I have a tough job to do. You know, when I looked at the profile of the audience here, with their connotations and design, in all its forms, and with so much and so many people working on collaborative and networks, and so on, that I wanted to tell you, I wanted to build an argument for primary education in a very specific context. In order to do that in 20 minutes, I have to bring out four ideas -- it's like four pieces of a puzzle. And if I succeed in doing that, maybe you would go back with the thought that you could build on, and perhaps help me do my work.
Kemény feladat vár rám. Tudják, amikor a jelenlévők foglalkozását áttekintettem láttam az érdeklődési területeiket, kapcsolataikat és láttam mindazokat akik együttműködésben, hálózatokat alkotva dolgoznak, akkor elhatároztam, hogy beszélek Önöknek az alapoktatás fontosságáról mégpedig egy nagyon sajátságos összefüggésben. Azért, hogy beleférjünk 20 percbe, négy témát veszek sorra. Olyanok ezek, mint egy puzzle négy darabja. Ha sikerül ezt megtennem akkor olyan gondolattal fognak távozni innen amire majd építeni tudnak és ami majd engem is segíthet a munkámban.
The first piece of the puzzle is remoteness and the quality of education. Now, by remoteness, I mean two or three different kinds of things. Of course, remoteness in its normal sense, which means that as you go further and further away from an urban center, you get to remoter areas. What happens to education? The second, or a different kind of remoteness is that within the large metropolitan areas all over the world, you have pockets, like slums, or shantytowns, or poorer areas, which are socially and economically remote from the rest of the city, so it's us and them. What happens to education in that context? So keep both of those ideas of remoteness.
Az első puzzle-darab: a távolság és az oktatás színvonala közötti összefüggés. A távolság alatt két- háromféle dolgot értek. A távoliságot elsősorban a hétköznapi értelemben értem azaz, amint egyre távolodunk egy ponttól például egy városközponttól, távoli településekre jutunk el. Mi történik ilyenkor az oktatással? A második, és ettől eltérő távolság, bárhol a világon a világvárosok körzetében megjelenő távolság a városrészek között: a nyomornegyedek, viskóvárosok vagy szegényebb városrészek között, melyek társadalmi és gazdasági szempontból is távoliak, elválasztva a város többi részétől. Azt mondjuk: "Mi" és " ők ". Mi történik az oktatással ilyen helyzetben? Vegyük hát ezt a kétféle távolság-értelmezést.
We made a guess. The guess was that schools in remote areas do not have good enough teachers. If they do have, they cannot retain those teachers. They do not have good enough infrastructure. And if they had some infrastructure, they have difficulty maintaining it. But I wanted to check if this is true. So what I did last year was we hired a car, looked up on Google, found a route into northern India from New Delhi which, you know, which did not cross any big cities or any big metropolitan centers. Drove out about 300 kilometers, and wherever we found a school, administered a set of standard tests, and then took those test results and plotted them on a graph. The graph was interesting, although you need to consider it carefully. I mean, this is a very small sample; you should not generalize from it. But it was quite obvious, quite clear, that for this particular route that I had taken, the remoter the school was, the worse its results seemed to be. That seemed a little damning, and I tried to correlate it with things like infrastructure, or with the availability of electricity, and things like that.
Feltételeztünk valamit. Mégpedig azt, hogy a távoli helyeken nincsenek elég jó tanárok. Ha mégis lennének, akkor nem képesek megtartani őket a rossz infrastruktúra miatt. És, még ha lenne is némi infrastruktúra, nehézségeik vannak azok fenntartásával. De le akartam ellenőrizni, vajon igaz-e ez? A múlt évben azt csináltam, hogy béreltünk egy autót, kinéztünk egy utat a Google-on Új Delhiből Észak-Indiába, amelyet úgy választottunk, hogy ne keresztezzen egyetlen nagyvárost vagy városközpontot sem. Körülbelül 300 kilométert autóztunk. Amikor találtunk egy iskolát, elvégeztünk egy tesztet, majd majd a teszt eredményeit egy grafikonon ábrázoltuk. A grafikon nagyon érdekes volt, bár gondosan kell értelmezni. A minta nagyon kicsi, nem lehet általános következtetést levonni. Mégis, meglehetősen nyilvánvaló és világos volt, hogy az adott úton minél távolabb volt egy iskola annál rosszabbnak tűntek az eredmények. Úgy tűnt számomra, mint valami sorcsapás. Megpróbáltam az adatokat összevetni az infrastruktúrával az áramellátással és hasonló dolgokkal.
