When I was a young officer, they told me to follow my instincts, to go with my gut, and what I've learned is that often our instincts are wrong.
Amikor még fiatal tiszt voltam, azt mondták, hogy hallgassak az ösztöneimre, hogy kövessem a megérzéseimet. De rájöttem arra, hogy a megérzéseink gyakran tévesek.
In the summer of 2010, there was a massive leak of classified documents that came out of the Pentagon. It shocked the world, it shook up the American government, and it made people ask a lot of questions, because the sheer amount of information that was let out, and the potential impacts, were significant. And one of the first questions we asked ourselves was why would a young soldier have access to that much information? Why would we let sensitive things be with a relatively young person?
2010 nyarán számos titkosított dokumentum szivárgott ki a Pentagon-ból. Ez megbotránkoztatta a világot, felrázta az amerikai kormányt, és sok kérdést indított el, mivel pusztán a nyilvánosságra került információ mennyisége és ezek lehetséges hatása önmagában is jelentős volt. Az első kérdések egyike, amit önmagunktól kérdeztünk, az volt, hogy egy fiatal katona, miért jut hozzá ilyen sok információhoz? Miért engedünk át bizalmas információkat egy viszonylag fiatal személynek?
In the summer of 2003, I was assigned to command a special operations task force, and that task force was spread across the Mideast to fight al Qaeda. Our main effort was inside Iraq, and our specified mission was to defeat al Qaeda in Iraq. For almost five years I stayed there, and we focused on fighting a war that was unconventional and it was difficult and it was bloody and it often claimed its highest price among innocent people. We did everything we could to stop al Qaeda and the foreign fighters that came in as suicide bombers and as accelerants to the violence. We honed our combat skills, we developed new equipment, we parachuted, we helicoptered, we took small boats, we drove, and we walked to objectives night after night to stop the killing that this network was putting forward. We bled, we died, and we killed to stop that organization from the violence that they were putting largely against the Iraqi people.
2003 nyarán, azzal bíztak meg, hogy egy speciális munkacsoportot irányítsak, ami a Közép-Keleten szétszórva helyezkedett el, hogy az al-Kaidával harcoljon. A legfőbb tevékenységünk Irakban zajlott, és a küldetésünk az volt, hogy legyőzzük az al-Kaidát Irakban. Majdnem öt évet töltöttem ott. Ezalatt arra összpontosítottunk, hogy egy olyan háborút harcoljunk, ami rendhagyó, összetett és véres volt; gyakran a legnagyobb árat az ártatlan emberek között követelve. Mindent megtettünk, amit tudtunk, hogy megállítsuk az al-Kaidát, és az idegen harcosokat, akik öngyilkos merénylőkként és az erőszak katalizátoraiként jelentek meg. A harcképességünket tökéletesítettük, új eszközöket fejlesztettünk ki, ejtőernyős ugrásokkal, helikopteres berepüléssel, kistestű hajókkal, járművekkel és gyalogosan közelítettünk meg objektumokat éjszakáról éjszakára, hogy megállítsuk az öldöklést, amit ez a hálozat indított el. Véreztünk, meghaltunk, és embereket öltünk, hogy megfékezzük az erőszakot, amit ez a szervezet főleg az irakiakkal szemben irányít.
Now, we did what we knew, how we had grown up, and one of the things that we knew, that was in our DNA, was secrecy. It was security. It was protecting information. It was the idea that information was the lifeblood and it was what would protect and keep people safe. And we had a sense that, as we operated within our organizations, it was important to keep information in the silos within the organizations, particularly only give information to people had a demonstrated need to know. But the question often came, who needed to know? Who needed, who had to have the information so that they could do the important parts of the job that you needed? And in a tightly coupled world, that's very hard to predict. It's very hard to know who needs to have information and who doesn't. I used to deal with intelligence agencies, and I'd complain that they weren't sharing enough intelligence, and with a straight face, they'd look at me and they'd say, "What aren't you getting?" (Laughter) I said, "If I knew that, we wouldn't have a problem."
Nos, mi megtettünk mindent, amit tudtunk, a kiképzésünknek megfelelően, azt is megtanultuk, hogyan tartsunk titkot, mintha a DNS-ünk része lenne. Megtanultuk, mi az az adatbiztonság, az információ védelemének fontossága, mivel ez megvédi és óvja az embereket. Amikor a szervezeteinken belül tevékenykedtünk, tudatában voltunk annak, hogy az információt a szervezetünk elkülönült egységeiben tartsuk. Kiváltképpen csak olyanoknak adtunk át információt, akiknek bizonyítottan szükségük volt rá. De gyakran felvetődött a kérdés, hogy kinek kellett tudnia? Kinek volt szüksége rá? Kinek a birtokában kellett az információnak lennie ahhoz, hogy a munkájuk f ontos részét el tudják látni? Egy ilyen szorosan összekapcsolt környezetben, ezt nagyon nehéz előre látni. Nagyon bonyolult kitalálni, hogy kinek van szüksége a információra és kinek nincs. Amikor régen titkosszolgálatokkal dolgoztam, arra panaszkodtam, hogy nem osztanak meg elég információt, mire rezzenéstelen arccal rámnéztek és azt mondták: "Mit nem ért?" (Nevetés) Mire én: "Ha azt tudnám, nem lenne semmi gond."
But what we found is we had to change. We had to change our culture about information. We had to knock down walls. We had to share. We had to change from who needs to know to the fact that who doesn't know, and we need to tell, and tell them as quickly as we can. It was a significant culture shift for an organization that had secrecy in its DNA.
