I read poetry all the time and write about it frequently and take poems apart to see how they work because I'm a word person. I understand the world best, most fully, in words rather than, say, pictures or numbers, and when I have a new experience or a new feeling, I'm a little frustrated until I can try to put it into words. I think I've always been that way. I devoured science fiction as a child. I still do. And I found poems by Andrew Marvell and Matthew Arnold and Emily Dickinson and William Butler Yeats because they were quoted in science fiction, and I loved their sounds and I went on to read about ottava rima and medial caesuras and enjambment and all that other technical stuff that you care about if you already care about poems, because poems already made me happier and sadder and more alive. And I became a poetry critic because I wanted to know how and why.
Rendszeresen olvasok verseket, és gyakran írok róluk, és szét is szoktam szedni őket, hogy lássam, hogyan működnek, mert én a szavak embere vagyok. A szavakat jobban, tökéletesebben értem, mint mondjuk a képeket vagy a számokat, és amikor új érzések és tapasztalatok érnek, nem érzem jól magam, amíg nem tudom őket szavakba önteni. Azt hiszem, mindig ilyen voltam. Gyermekkorom óta falom a sci-fit. Aztán egyszer rátaláltam Andrew Marvel, Matthew Arnold, Emily Dickinson és William Butler Yeats verseire, mert gyakran idézik őket a sci-fiben, én pedig imádtam a hangzásukat. Aztán elkezdtem stanzákról, cezúrákról, áthajlásokról, és mindenféle technikai dolgokról olvasni, amelyekkel találkozik, aki versekkel foglalkozik, és a versek által boldogabbá, szomorúbbá és életvidámabbá váltam. Aztán verskritikus lettem, mert érteni akartam a hogyanokat és a miérteket.
Now, poetry isn't one thing that serves one purpose any more than music or computer programming serve one purpose. The greek word poem, it just means "a made thing," and poetry is a set of techniques, ways of making patterns that put emotions into words. The more techniques you know, the more things you can make, and the more patterns you can recognize in things you might already like or love.
Nos, a költészet nem egy olyan dolog, ami egy bizonyos célt szolgál, mint ahogy a zene vagy a számítógép-programozás sem egyetlen célt szolgál. A görög "vers" szó kb. annyit tesz: "csinált dolog", és a költészet egy csomó módszer sémák készítésére, amelyek érzelmekkel töltenek meg szavakat. Minél több módszert ismerünk, annál több dolgot tudunk létrehozni, és annál több sémát tudunk felismerni a már megszeretett vagy kedvelt dolgokban.
That said, poetry does seem to be especially good at certain things. For example, we are all going to die. Poetry can help us live with that. Poems are made of words, nothing but words. The particulars in poems are like the particularities, the personalities, that distinguish people from one another. Poems are easy to share, easy to pass on, and when you read a poem, you can imagine someone's speaking to you or for you, maybe even someone far away or someone made up or someone deceased. That's why we can go to poems when we want to remember something or someone, to celebrate or to look beyond death or to say goodbye, and that's one reason poems can seem important, even to people who aren't me, who don't so much live in a world of words. The poet Frank O'Hara said, "If you don't need poetry, bully for you," but he also said when he didn't want to be alive anymore, the thought that he wouldn't write any more poems had stopped him. Poetry helps me want to be alive, and I want to show you why by showing you how, how a couple of poems react to the fact that we're alive in one place at one time in one culture, and in another we won't be alive at all.
Megjegyezném, a költészet különösen jól jön bizonyos esetekben. Például, mert mindnyájan meghalunk. A költészet segíthet együtt élni a gondolattal. A versek szavakból állnak, semmi másból, csak szavakból. A versek jellegzetességei olyanok, mint a személyiségjegyek, amelyek megkülönböztetik az embereket egymástól. A versek könnyen megoszthatók, továbbadhatók, és egy vers olvasása közben elképzelhetjük, hogy beszél hozzánk valaki, valaki, aki tőlünk távol van, vagy egy kitalált, vagy már elhunyt személy. Ezért fordulhatunk a versekhez, amikor emlékezni akarunk valakire vagy valamire, amikor ünnepelünk, vagy a halál utánra gondolunk, vagy elbúcsúzunk, és ez az egyik ok, amiért a versek másoknak is fontosak lehetnek, nem csak nekem, aki az életét a szavak világában éli. A költő, Frank O'Hara szavaival: "Ha nincs szükséged költészetre, szerencséd van." De azt is ő mondta, hogy amikor nem akart tovább élni, eszébe jutott, hogy akkor nem írhat többé verset, így inkább az életet választotta. A költészet segít, hogy élni akarjak. És hogy hogyan, azt azzal szeretném megmutatni önöknek, ahogy egyes versek reagálnak a tényre, hogy mi egy adott helyen, adott időben és kultúrában élünk, és egy másikban egyáltalán nem léteznénk.
