Fifty years ago, when I began exploring the ocean, no one -- not Jacques Perrin, not Jacques Cousteau or Rachel Carson -- imagined that we could do anything to harm the ocean by what we put into it or by what we took out of it. It seemed, at that time, to be a sea of Eden, but now we know, and now we are facing paradise lost.
50 évvel ezelőtt, mikor elkezdtem kutatni az óceánt, senki, sem Jaques Perrin, sem Jacques Cousteau vagy Rachel Carson -- nem tudta elképzelni, hogy bármi kárt okozhatunk az óceánoknak azzal amit bele juttatunk, vagy azzal, amit kiveszünk belőle. Akkoriban az Éden tengereinek tűnt, mára viszont tudjuk, hogy az elveszett Paradicsommal kell szembe néznünk.
I want to share with you my personal view of changes in the sea that affect all of us, and to consider why it matters that in 50 years, we've lost -- actually, we've taken, we've eaten -- more than 90 percent of the big fish in the sea; why you should care that nearly half of the coral reefs have disappeared; why a mysterious depletion of oxygen in large areas of the Pacific should concern not only the creatures that are dying, but it really should concern you. It does concern you, as well.
Szeretném megosztani Önökkel véleményemet a tengerekben történt változásokról, melyek hatással vannak mindannyiunkra, és szeretném számbavenni, hogy miért is aggasztó, hogy 50 év leforgása alatt elveszítettük igazából elvettük, megettük-- több mint 90%-át a tengeri nagyhalaknak; hogy miért kell törődniük azzal, hogy a korallzátonyoknak csaknem a fele eltűnt; hogy miért van az, hogy az oxigénszint titokzatos csökkenése a Csendes-óceán nagy térségeiben nem csak a haldokló teremtményeket kéne, hogy érintse, hanem Önöket is. Ez ugyanúgy érinti Önöket is.
I'm haunted by the thought of what Ray Anderson calls "tomorrow's child," asking why we didn't do something on our watch to save sharks and bluefin tuna and squids and coral reefs and the living ocean while there still was time. Well, now is that time. I hope for your help to explore and protect the wild ocean in ways that will restore the health and, in so doing, secure hope for humankind. Health to the ocean means health for us.
Kísért a gondolat, amit Ray Anderson a "holnap gyermeke"-nek hív, feltéve a kérdést: miért nem tettünk valamit a mi időnkben azért, hogy megmentsük a cápákat, a kékuszonyú tonhalakat, tintahalakat, korallzátonyokat és az élő óceánt akkor, amikor még volt idő. Nos, most van itt az idő. Bízom az Önök segítségében, hogy felfedezzük és megóvjuk az érintetlen óceánokat, hogy helyreállítsuk az egyensúlyukat és ezzel reményt adjunk az emberiség számára. Az óceánok állapota egyet jelent a mi egészségünkkel.
And I hope Jill Tarter's wish to engage Earthlings includes dolphins and whales and other sea creatures in this quest to find intelligent life elsewhere in the universe. And I hope, Jill, that someday we will find evidence that there is intelligent life among humans on this planet.
Remélem Jill Tarter az emberek mellett a delfineket, bálnákat, és egyéb tengeri élőlényeket is be szeretné vonni a világegyetemben található intelligens élet utáni keresésbe. És remélem Jill, hogy egyszer arra is találunk bizonyítékot, hogy az emberek között is létezik intelligens élet ezen a bolygón.
(Laughter)
(Nevetés)
Did I say that? I guess I did.
Valóban ezt mondtam? Azt hiszem igen.
For me, as a scientist, it all began in 1953 when I first tried scuba. It's when I first got to know fish swimming in something other than lemon slices and butter. I actually love diving at night; you see a lot of fish then that you don't see in the daytime. Diving day and night was really easy for me in 1970, when I led a team of aquanauts living underwater for weeks at a time -- at the same time that astronauts were putting their footprints on the moon. In 1979 I had a chance to put my footprints on the ocean floor while using this personal submersible called Jim. It was six miles offshore and 1,250 feet down. It's one of my favorite bathing suits.
