I'm talking to you about the worst form of human rights violation, the third-largest organized crime, a $10 billion industry. I'm talking to you about modern-day slavery.
Az emberi jogok megsértésének leggyalázatosabb formájáról beszélek Önöknek, ami egyúttal a szervezett bűnözés 3. legnagyobb ága, 10 milliárd dolláros iparág. A modern kori rabszolgaságról beszélek.
I'd like to tell you the story of these three children, Pranitha, Shaheen and Anjali. Pranitha's mother was a woman in prostitution, a prostituted person. She got infected with HIV, and towards the end of her life, when she was in the final stages of AIDS, she could not prostitute, so she sold four-year-old Pranitha to a broker. By the time we got the information, we reached there, Pranitha was already raped by three men.
Szeretnék elmesélni egy történetet, ennek a 3 gyermeknek a történetét, Parnitháét, Shaheenét és Anjaliét. Pranitha anyja prostituáltként dolgozott, prostituált volt. Megfertőződött a HIV vírussal, és élete vége felé amikor az AIDS utolsó stádiumában volt, már nem tudott "dolgozni", ezért eladta a 4 éves Pranithát egy közvetítőnek. Mire tudomást szereztünk erről és odaértünk, Pranithát már 3 férfi is megerőszakolta.
Shaheen's background I don't even know. We found her in a railway track, raped by many, many men, I don't know many. But the indications of that on her body was that her intestine was outside her body. And when we took her to the hospital she needed 32 stitches to put back her intestine into her body. We still don't know who her parents are, who she is. All that we know that hundreds of men had used her brutally.
Shaheen történetét még csak nem is ismerem. A vasúti sínek között találtunk rá, sok-sok férfi erőszakolta meg, nem is tudom, hány. De erőszakra utaltak a testén található nyomok, az, hogy a belei kilógtak a testéből. Elvittük a kórházba és 32 öltésre volt szükség, hogy a beleit visszahelyezzék. Ma sem tudjuk, kik a szülei és hogy ő kicsoda. Csak annyit tudunk, hogy férfiak százai használták a testét brutális módon.
Anjali's father, a drunkard, sold his child for pornography. You're seeing here images of three years, four-year-olds, and five-year-old children who have been trafficked for commercial sexual exploitation. In this country, and across the globe, hundreds and thousands of children, as young as three, as young as four, are sold into sexual slavery. But that's not the only purpose that human beings are sold for. They are sold in the name of adoption. They are sold in the name of organ trade. They are sold in the name of forced labor, camel jockeying, anything, everything.
Anjali apja részeges volt, pornográf célokra árulta a gyermekét. Itt láthatóak a 3, 4 és 5 éves gyermekeket ábrázoló képek, akikkel szexuális kizsákmányolás céljából kereskedtek. Ebben az országban és szerte a Földön gyermekek százezreit, 3 és 4 évesnél nem idősebb gyermekeket adnak el szexrabszolgának. De nem csupán ezen okból kereskednek emberekkel. Örökbefogadás miatt is eladják őket. A szervkereskedelem nevében is üzletelnek velük. Kényszermunka miatt is értékesítik őket, tevezsokéknak, minden egyéb elképzelhető célra.
I work on the issue of commercial sexual exploitation. And I tell you stories from there. My own journey to work with these children started as a teenager. I was 15 when I was gang-raped by eight men. I don't remember the rape part of it so much as much as the anger part of it. Yes, there were eight men who defiled me, raped me, but that didn't go into my consciousness. I never felt like a victim, then or now. But what lingered from then till now -- I am 40 today -- is this huge outrageous anger.
A szexuális kizsákmányolás problémakörén dolgozom. Ezzel kapcsolatos történeteket mesélek Önöknek. A saját utam, ami ide vezetett ezekhez a gyermekekhez, még tinédzserként kezdődött. 15 éves voltam, amikor 8 férfi csoportosan megerőszakolt. Az erőszak részére nem annyira emlékszem, mint a haraggal kapcsolatos részre. Igen, 8 férfi megbecstelenített, erőszakot tett rajtam, de ez el sem jutott a tudatomig. Sosem éreztem magam áldozatnak, sem akkor, sem ma. De ami onnantól egész máig elkísért -- ma 40 éves vagyok -- az az óriási, mindent elsöprő düh.
Two years, I was ostracized, I was stigmatized, I was isolated, because I was a victim. And that's what we do to all traffic survivors. We, as a society, we have PhDs in victimizing a victim. Right from the age of 15, when I started looking around me, I started seeing hundreds and thousands of women and children who are left in sexual slavery-like practices, but have absolutely no respite, because we don't allow them to come in.
