In the great 1980s movie "The Blues Brothers," there's a scene where John Belushi goes to visit Dan Aykroyd in his apartment in Chicago for the very first time. It's a cramped, tiny space and it's just three feet away from the train tracks. As John sits on Dan's bed, a train goes rushing by, rattling everything in the room. John asks, "How often does that train go by?" Dan replies, "So often, you won't even notice it." And then, something falls off the wall.
Az 1980-as évekbeli nagyszerű filmben, a Blues Brothersben van egy jelenet, amikor John Belushi először látogatja meg Dan Aykroydot a chicagói lakásán. A lakás szűkös, és mindössze egy méterre fekszik a vasúti sínektől. Miközben John Dan ágyán üldögél, vonat száguld el a ház mellett, amibe belerázkódik az egész szoba. John megkérdezi: "Milyen gyakran jár erre vonat?" Dan így válaszol: "Olyan gyakran, hogy már fel sem tűnik". Ezután valami leesik a falról.
We all know what he's talking about. As human beings, we get used to everyday things really fast. As a product designer, it's my job to see those everyday things, to feel them, and try to improve upon them. For example, see this piece of fruit? See this little sticker? That sticker wasn't there when I was a kid. But somewhere as the years passed, someone had the bright idea to put that sticker on the fruit. Why? So it could be easier for us to check out at the grocery counter.
Mind tudjuk, miről beszél Dan. Mi, emberek, nagyon gyorsan hozzászokunk a hétköznapi dolgokhoz. Ipari formatervezőként az a feladatom, hogy észrevegyem, érezzem és megpróbáljam feljavítani ezeket a mindennapi dolgokat. Például, látják ezt a gyümölcsöt? Látják rajta a kis matricát? Ez a matrica gyermekkoromban még nem volt ott. De az évek során valakinek az a ragyogó ötlete támadt, hogy rátegye a matricát a gyümölcsre. Miért? Azért, hogy megkönnyítse a fizetést a pénztárnál.
Well that's great, we can get in and out of the store quickly. But now, there's a new problem. When we get home and we're hungry and we see this ripe, juicy piece of fruit on the counter, we just want to pick it up and eat it. Except now, we have to look for this little sticker. And dig at it with our nails, damaging the flesh. Then rolling up that sticker -- you know what I mean. And then trying to flick it off your fingers. (Applause) It's not fun, not at all.
Nos, ez nagyszerű, hisz gyorsan végezhetünk a vásárlással. De ezzel új probléma született. Amikor hazaérünk, megéhezünk és meglátjuk ezt az érett, lédús gyümölcsöt a konyhapulton, csak fel akarjuk kapni és megenni. De most még bajlódnunk kell a kis matricával. Kapargathatjuk a körmünkkel, belemarva a gyümölcshúsba. Aztán felpödörjük a matricát -- tudják, mire gondolok. Majd megpróbáljuk lepöckölni az ujjunkról. (Nevetés) (Taps) Ez nem vicces, egyáltalán nem az.
But something interesting happened. See the first time you did it, you probably felt those feelings. You just wanted to eat the piece of fruit. You felt upset. You just wanted to dive in. By the 10th time, you started to become less upset and you just started peeling the label off. By the 100th time, at least for me, I became numb to it. I simply picked up the piece of fruit, dug at it with my nails, tried to flick it off, and then wondered, "Was there another sticker?"
De történt valami érdekes. Első alkalommal talán önökben is ez az érzés kavargott. Egyszerűen csak meg akarták enni a gyümölcsöt. Bosszankodtak. Csak bele akartak harapni végre. Viszont a tizedik alkalommal már kevésbé mérgelődtek, és csupán kezdték lehámozni a címkét. A századik alkalommal, legalábbis, ami engem illet, én közömbössé váltam. Egyszerűen csak fogtam a gyümölcsöt, belevájtam a körmömet, megpróbáltam lepöckölni, és elcsodálkoztam: "Volt egyáltalán ezen matrica?"
So why is that? Why do we get used to everyday things? Well as human beings, we have limited brain power. And so our brains encode the everyday things we do into habits so we can free up space to learn new things. It's a process called habituation and it's one of the most basic ways, as humans, we learn.
Szóval, miért is van ez? Miért szokjuk meg a hétköznapi dolgokat? Emberek lévén, agyi kapacitásunk véges. Ezért agyunk a mindennapi dolgainkat szokássá alakítja, így tudunk helyet felszabadítani újdonságok megtanulására. Ez a habituáció, a hozzászokás folyamata, az egyik legalapvetőbb módja az emberi tanulásnak.
