I started teaching MBA students 17 years ago. Sometimes I run into my students years later. And when I run into them, a funny thing happens. I don't remember just their faces; I also remember where exactly in the classroom they were sitting. And I remember who they were sitting with as well. This is not because I have any special superpowers of memory. The reason I can remember them is because they are creatures of habit. They are sitting with their favorite people in their favorite seats. They find their twins, they stay with them for the whole year.
17 évvel ezelőtt kezdtem oktatni az MBA-képzésben. Néha összefutok volt diákjaimmal, jó pár évvel azután, hogy végeztek. Ha összefutunk, az a furcsa, hogy nem pusztán az arcukra emlékszem, hanem arra is, hol ültek a teremben, és emlékszem, kikkel ültek együtt. Arról nincs szó, hogy valami különlegesen jó lenne az emlékezetem. Azért tudok visszaemlékezni rájuk, mert megrögzött szokásaik voltak. Mindig ugyanott ültek, mindig haverjaikkal. Megtalálták lelki rokonaikat, és velük maradtak egész évben.
Now, the danger of this for my students is they're at risk of leaving the university with just a few people who are exactly like them. They're going to squander their chance for an international, diverse network. How could this happen to them? My students are open-minded. They come to business school precisely so that they can get great networks.
Ennek az a veszélye diákjaimra, hogy úgy hagyják el az egyetemet, hogy csupán azzal a néhány emberrel van kapcsolatuk, akik pont olyanok, mint ők. Elszalasztják egy másmilyen, nemzetközi hálózat lehetőségét. Hogyan kerültek ilyen helyzetbe? Hallgatóim nyitottak a világra. Épp azért jelentkeztek üzleti főiskolára, hogy elérjék a nagy hálózatokat.
Now, all of us socially narrow in our lives, in our school, in work, and so I want you to think about this one. How many of you here brought a friend along for this talk? I want you to look at your friend a little bit. Are they of the same nationality as you? Are they of the same gender as you? Are they of the same race? Really look at them closely. Don't they kind of look like you as well?
Életünk során – iskolában, munkahelyen – társadalmilag elég szűk körben mozgunk. Gondoljunk csak erre a mai alkalomra: Hányan jöttek barátjukkal? Vessenek egy pillantást rá! Ugyanolyan nemzetiségű, mint önök? Tán a nemük is azonos? És az etnikumuk? Nézzék csak meg egy kicsit alaposabban! Talán egy kicsit még hasonlít is önökre?
(Laughter)
(Nevetés)
The muscle people are together, and the people with the same hairstyles and the checked shirts.
Együtt vannak a sportosak; akiknek hasonló stílusú a hajviseletük; akik kockás ingben jöttek.
We all do this in life. We all do it in life, and in fact, there's nothing wrong with this. It makes us comfortable to be around people who are similar. The problem is when we're on a precipice, right? When we're in trouble, when we need new ideas, when we need new jobs, when we need new resources -- this is when we really pay a price for living in a clique.
Ezt tesszük mindannyian az életben. Így élünk, és valójában nincs ebben semmi rossz. Otthonosan érezzük magunkat, ha hozzánk hasonlók vannak körülöttünk. Akkor van gond, ha valami cikis helyzetbe kerülünk. Ha bajban vagyunk, ha új ötletek kellenének, ha új állást keresünk, új erőforrásokra lenne szükségünk – ekkor megfizetjük az árát, hogy szűk körbe beszorulva éltünk.
Mark Granovetter, the sociologist, had a famous paper "The Strength of Weak Ties," and what he did in this paper is he asked people how they got their jobs. And what he learned was that most people don't get their jobs through their strong ties -- their father, their mother, their significant other. They instead get jobs through weak ties, people who they just met. So if you think about what the problem is with your strong ties, think about your significant other, for example. The network is redundant. Everybody that they know, you know. Or I hope you know them. Right? Your weak ties -- people you just met today -- they are your ticket to a whole new social world.
