So a while ago, I tried an experiment. For one year, I would say yes to all the things that scared me. Anything that made me nervous, took me out of my comfort zone, I forced myself to say yes to. Did I want to speak in public? No, but yes. Did I want to be on live TV? No, but yes. Did I want to try acting? No, no, no, but yes, yes, yes.
Szóval nemrégiben kipróbáltam egy kísérletet. Egy évig, minden dologra igent mondtam, ami megijesztett engem. Kényszerítettem magam, hogy igent mondjak mindenre, ami idegessé tett, ami a komfortzónámon kívül esett. Akartam nyilvánosság előtt beszélni? Nem, de igen. Akartam élőben szerepelni a TV-ben? Nem, de igen. Ki akartam próbálni a színészetet? Nem, nem, nem, de igen, igen, igen.
And a crazy thing happened: the very act of doing the thing that scared me undid the fear, made it not scary. My fear of public speaking, my social anxiety, poof, gone. It's amazing, the power of one word. "Yes" changed my life. "Yes" changed me. But there was one particular yes that affected my life in the most profound way, in a way I never imagined, and it started with a question from my toddler.
És valami őrületes történt: maga a cselekvés, hogy azt tettem, ami megijesztett, eltüntette a félelmet, már nem volt ijesztő. A félelmem a nyilvános beszédtől, a társadalmi szorongásom, puff, eltűnt. Lenyűgöző, mekkora ereje van egy szónak. Az "igen" megváltoztatta az életemet. Az "igen" megváltoztatott engem. De volt egy bizonyos igen, ami a legmélyebben hatott az életemre, úgy, ahogy sosem képzeltem volna, és az egész a kislányom egyik kérdésével kezdődött.
I have these three amazing daughters, Harper, Beckett and Emerson, and Emerson is a toddler who inexplicably refers to everyone as "honey." as though she's a Southern waitress.
Van három csodálatos lányom, Harper, Beckett és Emerson, és Emerson, egy togyogó, aki valamiért mindenkire úgy utal, hogy "édesem", mintha csak valami déli pincérnő lenne.
(Laughter)
(Nevetés)
"Honey, I'm gonna need some milk for my sippy cup."
"Édesem, kéne egy kis tej a pohárkámba."
(Laughter)
(Nevetés)
The Southern waitress asked me to play with her one evening when I was on my way somewhere, and I said, "Yes." And that yes was the beginning of a new way of life for my family. I made a vow that from now on, every time one of my children asks me to play, no matter what I'm doing or where I'm going, I say yes, every single time. Almost. I'm not perfect at it, but I try hard to practice it. And it's had a magical effect on me, on my children, on our family. But it's also had a stunning side effect, and it wasn't until recently that I fully understood it, that I understood that saying yes to playing with my children likely saved my career.
A déli pincérnő arra kért egy este, hogy játsszak vele, épp amikor indultam valahová, és én igent mondtam. És ez az igen volt a kezdete egy új fajta életnek a családom számára. Megfogadtam, hogy attól kezdve valahányszor az egyik gyerekem játszani hív, mindegy, mit csinálok éppen, vagy hová megyek, igent fogok mondani, minden egyes alkalommal. Majdnem. Nem vagyok tökéletes benne, de erősen igyekszem, hogy gyakoroljam. És ez varázslatos hatással volt rám, a gyerekeimre, a családunkra. De volt egy meglepő mellékhatása is, és csak mostanában sikerült teljességgel megértenem, az, hogy igent mondtam, amikor a gyerekeim játszani hívtak, valószínűleg megmentette a karrieremet.
