So, here we go: a flyby of play.
Kezdjük hát a játék szépségeinek bemutatását.
It's got to be serious if the New York Times puts a cover story of their February 17th Sunday magazine about play. At the bottom of this, it says, "It's deeper than gender. Seriously, but dangerously fun. And a sandbox for new ideas about evolution." Not bad, except if you look at that cover, what's missing? You see any adults?
Komoly dolog a játék, ha a New York Times február 17-i, vasárnapi címlap sztorijában erről olvashatunk. A cikk szerint a játék mélyebben van bennünk mint a nemi azonosságunk. Súlyos és veszélyes szórakozás. Meg,hogy a játék az evolúciós lehetőségek kipróbálásának színtere. Nem rossz. Bár nézzék meg a borítót.... Mi hiányzik? Látnak akárcsak egy felnőttet?
Well, lets go back to the 15th century. This is a courtyard in Europe, and a mixture of 124 different kinds of play. All ages, solo play, body play, games, taunting. And there it is. And I think this is a typical picture of what it was like in a courtyard then. I think we may have lost something in our culture.
Nos, menjünk vissza a XV-ik századba. Ez itt egy udvar, valahol Európában ahol 124 féle játékot láthatunk. Minden korosztály játszik: egyedül, test test ellen, csúfolódva stb. És itt, azt hiszem ez jellemző arra milyen lehetett egy udvar akkoriban. Azt hiszem a kultúránk valamit elveszített.
So I'm gonna take you through what I think is a remarkable sequence. North of Churchill, Manitoba, in October and November, there's no ice on Hudson Bay. And this polar bear that you see, this 1200-pound male, he's wild and fairly hungry. And Norbert Rosing, a German photographer, is there on scene, making a series of photos of these huskies, who are tethered. And from out of stage left comes this wild, male polar bear, with a predatory gaze. Any of you who've been to Africa or had a junkyard dog come after you, there is a fixed kind of predatory gaze that you know you're in trouble. But on the other side of that predatory gaze is a female husky in a play bow, wagging her tail. And something very unusual happens. That fixed behavior -- which is rigid and stereotyped and ends up with a meal -- changes. And this polar bear stands over the husky, no claws extended, no fangs taking a look. And they begin an incredible ballet.
Végigmegyünk együtt egy érdekes képsorozaton. ... Churchill városától északra októberben vagy novemberben, amikor a Hudson öböl nincs befagyva Ez a jegesmedve, úgy 600 kilós hím vad és meglehetősen éhes. Norbert Rosing, egy német fotós készített egy fotósorozatot ezekről a huskykról. Ki voltak kötve. Most jön a képbe a vad jegesmedve hím, ragadozó tekintettel. Ha voltak Afrikában, vagy találkoztak már kóbor kutyával akkor tudják milyen is a ragadozó tekintet amiről pontosan tudható, hogy nagy a baj. De a ragadozó tekintet egy nőstény huskyra irányul aki játékra készen csóválja a farkát. És most valami nagyon szokatlan történik. A rögzült viselkedés, amelyik az élőlényt irányítja és amely a húsra irányult, hirtelen megváltozik. És a jegesmedve a husky fölé magasodik. A karmai és az agyarai nem látszanak. És egy hihetetlen táncba kezdenek.
A play ballet. This is in nature: it overrides a carnivorous nature and what otherwise would have been a short fight to the death. And if you'll begin to look closely at the husky that's bearing her throat to the polar bear, and look a little more closely, they're in an altered state. They're in a state of play. And it's that state that allows these two creatures to explore the possible. They are beginning to do something that neither would have done without the play signals. And it is a marvelous example of how a differential in power can be overridden by a process of nature that's within all of us.
Egy játékos balettbe. Ilyen a természet, amikor fölülbírálja a ragadozó rutint ami egyébként rövid, halálos kimenetelű küzdelem lett volna. Ha megnézik közelről a huskyt : odanyújtja a torkát a medvének. Közelről nézve láthatjuk, hogy mindketten megváltoztak. Játékos hangulatra váltottak. Ez az állapot teszi lehetővé mindkettőjük számára a fölfedezést. Olyasmit tesznek, amit soha nem tettek volna a játékra hívó jel nélkül. Ez csodálatos példa arra, hogy a lényeges erőbeli különbséget átírja egy másik erő amely mindannyiunkban ott van.
Now how did I get involved in this? John mentioned that I've done some work with murderers, and I have. The Texas Tower murderer opened my eyes, in retrospect, when we studied his tragic mass murder, to the importance of play, in that that individual, by deep study, was found to have severe play deprivation. Charles Whitman was his name. And our committee, which consisted of a lot of hard scientists, did feel at the end of that study that the absence of play and a progressive suppression of developmentally normal play led him to be more vulnerable to the tragedy that he perpetrated. And that finding has stood the test of time -- unfortunately even into more recent times, at Virginia Tech.
