What is going to be the future of learning?
Mi lesz a tanulás jövője?
I do have a plan, but in order for me to tell you what that plan is, I need to tell you a little story, which kind of sets the stage.
Van egy tervem de mielőtt elmondanám nektek a tervem el kell mondjak egy rövid történetet bemelegítésképpen.
I tried to look at where did the kind of learning we do in schools, where did it come from? And you can look far back into the past, but if you look at present-day schooling the way it is, it's quite easy to figure out where it came from. It came from about 300 years ago, and it came from the last and the biggest of the empires on this planet. ["The British Empire"] Imagine trying to run the show, trying to run the entire planet, without computers, without telephones, with data handwritten on pieces of paper, and traveling by ships. But the Victorians actually did it. What they did was amazing. They created a global computer made up of people. It's still with us today. It's called the bureaucratic administrative machine. In order to have that machine running, you need lots and lots of people. They made another machine to produce those people: the school. The schools would produce the people who would then become parts of the bureaucratic administrative machine. They must be identical to each other. They must know three things: They must have good handwriting, because the data is handwritten; they must be able to read; and they must be able to do multiplication, division, addition and subtraction in their head. They must be so identical that you could pick one up from New Zealand and ship them to Canada and he would be instantly functional. The Victorians were great engineers. They engineered a system that was so robust that it's still with us today, continuously producing identical people for a machine that no longer exists. The empire is gone, so what are we doing with that design that produces these identical people, and what are we going to do next if we ever are going to do anything else with it?
Utánanéztem, hogy az iskoláink jelenlegi oktatási módszere honnan ered. Vissza lehetne tekinteni az időben igen régre, de ha megfigyeljük a jelenlegi oktatás módszereit könnyen rájöhetünk, hogy honnan ered. Körülbelül háromszáz éves és a legutolsó és egyben a földkerekség legnagyobb birodalma alkotta meg.["A Brit Birodalom"] Képzeld csak el, hogy igazgatni szeretnéd az egész világot számítógépek nélkül és telefonok nélkül, úgy, hogy az adatok kézzel íródnak papírdarabokra és az adattovábbítás hajókon történik. A viktóriánusoknak ez sikerült is. Fantasztikus dolgot csináltak. Megalkottak egy globális számítógépet, mely alkatrészei az emberek voltak és még ma is itt van velünk. Úgy hívják, hogy Bürokratikus Adminisztrációs Gépezet. A gép működtetéséhez rengeteg emberre van szükség. Így hát egy másik gépet is készítettek, ami az embereket gyártotta: az iskolát. Az iskola termelte az embereket, akik a Bürokratikus Adminisztrációs Gépezet alkatrészei lettek. Az embereknek egyformának kell lenniük. Három dolgot kell tudniuk: Szép kézírásuknak kell lenni, mert az adatok kézzel íródtak; tudniuk kell olvasni; és fejben kell tudniuk szorozni, osztani, összeadni és kivonni. Annyira egyformáknak kell lenniük, hogy egy tetszőlegesen kiválasztott új zélandi embert ha Kanadába helyezünk akkor ő azonnal működőképes lenne az új helyen. A viktoriánusok fantasztikus mérnökök voltak. Annyira robosztus rendszert terveztek, hogy még a mai napon is itt van velünk és folyamatosan termeli az egyforma embereket annak a gépnek a számára, amely már nem létezik. A birodalomnak vége. Mit csináljunk tehát egy olyan rendszerrel, amely ezeket az egyforma embereket termeli és mi legyen a következő lépésünk - már ha valaha változtatunk rajta valamit.
["Schools as we know them are obsolete"]
"Az általunk ismert iskola idejétmúlt"
So that's a pretty strong comment there. I said schools as we know them now, they're obsolete. I'm not saying they're broken. It's quite fashionable to say that the education system's broken. It's not broken. It's wonderfully constructed. It's just that we don't need it anymore. It's outdated. What are the kind of jobs that we have today? Well, the clerks are the computers. They're there in thousands in every office. And you have people who guide those computers to do their clerical jobs. Those people don't need to be able to write beautifully by hand. They don't need to be able to multiply numbers in their heads. They do need to be able to read. In fact, they need to be able to read discerningly.
