The 40 or so muscles in the human face can be activated in different combinations to create thousands of expressions. But do these expressions look the same and communicate the same meaning around the world, regardless of culture? Is one person’s smile another’s grimace?
A kb. 40 emberi arcizom különböző kombinációkban működhet, hogy több ezer kifejezést alkosson. De vajon ezek a kifejezések egyformák és azonos jelentésűek mindenhol, kultúrától függetlenül? Egy ember mosolya a másik fintora?
Charles Darwin theorized that emotional expression was a common human feature. But he was in the minority. Until the mid-20th century, many researchers believed that the specific ways we show emotion were learned behaviors that varied across cultures. Personality theorist Silvan Tomkins was one of the few to insist otherwise. Tomkins claimed that certain affects— emotional states and their associated facial expressions— were universal.
Darwin elmélete szerint az érzelmek kifejezése közös emberi tulajdonság. De a többség másképp vélekedett. A 20. század közepéig számos kutató úgy vélte, érzelmeink kimutatásának sajátos módjai tanult viselkedési formák, melyek kultúránként eltérőek. Silvan Tomkins elméleti szakember másképp gondolta. Tomkins azt állította, hogy bizonyos hatások – érzelmi állapotok és a hozzájuk kapcsolódó arckifejezések – egyetemesek.
In the 1960s, psychologist Paul Ekman set about testing this theory by examining hundreds of hours of film footage of remote tribes isolated from the modern world. Ekman found the native peoples’ expressions to be not only familiar, but occurring in precisely the situations he would expect. Conversely, he ran tests with tribes who had no prior exposure to Western culture. They were able to correctly match photos of different facial expressions with stories designed to trigger particular feelings. Over the next few decades, further research has corroborated Darwin’s idea that some of our most important emotional expressions are in fact universal. The degrees of expression appropriate to a given situation can, however, vary greatly across cultures.
A 60-as években Paul Ekman pszichológus tesztelni akarta ezt az elméletet több száz órányi filmfelvétel vizsgálatával, melyeken távoli, világtól elszigetelt törzseket tanulmányozott. Arra jutott, hogy a bennszülöttek kifejezései nemcsak hasonlók voltak, de pontosan akkor jelentek meg, mikor arra Ekman számított. A nyugati kultúrával korábban nem érintkező törzseket vizsgált. Tökéletesen össze tudták párosítani az egyes arckifejezések képeit az adott érzések kiváltására alkotott történetekkel. A következő néhány évtizedben további kutatások is alátámasztották Darwin elméletét, mely szerint a legfontosabb érzelmi kifejezéseink valóban egyetemesek. De hogy kifejezéseink mértéke az adott szituációban mennyire helyénvaló, nagyban eltér a kultúrák között.
For instance, researchers have studied facial expression in people who are born blind, hypothesizing that if expressions are universal, they would be displayed in the same way as sighted people. In one study, both blind and sighted athletes displayed the same expressions of emotion when winning or losing their matches.
Például, a kutatók vizsgálták vakon születettek arckifejezéseit, azt feltételezve, hogy ha a kifejezések egyetemesek, akkor ők ugyanúgy fejeznék ki azokat, mint a látók. Egy tanulmányban, vak és látó sportolók egyaránt, ugyanazokat az érzelmi kifejezéseket mutatták, ha győztek, ha veszítettek.
Further evidence can be found in our evolutionary relatives. Comparisons of facial expression between humans and non-human mammals have found similarities in the structure and movement of facial muscles. Chimpanzee laughter looks different from ours, but uses some of the same muscle movements.
További bizonyítékot találhatunk még evolúciós rokonaink körében. Az emberi és nem emberi emlősök arckifejezéseinek összehasonlítása során hasonlóságokat fedeztek fel az arcizmok szerkezetében és mozgásában. A csimpánz nevetése különbözik a miénktől, de neki is hasonlóak az izommozgásai.