Azonban rájöttünk arra, hogy változnunk kell. Meg kellett változtatnunk azt, ahogy az információval bánunk. Falakat kellet ledöntenünk. Osztoznunk kellett. Át kellett térnünk arról, hogy kinek van szüksége az információra, arra, hogy ki nem tudja még, és kit kell még értesítenünk, amilyen gyorsan csak lehetséges. Ez jelentős változást jelentett a szervezetünk kultúrájában, ahol a titoktartás a DNS részévé vált.
We started by doing things, by building, not working in offices, knocking down walls, working in things we called situation awareness rooms, and in the summer of 2007, something happened which demonstrated this. We captured the personnel records for the people who were bringing foreign fighters into Iraq. And when we got the personnel records, typically, we would have hidden these, shared them with a few intelligence agencies, and then try to operate with them. But as I was talking to my intelligence officer, I said, "What do we do?" And he said, "Well, you found them." Our command. "You can just declassify them." And I said, "Well, can we declassify them? What if the enemy finds out?" And he says, "They're their personnel records." (Laughter)
Azzal kezdtük, hogy cselekedtünk. Építeni kezdtünk. Nem irodákban dolgoztunk, hanem ledöntöttük a falakat és olyan termeket alkottunk, amiket helyzetismereti irodának neveztünk. 2007 nyarán történt valami, ami ezt a változást szemlélteti. Azoknak a személyi adataihoz jutottunk hozzá, akik külföldi harcosokat hoztak be Irakba. Amikor ezeket a személyi adatokat megszereztük, rendszerint elrejtettük volna, néhány titkos ügynökséggel megosztva, hogy aztán ők ezeket felhasználják. Azonban amikor a titkos ügynökünkkel beszéltem, azt kérdeztem: "Most mit tegyünk?", így felelt: "Hát, Ön találta meg őket." - tehát az én döntésem. "Akár fel is oldhatja a titkosítást." "Valóban feloldhatjuk? Mi lesz, ha az ellenség megtalálja őket?" Erre így felelt: "Ezek az ő személyes adataik!" (Nevetés) Így feloldottuk a titkosítást,
So we did, and a lot of people got upset about that, but as we passed that information around, suddenly you find that information is only of value if you give it to people who have the ability to do something with it. The fact that I know something has zero value if I'm not the person who can actually make something better because of it. So as a consequence, what we did was we changed the idea of information, instead of knowledge is power, to one where sharing is power. It was the fundamental shift, not new tactics, not new weapons, not new anything else. It was the idea that we were now part of a team in which information became the essential link between us, not a block between us.
és ez sokaknak nem tetszett, de amikor továbbadtuk az információt, hirtelen rájöttünk arra, hogy az információ csak akkor hasznos, ha olyanoknak adod át, akik fel tudják azt használni. Az a tény, hogy én tudok valamit, értéktelen, ha én nem az vagyok, aki valójában jobbá tesz valamit a felhasználásával. Következésképpen, amit tettünk, az megváltoztatta azt az információról kialakult nézetet, hogy a tudás hatalom, arra, hogy az információ megosztása az igazi hatalom. Ez alapvető változás volt, nem új taktika, új fegyver, vagy valami más újdonság. A felfogás, hogy egy csoport része vagyunk, ahol az információ az alapvető kapocs, ami összeköt, nem elválaszt minket. Most mindenkit arra kérnék, hogy vegyen egy mély levegőt
And I want everybody to take a deep breath and let it out, because in your life, there's going to be information that leaks out you're not going to like. Somebody's going to get my college grades out, a that's going to be a disaster. (Laughter) But it's going to be okay, and I will tell you that I am more scared of the bureaucrat that holds information in a desk drawer or in a safe than I am of someone who leaks, because ultimately, we'll be better off if we share.
és lélegezzen ki, mert az életben, mindig lesz olyan kiszivárgott információ, aminek nem fogunk örülni. Valaki nyilvánosságra fogja hozni a középiskolás jegyeimet, és az katasztrófa lesz. (Nevetés) De minden rendben lesz, és megmondom őszintén, én jobban tartok a bürökratától, aki az iróasztala fiókjában tartja az információt vagy egy széfben, mint attól, aki kiszivárogtatja, mert végül jobban járunk, ha osztozunk az információn.
Thank you.
Köszönöm.
(Applause)
(Taps)
Helen Walters: So I don't know if you were here this morning, if you were able to catch Rick Ledgett, the deputy director of the NSA who was responding to Edward Snowden's talk earlier this week. I just wonder, do you think the American government should give Edward Snowden amnesty?
Helen Walters: Nem tudom, hogy itt voltál-e reggel, hogy hallottad-e Rick Ledgett-et, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség helyettes igazgatóját, aki Edward Snowden ezen a héten közölt beszédére válaszolt. Azon gondolkodtam, hogy véleményed szerint az amerikai kormánynak amnesztiát kéne adnia Edward Snowden-nek?
Stanley McChrystal: I think that Rick said something very important. We, most people, don't know all the facts. I think there are two parts of this. Edward Snowden shined a light on an important need that people had to understand. He also took a lot of documents that he didn't have the knowledge to know the importance of, so I think we need to learn the facts about this case before we make snap judgments about Edward Snowden. HW: Thank you so much. Thank you. (Applause)
Stanley McChrystal: Azt gondolom, hogy Rick egy nagyon fontos dolgot mondott. Mi, ahogy a legtöbb ember, nem ismeri az összes tényt. Szerintem az éremnek két oldala van. Edward Snowden fényt derített egy fontos dologra, amit az embereknek meg kellett érteniük. De eközben sok olyan dokumentumot magával vitt, aminek nem ismerte a jelentőségét. Szerintem meg kell ismerünk a tényeket ezzel az üggyel kapcsolatban, mielőtt elhamarkodott ítéletet mondanánk Edward Snowden-ről. HW: Nagyon szépen köszönjük. Köszönjük. (Taps)