I normally teach courses on how to rebuild states after war. But today I've got a personal story to share with you. This is a picture of my family, my four siblings -- my mom and I -- taken in 1977. And we're actually Cambodians. And this picture is taken in Vietnam. So how did a Cambodian family end up in Vietnam in 1977? Well to explain that, I've got a short video clip to explain the Khmer Rouge regime during 1975 and 1979.
Általában az óráimat az államok háború utáni újjáépítéséről tartom. De ma egy személyes történetemet osztom meg önökkel. Ez a családom fényképe, a négy testvérem, édesanyám és én, ez 1977-ben készült. És mi igazából kambodzsaiak vagyunk. És ez a kép Vietnámban készült. Tehát, hogy került egy kambodzsai család Vietnámba 1977-ben? Hát, hogy ezt megmagyarázzam, van egy rövid videó, ami bemutatja a Vörös Khmer uralmát 1975 és 1979 között.
Video: April 17th, 1975. The communist Khmer Rouge enters Phnom Penh to liberate their people from the encroaching conflict in Vietnam, and American bombing campaigns. Led by peasant-born Pol Pot, the Khmer Rouge evacuates people to the countryside in order to create a rural communist utopia, much like Mao Tse-tung's Cultural Revolution in China. The Khmer Rouge closes the doors to the outside world. But after four years the grim truth seeps out. In a country of only seven million people, one and a half million were murdered by their own leaders, their bodies piled in the mass graves of the killing fields.
Videó: Aprilis 17., 1975. A kommunista Vörös Khmer behatol Phnom Penh-be, hogy felszabadítsa a népet a betolakodó vietnámi konfliktus, és az amerikai bombázási kampányok alól. A paraszti származású Pol Pot vezetésével a Vörös Khmer vidékre evakuálja az embereket, hogy egy falusi kommunista utópiát létesítsen, Mao Ce-Tung Kinai Kulturális Forradalmához hasonlóan. A Vörös Khmer kirekeszti a külső világot a saját valóságából. De négy év után a borzalmas igazság kiszivárog. Egy országban, ahol csak hétmillióan élnek, egy és fél milliót meggyilkoltak a saját vezetőik, testüket felhalmozva a gyilkos mezők tömegsírjaiban.
Sophal Ear: So, notwithstanding the 1970s narration, on April 17th 1975 we lived in Phnom Penh. And my parents were told by the Khmer Rouge to evacuate the city because of impending American bombing for three days. And here is a picture of the Khmer Rouge. They were young soldiers, typically child soldiers. And this is very normal now, of modern day conflict, because they're easy to bring into wars.
Sophal Ear: Tehát, a '70-es évekbeli kommentár dacára 1975. április 17-én mi Phnom Penh-ben éltünk. A Vörös Khmer azt mondta a szüleimnek, hogy el kell hagyniuk a várost, a fenyegető három napos amerikai bombázás miatt. És itt egy kép a Vörös Khmer-ről. Fiatal katonák voltak. Tipikus gyermekkatonák. És ez nagyon is köznapi a mai konfliktusokban. Mert őket olyan könnyű a háborúba vinni.
The reason that they gave about American bombing wasn't all that far off. I mean, from 1965 to 1973 there were more munitions that fell on Cambodia than in all of World War II Japan, including the two nuclear bombs of August 1945. The Khmer Rouge didn't believe in money. So the equivalent of the Federal Reserve Bank in Cambodia was bombed. But not just that, they actually banned money. I think it's the only precedent in which money has ever been stopped from being used. And we know money is the root of all evil, but it didn't actually stop evil from happening in Cambodia, in fact.
A mondott ok, vagyis az amerikaiak bombázása, nem volt teljesen légből kapott.. Úgy értem, 1965-től 1973-ig több bomba hullott Kambodzsára, mint Japánra az egész II. Világháború alatt, a két atombombát is beleértve 1945 augusztusában. A Vörös Khmer nem hitt a pénzben. Az Egyesült Államok központi bankrendszerének megfelelőjét Kambodzsában lebombázták. De nem is ez, hanem egyszerűen betiltották a pénzt. Azt hiszem, ez az egyetlen precedens, ahol a pénzt valaha is teljesen kivontak a forgalomból. És tudjuk, hogy a pénz minden gonosz gyökere, de ettől valójában ugyanúgy folytatódtak a rossz dolgok Kambodzsában.
My family was moved from Phnom Penh to Pursat province. This is a picture of what Pursat looks like. It's actually a very pretty area of Cambodia, where rice growing takes place. And in fact they were forced to work the fields. So my father and mother ended up in a sort of concentration camp, labor camp.
A családomat átköltöztették Phnom Penh-ből Pursat tartományba. Ez egy kép, ahogy Pursat most kinéz. Igazából egy nagyon szép része Kambodzsának, ahol rizstermesztéssel foglalkoznak. És kényszerítették őket, hogy a rizsföldeken dolgozzanak. Tehát az édesanyám és édesapám egy afféle koncentrációs táborban, munkatáborban kötött ki.