Mark Granovette szociológus nevezetes írása, " A gyenge kötések ereje". arról szól, hogy megkérdezett embereket, miként szerezték meg állásukat, Kiderül belőle, hogy többségük nem erős kapcsolataikon – pl. anyjukon, apjukon – keresztül jutott az álláshoz, hanem gyenge kötések, olyan emberek révén, akikkel épp csak találkoztak. Ha azt kérdik, mi a baj az erős kötésekkel, gondoljanak példaként most egy másik fontos kapcsolatukra. A hálózatban sok az ismétlődés. Akiket a többiek ismernek, azokat én is ismerem. Vagy remélem, hogy legalább te ismered őket. Hát nem? A gyenge kötések – emberek, akikkel épp csak találkoztam – belépőül szolgálnak egy teljesen új közösség világába.
The thing is that we have this amazing ticket to travel our social worlds, but we don't use it very well. Sometimes we stay awfully close to home. And today, what I want to talk about is: What are those habits that keep human beings so close to home, and how can we be a little bit more intentional about traveling our social universe?
Van e csodás útlevelünk a közösségek világába, és alig használjuk ki. Sokszor alig szakadunk el az otthonunktól. Arról szeretnék beszélni, hogy miféle szokások tartanak otthonunk közelében, hogyan lehetnénk kicsit céltudatosabbak társas világunk felfedezésében?
So let's look at the first strategy. The first strategy is to use a more imperfect social search engine. What I mean by a social search engine is how you are finding and filtering your friends. And so people always tell me, "I want to get lucky through the network. I want to get a new job. I want to get a great opportunity." And I say, "Well, that's really hard, because your networks are so fundamentally predictable." Map out your habitual daily footpath, and what you'll probably discover is that you start at home, you go to your school or your workplace, you maybe go up the same staircase or elevator, you go to the bathroom -- the same bathroom -- and the same stall in that bathroom, you end up in the gym, then you come right back home. It's like stops on a train schedule. It's that predictable. It's efficient, but the problem is, you're seeing exactly the same people. Make your network slightly more inefficient. Go to a bathroom on a different floor. You encounter a whole new network of people.
Nézzük az első stratégiát! Az első stratégia: használjunk kevésbé tökéletes keresőmotort kapcsolatainkhoz. Keresőmotoron itt azt értem, hogy miként találjuk meg és válogatjuk meg barátainkat. Sokszor mondják nekem: "Hálózat révén szeretném megcsinálni a szerencsém, szeretnék új állást, valami nagy lehetőséget." Erre azt mondom: "Nehéz ügy, mert a hálózatod nem tartogat meglepetéseket." Térképezzük fel szokásos, napi útvonalunkat! Valószínűleg arra jutunk, hogy otthonról indul, elvezet az iskolába vagy a munkahelyre, talán ugyanazon a lépcsőn vagy liften megyünk fel mindig, bemegyünk a mosdóba, ugyanbba mindig, ugyanabba a fülkébe. és az edzőteremben fejezzük be, azután hazamegyünk. Mint az állomások egy menetrendben. Előre megjósolhatók. Nagyon hatékony, de mindig ugyanazokat az embereket látjuk, ez a baj vele. Alakítsuk hálózatunkat úgy, hogy kevésbé legyen hatékony. Most más emeleten menjünk a mosdóba. Ezzel teljesen más hálózatba kerülünk.
The other side of it is how we are actually filtering. And we do this automatically. The minute we meet someone, we are looking at them, we meet them, we are initially seeing, "You're interesting." "You're not interesting." "You're relevant." We do this automatically. We can't even help it. And what I want to encourage you to do instead is to fight your filters. I want you to take a look around this room, and I want you to identify the least interesting person that you see, and I want you to connect with them over the next coffee break. And I want you to go even further than that. What I want you to do is find the most irritating person you see as well and connect with them.
A másik oldal, hogy miként szűrünk. Ezt automatikusan tesszük. Amikor találkozunk valakivel, ránézünk, és első pillantásra eldöntjük: "Érdekes vagy", "Nem vagy érdekes", "Fontos vagy". Ez automatizmus. Nem tehetünk ellene. Biztatok mindenkit, hogy küzdjön meg a szűrőivel. Nézzenek körül a teremben! és szúrják ki magunknak a legérdektelenebb embert, és a következő kávészünetben teremtsenek vele kapcsolatot! Szeretném, ha ennél is tovább jutnának. Keressék meg a legidegesítőbb személyt is, akit itt látnak, és teremtsenek vele kapcsolatot!
