By 2010, Detroit had become the poster child for an American city in crisis. There was a housing collapse, an auto industry collapse, and the population had plummeted by 25 percent between 2000 and 2010, and many people were beginning to write it off, as it had topped the list of American shrinking cities. By 2010, I had also been asked by the Kresge Foundation and the city of Detroit to join them in leading a citywide planning process for the city to create a shared vision for its future. I come to this work as an architect and an urban planner, and I've spent my career working in other contested cities, like Chicago, my hometown; Harlem, which is my current home; Washington, D.C.; and Newark, New Jersey. All of these cities, to me, still had a number of unresolved issues related to urban justice, issues of equity, inclusion and access.
2010-re Detroit lett a krízis sújtotta amerikai városok reklámarca. Az ingatlanpiac összeomlott, az autóipar is bedőlt, és a város lakossága 25%-kal csökkent 2000 és 2010 között. Sokan már kezdték leírni a várost, hiszen az vezette a zsugorodó amerikai városok listáját. 2010-ben a Kresge Alapítvány és Detroit város vezetése is felkért, hogy csatlakozzam hozzájuk egy, az egész városra kiterjedő újratervezési projekt vezetésében, és együtt alkossuk meg a város új jövőképét. Ehhez a munkához építészként és várostervezőként láttam hozzá. A munkásságom korábbi éveit más, kényes helyzetben lévő városokban töltöttem, mint Chicago, a szülővárosom, vagy Harlem, ahol ma is élek; valamint Washington D.C.; és a New Jersey-i Newark. Azonban ezekben a városokban még mindig maradtak számomra megoldatlan kérdések a város igazságosságával kapcsolatban, olyanok, mint a jogviszonyok, a befogadás és a megközelíthetőség kérdése.
Now by 2010, as well, popular design magazines were also beginning to take a closer look at cities like Detroit, and devoting whole issues to "fixing the city." I was asked by a good friend, Fred Bernstein, to do an interview for the October issue of Architect magazine, and he and I kind of had a good chuckle when we saw the magazine released with the title, "Can This Planner Save Detroit?" So I'm smiling with a little bit of embarrassment right now, because obviously, it's completely absurd that a single person, let alone a planner, could save a city. But I'm also smiling because I thought it represented a sense of hopefulness that our profession could play a role in helping the city to think about how it would recover from its severe crisis. So I'd like to spend a little bit of time this afternoon and tell you a little bit about our process for fixing the city, a little bit about Detroit, and I want to do that through the voices of Detroiters.
Most, 2010-re a népszerű design magazinok is elkezdték. górcső alá venni a Detroit-hoz hasonló városokat és egész kiadványokat szenteltek "e városok helyzetének helyreállítására." Egy jó barátom, Fred Bernstein megkért, hogy adjak interjút az Architect magazin októberi számában. Ő és én kuncogva néztünk össze amikor megláttuk, hogy a magazin ezzel címmel hozta le a cikket: "Vajon ez a tervező meg tudja menteni Detroitot?" Most mosolygok, de egy kicsit zavartan is vagyok, mert nyilvánvaló, hogy teljesen abszurd a feltételezés, hogy egyetlen személy, egy tervező, meg tudna menteni egy várost. De a mosolyom mögött az a gondolat is meghúzódik, hogy ez bizonyos értelemben a szakmánkba vetett hitet is kifejezi, hiszen az jelentős szerepet játszhat, nagy segítséget nyújthat a város válság utáni helyreállításában. Szeretnék ma délután egy kis időt arra fordítani, hogy meséljek Önöknek a város helyreállításáért végzett munkánkról, egy kicsit Detroitról, és mindezt a Detroitiak hangján szeretném megtenni.
So we began our process in September of 2010. It's just after a special mayoral election, and word has gotten out that there is going to be this citywide planning process, which brings a lot of anxiety and fears among Detroiters. We had planned to hold a number of community meetings in rooms like this to introduce the planning process, and people came out from all over the city, including areas that were stable neighborhoods, as well as areas that were beginning to see a lot of vacancy. And most of our audience was representative of the 82 percent African-American population in the city at that time. So obviously, we have a Q&A portion of our program, and people line up to mics to ask questions. Many of them step very firmly to the mic, put their hands across their chest, and go, "I know you people are trying to move me out of my house, right?"