Két éven át kiközösítettek, megbélyegeztek, elszigeteltek, csakis azért, mert áldozat voltam. És ezt tesszük az összes ilyen túlélővel. Mint társadalom, egyenesen tudományos fokozatot szereztünk abban, hogyan kényszerítsük minél inkább áldozat szerepbe az áldozatot. Már 15 éves koromtól kezdve, amikor felnyílt a szemem a világra, kezdtem észrevenni a százezernyi nőt és gyermeket, akik szexrabszolgaszerű helyzetekbe kényszerülnek, de esélyük sincs a megkönnyebbülésre, mert nem hagyjuk őket megszólalni.
Where does their journey begin? Most of them come from very optionless families, not just poor. You have even the middle class sometimes getting trafficked. I had this I.S. officer's daughter, who is 14 years old, studying in ninth standard, who was raped chatting with one individual, and ran away from home because she wanted to become a heroine, who was trafficked. I have hundreds and thousands of stories of very very well-to-do families, and children from well-to-do families, who are getting trafficked.
Hol kezdődik az ő utazásuk? Többségüknek igen változatos a családi háttere, nem csak szegényekről van szó. Néha még a középosztállyal is előfordul, hogy áldozatul esik. Találkoztam például egy köztisztviselő 14 éves lányával, kilencedikes volt, amikor egy csevegés nemi erőszakkal végződött, a lány pedig elszökött otthonról, mert hősnő szeretett volna lenni, aki a kereskedők fogságába esett. Történetek százait, ezreit ismerem, ahol módosabb családokról van szó, és módos családok gyermekeiről, akik az emberkereskedők áldozatául esnek.
These people are deceived, forced. 99.9 percent of them resist being inducted into prostitution. Some pay the price for it. They're killed; we don't even hear about them. They are voiceless, [unclear], nameless people. But the rest, who succumb into it, go through everyday torture. Because the men who come to them are not men who want to make you your girlfriends, or who want to have a family with you. These are men who buy you for an hour, for a day, and use you, throw you.
Ezeket az embereket megtévesztik, kényszerítik. 99,9%-uk ellenáll, amikor átesnek a szörnyű beavatáson. Néhányan meg is fizetnek érte. Megölik őket, hallani sem akarunk róluk. Nekik már nincs hangjuk, ők a névtelen emberek. De a többiek, akik beletörődnek, nekik mindennapi pokollá válik az életük. Mert azok a férfiak, akik látogatják őket nem ugyanazok, akik komoly kapcsolatot keresnek vagy akik családot szeretnének velük alapítani. Ezek a férfiak néhány órára veszik csak meg őket, egy napra, használják, majd eldobják őket.
Each of the girls that I have rescued -- I have rescued more than 3,200 girls -- each of them tell me one story in common ... (Applause) one story about one man, at least, putting chili powder in her vagina, one man taking a cigarette and burning her, one man whipping her. We are living among those men: they're our brothers, fathers, uncles, cousins, all around us. And we are silent about them.
Minden általam megmentett lány -- több, mint 3200-at mentettem meg -- mindegyikük elmesél egy tipikus történetet ... (Taps) egy történetet legalább egy férfiról, aki chili port tett a vaginájukba, egy férfiról, aki égő cigarettával kínozta őket, egy másikról, aki korbáccsal ütötte őket. Itt élünk ezek között a férfiak között, ők a testvéreink, az apánk, nagybácsink, unokaöcsénk, mind itt vannak. És hallgatunk róluk.
We think it is easy money. We think it is shortcut. We think the person likes to do what she's doing. But the extra bonuses that she gets is various infections, sexually transmitted infections, HIV, AIDS, syphilis, gonorrhea, you name it, substance abuse, drugs, everything under the sun. And one day she gives up on you and me, because we have no options for her. And therefore she starts normalizing this exploitation. She believes, "Yes, this is it, this is what my destiny is about." And this is normal, to get raped by 100 men a day. And it's abnormal to live in a shelter. It's abnormal to get rehabilitated.