See, I have what most people would call a dream job. I'm a writer. I imagine. I make stuff up for a living. Dream job. No. I'm a titan. Dream job. I create television. I executive produce television. I make television, a great deal of television. In one way or another, this TV season, I'm responsible for bringing about 70 hours of programming to the world. Four television programs, 70 hours of TV --
Ugyanis, a munkámat a legtöbben álommunkának neveznék. Író vagyok. Elképzelek. Abból élek, hogy kitalálok dolgokat. Álommunka. Nem. Én egy titán vagyok. Álom munka. Tévéműsorokat kreálok. Produkciós munkákat csinálok. Műsorokat gyártok, méghozzá jó sokat. Így vagy úgy, ebben a TV szezonban, én vagyok felelős nagyjából 70 órányi program világrajöttéért. Négy tévéműsor, 70 órányi TV...
(Applause)
(Taps)
Three shows in production at a time, sometimes four. Each show creates hundreds of jobs that didn't exist before. The budget for one episode of network television can be anywhere from three to six million dollars. Let's just say five. A new episode made every nine days times four shows, so every nine days that's 20 million dollars worth of television, four television programs, 70 hours of TV, three shows in production at a time, sometimes four, 16 episodes going on at all times: 24 episodes of "Grey's," 21 episodes of "Scandal," 15 episodes of "How To Get Away With Murder," 10 episodes of "The Catch," that's 70 hours of TV, that's 350 million dollars for a season. In America, my television shows are back to back to back on Thursday night. Around the world, my shows air in 256 territories in 67 languages for an audience of 30 million people. My brain is global, and 45 hours of that 70 hours of TV are shows I personally created and not just produced, so on top of everything else, I need to find time, real quiet, creative time, to gather my fans around the campfire and tell my stories. Four television programs, 70 hours of TV, three shows in production at a time, sometimes four, 350 million dollars, campfires burning all over the world. You know who else is doing that? Nobody, so like I said, I'm a titan. Dream job.
Három műsor gyártás alatt, néha négy is. Mindegyik műsor több száz állást hoz létre, amik korábban nem léteztek. Egy kábeltévés epizód költségvetése bármennyi lehet három és hat millió dollár között. Legyen mondjuk öt millió. Egy új epizód minden kilencedik nap, szorozva négy műsorral, az minden kilencedik napon 20 millió dollárnyi televízió, négy tévéműsor, 70 órányi TV, három műsor gyártás alatt, néha négy, 16 epizód állandóan folyamatban: 24 epizód "Grace klinka", 21 epizód "Botrány", 15 epizód "Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot", 10 epizód "A Fogás", ez 70 órányi TV, ami 350 millió dollár egy szezonban. Amerikában, a tévéműsoraim egymást követik csütörtök este. A műsoraimat 256 helyen sugározzák világszerte, 67 nyelven, 30 milliós közönség számára. Az elmém globális, és a 70 órányi adásból 45 óra olyan műsor, amit én magam készítek, nem csak producere vagyok, így mindennek tetejébe, időt kell találnom rá, igazi csendes, kreatív időt, hogy a tábortűz köré gyűjtsem a rajongóimat és történeteket mondjak. Négy tévéműsor, 70 órányi adás, három műsor gyártás alatt egyszerre, néha négy, 350 millió dollár, világszerte égő tábortüzek. Tudjátok, ki csinálja még ezt? Senki, szóval ahogy mondtam, egy titán vagyok. Álommunka.
(Applause)
(Taps)
Now, I don't tell you this to impress you. I tell you this because I know what you think of when you hear the word "writer." I tell you this so that all of you out there who work so hard, whether you run a company or a country or a classroom or a store or a home, take me seriously when I talk about working, so you'll get that I don't peck at a computer and imagine all day, so you'll hear me when I say that I understand that a dream job is not about dreaming. It's all job, all work, all reality, all blood, all sweat, no tears. I work a lot, very hard, and I love it.
De nem azért mondom ezt el, hogy bárkit lenyűgözzek. Azért mondom el, mert tudom, mire gondoltok az "író" szó hallatán. Azért mondom el, hogy ti mind, akik olyan keményen dolgoztok, akár egy céget vezettek, vagy egy országot, egy osztályt, egy üzletet vagy egy háztartást, komolyan vegyetek, amikor a munkáról beszélek, hogy megértsétek, hogy nem csak egy gépen kopácsolok és képzelődöm egész nap, hogy halljátok, amikor azt mondom, én értem, hogy az álommunka nem az álmodozásról szól. Az egész csupa munka, feladat, valóság, csupa vér, csupa veríték, de nem könnyek. Nagyon sokat dolgozom, nagyon keményen, és imádom.