Tehát a munkát 2010 szeptemberében kezdtük meg. Ez a dátum közvetlenül egy rendkívüli polgármester-választást követő időszakra esik és kiszivárgott a hír, hogy hamarosan megindul a város újratervezése. Ez a hír szorongást és félelmet keltett a detroiti lakosok körében. Úgy terveztük, tartunk néhány közösségi ülést ilyen termekben, mint ez itt, hogy bemutassuk a városlakóknak a tervezés folyamatát. És az emberek a város egész területéről eljöttek, a stabilnak mondható környékekről, és onnan is, ahonnan már láthatóan elkezdődött az elvándorlás. Abban az időben a közönségünk nagy része az akkori lakosság 82%-át adó afroamerikaiak köréből került ki. Tehát a programunknak volt egy "kérdések és válaszok" része, és az emberek felsorakoztak a mikrofonok előtt, hogy kérdéseket tegyenek fel. Sokan közülük nagyon határozottan léptek a mikrofon elé, a mellkasuk előtt összefonták a kezeiket, és elkezdtek beszélni: "Tudom, hogy Önök megpróbálnak kitenni engem a házamból, ugye?"
So that question is really powerful, and it was certainly powerful to us in the moment, when you connect it to the stories that some Detroiters had, and actually a lot of African-Americans' families have had that are living in Midwestern cities like Detroit. Many of them told us the stories about how they came to own their home through their grandparents or great-grandparents, who were one of 1.6 million people who migrated from the rural South to the industrial North, as depicted in this painting by Jacob Lawrence, "The Great Migration." They came to Detroit for a better way of life. Many found work in the automobile industry, the Ford Motor Company, as depicted in this mural by Diego Rivera in the Detroit Institute of Art. The fruits of their labors would afford them a home, for many the first piece of property that they would ever know, and a community with other first-time African-American home buyers. The first couple of decades of their life in the North is quite well, up until about 1950, which coincides with the city's peak population at 1.8 million people. Now it's at this time that Detroit begins to see a second kind of migration, a migration to the suburbs. Between 1950 and 2000, the region grows by 30 percent. But this time, the migration leaves African-Americans in place, as families and businesses flee the city, leaving the city pretty desolate of people as well as jobs. During that same period, between 1950 and 2000, 2010, the city loses 60 percent of its population, and today it hovers at above 700,000.
Ez egy nagyon kemény kérdés és mi is megéreztük ezt a pillanatban, amikor szemünk előtt kapcsolódott össze azokkal a történetekkel, amelyeket a detroiti lakosok, köztük sok afroamerikai család életéről mondtak el, akik az ország középső és nyugati felében (pl. Detroitban) élnek. Sokan elmondták nekünk, hogyan jutottak saját lakásukhoz, a nagyszüleik vagy a dédszüleik nyomán, akik azon 1,6 millió ember közé tartoztak, akik a vidéki délről az iparosodott északra vándoroltak, mint azt Jacob Lawrence festménye is mutatja, melynek címe: "A Nagy Vándorlás." Egy jobb élet reményében jöttek Detroitba. Sokan az autóiparban találtak munkát, a Ford Motor Company-nál, mint ahogy látható ezen a freskón, amelyet Diego Rivera készített, és amely ma a Detroiti Művészeti Intézet falát díszíti. Munkájuk meghozta a gyümölcsét, otthont vásárolhattak maguknak, sokan közülük életükben először, Egy közösség részévé válhattak, más afroamerikai, első otthonos lakástulajdonosokkal együtt. Az északi életük első néhány évtizede elég jól alakult számukra, körülbelül 1950-ig, mely dátum egybeesik azzal az időszakkal, amikor a város lakossága annak fennállása óta legnagyobbra duzzadt: 1,8 millió embert számlált. Ebben az időben kezdődött el Detroitban egy második vándorlási hullám, ezúttal a külvárosokba települtek a lakók. 1950 és 2000 között a régió 30%-kal nőtt. De ez alkalommal, a vándorlás nem az afroamerikaiak továbbállását jelentette. Ezúttal a családok és a vállalkozások kezdtek kimenekülni a városból, azt lakosok és munkahelyek nélkül hagyva. Ugyanebben az időszakban, 1950 és 2000-2010 között, a város elvesztette lakosságának 60%-át. A lakosság száma ma épphogy meghaladja a 700 000 főt.
The audience members who come and talk to us that night tell us the stories of what it's like to live in a city with such depleted population. Many tell us that they're one of only a few homes on their block that are occupied, and that they can see several abandoned homes from where they sit on their porches. Citywide, there are 80,000 vacant homes. They can also see vacant property. They're beginning to see illegal activities on these properties, like illegal dumping, and they know that because the city has lost so much population, their costs for water, electricity, gas are rising, because there are not enough people to pay property taxes to help support the services that they need. Citywide, there are about 100,000 vacant parcels.