What you are doing with this exercise is you are forcing yourself to see what you don't want to see, to connect with who you don't want to connect with, to widen your social world. To truly widen, what we have to do is, we've got to fight our sense of choice. We've got to fight our choices. And my students hate this, but you know what I do? I won't let them sit in their favorite seats. I move them around from seat to seat. I force them to work with different people so there are more accidental bumps in the network where people get a chance to connect with each other. And we studied exactly this kind of an intervention at Harvard University. At Harvard, when you look at the rooming groups, there's freshman rooming groups, people are not choosing those roommates. They're of all different races, all different ethnicities. Maybe people are initially uncomfortable with those roommates, but the amazing thing is, at the end of a year with those students, they're able to overcome that initial discomfort. They're able to find deep-level commonalities with people.
E gyakorlattal kényszerítik magukat, hogy meglássák azt, amit nem akarnak látni, hogy kapcsolatot teremtsenek azzal, akivel nem akarnak, azért, hogy tágítsák közösségük világát. Ha valóban tágítani akarjuk, ezt kell tegyük, le kell győzzük választásunk ösztönösségét. Le kell győzzük választásainkat. A diákjaim utálják, de tudják, mit teszek? Nem engedem őket kedvenc helyükre ülni. Mindig máshová ültetem őket a teremben. Kénytelenek hol ezzel, hol azzal dolgozni együtt, így a hálózatban több a véletlen koccanás, amelyben a résztvevőknek esélyük van kapcsolatba kerülniük egymással. A Harvardon pont az ilyen közbeavatkozásokat tanulmányoztuk. A Harvardon a hallgatók kollégiumi elhelyezése úgy történik, hogy a gólyák nem maguk választják meg szobatársaikat. Különféle rasszokból, etnikumokból kerülnek össze. Eleinte tán kínosan érzik magukat együtt, de az a bámulatos, hogy az év végére képesek túltenni magukat a kezdeti kényelmetlenségen. Megtalálják, mik azok a mélyebb közös vonások, amelyek összekötik őket.
So the takeaway here is not just "take someone out to coffee." It's a little more subtle. It's "go to the coffee room." When researchers talk about social hubs, what makes a social hub so special is you can't choose; you can't predict who you're going to meet in that place. And so with these social hubs, the paradox is, interestingly enough, to get randomness, it requires, actually, some planning. In one university that I worked at, there was a mail room on every single floor. What that meant is that the only people who would bump into each other are those who are actually on that floor and who are bumping into each other anyway. At another university I worked at, there was only one mail room, so all the faculty from all over that building would run into each other in that social hub. A simple change in planning, a huge difference in the traffic of people and the accidental bumps in the network.
A kóstoló egy kultúrából kicsit olyan, mint a házhoz szállított pizza: egyúttal meghívás a pizzázónkba. Amikor a kutatók közösségi csomópontokról beszélnek, az teszi ezeket annyira különlegessé, hogy nincs választási lehetőségünk, nem tudjuk megmondani előre, kivel fogunk ott találkozni. E csomópontok furcsasága, hogy paradox módon némi előzetes tervezés szükséges, hogy valóban elérhessük az esetlegességet. Az egyik egyetemen, ahol dolgoztam, minden emeleten volt egy szoba az emailezéshez. Ez azt jelentette, hogy itt csak azokkal lehetett összefutni, akik azon az emeleten laktak, és akikkel különben is összefut az ember. Egy másik egyetemen, ahol megfordultam, egyetlen email-szoba volt, tehát ebben a közösségi csomópontban bárkivel össze lehetett futni az épületből. Egy egyszerű tervezési eltérés jelentős különbséget eredményez az emberek forgatagában és véletlen találkozásokat a hálózatban.
Here's my question for you: What are you doing that breaks you from your social habits? Where do you find yourself in places where you get injections of unpredictable diversity? And my students give me some wonderful examples. They tell me when they're doing pickup basketball games, or my favorite example is when they go to a dog park. They tell me it's even better than online dating when they're there.