Now, habituation isn't always bad. Remember learning to drive? I sure do. Your hands clenched at 10 and 2 on the wheel, looking at every single object out there -- the cars, the lights, the pedestrians. It's a nerve-wracking experience. So much so, that I couldn't even talk to anyone else in the car and I couldn't even listen to music. But then something interesting happened. As the weeks went by, driving became easier and easier. You habituated it. It started to become fun and second nature. And then, you could talk to your friends again and listen to music.
A hozzászokás nem mindig rossz. Emlékeznek rá, mikor vezetni tanultak? Én nagyon is. Kezük 10 és 2 óránál a kormányt markolta, mindenre figyeltek a környezetükben: az autókra, a lámpákra, a gyalogosokra. Idegölő élmény, az egyszer biztos! Olyannyira, hogy én még szólni sem tudtam az autóban ülőkhöz, sőt, zenét sem tudtam hallgatni. De aztán valami érdekes történt. A hetek múlásával a vezetés egyre könnyebbé vált. Hozzászoktam. Egyre élvezetesebb és természetesebb lett. Majd ismét elkezdünk beszélgetni a kocsiban, és zenét is hallgatunk.
So there's a good reason why our brains habituate things. If we didn't, we'd notice every little detail, all the time. It would be exhausting, and we'd have no time to learn about new things.
Jó oka van annak, amiért agyunk hozzászokik valamihez. Ha nem így lenne, minden apró részletre állandóan figyelnénk. Kimerítő lenne, és nem jutna idő új dolgok tanulására.
But sometimes, habituation isn't good. If it stops us from noticing the problems that are around us, well, that's bad. And if it stops us from noticing and fixing those problems, well, then that's really bad.
Olykor azonban a megszokás nem jó. Ha miatta nem látjuk tisztán a minket körülvevő nehézségeket, nos, ez esetben rossz. Ha miatta nem látjuk és nem oldjuk meg a bajokat, nos, akkor az igen-igen rossz.
Comedians know all about this. Jerry Seinfeld's entire career was built on noticing those little details, those idiotic things we do every day that we don't even remember. He tells us about the time he visited his friends and he just wanted to take a comfortable shower. He'd reach out and grab the handle and turn it slightly one way, and it was 100 degrees too hot. And then he'd turn it the other way, and it was 100 degrees too cold. He just wanted a comfortable shower. Now, we've all been there, we just don't remember it. But Jerry did, and that's a comedian's job.
Komikusok ezt jól ismerik. Jerry Seinfeld egész karriert épített az apróságok meglátására, a sok idiótaságra nap mint nap, melyekre nem is emlékszünk. Elmesélte az esetet, mikor barátainál csak le szeretett volna nyugodtan tusolni. Megfogta a csapot, s kissé elfordította, és majd' leforrázta magát. Mikor az ellenkező irányba fordította, jéghideg víz jött. Csupán tusolni szeretett volna egy jót! Mindannyiunkkal megesett már, csak nem emlékszünk rá. Nem úgy Jerry, hisz komikusként ez a dolga.
But designers, innovators and entrepreneurs, it's our job to not just notice those things, but to go one step further and try to fix them.
Ám nekünk, tervezőknek, feltalálóknak és vállalkozóknak az a dolgunk, hogy ne csupán észrevegyük őket, hanem ennél tovább lépjünk, és próbáljuk meg őket kijavítani.
See this, this person, this is Mary Anderson. In 1902 in New York City, she was visiting. It was a cold, wet, snowy day and she was warm inside a streetcar. As she was going to her destination, she noticed the driver opening the window to clean off the excess snow so he could drive safely. When he opened the window, though, he let all this cold, wet air inside, making all the passengers miserable. Now probably, most of those passengers just thought, "It's a fact of life, he's got to open the window to clean it. That's just how it is." But Mary didn't. Mary thought, "What if the diver could actually clean the windshield from the inside so that he could stay safe and drive and the passengers could actually stay warm?" So she picked up her sketchbook right then and there, and began drawing what would become the world's first windshield wiper.