To my surprise, it did not correlate. It did not correlate with the size of classrooms. It did not correlate with the quality of the infrastructure. It did not correlate with the poverty levels. It did not correlate. But what happened was that when I administered a questionnaire to each of these schools, with one single question for the teachers -- which was, "Would you like to move to an urban, metropolitan area?" -- 69 percent of them said yes. And as you can see from that, they say yes just a little bit out of Delhi, and they say no when you hit the rich suburbs of Delhi -- because, you know, those are relatively better off areas -- and then from 200 kilometers out of Delhi, the answer is consistently yes. I would imagine that a teacher who comes or walks into class every day thinking that, I wish I was in some other school, probably has a deep impact on what happens to the results. So it looked as though teacher motivation and teacher migration was a powerfully correlated thing with what was happening in primary schools, as opposed to whether the children have enough to eat, and whether they are packed tightly into classrooms and that sort of thing. It appears that way.
Legnagyobb meglepetésemre nem ez volt az összefüggés. A rossz eredmények nem függtek össze sem az osztályterem méretével, sem az infrastruktúra minőségével, sem a szegénységi szinttel. Ezek közül eggyel sem. Az történt, hogy amikor a kérdőívet töltöttem ki mindegyik iskolában, ugyanazt a kérdést tettem föl: "Szeretne Ön városba vagy nagyvárosi környezetbe költözni? " A tanárok 69 százaléka igennel felelt. Igennel válaszoltak még azok is, akik csak igen kis távolságra voltak Delhitől. Nemmel válaszoltak akkor, ha Delhi gazdag negyedeiben tettük föl a kérdést ahol jobb az életminőség. Ugyanakkor 200 kilométerre Delhitől a válasz egyöntetűen igen volt. Elképzelem, amint egy tanár bemegy az osztályterembe és azt gondolja bárcsak egy másik iskolában lennék ... valószínűleg ez nagy hatással lesz az elért eredményekre. Egyszóval úgy tűnt, hogy a tanárok motivációja és elvándorlása nagyon erősen összefügg azzal, ami az iskolában történik, és nem azzal függ össze, hogy van-e a gyerekeknek elég élelmük, vagy, hogy milyen sokan vannak összezsúfolva a tanteremben vagy más egyéb dolgokkal. Ez látszik a méréseinkből.
When you take education and technology, then I find in the literature that, you know, things like websites, collaborative environments -- you've been listening to all that in the morning -- it's always piloted first in the best schools, the best urban schools, and, according to me, biases the result. The literature -- one part of it, the scientific literature -- consistently blames ET as being over-hyped and under-performing. The teachers always say, well, it's fine, but it's too expensive for what it does. Because it's being piloted in a school where the students are already getting, let's say, 80 percent of whatever they could do. You put in this new super-duper technology, and now they get 83 percent. So the principal looks at it and says, 3 percent for 300,000 dollars? Forget it. If you took the same technology and piloted it into one of those remote schools, where the score was 30 percent, and, let's say, took that up to 40 percent -- that will be a completely different thing. So the relative change that ET, Educational Technology, would make, would be far greater at the bottom of the pyramid than at the top, but we seem to be doing it the other way about.
Ha az oktatás és a technika összefüggését vizsgáljuk akár az internetre, akár együttműködést lehetővé tevő technológiákra gondolunk és erről már sokat hallhattak a ma délelőtti előadásokban ezeket mindig a legjobb városi iskolákban próbálják ki a legelőször és ennek eredményeképpen torzított mérési eredményeket kapunk. A szakirodalom úgy tartja, hogy az oktatási technológia túlságosan nagy figyelmet kap, ugyanakkor nem hozza az elvárt eredményeket A tanárok azt mondják: jó, jó ... de túl drága ahhoz képest, amit nyújt. Ez azért van, mert olyan iskolákban próbálják ki ezeket ahol már úgyis legalább 80 %-os eredményesség mérhető. Ha ide visszük a csilivili technológiákat akkor 3 % javulást érünk el csupán. És akkor az iskolavezetés azt mondja: 3 % javulást 300 ezer dollárért?! Felejtsük el ! Ha ugyanezt a technológiát a távoli, leszakadó iskolákba vinnénk, ahol alacsonyabb, mondjuk 30 %-os a teljesítmény, és ez felmegy 40 %-ra akkor az egy teljesen más helyzet lesz. Így tehát, a viszonylagos változás, amit az oktatási technológia adni tud sokkal jelentősebb a szegényebb iskolák esetében, mint a gazdagok esetében. De, úgy tűnik, nem eszerint cselekszünk.
