úr, ami azt jelenti, hogy nem a nő; hogy a férfiak dirigálnak és Önöknek csak engedelmeskedni kell és csinálni, amit mondunk; hogy a férfiak felsőbbrendűek, a nők alsóbbrendűek; hogy a férfiak erősek, a nők gyengék; hogy a nők kevesebbet érnek – a férfiak tulajdonai – és hogy tárgyak, főként szexuális tárgyak. Később arra jöttem rá, hogy ez az egész a férfiak kollektív szocializációja, ismertebb nevén a „férfi doboz”. Kérem, ez a férfi doboz tartalmazza mindazt, ami leírja, hogy mit jelent férfinek lenni. Már most el akarom mondani, hogy kétségtelenül sok gyönyörű, gyönyörű, abszolút gyönyörű dolog van abban, ha az ember férfi. De ugyanakkor vannak dolgok, amik egyszerűen teljesen eltorzultak. És tényleg ideje lenne, hogy megkérdőjelezzük, szemügyre vegyük és elkezdjük lebontani, újraértelmezni azt, hogy mit értünk férfiasság alatt.
This is my two at home, Kendall and Jay. They're 11 and 12. Kendall's 15 months older than Jay. There was a period of time when my wife -- her name is Tammie -- and I, we just got real busy and whip, bam, boom: Kendall and Jay. (Laughter) And when they were about five and six, four and five, Jay could come to me, come to me crying. It didn't matter what she was crying about, she could get on my knee, she could snot my sleeve up, just cry, cry it out. Daddy's got you. That's all that's important.
Ez itt a két kicsim otthon, Kendall és Jay. 11 és 12 évesek. Kendall 15 hónappal idősebb Jay-nél. Volt egy időszak, amikor a feleségem, akinek Tammie a neve, és én, mi nagyon elfoglaltak voltunk, és bumm bele apait-anyait: lett belőle Kendall és Jay. (Nevetés) És amikor öt és hat, négy és öt évesek voltak, Jay odajöhetett hozzám, odajöhetett hozzám sírni. Mindegy volt, hogy miért sír, ráülhetett a térdemre, beletörölhette az arcát a ruhám ujjába, csak sírt, kisírhatta magát. Apuci itt van neked. Csak ez az, ami fontos.
Now Kendall on the other hand -- and like I said, he's only 15 months older than her -- he'd come to me crying, it's like as soon as I would hear him cry, a clock would go off. I would give the boy probably about 30 seconds, which means, by the time he got to me, I was already saying things like, "Why are you crying? Hold your head up. Look at me. Explain to me what's wrong. Tell me what's wrong. I can't understand you. Why are you crying?" And out of my own frustration of my role and responsibility of building him up as a man to fit into these guidelines and these structures that are defining this man box, I would find myself saying things like, "Just go in your room. Just go on, go on in your room. Sit down, get yourself together and come back and talk to me when you can talk to me like a --" what? (Audience: Man.) Like a man. And he's five years old. And as I grow in life, I would say to myself, "My God, what's wrong with me? What am I doing? Why would I do this?" And I think back. I think back to my father.
Na most ezzel ellentétben Kendall – és amint mondtam, ő mindössze 15 hónappal idősebb a húgánál – amikor ő odajött hozzám sírva, amint meghallottam, hogy sír, mintha egy riasztó szólalt volna meg. Általában adtam a fiúnak 30 másodpercet, úgyhogy mire odaért hozzám, már olyan dolgokat mondtam, mint pl. „Miért sírsz? Fel a fejjel. Nézz rám! Magyarázd el, mi a baj! Mondd el nekem, mi baj van! Nem értelek. Miért sírsz?” És a szerepemből és a felelősségemből fakadó frusztrációm miatt, hogy olyan férfit faragjak belőle, hogy megfeleljen ezeknek az előírásoknak és ezeknek a szabályoknak, amiket a férfi doboz tartalmaz, azon kaptam magam, hogy olyanokat mondok, mint „Menj szépen a szobádba! Csak menj, menj a szobádba! Ülj le, szedd össze magad, és majd csak akkor gyere vissza és beszélj velem, ha majd úgy beszélsz hozzám, mint egy” – Micsoda is? (Közönség: Férfi.) „mint egy férfi.” És 5 éves volt. És ahogy telt-múlt az idő, azt mondtam magamnak: „Istenem, mi a baj velem? Mit csinálok? Miért csinálom ezt?” És visszagondolok. Visszagondolok az apámra.