When I'm hard at work, when I'm deep in it, there is no other feeling. For me, my work is at all times building a nation out of thin air. It is manning the troops. It is painting a canvas. It is hitting every high note. It is running a marathon. It is being Beyoncé. And it is all of those things at the same time. I love working. It is creative and mechanical and exhausting and exhilarating and hilarious and disturbing and clinical and maternal and cruel and judicious, and what makes it all so good is the hum. There is some kind of shift inside me when the work gets good. A hum begins in my brain, and it grows and it grows and that hum sounds like the open road, and I could drive it forever. And a lot of people, when I try to explain the hum, they assume that I'm talking about the writing, that my writing brings me joy. And don't get me wrong, it does. But the hum -- it wasn't until I started making television that I started working, working and making and building and creating and collaborating, that I discovered this thing, this buzz, this rush, this hum. The hum is more than writing. The hum is action and activity. The hum is a drug. The hum is music. The hum is light and air. The hum is God's whisper right in my ear. And when you have a hum like that, you can't help but strive for greatness. That feeling, you can't help but strive for greatness at any cost. That's called the hum. Or, maybe it's called being a workaholic.
Amikor keményen dolgozom, amikor belemerülök, nincs semmi más érzés. Számomra a munkám minden alkalommal egy nemzet építése a semmiből. A katonaság vezénylése. Egy vászon festése. Minden magas hang eltalálása. Egy maraton lefutása. Olyan, mint Beyoncé-nak lenni. És a munkám mindezen dolgok összessége. Imádok dolgozni. Kreatív és mechanikus, és kimerítő és üdítő, és vicces és zavaró, és steril és anyai, és kegyetlen és igazságos, és ami mindezt olyan jóvá teszi, az a zümmögés. Van valamiféle váltás bennem, amikor a munka igazán jó lesz. Egy zümmögés indul el az agyamban, és csak nő és nő, és ez a zümmögés úgy hangzik, mint a nyílt országút, és én örökké tudnék vezetni rajta. Sokan, amikor a zümmögést próbálom elmagyarázni, azt feltételezik, hogy az írásról beszélek, hogy az írás okoz örömet. És ne értsetek félre, így van. De a zümmögés... Csak amikor elkezdtem tévézni, és elkezdtem dolgozni, dolgozni és tenni, és építeni és létrehozni és együttműködni, csak akkor fedeztem fel ezt, ezt a zsongást, rohamot, a zümmögést. A zümmögés több, mint az írás. A zümmögés tett és aktivitás. A zümmögés egy drog. A zümmögés zene. A zümmögés fény és levegő. A zümmögés Isten suttogása egyenesen a fülembe. És ha egy ilyen zümmögést hallasz, nem tehetsz mást, mint hogy nagyszerűségre törekszel. Ez az érzés, képtelen vagy másra, minden áron nagyszerűségre törekszel. Ezt hívják zümmögésnek. Vagy talán munkamániának.
(Laughter)
(Nevetés)
Maybe it's called genius. Maybe it's called ego. Maybe it's just fear of failure. I don't know. I just know that I'm not built for failure, and I just know that I love the hum. I just know that I want to tell you I'm a titan, and I know that I don't want to question it.
Talán zsenialitásnak hívják. Talán egónak. Talán ez csak a kudarctól való félelem. Nem tudom. Csak azt tudom, hogy engem nem kudarcra terveztek, és hogy imádom a zümmögést. Csak azt tudom, hogy el akarom mondani, egy titán vagyok, és tudom, hogy nem akarom ezt megkérdőjelezni.