So here's one of the first poems I memorized. It could address a child or an adult.
Itt van az első versek egyike, amit megtanultam. Gyermeket és felnőttet egyaránt képes megérinteni.
"From far, from eve and morning
"A végtelen messzeség,
From yon twelve-winded sky,
Éjek és hajnalok
The stuff of life to knit me
Teremtő fuvallata
Blew hither; here am I.
Fútt ide; itt vagyok.
Now — for a breath I tarry
Most -- míg nem hív a távol,
Nor yet disperse apart —
Most, egy pillanatig --
Take my hand quick and tell me,
Fogd a kezem hát, s tárd fel,
What have you in your heart.
Mi szívedben lakik.
Speak now, and I will answer;
Szólj hát, és én felelek,
How shall I help you, say;
Hogy segíthetek, ó, mondd;
Ere to the wind's twelve quarters
Mielőtt a végtelen
I take my endless way."
Útjára indulok.
[A. E. Housman]
[A.E. Housman]
Now, this poem has appealed to science fiction writers. It's furnished at least three science fiction titles, I think because it says poems can brings us news from the future or the past or across the world, because their patterns can seem to tell you what's in somebody's heart. It says poems can bring people together temporarily, which I think is true, and it sticks in my head not just because it rhymes but for how it rhymes, cleanly and simply on the two and four, "say" and "way," with anticipatory hints on the one and three, "answer" and "quarters," as if the poem itself were coming together. It plays up the fact that we die by exaggerating the speed of our lives. A few years on Earth become one speech, one breath. It's a poem about loneliness -- the "I" in the poem feels no connection will last — and it might look like a plea for help 'til you get to the word "help," where this "I" facing you, taking your hand, is more like a teacher or a genie, or at least that's what he wants to believe. It would not be the first time a poet had written the poem that he wanted to hear.
Nos, ez a vers felkeltette a sci-fi írók érdeklődését. Legalább három sci-fi címet ihletett. Szerintem azért, mert azt mondja, hogy a versek képesek híreket hozni nekünk a jövőből, a múltból, vagy a világ másik végéről, mert sémáik révén elmondhatják, hogy mi rejlik mások szívében. Azt mondja, a versek képesek átmenetileg összehozni embereket, ami, azt hiszem, igaz is, és nemcsak azért ragad meg, mert rímel, hanem azért is, ahogyan rímel. Egyszerűen és tisztán, kettő-négyben, "ó, mondd" és "indulok". az egy-hármak ritmusában, "felelek" és "végtelen", mintha a vers önmagától állna össze. Azzal ad hangsúlyt a halálnak, hogy gyorsabbnak mutatja az életünket. Néhány év a Földön egyetlen beszéddé, egyetlen lélegzetté válik. Ez egy vers a magányosságról -- az "én" a versben azt érezteti, hogy a kapcsolatok nem tartósak -- és ez segélykiáltásnak tűnhet, míg el nem érünk a "segít" szóhoz, ahol ez az "én" ott áll előttünk, megfogja a kezünket, mint egy tanár vagy egy dzsinn, vagy amit csak hinni akar. Nem ez lenne az első eset, hogy egy költő olyan verset írt, amilyet ő hallani akart.
Now, this next poem really changed what I liked and what I read and what I felt I could read as an adult. It might not make any sense to you if you haven't seen it before.
Nos, a következő vers teljesen megváltoztatta azt, amit szerettem, amit olvastam és amiről azt hittem, hogy felnőttként olvasni akarnám. Lehet, hogy értelmetlen lesz azoknak, akik most látják először.