There was a time in my life where we had a very troubled experience in our family. My brother, Henry, he died tragically when we were teenagers. We lived in New York City, as I said. We lived in the Bronx at the time, and the burial was in a place called Long Island, it was about two hours outside of the city. And as we were preparing to come back from the burial, the cars stopped at the bathroom to let folks take care of themselves before the long ride back to the city. And the limousine empties out. My mother, my sister, my auntie, they all get out, but my father and I stayed in the limousine, and no sooner than the women got out, he burst out crying. He didn't want cry in front of me, but he knew he wasn't going to make it back to the city, and it was better me than to allow himself to express these feelings and emotions in front of the women. And this is a man who, 10 minutes ago, had just put his teenage son in the ground -- something I just can't even imagine. The thing that sticks with me the most is that he was apologizing to me for crying in front of me, and at the same time, he was also giving me props, lifting me up, for not crying.
Volt egy idő az életemben, amikor egy nagyon fájó esemény történt a családunkban. A fivérem, Henry, tragikus módom elhunyt, amikor tizenévesek voltunk. New York City-ben éltünk, amint mondtam. Bronxban éltünk abban az időben. És a temetés egy Long Island nevű helyen zajlott, kétórányira a várostól. És amikor készülődtünk visszajönni a temetésről, a kocsik megálltak a mosdóknál, hogy az emberek rendbe rakják magukat a hosszú visszaút előtt. És akkor kiürült a limuzin. Édesanyám, a húgom, a nagynéném, mindannyian kiszálltak, de az apám és én bennmaradtunk a limuzinban. És alighogy a nők kiszálltak, kitört belőle a sírás. Nem akart előttem sírni. De tudta, hogy nem fogja kibírni a városig, és jobb volt előttem, mint hogy megengedje magának, hogy ezeket az érzéseket és érzelmeket a nők előtt fejezze ki. És ez egy férfi, aki 10 perccel korábban temette el a saját tizenéves fiát – valami, amit egyszerűen elképzelni sem tudok. Ami a legjobban megmaradt bennem, az az, hogy bocsánatot kért tőlem azért, hogy előttem sír. És ugyanakkor megdicsért, elismerését fejezte ki azért, hogy én nem sírok.
I come to also look at this as this fear that we have as men, this fear that just has us paralyzed, holding us hostage to this man box. I can remember speaking to a 12-year-old boy, a football player, and I asked him, I said, "How would you feel if, in front of all the players, your coach told you you were playing like a girl?" Now I expected him to say something like, I'd be sad; I'd be mad; I'd be angry, or something like that. No, the boy said to me -- the boy said to me, "It would destroy me." And I said to myself, "God, if it would destroy him to be called a girl, what are we then teaching him about girls?"
Ráismertem ezen kívül erre a félelemre, ami bennünk férfiakban van, erre a félelemre, ami megbénít, ami a férfi doboz miatt gúzsba köt minket. Emlékszem, beszéltem egyszer egy 12 éves fiúval, egy focistával, és megkérdeztem tőle, hogy „Hogy éreznéd magad, ha az edződ a többi játékos előtt azt mondaná neked, hogy úgy játszol, mint egy lány?” Na most, én arra számítottam, hogy olyasmit fog mondani, mint pl. hogy „szomorú lennék, dühös lennék, mérges lennék” vagy valami ilyesmit. Nem, a fiú azt mondta nekem, a fiú azt mondta nekem: „Az megsemmisítene.” És azt mondtam magamnak: „Istenem, ha megsemmisítené az, hogyha lánynak neveznék, akkor mit tanítunk mi neki a lányokról?”