So I came to this conclusion that ET should reach the underprivileged first, not the other way about. And finally came the question of, how do you tackle teacher perception? Whenever you go to a teacher and show them some technology, the teacher's first reaction is, you cannot replace a teacher with a machine -- it's impossible. I don't know why it's impossible, but, even for a moment, if you did assume that it's impossible -- I have a quotation from Sir Arthur C. Clarke, the science fiction writer whom I met in Colombo, and he said something which completely solves this problem. He said a teacher than can be replaced by a machine, should be. So, you know, it puts the teacher into a tough bind, you have to think. Anyway, so I'm proposing that an alternative primary education, whatever alternative you want, is required where schools don't exist, where schools are not good enough, where teachers are not available or where teachers are not good enough, for whatever reason. If you happen to live in a part of the world where none of this applies, then you don't need an alternative education. So far I haven't come across such an area, except for one case. I won't name the area, but somewhere in the world people said, we don't have this problem, because we have perfect teachers and perfect schools. There are such areas, but -- anyway, I'd never heard that anywhere else.
Az első következtetés: az oktatási technológiát a kevésbé támogatott iskolákba kell vinni, és nem fordítva. Végül: mit kezdjünk a tanárok hozzáállásával? Ha egy tanárnak mutatsz egy új technológiát az első reakciója az, hogy nem lehet a tanárt leváltani egy géppel, ez lehetetlen. Nem tudom miért lehetetlen, de tegyük fel. A sci-fi író Sir Arthur C. Clarke, akivel régebben találkoztam világította meg a kérdést. Azt mondta: ha egy tanárt le lehet váltani egy géppel akkor azt a tanárt le is kell váltani. Tudják, ez nehéz helyzetbe hozza a tanárokat. Azt javasolom tehát, hogy az alternatív alapfokú oktatásra bármilyen legyen is az, olyan helyen van szükség, ahol az iskolák nem elég eredményesek, ahol alig van tanár, vagy ahol a tanárok nem elég jók, bármi legyen is az oka. Ha olyan helyen élnek, ahol ilyen helyzet nem áll fenn, akkor Önöknél nincs szükség alternatív oktatásra. Eddig nem találkoztam ilyen hellyel, egyet kivéve. Nem mondom meg hol, de valahol azt mondták, hogy nincs ilyen problémánk, mivel tökéletes tanáraink és tökéletes iskolánk van. Léteznek ilyen helyek, de ilyennel másutt még nem találkoztam.
I'm going to talk about children and self-organization, and a set of experiments which sort of led to this idea of what might an alternative education be like. They're called the hole-in-the-wall experiments. I'll have to really rush through this. They're a set of experiments. The first one was done in New Delhi in 1999. And what we did over there was pretty much simple. I had an office in those days which bordered a slum, an urban slum, so there was a dividing wall between our office and the urban slum. They cut a hole inside that wall -- which is how it has got the name hole-in-the-wall -- and put a pretty powerful PC into that hole, sort of embedded into the wall so that its monitor was sticking out at the other end, a touchpad similarly embedded into the wall, put it on high-speed Internet, put the Internet Explorer there, put it on Altavista.com -- in those days -- and just left it there.
A következőkben a gyerekek ön-tanulásáról fogok beszélni, továbbá olyan kísérletekről, amelyek ahhoz a gondolathoz vezettek hogy milyennek is kéne lennie az alternatív oktatásnak. Ezeket a kísérleteket úgy hívtuk, hogy "Nyílás a falon" Gyorsan elmondom a lényeget. Ez egy kísérlet-sorozat volt. Az elsőt Új Delhiben csináltuk 1999-ben. A kísérlet meglehetősen egyszerű volt. Abban az időben volt egy irodám, ami határos volt egy városi nyomornegyeddel amit egy fal választott el csupán egymástól. Vágtunk egy nyílást a falon. Innen van a projekt neve: " Nyílás a falon " Ebbe belehelyeztünk egy számítógépet úgy, hogy a képernyő kifelé nézett a nyomornegyed felé, továbbá beépítettünk egy touchpad-et is, hogy könnyen lehessen a gépet kezelni. Nagysebességű internetet kötöttünk be, Internet Explorer-el, Altavista keresővel, és az egészet otthagytuk bekapcsolva.