But here's the thing: the more successful I become, the more shows, the more episodes, the more barriers broken, the more work there is to do, the more balls in the air, the more eyes on me, the more history stares, the more expectations there are. The more I work to be successful, the more I need to work. And what did I say about work? I love working, right? The nation I'm building, the marathon I'm running, the troops, the canvas, the high note, the hum, the hum, the hum. I like that hum. I love that hum. I need that hum. I am that hum. Am I nothing but that hum?
De van itt valami: minél sikeresebb vagyok, minél több a műsor és az epizód, minél több a leküzdött akadály, annál több munka vár, annál több labda van a levegőben, annál nagyobb a figyelem, a történelmi nyomás, annál nagyobbak az elvárások. Minél többet dolgozom a sikerért, annál többet kell dolgoznom. És mit mondtam a munkáról? Imádok dolgozni, igaz? A nemzet, amit építek, a maraton, amit futok, a katonák, a vászon, a magas hang, a zümmögés, a zümmögés, a zümmögés. Szeretem a zümmögést. Imádom a zümmögést. Kell a zümmögés. Én vagyok a zümmögés. Csak zümmögés vagyok?
And then the hum stopped. Overworked, overused, overdone, burned out. The hum stopped.
Aztán a zümmögés elhallgatott. Túlhajszolt, túlhasznált, túlzásba vitt, kiégett. A zümmögés elhallgatott.
Now, my three daughters are used to the truth that their mother is a single working titan. Harper tells people, "My mom won't be there, but you can text my nanny." And Emerson says, "Honey, I'm wanting to go to ShondaLand." They're children of a titan. They're baby titans. They were 12, 3, and 1 when the hum stopped. The hum of the engine died. I stopped loving work. I couldn't restart the engine. The hum would not come back. My hum was broken. I was doing the same things I always did, all the same titan work, 15-hour days, working straight through the weekends, no regrets, never surrender, a titan never sleeps, a titan never quits, full hearts, clear eyes, yada, whatever. But there was no hum. Inside me was silence. Four television programs, 70 hours of TV, three shows in production at a time, sometimes four. Four television programs, 70 hours of TV, three shows in production at a time ... I was the perfect titan. I was a titan you could take home to your mother. All the colors were the same, and I was no longer having any fun. And it was my life. It was all I did. I was the hum, and the hum was me. So what do you do when the thing you do, the work you love, starts to taste like dust?
Na most, a három lányom hozzá van szokva, hogy az anyjuk egy dolgozó titán. Harper azt mondja, "Anyukám nem lesz ott, de írhatsz a dadusnak." Emerson pedig: "Édesem, szeretnék ShondaLandbe menni." Egy titán gyerekei. Bébi titánok. 12, 3 és 1 évesek voltak, amikor a zümmögés elhallgatott. A motor zümmögése meghalt. Már nem imádtam a munkám. A motor nem indult. A zümmögés nem tért vissza. A zümmögésem elromlott. Csináltam, amit mindig, ugyanazt a titán munkát, 15 órás munkanapok, átdolgozott hétvégék, nincs megbánás, se megadás, egy titán nem alszik, sosem adja fel, teljes szív, tiszta tekintet, stb. De nem volt zümmögés. Némaság volt bennem. Négy tévéműsor, 70 órányi adás, három műsor gyártás alatt, néha négy. Négy tévéműsor, 70 órányi adás, három műsor gyártás alatt, néha négy... Én voltam a tökéletes titán. Olyan titán voltam, akit bemutathatsz az anyukádnak. Minden szín ugyanaz volt, de én már nem élveztem. És ez volt az életem. Ez volt minden, amit csináltam. Én voltam a zümmögés, és a zümmögés volt én. Szóval mit teszel, ha az, amit csinálsz, a munka, amit imádsz, ízetlenné válik?
Now, I know somebody's out there thinking, "Cry me a river, stupid writer titan lady."
Persze, tudom, hogy valaki most azt gondolja: "Siránkozz csak, hülye író titán nő."