Ez egy elég erős kijelentés. Mint mondtam az általunk ismert iskolarendszer idejétmúlt. Azt nem mondom, hogy működésképtelen. Nagyon divatos azt mondani, hogy az iskolarendszer működésképtelen. Nem működésképtelen. Csodálatosan meg van tervezve. Csakhogy már nincs rá szükségünk. Elavult. Milyen munkák léteznek manapság? A számítógépek lettek a hivatalnokok. Ezrével vannak minden irodában. És vannak az emberek, akik a számítógépeket írányítják a hivatali munkájukban segítve. Ezeknek az embereknek nem kell szépen írniuk. Nem kell tudjanak fejben szorozni. Olvasniuk tudni kell. Sőt érteniük kell amit olvasnak.
Well, that's today, but we don't even know what the jobs of the future are going to look like. We know that people will work from wherever they want, whenever they want, in whatever way they want. How is present-day schooling going to prepare them for that world?
Ez a mai kép, de nem tudjuk, hogy a jövő munkái milyenek lesznek. Annyit tudunk, hogy az emberek onnan fognak dolgozni ahonnan csak akarnak, amikor csak akarnak, és ahogyan csak akarnak. Hogyan fogják az iskoláink felkészíteni a gyerekeket egy ilyen világra?
Well, I bumped into this whole thing completely by accident. I used to teach people how to write computer programs in New Delhi, 14 years ago. And right next to where I used to work, there was a slum. And I used to think, how on Earth are those kids ever going to learn to write computer programs? Or should they not? At the same time, we also had lots of parents, rich people, who had computers, and who used to tell me, "You know, my son, I think he's gifted, because he does wonderful things with computers. And my daughter -- oh, surely she is extra-intelligent." And so on. So I suddenly figured that, how come all the rich people are having these extraordinarily gifted children? (Laughter) What did the poor do wrong? I made a hole in the boundary wall of the slum next to my office, and stuck a computer inside it just to see what would happen if I gave a computer to children who never would have one, didn't know any English, didn't know what the Internet was.
Hát, teljesen véletlenül kezdtem foglalkozni a témával. Számítógép programozást tanítottam Új Delhiben 14 évvel ezelőtt, és a munkahelyem közelében volt egy nyomornegyed. És azon törtem a fejem, hogy az ottani gyerekek hogy a fenébe fognak megtanulni programozni. Vagy nem is kell nekik megtanulni? Ugyanakkor találkoztam sok szülővel, gazdag emberekkel, akiknek volt számítógépük otthon és azt mondogatták nekem, hogy "Te, az én fiam olyan tehetséges, fantasztikus dolgokat művel a számítógéppel. És a lányom -- ő tuti szuperintelligens." És így tovább. Én meg azon kezdtem el gondolkozni, hogy vajon mért van az, hogy a gazdag embereknek csupa fantasztikusan tehetséges gyereke van. (Nevetés) Mit csinálnak a szegények rosszul? Így hát vágtam egy lukat a nyomornegyed egyik falán és beletettem egy számítógépet. Kíváncsian vártam mi fog történni ha számítógépet adok gyerekeknek akik sose kapnának, akik nem beszéltek angolul és azt sem tudták, hogy mi az Internet.
The children came running in. It was three feet off the ground, and they said, "What is this?"
A gyerekek odaszaladtak. A gép olyan 1 méter magasan lehetett és a gyerekek azt kérdezték: "Mi ez?"
And I said, "Yeah, it's, I don't know." (Laughter)
Én meg azt mondtam: "Ez, őőő, nem tudom." (Nevetés)
They said, "Why have you put it there?"
És erre ők: "Akkor mért raktad ide?"
I said, "Just like that."
"Csak úgy."
And they said, "Can we touch it?"I said, "If you wish to."
És megkérdezték: "Hozzányúlhatunk?" Én meg: "Persze"
And I went away. About eight hours later, we found them browsing and teaching each other how to browse. So I said, "Well that's impossible, because -- How is it possible? They don't know anything."
És otthagytam őket. Olyan nyolc órával később azt láttuk, hogy böngésztek és egymást a böngészésre tanították. Azt gondoltam, hogy ez lehetetlen! Hogy történhetett ez? A gyerekek nem tudtak semmit a számítógépekről.
My colleagues said, "No, it's a simple solution. One of your students must have been passing by, showed them how to use the mouse."
A kollégáim azt mondták: "Egyszerű eset. Biztos az egyik tanítványod arra járt és megmutatta nekik, hogyan használják az egeret."
So I said, "Yeah, that's possible."
Aha - gondoltam. Ez lehetséges.