Ő itt Mary Anderson. 1902-ben ellátogatott New Yorkba. Hideg, latyakos, havas nap volt, ő pedig egy jó meleg villamoson utazott. Úti célja felé közeledve észrevette, hogy a vezető kinyitja az ablakot, és letakarítja a szélvédőről a havat, hogy biztonságosan vezethessen. Mikor azonban kinyitotta az ablakot, hideg, havas szél süvített be az utasok legnagyobb bánatára. Legtöbbjüknek persze csupán az futott át az agyán: "Ilyen az élet, ablakot kell nyitnia, hogy letakarítsa a havat. Ez van." Nem úgy Mary. Mary azon gondolkodott: "Mi lenne, ha a vezető bentről is letakaríthatná a szélvédőt, és biztonságban tovább tudna vezetni, miközben az utasok sem fagynak meg?" Azonnal elő is vette a vázlatfüzetét, és lerajzolta a világ első ablaktörlő lapátját.
Now as a product designer, I try to learn from people like Mary to try to see the world the way it really is, not the way we think it is. Why? Because it's easy to solve a problem that almost everyone sees. But it's hard to solve a problem that almost no one sees.
Ipari formatervezőként igyekszem tanulni a Maryhez hasonlóktól, hogy olyannak lássam a világot, amilyen az a valóságban, ne pedig olyannak, amilyennek elképzeljük. Hogy miért? Mert egyszerű azt a gondot megoldani, amit mindenki lát. Ám amelyiket szinte senki nem vesz észre, na, az a kemény dió!
Now some people think you're born with this ability or you're not, as if Mary Anderson was hardwired at birth to see the world more clearly. That wasn't the case for me. I had to work at it. During my years at Apple, Steve Jobs challenged us to come into work every day, to see our products through the eyes of the customer, the new customer, the one that has fears and possible frustrations and hopeful exhilaration that their new technology product could work straightaway for them. He called it staying beginners, and wanted to make sure that we focused on those tiny little details to make them faster, easier and seamless for the new customers.
Egyesek úgy vélik, e képességgel születni kell, mintha legalábbis Maryt születésekor beprogramozták volna, hogy tisztábban lássa a világot! Velem nem így történt. Nekem dolgoznom kellett rajta. Az Apple-nél töltött éveim során Steve Jobs arra szólított fel minket, hogy úgy menjünk naponta munkába, hogy a termékeket a vásárló szemével lássuk, az új vásárlónk szemével, aki fél és valószínűleg feszélyezett, és aki reménytől telve lelkesedik, hogy az új műszaki termék azon nyomban megoldja búját-baját. Ő ezt úgy hívta: kezdőnek maradni. Biztos akart lenni benne, hogy figyelünk az apró részletekre, és gyorsabbá, könnyebbé s kezelhetőbbé tesszük a terméket új vevőink számára.
So I remember this clearly in the very earliest days of the iPod. See, back in the '90s, being a gadget freak like I am, I would rush out to the store for the very, very latest gadget. I'd take all the time to get to the store, I'd check out, I'd come back home, I'd start to unbox it. And then, there was another little sticker: the one that said, "Charge before use."
Tisztán emlékszem az iPod első napjaira. A 90-es években a kütyük megszállottjaként mindig rohantam a boltba megvenni a legeslegújabbat. Bármilyen hosszú volt is az út a boltba, elmentem érte, hazajöttem és kezdtem kibontani. Aztán megláttam a kis matricát, amelyiken ez állt: "Használat előtt feltölteni!"
What! I can't believe it! I just spent all this time buying this product and now I have to charge before use. I have to wait what felt like an eternity to use that coveted new toy. It was crazy.
Micsoda? Nem hiszem el! Annyi időt rááldoztam, hogy megvegyem, s most töltögessem, mielőtt használhatnám? Egy örökkévalóságnak tűnt, mire bekapcsolhattam álmaim kütyüjét. Kész őrület!!
But you know what? Almost every product back then did that. When it had batteries in it, you had to charge it before you used it. Well, Steve noticed that and he said, "We're not going to let that happen to our product." So what did we do? Typically, when you have a product that has a hard drive in it, you run it for about 30 minutes in the factory to make sure that hard drive's going to be working years later for the customer after they pull it out of the box. What did we do instead? We ran that product for over two hours. Why? Well, first off, we could make a higher quality product, be easy to test, and make sure it was great for the customer. But most importantly, the battery came fully charged right out of the box, ready to use. So that customer, with all that exhilaration, could just start using the product. It was great, and it worked. People liked it.