(Applause)
(Taps)
It took me back to a time when I was about 12 years old. I grew up in tenement buildings in the inner city. At this time we're living in the Bronx, and in the building next to where I lived there was a guy named Johnny. He was about 16 years old, and we were all about 12 years old -- younger guys. And he was hanging out with all us younger guys. And this guy, he was up to a lot of no good. He was the kind of kid who parents would have to wonder, "What is this 16-year-old boy doing with these 12-year-old boys?" And he did spend a lot of time up to no good. He was a troubled kid. His mother had died from a heroin overdose. He was being raised by his grandmother. His father wasn't on the set. His grandmother had two jobs. He was home alone a lot. But I've got to tell you, we young guys, we looked up to this dude, man. He was cool. He was fine. That's what the sisters said, "He was fine." He was having sex. We all looked up to him.
Ez visszarepített abba az időbe, amikor kb. 12 éves voltam. Én bérházakban nőttem fel a belvárosban. Abban az időben Bronxban éltünk. És a szomszédos épületben volt egy Johnny nevű srác. Kb. 16 éves volt, és mi pedig mindannyian olyan 12 évesek – fiatalabb srácok. És ő folyton velünk, fiatalabbakkal lógott. És ez a srác folyton rosszban sántikált. Az a fajta gyerek volt, akiről a szülők értetlenkedve kérdezték: „Mit csinál ez a 16 éves srác a 12 évesekkel?” És ő tényleg sokszor tett rossz fát a tűzre. Problémás gyerek volt. Az édesanyja heroin túladagolásban halt meg. A nagyanyja nevelte fel. Az apjának színét sem láttuk. A nagyanyjának két állása volt. A srác sokat volt otthon egyedül. De meg kell, hogy mondjam, mi fiatalok, mi felnéztünk erre a srácra. Menő volt. Helyes volt. Ezt mondták a lánytestvérek: „Helyes srác.” Ő már szexelt. Mindannyian felnéztünk rá.
So one day, I'm out in front of the house doing something -- just playing around, doing something -- I don't know what. He looks out his window; he calls me upstairs; he said, "Hey Anthony." They called me Anthony growing up as a kid. "Hey Anthony, come on upstairs." Johnny call, you go. So I run right upstairs. As he opens the door, he says to me, "Do you want some?" Now I immediately knew what he meant. Because for me growing up at that time, and our relationship with this man box, "Do you want some?" meant one of two things: sex or drugs -- and we weren't doing drugs. Now my box, my card, my man box card, was immediately in jeopardy. Two things: One, I never had sex. We don't talk about that as men. You only tell your dearest, closest friend, sworn to secrecy for life, the first time you had sex. For everybody else, we go around like we've been having sex since we were two. There ain't no first time. (Laughter) The other thing I couldn't tell him is that I didn't want any. That's even worse. We're supposed to always be on the prowl. Women are objects, especially sexual objects.
Egy nap a ház előtt csináltam valamit – csak játszottam valamit – már nem tudom, mit. Kinézett az ablakon és felhívott magához, azt mondta: „Hé, Anthony!” Anthony-nak szólítottak kissrác koromban. „Hé, Anthony, gyere már fel!” Ha Johnny szólt, már mentél is. Úgyhogy futottam is fel az emeletre. Ahogy kinyitotta az ajtót, azt mondta nekem: „Akarsz egy kicsit?” Na most én egyből tudtam, hogy mit akar. Mert abban az időben felnőve és tekintve a kapcsolatomat ezzel a férfi dobozzal, az „akarsz egy kicsit?” két dolgot jelenthetett: szexet vagy drogot – és mi nem drogoztunk. Na most a dobozom, a belépőkártyám, a férfi doboz belépőkártyám egyből veszélybe került. Két dolog: egyik, hogy soha nem szexeltem azelőtt. Mi férfiként nem beszélünk erről. Csak a legkedvesebb, legjobb barátodnak mondod el, élete végéig titoktartásra megesketve, az első alkalmat, amikor szexeltél. Mindenki mással úgy viselkedsz, mintha már 2 éves korod óta rendszeresen szexelnél. Nincs első alkalom. (Nevetés) A másik, amit nem mondhattam neki, hogy én nem akarok szexelni. Ez még rosszabb. Elvileg mi folyton zsákmányra vadászunk. A nők tárgyak, különösen szexuális tárgyak.
