I'm going to talk to you about optimism -- or more precisely, the optimism bias. It's a cognitive illusion that we've been studying in my lab for the past few years, and 80 percent of us have it.
Az optimizmusról fogok beszélni -- pontosabban, a túlzott optimizmusra való hajlamról. Ez egy kognitív illúzió, amit évek óta tanulmányozunk a laboratóriumomban, és ami a 80 százalékunkban megvan.
It's our tendency to overestimate our likelihood of experiencing good events in our lives and underestimate our likelihood of experiencing bad events. So we underestimate our likelihood of suffering from cancer, being in a car accident. We overestimate our longevity, our career prospects. In short, we're more optimistic than realistic, but we are oblivious to the fact.
Következetesen túlbecsüljük annak az esélyét, hogy jó dolgok következzenek be az életünkben, és alábecsüljük a kellemetlen dolgokét. Tehát alábecsüljük annak a valószínűségét, hogy rákosak legyünk, hogy autóbaleset érjen bennünket. Túlbecsüljük a hosszú életre való kilátásunkat és a karrieresélyeinket. Röviden: inkább vagyunk optimisták, mint realisták, de nem tudunk erről a tényről.
Take marriage for example. In the Western world, divorce rates are about 40 percent. That means that out of five married couples, two will end up splitting their assets. But when you ask newlyweds about their own likelihood of divorce, they estimate it at zero percent. And even divorce lawyers, who should really know better, hugely underestimate their own likelihood of divorce. So it turns out that optimists are not less likely to divorce, but they are more likely to remarry. In the words of Samuel Johnson, "Remarriage is the triumph of hope over experience."
Vegyük például a házasságot. A nyugati világban a válások száma 40 százalék körül mozog. Ez azt jelenti, hogy 5 házaspárból kettő végül megosztozik a közös vagyonon. De ha megkérdezzük a friss házasokat, hogy mi a valószínűsége annak, hogy elváljanak, akkor azt nulla százalékra becsülik. Még a válóperes ügyvédek is, akik pedig csak tudhatnák, jóval alábecsülik annak az esélyét, hogy ők maguk elváljanak. Végeredményképp az optimisták nem kevésbé valószínű, hogy elváljanak, de valószínűbb, hogy újraházasodnak. Samual Johnson szavaival, "Az újraházasodás a remény diadala a tapasztalatok felett."
(Laughter)
(Nevetés)
So if we're married, we're more likely to have kids. And we all think our kids will be especially talented. This, by the way, is my two-year-old nephew, Guy. And I just want to make it absolutely clear that he's a really bad example of the optimism bias, because he is in fact uniquely talented.
Ha házasok vagyunk, valószínűbb, hogy vannak gyerekeink. És mindannyian úgy gondoljuk, hogy a mi gyerekeink aztán különösen tehetségesek lesznek. Igaz is, ez itt Guy, a két éves unokaöcsém . Csak hogy világos legyen, ő rossz példa az alaptalan optimizmusra, mert ő tényleg különleges tehetség.
(Laughter)
(Nevetés)
And I'm not alone. Out of four British people, three said that they were optimistic about the future of their own families. That's 75 percent. But only 30 percent said that they thought families in general are doing better than a few generations ago.
És nem vagyok egyedül. Négy angolból három mondta azt, hogy optimista a saját családjának a jövőjét illetően. Ez 75 százalék. De csak 30 százalék vélte úgy, hogy úgy általában a családoknak jobban megy, mint néhány generációval korábban.
And this is a really important point, because we're optimistic about ourselves, we're optimistic about our kids, we're optimistic about our families, but we're not so optimistic about the guy sitting next to us, and we're somewhat pessimistic about the fate of our fellow citizens and the fate of our country. But private optimism about our own personal future remains persistent. And it doesn't mean that we think things will magically turn out okay, but rather that we have the unique ability to make it so.
