Half of the human workforce is expected to be replaced by software and robots in the next 20 years. And many corporate leaders welcome that as a chance to increase profits. Machines are more efficient; humans are complicated and difficult to manage.
A munkaerő felét várhatóan, szoftverek és robotok váltják fel a következő 20 évben. Ezzel a profitnövelő lehetőséggel számos vállalat vezetője fog élni. A gépek sokkal hatékonyabbak, az emberek bonyolultak és nehezen irányíthatók.
Well, I want our organizations to remain human. In fact, I want them to become beautiful. Because as machines take our jobs and do them more efficiently, soon the only work left for us humans will be the kind of work that must be done beautifully rather than efficiently.
Nos, én mégis szeretném, ha a vállalatok humánusabbak maradnának. Valójában azt szeretném, hogy megszépüljenek. Mivel a gépek elveszik a munkánkat, és sokkal hatékonyabbak, hamarosan csak olyan munkák maradnak meg számunkra, melyeket a hatékonyság helyett, gyönyörűen kell elvégeznünk.
To maintain our humanity in the this second Machine Age, we may have no other choice than to create beauty. Beauty is an elusive concept. For the writer Stendhal it was the promise of happiness. For me it's a goal by Lionel Messi.
Ahhoz, hogy a második gépkorszakban fenntartsuk az emberiséget, nincs más választásunk, mint gyönyörű dolgokat létrehozni. A gyönyörűség egy megfoghatatlan fogalom. Stendhalnak, az írónak a boldogság ígéretét, számomra Lionel Messi gólját jelenti.
(Laughter)
(Nevetés)
So bear with me as I am proposing four admittedly very subjective principles that you can use to build a beautiful organization.
De tartsatok velem, ahogy felvázolok négy, kétségkívül szubjektív elvet arról, miként hozhatók létre csodás vállalatok.
First: do the unnecessary.
Elsőként: Az elhanyagolható dolgokra is figyelj.
[Do the Unnecessary]
[Foglalkozz a részletekkel]
A few months ago, Hamdi Ulukaya, the CEO and founder of the yogurt company Chobani, made headlines when he decided to grant stock to all of his 2,000 employees. Some called it a PR stunt, others -- a genuine act of giving back. But there is something else that was remarkable about it. It came completely out of the blue. There had been no market or stakeholder pressure, and employees were so surprised that they burst into tears when they heard the news. Actions like Ulukaya's are beautiful because they catch us off guard. They create something out of nothing because they're completely unnecessary.
Pár hónappal ezelőtt, Hamdi Ulukaya, a Chobani nevű joghurtgyártó alapítója és ügyvezetője címlapra került, amikor mind a 2 000 alkalmazottjának részvényt adományozott. Sokan egyszerű PR-fogásnak vélték, míg mások -- őszinte viszonzásnak. De akadt más is, ami különössé tette az esetet. Teljesen égből pottyant cselekedet volt. Sem a piac, sem a részvényesek hatása nem adtak rá okot, az alkalmazottakat pedig annyira meglepte, hogy a hír hallatán könnybe lábadt a szemük. Ulukaya kezdeményezése csodás, mert váratlanul ér bennünket. A semmiből jelenik meg, mivel teljesen indokolatlan.
I once worked at a company that was the result of a merger of a large IT outsourcing firm and a small design firm. We were merging 9,000 software engineers with 1,000 creative types. And to unify these immensely different cultures, we were going to launch a third, new brand. And the new brand color was going to be orange. And as we were going through the budget for the rollouts, we decided last minute to cut the purchase of 10,000 orange balloons, which we had meant to distribute to all staff worldwide. They just seemed unnecessary and cute in the end. I didn't know back then that our decision marked the beginning of the end -- that these two organizations would never become one. And sure enough, the merger eventually failed. Now, was it because there weren't any orange balloons? No, of course not. But the kill-the-orange-balloons mentality permeated everything else. You might not always realize it, but when you cut the unnecessary, you cut everything. Leading with beauty means rising above what is merely necessary. So do not kill your orange balloons.