And it was at that time that my mother got word from the commune chief that the Vietnamese were actually asking for their citizens to go back to Vietnam. And she spoke some Vietnamese, as a child having grown up with Vietnamese friends. And she decided, despite the advice of her neighbors, that she would take the chance and claim to be Vietnamese so that we could have a chance to survive, because at this point they're forcing everybody to work. And they're giving about -- in a modern-day, caloric-restriction diet, I guess -- they're giving porridge, with a few grains of rice.
És ekkor történt, hogy az édesanyám hírt kapott a település vezetőjétől, hogy a vietnámiak éppen kérik a polgáraik visszatérését Vietnámba. És ő beszélt egy kicsit vietnámiul, mert gyermekként vietnámi barátokkal nőtt fel. És úgy döntött, a szomszédai tanácsai ellenére, hogy vállalja a kockázatot és vietnáminak vallja magát, hogy legyen esélyünk a túlélésre. Mert ezen a ponton már mindenkit munkára köteleztek. És körülbelül -- a mai időkben ez kalóriakorlátozásos étrend, gondolom -- zabkását adtak egy pár szem rizzsel.
And at about this time actually my father got very sick. And he didn't speak Vietnamese. So he died actually, in January 1976. And it made it possible, in fact, for us to take on this plan. So the Khmer Rouge took us from a place called Pursat to Kaoh Tiev, which is across from the border from Vietnam. And there they had a detention camp where alleged Vietnamese would be tested, language tested.
És körülbelül ezidőtájt az édesapám nagyon beteg lett. És ő nem beszélt vietnámiul. És meg is halt 1976 januárjában. És ez tette valójában lehetővé, hogy mi megvalósítsuk ezt a tervet. Szóval a Vörös Khmer elvitt minket egy helyre, amit Pursat to Koh Tiev-nek hívnak. Ami a vietnámi határ másik oldalán van. És ott volt egy fogolytábor, ahol állítólagos vietnámiakat teszteltek, nyelvi tesztekkel.
And my mother's Vietnamese was so bad that to make our story more credible, she'd given all the boys and girls new Vietnamese names. But she'd given the boys girls' names, and the girls boys' names. And it wasn't until she met a Vietnamese lady who told her this, and then tutored her for two days intensively, that she was able to go into her exam and -- you know, this was a moment of truth. If she fails, we're all headed to the gallows; if she passes, we can leave to Vietnam. And she actually, of course -- I'm here, she passes. And we end up in Hong Ngu on the Vietnamese side. And then onwards to Chau Doc. And this is a picture of Hong Ngu, Vietnam today. A pretty idyllic place on the Mekong Delta. But for us it meant freedom. And freedom from persecution from the Khmer Rouge.
És édesanyám vietnámi nyelvtudása olyan rossz volt, hogy a történetet hihetővé varázslása érdekében a lányoknak és a fiúknak is vietnámi neveket adott. De a fiúknak lány neveket, a lányoknak fiú neveket adott. Végül találkozott egy vietnámi asszonnyal, aki ezt elmondta neki, és aztán két napig intenzíven oktatta, úgyhogy el tudott menni a vizsgájára, és tudják, ez volt az igazság pillanata. Ha megbukik, mindannyiunkat felakasztanak. Ha átmegy, akkor átmehetünk Vietnámba. És tehát, természetesen, mivel itt vagyok, átment. És Hong Ngu-ba értünk a vietnámi oldalon. És utána tovább Chau Doc-ba. És ez egy kép a vietnámi Hong Ngu-ról ma. Elég idilli hely a Mekong-deltában. De nekünk a szabadságot jelentette. És a szabadságot a Vörös Khmer üldözése elől.
Last year, the Khmer Rouge Tribunal, which the U.N. is helping Cambodia take on, started, and I decided that as a matter of record I should file a Civil Complaint with the Tribunal about my father's passing away. And I got word last month that the complaint was officially accepted by the Khmer Rouge Tribunal. And it's for me a matter of justice for history, and accountability for the future, because Cambodia remains a pretty lawless place, at times.
Múlt évben a Vörös Khmer Bíróság, amelyet az ENSZ segített Kambodzsának felállítani, megkezdte működését, és úgy döntöttem, hogy a jegyzőkönyv kedvéért be kellene adnom egy polgárjogi panaszt a Bírósághoz édesapám halála kapcsán. És a múlt hónapban értesítettek, hogy a panaszt hivatalosan elfogadta a Vörös Khmer Bíróság. És számomra ez az történelmi igazságtétel kérdése, és a jövőért való felelősségé. Mert Kambodzsa esetenként ma is eléggé törvényen kívüli hely.
Five years ago my mother and I went back to Chau Doc. And she was able to return to a place that for her meant freedom, but also fear, because we had just come out of Cambodia. I'm happy, actually, today, to present her. She's here today with us in the audience. Thank you mother.
Öt évvel ezelőtt édesanyám és én visszamentünk Chau Doc-ba. És sikerült visszatérnie arra a helyre, amely neki a szabadságot jelentette, de a félelmet is, mert hajszál híján sikerült csak elhagynunk Kambodzsát. Boldog vagyok, hogy ma bemutathatom őt. Itt van ma velünk a közönség soraiban. Köszönöm, édesanyám.
(Applause)
(Taps)