Kérdésem önökhöz: Mit tesznek, hogy szakítsanak társas szokásaikkal? Mik azok a helyek, alkalmak, ahol elmerülhetnek az esetlegesség kavalkádjában? Diákjaim hoztak néhány remek példát. Beállnak egy játszótéren kosarazni. Vagy – a kedvencem – a kutyasétáltatás. Azt mondták: jobb, mint az online randi.
So the real thing that I want you to think about is we've got to fight our filters. We've got to make ourselves a little more inefficient, and by doing so, we are creating a more imprecise social search engine. And you're creating that randomness, that luck that is going to cause you to widen your travels, through your social universe.
Igazából azon gondolkodjanak el, hogy harcolnunk kell a szűrőink ellen. Rá kell vegyük magunkat, hogy kevésbé legyünk hatékonyak, és tökéletlenebb keresőmotorral alakítsuk közösségünket. Létrehozzuk ezzel az esetlegességet, a jószerencsét, ami tágabb közösség világán át vezet.
But in fact, there's more to it than that. Sometimes we actually buy ourselves a second-class ticket to travel our social universe. We are not courageous when we reach out to people. Let me give you an example of that. A few years ago, I had a very eventful year. That year, I managed to lose a job, I managed to get a dream job overseas and accept it, I had a baby the next month, I got very sick, I was unable to take the dream job. And so in a few weeks, what ended up happening was, I lost my identity as a faculty member, and I got a very stressful new identity as a mother. What I also got was tons of advice from people. And the advice I despised more than any other advice was, "You've got to go network with everybody." When your psychological world is breaking down, the hardest thing to do is to try and reach out and build up your social world.
Sőt, több is van ebben. Időnként valójában másodosztályú jegyet veszünk magunknak a közösségi világunkban teendő utazáshoz. Nem vagyunk valami bátrak, amikor el kell érjünk másokat. Hadd mondjak erre egy példát. Pár esztendeje elég eseménydús évem volt. Sikeresen elvesztettem az állásom; ajánlatot kaptam, és el is fogadtam álmaim állására külföldön; egy hónapra rá megszületett a gyerekem; és súlyosan megbetegedtem; nem tudtam elfoglalni az álomállást, Tehát néhány hét alatt elvesztettem identitásom mint egyetemi ember, és új, stresszel teli identitást szereztem anyaként. És jótanácsok tucatjait kaptam. Az a tanács, amit mindennél jobban utáltam: "Próbálj új ismerősöket szerezni!" Amikor lelkileg romokban heverünk, a legnehezebb dolog, próbálkozni és ismerkedni, felépíteni kapcsolataink világát.
And so we studied exactly this idea on a much larger scale. What we did was we looked at high and low socioeconomic status people, and we looked at them in two situations. We looked at them first in a baseline condition, when they were quite comfortable. And what we found was that our lower socioeconomic status people, when they were comfortable, were actually reaching out to more people. They thought of more people. They were also less constrained in how they were networking. They were thinking of more diverse people than the higher-status people. Then we asked them to think about maybe losing a job. We threatened them. And once they thought about that, the networks they generated completely differed. The lower socioeconomic status people reached inwards. They thought of fewer people. They thought of less-diverse people. The higher socioeconomic status people thought of more people, they thought of a broader network, they were positioning themselves to bounce back from that setback.
Pontosan ugyanezt a kérdést jóval nagyobb léptékben is tanulmányoztuk. Vizsgálatot folytattunk magas és alacsony társadalmi-gazdasági státuszúak körében, két helyzetben. Először alaphelyzetben, amikor többé-kevésbé jól érezték magukat. Azt találtuk, hogy az alacsonyabb társadalmi-gazdasági státuszúak, amikor jól érezték magukat, többekkel vették fel a kapcsolatot, Több emberre gondoltak. Kevésbé érezték magukat beszorítva hálózatukba. Többféle embert vettek számításba, mint a magasabb státuszúak. Azután arról kérdeztük őket, mi lenne, ha elvesztenék állásukat. Rájuk ijesztettünk. Ettől kezdve egészen más hálózatban gondolkoztak. Az alacsonyabb státuszúak befelé keresték a megoldást, Jóval kevesebb ember jutott az eszükbe. Maguktól kevéssé különböző emberekre gondoltak. A magasabb státuszúaknak több ember jutott eszébe, szélesebb hálózatban gondolkodtak, feltápászkodtak, és megrázták magukat.