Egyszer dolgoztam egy cégnél, amelyik egy nagy IT-outsourcing vállalat és egy kis dizájncég összevonásából jött létre. 9 000 szoftvermérnök 1 000 kreatív emberrel találkozott. Az eltérő kultúrák egyesítésére egy harmadik, új márkát dolgoztunk ki. A színét narancssárgában határoztuk meg. Ahogy a kivitelezésre szánt keretet számolgattuk, az utolsó pillanatban úgy döntöttünk, hogy 10 000 darab narancsszínű lufival kevesebbet rendelünk. Ezeket eredetileg világszerte a személyzet egészének szántuk. Végül feleslegesnek véltük őket, ezért visszamondtuk. Akkoriban még nem is sejtettem, hogy ezzel a döntésünkkel kezdetét vette a kudarc -- amivel ez a két vállalat sosem válik majd eggyé. A vállalatok összevonása ugyanis meghiúsult. Vajon azért történt, mert nem voltak narancs színű lufik? Nem, természetesen nem. De a narancs-lufit-megnyirbáló hozzáállás behatolt máshova is. Sokszor észre sem vesszük, hogy a szükségtelen megnyirbálása során, minden mást is lefölözünk. A vezetés gyönyörűsége abban rejlik, hogy a részletek fölé emelkedünk. Tehát ne a narancs lufikat nyirbáld meg.
The second principle: create intimacy.
A második elv: hozz létre bensőséges hangulatot.
[Create Intimacy]
[Hozd létre a meghittséget]
Studies show that how we feel about our workplace very much depends on the relationships with our coworkers. And what are relationships other than a string of microinteractions? There are hundreds of these every day in our organizations that have the potential to distinguish a good life from a beautiful one. The marriage researcher John Gottman says that the secret of a healthy relationship is not the great gesture or the lofty promise, it's small moments of attachment. In other words, intimacy. In our networked organizations, we tout the strength of weak ties but we underestimate the strength of strong ones. We forget the words of the writer Richard Bach who once said, "Intimacy -- not connectedness -- intimacy is the opposite of loneliness."
Egyes tanulmányok szerint, a munkánkhoz fűzött érzelmeinket, nagyban befolyásolja a kollégákkal ápolt kapcsolataink minősége. És mi más lenne a kapcsolat, ha nem mikro-interakciók sora? Naponta száz ilyen megy végbe a szervezeteken belül. Ezek révén válhat a jó élet csodássá. John Gottman házasságkutató szerint, az egészséges kapcsolatok titka nem a nagy gesztusokban és óriási ígéretekben rejlik, hanem a ragaszkodás apró pillanataiban. Más szóval: a meghittségben. A szervezetek hálózatain belül, a gyenge kötődések erősségét hangoztatjuk, és alábecsüljük az erős kötődések hatalmát. Elfeledjük Richard Bach író idézetét, aki azt mondta: "A magány ellentétpárja nem az, hogy nem vagy egyedül. Hanem a meghitt közelség."
So how do we design for organizational intimacy? The humanitarian organization CARE wanted to launch a campaign on gender equality in villages in northern India. But it realized quickly that it had to have this conversation first with its own staff. So it invited all 36 team members and their partners to one of the Khajuraho Temples, known for their famous erotic sculptures. And there they openly discussed their personal relationships -- their own experiences of gender equality with the coworkers and the partners. It was eye-opening for the participants. Not only did it allow them to relate to the communities they serve, it also broke down invisible barriers and created a lasting bond amongst themselves. Not a single team member quit in the next four years. So this is how you create intimacy. No masks ... or lots of masks.