"The Garden"
"A kert"
"Oleander: coral
"Leander: korallpiros
from lipstick ads in the 50's.
az 50-es évek rúzsreklámjaiból.
Fruit of the tree of such knowledge
Egy ilyen tudás fájának gyümölcse.
To smack (thin air)
"Elcsattanhat" (a semmiből)
meaning kiss or hit.
egy csók vagy egy pofon.
It appears
Azért tűnik
in the guise of outworn usages
régimódi-kopottasnak,
because we are bad?
mert rosszak vagyunk?
Big masculine threat,
Hatalmas férfias fenyegetés,
insinuating and slangy."
behízelgő és szlenges."
[Rae Armantrout]
[Rae Armantrout]
Now, I found this poem in an anthology of almost equally confusing poems in 1989. I just heard that there were these scandalous writers called Language poets who didn't make any sense, and I wanted to go and see for myself what they were like, and some of them didn't do much for me, but this writer, Rae Armantrout, did an awful lot, and I kept reading her until I felt I knew what was going on, as I do with this poem.
Ezt a verset 1989-ben találtam egy antológiában, egy csomó hasonlóan zavaros vers között. Most hallottam e botrányírókról, őket "Nyelvi poéták"-nak hívják, s zagyvaságokat írnak, és saját szememmel akartam látni, hogy néznek ki. Sokukban semmi érdekeset nem találtam, de ez a Rae Armantrout költőnő egy csomót írt, és én folytattam az olvasását, amíg érezni nem kezdtem, mi is történik valójában. Ezt most be is mutatom.
It's about the Garden of Eden and the Fall and the Biblical story of the Fall, in which sex as we know it and death and guilt come into the world at the same time. It's also about how appearances deceive, how our culture can sweep us along into doing and saying things we didn't intend or don't like, and Armantrout's style is trying to help us stop or slow down. "Smack" can mean "kiss" as in air kisses, as in lip-smacking, but that can lead to "smack" as in "hit" as in domestic abuse, because sexual attraction can seem threatening. The red that means fertility can also mean poison. Oleander is poisonous. And outworn usages like "smack" for "kiss" or "hit" can help us see how our unacknowledged assumptions can make us believe we are bad, either because sex is sinful or because we tolerate so much sexism. We let guys tell women what to do. The poem reacts to old lipstick ads, and its edginess about statement, its reversals and halts, have everything to do with resisting the language of ads that want to tell us so easily what to want, what to do, what to think. That resistance is a lot of the point of the poem, which shows me, Armantrout shows me what it's like to hear grave threats and mortal dishonesty in the language of everyday life, and once she's done that, I think she can show other people, women and men, what it's like to feel that way and say to other people, women and men who feel so alienated or so threatened that they're not alone.
Ez az Édenkert és a bűnbeesés története, a bűnbeesés bibliai története, amelyben, mint tudjuk, a szex, a halál és a bűn egyszerre jelent meg a világon. Szól arról is, hogy a látszat csal, és hogy a kultúránk képes belesodorni bennünket dolgokba, amelyeket nem akarunk, vagy nem szeretünk, és Armantrout stílusa megpróbál bennünket megállítani vagy lelassítani. Az "elcsattan" utalhat "dobott csók"-ra, ajkak csettintésére, de akár "pofon" "csattanásáig" is elvezethet, mint a családon belüli erőszaknál, mivel a szexuális vonzalom fenyegetőnek tűnhet. A termékenységet jelentő vörös egyúttal méregre is utalhat. A leander mérgező. És az olyan régies szóhasználat, mint "csattanás" a "csók" esetén, vagy a "pofon" esetén segíthet meglátnunk, hogyan hihetjük mondvacsinált feltételezésünk alapján azt, hogy rosszak vagyunk, vagy azért, mert a szex bűnös dolog, vagy mert toleráljuk a túlzott szexizmust. Hagyjuk, hogy férfiak írják elő, hogy a nők mit tegyenek. A vers a régi rúzsreklámokra rezonál, és a benne vibráló feszültség, fordulatai és szünetei, mindent elkövetnek, hogy ellenálljanak a hirdetések nyelvének, ami oly könnyedén akarja nekünk megmondani, mit akarunk, mit tegyünk, mit gondoljunk. A vers fő mondanivalója az ellenállás, ami nekem azt jelzi, illetve Armantrout azt jelzi, hogy milyen érzés súlyos fenyegetéseket és kegyetlen becstelenségeket hallani a köznyelvben, és ha ő képes volt ezt megmutatni, képes lesz másoknak, nőknek és férfiaknak megmutatni, milyen ez az érzés, és elmondani másoknak, nőknek és férfiaknak, akik idegenül s fenyegetve érzik magukat, hogy nincsenek egyedül.