De tudják, akkoriban szinte mindegyikkel így jártunk. Ha akku volt benne, azt használat előtt fel kellett tölteni. Steve fejébe ez szöget ütött, és közölte: "A mi termékünkkel ez nem fordulhat elő!" Hogy mit tettünk? Általában, ha a termékben van merevlemez, félórát járatják a gyárban, hogy meggyőződjenek róla, a termék még évekkel azután is működni fog, hogy a vevő kibontotta a dobozt. Mit tettünk mi ehelyett? Több mint két órán át futtattuk. Hogy miért? Először is, mert jobb minőségű terméket tudtunk gyártani, könnyebb volt a tesztelése, és biztosak lehettünk benne, hogy a vevő kedvére lesz. Ám legfőképpen: az akku teljesen feltöltve került ki a dobozból, használatra készen! Így a lelkes vásárló gond nélkül, rögtön használni kezdhette a terméket. Remek meglátás volt, és tényleg bevált. Tetszett az embereknek.
Today, almost every product that you get that's battery powered comes out of the box fully charged, even if it doesn't have a hard drive. But back then, we noticed that detail and we fixed it, and now everyone else does that as well. No more, "Charge before use."
Manapság szinte minden akkus termék teljesen feltöltve kerül elő a dobozból, még akkor is, ha nincs merevlemeze. Ám akkoriban észrevettük ezt a részletet, kijavítottuk, és immár mindenki így csinálja! Nincs többé: "Használat előtt feltölteni!"
So why am I telling you this? Well, it's seeing the invisible problem, not just the obvious problem, that's important, not just for product design, but for everything we do. You see, there are invisible problems all around us, ones we can solve. But first we need to see them, to feel them.
Miért beszélek most erről? Fontos, hogy ne csak a szembeötlőt lássuk, hanem vegyük észre a a rejtett problémát is, nemcsak a formatervezésben, hanem mindenben, amivel csak foglalkozunk. Láthatatlan problémák vesznek körül bennünket, melyeket meg tudunk oldani. Ám először meg kell látnunk és tapasztalnunk őket.
So, I'm hesitant to give you any tips about neuroscience or psychology. There's far too many experienced people in the TED community who would know much more about that than I ever will. But let me leave you with a few tips that I do, that we all can do, to fight habituation.
Habozok, hogy adjak-e önöknek idegtudománnyal vagy lélektannal kapcsolatos tippeket. Túl sok tapasztalt szakember van a TED-közösségben, akik sokkal többet tudnak a témáról, mint amennyit én valaha is fogok. Mégis, hadd adjak pár ötletet, amiket én is alkalmazok, melyeket mind alkalmazhatunk a megszokás leküzdésére.
My first tip is to look broader. You see, when you're tackling a problem, sometimes, there are a lot of steps that lead up to that problem. And sometimes, a lot of steps after it. If you can take a step back and look broader, maybe you can change some of those boxes before the problem. Maybe you can combine them. Maybe you can remove them altogether to make that better.
Az első tippem: szélesítsük látókörünket! Ugyanis mikor egy nehézséggel küzdünk, olykor több lépés vezet el magához a megoldandó feladathoz, és néha még utána is több lépés következik. Ha hátrálunk egy lépést, és szélesítjük látókörünket, talán megváltoztathatók lesznek a problémához vezető egyes elemek. Talán kombinálhatók. Vagy akár teljesen elhagyhatók, és így javítható a dolog.
Take thermostats, for instance. In the 1900s when they first came out, they were really simple to use. You could turn them up or turn them down. People understood them. But in the 1970s, the energy crisis struck, and customers started thinking about how to save energy. So what happened? Thermostat designers decided to add a new step. Instead of just turning up and down, you now had to program it. So you could tell it the temperature you wanted at a certain time. Now that seemed great. Every thermostat had started adding that feature. But it turned out that no one saved any energy. Now, why is that? Well, people couldn't predict the future. They just didn't know how their weeks would change season to season, year to year. So no one was saving energy, and what happened?
Vegyük példának a termosztátot. Megjelenésekor, az 1900-as években használata igen egyszerű volt. Nagyobbra és kisebbre lehetett állítani. Az emberek értették. Ám a 70-es években beütött az energiaválság, és a vevők azon kezdtek ötletelni, miként lehetne energiát megtakarítani. Mi történt? A tervezők beépítettek egy új lépést. Már nemcsak fel-le lehetett tekerni, hanem már programozni is kellett. Beállíthattuk, hogy mikor milyen hőmérsékletet akarunk. Ez egész jónak tűnt. Lassan minden termosztátban benne volt ez a funkció. Ám kiderült, hogy ezzel nem takarítottak meg energiát. Hogy miért? Mert az emberek nem láttak a jövőbe. Hiszen nem tudták előre, miként alakul elfoglaltságuk az évszakok és az évek függvényében. Így senki sem takarított meg energiát. Erre mi történt?