So I repeated the experiment. I went 300 miles out of Delhi into a really remote village where the chances of a passing software development engineer was very little. (Laughter) I repeated the experiment there. There was no place to stay, so I stuck my computer in, I went away, came back after a couple of months, found kids playing games on it.
Így hát megismételtem a kísérletet. Elmentem 500 km-re Delhitől egy eldugott faluba, ahol egy szoftverfejlesztő megjelenése igen valószínűtlen volt. (Nevetés) És ott megismételtem a kísérletet. Nem volt ott szállás, így hát bekapcsoltam a számítógépet elmentem és amikor néhány hónap múlva visszatértem gyerekek játszottak a géppel.
When they saw me, they said, "We want a faster processor and a better mouse."
Amikor megláttak azt mondták: "Gyorsabb processzort és egy jobb egeret adjál!"
(Laughter)
(Nevetés)
So I said, "How on Earth do you know all this?"
Megkérdeztem: "Honnan tudtok ti ilyeneket?"
And they said something very interesting to me. In an irritated voice, they said, "You've given us a machine that works only in English, so we had to teach ourselves English in order to use it." (Laughter) That's the first time, as a teacher, that I had heard the word "teach ourselves" said so casually.
És nagyon érdekes volt a válaszuk. Mérges hangon azt mondák nekem: "Adtál nekünk egy gépet, ami csak angolul működik ezért meg kellett tanítanunk magunkat angolul, hogy használni tudjuk." (Nevetés) Ekkor hallottam először tanárként a "megtanítjuk magunkat" kifejezést ilyen természetesnek véve.
Here's a short glimpse from those years. That's the first day at the Hole in the Wall. On your right is an eight-year-old. To his left is his student. She's six. And he's teaching her how to browse. Then onto other parts of the country, I repeated this over and over again, getting exactly the same results that we were. ["Hole in the wall film - 1999"] An eight-year-old telling his elder sister what to do. And finally a girl explaining in Marathi what it is, and said, "There's a processor inside."
Íme egy rövid klipp azokból az évekből. Ez a "Luk a Falban" első napja. Jobb oldalt egy nyolc éves fiú áll. A balján pedig a tanítványa. Ő hat éves. És éppen böngészést tanítja neki. És aztán az ország más részein megismételtem a kísérletet újra és újra. És mindíg ugyanazt az eredményt kaptam. ["Luk a Falban film" - 1999] Egy nyolcéves srác magyarázza a nővérének, hogy mit csináljon. És végül egy kislány marathi-ul magyarázza, hogy mi ez és hogy "Egy processzor van benne".
So I started publishing. I published everywhere. I wrote down and measured everything, and I said, in nine months, a group of children left alone with a computer in any language will reach the same standard as an office secretary in the West. I'd seen it happen over and over and over again.
Így hát elkezdtem publikálni. Publikáltam mindenütt. Mindent leírtam és megmértem és állítottam, hogy kilenc hónap alatt egy csoport gyerek bármilyen nyelvű is legyen, egy számítógéppel magára hagyva, egy nyugati irodai alkalmazott szintjéig eljut. Saját szememmel láttam. Újra és újra.
But I was curious to know, what else would they do if they could do this much? I started experimenting with other subjects, among them, for example, pronunciation. There's one community of children in southern India whose English pronunciation is really bad, and they needed good pronunciation because that would improve their jobs. I gave them a speech-to-text engine in a computer, and I said, "Keep talking into it until it types what you say." (Laughter) They did that, and watch a little bit of this.
Kíváncsivá váltam, hogy még mire képesek ha ezt meg tudták tenni. Elkezdtem kísérletezni különböző témákban, többek között a kiejtéssel kapcsolatban. Dél Indiában van egy gyerek közösség melynek tagjainak az angol kiejtése nagyon rossz. Szükségük lett volna jó kiejtésre, hogy könnyebben állást találjanak. Adtam nekik egy beszédfelismerő programot egy számítógépen és azt mondtam: "Addíg beszéljetek hozzá, amíg azt nem írja ki amit mondtok!" (Nevetés) Így is tettek. Nézzétek csak.
Computer: Nice to meet you.Child: Nice to meet you.
Számítógép: "Örvendek" Gyerek: "Örvendek".
Sugata Mitra: The reason I ended with the face of this young lady over there is because I suspect many of you know her. She has now joined a call center in Hyderabad and may have tortured you about your credit card bills in a very clear English accent.