Now, how do I know that I'm right about this somewhat confusing poem? Well in this case, I emailed the poet a draft of my talk and she said, "Yeah, yeah, that's about it." Yeah. (Laughter) (Applause) But usually, you can't know. You never know. You can't be sure, and that's okay. All we can do we is listen to poems and look at poems and guess and see if they can bring us what we need, and if you're wrong about some part of a poem, nothing bad will happen. Now, this next poem is older than Armantrout's, but a little younger than A. E. Housman's.
És hogy honnan tudom, hogy helyesen értelmezem ezt a kissé zavaros költeményt? Mert egyszerűen elküldtem az előadásom vázlatát a költőnek, aki azt mondta: "Igen, igen, erről van szó." Hát így! (Nevetés) (Taps) De általában nem tudhatjuk. Sosem tudhatjuk. Biztosak nem lehetünk benne. És ez jól is van így. Annyit tehetünk: meghallgatjuk, elolvassuk a verset, s kitaláljuk, megnézzük, hogy megkapjuk-e tőle, ami kell nekünk, aztán ha egyik-másik részénél tévedünk is, annak sincs semmi következménye. A következő vers Armantrout verseinél korábbi, de egy kicsit későbbi, mint A. E. Housman költeményei.
"The Brave Man"
"A bátor"
"The sun, that brave man,
"A nap, a bátor,
Comes through boughs that lie in wait,
Áthatol fakoronákon,
That brave man.
A bátor.
Green and gloomy eyes
Fénylő zöld szemek
In dark forms of the grass
Sötét fű-szőnyegen
Run away.
Eltűnnek.
The good stars,
Jó csillagok,
Pale helms and spiky spurs,
Izzó fénykorongok
Run away.
Eltűnnek.
Fears of my bed,
Éji rémek,
Fears of life and fears of death,
Élet- s halálfélelmek,
Run away.
Eltűnnek.
That brave man comes up
A bátor fölkel
From below and walks without meditation,
És rója útját tovább egykedvűen,
That brave man."
A bátor."
[Wallace Stevens]
[Wallace Stevens]
Now, the sun in this poem, in Wallace Stevens' poem, seems so grave because the person in the poem is so afraid. The sun comes up in the morning through branches, dispels the dew, the eyes, on the grass, and defeats stars envisioned as armies. "Brave" has its old sense of showy as well as its modern sense, courage. This sun is not afraid to show his face. But the person in the poem is afraid. He might have been up all night. That is the reveal Stevens saves for that fourth stanza, where run away has become a refrain. This person might want to run away too, but fortified by the sun's example, he might just rise. Stevens saves that sonically odd word "meditation" for the end. Unlike the sun, human beings think. We meditate on past and future, life and death, above and below. And it can make us afraid.
Nos, a nap ebben a versben, Wallace Stevens versében nagyon komornak látszik, mert a versbeli személy retteg. A faágak közt feltűnő reggeli nap felszárítja a harmatcseppeket a fűszálakról, és legyőzi a csillagok hadseregét. A "bátor" egyszerre jelent "mutatós"-t és "merész"-et. A nap nem fél megmutatni az arcát. A versben szereplő személy viszont fél. Talán egész éjjel virrasztott. Ezt fedi fel számunkra Stevens a negyedik versszakban, ahol az "eltűnnek" lesz a refrén. Ez az ember szintén tova akar tűnni, ám a nap példájából erőt merítve talán mégis csak felkel. Stevens a különös hangulatú "egykedvűen" szót a végére hagyja. A nappal ellentétben, az emberi lények gondolkoznak. Elmélkedünk múlton és jövőn, életen és halálon, fenten és lenten. És ez aztán rettegéssel tölthet el bennünket.