(Laughter)
(Nevetés)
But you know, you do, if you make, if you work, if you love what you do, being a teacher, being a banker, being a mother, being a painter, being Bill Gates, if you simply love another person and that gives you the hum, if you know the hum, if you know what the hum feels like, if you have been to the hum, when the hum stops, who are you? What are you? What am I? Am I still a titan? If the song of my heart ceases to play, can I survive in the silence?
De tudod, ez van, ha teszel, ha dolgozol, ha imádod, amit csinálsz, imádsz tanár, bankár, anya, festő vagy Bill Gates lenni, ha egyszerűen csak imádsz valakit és az adja meg neked a zümmögést, ha ismered a zümmögést, ha tudod, milyen érzés a zümmögés, ha része voltál már, akkor ki vagy, ha a zümmögés elhallgat? Mi vagy te? Mi vagyok én? Még mindig titán vagyok? Ha a szívem dallama elnémul, túlélhetek-e a némaságban?
And then my Southern waitress toddler asks me a question. I'm on my way out the door, I'm late, and she says, "Momma, wanna play?"
És akkor a déli pincérnő kisgyermekem feltesz nekem egy kérdést. Épp megyek ki az ajtón, késésben, és ő megszólal: "Mami, akarsz játszani?"
And I'm just about to say no, when I realize two things. One, I'm supposed to say yes to everything, and two, my Southern waitress didn't call me "honey." She's not calling everyone "honey" anymore. When did that happen? I'm missing it, being a titan and mourning my hum, and here she is changing right before my eyes. And so she says, "Momma, wanna play?" And I say, "Yes." There's nothing special about it. We play, and we're joined by her sisters, and there's a lot of laughing, and I give a dramatic reading from the book Everybody Poops. Nothing out of the ordinary.
Már éppen nemet mondanék, amikor ráébredek két dologra. Egy, mindenre igent kéne mondanom, és kettő, a déli pincérnőm nem nevezett "édesemnek." Már nem hív mindenkit "édesemnek." Mikor történt ez? Kihagytam ezt, míg titán voltam és a zümmögést gyászoltam, és íme, ő itt változik a szemem előtt. És azt mondja: "Mami, akarsz játszani?" És én igent mondok. Nincs benne semmi különös. Játszunk, a nővérei csatlakoznak, és sokat nevetünk, és drámai felolvasást tartok a Mindenki kakil könyvből. Semmi szokatlan.
(Laughter)
(Nevetés)
And yet, it is extraordinary, because in my pain and my panic, in the homelessness of my humlessness, I have nothing to do but pay attention. I focus. I am still. The nation I'm building, the marathon I'm running, the troops, the canvas, the high note does not exist. All that exists are sticky fingers and gooey kisses and tiny voices and crayons and that song about letting go of whatever it is that Frozen girl needs to let go of.
És mégis, egészen rendkívüli, mert a fájdalom és pánik között, a zümmögés-mentes hajléktalanságomban semmit sem kell tennem, csak odafigyelnem. Fókuszálok. Nyugodt vagyok. A nemzet, amit építek, a maraton, amit futok, a katonák, a vászon, a magas hang, nem léteznek. Csak ragacsos ujjak, nyálas puszik, vékony hangok és zsírkréták vannak, és az a dal az elengedésről, akármit is kell a Frozen lánynak elengednie.
(Laughter)
(Nevetés)
It's all peace and simplicity. The air is so rare in this place for me that I can barely breathe. I can barely believe I'm breathing. Play is the opposite of work. And I am happy. Something in me loosens. A door in my brain swings open, and a rush of energy comes. And it's not instantaneous, but it happens, it does happen. I feel it. A hum creeps back. Not at full volume, barely there, it's quiet, and I have to stay very still to hear it, but it is there. Not the hum, but a hum.