És ez valóban lényeges vonás , mert hogy optimisták vagyunk magunkkal kapcsolatban, a gyerekeinkkel kapcsolatban, a családunkat illetően, de már kevésbé vagyunk azok a melletünk ülővel szemben, és valamelyest pesszimisták vagyunk a honfitársaink és a hazánk sorsát illetően. De magánoptimizmusunk a saját személyes jövőnkre vonatkozólag töretlen marad. És ez nem azt jelenti, hogy azt gondolnánk, hogy a dolgok úgy általában csodálatos módon jóra fordulnának, inkább azt, hogy nekünk van különleges képességünk ezt elérni.
Now I'm a scientist, I do experiments. So to show you what I mean, I'm going to do an experiment here with you. So I'm going to give you a list of abilities and characteristics, and I want you to think for each of these abilities where you stand relative to the rest of the population.
Tudós vagyok, kísérleteket végzek. Hogy megmutassam, mire gondolok, mindjárt elvégzek itt egy kísérletet Önökkel. Felsorolok néhány képességet és a jellemvonást,, és megkérem Önöket, hogy mindegyik tekintetében helyezzék el magukat a többi emberhez viszonyítva.
The first one is getting along well with others. Who here believes they're at the bottom 25 percent? Okay, that's about 10 people out of 1,500. Who believes they're at the top 25 percent? That's most of us here. Okay, now do the same for your driving ability. How interesting are you? How attractive are you? How honest are you? And finally, how modest are you?
Az első, hogy mennyire jövünk ki másokkal. Ki gondolja azt, hogy az alsó 25 százalékban van? Tehát kb. 10 ember az 1500-ból. Ki gondolja, hogy a felső 25 százalékban? A többségünk itt van. Na, és mennyire vagyunk jó autóvezetők? Mennyire vagyunk érdekes emberek? Mennyire vagyunk vonzóak? Milyen becsületesek vagyunk? És végül: mennyire vagyunk szerények?
So most of us put ourselves above average on most of these abilities. Now this is statistically impossible. We can't all be better than everyone else. (Laughter) But if we believe we're better than the other guy, well that means that we're more likely to get that promotion, to remain married, because we're more social, more interesting.
Szóval, a többségünk az átlag fölé teszi magát ezen tulajdonságok többségében. Ez pedig statisztikai képtelenség. Nem lehetünk valamennyien jobbak mint mindenki más. (Nevetés) De ha azt képzeljük, hogy jobbak vagyunk, mint a másik, az azt jelenti, hogy nagyobb eséllyel kapjuk meg azt az előléptetést, vagy marad meg a házasságunk, mert alkalmazkodóbbak vagyunk és érdekesebbek.
And it's a global phenomenon. The optimism bias has been observed in many different countries -- in Western cultures, in non-Western cultures, in females and males, in kids, in the elderly. It's quite widespread.
És ez általános jelenség. Az optimizmus felé hajlást számtalan különböző országban figyelték meg -- nyugati és nem nyugati kultúrákban, nők és férfiak, gyerekek és idősek között egyaránt. Nagyon elterjedt dolog.
But the question is, is it good for us? So some people say no. Some people say the secret to happiness is low expectations. I think the logic goes something like this: If we don't expect greatness, if we don't expect to find love and be healthy and successful, well we're not going to be disappointed when these things don't happen. And if we're not disappointed when good things don't happen, and we're pleasantly surprised when they do, we will be happy.
A kérdés az, hogy ez jó-e számunkra. Vannak, akik azt mondják, hogy nem. Azt mondják, hogy a boldogság titka hogy ne legyenek túlzott elvárásaink. Én azt hiszem hogy a dolog logikája a következő: Ha nem törünk nagyra, ha nem remélünk szeretetet, egészséget és sikert, akkor persze nem leszünk csalódottak, ha ezeket nem kapjuk meg. És ha nem leszünk elégedetlenek, amikor nem történnek velünk jó dolgok, és kellemesen meglepődünk, ha mégis, akkor boldogok leszünk.