Hogy kerültem ebbe a történetbe? John említette, hogy gyilkosok pszihológiájával foglalkoztam régebben. A "texasi torony gyilkosának" esete utólag rádöbbentett a játék fontosságára. Amikor a sorozatgyilkos viselkedésének okait tanulmányoztuk, a mély elemzés kimutatta, hogy súlyos játék-hiányban szenvedett. Charles Whitmannak hívták. A mi bizottságunk, csupa komoly tudósember a vizsgálat végén úgy érezte, hogy a játék hiánya és a normál fejlődéshez szükséges játékigény állandó elnyomása súlyos sérülésekhez, majd tragédiához vezetett. Ez a diagnózis megállta a próbát az idők folyamán, és sajnos igaznak bizonyult a nemrég történt virginiai iskolai tragédiában is.
And other studies of populations at risk sensitized me to the importance of play, but I didn't really understand what it was. And it was many years in taking play histories of individuals before I really began to recognize that I didn't really have a full understanding of it. And I don't think any of us has a full understanding of it, by any means. But there are ways of looking at it that I think can give you -- give us all a taxonomy, a way of thinking about it.
Egyéb, a veszélyeztetett népesség vizsgálatai ráirányították a figyelmemet a játék fontosságára, de nem értettem mit is akarok valójában. Sok évbe telt, amíg az egyének játszási szokásait vizsgáltam és fölfogtam, hogy valójában nincs teljes képem az egészről. Nem hiszem, hogy bárki a világon értené. Van azonban olyan irány, ahonnan a játékra nézve lehetőség adódik az osztályozásra és a róla való gondolkodásra.™
And this image is, for humans, the beginning point of play. When that mother and infant lock eyes, and the infant's old enough to have a social smile, what happens -- spontaneously -- is the eruption of joy on the part of the mother. And she begins to babble and coo and smile, and so does the baby. If we've got them wired up with an electroencephalogram, the right brain of each of them becomes attuned, so that the joyful emergence of this earliest of play scenes and the physiology of that is something we're beginning to get a handle on.
Ez a kép az emberek esetében ... a játék kezdetének pillanata.£ Amikor az anya és a gyerek egymásra néz, és a gyerek elég idős már, hogy mosollyal jelezzen, erre a mosolyra az anyából hirtelen és spontán módon kitör a felhőtlen öröm.¼ És elkezd gügyögni és mosolyogni, és ezt viszonozza a csecsemő. Ha EEG-vel vizsgáljuk az agyi aktivitást, akkor mindkettőjük jobb agyféltekéje magasabb aktivitást mutat az örömteli kapcsolat első jelét. Lassan lesz elképzelésünk a folyamat biológiai hátteréről.
And I'd like you to think that every bit of more complex play builds on this base for us humans. And so now I'm going to take you through sort of a way of looking at play, but it's never just singularly one thing.
Azt hiszem, hogy az emberek összetettebb játékai ugyanezeken az alapokon nyugszanak. Most pedig egy olyan vonatkozást gondoljunk végig, ami túlmutat az egyszerű megközelítésen.
We're going to look at body play, which is a spontaneous desire to get ourselves out of gravity. This is a mountain goat. If you're having a bad day, try this: jump up and down, wiggle around -- you're going to feel better. And you may feel like this character, who is also just doing it for its own sake. It doesn't have a particular purpose, and that's what's great about play. If its purpose is more important than the act of doing it, it's probably not play.
Nézzünk úgy a testi játékokra, melyek spontán megnyilvánulásai a tömegvonzástól való szabadulási vágynak. Ez itt egy hegyi kecske. Ha Önöknek rossz napja van, próbálják ki ezt, ugurjanak föl és le, forgolódjanak .. egyből jól érzik majd magukat. Úgy érezhetik majd magukat mint ő aki csak puszta kedvtelésből ugrál. Nincs semmi határozott oka, és ez benne a jó. Ha a cél fontosabb mint, mint maga a cselekvés, akkor valószínűleg az nem játék.
And there's a whole other type of play, which is object play. And this Japanese macaque has made a snowball, and he or she's going to roll down a hill. And -- they don't throw it at each other, but this is a fundamental part of being playful. The human hand, in manipulation of objects, is the hand in search of a brain; the brain is in search of a hand; and play is the medium by which those two are linked in the best way.
Van másfajta játék is ... ez a tárgyakkal való játék. Ez a japán makákó hógolyót gyúrt és mindjárt legurítja a lejtőn. Nem dobálják egymásra, de ez jó felhívás a játékra. Amikor az emberi kéz tárgyakat fogdos, alakít, akkor a kéz az agyhoz keres kapcsolatot. Az agy is keres kapcsolatot a kézzel és a játék jelenti a legjobb összeköttetést a kettő között.
JPL we heard this morning -- JPL is an incredible place. They have located two consultants, Frank Wilson and Nate Johnson, who are -- Frank Wilson is a neurologist, Nate Johnson is a mechanic. He taught mechanics in a high school in Long Beach, and found that his students were no longer able to solve problems. And he tried to figure out why. And he came to the conclusion, quite on his own, that the students who could no longer solve problems, such as fixing cars, hadn't worked with their hands. Frank Wilson had written a book called "The Hand." They got together -- JPL hired them. Now JPL, NASA and Boeing, before they will hire a research and development problem solver -- even if they're summa cum laude from Harvard or Cal Tech -- if they haven't fixed cars, haven't done stuff with their hands early in life, played with their hands, they can't problem-solve as well. So play is practical, and it's very important.