Minden békés és egyszerű. A levegő olyan ritka itt a számomra, hogy alig kapok levegőt. Alig hiszem el, hogy lélegzem. A játék a munka ellentéte. És boldog vagyok. Valami meglazul bennem. Egy ajtó az agyamban kitárul, és jön egy energia-roham. Bár nem azonnali, de történik, érzem, hogy történik. Egy kis zümmögés visszakúszik. Nem teljes hangerővel, alig van jelen, halk, és nagyon nyugodtan kell fülelnem, de ott van. Nem a zümmögés, de egy zümmögés.
And now I feel like I know a very magical secret. Well, let's not get carried away. It's just love. That's all it is. No magic. No secret. It's just love. It's just something we forgot. The hum, the work hum, the hum of the titan, that's just a replacement. If I have to ask you who I am, if I have to tell you who I am, if I describe myself in terms of shows and hours of television and how globally badass my brain is, I have forgotten what the real hum is. The hum is not power and the hum is not work-specific. The hum is joy-specific. The real hum is love-specific. The hum is the electricity that comes from being excited by life. The real hum is confidence and peace. The real hum ignores the stare of history, and the balls in the air, and the expectation, and the pressure. The real hum is singular and original. The real hum is God's whisper in my ear, but maybe God was whispering the wrong words, because which one of the gods was telling me I was the titan?
Úgy érzem, hogy egy varázslatos titkot tudok. Jó, ne essünk túlzásokba. Ez csak szeretet. Ez minden. Semmi varázslat. Semmi titok. Csak szeretet. Épp csak valami, amit elfelejtettünk. A zümmögés, a munkáé és a titáné, az csak egy pótlék. Ha meg kell kérdeznem, ki vagyok, ha el kell mondanom, ki vagyok, ha műsorokkal és műsoridővel írom le magam, és azzal, milyen globálisan penge agyam van, akkor elfelejtettem, mi az igazi zümmögés. A zümmögés nem erő és nem munka-specifikus. A zümmögés öröm-specifikus. Az igazi zümmögés szeretet-specifikus. A zümmögés az áram, ami az életörömből ered. Az igazi zümmögés bizalom és nyugalom. Az igazi zümmögést nem érdekli a történelem tekintete, a labdák a levegőben, és az elvárások, a nyomás. Az igazi zümmögés páratlan és eredeti. Az igazi zümmögés Isten suttogása egyenesen a fülembe, és talán Isten nem megfelelő szavakat suttogott, mert melyik isten mondta, hogy én egy titán vagyok?
It's just love. We could all use a little more love, a lot more love. Any time my child asks me to play, I will say yes. I make it a firm rule for one reason, to give myself permission, to free me from all of my workaholic guilt. It's a law, so I don't have a choice, and I don't have a choice, not if I want to feel the hum.
Ez csak szeretet. Mind hasznát vennénk egy kicsit több szeretetnek, sokkal többnek. Ha a lányom játszani hív, mindig igent fogok mondani. Okkal teszem ezt szigorú szabállyá, hogy engedélyt adjak magamnak, hogy felszabaduljak minden munkamániás bűntudatom alól. Ez egy törvény, így nincs választásom, és nincs választásom, ha érezni akarom a zümmögést.
I wish it were that easy, but I'm not good at playing. I don't like it. I'm not interested in doing it the way I'm interested in doing work. The truth is incredibly humbling and humiliating to face. I don't like playing. I work all the time because I like working. I like working more than I like being at home. Facing that fact is incredibly difficult to handle, because what kind of person likes working more than being at home?
Bárcsak ilyen egyszerű lenne, de nem vagyok jó a játékban. Nem szeretem. Nem érdekel úgy, ahogy a munkám érdekel. Megalázó és kínos szembe nézni az igazsággal. Nem szeretek játszani. Állandóan dolgozom, mert szeretek dolgozni. Jobban szeretek dolgozni, mint otthon lenni. Nagyon nehéz ezzel a ténnyel szembenézni, mert milyen ember szeret jobban dolgozni, mint otthon lenni?
Well, me. I mean, let's be honest, I call myself a titan. I've got issues.
Hát, én. Legyünk őszinték, titánnak nevezem magam. Valami nem stimmel velem.