So it's a very good theory, but it turns out to be wrong for three reasons. Number one: Whatever happens, whether you succeed or you fail, people with high expectations always feel better. Because how we feel when we get dumped or win employee of the month depends on how we interpret that event.
Tehát ez elméletileg nagyon jó, de a gyakorlatban három okból is rossznak bizonyul. Először: Bármi is történik, akár sikerül végül, akár nem, a nagy elvárásokkal teli emberek mindig jobban érzik magukat. Mert az, hogy hogyan érezzük magunkat amikor ejtenek vagy a hónap dolgozója leszünk, az attól függ, hogy hogyan értelmezzük az eseményt.
The psychologists Margaret Marshall and John Brown studied students with high and low expectations. And they found that when people with high expectations succeed, they attribute that success to their own traits. "I'm a genius, therefore I got an A, therefore I'll get an A again and again in the future." When they failed, it wasn't because they were dumb, but because the exam just happened to be unfair. Next time they will do better. People with low expectations do the opposite. So when they failed it was because they were dumb, and when they succeeded it was because the exam just happened to be really easy. Next time reality would catch up with them. So they felt worse.
Margaret Marshall és John Brown pszichológusok tanulmányoztak olyan diákokat, akiknek nagy, és olyanokat, akiknek kicsi volt az elvárásuk. És azt találták, hogy amikor a nagy reményekkel teli emberek sikeresek, akkor a sikert saját maguknak tulajdonítják. "Zseni vagyok, azért kaptam jelest., így hát a jövőben is mindig ötöst fogok kapni." Ha nem sikerül nekik valami, annak nem az az oka, hogy buták lennének, hanem hogy a vizsga történetesen igazságtalan volt. Legközelebb jobban fog nekik sikerülni. Akik keveset várnak, azok épp az ellenkezőjét csinálják. Ha megbuknak, az azért volt, mert buták voltak, és amikor sikerül nekik, az azért volt, mert a vizsga történetesen nagyon könnyű volt. Legközelebb a papírforma jön be. Így hát rosszabbul érzik magukat.
Number two: Regardless of the outcome, the pure act of anticipation makes us happy. The behavioral economist George Lowenstein asked students in his university to imagine getting a passionate kiss from a celebrity, any celebrity. Then he said, "How much are you willing to pay to get a kiss from a celebrity if the kiss was delivered immediately, in three hours, in 24 hours, in three days, in one year, in 10 years? He found that the students were willing to pay the most not to get a kiss immediately, but to get a kiss in three days. They were willing to pay extra in order to wait. Now they weren't willing to wait a year or 10 years; no one wants an aging celebrity. But three days seemed to be the optimum amount.
Másodszor: Függetlenül attól, hogy mi lesz a dolog kimenetele, maga a várakozás is boldoggá tesz. George Lowenstein viselkedési közgazdász megkérte az egyetemén a hallgatókat, hogy képzeljék el, hogy valamelyik hírességtől -- bárkitől -- egy szenvedélyes csókot fognak kapni. És azt kérdezte, mennyit lennének hajlandóak fizetni, hogy csókot kapjanak egy hírességtől, ha a csókot azonnal megkapnák, ha három órán belül, ha 24 órán belül, ha három napon belül, egy éven belül, 10 éven belül? Azt találta, hogy akkor fizetnének a legtöbbet a hallgatók, ha nem azonnal kapnák meg a csókot, hanem három napon belül. Tehát hajlandóak lennének külön fizetni a várakozásért. De nem lennének hajlandóak várni egy évet vagy 10 évet; senki nem akar egy öregedő hírességet. De a három nap optimálisnak tűnik.
So why is that? Well if you get the kiss now, it's over and done with. But if you get the kiss in three days, well that's three days of jittery anticipation, the thrill of the wait. The students wanted that time to imagine where is it going to happen, how is it going to happen. Anticipation made them happy.