Reggel hallottunk a Sugárhajtású Laborról, izgalmas hely. Két szakértőjüket említem, Frank Wilson-t és Nate Johnson-t. Frank Wilson neurológus, Nate Johnson pedig szerelő, aki gépszerelést tanít egy középiskolában Long Beachen. Azt találta, hogy a diákjai már nem képesek feladatok megoldására. Megpróbálta megérteni az okot, és arra a következtetésre jutott, hogy azok nem tudtak jól feladatokat megoldani, pl. autót szerelni akik nem végeztek fizikai munkát korábban. Frank Wilson írt egy könyvet "A kéz" címmel. Ők ketten találkoztak és a laboratórium alkalmazta őket. Nos a NASA, a Boeing, mielőtt fölvennének valakit kutatási és fejlesztési munkára legyen akár "summa cum laude" végzettségük a Harvardon ha nem végeztek korábban kétkezi munkát kézügyességi játékot akár, nem lehetnek jó problémamegoldók. A játék tehát gyakorlatias és nagyon fontos dolog.
Now one of the things about play is that it is born by curiosity and exploration. (Laughter) But it has to be safe exploration. This happens to be OK -- he's an anatomically interested little boy and that's his mom. Other situations wouldn't be quite so good. But curiosity, exploration, are part of the play scene. If you want to belong, you need social play. And social play is part of what we're about here today, and is a byproduct of the play scene.
A játékot a kíváncsiság és a felfedezés szüli. / nevetés / De a felfedezésnek biztonságban kell zajlania. Ez itt rendben van, a kissrác érdeklődik az anatómia iránt a hölgy a mamája, más esetben ez ellenállást váltana ki. A kíváncsiság és a felfedezés a játék forgatókönyvének a része. Ha tartozni akarunk valahová, társas játékokra van szükségünk. És a társas játékok az egyik oka annak, ami miatt ma összejöttünk ez is egy játék része.
Rough and tumble play. These lionesses, seen from a distance, looked like they were fighting. But if you look closely, they're kind of like the polar bear and husky: no claws, flat fur, soft eyes, open mouth with no fangs, balletic movements, curvilinear movements -- all specific to play. And rough-and-tumble play is a great learning medium for all of us. Preschool kids, for example, should be allowed to dive, hit, whistle, scream, be chaotic, and develop through that a lot of emotional regulation and a lot of the other social byproducts -- cognitive, emotional and physical -- that come as a part of rough and tumble play.
Egyszerű és néha esetlen játék. Ezek az oroszlánok messziről úgy tűnnek, mintha harcolnának. Ha azonban közelebbről megnézzük, olyanok, mint a jegesmedve és a husky. Nincs kiengedett karom, sima a szőrzet, lágy a tekintet, nyitott száj, agyarak mutogatása nélkül, táncoló mozdulatok tekergő mozgás, mind-mind a játék jellemzői. Az egyszerű és esetlen játék mindenkinek jó terep a tanuláshoz. Az iskolás kor előtt a gyerekeket hagyni kell búvárkodni, verekedni, zajongani kiszámíthatatlanul cselekedni és így az érzelmeket megmozgatni és és ilyeneket kipróbálni: kognitív, érzelmi és testi viselkedéseket játékosan elsajátítani.
Spectator play, ritual play -- we're involved in some of that. Those of you who are from Boston know that this was the moment -- rare -- where the Red Sox won the World Series. But take a look at the face and the body language of everybody in this fuzzy picture, and you can get a sense that they're all at play.
A megfigyelői játék, a rituális játék, ilyenekben veszünk részt. A Bostonból valók tudják, hogy ez e pillanat ritka pillanat volt. / nevetés / amikor a Vörös Zoknisok megnyerték a Világkupát. Nézzék csak az arcokat és a testbeszédet, az egész kép arról beszél, hogy milyen érzés a játék közepében lenni.
Imaginative play. I love this picture because my daughter, who's now almost 40, is in this picture, but it reminds me of her storytelling and her imagination, her ability to spin yarns at this age -- preschool. A really important part of being a player is imaginative solo play.
Ez itt a képzeletbeli játék. Szeretem ezt a képet, a lányomat mutatja gyerekkorában ... már majdnem 40 éves de erről eszembe jut, ahogyan mesélt, ahogyan a képzelete működött. ahogyan a meséket szőtte iskolás kora előtt. A jó játékosra jellemző, hogy magában is jól elvan, a fantáziáját mozgatva.
And I love this one, because it's also what we're about. We all have an internal narrative that's our own inner story. The unit of intelligibility of most of our brains is the story. I'm telling you a story today about play. Well, this bushman, I think, is talking about the fish that got away that was that long, but it's a fundamental part of the play scene.