A közönség tagjai, akik eljöttek, és felemelték szavukat aznap este, elmondták, milyen érzés ilyen megfogyatkozott népességű városban élni. Sokan arról beszéltek, hogy övék azon kevés lakások egyike, ahol még laknak emberek, és egyre több elhagyatott otthont látnak, amelyeknek lakói a tornácon várnak, indulásra készen. Városszerte 80 000 üres lakás áll. Látják az elhagyatott területeket. És azt is, hogy kezdenek megszaporodni az illegális tevékenységek ezeken a területeken, mint az illegális hulladéklerakás, és tudják, hogy mivel a város ilyen sok lakót vesztett, a víz, villany és a gáz ára emelkedni fog, mert nem lesz elég ember, aki fizeti a közműdíjakat, amely fenntartaná a szolgáltatásokat. Városszerte mintegy 100 000 telek hever parlagon.
Now, to quickly give you all a sense of a scale, because I know that sounds like a big number, but I don't think you quite understand until you look at the city map. So the city is 139 square miles. You can fit Boston, San Francisco, and the island of Manhattan within its footprint. So if we take all of that vacant and abandoned property and we smush it together, it looks like about 20 square miles, and that's roughly equivalent to the size of the island we're sitting on today, Manhattan, at 22 square miles. So it's a lot of vacancy.
Szeretném érzékeltetni, mennyi is ez, hiszen tudom, hogy hatalmas a szám, de nem hiszem, hogy teljesen értik, miről beszélek, míg nem vetnek egy pillantást a térképre. Tehát a város 139 négyzetmérföldön terül el. Bostont, San Franciscót, és a Manhattan szigetét együtt is elhelyezhetjük ezen a területen. Tehát ha vesszük az összes üres és elhagyott telket és ingatlant, ha egymás mellé tennénk őket, kb. egy 20 négyzetmérföldnyi területet fednének le. Ez nagyjából akkora, mint Manhattan, a sziget, ahol most is ülünk: 22 négyzetmérföld. Tehát hatalmas az üres terület.
Now some of our audience members also tell us about some of the positive things that are happening in their communities, and many of them are banding together to take control of some of the vacant lots, and they're starting community gardens, which are creating a great sense of community stewardship, but they're very, very clear to tell us that this is not enough, that they want to see their neighborhoods return to the way that their grandparents had found them.
A közönség tagjai közül néhányan pozitív dolgokról is beszámoltak, amelyek a közösségükben történtek. Sokan közülük összefogtak, hogy átvegyék az elhagyatott területek feletti irányítást: Közösségi kerteket hoztak létre, amelyek révén nő a közösség összetartozás- és felelősségérzete. De nagyon határozottan állítják, hogy ez nem elég. Azt szeretnék látni, hogy szomszédságuk visszanyeri azt a képet, amilyen akkor volt, amikor nagyszüleik megalapították őket.
Now there's been a lot of speculation since 2010 about what to do with the vacant property, and a lot of that speculation has been around community gardening, or what we call urban agriculture. So many people would say to us, "What if you just take all that vacant land and you could make it farmland? It can provide fresh foods, and it can put Detroiters back to work too." When I hear that story, I always imagine the folks from the Great Migration rolling over in their graves, because you can imagine that they didn't sacrifice moving from the South to the North to create a better life for their families, only to see their great-grandchildren return to an agrarian lifestyle, especially in a city where they came with little less than a high school education or even a grammar school education and were able to afford the basic elements of the American dream: steady work and a home that they owned.
2010 óta sok ötlet látott napvilágot azzal kapcsolatban, hogy mihez kezdjenek az elárvult területekkel, ezek közül sok állította a középpontba a közösségi kertészkedést, vagy ahogy szintén sokszor halljuk, városi mezőgazdaságot. Annyian kérdezték már tőlünk: "Mi lenne, ha vennék az összes üres földterület, és gazdaságokká alakítanánk őket?" Friss élelmiszert tudna biztosítani és munkát is adna a detroitiaknak. Amikor ezt hallom, mindig elképzelem a Nagy Vándorláskor idetelepült embereket, akik forognak a sírjukban mert el lehet képzelni, hogy nem azért áldoztak fel mindent, jöttek délről északra egy jobb élet reményében, hogy azután a dédunokáik visszatérjenek a mezőgazdasági életformához, különösen egy olyan városban, ahová ők középiskolai érettségi nélkül érkeztek, vagy akár általános iskolát sem végeztek, mégis képesek voltak megszerezni az Amerikai Álom alapvető elemeit: a biztos munkát, és egy saját otthont.