Számomra, mint tudósnak, az egész 1953-ban kezdődött, mikor először próbáltam ki a könnyűbúvárkodást. Ekkor tudatosult bennem, hogy a halak nem csak citromkarikák és vaj között úszkálhatnak. Igazából imádok éjszaka búvárkodni: rengeteg olyan halat lehet látni, amivel nem találkozol napközben. Nem esett nehezemre éjjel-nappal búvárkodni 1970-ben amikor is egy csapatnyi aquanauta vezetője voltam, akikkel heteket töltöttünk egyhuzamban a víz alatt épp amikor az asztronauták hátrahagyták a lábnyomaikat a Holdon. 1979-ben lehetőségem nyílt arra, hogy én is ott hagyjam a lábnyomomat az óceán fenekén a saját tengeralattjárómmal, amit úgy hívtak, Jim. Mindez 9,6 km-re a parttól, 381 méter mélyen történt. Ez az egyik kedvenc fürdőruhám.
Since then, I've used about 30 kinds of submarines and I've started three companies and a nonprofit foundation called Deep Search to design and build systems to access the deep sea. I led a five-year National Geographic expedition, the Sustainable Seas expeditions, using these little subs. They're so simple to drive that even a scientist can do it. And I'm living proof. Astronauts and aquanauts alike really appreciate the importance of air, food, water, temperature -- all the things you need to stay alive in space or under the sea. I heard astronaut Joe Allen explain how he had to learn everything he could about his life support system and then do everything he could to take care of his life support system; and then he pointed to this and he said, "Life support system." We need to learn everything we can about it and do everything we can to take care of it.
Azóta kb. 30 különböző fajta tengeralattjárót használtam megalapítottam három céget és a Deep Search nevű non-profit alapítványt is, hogy olyan rendszereket tervezzünk és építsünk melyek elérhetővé teszik a mélytengereket. Vezetője voltam egy ötéves National Geographic expedíciónak a Fenntartható Tengerek expedíciónak, ahol ezeket a kicsi tengeralattjárókat használtuk. Annyira egyszerű vezetni őket, hogy még egy tudós is képes rá. Én vagyok az élő példa. Az aquanauták és asztronauták hasonlóképpen nagyra értékelik a levegő, táplálék, víz és hőmérséklet fontosságát -- mindazon tényezőkét, melyek szükségesek az űrbéli vagy vízalatti túléléshez. Egyszer Joe Allen űrhajós mesélte, hogy amit csak tudott, meg kellett tanulnia a saját létfenntartó rendszeréről, és a legjobb tudása szerint kellett vigyáznia rá; ezután erre mutatott és azt mondta: „Létfenntartó rendszer.” Mindent, amit csak tudunk, meg kell tanulnunk róla és mindent meg kell tennünk azért, hogy megóvjuk.
The poet Auden said, "Thousands have lived without love; none without water." Ninety-seven percent of Earth's water is ocean. No blue, no green. If you think the ocean isn't important, imagine Earth without it. Mars comes to mind. No ocean, no life support system. I gave a talk not so long ago at the World Bank and I showed this amazing image of Earth and I said, "There it is! The World Bank!" That's where all the assets are! And we've been trawling them down much faster than the natural systems can replenish them.
A költő Auden azt mondta: "Ezrek éltek szerelem nélkül; víz nélkül senki sem". A Föld vízkészleteinek 97%-a az óceánokban található. Ha nincs kék, nincs zöld sem. Ha úgy vélik, hogy az óceánok nem fontosak, képzeljék el a Földet nélkülük. A Mars juthat eszünkbe. Ha nincs óceán, nincs létfenntartó rendszer. Nemrégiben beszédet tartottam a Világbanknál, megmutattam ezt a csodálatos képet a Földről és azt mondtam: "Ott van! A Világbank!" Ott található minden vagyon! És mi feléljük, sokkal gyorsabban, mint ahogy a természet fel tudná tölteni.
Tim Worth says the economy is a wholly-owned subsidiary of the environment. With every drop of water you drink, every breath you take, you're connected to the sea. No matter where on Earth you live. Most of the oxygen in the atmosphere is generated by the sea. Over time, most of the planet's organic carbon has been absorbed and stored there, mostly by microbes. The ocean drives climate and weather, stabilizes temperature, shapes Earth's chemistry. Water from the sea forms clouds that return to the land and the seas as rain, sleet and snow, and provides home for about 97 percent of life in the world, maybe in the universe. No water, no life; no blue, no green.