Azért ennek a lánynak az arcával fejeztem be a videót, mert szerintem sokan ismeritek őt. Nemrég kezdett el egy hyderabad-i call centerben dolgozni és lehet, hogy a hitelkártyátok kifizetéseivel kapcsolatban hívogatott titeket szép tiszta angol kiejtéssel.
So then people said, well, how far will it go? Where does it stop? I decided I would destroy my own argument by creating an absurd proposition. I made a hypothesis, a ridiculous hypothesis. Tamil is a south Indian language, and I said, can Tamil-speaking children in a south Indian village learn the biotechnology of DNA replication in English from a streetside computer? And I said, I'll measure them. They'll get a zero. I'll spend a couple of months, I'll leave it for a couple of months, I'll go back, they'll get another zero. I'll go back to the lab and say, we need teachers. I found a village. It was called Kallikuppam in southern India. I put in Hole in the Wall computers there, downloaded all kinds of stuff from the Internet about DNA replication, most of which I didn't understand.
Az emberek azt kérdezték: "Mik a határok?" "Mi mindent lehet így elérni?" Elhatároztam, hogy megcáfolom az érvelésemet egy abszurd ötlettel. Volt egy felvetésem. Egy teljesen nevetséges felvetésem. A tamil egy dél indiai nyelv. Vajon tamil anyanyelvű gyerekek egy dél indiai faluban képesek angolul megtanulni a DNS replikáció biológiáját, egy utcaszéli számítógépen? És gondoltam az elején letesztelem őket. Nulla pontot fognak kapni. Néhány hónapig hagyom őket, és visszamegyek és újra nulla pontot fognak kapni. És akkor kijelenthetem, hogy szükségünk van tanárokra. Kinéztem egy falut. Kallikuppam-nak hívták dél Indiában. Kitettem néhány "Luk a Falban" számítógépet és letöltöttem mindenféle anyagot a DNS replikációról. Nagy részét én sem értettem.
The children came rushing, said, "What's all this?"
A gyerekek odarohantak és kérdezték: "Ez meg mi?"
So I said, "It's very topical, very important. But it's all in English."
Azt válaszoltam: "Ez nagyon aktuális és fontos, de sajnos angolul van."
So they said, "How can we understand such big English words and diagrams and chemistry?"
És kérdezték: "Hogy fogjuk ezeket a hosszú angol szavakat és ábrákat és kémiát megérteni?"
So by now, I had developed a new pedagogical method, so I applied that. I said, "I haven't the foggiest idea." (Laughter) "And anyway, I am going away." (Laughter)
Én addigra kifejlesztettem egy új pedagógiai módszert, amit fel is használtam: "Halvány fogalmam sincs." (Nevetés) "És egyébként is mennem kell." (Nevetés)
So I left them for a couple of months. They'd got a zero. I gave them a test. I came back after two months and the children trooped in and said, "We've understood nothing."
Otthagytam őket néhány hónapra. Leteszteltem őket. Nulla pontot kaptak. Két hónap múlva visszatértem és a gyerekek körém gyűltek és azt mondták: "Nem értettünk ebből semmit."
So I said, "Well, what did I expect?" So I said, "Okay, but how long did it take you before you decided that you can't understand anything?"
"Mit is vártam?" - gondoltam. És megkérdeztem: "Mennyi idő után gondoltátok azt, hogy ebből elég, egy szót sem értetek belőle?"
So they said, "We haven't given up. We look at it every single day."
Azt válaszolták: "Még nem adtuk fel! Minden nap nézegetjük!"
So I said, "What? You don't understand these screens and you keep staring at it for two months? What for?"
"Micsoda?" - kérdeztem. "Nem értitek mi van a képernyőn és két hónapja folyamatosan ezt bámuljátok? De miért?"
So a little girl who you see just now, she raised her hand, and she says to me in broken Tamil and English, she said, "Well, apart from the fact that improper replication of the DNA molecule causes disease, we haven't understood anything else."
Ekkor egy kislány, akit mindjárt láttok jelentkezik és kevert tamil és angol nyelven azt mondja: "Hát azonkívül, hogy a DNS molekula tökéletlen replikációja betegséget okoz, semmit sem értettünk meg."