Now, there's a third wave of migration happening in Detroit: a new ascendant of cultural entrepreneurs. These folks see that same vacant land and those same abandoned homes as opportunity for new, entrepreneurial ideas and profit, so much so that former models can move to Detroit, buy property, start successful businesses and restaurants, and become successful community activists in their neighborhood, bringing about very positive change. Similarly, we have small manufacturing companies making conscious decisions to relocate to the city. This company, Shinola, which is a luxury watch and bicycle company, deliberately chose to relocate to Detroit, and they quote themselves by saying they were drawn to the global brand of Detroit's innovation. And they also knew that they can tap into a workforce that was still very skilled in how to make things. Now we have community stewardship happening in neighborhoods, we have cultural entrepreneurs making decisions to move to the city and create enterprises, and we have businesses relocating, and this is all in the context of what is no secret to us all, a city that's under the control of an emergency manager, and just this July filed for Chapter 9 bankruptcy.
Most egy harmadik vándorlási hullám figyelhető meg Detroitban: a kulturális vállalkozók beáramlása. Ezek az emberek az üres földekre és az elhagyatott épületekre lehetőségként tekintenek, új vállalkozói ötletet és profitot látnak, mint egy volt modell, aki Detroitba költözött, ingatlant vásárolt, sikeres vállalkozást és éttermeket indított, és a környékük sikeres közösségi aktivistáivá vált, jelentős pozitív változást hozva ezzel. Hasonlóképpen vannak kisebb termelő cégek, akik meghozták a döntést: átköltöznek a városba. Ez a cég, a Shinola, egy luxus karóra- és kerékpár-gyártó társaság, szándékosan döntött úgy, hogy átköltözik Detroitba, és tudatosan úgy hirdetik magukat, hogy a detroiti innováció, mint globális márka ragadta őket magával. Azt is tudták, itt könnyen le lehet még csapni szakképzett munkaerőre. Most már közösségi irányítás valósul meg a környékeken, vannak kulturális vállalkozóink, akik meghozták a döntést, hogy beköltöznek a városba, vállalatokat alapítanak, és vannak olyan vállalataink, amelyek átköltöznek Detroitba. És mindezt abban a környezetben valósult meg, amely - és ez nem titok egyikőnk előtt sem - egy olyan város, amelyet egy rendkívüli igazgató irányít, ahol idén júliusban jelentették be a 9. szintű csődhelyzetet.
So 2010, we started this process, and by 2013, we released Detroit Future City, which was our strategic plan to guide the city into a better and more prosperous and more sustainable existence -- not what it was, but what it could be, looking at new ways of economic growth, new forms of land use, more sustainable and denser neighborhoods, a reconfigured infrastructure and city service system, and a heightened capacity for civic leaders to take action and implement change. Three key imperatives were really important to our work. One was that the city itself wasn't necessarily too large, but the economy was too small. There are only 27 jobs per 100 people in Detroit, very different from a Denver or an Atlanta or a Philadelphia that are anywhere between 35 to 70 jobs per 100 people. Secondly, there had to be an acceptance that we were not going to be able to use all of this vacant land in the way that we had before and maybe for some time to come. It wasn't going to be our traditional residential neighborhoods as we had before, and urban agriculture, while a very productive and successful intervention happening in Detroit, was not the only answer, that what we had to do is look at these areas where we had significant vacancy but still had a significant number of population of what could be new, productive, innovative, and entrepreneurial uses that could stabilize those communities, where still nearly 300,000 residents lived.