Poems, the patterns in poems, show us not just what somebody thought or what someone did or what happened but what it was like to be a person like that, to be so anxious, so lonely, so inquisitive, so goofy, so preposterous, so brave. That's why poems can seem at once so durable, so personal, and so ephemeral, like something inside and outside you at once. The Scottish poet Denise Riley compares poetry to a needle, a sliver of outside I cradle inside, and the American poet Terrance Hayes wrote six poems called "Wind in a Box." One of them asks, "Tell me, what am I going to do when I'm dead?" And the answer is that he'll stay with us or won't stay with us inside us as wind, as air, as words.
A versek, a versekben lévő sémák nemcsak azt mutatják meg, ki mit gondol, vagy ki mit tett vagy mi történt, de azt is, hogy milyen volt annak a valakinek a bőrében lenni: szorongónak, magányosnak, érdeklődőnek, ostobának, abszurdnak, bátornak. Ezért tudnak a versek egyszerre időtlenek, személyesek és tünékenyek lenni, egyszerre jelenthetnek belül és rajtunk kívül lévő dolgokat. Denise Riley skót költőnő a költészetet egy tűhöz hasonlítja, a külvilág szilánkja a bensőnkben. Az amerikai Terrance Hayes pedig hat verset írt "Szél a dobozban" címmel. Azt kéri: "Mondd meg nekem, mit fogok csinálni, ha meghalok?" A válasz pedig, hogy velünk fog maradni, vagy el fog hagyni bennünket, mint a szél, mint a levegő, mint a szavak.
It is easier than ever to find poems that might stay inside you, that might stay with you, from long, long ago, or from right this minute, from far away or from right close to where you live, almost no matter where you live. Poems can help you say, help you show how you're feeling, but they can also introduce you to feelings, ways of being in the world, people, very much unlike you, maybe even people from long, long ago. Some poems even tell you that that is what they can do. That's what John Keats is doing in his most mysterious, perhaps, poem. It's mysterious because it's probably unfinished, he probably left it unfinished, and because it might be meant for a character in a play, but it might just be Keats' thinking about what his own writing, his handwriting, could do, and in it I hear, at least I hear, mortality, and I hear the power of older poetic techniques, and I have the feeling, you might have the feeling, of meeting even for an instant, almost becoming, someone else from long ago, someone quite memorable.
Manapság könnyebb mint valaha, olyan verseket találni, amelyek bennünk maradnak, velünk maradnak, a régmúlt időkből, vagy ebből a pillanatból, a távolból, vagy közvetlen közelünkből, függetlenül attól, hogy hol élünk. A versek segíthetnek kifejezni az érzéseinket, de egyúttal meg is mutathatják nekünk a világ másféle embereinek, tőlünk nagyon különböző embereknek, akár réges-régen élt embereknek az érzéseit, életmódját. Egyes versek még azt is elmondják, hogy ők ezt tehetik. Ezt csinálja John Keats, talán legrejtélyesebb versében. Rejtélyes, mert valószínűleg befejezetlen, feltehetően nem fejezte be, és mert valószínűleg egy színdarab szereplőjéről szól, bár lehet, hogy ezek csak Keats gondolatai, hogy mire képes az írása, saját kézírása, és ebből én, legalábbis én, a halandóságot hallom ki. Hallom az ősi verselési módszerek erejét, és az az érzésem, önök is úgy érezhetik, mintha egy pillanatra találkoznék valakivel a régmúlt időkből, valakivel, egy nevezetes személlyel.
"This living hand, now warm and capable
"Ha e meleg, eleven kéz, mely most
Of earnest grasping, would, if it were cold
szorítani képes, hideg volna,
And in the icy silence of the tomb,
a sír jeges sötétjébe zárva,
So haunt thy days and chill thy dreaming nights
Oly hűvösen kísértené álmod,
That thou would wish thine own heart dry of blood
Hogy a szíved vérét adnád, csakhogy
So in my veins red life might stream again,
Ereimben újra élet folyjon,
And thou be conscience-calm’d -- see here it is --
És nyugodt lélekkel szólnál: vedd hát,
I hold it towards you."
Mindet neked adom."
Thanks.
Köszönöm.
(Applause)
(Taps)