Tim Worth szerint a gazdaság a környezet teljes tulajdonú leányvállalata. Minden cseppnyi vízzel, amit megiszol, minden egyes lélegzetvétellel, kapcsolatban állsz a tengerrel. Mindegy, hogy hol élsz. A légkörben található oxigén nagy részét a tengerek állítják elő. Az idők során a bolygó szerves szénkészleteinek nagy része a tengerekben halmozódott fel, főként mikrobák által. Az óceánok befolyásolják a klímát és az időjárást, stabilizálják a hőmérsékletet és alakítják a Föld kémiai egyensúlyát. A tengerekben lévő víz felhőket képez, melyek visszakerülnek a földekre és tengerekbe eső, havas eső, valamint hó formájában, valamint otthonául szolgál az élet kb. 97%-ának a Földön, talán az egész világegyetemben. Ha nincs víz, nincs élet; ha nincs kék, nincs zöld.
Yet we have this idea, we humans, that the Earth -- all of it: the oceans, the skies -- are so vast and so resilient it doesn't matter what we do to it. That may have been true 10,000 years ago, and maybe even 1,000 years ago but in the last 100, especially in the last 50, we've drawn down the assets, the air, the water, the wildlife that make our lives possible. New technologies are helping us to understand the nature of nature; the nature of what's happening, showing us our impact on the Earth. I mean, first you have to know that you've got a problem. And fortunately, in our time, we've learned more about the problems than in all preceding history. And with knowing comes caring. And with caring, there's hope that we can find an enduring place for ourselves within the natural systems that support us. But first we have to know.
Mégis, mi emberek azt hisszük, hogy a Föld, az egész: az óceánok, az ég, olyan hatalmas és olyan ellenálló, hogy nem számít, mit teszünk vele. Ez talán még igaz is lehetett 10 000 évvel ezelőtt, talán még 1000 évvel ezelőtt is, de az elmúlt 100, különösen az utóbbi 50 évben jelentősen feléltük ezt a vagyont, a levegőt, a vizeket, valamint a vadvilágot, amik biztosítják nekünk az élethez szükséges feltételeket. Az új technológiák segítségünkre vannak abban, hogy megértsük a természet természetét; a természetét annak, ami történik megmutatva, hogy milyen hatással vagyunk a Földre. Ezt úgy értem, hogy először azt kell tudni, hogy létezik egy probléma. És szerencsére a mi időnkben többet tanultunk a problémákról, mint bármikor máskor a történelem folyamán. És a tudással jár a törődés is. És a törődéssel együtt jön a remény, hogy találhatunk egy tartós helyet magunknak a minket fenntartó természeti rendszerben. De először tudnunk kell.
Three years ago, I met John Hanke, who's the head of Google Earth, and I told him how much I loved being able to hold the world in my hands and go exploring vicariously. But I asked him: "When are you going to finish it? You did a great job with the land, the dirt. What about the water?" Since then, I've had the great pleasure of working with the Googlers, with DOER Marine, with National Geographic, with dozens of the best institutions and scientists around the world, ones that we could enlist, to put the ocean in Google Earth. And as of just this week, last Monday, Google Earth is now whole.
Három évvel ezelőtt találkoztam John Hanke-vel, aki a Google Earth igazgatója, és elmondtam neki, mennyire élvezem, hogy az egész világot a kezemben tarthatom és felfedezhetem. Ám megkérdeztem: "Mikor fogjátok befejezni? Nagyszerű munkát végeztetek a földön, a porban. De mi van a vizekkel?" Azóta abban a szerencsében részesültem, hogy együtt dolgozhatok a Google dolgozóival, a DOER Marine-nal, a National Geographic-kal, és még tucatnyival a világ legjobb intézetei és kutatói közül, akiket össze tudtunk toborozni, hogy az óceánok is rákerüljenek a Google Earth-re. És ettől a héttől fogva, múlt hétfőtől, a Google Earth teljes lett.
Consider this: Starting right here at the convention center, we can find the nearby aquarium, we can look at where we're sitting, and then we can cruise up the coast to the big aquarium, the ocean, and California's four national marine sanctuaries, and the new network of state marine reserves that are beginning to protect and restore some of the assets We can flit over to Hawaii and see the real Hawaiian Islands: not just the little bit that pokes through the surface, but also what's below. To see -- wait a minute, we can go kshhplash! -- right there, ha -- under the ocean, see what the whales see. We can go explore the other side of the Hawaiian Islands. We can go actually and swim around on Google Earth and visit with humpback whales. These are the gentle giants that I've had the pleasure of meeting face to face many times underwater. There's nothing quite like being personally inspected by a whale.