Azért is szeretem ezt, mert mindannyiunkról üzen. Mindannyiunkban van egy belső mesélő. A történet teszi a dolgokat érthetővé az agyunk számára. Elmondok egy történetet a játékról. A képen látható busman a kifogott halról mesél ami ILYEN nagy volt. A mese szerves része a játéknak.
So what does play do for the brain? Well, a lot.
Mire jó a játék az agy számára? Nos, sok mindenre.
We don't know a whole lot about what it does for the human brain, because funding has not been exactly heavy for research on play. I walked into the Carnegie asking for a grant. They'd given me a large grant when I was an academician for the study of felony drunken drivers, and I thought I had a pretty good track record, and by the time I had spent half an hour talking about play, it was obvious that they were not -- did not feel that play was serious. I think that -- that's a few years back -- I think that wave is past, and the play wave is cresting, because there is some good science.
Még nem sok mindent tudunk arról, hogy milyen hatást gyakorol az agyra, mivel a játék kutatására kevés forrás jutott. Besétáltam a Carnegie-hez és támogatást kértem. Korábban komoly támogatást adtak, amikor még egyetemi tanárként a részegen elkövetett bűneseteket tanulmányoztam. Jó reputációm volt tehát. Amikor tehát támogatást kértem, közel fél órát beszéltem de nyilvánvaló volt, hogy nem érzik át a játékról szóló kutatás súlyát. Ez néhány évvel ezelőtt volt, ezek az idők elmúltak és a játék kutatásának divatja nő mivel sok jó kutatás látott napvilágot.
Nothing lights up the brain like play. Three-dimensional play fires up the cerebellum, puts a lot of impulses into the frontal lobe -- the executive portion -- helps contextual memory be developed, and -- and, and, and.
Semmi sem képes úgy beindítani az agyat, mint a játék. A háromdimenziós játékok izgatni kezdik a kisagyat majd megpiszkálják a homloklebenyt. A feladatmegoldásért felelős területek segítik a memória fejlődését aminek további következményei vannak.
So it's -- for me, its been an extremely nourishing scholarly adventure to look at the neuroscience that's associated with play, and to bring together people who in their individual disciplines hadn't really thought of it that way. And that's part of what the National Institute for Play is all about. And this is one of the ways you can study play -- is to get a 256-lead electroencephalogram. I'm sorry I don't have a playful-looking subject, but it allows mobility, which has limited the actual study of play. And we've got a mother-infant play scenario that we're hoping to complete underway at the moment.
Egyszóval számomra ez egy nagyon termékeny kaland volt, hogy az idegtudományt összehozzam a játékkal és olyan embereket vonjak be akik a szakterületükön nem gondoltak a játékra erről az oldalról. Erről szól a Játék Nemzeti Intézete. Íme a tanulmányozás egyik lehetséges módja: 256 érzékelőt helyezünk el a fejen, majd EEG-t készítünk. Sajnos nincs olyan képem, ami játék közben készült de képesek vagyunk ilyen mérésekre is. Az anya és gyerek közötti játékos kapcsolat részletes megértésén dolgozunk.
The reason I put this here is also to queue up my thoughts about objectifying what play does. The animal world has objectified it. In the animal world, if you take rats, who are hardwired to play at a certain period of their juvenile years and you suppress play -- they squeak, they wrestle, they pin each other, that's part of their play. If you stop that behavior on one group that you're experimenting with, and you allow it in another group that you're experimenting with, and then you present those rats with a cat odor-saturated collar, they're hardwired to flee and hide. Pretty smart -- they don't want to get killed by a cat. So what happens? They both hide out. The non-players never come out -- they die. The players slowly explore the environment, and begin again to test things out. That says to me, at least in rats -- and I think they have the same neurotransmitters that we do and a similar cortical architecture -- that play may be pretty important for our survival.
Azért veszem pont ezt elő, hogy sorba rendezhessem a gondolatokat a játék hatásaival kapcsolatban. Az állatvilágban a játék a viselkedés szerves része. Az állatvilágban, vegyük például a patkányokat. Életük egyes szakaszaiban nagyon fontos a játék hízelegnek, bírkóznak, összeugranak ez képezi a mindennapi játékukat. Ha megszakítjuk ezt a viselkedést az egyik csapatnál míg egy másik esetében hagyjuk játszani őket majd olyan helyre helyezzük a patkányokat ahol erős macskaszag van az állatok azonnal menekülni kezdenek és elbújnak. Természetesen menekülnek a macskától. Nos, mi történik? Mindegyikük elrejtőzik. Azok, akik nem játszhattak ... soha nem bújnak elő és meghalnak. Azok, akik játszhattak, lassan feltérképezik és és elkezdik próbálgatni a környezetüket. Azt jelenti mindez, legalább is a patkányok esetében - és az ő agyuk nagyon hasonló a miénkhez - - az agykérgük is hasonló - azt jelenti mindez tehát, hogy a játék fontos a túléléshez.
And, and, and -- there are a lot more animal studies that I could talk about.
És még egy csomó, tényleg sok állatkísérlet van amiről beszélni tudnék...