Vajon miért van ez? Ha most azonnal megkapjuk a csókat, akkor túl vagyunk rajta, megtörtént már. De ha 3 napon belül kapjuk meg, az 3 nap izgatott készülődés, a várakozás borzongása. A hallgatók időt akartak arra, hogy elképzeljék, hol fog megtörténni és hogyan. A várakozás boldoggá tette őket.
This is, by the way, why people prefer Friday to Sunday. It's a really curious fact, because Friday is a day of work and Sunday is a day of pleasure, so you'd assume that people will prefer Sunday, but they don't. It's not because they really, really like being in the office and they can't stand strolling in the park or having a lazy brunch. We know that, because when you ask people about their ultimate favorite day of the week, surprise, surprise, Saturday comes in at first, then Friday, then Sunday. People prefer Friday because Friday brings with it the anticipation of the weekend ahead, all the plans that you have. On Sunday, the only thing you can look forward to is the work week.
Ez az oka annak, hogy miért szeretik jobban az emberek a pénteket a vasárnapnál. Ez valóban érdekes, mivel a péntek munkanap, a vasárnap meg a szórakozásé, így azt feltételeznénk, hogy az emberek jobban szeretik a vasárnapot a pénteknél, de ez nem így van. Ennek nem az az oka, hogy annyira szeretnek a munkahelyükön lenni, és ki nem állhatnak a parkban kószálni vagy ráérősen reggelizni. Tudjuk, hogy azért van ez, mert amikor megkérdezzük az embereket, hogy melyik a hét legeslegjobb napja akkor, bármilyen meglepő, a szombat lesz az első helyen, azután a péntek, és csak utána a vasárnap. Az emberek jobban szeretik a pénteket, mert a pénteken lehet várakozni az előttünk álló hétvégére, az összes tervünkre. Vasárnap az egyetlen dolog, amire számíthatunk, az a munkahét.
So optimists are people who expect more kisses in their future, more strolls in the park. And that anticipation enhances their wellbeing. In fact, without the optimism bias, we would all be slightly depressed. People with mild depression, they don't have a bias when they look into the future. They're actually more realistic than healthy individuals. But individuals with severe depression, they have a pessimistic bias. So they tend to expect the future to be worse than it ends up being.
Tehát azok az optimista emberek, akik több csókot várnak a jövőben, többet sétálnak a parkban. És attól a várakozástól jobban érzik magukat.. Az optimizmusra való hajlam nélkül valójában mindannyian kissé depressziósak lennénk. Az enyhén depressziósak elfogulatlanul tekintenek a jövőbe. Sokkal realistábbak, mint az egészséges egyének. De a súlyosan depressziósak a pesszimizmus felé hajlanak. Így hajlamosak a jövőt sötétebben látni, mint amilyen végül is lesz.
So optimism changes subjective reality. The way we expect the world to be changes the way we see it. But it also changes objective reality. It acts as a self-fulfilling prophecy. And that is the third reason why lowering your expectations will not make you happy. Controlled experiments have shown that optimism is not only related to success, it leads to success. Optimism leads to success in academia and sports and politics. And maybe the most surprising benefit of optimism is health. If we expect the future to be bright, stress and anxiety are reduced.
Így az optimizmus megváltoztatja a szubjektív valóságot. Az, hogy mit várunk a világtól, befolyásolja, hogy hogyan látjuk. De megváltoztatja az objektív valóságot is. Úgy működik, mint az önbeteljesítő jóslat. És ez a harmadik ok, hogy várakozásaink mérséklése miért nem tesz minket boldoggá. Ellenőrzött kísérletek kimutatták, hogy az optimizmus nem csak kapcsolatban van a sikerrel, hanem maga is sikerhez vezet. Az optimizmus sikerhez vezet a tudományban, a sportban és a politikában egyaránt. És talán a legmeglepőbb előnye az optimizmusnak az egészség. Ha derüsen látjuk a jövőt, a stressz és az idegesség csökken.