Úgy véljük, könnyen szerzett pénz. Úgy véljük, ez a könnyebb út. Úgy véljük, szeretik is csinálni, ami a munkájuk. De ráadásképpen csak a különböző fertőzéseket, a szexuális úton terjedő betegségeket, a HIV vírust, az AIDS-et, a vérbajt és a trippert kapják, meg szenvedélybetegek, kábítószeresek lesznek, minden megtörténik. És egy nap a lány feladja a küzdelmet magáért és értünk, mert nem biztosítunk a számára kiutat. Úgyhogy elkezdik normálisnak tekinteni ezt a kizsákmányolást. Azt hiszi: "Igen, ide jutottam, ez a sorsom, a végzetem." És normális dolog, hogy naponta 100 férfi erőszakol meg. Az pedig nem normális, hogy valaki menedékházban él. A rehabilitációt végigcsinálni sem normális.
It's in that context that I work. It's in that context that I rescue children. I've rescued children as young as three years, and I've rescued women as old as 40 years. When I rescued them, one of the biggest challenges I had was where do I begin. Because I had lots of them who were already HIV infected. One third of the people I rescue are HIV positive. And therefore my challenge was to understand how can I get out the power from this pain. And for me, I was my greatest experience. Understanding my own self, understanding my own pain, my own isolation, was my greatest teacher. Because what we did with these girls is to understand their potential.
Ezek között a viszonyok között dolgozom. Ezen viszonyok közül mentek ki gyermekeket. 3 éves volt a legfiatalabb gyermek, akit megmentettem, a legidősebb nő pedig 40 éves. A megmentés után az egyik legnagyobb kihívást az jelentette, hogy hol kezdjem a munkát. Mert sokan voltak közülük, akik már HIV-vel fertőződtek. A megmentett emberek 1/3-a HIV pozitív. Számomra az volt a legnagyobb kihívás, hogy miképp tudom kinyerni a legnagyobb erőt ebből a fájdalomból. Magam voltam saját számomra a legnagyobb tapasztalat. Saját magam megértése, a fájdalmam megértése, az elszigeteltségem megértése volt a legjobb tanárom. Mert semmi mást nem tettünk, minthogy rádöbbentettük ezeket a lányokat a lehetőségeikre.
You see a girl here who is trained as a welder. She works for a very big company, a workshop in Hyderabad, making furnitures. She earns around 12,000 rupees. She is an illiterate girl, trained, skilled as a welder. Why welding and why not computers? We felt, one of the things that these girls had is immense amount of courage. They did not have any pardas inside their body, hijabs inside themselves; they've crossed the barrier of it. And therefore they could fight in a male-dominated world, very easily, and not feel very shy about it.
A képen egy hegesztőnek kitanult lány látható. Egy nagyon nagy cégnek dolgozik, egy hyderabadi üzemnek, ahol bútorokat gyártanak. 12 000 rúpia körül van a keresete. A lány írástudatlan, de szakképzett, megtanulta a hegesztő szakmát. Miért a hegesztés, miért nem számítógépek? Arra jöttünk rá, hogy az egyik legfontosabb jellemzőjük a lányoknak, hogy temérdek bátorság rejtőzik bennük. Már nem korlátozta őket az erényesség függönye a testükön, nem hordták lelkükön a fátylat, mát túllépték ennek határait. És emiatt megtanultak küzdeni a férfiak által dominált világban, könnyedén küzdenek és cseppet sem félénkek.
We have trained girls as carpenters, as masons, as security guards, as cab drivers. And each one of them are excelling in their chosen field, gaining confidence, restoring dignity, and building hopes in their own lives. These girls are also working in big construction companies like Ram-ki construction, as masons, full-time masons.
Asztalosnak is tanítottunk ki lányokat, kőműveseknek, biztonsági őröknek és taxisoknak is. És mindannyian kitűnően teljesítenek választott foglalkozásukban, miáltal visszanyerik a bizalmukat és méltóságukat, és újra felépítik a reményt az életükben. Nagy építővállalatoknál is dolgoznak lányok, mint a Ram-ki építőcég, ahol teljes munkaidős kőművesek.
What has been my challenge? My challenge has not been the traffickers who beat me up. I've been beaten up more than 14 times in my life. I can't hear from my right ear. I've lost a staff of mine who was murdered while on a rescue. My biggest challenge is society. It's you and me. My biggest challenge is your blocks to accept these victims as our own.
Mi volt számomra a kihívás? A kihívást nem a kereskedők jelentették, akik összevertek. Életemben több, mint 14-szer vertek össze. A jobb fülemre teljesen megsüketültem. Egyik munkatársamat meggyilkolták, miközben egy mentést szervezett. Számomra a legnagyobb kihívást a társadalom jelenti. Önök és én. Számomra azok az akadályok jelentik a legnagyobb kihívást, melyeket Önök emelnek, nehogy a saját áldozatunkként kelljen a lányokra tekinteni.