Now, this is a consequence of play deprivation. (Laughter) This took a long time -- I had to get Homer down and put him through the fMRI and the SPECT and multiple EEGs, but as a couch potato, his brain has shrunk. And we do know that in domestic animals and others, when they're play deprived, they don't -- and rats also -- they don't develop a brain that is normal.
Ez a következménye, ha elnyomják a játékot. /nevetés/ Sok időt vett ez igénybe, ameddig rávettem Homér Simpsont, hogy high tech felvételeket készítsünk róla, Mint otthonülő embernek, Homér agya összement. Jól ismerjük ezt a háziállatok esetéből, akiktől megvonták a játékot. Náluk, akárcsak a patkányoktól így az agyuk nem fejlődik ki normális méretűvé.
Now, the program says that the opposite of play is not work, it's depression. And I think if you think about life without play -- no humor, no flirtation, no movies, no games, no fantasy and, and, and. Try and imagine a culture or a life, adult or otherwise without play. And the thing that's so unique about our species is that we're really designed to play through our whole lifetime.
Azt találjuk, hogy a játék ellentéte nem a munka, hanem a depresszió. Gondoljunk csak arra, milyen az élet játék nélkül. Semmi humor, kacérkodás, semmi film vagy egyéb játékok, fantáziálás nélkül, mindezek nélkül ... Próbáljunk elképzelni egy kultúrát, egy felnőtt vagy más korú ember életét játék nélkül. Ami az emberi fajt illeti, nagyon jellemző ránk hogy az életünk minden szakaszában játszunk.
And we all have capacity to play signal. Nobody misses that dog I took a picture of on a Carmel beach a couple of weeks ago. What's going to follow from that behavior is play. And you can trust it. The basis of human trust is established through play signals. And we begin to lose those signals, culturally and otherwise, as adults. That's a shame. I think we've got a lot of learning to do.
Mindannyiunkban felismerjük a játék lehetőségét. Mindenki odafigyelne erre kutyára, amelyiket nemrég fényképeztem a strandon Ami most jön majd az a játék. Biztosak lehetnek benne. Az emberi bizalom a játék lehetőségére épül. Felnőttként elveszítjük az érzékenységünket, kulturálisan és egyébként is. Szégyen. Azt hiszem sokat kell még tanulnunk.
Now, Jane Goodall has here a play face along with one of her favorite chimps. So part of the signaling system of play has to do with vocal, facial, body, gestural. You know, you can tell -- and I think when we're getting into collective play, its really important for groups to gain a sense of safety through their own sharing of play signals.
Jane Goodall-t látjuk itt, amint játékra hívó arccal jelez a csimpánzának. A játékra való felhívás része ez, amit megtehetünk hanggal, mimikával, testbeszéddel. Meg tudjuk ítélni, amikor csoportos játékra készülődünk ami kulcsfontosságú a csoportok számára a biztonságérzethez amint megosztják egymással ezeket a jelzéseket.
You may not know this word, but it should be your biological first name and last name. Because neoteny means the retention of immature qualities into adulthood. And we are, by physical anthropologists, by many, many studies, the most neotenous, the most youthful, the most flexible, the most plastic of all creatures. And therefore, the most playful. And this gives us a leg up on adaptability.
Lehet, hogy nem ismerik ezt a szót. De akár lehetne ez az Önök biológiai vezeték vagy keresztneve is. A neoténia: felnőttkorban megtartani a fiatalkori tulajdonságok egy részét. És mi, emberek az antropológusok sok vizsgálata alapján a leginkább neotének vagyunk: a leginkább fiatalosak, rugalmasak és alakíthatóak az összes faj között. És pont ezért a leginkább játékosak. Ez egy további támaszt ad nekünk az alkalmazkodáshoz.
Now, there is a way of looking at play that I also want to emphasize here, which is the play history. Your own personal play history is unique, and often is not something we think about particularly.
Van egy másik mód, ahogyan a játékra tekinthetünk és ezt is meg akarom osztani Önökkel, ez pedig a játék egyéni története. Mindenki egyéni játékosság-története egyedi és erre gyakran nem is gondolunk.
This is a book written by a consummate player by the name of Kevin Carroll. Kevin Carroll came from extremely deprived circumstances: alcoholic mother, absent father, inner-city Philadelphia, black, had to take care of a younger brother. Found that when he looked at a playground out of a window into which he had been confined, he felt something different. And so he followed up on it. And his life -- the transformation of his life from deprivation and what one would expect -- potentially prison or death -- he become a linguist, a trainer for the 76ers and now is a motivational speaker. And he gives play as a transformative force over his entire life.
Ezt a könyvet egy tökéletes játékos írta név szerint Kevin Carrol. Kevin teljesen elnyomott körülmények közül jött, alkoholista anya, apa nélkül, Philadelphia belvárosából fekete családból. Az öccsére egyedül vigyázott. Amikor kinézett az ablakán a közeli játszótérre, amitől el volt zárva akkor valami különöset érzett. Követte ezt az érzést. Az élete átalakult a hátrányos helyzetből ami akár börtön felé is terelhette volna ... ő nyelvész lett és edzője a76osok kosárlabda csapatának. A motivációról tart képzéseket. A játékot úgy tekinti, mint az átalakuláshoz szükséges hajtóerőt, ami egész életén át kísérte.