So all in all, optimism has lots of benefits. But the question that was really confusing to me was, how do we maintain optimism in the face of reality? As an neuroscientist, this was especially confusing, because according to all the theories out there, when your expectations are not met, you should alter them. But this is not what we find. We asked people to come into our lab in order to try and figure out what was going on.
Tehát összességében sok előnye van az optimizmusnak. Ami számomra valóban zavaró kérdés, hogy hogyan tarthatjuk fenn az optimizmust a realitással szemben? Neurológusként ez azért különösen zavaró számomra, mert az összes erre vonatkozó elmélet szerint amikor az elvárásaink nem teljesülnek, akkor változtatni kellene rajtuk. De mi nem erre az eredményre jutottunk. Bekértünk embereket a laboratóriumunkba, hogy kipróbáljuk és megértsük, mi történik.
We asked them to estimate their likelihood of experiencing different terrible events in their lives. So, for example, what is your likelihood of suffering from cancer? And then we told them the average likelihood of someone like them to suffer these misfortunes. So cancer, for example, is about 30 percent. And then we asked them again, "How likely are you to suffer from cancer?"
Azt kértük, becsüljék meg annak a lehetőségét, hogy bizonyos rémes események bekövetkeznek az életükben. Például, hogy mi az esélye annak, hogy rákosak leszünk? Azután megmondtuk nekik az átlagos esélyét annak, hogy valakivel ezek a szerencsétlen dolgok megtörténjenek. Például a ráké kb. 30 százalék. És akkor újra megkérdeztük őket, "Mi a valószínűsége annak, hogy rákos lesz?"
What we wanted to know was whether people will take the information that we gave them to change their beliefs. And indeed they did -- but mostly when the information we gave them was better than what they expected. So for example, if someone said, "My likelihood of suffering from cancer is about 50 percent," and we said, "Hey, good news. The average likelihood is only 30 percent," the next time around they would say, "Well maybe my likelihood is about 35 percent." So they learned quickly and efficiently. But if someone started off saying, "My average likelihood of suffering from cancer is about 10 percent," and we said, "Hey, bad news. The average likelihood is about 30 percent," the next time around they would say, "Yep. Still think it's about 11 percent."
Azt akartuk tudni, hogy vajon az emberek a kapott információ alapján megváltoztatják-e a vélekedésüket. És valóban ezt tették -- de jobbára akkor, ha az általunk adott információ jobb volt, mint amit vártak, Például, ha valakii azt mondta, "Annak a valószínűsége, hogy rákom lesz kb. 50 százalék," és mi azt mondtuk, "Jó hírem van. Az átlagos valószínűség csak 30 százalék," a következő alkalommal olyasmit mondtak, "Lehetséges, hogy az esetemben a valószínűség kb. 35 százalék." Tehát gyorsan és hatékonyan tanultak. De ha valaki azt kezdte mondani, "Az esetemben annak az esélye, hogy rákom lesz, kb. 10 százalék," és azt mondtuk, "Rossz hírem van. Az átlagos esély kb. 30 százalék," a következő alkalommal hajlamos volt az illető azt mondani, "Igen, én azért még mindig azt gondolom, hogy 11 százalék."
(Laughter)
(Nevetés)
So it's not that they didn't learn at all -- they did -- but much, much less than when we gave them positive information about the future. And it's not that they didn't remember the numbers that we gave them; everyone remembers that the average likelihood of cancer is about 30 percent and the average likelihood of divorce is about 40 percent. But they didn't think that those numbers were related to them.
Nem arról van szó, hogy egyáltalán ne tanultak volna, mert tanultak, de sokkal de sokkal kevesebbet, mint azok, akiknek pozitív információt adtunk a jövőről. És nem azért, mert ne emlékeztek volna a számokra, amiket mondtunk, mindenki emlékezett rá, hogy a rák átlagos esélye kb. 30 százalék a válások átlagos esélye 40 százalék. De nem gondolták, hogy azoknak a számoknak lenne valami közük hozzájuk.