Back in the 60s, Ekman identified six core expressions. Anger is accompanied by lowered eyebrows drawn together, tense and narrowed eyes, and tight lips; disgust, by the lips pulled up and the nose crinkling. In fear, the upper white of the eyes are revealed as the eyebrows raise and the mouth stretches open, while surprise looks similar, but with rounded eyebrows and relaxed lips. Sadness is indicated by the inner corners of the eyebrows being drawn inwards and upwards, drooping eyes, and a downturned mouth. And of course there’s happiness: lips drawn up and back, and raised cheeks causing wrinkling around the eyes. More recently, researchers have proposed additional entries such as contempt, shame, and disapproval, but opinions vary on how distinct boundaries between these categories can be drawn.
Még a 60-as években Ekman hat alapvető érzelmet azonosított. A haragot a szemöldök összevonása, feszült, összehúzott szemek, és az ajkak összeszorítása kíséri; az undort ajakfelhúzás és az orr fintora. Félelemünkben a szemfehérje felső része előtűnik a szemöldök felhúzásakor és kinyílik a száj, míg a meglepetés hasonlóan, ívelt szemöldökkel és ellazult ajkakkal jelenik meg. A szomorúságot a szemöldök belső sarkainak befelé és felfelé húzódása, a leszegett tekintet és a lekonyuló száj jellemzik. És persze, ott van még az öröm: a felfelé ívelő ajkak, és a szem körüli ráncokat okozó megemelkedett orca. Nemrég kutatók a lista bővítését javasolták olyan érzelmekkel, mint a megvetés, a szégyen és a rosszallás, bár a vélemények eltérnek arról, hogy ezen kategóriák között hol vannak a határok.
So if Ekman and other researchers are correct, what makes certain expressions universal? And why are they expressed in these particular ways? Scientists have a lot of theories rooted in our evolutionary history. One is that certain expressions are important for survival. Fear and surprise could signal to others an immediate danger. Studies of humans and some other primates have found that we pay more attention to faces that signal threats over neutral faces, particularly when we’re already on high alert.
Szóval, ha Ekman és más kutatók állítása helyes, mitől válnak bizonyos kifejezések egyetemessé? És miért pont úgy fejezzük ki őket? Tudósok számos elmélete evolúciós történelmünkben gyökerezik. Az egyik szerint bizonyos kifejezések a túléléshez fontosak. A félelem és a meglepetés közvetlen veszélyt jelezhet másoknak. Emberekről és más főemlősökről készült tanulmányból kiderült, hogy többször figyelünk fel fenyegetést jelző arcokra, mint semlegesekre, főleg, mikor már eleve nagyon éberek vagyunk.
Expressions also could help improve group fitness by communicating our internal states to those around us. Sadness, for example, signals to the group that something’s wrong. There’s some evidence that expressions might be even more directly linked to our physiology. The fear expression, for instance, could directly improve survival in potentially dangerous situations by letting our eyes absorb more light and our lungs take in more air, preparing us to fight or flee.
A kifejezések a csoportos megfelelés fejlesztésében is segíthetnek úgy, hogy belső állapotainkat megosztjuk a körülöttünk lévőkkel. A szomorúság például jelzi a csoportnak, hogy valami baj van. Néhány bizonyíték szerint az érzelmek kifejezése talán még közvetlenebb módon kapcsolódik az élettanunkhoz. A félelem kifejezése például a meglehetősen veszélyes helyzetekben, közvetlenül segítheti a túlélést, engedve, hogy a szemünk több fényt nyeljen el s tüdőnk több levegőt szívjon be, felkészítve a harcra vagy menekülésre.
There’s still much research to be done in understanding emotional expression, particularly as we learn more about the inner workings of the brain. But if you ever find yourself among strangers in a strange land, a friendly smile could go a long way.
Még sokat kell kutatni, hogy megérthessük az érzelmek kifejezését, főleg ahogy egyre többet tudunk meg az agy belső működéséről. De ha valaha idegen országban találjuk magunkat ismeretlenek között, egy barátságos mosoly sokat segíthet.