And this is what we saw. So that was my office in IIT. Here's the hole-in-the-wall. About eight hours later, we found this kid. To the right is this eight-year-old child who -- and to his left is a six-year-old girl, who is not very tall. And what he was doing was, he was teaching her to browse. So it sort of raised more questions than it answered. Is this real? Does the language matter, because he's not supposed to know English? Will the computer last, or will they break it and steal it -- and did anyone teach them? The last question is what everybody said, but you know, I mean, they must have poked their head over the wall and asked the people in your office, can you show me how to do it, and then somebody taught him.
És ez az amit láttunk. Itt van az irodám az IT-ban. Itt van a nyílás a falon. Körülbelül nyolc óra múlva ott találtuk ezt a srácot. Jobb oldalon látható a nyolcéves gyerek, a baloldalon pedig egy hatéves kicsi lány áll. A kis srác elkezdte tanítani a kislányt a böngésző használatára. Több kérdés nyitva maradt. Így van ez? Számít a nyelv egyáltalán, hiszen a kis srác nem tudhatott angolul. Ki fog-e tartani a számítógép, vagy eltörik, esetleg ellopják? Tanította-e nekik bárki is a használat módját? Az utolsó kérdés amit mindenki föltesz hogy biztosan átkukucskáltak a fal fölött és megkérdeztek valakit az irodában ... hogy "Meg tudnád mutatni ? " És valaki megmutatta.
So I took the experiment out of Delhi and repeated it, this time in a city called Shivpuri in the center of India, where I was assured that nobody had ever taught anybody anything. (Laughter) So it was a warm day, and the hole in the wall was on that decrepit old building. This is the first kid who came there; he later on turned out to be a 13-year-old school dropout. He came there and he started to fiddle around with the touchpad. Very quickly, he noticed that when he moves his finger on the touchpad something moves on the screen -- and later on he told me, "I have never seen a television where you can do something." So he figured that out. It took him over two minutes to figure out that he was doing things to the television. And then, as he was doing that, he made an accidental click by hitting the touchpad -- you'll see him do that. He did that, and the Internet Explorer changed page. Eight minutes later, he looked from his hand to the screen, and he was browsing: he was going back and forth. When that happened, he started calling all the neighborhood children, like, children would come and see what's happening over here. And by the evening of that day, 70 children were all browsing. So eight minutes and an embedded computer seemed to be all that we needed there.
Ezért aztán kivittem a kísérletet Delhiből, megismételtem egy Chifpuri nevű városban, India közepén, ahol biztos voltam benne, hogy soha senki nem tanított senkit ... (nevetés) Ez egy meleg nyári napon történt, és a "Nyílás a falon" egy öreg lerobbant épületben volt. Ő itt az első srác, akiről később kiderült, hogy 13 éves és kimaradt az iskolából. Odajött és elkezdett szöszmötölni a touchpad körül. Gyorsan rájött, hogy ha mozgatja az ujját a felületen, akkor a képernyőn is mozog valami. Később elmesélte nekem, hogy soha nem látott még televíziót amivel bármit is lehetett volna csinálni. Szóval magától rájött. Két percbe telt, ameddig rájött, hogy képes befolyásolni azt ami a képernyőn történik. Eközben véletlenül ráklikkelt az érintőfelületre láthatják amint csinálja Amint ezt tette az Internet Explorer oldalt váltott. Nyolc perc múlva, felnézett a kezéről a képernyőre és már kezelte is a gépet, előre és hátra mozgott az oldalak között. Amikor mindez történt, odahívta a szomszédos gyerekeket hogy lássák mi történik. Aznap estig 70 gyerek mind hasonlóképpen tudott mozogni a képernyőn. Tehát nyolc perc és egy beépített képernyő elég volt ahhoz, amit el akartunk érni azon a helyszínen.