What this means is that warning signs such as these may only have limited impact. Yes, smoking kills, but mostly it kills the other guy.
Ez azt jelenti, hogy az ilyen figyelmeztetéseknek csak korlátozott a hatásuk. Igen a dohányzás öl, de többnyire másokat.
What I wanted to know was what was going on inside the human brain that prevented us from taking these warning signs personally. But at the same time, when we hear that the housing market is hopeful, we think, "Oh, my house is definitely going to double in price." To try and figure that out, I asked the participants in the experiment to lie in a brain imaging scanner. It looks like this. And using a method called functional MRI, we were able to identify regions in the brain that were responding to positive information.
Arra voltam kíváncsi, mi játszódik le az emberi agyban, ami megakadályozza, hogy ezeket a figyelmeztető jeleket magunkra vegyük. De ugyanakkor, ha azt halljuk, hogy a lakáspiac kedvezően alakul, akkor azt gondoljuk, "Ó, az én lakásom bizonyára a dupláját fogja érni." Hogy kipróbáljam és próbáljam megérteni megkértem a kísérlet résztvevőit, hogy feküdjenek be egy agyi szkenner alá. Ez valahogy így néz ki. Az úgy nevezett fMRI módszert használva azonosítani tudtuk az agynak azokat a területeit amelyek a pozitív információkra reagáltak.
One of these regions is called the left inferior frontal gyrus. So if someone said, "My likelihood of suffering from cancer is 50 percent," and we said, "Hey, good news. Average likelihood is 30 percent," the left inferior frontal gyrus would respond fiercely. And it didn't matter if you're an extreme optimist, a mild optimist or slightly pessimistic, everyone's left inferior frontal gyrus was functioning perfectly well, whether you're Barack Obama or Woody Allen.
Ezen régiók egyikét úgy nevezik, hogy bal oldali gyrus frontalis inferior. Ha valaki azt mondja tehát, hogy annak az esélye, hogy rákos leszek, 50 százalék", és mi azt mondjuk, "Van egy jó hírünk, Az átlagos esély 30 százalék," akkor a bal oldali gyrus frontalis inferior erre hevesen reagál. És az nem számít, hogy nagyon optimisták vagy mérsékelten optimisták vagyunk, vagy egy csöppet pesszimisták, mindenkinek a bal oldali gyrus frontalis inferiorja tökéletesen működik ilyenkor, lehetünk akár Barack Obama vagy Woody Allen is.
On the other side of the brain, the right inferior frontal gyrus was responding to bad news. And here's the thing: it wasn't doing a very good job. The more optimistic you were, the less likely this region was to respond to unexpected negative information. And if your brain is failing at integrating bad news about the future, you will constantly leave your rose-tinted spectacles on.
Az agy másik oldalán a jobb oldali gyrus frontalis inferior reagált a rossz hírekre. És van itt egy dolog: az nem működött valami fényesen. Minél optimistább valaki, annál kevésbé valószínű, hogy ez a terület reagáljon a váratlan negatív információra. És ha az agyunk nem képes feldolgozni a jövőre vonatkozó rossz híreket, továbbra is rózsaszín szemüvegen át nézzük a világot.
So we wanted to know, could we change this? Could we alter people's optimism bias by interfering with the brain activity in these regions? And there's a way for us to do that.
Arra voltunk kíváncsiak, hogy vajon lehet-e ezt befolyásolni? Meg lehet-e változtatni az emberek optimista beállítottságát azzal, hogy beavatkozunk az agy e területeinek működésébe? Van egy módszer, hogy ezt megtegyük.
This is my collaborator Ryota Kanai. And what he's doing is he's passing a small magnetic pulse through the skull of the participant in our study into their inferior frontal gyrus. And by doing that, he's interfering with the activity of this brain region for about half an hour. After that everything goes back to normal, I assure you.