(Laughter) (Applause)
(Nevetés)(Taps)
So I tested them. I got an educational impossibility, zero to 30 percent in two months in the tropical heat with a computer under the tree in a language they didn't know doing something that's a decade ahead of their time. Absurd. But I had to follow the Victorian norm. Thirty percent is a fail. How do I get them to pass? I have to get them 20 more marks. I couldn't find a teacher. What I did find was a friend that they had, a 22-year-old girl who was an accountant and she played with them all the time.
Ismét leteszteltem őket. Lehetetlen történt. Nulláról 30%-ra két hónap alatt, a trópusi hőségben egy számítógéppel a fa alatt egy olyan nyelven amit nem ismertek olyan témáról, ami egy évtizeddel előttük jár. Abszurd. De a viktoriánus mérce szerint 30% az elégtelen. Hogy fogom őket átsegíteni? Még 20%-ot javítaniuk kell. Tanárt nem találtam nekik. Viszont volt egy barátjuk. Egy 22 éves könyvelő lány, aki folyton velük játszott.
So I asked this girl, "Can you help them?"
Megkérdeztem őt: "Segítenél nekik?"
So she says, "Absolutely not. I didn't have science in school. I have no idea what they're doing under that tree all day long. I can't help you."
Azt mondta: "Ki van zárva. Az iskolában nem tanultam tudományt. Fogalmam sincs, hogy mit csinálnak a fa alatt egész nap. Nem tudok segíteni."
I said, "I'll tell you what. Use the method of the grandmother."
Azt mondtam neki: "Tudod mit? Használd a nagyi módszert!"
So she says, "What's that?"
Erre ő: "Az meg mi?"
I said, "Stand behind them. Whenever they do anything, you just say, 'Well, wow, I mean, how did you do that? What's the next page? Gosh, when I was your age, I could have never done that.' You know what grannies do."
Én: "Állj mögéjük! Bármit csinálnak csak mondd nekik hogy: "Tyűha! Ezt meg hogy csináltad? Mi a következő oldal? Húú, amikor én ennyi idős voltam biztos nem lettem volna erre képes!" "Tudod a nagyik folyton ezt csinálják."
So she did that for two more months. The scores jumped to 50 percent. Kallikuppam had caught up with my control school in New Delhi, a rich private school with a trained biotechnology teacher. When I saw that graph I knew there is a way to level the playing field.
És ő ezt csinálta a következő két hónapban. A teszteredmények 50%-ra ugrottak. Kallikuppam beérte a az új delhi-i kontroll-csoportot, amely egy drága magániskolában volt egy képzett biotechnológia tanárral. Amikor ezt láttam tudtam, hogy ki lehet egyenlíteni az esélyeket.
Here's Kallikuppam.
Itt van Kallikuppam.
(Children speaking) Neurons ... communication.
(Gyerekek beszélnek) Neuronok...kommunikáció.
I got the camera angle wrong. That one is just amateur stuff, but what she was saying, as you could make out, was about neurons, with her hands were like that, and she was saying neurons communicate. At 12.
Amatőr módon, rossz szögből készítettem a felvételt, viszont a lány neuronokról beszélt a kezeit közben így tartotta és azt mondta, hogy "A neuronok kommunikálnak." 12 évesen.
So what are jobs going to be like? Well, we know what they're like today. What's learning going to be like? We know what it's like today, children pouring over with their mobile phones on the one hand and then reluctantly going to school to pick up their books with their other hand.
Vajon milyen állások lesznek a jövőben? Csak azt tudjuk, hogy milyenek ma. Vajon milyen lesz a tanulás a jövőben? Csak azt tudjuk, hogy milyen ma: a gyerekek egyik kezükkel a mobil telefont fogják és a másik kezükkel kedvtelenül a tankönyvet lapozgatják.
What will it be tomorrow? Could it be that we don't need to go to school at all? Could it be that, at the point in time when you need to know something, you can find out in two minutes? Could it be -- a devastating question, a question that was framed for me by Nicholas Negroponte -- could it be that we are heading towards or maybe in a future where knowing is obsolete? But that's terrible. We are homo sapiens. Knowing, that's what distinguishes us from the apes. But look at it this way. It took nature 100 million years to make the ape stand up and become Homo sapiens. It took us only 10,000 to make knowing obsolete. What an achievement that is. But we have to integrate that into our own future.