So we thought that this is what was happening: that children in groups can self-instruct themselves to use a computer and the Internet. But under what circumstances? At this time there was a -- the main question was about English. People said, you know, you really ought to have this in Indian languages. So I said, have what, shall I translate the Internet into some Indian language? That's not possible. So, it has to be the other way about. But let's see, how do the children tackle the English language? I took the experiment out to northeastern India, to a village called Madantusi, where, for some reason, there was no English teacher, so the children had not learned English at all. And I built a similar hole-in-the-wall. One big difference in the villages, as opposed to the urban slums: there were more girls than boys who came to the kiosk. In the urban slums, the girls tend to stay away. I left the computer there with lots of CDs -- I didn't have any Internet -- and came back three months later. So when I came back there, I found these two kids, eight- and 12-year-olds, who were playing a game on the computer. And as soon as they saw me they said, "We need a faster processor and a better mouse." (Laughter) I was real surprised. You know, how on earth did they know all this? And they said, "Well, we've picked it up from the CDs." So I said, "But how did you understand what's going on over there?" So they said, "Well, you've left this machine which talks only in English, so we had to learn English." So then I measured, and they were using 200 English words with each other -- mispronounced, but correct usage -- words like exit, stop, find, save, that kind of thing, not only to do with the computer but in their day-to-day conversations. So, Madantusi seemed to show that language is not a barrier; in fact they may be able to teach themselves the language if they really wanted to.
Úgy gondoltuk, hogy a következő történik: a csoportban lévő gyerekek képesek önmagukat megtanítani, arra hogyan használják a számítógépet és az internetet. De milyen körülmények között? Abban az időben a fő kérdés az angol nyelv ismerete körül forgott. Az emberek azt mondták, jó lenne, ha mindez indiai nyelven zajlana. Azt mondtam, tudjátok mit, lefordítsam az internetet indiaira? Az nem lehetséges. Másként kell csinálnunk. Lássuk, hogyan boldogulnak a gyerekek az angol nyelvvel? Az egész kísérletet átköltöztettem Észak-Kelet Indiába, egy Madantusi nevű faluba, ahol valamilyen oknál fogva nem volt angoltanár, ezért a gyerekek nem tanultak soha angolul. Építettem egy hasonló kísérleti helyszínt. Nagy a különbség a falvak és a városi nyomornegyedek között: a falvakban több lány jött mint fiú. A városokban a lányok inkább hátrébb húzódtak. Otthagytam a számítógépet egy csomó CD-vel, mert nem volt ott internet. Három hónap múlva jöttem vissza. Amikor visszatértem, ott találtam ezt a két gyereket, nyolc és tizenkét évesek voltak, amint éppen egy számítógépes játékot játszottak. Amint megláttak azt mondták: "Szükségünk lenne egy gyorsabb processzorra és egy jobb egérre" (nevetés) Hát, igencsak meglepődtem. Tudják, nem értettem, honnan tudják mindezeket? Azt mondták, hogy a tudásukat a CD-ékről szerezték. Azt kérdeztem tőlük: hogyan értettétek meg, hogy mi történik? Erre azt felelték: itt hagytad ezt a gépet amelyik csak angolul beszél, ezért meg kellett tanulnunk angolul. Ezután megmértem: 200 angol szót tudtak használni egymás között beszélgetve - rossz kiejtéssel, de helyes módon használva - olyan szavakat mint a "Kilépés", "Állj!" "Keress!" "Ments" és egyebek. És nemcsak a számítógép körül szükséges szavakat, hanem minennapiakat is. Tehát Madantusi bebizonyította, hogy a nyelv nem jelent akadályt. Valójában képesek lehetnek magunktól nyelvet tanulni, ha tényleg akarták.
Finally, I got some funding to try this experiment out to see if these results are replicable, if they happen everywhere else. India is a good place to do such an experiment in, because we have all the ethnic diversities, all the -- you know, the genetic diversity, all the racial diversities, and also all the socio-economic diversities. So, I could actually choose samples to cover a cross section that would cover practically the whole world. So I did this for almost five years, and this experiment really took us all the way across the length and breadth of India. This is the Himalayas. Up in the north, very cold. I also had to check or invent an engineering design which would survive outdoors, and I was using regular, normal PCs, so I needed different climates, for which India is also great, because we have very cold, very hot, and so on. This is the desert to the west. Near the Pakistan border. And you see here a little clip of -- one of these villages -- the first thing that these children did was to find a website to teach themselves the English alphabet.