Tegyük fel, hogy elindulunk innen, a Convention center-ből, megtalálhatjuk a közeli akváriumot, megnézhetjük, hogy épp hol ülünk, és utána elkirándulhatunk egészen a nagy akvárium, az óceán partjáig, és Kalifornia négy, nemzeti tengeri természetvédelmi helyére valamint a nemzeti tengeri rezervátumok új hálózatához, melyek megkezdték a kincsek egy részének védelmét és helyreállítását. Átruccanhatunk Hawaii-ra és láthatjuk az igazi Hawaii szigeteket: nem csak azt a kicsi részt, ami kikandikál a felszínen, hanem azt is, ami a mélyben van. Hogy lássuk -- várjanak egy pillanatot, mehetünk kshhplash! -- pontosan oda, HA! -- az óceán mélyére, hogy lássuk, amit a bálnák látnak. Felfedezhetjük a Hawaii szigetek másik oldalát. Gyakorlatilag úszkálhatunk a Google Earth-szel, és meglátogathatjuk a hosszúszárnyú bálnákat. Ezek azok a gyengéd óriások, akikkel volt szerencsém szemtől szemben találkozni több ízben is. Nincs semmi ahhoz fogható, mint mikor egy bálna szemügyre vesz.
We can pick up and fly to the deepest place: seven miles down, the Mariana Trench, where only two people have ever been. Imagine that. It's only seven miles, but only two people have been there, 49 years ago. One-way trips are easy. We need new deep-diving submarines. How about some X Prizes for ocean exploration? We need to see deep trenches, the undersea mountains, and understand life in the deep sea.
Foghatjuk magunkat és a legmélyebb helyekre szállhatunk alá: 11 km mélyre a Mariana árokba, ahol eddig csupán két ember járt. Gondoljanak bele. Csak 11 km, és mégis csak két ember járt ott, ők is 49 évvel ezelőtt. Az egyirányú utak könnyűek. Mélytengeri tengeralattjárókra van szükség. Mi lenne, ha járna X Prize díj az óceánkutatásért? Látnunk kell a mély árkokat, a víz alatti hegyeket, és meg kell értenünk a mélytengeri életet.
We can now go to the Arctic. Just ten years ago I stood on the ice at the North Pole. An ice-free Arctic Ocean may happen in this century. That's bad news for the polar bears. That's bad news for us too. Excess carbon dioxide is not only driving global warming, it's also changing ocean chemistry, making the sea more acidic. That's bad news for coral reefs and oxygen-producing plankton. Also it's bad news for us. We're putting hundreds of millions of tons of plastic and other trash into the sea. Millions of tons of discarded fishing nets, gear that continues to kill. We're clogging the ocean, poisoning the planet's circulatory system, and we're taking out hundreds of millions of tons of wildlife, all carbon-based units. Barbarically, we're killing sharks for shark fin soup, undermining food chains that shape planetary chemistry and drive the carbon cycle, the nitrogen cycle, the oxygen cycle, the water cycle -- our life support system. We're still killing bluefin tuna; truly endangered and much more valuable alive than dead. All of these parts are part of our life support system. We kill using long lines, with baited hooks every few feet that may stretch for 50 miles or more. Industrial trawlers and draggers are scraping the sea floor like bulldozers, taking everything in their path.
Eljuthatunk az Északi-sarkra. Mindössze 10 évvel ezelőtt az Északi-sark jegén álltam. Egy jégmentes Északi-sarkra lehet példa ebben az évszázadban. Ez rossz hír a jegesmedvéknek. Ez rossz hír nekünk is. A túl sok széndioxid nem csak globális felmelegedést okoz, hanem az óceánok kémiai összetételét is megváltoztatja, amitől a vizek savasabbá válnak. Ez rossz hír a korallzátonyoknak és az oxigént előállító planktonoknak. Ez szintén rossz hír nekünk is. Több millió tonnányi műanyagot juttatunk más szeméttel egyetemben a vizekbe. Több millió tonnányi elhagyott halászháló és felszerelés, ami továbbra is öl. Eltömítjük az óceánt, megmérgezzük a bolygó keringési rendszerét, és több száz millió tonnányi élővilágot szedünk ki belőle, melyek mind szerves anyagok. Barbár módon cápákat ölünk a cápauszony levesért, aláaknázva ezzel azt a táplálékláncot, ami formálja a bolygó vegyi egyensúlyát, és ami mozgatja a szénkörforgást, nitrogén körforgást az oxigén körforgást, a víz körforgást -- a mi létfenntartó rendszerünket. Még mindig pusztítjuk a kékuszonyú tonhalat: ami egy különösen veszélyeztetett faj és sokkal értékesebb élve, mint holtan. Mindezek részét képezik a mi létfenntartó rendszerünknek. Az öléshez hosszú, néhány méterenként elhelyezett, csalis horgok sorát használjuk, amik akár 80 vagy több km-en át húzódhatnak. Ipari vonóhálós halászhajók kaparják a tengerfeneket és mint a buldózerek, elpusztítanak mindent, ami az útjukba kerül.