Let's consider what this actually means. Imagine that you were being spontaneously unfriended by everyone in your network other than your mom, your dad and your dog.
Nézzük, mit jelent ez a gyakorlatban! Képzeljük el, hogy egyszeriben mindenkivel undok vagyok a hálózatomban, anyucit, apucit és a kutyát kivéve.
(Laughter)
(Nevetés)
This is essentially what we are doing at these moments when we need our networks the most. Imagine -- this is what we're doing. We're doing it to ourselves. We are mentally compressing our networks when we are being harassed, when we are being bullied, when we are threatened about losing a job, when we feel down and weak. We are closing ourselves off, isolating ourselves, creating a blind spot where we actually don't see our resources. We don't see our allies, we don't see our opportunities.
Mert alapvetően ezt tesszük olyankor, amikor pedig a hálózatunkra a legnagyobb szükségünk lenne. Képzeljék el, pont ezt tesszük. Ezt tesszük magunkkal. Lelki nyomást gyakorlunk hálózatunkra, mikor gondterheltek vagyunk, vagy szekálnak, amikor félünk állásunk elvesztésétől, amikor csüggedtek és gyengék vagyunk. Bezárkózunk, elszigeteljük magunkat, vakfoltot képezünk, s így nem látjuk erőforrásainkat. Nem látjuk szövetségeseinket, lehetőségeinket.
How can we overcome this? Two simple strategies. One strategy is simply to look at your list of Facebook friends and LinkedIn friends just so you remind yourself of people who are there beyond those that automatically come to mind. And in our own research, one of the things we did was, we considered Claude Steele's research on self-affirmation: simply thinking about your own values, networking from a place of strength. What Leigh Thompson, Hoon-Seok Choi and I were able to do is, we found that people who had affirmed themselves first were able to take advice from people who would otherwise be threatening to them.
Hogyan juthatunk túl ezen? Két egyszerű stratégia van. Az egyik: nézzük végig ismerőseink listáját a Facebookon és a Linkedlnen, egyszerűen azért, hogy felidézzük azok nevét, akik nem jutnak azonnal eszünkbe. Kiindulva Claude Steele-nek az önigenlésről szóló tanulmányából, kutatásunkban elgondolkodtunk saját értékeinkről, és erősségünk tudatában használtuk a hálózatot. Leigh Thompson, Hoon-Seok Choi, és én közösen arra jutottunk, hogy akik megerősítették önértékelésüket, olyanoktól is képesek voltak elfogadni tanácsot, akiktől máskülönben tartottak.
Here's a last exercise. I want you to look in your email in-box, and I want you to look at the last time you asked somebody for a favor. And I want you to look at the language that you used. Did you say things like, "Oh, you're a great resource," or "I owe you one," "I'm obligated to you." All of this language represents a metaphor. It's a metaphor of economics, of a balance sheet, of accounting, of transactions. And when we think about human relations in a transactional way, it is fundamentally uncomfortable to us as human beings. We must think about human relations and reaching out to people in more humane ways.
Itt van az utolsó gyakorlat. Nézzenek bele az emaileik közé: mikor kértek utoljára valami szívességet valakitől? Nézzék meg, hogyan fogalmaztak! Olyan dolgokat mondtak, mint "Ön értékes segítség számomra." vagy "Hálával tartozom önnek." "Le vagyok kötelezve önnek." Mindezek szóképek. A gazdaság szóképei, a mérlegekéi, a számlákéi, az ügyletekéi. Kapcsolatainkról úgy gondolkodunk, mint gazdasági ügyeinkről. Ez emberi lényként alapvetően kínos számunkra. Emberi viszonyainkról és kapcsolatkeresésünkről sokkal emberibben kell gondolkozzunk.