Volt némi forrásom, hogy ugyanezt kipróbáljam vajon megismételhető-e mindez máshol is. India alkalmas hely erre, mivel sokféle etnikum lakik nálunk, sokféle nép sokféle népcsoport, sokféle genetikai háttér és változatos szociológiai és gazdasági környezet. Ily módon lehetőségem volt olyan mintákat választani melyek alkalmasak akár a Föld lakosságának modellezésére is. Csaknem öt éven keresztül folytattam a vizsgálataimat melyek keresztül kasul vezettek Indián át. Ez a kép a Himalájában készült, északon, nagyon hidegben. El kellet készítenem egy olyan eszközrendszert, ami képes volt a szabadban is működni. Egyszerű PC-ket használtam, ezért különböző klímákon dolgoztam, ami Indiában megtalálható mivel nálunk a nagyon hideg és nagyon forró klíma is előfordul. Ezek a képek egy nyugati sivatagban készültek, közel a pakisztáni határhoz. Ez egy rövid bejátszás az egyik kis faluból, ahol a gyerekek első dolga volt egy weboldal felkeresése, ahol az angol ábécét tanulhatták meg.
Then to central India -- very warm, moist, fishing villages, where humidity is a very big killer of electronics. So we had to solve all the problems we had without air conditioning and with very poor power, so most of the solutions that came out used little blasts of air put at the right places to keep the machines running. I want to just cut this short. We did this over and over again. This sequence is also nice. This is a small child, a six-year-old, telling his eldest sister what to do. And this happens very often with these computers, that the younger children are found teaching the older ones.
Ez itt, Közép-India, egy halászfalu. Nagyon meleg, nedves vidék. Ez nagyon veszélyes az elektromos berendezésekre nézve. Szóval, mindezeket a problémákat megoldottuk légkondicionálás nélkül, kevés áram segítségével, csupán a légáramlatok hatását kihasználva, a megfelelő helyre helyezve a készülékeket, így azok működni tudtak. Röviden folytatom. Sokszor megismételtük mindezt. Ez egy kedves jelenet. Ez egy 6 éves srác amint éppen tanítgatja a nővérét. Ez az, ami gyakran előfordul a számítógépek kezelésénél: az látjuk, hogy a fiatalabbak tanítják az idősebbeket
What did we find? We found that six- to 13-year-olds can self-instruct in a connected environment, irrespective of anything that we could measure. So if they have access to the computer, they will teach themselves, including intelligence. I couldn't find a single correlation with anything, but it had to be in groups. And that may be of great, you know, interest to this group, because all of you are talking about groups. So here was the power of what a group of children can do, if you lift the adult intervention.
Mi az amit találtunk? Azt, hogy a 6 - 13 éves gyerekek maguktól tanulnak olyan környezetben, ami erre alkalmas volt, függetlenül bármilyen mérhető körülménytől. Ha tehát hozzáférnek a számítógéphez, maguktól kezdenek tanulni, és fejlődik az intelligenciájuk. Nem tudtam egyetlen összefüggést sem találni, kivéve, hogy csoportban a folyamat hatékonyabb. És ennek nagy jelentősége lehet az Önök számára, mivel itt mindannyian közösen gondolkodunk. Ez az erő, ami a gyerekek csoportjában megnyilvánul ha megfelelően állunk a feladathoz.
Just a quick idea of the measurements. We took standard statistical techniques, so I'm going to not talk about that. But we got a clean learning curve, almost exactly the same as what you would get in a school. I'll leave it at that, because, I mean, it sort of says it all, doesn't it? What could they learn to do? Basic Windows functions, browsing, painting, chatting and email, games and educational material, music downloads, playing video. In short, what all of us do. And over 300 children will become computer literate and be able to do all of these things in six months with one computer.