Ez itt Ryota Kanai, a munkatársam. Egy kis mágneses impulzust ad az egyik kísérleti személy koponyáján keresztül a gyrus frontalis inferior-oknak. És azzal, hogy ezt teszi beavatkozik ezeknek az agyi területeknek a működésébe. kb. egy fél órán keresztül. Megnyugatom Önöket, hogy utána helyreáll minden a normális állapotra.
(Laughter)
(Nevetés)
So let's see what happens. First of all, I'm going to show you the average amount of bias that we see. So if I was to test all of you now, this is the amount that you would learn more from good news relative to bad news. Now we interfere with the region that we found to integrate negative information in this task, and the optimism bias grew even larger. We made people more biased in the way that they process information. Then we interfered with the brain region that we found to integrate good news in this task, and the optimism bias disappeared. We were quite amazed by these results because we were able to eliminate a deep-rooted bias in humans.
Lássuk hát, hogy mi történik. Először is, megmutatom Önöknek az elfogultság átlagos szintjét, ahogyan látjuk. Tehát ha itt mindannyiukat tesztelni akarnám, ez a mennyiség az, amennyivel jobban tudomásul vesszük a jó híreket, mint a rosszakat. Most ha beavatkozunk abba a régióba, aminél azt találtuk, hogy az integrálja a negatív információt, akkor az elhajlás az optimizmus felé még nagyobbra nő. Még elfogultabbak lettek az emberek az információ feldolgozásában. Ekkor blokkoltuk azt az agyi területet, amelyről megállapítottuk, hogy a jó hírek beépítését végzi, és az optimista elfogultság eltűnt. Nagyon meglepődtünk ezen az eredményen mert képesek voltunk kikapcsolni az emberben meggyökeresedett elfogultságot.
And at this point we stopped and we asked ourselves, would we want to shatter the optimism illusion into tiny little bits? If we could do that, would we want to take people's optimism bias away? Well I've already told you about all of the benefits of the optimism bias, which probably makes you want to hold onto it for dear life. But there are, of course, pitfalls, and it would be really foolish of us to ignore them.
Ezen a ponton megálltunk, és azt kérdeztük magunktól, valóban apró darabokra akarjuk törni az optimista illúziót? Ha meg tudnánk tenni, el akarnánk-e venni az emberektől az elfogult optimizmust? Beszéltünk már az optimista elfogultság előnyeiről, ami valószínűleg arra késztet minket, hogy vigyázzunk rá, mint a szemünk fényére. De persze vannak csapdák is, és tényleg ostobaság lenne figyelmen kívül hagyni őket.
Take for example this email I recieved from a firefighter here in California. He says, "Fatality investigations for firefighters often include 'We didn't think the fire was going to do that,' even when all of the available information was there to make safe decisions." This captain is going to use our findings on the optimism bias to try to explain to the firefighters why they think the way they do, to make them acutely aware of this very optimistic bias in humans.
Vegyük pédául ezt az e-mailt, amit kaptam innen, Kaliforniából, egy tűzoltótól. Azt mondja, "A tűzoltóságnál a végzetes esetek kivizsgálásakor gyakran szerepel, hogy "Nem gondoltuk volna, hogy ezt teszi a tűz," még akkor is, ha az összes elérhető információ megvolt ahhoz, hogy biztos döntést hozzunk." Ez a parancsnok fel fogja használni az optimista előítéletekre vonatkozó eredményeinket, hogy elmagyarázza a tűzoltóknak, hogy miért gondolkodnak ilyen módon, hogy fokozottan óvatossá tegye őket a túlzott optimizmussal szemben.
So unrealistic optimism can lead to risky behavior, to financial collapse, to faulty planning. The British government, for example, has acknowledged that the optimism bias can make individuals more likely to underestimate the costs and durations of projects. So they have adjusted the 2012 Olympic budget for the optimism bias.