Now there's another play history that I think is a work in progress. Those of you who remember Al Gore, during the first term and then during his successful but unelected run for the presidency, may remember him as being kind of wooden and not entirely his own person, at least in public. And looking at his history, which is common in the press, it seems to me, at least -- looking at it from a shrink's point of view -- that a lot of his life was programmed. Summers were hard, hard work, in the heat of Tennessee summers. He had the expectations of his senatorial father and Washington, D.C. And although I think he certainly had the capacity for play -- because I do know something about that -- he wasn't as empowered, I think, as he now is by paying attention to what is his own passion and his own inner drive, which I think has its basis in all of us in our play history.
Álljon itt egy másik történet, ez még most alakul. Azok akik emlékeznek még Al Gore-ra szenátorságára, majd az elnökségért folytatott sikeres, de a megválasztásához nem vezető kampányára úgy emlékezhetnek rá, mint egy kissé esetlen személyre. Nyilvánosan legalább is. Áttekintve az ő történetét, amely hozzáférhető a sajtóból úgy tűnik számomra, mint pszihiáter számára, hogy az élete nagyrészt előre meg volt írva. A nyarak keményen, munkával teltek a forró Tenessee-ben. Az apja nyomdokaiba kívánt lépni Washintonban. Azt hiszem minden bizonnyal megvolt benne a játék képessége - mert van erről némi ismeretem. Nem volt akkor annyi hatalma, mint manapság, és nem tudott annyi figyelmet fordítani a szenvedélyére, a saját belső mozgatórugóira, amely, azt hiszem, mindannyiunk játék-történetében megtalálható.
So what I would encourage on an individual level to do, is to explore backwards as far as you can go to the most clear, joyful, playful image that you have, whether it's with a toy, on a birthday or on a vacation. And begin to build to build from the emotion of that into how that connects with your life now. And you'll find, you may change jobs -- which has happened to a number people when I've had them do this -- in order to be more empowered through their play. Or you'll be able to enrich your life by prioritizing it and paying attention to it.
Arra bátorítom Önöket, hogy mindenki magában menjen vissza az időben amennyire csak tud addig a pontig, amikor felhőtlenül boldog és játékos volt. Lehet ez egy születésnapi játék, egy nyaralás. És ebből a képből és érzésből próbáljon eljutni addig a pontig, ahol ma áll. Ez oda is vezethet, hogy tevékenységet vált. Ez sokakkal megtörtént, amikor ezt a gyakorlatot végeztük annak érdekében, hogy minél felszabadultabbak legyenek játék közben. Az is lehet, hogy más hangsúlyok kialakításához vezet majd és jobban odafigyelnek majd erre a tapasztalatra.
Most of us work with groups, and I put this up because the d.school, the design school at Stanford, thanks to David Kelley and a lot of others who have been visionary about its establishment, has allowed a group of us to get together and create a course called "From Play to Innovation." And you'll see this course is to investigate the human state of play, which is kind of like the polar bear-husky state and its importance to creative thinking: "to explore play behavior, its development and its biological basis; to apply those principles, through design thinking, to promote innovation in the corporate world; and the students will work with real-world partners on design projects with widespread application."
Legtöbben csapatban dolgozunk. Azért hozom ez elő mert a stanfordi "d-suliban" a tervező iskolában - köszönet David Kelley-nek és másoknak - amelynek megalapításáról oly sokat álmodtunk és ami lehetővé tette, hogy összejöjjünk és létrehozzuk a "Játéktól a felfedezésig" tanfolyamot. Amint látni fogják, a tanfolyam célja annak feltárása hogy a "jegesmedve-husky" játék mintájára, az emberi játék milyen fontos szerepet tölt be a kreatív gondolkodásban. A tanfolyam célja, hogy a játékos szerepeket és biológiáját megértsük és alkalmazzuk ezeket azért, hogy az innovációs hozzáállást erősítsük a cégeken belül. A tanulók a tervezés legkülönfélébb területéről jövő emberekkel találkoznak majd.
This is our maiden voyage in this. We're about two and a half, three months into it, and it's really been fun. There is our star pupil, this labrador, who taught a lot of us what a state of play is, and an extremely aged and decrepit professor in charge there. And Brendan Boyle, Rich Crandall -- and on the far right is, I think, a person who will be in cahoots with George Smoot for a Nobel Prize -- Stuart Thompson, in neuroscience. So we've had Brendan, who's from IDEO, and the rest of us sitting aside and watching these students as they put play principles into practice in the classroom. And one of their projects was to see what makes meetings boring, and to try and do something about it. So what will follow is a student-made film about just that.