Using Google Earth you can witness trawlers -- in China, the North Sea, the Gulf of Mexico -- shaking the foundation of our life support system, leaving plumes of death in their path. The next time you dine on sushi -- or sashimi, or swordfish steak, or shrimp cocktail, whatever wildlife you happen to enjoy from the ocean -- think of the real cost. For every pound that goes to market, more than 10 pounds, even 100 pounds, may be thrown away as bycatch. This is the consequence of not knowing that there are limits to what we can take out of the sea. This chart shows the decline in ocean wildlife from 1900 to 2000. The highest concentrations are in red. In my lifetime, imagine, 90 percent of the big fish have been killed. Most of the turtles, sharks, tunas and whales are way down in numbers.
A Google Earth-t használva Önök is láthatnak ilyen vonóhálós halászhajókat -- Kínában, az Északi-tengeren, a Mexikói-öbölben -- amint alapjaiban rengetik meg a létfenntartó rendszerünket, csupán a halál nyomát hagyva maguk után. Legközelebb ha sushit vagy sashimit esznek, vagy tonhal steak-et, vagy rákkoktélt vagy épp bármilyen olyan élőlényt, melyet az óceánok biztosítanak gondoljanak az igazi árára. Minden fél kilóra ami piacra kerül, több mint 4,5 vagy akár 45 kg is kidobásra kerül, mint járulékos fogás. Ez a következménye annak, ha nem tudjuk, hogy vannak határai annak, mit vehetünk ki a tengerekből. Ez a táblázat az óceáni vadvilág csökkenését mutatja 1900 és 2000 között. A legnagyobb koncentrációt piros jelzi. Az én életemben, képzeljék el, a nagy halak 90%-át megölték. A teknősök, cápák, tonhalak és bálnák többségének is jelentősen csökkent a száma.
But, there is good news. Ten percent of the big fish still remain. There are still some blue whales. There are still some krill in Antarctica. There are a few oysters in Chesapeake Bay. Half the coral reefs are still in pretty good shape, a jeweled belt around the middle of the planet. There's still time, but not a lot, to turn things around. But business as usual means that in 50 years, there may be no coral reefs -- and no commercial fishing, because the fish will simply be gone. Imagine the ocean without fish. Imagine what that means to our life support system. Natural systems on the land are in big trouble too, but the problems are more obvious, and some actions are being taken to protect trees, watersheds and wildlife.
De van jó hír is. A nagyhalak 10%-a még mindig megvan. Még mindig akad néhány kék bálna. Még mindig van némi krill az Antarktisznál. Még van néhány osztriga a Chesapeake-öbölben. A korallzátonyok fele még mindig egészen jó állapotban van, mint egy ékkövekkel kirakott öv a bolygó körül. Még mindig van idő, bár nem sok, hogy visszafordítsuk a dolgokat. De ha így folytatjuk, azt jelenti, hogy 50 éven belül talán már nem lesznek korallzátonyok -- és nem lesz kereskedelmi halászat, mert a halak egyszerűen el fognak tűnni. Képzeljék el az óceánokat halak nélkül. Képzeljék el, hogy mit jelentene ez a létfenntartó rendszerünknek. A szárazföldön lévő természeti rendszerek is nagy bajban vannak, de itt a problémák jóval szembetűnőek, és már tettek lépéseket azért, hogy megóvják a fákat, a vízgyűjtőket és a vadvilágot.