Anyway, so I couldn't tell him any of that. So, like my mother would say, make a long story short, I just simply said to Johnny, "Yes." He told me to go in his room. I go in his room. On his bed is a girl from the neighborhood named Sheila. She's 16 years old. She's nude. She's what I know today to be mentally ill, higher-functioning at times than others. We had a whole choice of inappropriate names for her. Anyway, Johnny had just gotten through having sex with her. Well actually, he raped her, but he would say he had sex with her. Because, while Sheila never said no, she also never said yes.
Mindenesetre semmi ilyet nem mondhattam neki. Úgyhogy, ahogy édesanyám szokta mondani, fogjuk rövidre. Egyszerűen azt mondtam Johnnynak: „Igen.” Mondta, hogy menjek be a szobájába. Hát bementem. Az ágyán volt egy lány a szomszédból, akit Sheila-nak hívtak. 16 éves volt. Meztelen. Ma azt mondanám rá, hogy szellemi fogyatékos volt, időnként magasabban funkcionált, mint máskor. Egy egész sor illetlen becenevünk volt rá. Mindegy, szóval Johnny épp akkor feküdt le vele. Igazából megerőszakolta, de ő azt mondta, hogy szexelt vele. Ugyanis Sheila soha nem mondott nemet, de soha nem mondott igent sem.
So he was offering me the opportunity to do the same. So when I go in the room, I close the door. Folks, I'm petrified. I stand with my back to the door so Johnny can't bust in the room and see that I'm not doing anything, and I stand there long enough that I could have actually done something. So now I'm no longer trying to figure out what I'm going to do; I'm trying to figure out how I'm going to get out of this room. So in my 12 years of wisdom, I zip my pants down, I walk out into the room, and lo and behold to me, while I was in the room with Sheila, Johnny was back at the window calling guys up. So now there's a living room full of guys. It was like the waiting room in the doctor's office. And they asked me how was it, and I say to them, "It was good," and I zip my pants up in front of them, and I head for the door.
Tehát felajánlotta nekem a lehetőséget, hogy megtegyem ugyanezt. Úgyhogy mikor bementem a szobába, becsuktam az ajtót. Emberek, én teljesen ledermedtem. Ott állok háttal az ajtónak támaszkodva, hogy Johnny nehogy berontson a szobába és lássa, hogy nem csinálok semmit. És addig álltam ott, hogy akár csinálhattam is volna valamit. Úgyhogy most már nem azon gondolkoztam, hogy mit fogok csinálni, hanem azon, hogy hogyan fogok kijutni a szobából. Úgyhogy a 12 év bölcsességemmel lehúztam a sliccem és kisétáltam a nappaliba. Nagy meglepetésemre, amíg én Sheila-val voltam a szobában, Johnny hátul az ablaknál hívott más srácokat az emeletre. Úgyhogy a nappali tele volt más srácokkal. Olyan volt, mint a váróterem az orvosnál. És azt kérdezték, milyen volt. Én meg azt mondtam nekik: „Jó volt.” És felhúztam a sliccemet előttük, és az ajtóhoz indultam.
Now I say this all with remorse, and I was feeling a tremendous amount of remorse at that time, but I was conflicted, because, while I was feeling remorse, I was excited, because I didn't get caught. But I knew I felt bad about what was happening. This fear, getting outside the man box, totally enveloped me. It was way more important to me, about me and my man box card than about Sheila and what was happening to her.