Ez az első ilyen próbálkozásunk. Most tartunk a folyamat harmadik hónapja felé és mondhatom nagyon jó. Ez a labrador a házi sztár-tanulónk akitől sokat tanultunk, milyen is a játékba beleolvadni és egy igen idős és roggyant tanárember irányítja az egészet. Brendan Boyle és Rich Crandall és ott messze jobbra azt hiszem George Smoot, Nobel-díjas, valamint Stuart Thompson neurobiológus. Velünk volt tehát Brendan az IDEO-tól és mi többiek néztük a tanulókat, amint a játék szabályait a gyakorlatban alkalmazzák. Az egyik feladatuk az volt, hogy kiderítsék mitől válik egy megbeszélés unalmassá és megpróbáljanak tenni valamit ez ellen. Most egy kisfilm következik, amit a tanulók készítettek.
Narrator: Flow is the mental state of apparition in which the person is fully immersed in what he or she is doing. Characterized by a feeling of energized focus, full involvement and success in the process of the activity.
Narrátor: " A flow az az állapot, amikor a személy teljesen belemerül abba, amit éppen csinál. Koncentrált és nagyon energikus figyelem jellemzi, teljes belemerülés, és a feladat sikeres megoldási igénye.
An important key insight that we learned about meetings is that people pack them in one after another, disruptive to the day. Attendees at meetings don't know when they'll get back to the task that they left at their desk. But it doesn't have to be that way.
A megbeszélésekkel kapcsolatos fontos kulcs volt hogy ezek gyakran egymást érik, és teljesen tönkreteszik vele a munkanapot. A résztvevők nem tudják mikor mehetnek vissza a dolgukhoz amit félbehagytak. De ennek nem kell így lennie. "
(Music)
/ zene /
Some sage and repeatedly furry monks at this place called the d.school designed a meeting that you can literally step out of when it's over. Take the meeting off, and have peace of mind that you can come back to me. Because when you need it again, the meeting is literally hanging in your closet.
Narrátor: " Egyszer néhány bölcs ember a d.school-nak nevezett helyen olyan megbeszélési helyszínt terveztek, amiből szó szerint ki tudsz lépni, amikor vége van. Tedd le a megbeszélést, és nyugodj meg. Mert, ha szükség lesz rá ismét, a megbeszélés szó szerint a gardróbban lóg.
The Wearable Meeting. Because when you put it on, you immediately get everything you need to have a fun and productive and useful meeting. But when you take it off -- that's when the real action happens.
Ez a "Viselhető Megbeszélés", mert amikor fölveszed, azonnal rendelkezésedre áll minden ahhoz, hogy egy kellemes, eredménye megbeszélésed legyen. De, amikor leveszed ... .. akkor jön az igazi buli
(Music)
/ zene /
(Laughter) (Applause)
/nevetés és taps /
Stuart Brown: So I would encourage you all to engage not in the work-play differential -- where you set aside time to play -- but where your life becomes infused minute by minute, hour by hour, with body, object, social, fantasy, transformational kinds of play. And I think you'll have a better and more empowered life. Thank You.
Szóval, bátorítanám mindannyiukat ... hogy vegyenek részt a játékban nem a munka - vagy - játék alapú életben amikor külön időt teszünk félre játszani hanem, amikor az egész életet átitatjuk vele percről percre, óráról órára testünkkel tárgyakkal társas, fantáziálós, átalakulást kiváltó játékkal telítődünk. Azt hiszem akkor jobb és energiával teltebb életük lesz. Köszönöm.
(Applause)
/ taps /
John Hockenberry: So it sounds to me like what you're saying is that there may be some temptation on the part of people to look at your work and go -- I think I've heard this, in my kind of pop psychological understanding of play, that somehow, the way animals and humans deal with play, is that it's some sort of rehearsal for adult activity. Your work seems to suggest that that is powerfully wrong.
John Hockenberry: Úgy értelmezem, hogy lehet egyfajta kísértés arra, hogy felületesen nézzék az Ön munkáját A saját első benyomásom a játékról az hogy valamiképpen akárcsak az állatok és mi emberek is úgy állunk a játékhoz, hogy az valamiféle főpróbája a felnőttkori tevékenységünknek. Az Ön munkája azt sugallja, hogy ez súlyos tévedés.
SB: Yeah, I don't think that's accurate, and I think probably because animals have taught us that. If you stop a cat from playing -- which you can do, and we've all seen how cats bat around stuff -- they're just as good predators as they would be if they hadn't played. And if you imagine a kid pretending to be King Kong, or a race car driver, or a fireman, they don't all become race car drivers or firemen, you know. So there's a disconnect between preparation for the future -- which is what most people are comfortable in thinking about play as -- and thinking of it as a separate biological entity.
Stuart Brown: Igen, azt hiszem ez nem pontos elsősorban azért, mert az állatoktól mást tanultunk. Ha meggátoljuk a macskát a játékban amit meg lehet csinálni, és azt láttuk, hogyan küzdenek a macskák és még akkor is jó ragadozók lesznek ha nem játszhatnak. Ha most elképzel egy gyereket aki azt játssza, hogy ő a King Kong vagy autóversenyző, vagy tűzoltó közülük azonban kevesen lesznek autóversenyzők, vagy tűzoltók. Nincs közvetlen kapcsolat a jövőre való felkészülés -ami a játékra a legegyszerűbben ráhúzható sztereotípia - és a között, ahogyan erre a funkcióra, mint biológiai jelenségre gondolunk.
