This talk contains mature language Viewer discretion is advised Let's get this out of the way. I'm here because I wrote a book about civility, and because that book came out right around the 2016 American presidential election, I started getting lots of invitations to come and talk about civility and why we need more of it in American politics. So great. The only problem was that I had written that book about civility because I was convinced that civility is ... bullshit.
Az előadás erős nyelvezetet használ. Felnőtt nézőinknek ajánlott. Essünk túl rajta! Azért vagyok itt, mert írtam egy könyvet a civilizált viselkedésről, és mivel a könyv pont a 2016-os amerikai elnökválasztás környékén jelent meg, hirtelen sokan megkerestek, hogy beszéljek a civilizáltságról, és arról, miért kélne el több belőle az amerikai politikában. Nagyszerű. Az egyetlen gond, hogy azért írtam könyvet a témáról, mert meggyőződésem volt, hogy a civilizáltság... hülyeség.
(Laughter)
(Nevetés)
Now, that may sound like a highly uncivil thing to say, and lucky for you, and for my publisher, I did eventually come to change my mind. In the course of writing that book and studying the long history of civility and religious tolerance in the 17th century, I came to discover that there is a virtue of civility, and far from being bullshit, it's actually absolutely essential, especially for tolerant societies, so societies like this one, that promise not only to protect diversity but also the heated and sometimes even hateful disagreements that that diversity inspires.
Meglehet, ez nagyon is civilizálatlanul hangzik, és az önök és a kiadóm szerencséjére idővel megváltozott az álláspontom. A könyv írása során, miközben a civilizáltság és a vallási tolerancia 17. sz.-i történetét tanulmányoztam, felfedeztem: van értelme a civilizáltságnak, és nemcsak hogy nem hülyeség, de egyenesen nélkülözhetetlen, főleg a toleráns társadalmakban, mint pl. ebben itt, amelyek nemcsak azt ígérik, hogy kiállnak a sokféleségért, hanem azt is, hogy elfogadják a heves és néha gyűlöletteli ellentéteket, amelyek a sokféleséggel járnak.
You see, the thing about disagreement is that there is a reason that "disagreeable" is a synonym for "unpleasant." As the English philosopher Thomas Hobbes pointed out all the way back in 1642, that's because the mere act of disagreement is offensive.
Ami az ellenvélemények ütközését illeti, nem véletlen, hogy az "ellenszenves" szó a "kellemetlen" szinonimája. Ahogy arra az angol filozófus, Thomas Hobbes rámutatott még valamikor 1642-ben, ennek oka, hogy a nézeteltérés már önmagában is bántó.
And Hobbes is still right. It works like this: so, if you and I disagree, and I'm right, because I always am, how am I to make sense of the fact that you are so very, very wrong? It couldn't possibly be that you've just come to a different conclusion in good faith? No, you must be up to something, you must be stupid, bigoted, interested. Maybe you're insane. And the same goes the other way. Right? So the mere fact of your disagreeing with me is implicitly an insult not only to my views, but to my intelligence, too. And things only get worse when the disagreements at stake are the ones that we somehow consider to be fundamental, whether to our worldviews or to our identities. You know the kinds of disagreement I mean. One doesn't discuss religion or politics or increasingly, the politics of popular culture, at the dinner table, because these are the disagreements, these are the things that people really, seriously disagree about, and they define themselves against their opponents in the controversy.
S Hobbes szavai most is érvényesek. Például ha ketten nem értünk egyet valamiben, és nekem van igazam, márpedig mindig nekem van igazam, akkor hogyan fogadjam el a tényt, hogy a másik oly súlyosan téved? Lehetséges volna, hogy a másik teljesen jóhiszeműen jutott másféle következtetésre? Ugyan, biztosan forgat valamit a fejében, ostoba, bigott, hátsó szándéka van. Még az is lehet, hogy őrült! S ugyanez fordítva is igaz. Nemde? Már maga a tény, hogy nem értünk egyet, értelmezhető nemcsak nézeteim, de intelligenciám megtámadásaként is. S ennél már csak rosszabb, ha a nézetkülönbség tárgya olyasmi, amit alapvetőnek tartunk, akár világnézetünket, akár identitásunkat tekintve. Tudják önök, miféle nézeteltérésekre gondolok. Az ember nem beszélget vallásról, politikáról vagy – egyre gyakrabban – a popkultúra politikájáról a vacsoraasztalnál, mert ezek azok a nézeteltérések, ezek azok a témák, amelyek kapcsán tényleg, komolyan eltérnek a nézetek, s az emberek ilyenkor az ellenfelükkel szemben határozzák meg magukat.