És milyen lesz a jövő? Lehet, hogy nem is kell majd iskolába járni? Lehet, hogy bármit amit tudni akarunk majd két perc alatt megtalálhatunk? Lehetséges, -- ezt a lesújtó kérdést Nicholas Negroponte tette fel -- hogy egy olyan jövő felé tartunk ahol a tudás maga is elavult? Ez rettenetes. Homo sapiens-ek vagyunk. A tudás az ami megkülönböztet minket a majmoktól. Másik oldalról viszont: A természetnek 100 millió évig tartott hogy a majmot talpra állítsa és Homo Sapiens-t faragjon belőle. Nekünk csupán 10,000 évbe telt, hogy a tudást elavulttá tegyük. Micsoda teljesítmény! A jövőnket eszerint kéne alakítani.
Encouragement seems to be the key. If you look at Kuppam, if you look at all of the experiments that I did, it was simply saying, "Wow," saluting learning.
A legfontosabb a bátorítás. Például Kuppamban ha jól megfigyelitek, minden kísérletben mindössze annyit mondtam: "Pompás!", bátorítva a tanulást.
There is evidence from neuroscience. The reptilian part of our brain, which sits in the center of our brain, when it's threatened, it shuts down everything else, it shuts down the prefrontal cortex, the parts which learn, it shuts all of that down. Punishment and examinations are seen as threats. We take our children, we make them shut their brains down, and then we say, "Perform." Why did they create a system like that? Because it was needed. There was an age in the Age of Empires when you needed those people who can survive under threat. When you're standing in a trench all alone, if you could have survived, you're okay, you've passed. If you didn't, you failed. But the Age of Empires is gone. What happens to creativity in our age? We need to shift that balance back from threat to pleasure.
Tudományos bizonyíték van arra, hogy a hüllő-agyunk, mely az agyunk közepén helyezkedik el veszély esetén blokkolja az agy többi részét. Lezárja például a prefrontális kérget, amely a tanulásért felel. Egyszerűen lezárja. A büntetést és vizsgákat veszélyként érzékeljük. Fogjuk a gyereket, lezárjuk az agyukat és azt kérjük tőlük: "Teljesítsetek!" Miért építettünk egy ilyen rendszert? Mert szükség volt rá. A birodalmak korában szükség volt túlélőkre. Aki egyedül állt a lövészárokban és nem halt meg, az átment a vizsgán. Aki meghalt, az megbukott. De a birodalmak kora lejárt. Mi a kreativitás sorsa a mi korunkban? Vissza kell billentenünk az egyensúlyt a veszélytől az élvezet felé.
I came back to England looking for British grandmothers. I put out notices in papers saying, if you are a British grandmother, if you have broadband and a web camera, can you give me one hour of your time per week for free? I got 200 in the first two weeks. I know more British grandmothers than anyone in the universe. (Laughter) They're called the Granny Cloud. The Granny Cloud sits on the Internet. If there's a child in trouble, we beam a Gran. She goes on over Skype and she sorts things out. I've seen them do it from a village called Diggles in northwestern England, deep inside a village in Tamil Nadu, India, 6,000 miles away. She does it with only one age-old gesture. "Shhh." Okay?
Visszajöttem Angliába brit nagymamákat toborozni. Feladtam hirdetéseket "Brit nagymamákat keresek szélessávú internettel és webkamerával. Heti egy órát kérnék a szabadidejükből." 200-an jelentkeztek két hét alatt. Több brit nagymamát ismerek, mint bárki a világegyetemben! (Nevetés) Nagyi Felhőnek hívják őket. A Nagyi Felhő az interneten várakozik és ha egy gyerek bajba jut, egy Nagyit repítünk segítségére. Skype-on keresztül jelentkezik és megoldja a gondokat. Láttam, ahogy segítettek Diggles-ből, egy északnyugati angliai faluból Tamil Nadu nevű indiai faluban lévő gyerekeken 10.000 kilométer távolságból. Mindössze egy ősi gesztust használt. "Shhh" Oké?
Watch this.
Ezt nézzétek!
Grandmother: You can't catch me. You say it. You can't catch me.
Nagyi: "Nem tudsz elkapni. Mondjátok utánam." "Nem tudsz elkapni."
Children: You can't catch me.
Gyerekek: "Nem tudsz elkapni."
Grandmother: I'm the Gingerbread Man.Children: I'm the Gingerbread Man.
Nagyi: "Én vagyok a Mézeskalács Emberke." Gyerekek: "Én vagyok a Mézeskalács Emberke."
Grandmother: Well done! Very good.
Nagyi: "Ügyesek vagytok! Nagyon jó!"