A very supportive friend of mine, a well-wisher of mine, used to give me every month, 2,000 rupees for vegetables. When her mother fell sick she said, "Sunitha, you have so much of contacts. Can you get somebody in my house to work, so that she can look after my mother?" And there is a long pause. And then she says, "Not one of our girls."
Egy nagyon támogató barátom, egy lelki támogatóm egy időben 2000 rúpiát adott havonta zöldségekre. Amikor az anyja megbetegedett, így szólt: "Sunitha, annyi ismerősöd van mindenfelé, nem tudsz szerezni valakit, aki elvégezné a házimunkát és ápolná az anyámat?" És aztán hosszú szünet. Majd így szólt: "Nem a Te lányaidat."
It's very fashionable to talk about human trafficking, in this fantastic A-C hall. It's very nice for discussion, discourse, making films and everything. But it is not nice to bring them to our homes. It's not nice to give them employment in our factories, our companies. It's not nice for our children to study with their children. There it ends. That's my biggest challenge.
Divatos téma az emberkereskedelemről beszélni ebben a fantasztikus legkondicionált teremben. Nagyon kellemes megbeszélésekhez, vitákhoz, filmek készítéséhez, meg minden. De az otthonainkba beengedni őket, az már nem kellemes. Munkát adni nekik a gyárainkban, a cégeinknél nem kellemes. Nem kellemes, ha a gyermekeink az ő gyermekeikkel tanulnak. Itt a vége. Ez számomra a legnagyobb kihívás.
If I'm here today, I'm here not only as Sunitha Krishnan. I'm here as a voice of the victims and survivors of human trafficking. They need your compassion. They need your empathy. They need, much more than anything else, your acceptance.
Ha ma itt állok, akkor nem csupán Sunitha Krishnanként állok itt. Az áldozatok hangjaként vagyok jelen, az emberkereskedelem túlélőinek hangjaként. Szükségük van az együttérzésükre. Szükségük van az Önök empátiájára. De mindennél inkább az Önök elfogadására van szükségük.
Many times when I talk to people, I keep telling them one thing: don't tell me hundred ways how you cannot respond to this problem. Can you ply your mind for that one way that you can respond to the problem? And that's what I'm here for, asking for your support, demanding for your support, requesting for your support. Can you break your culture of silence? Can you speak to at least two persons about this story? Tell them this story. Convince them to tell the story to another two persons.
Emberekkel beszélgetve sokszor egy dolgot ismételgetek: ne arról az ezer dologról beszéljenek, ami miatt nem áll módjukban segíteni. Képesek inkább rátalálni arra az egy dologra, amivel segíthetnek a helyzeten? És ezért vagyok itt, hogy a támogatásukat kérjem, hogy a támogatásukat követeljem, hogy megkérjem Önöket a támogatásra. Meg tudják törni a csendjük kultúráját? El tudnak beszélgetni legalább két emberrel erről a történetről? Meséljék el nekik. Győzzék meg őket, hogy ők is adják tovább két embernek.
I'm not asking you all to become Mahatma Gandhis or Martin Luther Kings, or Medha Patkars, or something like that. I'm asking you, in your limited world, can you open your minds? Can you open your hearts? Can you just encompass these people too? Because they are also a part of us. They are also part of this world. I'm asking you, for these children, whose faces you see, they're no more. They died of AIDS last year. I'm asking you to help them, accept as human beings -- not as philanthropy, not as charity, but as human beings who deserve all our support. I'm asking you this because no child, no human being, deserves what these children have gone through. Thank you. (Applause)
Nem azt kérem, hogy mind váljanak Mahatma Gandhikká vagy Martin Luther Kingekké vagy Medha Patkarokká, vagy ilyesmi. Csak azt kérem, hogy a legszűkebb környezetükben megtennék, hogy megnyitják a lelküket? A szívüket? Lenne egy gondolatuk ezen emberek számára is? Mert ők is közénk tartoznak. Ők is a világunk részei. Azért kérem Önöket, mert a gyermekek, akiknek az arcuk a képeken szerepel, már nincsenek köztünk. Tavaly haltak meg AIDS-ben. Arra kérem, hogy segítsék őket, fogadják el őket emberekként, nem csupán emberszeretetből, nem is jótékonyságból, hanem olyan emberekként, akik megérdemlik minden támogatásunkat. Azért kérem, mert egyetlen gyermek, egyetlen emberi lény sem érdemli azt, amin ezek a gyermekek keresztülmentek. Köszönöm. (Taps)