But of course those fundamental disagreements are precisely the ones that tolerant societies like the United States propose to tolerate, which perhaps explains why, historically, at least, tolerant societies haven't been the happy-clappy communities of difference that you sometimes hear about. No, they tend to be places where people have to hold their noses and rub along together despite their mutual contempt. That's what I learned from studying religious tolerance in early modern England and America. And I also learned that the virtue that makes that un-murderous coexistence, if you will, possible, is the virtue of civility, because civility makes our disagreements tolerable so that we can share a life together even if we don't share a faith -- religious, political or otherwise.
De persze épp ezek az alapvető nézetkülönbségek azok, amelyeket a toleráns társadalmak, mint pl. az USA el akarnak fogadni, ami talán magyarázat arra, hogy – legalábbis a történelem során – e társadalmak nem különböző emberek boldogan tapsikoló közösségei voltak, mint ahogy arról néha hallunk. Nem, ezek többnyire olyan társadalmak, ahol az emberek utálkozásukat félretéve és a kölcsönös megvetés ellenére békében élnek ellenfeleik mellett. Ezt tanultam, mikor a korai modern Anglia és Amerika vallási toleranciáját tanulmányoztam. S azt is megtanultam, hogy az erény, amely lehetővé teszi, hogy egymás mellett éljünk és ne gyilkoljuk le egymást, nem más, mint a civilizáltság. A civilizáltság elviselhetővé teszi nézeteltéréseinket, hogy egymás mellett élhessünk akkor is, ha nem ugyanaz a hitünk – vallásos, politikai, vagy bármiféle.
Still, I couldn't help but notice that when most people talk about civility today -- and boy, do they talk about civility a lot -- they seem to have something else in mind. So if civility is the virtue that makes it possible to tolerate disagreement so that we can actually engage with our opponents, talking about civility seems to be mainly a strategy of disengagement. It's a little bit like threatening to take your ball and go home when the game isn't going your way. Because the funny thing about incivility is that it's always the sin of our opponents. It's funny. When it comes to our own bad behavior, well, we seem to develop sudden-onset amnesia, or we can always justify it as an appropriate response to the latest outrage from our opponents. So, "How can I be civil to someone who is set out to destroy everything I stand for? And by the way, they started it." It's all terrifically convenient.
Ám nem tudtam nem észrevenni, hogy amikor emberek manapság a civilizáltságról beszélnek – és apám, folyton arról beszélnek –, mintha valami mást értenének rajta. S bár a civilizáltság erénye teszi lehetővé, hogy elviseljük az ellentéteket, hogy ténylegesen beszédbe elegyedhessünk ellenfeleinkkel, a civilizáltságra hivatkozás jórészt csak stratégia arra, hogy kivonuljunk egy helyzetből. Kicsit olyasmi, mint azzal fenyegetőzni, hogy nem adjuk oda a labdánkat, ha a játék nem úgy megy, ahogy mi szeretnénk. Furcsa, hogy a civilizálatlanság mindig az ellenfeleink bűne. Furcsa. Ami a saját hibáinkat illeti, mintha váratlanul jelentkező amnézia kerítene minket hatalmába, vagy megmagyarázzuk őket mint megfelelő választ ellenfeleink legutóbbi gaztettére. "Hogy viselkedhetnék civilizáltan valakivel, aki el akar pusztítani mindent, ami számomra fontos? Amúgy is ők kezdték az egészet." Roppant kényelmes ez így.
Also convenient is the fact that most of today's big civility talkers tend to be quite vague and fuzzy when it comes to what they think civility actually entails. We're told that civility is simply a synonym for respect, for good manners, for politeness, but at the same time, it's clear that to accuse someone of incivility is much, much worse than calling them impolite, because to be uncivil is to be potentially intolerable in a way that merely being rude isn't. So to call someone uncivil, to accuse them of incivility, is a way of communicating that they are somehow beyond the pale, that they're not worth engaging with at all.
Szintén kényelmes, hogy akik napjainkban legtöbbször hivatkoznak a civilizáltságra, gyakran elég homályosan fogalmaznak, ha ki kell fejteniük, szerintük mivel jár a civilizáltság. Azt halljuk, a civilizáltság a tisztelet szinonimája, a jó modoré, az udvariasságé, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy valakit civilizálatlansággal vádolni sokkal de sokkal rosszabb, mint udvariatlansággal, mert a civilizálatlanság azt is jelenti, hogy valaki akár elviselhetetlen is lehet, annyira, amennyire egy pusztán goromba ember nem az. Civilizálatlannak nevezni valakit, ezzel vádolni valakit azt jelzi, hogy az illető elfogadhatatlan, hogy szóba sem érdemes állni vele.