De hogyan hozzuk létre a vállalati meghittséget? A CARE nevű humanitárius szervezet, a nemek közti egyenlőségért akart kampányolni a dél-indiai falvakban. Míg végül rájött, hogy először saját alkalmazottaival kellene beszélnie. Ezért összehívták mind a 36 csapattagot és azok partnereit, az erotikus szobrairól közismert Khadzsuráhó templomok egyikébe, ahol nyíltan megvitatták személyes kapcsolataikat -- és a nemek közti egyenlőséghez fűződő saját tapasztalataikat munkatársakkal és partnereikkel. A résztvevők számára felettébb tanulságos volt. Hiszen nem csak az általuk támogatott közösséggel tudtak azonosulni, hanem a láthatatlan akadályok ledöntésében is segített, amivel tartós kötelék alakult ki közöttük. A rákövetkező négy évben egyetlen csapattag sem mondott fel. Szóval így hozzuk létre a meghittséget. Álarcok nélkül --- vagy rengeteg álarccal.
(Laughter)
(Nevetés)
When Danone, the food company, wanted to translate its new company manifesto into product initiatives, it gathered the management team and 100 employees from across different departments, seniority levels and regions for a three-day strategy retreat. And it asked everybody to wear costumes for the entire meeting: wigs, crazy hats, feather boas, huge glasses and so on. And they left with concrete outcomes and full of enthusiasm. And when I asked the woman who had designed this experience why it worked, she simply said, "Never underestimate the power of a ridiculous wig."
Amikor a Danone, az élelmiszercég az új céges elképzelését a termékekben is ki akarta nyilatkoztatni. Összehívta a menedzsmentet, és különböző részlegekről 100 alkalmazottját, rangidőseket és regionális szinteket, egy három napos stratégiai kikapcsolódásra. Mindenkit megkértek, hogy az egész tárgyalás alatt viseljen jelmezt: parókákat, idióta kalapokat, tollboákat, óriási szemüvegeket és hasonlókat. A végén konkrét eredményekkel és lelkesedéssel távoztak. Amikor megkérdeztem azt a nőt, aki ezt az egészet kiagyalta, hogy miért vált be, annyit mondott: "Egy nevetséges paróka ereje sosem alábecsülendő."
(Laughter)
(Nevetés)
(Applause)
(Taps)
Because wigs erase hierarchy, and hierarchy kills intimacy -- both ways, for the CEO and the intern. Wigs allow us to use the disguise of the false to show something true about ourselves. And that's not easy in our everyday work lives, because the relationship with our organizations is often like that of a married couple that has grown apart, suffered betrayals and disappointments, and is now desperate to be beautiful for one another once again. And for either of us the first step towards beauty involves a huge risk. The risk to be ugly.
Végtére is, a parókák eltörlik a hierarchiát, és a hierarchia megöli a meghittséget -- mindkét irányba, a vezetőség és az alkalmazottak között. A parókák lehetőséget nyújtanak, hogy a hamisság álcája alatt valami eredetit mutathassunk meg önmagunkból. Ez a dolgos mindennapi életünk során nem könnyű, mert a szervezettel való kapcsolatunk, sokszor olyan, mint egy megromlott házastársi kapcsolat, amely a megcsalás és csalódás áldozata lett, és most a felek egymás tetszését igyekeznek visszaszerezni. Bárki részéről az első szépítő lépés kockázattal jár. A tökéletlenség felfedésének kockázatával.
[Be Ugly]
[Légy tökéletlen]
So many organizations these days are keen on designing beautiful workplaces that look like anything but work: vacation resorts, coffee shops, playgrounds or college campuses --
Manapság sok vállalat törekszik a csodás munkahelyek kialakítására, amik sok mindenre emlékeztetnek, csak a munkára nem: üdülőhelyek, kávéházak, játszóterek vagy kollégiumok --
(Laughter)
(Nevetés)
Based on the promises of positive psychology, we speak of play and gamification, and one start-up even says that when someone gets fired, they have graduated.
A pozitív pszichológia jegyében játékokról és játékosságról beszélünk. Az egyik ilyen start-up cég úgy véli, amikor valakit kirúgnak, az diplomát szerez..