SM: So what's happening here? I think what we need to look at is we need to look at learning as the product of educational self-organization. If you allow the educational process to self-organize, then learning emerges. It's not about making learning happen. It's about letting it happen. The teacher sets the process in motion and then she stands back in awe and watches as learning happens. I think that's what all this is pointing at.
SM: Mi történik itt? Szerintem amit látunk, a tanulás az nem más, mint az önszerveződő oktatás terméke. Ha hagyjuk, hogy a tanulási folyamat magától kialakuljon, akkor a tanulás beindul. Nem nekünk kell tanítani. A tanulásnak teret kell engedni. A tanár csak beindítja a folyamatot és csodálattal telve hátradől és bámulja, ahogy a tanulás életre kel. Szerintem minden jel erre mutat.
But how will we know? How will we come to know? Well, I intend to build these Self-Organized Learning Environments. They are basically broadband, collaboration and encouragement put together. I've tried this in many, many schools.
De honnan fogjuk tudni, hogy ez igaz? Hogyan bizonyítjuk? Ki szeretnék alakítani ilyen Önszervező Tanuló Köröket (ÖTK). Lényegében szélessáv, együttműködés és bátorítás egybegyúrva. Én kipróbáltam már sok-sok iskolában
It's been tried all over the world, and teachers sort of stand back and say, "It just happens by itself?"
a világ minden táján, és a tanárok kicsit meglepődve azt kérdezik: "Ez működik csak úgy, magától?"
And I said, "Yeah, it happens by itself.""How did you know that?"
És én azt mondom: "Igen magától". "És honnan tudod?"
I said, "You won't believe the children who told me and where they're from."
Azt válaszoltam: "A gyerekektől a világ minden részéről."
Here's a SOLE in action.
Íme egy ÖTK működés közben.
(Children talking)
(Gyerekek beszélgetnek)
This one is in England. He maintains law and order, because remember, there's no teacher around.
Angliában vagyunk. A srác tart rendet mert ne feledjétek, nincs velük tanár.
Girl: The total number of electrons is not equal to the total number of protons -- SM: Australia Girl: -- giving it a net positive or negative electrical charge. The net charge on an ion is equal to the number of protons in the ion minus the number of electrons.
Lány: "Az elektronok összege nem egyenlő a protonok összegével" -- SM: Ausztrália Lány: "melynek eredménye pozitív vagy negatív elektromos töltés. Az ion töltését megkapjuk, ha a protonok számából kivonjuk az elektronok számát."
SM: A decade ahead of her time.
SM: Egy évtizeddel megelőzi a korát.
So SOLEs, I think we need a curriculum of big questions. You already heard about that. You know what that means. There was a time when Stone Age men and women used to sit and look up at the sky and say, "What are those twinkling lights?" They built the first curriculum, but we've lost sight of those wondrous questions. We've brought it down to the tangent of an angle. But that's not sexy enough. The way you would put it to a nine-year-old is to say, "If a meteorite was coming to hit the Earth, how would you figure out if it was going to or not?" And if he says, "Well, what? how?" you say, "There's a magic word. It's called the tangent of an angle," and leave him alone. He'll figure it out.
Szerintem egy új tantervre van szükségünk, nagy kérdésekkel. Ezt már hallottátok. Tudjátok ez mit jelent. Volt idő, amikor a kőkorszaki férfi és nő az ég alatt ülve felnéztek és azt kérdezték: "Mik azok a villogó fények?" Ők megalkották az első tantervet, de mára már elvesztek azok a csodálatos kérdések. Egy szög tangensével megoldható kérdéssé tettük. De ez nem elég vonzó. Egy kilencévesnek ezt így kell feltenni: "Ha egy meteorit a Föld felé tart honnan tudjuk, hogy be fog-e csapódni vagy sem?" És ha azt mondja, hogy "Micsoda??" akkor azt mondod: "A varázsszó a szög tangense", és otthagyod. Rá fog jönni.
So here are a couple of images from SOLEs. I've tried incredible, incredible questions -- "When did the world begin? How will it end?" — to nine-year-olds. This one is about what happens to the air we breathe. This is done by children without the help of any teacher. The teacher only raises the question, and then stands back and admires the answer.