So here's the thing: civility isn't bullshit, it's precious because it's the virtue that makes fundamental disagreement not only possible but even sometimes occasionally productive. It's precious, but it's also really, really difficult.
Erről van hát szó: a civilizált viselkedés nem hülyeség, hanem értékes, mert ez teszi az alapvető nézetkülönbségeket nemcsak lehetővé, de időnként gyümölcsözővé is. Értékes, ám nagyon-nagyon nehéz.
Civility talk, on the other hand, well, that's really easy, really easy, and it also is almost always complete bullshit, which makes things slightly awkward for me as I continue to talk to you about civility.
Beszélni róla viszont – hát, az könnyű, nagyon könnyű, és ami elhangzik, az szinte mindig totál hülyeség, ami kissé kényelmetlenné teszi helyzetemet, ahogy próbálok továbbra is a témáról beszélni.
(Laughter)
(Nevetés)
Anyway, we tend to forget it, but politicians and intellectuals have been warning us for decades now that the United States is facing a crisis of civility, and they've tended to blame that crisis on technological developments, on things like cable TV, talk radio, social media. But any historian will tell you that there never was a golden age of disagreement, let alone good feelings, not in American politics. In my book, though, I argue that the first modern crisis of civility actually began about 500 years ago, when a certain professor of theology named Martin Luther took advantage of a recent advancement in communications technology, the printing press, to call the Pope the Antichrist, and thus inadvertently launch the Protestant Reformation.
Hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla, ám a politikusok és értelmiségiek évtizedek óta arra figyelmeztetnek, hogy az USA a civilizáltság válságával néz szembe. Hajlamosak voltak a technológiai fejlődést okolni a válságért, pl. a kábeltévét, a beszélgetős rádióműsorokat, a közösségi médiát. Ám bármely történész megmondja, a nézeteltérések aranykora sosem létezett, a jó érzéseké még úgy sem, az amerikai politikában biztos nem. Könyvemben azzal érvelek, hogy a civilizáltság első modern válsága valójában kb. 500 éve kezdődött, amikor egy bizonyos teológiaprofesszor, Luther Márton, a kommunikációs technológia egyik újítását, a nyomtatást használta, hogy Antikrisztusnak nevezze a pápát, s ezzel véletlenül elindította a protestáns reformációt.
So think of the press, if you will, as the Twitter of the 16th century, and Martin Luther as the original troll. And I'm not exaggerating here. He once declared himself unable to pray without at the same time cursing his "anti-Christian," i.e. Catholic, opponents. And of course, those Catholic opponents clutched their pearls and called for civility then, too, but all the while, they gave as good as they got with traditional slurs like "heretic," and, worst of all, "Protestant," which began in the 16th century as an insult. The thing about civility talk, then as now, was that you could call out your opponent for going low, and then take advantage of the moral high ground to go as low or lower, because calling for civility sets up the speaker as a model of decorum while implicitly, subtly stigmatizing anyone with the temerity to disagree as uncivil. And so civility talk in the 17th century becomes a really effective way for members of the religious establishment to silence, suppress, exclude dissenters outside of the established church, especially when they spoke out against the status quo. So Anglican ministers could lecture atheists on the offensiveness of their discourse. Everyone could complain about the Quakers for refusing to doff and don their hats or their "uncouth" practice of shaking hands. But those accusations of incivility pretty soon became pretexts for persecution.