Tehát az irreális optimizmus vakmerő viselkedéshez vezethet, gazdasági összeomláshoz, hibás tervezéshez. Például a brit kormány elismerte, hogy a túlzott optimizmus az egyéneket arra készteti, hogy alábecsüljék a projektek költségét és időigényét. Éppen most igazították ki a 2012-es olimpia költségvetését az elfogult optimizmus figyelembe vételével.
My friend who's getting married in a few weeks has done the same for his wedding budget. And by the way, when I asked him about his own likelihood of divorce, he said he was quite sure it was zero percent.
A barátom, aki néhány héten belül megnősül, ugyanezt tette az esküvői költségvetéssel. És ha már itt tartunk, amikor megkérdeztem, hogy mennyire valószínű, hogy el fog válni, azt mondta, egészen biztos a nulla százalékban.
So what we would really like to do, is we would like to protect ourselves from the dangers of optimism, but at the same time remain hopeful, benefiting from the many fruits of optimism. And I believe there's a way for us to do that. The key here really is knowledge. We're not born with an innate understanding of our biases. These have to be identified by scientific investigation. But the good news is that becoming aware of the optimism bias does not shatter the illusion. It's like visual illusions, in which understanding them does not make them go away. And this is good because it means we should be able to strike a balance, to come up with plans and rules to protect ourselves from unrealistic optimism, but at the same time remain hopeful.
Amit tényleg szeretnénk elérni, hogy megvédjük magunkat az optimizmus veszélyeitől. de ugyanakkor megmaradjunk bizakodónak, élvezve az optimizmus gyümölcseit. És azt hiszem, van rá mód, hogy ezt tegyük. A kulcs itt valóban a tudás. Nem születtünk azzal a képességgel, hogy értsük előítéleteinket. Ezeket tudományos vizsgálatokkal kell felmérni. De jó hír, hogy az, hogy kezelni tudjuk az elfogult optimizmusunkat, nem zúzza szét az illúziókat. Olyan ez, mint az optikai csalódás, ami attól, hogy megérti az ember, még nem tűnik el. És ez jó dolog, mert azt jelenti, hogy képeseknek kéne lennünk megtalálni az egyensúlyt és kialakítani szabályokat arra, hogy megvédjük magunkat az túlzott optimizmustól, de ugyanakkor reményekkel teli maradjunk.
I think this cartoon portrays it nicely. Because if you're one of these pessimistic penguins up there who just does not believe they can fly, you certainly never will. Because to make any kind of progress, we need to be able to imagine a different reality, and then we need to believe that that reality is possible. But if you are an extreme optimistic penguin who just jumps down blindly hoping for the best, you might find yourself in a bit of a mess when you hit the ground. But if you're an optimistic penguin who believes they can fly, but then adjusts a parachute to your back just in case things don't work out exactly as you had planned, you will soar like an eagle, even if you're just a penguin.
Azt hiszem, ez a karikatúra jól illusztrálja ezt. Mert ha az egyik pesszimista pingvin vagyunk ezen a képen, aki nem hiszi el, hogy tud röpülni, akkor nyilván nem is fogunk soha. Mert ahhoz, hogy bármilyen haladást elérjünk, arra van szükségünk, hogy el tudjunk képzelni egy másmilyen valóságot, és el is kell higyjük, hogy az a valóság lehetséges. De ha végletesen optimista pingvin vagyunk, aki csak leugrik, vakon bízva a legjobbakban, akkor esetleg bajban leszünk, amikor földet érünk. De ha optimista pingvin vagyunk, aki hisz abban, hogy tud repülni, de egy ejtőernyőt szerel a hátára arra az esetre, ha a dolgok nem pontosan a terv szerint alakulnak, akkor sasként lebegünk, még ha csak pingvin vagyunk is.
Thank you.
Köszönöm.
(Applause)
(Taps)