Itt van néhány ÖTK-n készült kép. Hihetetlen, hihetetlen kérdésekkel próbálkoztam "Mikor keletkezett a világ? Milyen lesz a világvége?" kilenc éveseknek. Itt azt kérdeztem, hogy mi lesz a levegővel, amit belélegzünk. Ezt a gyerekek a legkisebb tanári segítség nélkül csinálták. A tanár csak felteszi a kérdést, majd hátralép és a választ csodálja.
So what's my wish? My wish is that we design the future of learning. We don't want to be spare parts for a great human computer, do we? So we need to design a future for learning. And I've got to -- hang on, I've got to get this wording exactly right, because, you know, it's very important. My wish is to help design a future of learning by supporting children all over the world to tap into their wonder and their ability to work together. Help me build this school. It will be called the School in the Cloud. It will be a school where children go on these intellectual adventures driven by the big questions which their mediators put in. The way I want to do this is to build a facility where I can study this. It's a facility which is practically unmanned. There's only one granny who manages health and safety. The rest of it's from the cloud. The lights are turned on and off by the cloud, etc., etc., everything's done from the cloud.
Mi az én kívánságom? Azt kívánom, hogy tervezzük meg az oktatás jövőjét. Nem akarunk pótalkatrészek lenni a nagy emberi számítógéphez, ugye? Akkor meg kell tervezzük az oktatás jövőjét. És szeretném -- egy pillanat szeretném ezt szó szerint idézni, mert tudjátok, ez nagyon fontos. Szeretném megtervezni a jövő oktatását, mely támogatja a gyerekeket mindenütt a világon, mely támaszkodik a csodálkozásra és együttműködésre való képességüket. Segítsetek megépíteni ezt az iskolát! "Felhő Suli" lesz a neve. Ezekben az iskolákban a gyerekek intellektuális kalandokban fognak részt venni melyeket a segítők nagy kérdései fognak indítani. Egy olyan intézetet szeretnék építeni, ahol tanulmányozhatom a módszert. Az intézetben lényegében nem dolgozna senki, csak egy nagyi, aki az egészségért és a biztonságért felelne. A többi a felhőből jön. A lámpákat a Felhő kapcsolná be és ki. stb., stb., mindent a Felhő irányítana.
But I want you for another purpose. You can do Self-Organized Learning Environments at home, in the school, outside of school, in clubs. It's very easy to do. There's a great document produced by TED which tells you how to do it. If you would please, please do it across all five continents and send me the data, then I'll put it all together, move it into the School of Clouds, and create the future of learning. That's my wish.
De titeket másra kérnélek. Ti létrehozhatnátok Önszervező Tanuló Köröket otthon, az iskolákban, az iskolán kívül, klubokban. Nagyon egyszerű. Van egy nagyszerű TED dokumentum, mely leírja, hogy kell csinálni. Kérlek benneteket, hozzatok létre Önszervező Tanuló Köröket mind az öt földrészen és küldjétek el nekem az adatokat. Én majd mindent összerakok és beviszem az anyagot a Felhő Suli-ba és létrehozom a oktatás jövőjét. Ez az én kívánságom.
And just one last thing. I'll take you to the top of the Himalayas. At 12,000 feet, where the air is thin, I once built two Hole in the Wall computers, and the children flocked there. And there was this little girl who was following me around.
És még egy utolsó dolog. A Himalája csúcsaira repítelek titeket. 4000 méteren, ahol kevés az oxigén építettem két "Luk a Falban" számítógépet és a gyerekek özönlöttek oda. És volt ott egy kicsi lány, aki követett engem
And I said to her, "You know, I want to give a computer to everybody, every child. I don't know, what should I do?" And I was trying to take a picture of her quietly.
és én azt mondtam neki: "Tudod, én szeretnék mindenkinek adni egy számítógépet. Minden gyereknek. Nem is tudom. Mit csináljak?" És eközben megpróbáltam lefényképezni.
She suddenly raised her hand like this, and said to me, "Get on with it."
Ő hirtelen így felemelte a kezét és azt mondta nekem: "Láss hozzá!"
(Laughter) (Applause)
(Nevetés)(Taps)
I think it was good advice. I'll follow her advice. I'll stop talking. Thank you. Thank you very much. (Applause) Thank you. Thank you. (Applause) Thank you very much. Wow. (Applause)
Azt gondolom ez jó tanács volt. Követni fogom a tanácsát. Nem beszélek többet. Köszönöm. Nagyon szépen köszönöm. (Taps) Köszönöm. Köszönöm. (Taps) Nagyon köszönöm. Csodás! (Taps)