Here's an idea as to how to do so. Look at words like "please," "thank you," "you're welcome" in other languages. Look at the literal translation of these words. Each of these words is a word that helps us impose upon other people in our social networks. And so, the word "thank you," if you look at it in Spanish, Italian, French, "gracias," "grazie," "merci" in French. Each of them are "grace" and "mercy." They are godly words. There's nothing economic or transactional about those words. The word "you're welcome" is interesting. The great persuasion theorist Robert Cialdini says we've got to get our favors back. So we need to emphasize the transaction a little bit more. He says, "Let's not say 'You're welcome.' Instead say, 'I know you'd do the same for me.'" But sometimes it may be helpful to not think in transactional ways, to eliminate the transaction, to make it a little bit more invisible. And in fact, if you look in Chinese, the word "bú kè qì" in Chinese, "You're welcome," means, "Don't be formal; we're family. We don't need to go through those formalities." And "kembali" in Indonesian is "Come back to me." When you say "You're welcome" next time, think about how you can maybe eliminate the transaction and instead strengthen that social tie. Maybe "It's great to collaborate," or "That's what friends are for."
Íme egy gondolat, hogy miként tehetjük. Nézzük e szavakat: <i>please</i>, <i>thank you</i>, <i>you're welcome</i> más nyelveken. Nézzük ezek alapjelentését. E szavak segítenek másoknak belépni közösségi hálózatunkba. Így a <i>thank you</i>, azaz a <i>köszönöm</i> szó spanyolul, olaszul, franciául: <i>gracias</i>, <i>grazie</i>, <i>merci</i> Jelentésük: kegy, jóindulat, könyörületesség. Áldott szavak. Semmi gazdaság, semmi ügyletek. A <i>you are welcome</i>, azaz <i>le vagyok kötelezve</i> érdekesebb. Robert Cialdini, a befolyásolás nagy pszichológusa szerint szívességeinkért viszonzás jár. Hangsúlyozzuk, hogy tisztában vagyunk vele. Azt javasolja, ne azt mondjuk: <i>le vagyok kötelezve</i>, hanem: <i>tudom, te is megtetted volna ugyanezt értem.</i> Bizonyos esetekben segíthet nem a gazdaság nyelvén gondolkodni, eltekinteni az ügylettől, és kicsit kevésbé direktté tenni a dolgot. Sőt, kínaiul: Bié kèqì a <i>Bù kèqi</i>, a <i>You are welcome</i> jelentése <i>Ne vacakolj, egy család vagyunk. Nincs szükség formalitásokra.</i> Az indonéz <i>kembali</i> jelentése pedig: <i>Gyere vissza hozzám</i>. Amikor legközelebb azt mondanánk, <i>le vagyok kötelezve</i>, próbáljunk eltekinteni az ügylettől, s erősíthetjük helyette a társas kötődést. Talán: <i>Kedves volt tőled</i>, vagy <i>Ilyen az igazi barátság</i>.
I want you to think about how you think about this ticket that you have to travel your social universe. Here's one metaphor. It's a common metaphor: "Life is a journey." Right? It's a train ride, and you're a passenger on the train, and there are certain people with you. Certain people get on this train, and some stay with you, some leave at different stops, new ones may enter. I love this metaphor, it's a beautiful one. But I want you to consider a different metaphor. This one is passive, being a passenger on that train, and it's quite linear. You're off to some particular destination. Why not instead think of yourself as an atom, bumping up against other atoms, maybe transferring energy with them, bonding with them a little and maybe creating something new on your travels through the social universe.
Gondolkodjanak el ezen az útravalón a közösségi világuk felfedezése felé. Itt van egy szókép. Egészen mindennapi: "Az élet utazás." Utazás vonaton, mi vagyunk a vonat utasai, és vannak körülöttünk bizonyos emberek. Vannak, akik felszállnak a vonatra, közülük némelyek velünk maradnak, mások leszállnak más-más állomásokon, és új felszállók érkezhetnek. Szeretem ezt a szóképet, gyönyörű. De nézzünk most egy másikat. Ebben passzívak vagyunk: utasok azon a vonaton, és szinte egyenesen haladunk. Valahová megérkezünk. Miért ne gondoljunk magunkra inkább úgy, mint egy atomra, amely belebotlik más atomokba, esetleg energiát adunk át nekik, kicsit magunkhoz kötjük őket talán valami új dolgot is létrehozunk utazásunk során közösségi világunkban.
Thank you so much. And I hope we bump into each other again.
Nagyon köszönöm. Remélem, újra összefutunk még.
(Applause)
(Taps)