Kérem, én mindezt bűntudattal mondom, és akkor is szörnyű lelkiismeret-furdalásom volt, de össze voltam zavarodva, mert ugyan bűntudatom volt, de izgatott is voltam, mert nem kaptak rajta, de tudtam, hogy rosszul érzem magam amiatt, ami történt. A félelem attól, hogy kilépek a férfi dobozból, teljesen bekebelezett. Az sokkal fontosabb volt számomra, hogy mi lett velem és a férfi doboz kártyámmal, mint Sheila és az, hogy vele mi történt.
See collectively, we as men are taught to have less value in women, to view them as property and the objects of men. We see that as an equation that equals violence against women. We as men, good men, the large majority of men, we operate on the foundation of this whole collective socialization. We kind of see ourselves separate, but we're very much a part of it. You see, we have to come to understand that less value, property and objectification is the foundation and the violence can't happen without it. So we're very much a part of the solution as well as the problem. The center for disease control says that men's violence against women is at epidemic proportions, is the number one health concern for women in this country and abroad.
Tudják, kollektíven minket férfiakat arra tanítanak, hogy értékeljük a nőket kevesebbre, hogy tulajdonnak és a férfiak tárgyainak tekintsük őket. Ezt egy egyenletnek tekintjük, ahol az egyenlőségjel mögött a nők elleni erőszak áll. Mi férfiak, jó férfiak, a férfiak nagy többsége, mi ennek a kollektív szocializációnak az alapján működünk. Mi valahogy különállónak tekintjük magunkat ettől, de nagyon is a részei vagyunk. Tudják, kezdjük megérteni, hogy a kevesebb érték, a tulajdon és a tárgyiasítás az alap, és az erőszak enélkül nem történhet meg. Úgyhogy mi annyira részei vagyunk a megoldásnak is, mint amennyire a problémának. Az egészségügyi központ szerint a férfiak nők ellen irányuló erőszakossága járványszerű méreteket öltött, és ez a nők első számú egészségügyi kockázata ebben az országban és külföldön.
So quickly, I'd like to just say, this is the love of my life, my daughter Jay. The world I envision for her -- how do I want men to be acting and behaving? I need you on board. I need you with me. I need you working with me and me working with you on how we raise our sons and teach them to be men -- that it's okay to not be dominating, that it's okay to have feelings and emotions, that it's okay to promote equality, that it's okay to have women who are just friends and that's it, that it's okay to be whole, that my liberation as a man is tied to your liberation as a woman. (Applause)
Még gyorsan csak annyit szeretnék mondani, hogy ő életem értelme, a kislányom, Jay. Hogy milyen világot képzelek el számára, hogyan szeretném, hogy a férfiak cselekedjenek és viselkedjenek? Szükségem van Önökre is az ügy érdekében. Szeretném, ha együtt dolgoznának velem, és én Önökkel azon, hogy hogyan neveljük a fiainkat és hogyan tanítjuk meg őket férfiként viselkedni – hogy az nem baj, ha nem lesznek basáskodók; hogy teljen normális, hogy vannak érzéseik és érzelmeik; hogy rendben van, ha az egyenlőségre törekszenek; hogy minden OK, ha vannak lányok, akik a barátaik, de semmi több; hogy az a jó, ha teljes emberek lesznek, és hogy az én felszabadulásom, mint férfi, az Önök, mint nők felszabadulásához van kötve.
I remember asking a nine-year-old boy, I asked a nine-year-old boy, "What would life be like for you, if you didn't have to adhere to this man box?" He said to me, "I would be free."
Emlékszem, egyszer megkérdeztem egy kilenc éves kisfiút. Megkérdeztem egy kilenc éves kisfiút: „Milyen lenne az életed, ha nem kéne ehhez a férfi dobozhoz alkalmazkodnod?” Azt válaszolta nekem: „Akkor szabad lennék.”
Thank you folks.
Köszönöm, emberek!
(Applause)
(Taps)