Gondoljanak a nyomtatásra mint a 16. századi Twitterre, Luther Mártonra meg mint valami őstrollra. Nem túlzok. Luther egy ízben pl. kijelentette, hogy képtelen úgy imádkozni, hogy közben ne átkozza antikeresztény, azaz katolikus ellenfeleit. A katolikus ellenfelek persze rögtön sokkot kaptak, és a civilizáltságot emlegették, ám közben ők sem maradtak el Luther mögött, amikor őt eretneknek vagy ami még rosszabb, protestánsnak nevezték, ami a 16. században sértésnek számított. A szövegelés a civilizáltságról, mint most is, akkor is azt jelentette, hogy lealjasodással vádoljuk az ellenfelet, aztán erkölcsi magaslatunkat kihasználva ugyanúgy vagy még jobban lealjasodunk, hiszen a civilizáltságra hivatkozás az illem megtestesítőjének állítja be a beszélőt, miközben finoman, rejtetten civilizálatlannak bélyegez bárkit, aki merészel ellentmondani. A civilizációs duma a 17. században tehát rendkívül hatékony mód arra, hogy a bevett vallási intézmények tagjai elhallgattassák, elnyomják, kizárják a más hitűeket, főleg ha azok felszólaltak a status quo ellen. Az anglikán lelkészek kioktathatták az ateistákat, hogy milyen bántóak a tanaik. Bárki panaszkodhatott a kvékerekre, amiért nem emelnek kalapot, vagy a faragatlan gyakorlatuk miatt, hogy kezet fognak egymással. Ám a civilizálatlanság vádjai hamar az üldözés ürügyévé váltak.
So far, so familiar, right? We see that strategy again and again. It's used to silence civil rights protesters in the 20th century. And I think it explains why partisans on both sides of the aisle keep reaching for this, frankly, antiquated, early modern language of civility precisely when they want to communicate that certain people and certain views are beyond the pale, but they want to save themselves the trouble of actually making an argument.
Eddig ismerős, nem? Újra és újra találkozunk ezzel a módszerrel. Ezzel hallgattatták el az emberi jogokért küzdőket is a 20. században. Ez azt is megmagyarázza, miért van, hogy mindkét oldal fanatikusai a korai modern civilizáltság – őszintén szólva – elavult nyelvezetét használják, amikor azt akarják kifejezni, hogy egyes emberek és nézetek elfogadhatatlanok, de nem akarják venni a fáradságot, hogy tényleg érveljenek valamivel.
So no wonder skeptics like me tend to roll our eyes when the calls for conversational virtue begin, because instead of healing our social and political divisions, it seems like so much civility talk is actually making the problem worse. It's saving us the trouble of actually speaking to each other, allowing us to speak past each other or at each other while signaling our superior virtue and letting the audience know which side we're on.
Nem csoda, hogy a magamfajta szkeptikusok a szemüket forgatják, amikor a társalgási erényeket hiányolja valaki, mert a sok duma a civilizáltságról nem hidalja át a társadalmi és politikai szakadékokat, hanem csak ront a helyzeten. Így nem kell egymással beszélnünk, helyette elbeszélhetünk egymás mellett, miközben kifejezzük saját felsőbbrendűségünket, és jelezzük a közönségnek, hogy melyik oldalon állunk.
And given this, I think one might be forgiven, as I did, for assuming that because so much civility talk is bullshit, well then, the virtue of civility must be bullshit, too. But here, again, I think a little historical perspective goes a long way. Because remember, the same early modern crisis of civility that launched the Reformation also gave birth to tolerant societies, places like Rhode Island, Pennsylvania, and indeed, eventually the United States, places that at least aspired to protect disagreement as well as diversity, and what made that possible was the virtue of civility. What made disagreement tolerable, what it made it possible for us to share a life, even when we didn't share a faith, was a virtue, but one, I think, that is perhaps less aspirational and a lot more confrontational than the one that people who talk about civility a lot today tend to have in mind.
Emiatt talán megbocsátható, ha valaki, ahogy én is tettem, feltételezi, hogy ha a sok udvariassági duma hülyeség, akkor bizonyára a civilizáltság erénye is az. Ám itt is érdemes történelmi távlatokba tekinteni. Emlékezzenek csak, a civilizáltság egyazon modern válságnak a kezdete, amely elindította a reformációt, megteremtette a toleráns társadalmakat is, az olyan helyeket, mint pl. Rhode Island, Pennsylvania, vagy végül az egész Egyesült Államok, helyeket, amelyek legalábbis törekedtek arra, hogy védjék az ellenvélemény jogát és a sokféleséget is, s ezt nem más, mint a civilizáltság erénye tette lehetővé. Ami tűrhetővé tette az ellentéteket, ami lehetővé tette, hogy egymás mellett élhessünk, akkor is, ha nem ugyanaz a hitünk, ez az erény, ám olyasféle, ami szerintem kevésbé magasröptű és jóval ellentmondásosabb, mint az, amelyre ma általában az emberek gondolnak, amikor erről beszélnek.