Egy rövid gondolat a mérésekről. Bevett statisztikai módszereket alkalmaztunk, erről nem mondok többet. Ami jól látható volt: egyértelmű tanulási görbét kaptunk csaknem pontosan ugyanolyat, mint egy iskolában. Ennyi azt hiszem elég lesz. Ezek a dolgok magukért beszélnek, igaz ? Mit tudnak a gyerekek maguktól megtanulni? A Windows alapjait, interneten keresést, rajzolást, chatelni, emaileket küldeni oktatási anyagokat, zenéket letölteni, videojátékokkal játszani. Röviden: mindazt amit mi is csinálunk. Közel 300 gyerek válik így a számítógép ismerőjévé és a felsorolt képességeket elsajátítják hat hónap alatt.
So, how do they do that? If you calculated the actual time of access, it would work out to minutes per day, so that's not how it's happening. What you have, actually, is there is one child operating the computer. And surrounding him are usually three other children, who are advising him on what they should do. If you test them, all four will get the same scores in whatever you ask them. Around these four are usually a group of about 16 children, who are also advising, usually wrongly, about everything that's going on on the computer. And all of them also will clear a test given on that subject. So they are learning as much by watching as they learn by doing. It seems counter-intuitive to adult learning, but remember, eight-year-olds live in a society where most of the time they are told, don't do this, you know, don't touch the whiskey bottle. So what does the eight-year-old do? He observes very carefully how a whiskey bottle should be touched. And if you tested him, he would answer every question correctly on that topic. So, they seem to be able to acquire very quickly.
Hogyan képesek minderre? Ha kiszámoljuk a hozzáférési időt akkor napi 2 perc jön ki gyerekenként, valahol máshol van hát a megoldás. Ami valójában történik: egy gyerek matat a számítógépen és általában három másik körülveszi őt és ötleteket adnak hogy mit is kéne csinálniuk. Ha ellenőrizzük a tudásukat mind a négynél ugyanazt az eredményt kapjuk, bármit kérdezünk. E körül a négy gyerek körül kialakul egy másik, 16 gyerekből álló csoport akik szintén ötletelnek, általában rosszul mialatt a számítógépen zajló eseményeket figyelik. És mindegyikük ugyanúgy teljesít a teszteken. Szóval, a tanulás akkor is lezajlik, ha csak nézik és nem maguk cselekszenek. Ezt ellentétesnek érezhetjük azzal, amit a felnőttek tanulásáról tudunk, de, emlékezzenek, a nyolcévesek közösségekben élnek ahol szinte mindig az hallják: ne csináld ez vagy azt ... tudják .. például hagyd a whiskys üveget ... Mit tesz ilyenkor egy nyolcéves? Megfigyeli, hogyan kell egy whiskysüveget megfogni. Ha megkérdezed mit kell tenni pontosan fog válaszolni a témával kapcsolatban. Úgy tűnik tehát, hogy nagyon gyorsan szereznek tudást.
So what was the conclusion over the six years of work? It was that primary education can happen on its own, or parts of it can happen on its own. It does not have to be imposed from the top downwards. It could perhaps be a self-organizing system, so that was the second bit that I wanted to tell you, that children can self-organize and attain an educational objective.
Mi tehát a hatéves munka végkövetkeztetése? Arra jutottunk, hogy az elsődleges tanulás magától is megtörténik vagy legalább is egy része megtörténhet magától. Nem kell a folyamatot felülről lefelé vezérelni. Egy öntanuló rendszer van tehát a háttérben, amint láttuk is. A másik dolog amit el szeretnék mondani, hogy a gyerekek csoportja megszervezi magát, és tanulási célt tűznek ki.
The third piece was on values, and again, to put it very briefly, I conducted a test over 500 children spread across all over India, and asked them -- I gave them about 68 different values-oriented questions and simply asked them their opinions. We got all sorts of opinions. Yes, no or I don't know. I simply took those questions where I got 50 percent yeses and 50 percent noes -- so I was able to get a collection of 16 such statements. These were areas where the children were clearly confused, because half said yes and half said no. A typical example being, "Sometimes it is necessary to tell lies." They don't have a way to determine which way to answer this question; perhaps none of us do. So I leave you with this third question. Can technology alter the acquisition of values? Finally, self-organizing systems, about which, again, I won't say too much because you've been hearing all about it. Natural systems are all self-organizing: galaxies, molecules, cells, organisms, societies -- except for the debate about an intelligent designer. But at this point in time, as far as science goes, it's self-organization. But other examples are traffic jams, stock market, society and disaster recovery, terrorism and insurgency. And you know about the Internet-based self-organizing systems.