And in 1872, with Yellowstone National Park, the United States began establishing a system of parks that some say was the best idea America ever had. About 12 percent of the land around the world is now protected: safeguarding biodiversity, providing a carbon sink, generating oxygen, protecting watersheds. And, in 1972, this nation began to establish a counterpart in the sea, National Marine Sanctuaries. That's another great idea. The good news is that there are now more than 4,000 places in the sea, around the world, that have some kind of protection. And you can find them on Google Earth. The bad news is that you have to look hard to find them. In the last three years, for example, the U.S. protected 340,000 square miles of ocean as national monuments. But it only increased from 0.6 of one percent to 0.8 of one percent of the ocean protected, globally. Protected areas do rebound, but it takes a long time to restore 50-year-old rockfish or monkfish, sharks or sea bass, or 200-year-old orange roughy. We don't consume 200-year-old cows or chickens. Protected areas provide hope that the creatures of Ed Wilson's dream of an encyclopedia of life, or the census of marine life, will live not just as a list, a photograph, or a paragraph.
És 1872-ben a Yellowstone Nemzeti Parkkal, az Egyesült Államok elkezdett kialakítani egy parkrendszert, amiről néhányan azt mondják, hogy Amerika legjobb ötlete volt. A világon kb. 12%-nyi szárazföld már védett: óvva ezzel a biodiverzitást, biztosítva a széndioxid felvételt, oxigént előállítva és védelmezve a vízgyűjtőket. És 1972-ben ez a nemzet elkezdte létrehozni ezeknek a parkoknak a tengeri megfelelőjét, a Nemzeti Tengeri Természetvédelmi Övezeteket. Ez egy másik nagyszerű ötlet. A jó hír az, hogy mára több mint 4000 hely a tengereken, az egész világon, el van látva valamilyen szintű védelemmel. És ezeket megtalálhatják a Google Earth-ön. A rossz hír az, hogy nagyon közelről kell nézniük, hogy megtalálják őket. Az elmúlt három évben például az USA 880 000 nkm óceánt helyezett védelem alá, mint nemzeti örökséget. De ez csupán 0,6%-ról 0,8%-ra való növekedést eredményez a világon védett óceánokat nézve. A védett területek újra felélednek, de hosszú időbe telik visszahozni az 50 éves kőhalakat, békahalakat, cápákat, tengeri sügéreket, vagy a 200 éves gránátos sügéreket. Nem fogyasztunk 200 éves marhákat vagy csirkéket. A védett területek reményt adnak arra, hogy a teremtmények az Ed Wilson által megálmodott élet enciklopédiájában vagy a tengeri élet leltárában nem csak lista formájában, fényképen vagy egy bekezdésben fognak létezni.
With scientists around the world, I've been looking at the 99 percent of the ocean that is open to fishing -- and mining, and drilling, and dumping, and whatever -- to search out hope spots, and try to find ways to give them and us a secure future. Such as the Arctic -- we have one chance, right now, to get it right. Or the Antarctic, where the continent is protected, but the surrounding ocean is being stripped of its krill, whales and fish. Sargasso Sea's three million square miles of floating forest is being gathered up to feed cows. 97 percent of the land in the Galapagos Islands is protected, but the adjacent sea is being ravaged by fishing. It's true too in Argentina on the Patagonian shelf, which is now in serious trouble. The high seas, where whales, tuna and dolphins travel -- the largest, least protected, ecosystem on Earth, filled with luminous creatures, living in dark waters that average two miles deep. They flash, and sparkle, and glow with their own living light.
A világ minden tájáról érkezett kutatókkal átvizsgáltam az óceán 99%-át ami halászatnak van kitéve -- és bányászatnak, fúrásoknak, szemetelésnek, vagy bármi másnak -- hogy reményt keltő pontok után kutassunk és megoldást találjunk arra, hogy biztosítsuk a közös jövőnket. Mint az Északi-sark esetében egy esélyünk van, pont most, hogy helyrehozzuk. Vagy az Antarktisz, ahol bár a kontinens védett, de az azt körülvevő óceán krilljét, bálnáit és halait lehalásszák. A Sargasso-tenger 7,77 millió nkm úszó erdejét összegyűjtik, hogy marhákat etessenek belőle. A Galapagos szigetek szárazföldjének 97%-a védett, de a hozzá tartozó vizeket elpusztítja a halászat. Ez szintén igaz Argentínára, a Patagóniai hátságra, ami jelenleg komoly bajban van. A nyílt vizek, ahol bálnák, tonhalak és delfinek vándorolnak a legnagyobb és legkevésbé védett ökoszisztéma a Földön, tele világító élőlényekkel, melyek a sötét vizekben élnek, 3,2 km-es átlag mélységben. Villódznak, csillognak és ragyognak a saját élő fényüket használva.