So I like to call that virtue "mere civility." You may know it as the virtue that allows us to get through our relations with an ex-spouse, or a bad neighbor, not to mention a member of the other party. Because to be merely civil is to meet a low bar grudgingly, and that, again, makes sense, because civility is a virtue that's meant to help us disagree, and as Hobbes told us all those centuries ago, disagreeable means unpleasant for a reason.
Azt az erényt "puszta civilizáltságnak" nevezem. Ismerhetik ezt mint az erényt, amely lehetővé teszi, hogy kijöjjünk korábbi házastársunkkal, egy rossz szomszéddal, hogy a másik párt tagjait ne is említsem. A puszta civilizáltság annyi, hogy nagy morogva teljesítjük a minimumot, aminek persze van értelme, hiszen a civilizáltság segít, hogy az ellentétes nézeteket kezeljük, és ahogy Hobbes mondta évszázadokkal ezelőtt, az ellenszenves szó nem véletlenül jelent valami kellemetlent.
But if it isn't bullshit, what exactly is civility or mere civility? What does it require? Well, to start, it is not and cannot be the same thing as being respectful or polite, because we need civility precisely when we're dealing with those people that we find it the most difficult, or maybe even impossible, to respect. Similarly, being civil can't be the same as being nice, because being nice means not telling people what you really think about them or their wrong, wrong views. No, being civil means speaking your mind, but to your opponent's face, not behind her back. Being merely civil means not pulling our punches, but at the same time, it means maybe not landing all those punches all at once, because the point of mere civility is to allow us to disagree, to disagree fundamentally, but to do so without denying or destroying the possibility of a common life tomorrow with the people that we think are standing in our way today. And in that sense, I think civility is actually closely related to another virtue, the virtue of courage. So mere civility is having the courage to make yourself disagreeable, and to stay that way, but to do so while staying in the room and staying present to your opponents. And it also means that, sometimes, calling bullshit on people's civility talk is really the only civil thing to do. At least that's what I think.
Ha tehát nem hülyeség, akkor mégis mi a civilizáltság? Mi kell hozzá? Először is, nem ugyanaz, és nem is lehet ugyanaz, mint a tiszteletteljes vagy udvarias viselkedés, hiszen épp akkor fontos a civilizáltság, amikor olyanokkal vagyunk, akiket csak nehezen vagy sehogy sem tudunk tisztelni. Hasonlóképpen, civilizáltnak lenni nem ugyanaz, mint kedvesnek, mert a kedvesség azt jelenti, hogy nem mondjuk ki, amit valakiről vagy az oly nagyon helytelen nézeteiről gondolunk. Civilizáltnak lenni azt jelenti, hogy kimondjuk, amit gondolunk, ám ellenfelünk szemébe mondjuk, nem pedig a háta mögött. Civilizáltnak lenni azt jelenti, hogy nem fogjuk vissza magunkat, ám ugyanakkor talán nem egyszerre támadunk minden oldalról, hiszen a puszta civilizáltság lényege, hogy tudjunk egyet nem érteni, alapvetően egyet nem érteni, ám úgy, hogy nem tagadjuk meg vagy lehetetlenítjük el az együttélést azokkal, akikről ma azt gondoljuk, hogy az utunkban állnak. Ilyen értelemben a civilizáltság közeli rokona egy másik erénynek, a bátorságnak. A puszta civilizáltság az a bátorság, hogy merjünk ellenszenvesek lenni, és ellenszenvesnek maradni, ám úgy, hogy közben egy légtérben maradunk, és jelen vagyunk ellenfeleink életében. S azt is jelenti, hogy néha a legcivilizáltabb, amit tehetünk, hogy kimondjuk, ha valaki hülyeséget beszél. Legalábbis én így gondolom.
But look, if I've learned anything from studying the long history of religious tolerance in the 17th century, it's this: if you're talking about civility as a way to avoid an argument, to isolate yourself in the more agreeable company of the like-minded who already agree with you, if you find yourself never actually speaking to anyone who really, truly, fundamentally disagrees with you, well, you're doing civility wrong.
De nézzék, ha tanultam valamit a vallási tolerancia 17. sz.-i hosszú történetének tanulmányozásából, az ez: ha egy vita elkerülése érdekében hivatkozunk a civilizáltságra, vagy azért, hogy kellemesebb társaságba zárkózhassunk, olyanok közé, akik eleve egyetértenek velünk, ha soha szóba sem állunk senkivel, aki igazán, alapvetően ellenkezik velünk, akkor ezt az egész civilizáltságot rosszul csináljuk.
Thank you.
Köszönöm.
(Applause)
(Taps)