Thermostat designers went back to the drawing board and they focused on that programming step. They made better U.I.s, they made better documentation. But still, years later, people were not saving any energy because they just couldn't predict the future. So what did we do? We put a machine-learning algorithm in instead of the programming that would simply watch when you turned it up and down, when you liked a certain temperature when you got up, or when you went away. And you know what? It worked. People are saving energy without any programming.
A tervezők visszatértek a tervezőasztalhoz és a programozásra összpontosítottak. Jobb felhasználói felületet alkottak, és jobb leírást. Évek múltán kiderült, hogy az emberek így sem takarítottak meg energiát, mert egyszerűen nem látták előre a jövőt. Mit tettünk mi? A programozás helyett egy gépi tanulási algoritmust építettük bele, ami figyelte, mikor csavarjuk fel és le, hogy felkeléskor vagy elmenetelkor milyen hőmérsékletet szeretünk. És találják ki, mi történt! A dolog bejött. Programozás nélkül takaríthatunk meg energiát.
So, it doesn't matter what you're doing. If you take a step back and look at all the boxes, maybe there's a way to remove one or combine them so that you can make that process much simpler. So that's my first tip: look broader.
Tehát nem számít, mit teszünk, ha kicsit távolabbról vizsgáljuk a dolgokat, talán elhagyhatjuk vagy kombinálhatjuk őket úgy, hogy ezzel egyszerűsítjük a folyamatot. Ez tehát az első tippem: szélesítsük látókörünket!
For my second tip, it's to look closer. One of my greatest teachers was my grandfather. He taught me all about the world. He taught me how things were built and how they were repaired, the tools and techniques necessary to make a successful project. I remember one story he told me about screws, and about how you need to have the right screw for the right job. There are many different screws: wood screws, metal screws, anchors, concrete screws, the list went on and on. Our job is to make products that are easy to install for all of our customs themselves without professionals. So what did we do? I remembered that story that my grandfather told me, and so we thought, "How many different screws can we put in the box? Was it going to be two, three, four, five? Because there's so many different wall types." So we thought about it, we optimized it, and we came up with three different screws to put in the box. We thought that was going to solve the problem. But it turned out, it didn't.
A második: vizsgáljuk meg alaposabban. Egyik legnagyszerűbb tanárom a nagyapám volt. Mindenfélét tanított nekem a világról. Tanította a dolgok felépítését és javítását, hogy milyen eszközökkel és technikákkal vihető sikerre egy terv. Emlékszem csavarokról szóló intésére, hogy minden feladathoz a megfelelő csavart használjuk. Sokféle csavar létezik: facsavarok, lemezcsavarok, horgonycsavarok és betoncsavarok, hosszú a lista. A mi dolgunk, hogy szakember nélkül egyszerűen használatba vehető termékeket gyártsunk. Mit tettünk hát? Eszembe jutott nagyapám intése, és elgondolkodtunk: "Hányféle csavart tehetünk a dobozba? Mennyi legyen? 2? 3? 4? 5? Hiszen olyan sokféle fal van! Átgondoltuk, optimalizáltuk, és arra jutottunk, hogy háromféle csavar kerüljön a dobozba. Azt hittük, ez megoldja a problémát. Persze kiderült, hogy mégsem.
So we shipped the product, and people weren't having a great experience. So what did we do? We went back to the drawing board just instantly after we figured out we didn't get it right. And we designed a special screw, a custom screw, much to the chagrin of our investors. They were like, "Why are you spending so much time on a little screw? Get out there and sell more!" And we said, "We will sell more if we get this right." And it turned out, we did. With that custom little screw, there was just one screw in the box, that was easy to mount and put on the wall.
Kiszállítottuk a terméket, ám a vevőknél nem vált be. Mihez kezdtünk? Azonnal visszaültünk a tervezőasztalhoz, mihelyt kiderült a tévedésünk. Terveztünk egy speciális, egyedi csavart, befektetőink legnagyobb bánatára. Kérdezték: "Miért vesztegettek ennyi időt egy apró csavarra? Csak adjatok el még többet!" Azt feleltük: "Kelendőbb lesz, ha jól megcsináljuk!" Így is lett. Ebből az egyedi csavarból csak egy volt a dobozban, így könnyebbé vált a falhoz rögzítés.