Tehét 2010-ben kezdtük el ezt a fejlesztést, és 2013-ra megjelentettük a Detroit Future City-t, egy útmutatót, amely a stratégiai tervül szolgált a város jobb és gazdagabb, fenntarthatóbb lét felé terelésében.-- Nem olyan lesz, amilyen volt, de lehet még jó. A gazdasági növekedés új lehetőségeit is figyelembe vettük, a föld újfajta felhasználási lehetőségeit tartottuk szem előtt, Fenntarthatóbb és sűrűbben lakott környéket szerettünk volna kialakítani, egy átalakított infrastruktúrával és városi szolgáltatási rendszerrel. A polgári vezetők fokozott hatáskört élveztek, hogy tegyenek lépéseket, és vigyék végbe a változtatásokat. Három alapvető elv nagyban meghatározta munkánkat. Az egyik az volt, hogy a város maga nem feltétlenül túl nagy, de a gazdaság kétségkívül túl kicsi. Detroitban 100 emberre csupán 27 munkahely jut. Ez az arány nagyban eltér Denver, Atlanta vagy Philadelphia adataitól, ahol 100 emberre 35-70 munkahely is esik. Másodszor ott volt, hogy el kellett fogadni, hogy nem leszünk képesek a korábbiakhoz hasonlóan hasznosítani minden üres földterületet, és talán ez még egy ideig így is marad. Nem a tradicionális rezidenciális szomszédságokat akartuk visszaállítani, és a városi mezőgazdaság - miközben egy nagyon hatékony és sikeres beavatkozás történik Detroitban - nem az egyetlen megoldás. Amit tennünk kellett, az az volt, hogy megnézzük ezeket a lényegesen megüresedett szomszédságokat, amelyek még így is jelentős lakossággal bírtak, és kitaláljuk, hogy mik lehetnek új, produktív, innovatív és vállalkozói megoldások, amelyek stabilizálhatnák ezeket a közösségeket, amelyekben még így is közel 300 000 lakos élt.
So we came up with one neighborhood typology -- there are several -- called a live-make neighborhood, where folks could reappropriate abandoned structures and turn them into entrepreneurial enterprises, with a specific emphasis on looking at the, again, majority 82 percent African-American population. So they, too, could take businesses that they maybe were doing out of their home and grow them to more prosperous industries and actually acquire property so they were actually property owners as well as business owners in the communities with which they resided. Then we also wanted to look at other ways of using land in addition to growing food and transforming landscape into much more productive uses, so that it could be used for storm water management, for example, by using surface lakes and retention ponds, that created neighborhood amenities, places of recreation, and actually helped to elevate adjacent property levels. Or we could use it as research plots, where we can use it to remediate contaminated soils, or we could use it to generate energy.
Így létrehozunk egy olyan környéket -- számos fajtája létezik -- úgynevezett "live-make" (élj és gyarapodj) környéket, ahol az emberek kisajátíthattak elhagyott ingatlanokat és vállalkozásokká alakíthatták őket. Ez ismét különösen a 82%-os afroamerikai lakosságnak kedvezett. Így ők is megnyithattak olyan vállalkozásokat, amilyenekben korábban már dolgoztak az otthonuktól távol, és felvirágoztathatták őket. Ezzel tulajdonhoz is juthattak: ingatlanok tulajdonosaivá és cégtulajdonosokká is válhattak egyazon lakóközösségen belül. Azt is meg szerettük volna vizsgálni, milyen más módja van a föld felhasználásának azon kívül, hogy élelmiszert termelnénk. A tájat sokkal hatékonyabb célokra akartuk felhasználni, így például vihar utáni vízgazdálkodásra, felszíni tavak és a víztározók létrehozásával. Ez javított a környék kellemességén, pihenőhelyek születtek, és ez valójában segített felemelni a környékbeli ingatlanok értékét. Vagy ezeket az üres területeket kutatási telkekként is használhattuk szennyezett talajok rehabilitálására vagy energiatermelésre.
So the descendants of the Great Migration could either become precision watchmakers at Shinola, like Willie H., who was featured in one of their ads last year, or they can actually grow a business that would service companies like Shinola. The good news is, there is a future for the next generation of Detroiters, both those there now and those that want to come.
Így a Nagy Vándorlás során betelepültek leszármazottai precíziós órakészítőkké válhattak a Shinola gyárban, mint Willie H., aki szerepelt egy tavalyi reklámjukban, vagy létre is hozhatnak egy saját vállalkozást a Shinolához hasonló gyárak ellátására. A jó hír az, hogy van jövő a detroitiak következő generációja számára, azoknak, akik már most is ott laknak, és azoknak is, akik most készülnek odatelepülni.
So no thank you, Mayor Menino, who recently was quoted as saying, "I'd blow up the place and start over." There are very important people, business and land assets in Detroit, and there are real opportunities there. So while Detroit might not be what it was, Detroit will not die.
Nincs köszönet, Menino Polgármester Úr, akinek mondását nemrég idézték: "Felrobbantanám a helyet és újrakezdeném." Vannak nagyon fontos emberi, üzleti és területi értékek Detroitban, és igazi lehetőségek is megtalálhatók itt. Lehet, hogy Detroit már soha nem lesz olyan, mint korábban volt, de elpusztulni nem fog.
Thank you.
Köszönöm.
(Applause)
(Taps)