(Laughter)
(Nevetés)
That kind of beautiful language only goes "skin deep, but ugly cuts clean to the bone," as the writer Dorothy Parker once put it. To be authentic is to be ugly. It doesn't mean that you can't have fun or must give in to the vulgar or cynical, but it does mean that you speak the actual ugly truth. Like this manufacturer that wanted to transform one of its struggling business units. It identified, named and pinned on large boards all the issues -- and there were hundreds of them -- that had become obstacles to better performance. They put them on boards, moved them all into one room, which they called "the ugly room." The ugly became visible for everyone to see -- it was celebrated. And the ugly room served as a mix of mirror exhibition and operating room -- a biopsy on the living flesh to cut out all the bureaucracy.
Ez a fajta szép beszéd, "csak a bőr felszínét érinti, de a hibák, már a csontig hatnak," ahogy Dorothy Parker mondaná. Önmagamnak lenni egyben tökéletlenséget is jelent. Nem azt jelenti, hogy nem lehetünk viccesek, vulgárisak vagy cinikusak, hanem annyit tesz, hogy szépítés nélkül, a valós tényt mondjuk el. Mint ez a gyártóvállalat, amely az egyik nehézséggel küzdő részlegét szerette volna átalakítani. Beazonosították, megnevezték majd óriás táblákra kitűzték a gondokat -- amiből több száz is akadt -- ezek mind a teljesítményt akadályozták. Mindet táblára tűzték, majd betolták egy szobába, amit "hiba szobának" neveztek el. A hibákat mindenki megtekinthette -- ünnepelték is. A hiba szoba egyben bemutató- és műtőszobaként funkcionált, az élő hús szövettani vizsgálata, amelyből kivájható a bürokrácia.
The ugliest part of our body is our brain. Literally and neurologically. Our brain renders ugly what is unfamiliar ... modern art, atonal music, jazz, maybe -- VR goggles for that matter -- strange objects, sounds and people. But we've all been ugly once. We were a weird-looking baby, a new kid on the block, a foreigner. And we will be ugly again when we don't belong.
A testünk legfurcsább része az agyunk. Szó szerinti és neurológiai értelemben is. Az agyunk hibának véli az ismeretlent ... legyen az modern művészet, atonális zene, vagy dzsessz -- VR szemüveg, ha úgy tetszik -- a fura tárgyak, hangok és emberek. De mindnyájan voltunk már furcsák. Hisz furcsa kinézetű babák voltunk, az új kölyök a környéken, egy idegen. És ismét különösek leszünk, amint nem tartozunk sehova.
The Center for Political Beauty, an activist collective in Berlin, recently staged an extreme artistic intervention. With the permission of relatives, it exhumed the corpses of refugees who had drowned at Europe's borders, transported them all the way to Berlin, and then reburied them at the heart of the German capital. The idea was to allow them to reach their desired destination, if only after their death. Such acts of beautification may not be pretty, but they are much needed. Because things tend to get ugly when there's only one meaning, one truth, only answers and no questions. Beautiful organizations keep asking questions. They remain incomplete, which is the fourth and the last of the principles.
A Politikai Szépség Központja - egy berlini aktivista csoport - nemrég egy igen merész művészi akciót hajtott végre. A rokonok engedélyével, az Európa határai mentén vízbe fulladt menekültek holtestét exhumálta, Berlinbe szállíttatta őket, majd a német főváros szívében újra eltemette őket. A kezdeményezés szerint így elérhették úti céljukat, még ha csak haláluk után is. Az ilyen kedves gesztusok lehet nem a legszebbek, de nagy szükség van rájuk. Mert a dolgok leromlanak, amikor egyetlen cél és igazság létezik, rengeteg válasz van, de kérdés egy sem. A gyönyörű szervezetek folyton kérdeznek. Nyitottak maradnak, ami nem más, mint a negyedik és egyben utolsó elv.