And this is where my chasing animals for four, five years really changed my perspective from a clinician to what I am now, which is that play has a biological place, just like sleep and dreams do. And if you look at sleep and dreams biologically, animals sleep and dream, and they rehearse and they do some other things that help memory and that are a very important part of sleep and dreams.
És ezen a ponton változtatták meg a négy-öt évig végzett vizsgálataim a klinikusi hozzáállásomat olyanná, amilyen ma vagyok, és ezért azt vallom, hogy a játéknak valóban az alváshoz, vagy az álmokhoz hasonlóan biológiai szerepe van. Ha az alvást, vagy az álmokat a biológia szemszögéből vizsgáljuk, akkor látjuk, hogy az állatok is alszanak és álmodnak felidézik a múltat, és más dolgokat is tesznek memóriájuk segítésére és ebben az alvásnak és álomnak nagyon komoly szerepe van.
The next step of evolution in mammals and creatures with divinely superfluous neurons will be to play. And the fact that the polar bear and husky or magpie and a bear or you and I and our dogs can crossover and have that experience sets play aside as something separate. And its hugely important in learning and crafting the brain. So it's not just something you do in your spare time.
Az emlősök és más elképesztően nagyszámú idegsejttel rendelkező élőlények következő evolúciós lépése az, hogy játszani tudnak. A jegesmedve és a husky példája is mutatta, vagy akár az Önök és az én példám, és a kutyáim példája szintén arra mutat, hogy a játék valami más, valami fontos. Nagyon fontos a tanulás és az agy fejlesztése szempontjából. Nem csupán olyasmi, amit szabadidőben lehet végezni.
JH: How do you keep -- and I know you're part of the scientific research community, and you have to justify your existence with grants and proposals like everyone else -- how do you prevent -- and some of the data that you've produced, the good science that you're talking about you've produced, is hot to handle. How do you prevent either the media's interpretation of your work or the scientific community's interpretation of the implications of your work, kind of like the Mozart metaphor, where, "Oh, MRIs show that play enhances your intelligence. Well, let's round these kids up, put them in pens and make them play for months at a time; they'll all be geniuses and go to Harvard." How do you prevent people from taking that sort of action on the data that you're developing?
JH: Tudom, hogy Ön a tudományos élet aktív résztvevője és mint ilyennek, igazolnia kell a kutatásai szükségességét ... hogyan éri el, hogy az Ön által végzett kutatások a megfelelő elbírálásban részesüljenek? Hogyan éri el, hogy ne magyarázzák félre a munkáját sem a médiában sem a tudományos életben? Szeretem a Mozart metafórát amikor az mondják, hogy az MRI kimutatja, hogy a játék fejleszti az intelligenciát. Tehát : nosza gyűjtsük össze a srácokat egy csoportba és érjük el, hogy hónapokig csak játszanak. Mind és mind a Harvardra megy. Hogyan lehet meggátolni, hogy az emberek ilyesmiket akarjanak csinálni az Ön által kifejlesztett módszerekre alapozva?
SB: Well, I think the only way I know to do it is to have accumulated the advisers that I have who go from practitioners -- who can establish through improvisational play or clowning or whatever -- a state of play. So people know that it's there. And then you get an fMRI specialist, and you get Frank Wilson, and you get other kinds of hard scientists, including neuroendocrinologists. And you get them into a group together focused on play, and it's pretty hard not to take it seriously.
SB: Azt hiszem az egyetlen módja ennek, hogy legyenek körülöttünk tanácsadók. És körülöttem vannak. Vannak köztük gyakorló pszihiáterek, akik improvizációs úton, bohóckodással vagy másként a játék hangulatát fel tudják idézni. Az emberek tudják, hogy ez az állapot megjelent. Mellettük ott egy MRI szakértő és ott van Frank Wilson és más, komoly tudósok, beleértve a neuroendokrinológusokat is. Összegyűjtjük őket és a játékra koncentrálunk és nehezünkre esik, hogy ne vegyük komolyan.
Unfortunately, that hasn't been done sufficiently for the National Science Foundation, National Institute of Mental Health or anybody else to really look at it in this way seriously. I mean you don't hear about anything that's like cancer or heart disease associated with play. And yet I see it as something that's just as basic for survival -- long term -- as learning some of the basic things about public health.
Sajnos eddig a hatékonyság nem volt megfelelő sem a Nemzeti Tudományos Alappal, sem más intézményekkel kapcsolatban. Azaz, nem hallunk semmi olyan összefüggésről, amely a játék hiánya és a megnövekedett szívproblémák vagy a rák között fönnállna. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy a játéknak a hosszú élet szempontjából fontos szerepe van egyénileg és a közegészségügy szempontból is.
JH: Stuart Brown, thank you very much.
JH: Stuart Brown, köszönjük szépen.
(Applause)
/taps /