So if we focus on those tiny details, the ones we may not see and we look at them as we say, "Are those important or is that the way we've always done it? Maybe there's a way to get rid of those."
Tehát, ha figyelünk az apró, alig látható részletekre, és megvizsgáljuk őket, elgondolkodhatunk: "Fontosak ezek, vagy csak mindig így csináltuk? Talán meg lehetne tőlük szabadulni."
So my last piece of advice is to think younger. Every day, I'm confronted with interesting questions from my three young kids. They come up with questions like, "Why can't cars fly around traffic?" Or, "Why don't my shoelaces have Velcro instead?" Sometimes, those questions are smart. My son came to me the other day and I asked him, "Go run out to the mailbox and check it." He looked at me, puzzled, and said, "Why doesn't the mailbox just check itself and tell us when it has mail?" (Laughter) I was like, "That's a pretty good question." So, they can ask tons of questions and sometimes we find out we just don't have the right answers. We say, "Son, that's just the way the world works." So the more we're exposed to something, the more we get used to it. But kids haven't been around long enough to get used to those things. And so when they run into problems, they immediately try to solve them, and sometimes they find a better way, and that way really is better.
Utolsó javaslatom: gondolkodjunk fiatalosan! Három kicsi gyermekem minden nap érdekes kérdéseket szegez nekem. Olyanokat, mint: "Miért nem szállnak el az autók a dugók felett?" Vagy: "Miért nem tépőzár van a cipőfűző helyett?" Néha egész okosak a kérdéseik. A minap megkértem a fiamat: "Nézd meg odakint a postaládát!" Ő zavartan rám nézett, és azt mondta: "Miért nem jelez a postaláda, ha posta érkezett?" (Nevetés) Mire én: "Hát, ez jó kérdés!" Szóval sokat kérdeznek, s néha rádöbbenünk, hogy nincs mindegyikre jó válaszunk. Azt szoktuk felelni: "Fiam, egyszerűen így működik a világ." Tehát minél többet vagyunk kitéve valaminek, annál inkább hozzászokunk. Ám a gyerekek még nem éltek annyit, hogy a megszokás úrrá legyen rajtuk. Így amikor felmerül egy probléma, egyből próbálják megoldani, és olykor valóban jobb megoldást találnak.
So my advice that we take to heart is to have young people on your team, or people with young minds. Because if you have those young minds, they cause everyone in the room to think younger. Picasso once said, "Every child is an artist. The problem is when he or she grows up, is how to remain an artist." We all saw the world more clearly when we saw it for the first time, before a lifetime of habits got in the way. Our challenge is to get back there, to feel that frustration, to see those little details, to look broader, look closer, and to think younger so we can stay beginners.
A megszívlelendő tanácsom, hogy dolgozzanak fiatalok vagy fiatalos gondolkodásúak a csapatban. Mert ha vannak ilyenek, fiatalos gondolkodásra késztetnek mindenki mást is a környezetükben. Picasso mondta egyszer: "Minden gyermek egy művész. A kérdés csak az, hogyan maradjon művész, ha már felnőtt." Mindnyájan élesebben láttuk a világot, mikor először pillantottuk meg, mielőtt egy élet szokásai rakódtak volna rá. Előttünk az a feladat áll, hogy visszaszerezzük ezt a zavaró érzést, hogy lássuk azt a sok apró részletet, hogy szélesítsük látókörünket, hogy mindent alaposan vegyünk szemügyre, és hogy fiatalosan gondolkodjunk, hogy mindannyian kezdők maradhassunk.
It's not easy. It requires us pushing back against one of the most basic ways we make sense of the world. But if we do, we could do some pretty amazing things. For me, hopefully, that's better product design. For you, that could mean something else, something powerful.
Nem könnyű feladat. Le kell küzdenünk hozzá a legalapvetőbb mechanizmust, amellyel a világot értelmezzük. Ám ha sikerül, klassz dolgokra lehetünk képesek. Az én esetemben, remélhetőleg, ez a jobb terméktervezés. Önöknek valami egész mást is jelenthet, valami lényegeset, fontosat.
Our challenge is to wake up each day and say, "How can I experience the world better?" And if we do, maybe, just maybe, we can get rid of these dumb little stickers.
Az előttünk álló kihívás, hogy minden reggel úgy ébredjünk: "Hogyan tudnám még jobban megismerni a világot?" És ha sikerül, akkor talán, de csak talán megszabadulhatnánk ezektől a nyavalyás kis matricáktól!
Thank you very much.
Nagyon köszönöm!
(Applause)
(Taps)