[Remain Incomplete]
[Maradj nyitott]
Recently I was in Paris, and a friend of mine took me to Nuit Debout, which stands for "up all night," the self-organized protest movement that had formed in response to the proposed labor laws in France. Every night, hundreds gathered at the Place de la République. Every night they set up a small, temporary village to deliberate their own vision of the French Republic. And at the core of this adhocracy was a general assembly where anybody could speak using a specially designed sign language. Like Occupy Wall Street and other protest movements, Nuit Debout was born in the face of crisis. It was messy -- full of controversies and contradictions. But whether you agreed with the movement's goals or not, every gathering was a beautiful lesson in raw humanity. And how fitting that Paris -- the city of ideals, the city of beauty -- was it's stage. It reminds us that like great cities, the most beautiful organizations are ideas worth fighting for -- even and especially when their outcome is uncertain. They are movements; they are always imperfect, never fully organized, so they avoid ever becoming banal. They have something but we don't know what it is. They remain mysterious; we can't take our eyes off them. We find them beautiful.
Nemrég Párizsban jártam, egyik ismerősöm elvitt a Nuit Debout-ba, ami annyit tesz "ébren egész éjjel", ez az önszerveződő tiltakozó mozgalom, a francia munkatörvény javaslatára adott válaszul jött létre. Minden éjjel emberek százai gyülekeztek a Köztársaság-téren. Minden éjjel egy kisebb, ideiglenes falut állítottak fel, ahol bemutatták saját elképeléseiket a Francia Köztársaságról. Az adhokrácia szívében, volt egy közgyűlés, ahol bárki felszólalhatott, egy külön erre a célra létrehozott jelbeszéd segítségével. Foglald el a Wall Streetet és más tiltakozó mozgalmakhoz hasonlóan, a Nuit Debout a krízis hatására alakult. Eléggé zavaros volt -- tele vitákkal és ellentmondásokkal. De akár egyetértettél a mozgalom céljával, akár nem, minden egyes gyülekezés a nyers emberiség szép példája volt. És mennyire illet Párizs képébe -- az eszményi és gyönyörű városba -- amely színteret szolgáltatott! Ezek a nagyvárosok emlékeztetnek, hogy a legcsodálatosabb szervezetekért érdemes küzdenünk -- még akkor is, és főleg akkor, ha a kimenetelük bizonytalan. Ezek mind mozgalmak; mindig nyitottak, soha nincsenek túlszervezve, ezért nem válnak banálissá. Van bennük valami, de nem tudjuk mi. Végig titokzatosak; képtelenség levenni róluk a szemünket. Csodálatosnak véljük őket.
So to do the unnecessary, to create intimacy, to be ugly, to remain incomplete -- these are not only the qualities of beautiful organizations, these are inherently human characteristics. And these are also the qualities of what we call home. And as we disrupt, and are disrupted, the least we can do is to ensure that we still feel at home in our organizations, and that we use our organizations to create that feeling for others.
Tehát legyél meglepő, teremts meghittséget, vállald a tökéletlenséget, és maradj nyitott -- ezek nem csupán a nagyszerű szervezetek jellemvonásai, ezek eredendően emberi tulajdonságok. Ezek alkotják az otthon fogalmát. És amint szétválunk, vagy szétválasztanak bennünket, az egyetlen dolog, amit tehetünk, hogy a szervezetnél otthon érezzük magunkat, és az egymással törődést bevezetjük a szervezeteinkben.
Beauty can save the world when we embrace these principles and design for them. In the face of artificial intelligence and machine learning, we need a new radical humanism. We must acquire and promote a new aesthetic and sentimental education. Because if we don't, we might end up feeling like aliens in organizations and societies that are full of smart machines that have no appreciation whatsoever for the unnecessary, the intimate, the incomplete and definitely not for the ugly.
A szépség megmentheti a világot, ha betartjuk ezeket az elveket, és alkalmazzuk őket. A mesterséges intelligencia és a gépi tanulás korszakában, szükségünk van egy új, radikális humanizmusra. El kell sajátítsunk és népszerűsítsünk egy új esztétikai és érzelmi oktatást. Mert ha nem tesszük meg, akkor idegennek fogjuk magunkat érezni az okos gépekkel teli szervezetek és társadalmak közepette, amelyek képtelenek megbecsülni a meglepő dolgokat, a meghittséget, a nyitottságot, és legfőképp a tökéletlent.
Thank you.
Köszönöm.
(Applause)
(Taps)