There are still places in the sea as pristine as I knew as a child. The next 10 years may be the most important, and the next 10,000 years the best chance our species will have to protect what remains of the natural systems that give us life. To cope with climate change, we need new ways to generate power. We need new ways, better ways, to cope with poverty, wars and disease. We need many things to keep and maintain the world as a better place. But, nothing else will matter if we fail to protect the ocean. Our fate and the ocean's are one. We need to do for the ocean what Al Gore did for the skies above.
Vannak még olyan érintetlen helyek a tengerekben, mint amilyeneket gyermekként ismertem. A következő 10 év talán a legfontosabb lesz, és a következő 10 000 év talán a legjobb esély a fajunknak arra, hogy megvédjük annak a természeti rendszernek a maradványait, amely az életet adta nekünk. Hogy megbirkózzunk a klímaváltozással, új megoldások kellenek az energia előállítására. Új, jobb módszerekre van szükségünk a szegénység, háborúk és betegségek ellen. Nagyon sok mindenre van szükségünk ahhoz, hogy jobb helyként tartsuk fent a világot. De semmi sem fog számítani akkor, ha nem tudjuk megvédeni az óceánokat. A sorsunk egybefonódik az óceánokéval. Azt kell megtennünk az óceánokért, amit Al Gore tett a légkörért.
A global plan of action with a world conservation union, the IUCN, is underway to protect biodiversity, to mitigate and recover from the impacts of climate change, on the high seas and in coastal areas, wherever we can identify critical places. New technologies are needed to map, photograph and explore the 95 percent of the ocean that we have yet to see. The goal is to protect biodiversity, to provide stability and resilience. We need deep-diving subs, new technologies to explore the ocean. We need, maybe, an expedition -- a TED at sea -- that could help figure out the next steps.
Egy globális akcióterv a Természeti Világszövetséggel együtt már folyamatban van, hogy megóvjuk a biodiverzitást, hogy mérsékeljük és helyreállítsuk a klímaváltozás által okozott károkat a nyílt tengereken és part menti területeken bárhol, ahol kritikus helyeket találunk. Új technológiákra van szükségünk ahhoz, hogy feltérképezzük, lefényképezzük és feltárjuk az óceánok további, eddig még feltáratlan 95%-át. A cél, hogy megóvjuk a biodiverzitást, hogy stabilitást és ellenálló képességet biztosítsunk. Mélytengeri tengeralattjárókra van szükségünk, új technológiákra, hogy felfedezhessük az óceánokat. Szükségünk van, talán egy expedícióra -- egy tengeri TED-re -- ami segíthet kitalálni, hogy mi legyen a következő lépés.
And so, I suppose you want to know what my wish is. I wish you would use all means at your disposal -- films, expeditions, the web, new submarines -- and campaign to ignite public support for a global network of marine protected areas -- hope spots large enough to save and restore the ocean, the blue heart of the planet. How much? Some say 10 percent, some say 30 percent. You decide: how much of your heart do you want to protect? Whatever it is, a fraction of one percent is not enough. My wish is a big wish, but if we can make it happen, it can truly change the world, and help ensure the survival of what actually -- as it turns out -- is my favorite species; that would be us. For the children of today, for tomorrow's child: as never again, now is the time.
És most feltételezem tudni szeretnék, hogy mi is a kívánságom. Azt kívánom, hogy használjanak minden rendelkezésükre álló eszközt, filmeket, kutató utakat, a netet, új tengeralattjárókat, és kampányoljanak azért, hogy elnyerjék a nyilvánosság támogatását egy világméretű tengeri természetvédelmi területhez, reménypontokat, melyek elég nagyok ahhoz, hogy megmentsék és helyreállítsák az óceánt, a bolygó kék szívét. Mégis mennyit? Néhányan 10%-ot, mások 30%-ot mondanak. Ön dönt: mennyit akar megóvni a szívéből? Akármekkorát is, egy százalék tört része nem elég. A kívánságom egy nagy kívánság, de ha valóra tudjuk váltani, akkor igazán meg fogja változtatni a világot és segít biztosítani a túlélést az igazából kedvenc -- ahogy ez kiderült -- fajom számára, azaz nekünk. A ma gyermekeinek, és a holnap gyermekének: ahogy soha többé, most van itt az idő.
Thank you.
Köszönöm.
(Applause)
(Taps)