A harmadik darab a puzzle-ben az érték. Nagyon röviden: Több mint 500 gyereket vizsgáltam szerte Indiából. és feltettem nekik 68 különféle kérdést ami az értékekről szólt. Szabadon elmondhatták gondolataikat. Mindenféle véleménnyel találkoztunk. Igen, nem, vagy nem tudom. Azokat a kérdéseket választottam ki, ahol fele-fele arányban volt igen és nem és így választottam ki 16 állítást. Ezek voltak azok a területek, ahol a gyerekek zavarodottak voltak mivel csak a felük válaszolt igennel vagy nemmel. Egy jellemző példa: "Néha szükséges hazudni." Nincs világos példa előttük, hogyan is válaszoljanak erre a kérdésre; lehet, hogy egyikünknek sincs. Felteszek egy harmadik kérdést is. Képes-e a technológia megváltoztatni az értékteremtést? Végezetül az önszervező rendszerekről: melyekről nem fogok sokat mondani mivel sokat hallottak erről nemrég. A természeti rendszerek önszervezők: a galaxisok, a molekulák, a sejtek, a társadalmak ... Tekintsünk el most az "értelmes tervezettség" kérdésétől. Ennél a pontnál, ami a tudományt illeti, ezek a rendszerek önszervezőknek tekinthetők. A másik példa a közlekedési dugók, a tőzsde, a társadalom a katasztrófák utáni helyreállítás, a terrorizmus. És tudunk arról is, hogyan szerveződnek az internet-alapú rendszerek.
So here are my four sentences then. Remoteness affects the quality of education. Educational technology should be introduced into remote areas first, and other areas later. Values are acquired; doctrine and dogma are imposed -- the two opposing mechanisms. And learning is most likely a self-organizing system. If you put all the four together, then it gives -- according to me -- it gives us a goal, a vision, for educational technology. An educational technology and pedagogy that is digital, automatic, fault-tolerant, minimally invasive, connected and self-organized. As educationists, we have never asked for technology; we keep borrowing it. PowerPoint is supposed to be considered a great educational technology, but it was not meant for education, it was meant for making boardroom presentations. We borrowed it. Video conferencing. The personal computer itself. I think it's time that the educationists made their own specs, and I have such a set of specs. This is a brief look at that. And such a set of specs should produce the technology to address remoteness, values and violence. So I thought I'd give it a name -- why don't we call it "outdoctrination." And could this be a goal for educational technology in the future? So I want to leave that as a thought with you.
Íme tehát a négy mondat, amit átadok. A távolság hatással van az oktatás minőségére. Az új technológiákat először a távoli helyeken célszerű elsőként bevezetni. míg más, fejlettebb helyeken később. Az értékeket megszerezzük. Az elveket és a dogmákat ránk erőltetik. Ezek egymásnak ellentmondó mechanizmusok. És végül, a tanulás igen valószínűen önszervező folyamat. Ha összeillesztjük a puzzle négy elemét, akkor ez, szerintem célt, és víziót ad az oktatási technológiák helyes használatára. És rálátást ad a digitális alapú, megengedő, nem erőszakos, kapcsolatokra építő és önszervező módon használható oktatási technológiákra. Mi, oktatásban dolgozók, soha nem kértünk új technológiát, mi kölcsönkapjuk azokat. A PowerPoint lehetséges, hogy jó oktatási eszköz, de nem az oktatás céljára készült, hanem a céges előadások eladhatóságának növelésére. Mi ezt kölcsönbe kaptuk, akárcsak a video-konferenciát vagy a PC-ket. Itt lenne az idő, hogy az oktatásban dolgozók megalkossák a saját eszközeiket és rendelkezünk ezekkel az eszközökkel. Ezt akartam bemutatni Önöknek. Ezek az eszközök fogják létrehozni az új technológiákat hogy választ tudjunk adni a távolság nehézségeire, az értékekre és az erőszakra. Ideje, hogy nevet adjak ennek: nevezhetnék " tanokon túli" módszereknek. Lehetne ez az oktatási technológiák jövőbeni célja. Ezt a gondolatot kínálom fel Önöknek búcsúzóul.
Thank you.
Köszönöm.
(Applause)
/ taps /