(Laughter)
(Nevetés)
And one of those issues isn't that I am too relaxed.
És az egyik ilyen probléma nem az, hogy túl kipihent lennék.
(Laughter)
(Nevetés)
We run around the yard, up and back and up and back. We have 30-second dance parties. We sing show tunes. We play with balls. I blow bubbles and they pop them. And I feel stiff and delirious and confused most of the time. I itch for my cell phone always. But it is OK. My tiny humans show me how to live and the hum of the universe fills me up. I play and I play until I begin to wonder why we ever stop playing in the first place.
A kertben futkosunk, fel és alá, fel és alá. Fél perces táncpartikat tartunk. Főcímdalokat éneklünk. Labdákkal játszunk. Buborékot fújok és ők kipukkasztják. És merev vagyok, eszelős és legtöbbször zavarodott. A mobilom után vágyom állandóan. De rendben van. A kis emberkéim megmutatják, hogyan éljek, és eltölt az univerzum zümmögése. Játszom és játszom, míg azon kezdek gondolkozni, miért is hagyjuk egyáltalán abba?
You can do it too, say yes every time your child asks you to play. Are you thinking that maybe I'm an idiot in diamond shoes? You're right, but you can still do this. You have time. You know why? Because you're not Rihanna and you're not a Muppet. Your child does not think you're that interesting.
Te is képes vagy rá, mindig igent mondani, ha a gyereked játszani hív. Azt gondolod, hogy valami gyémánt cipellős idióta vagyok? Igaz, de ettől még meg lehet csinálni. Van rá időd. Tudod miért? Mert nem vagy Rihanna, sem egy Muppet, a gyereked nem tart téged annyira érdekesnek.
(Laughter)
(Nevetés)
You only need 15 minutes. My two- and four-year-old only ever want to play with me for about 15 minutes or so before they think to themselves they want to do something else. It's an amazing 15 minutes, but it's 15 minutes. If I'm not a ladybug or a piece of candy, I'm invisible after 15 minutes.
Csak 15 percre van szükséged. A két- és négyévesem mindig csak kb. 15 percig akarnak velem játszani, mielőtt úgy döntenek, hogy valami mást akarnak csinálni. Csodálatos 15 perc, de 15 perc. Ha nem vagyok katicabogár vagy cukorka, akkor 15 perc után láthatatlan vagyok.
(Laughter)
(Nevetés)
And my 13-year-old, if I can get a 13-year-old to talk to me for 15 minutes I'm Parent of the Year.
És ha a 13 éves lányomat ráveszem, hogy 15 percig beszéljen hozzám, én vagyok az Év Szülője.
(Laughter)
(Nevetés)
15 minutes is all you need. I can totally pull off 15 minutes of uninterrupted time on my worst day. Uninterrupted is the key. No cell phone, no laundry, no anything. You have a busy life. You have to get dinner on the table. You have to force them to bathe. But you can do 15 minutes. My kids are my happy place, they're my world, but it doesn't have to be your kids, the fuel that feeds your hum, the place where life feels more good than not good. It's not about playing with your kids, it's about joy. It's about playing in general. Give yourself the 15 minutes. Find what makes you feel good. Just figure it out and play in that arena.
Csak 15 percre van szükséged. A legrosszabb napomon is simán találok 15 zavartalan percet. A kulcs a zavartalan. Nincs mobil, nincs mosás, semmi. Elfoglalt vagy. Vacsorát kell az asztalra tenned. Rá kell venned őket, hogy fürödjenek. De 15 perc belefér. A gyerekeim az én menedékem, ők a világom, de nem kell, hogy gyerekeid legyenek, a zümmögést tápláló üzemanyag, a hely, ahol az életet inkább érzed jónak. Nem a gyerekekkel való játékról van szó, hanem az örömről. A játékról úgy általában. Add meg magadnak azt a 15 percet. Találd meg, amitől jól érzed magad. Csak találd meg, és ott játssz.
I'm not perfect at it. In fact, I fail as often as I succeed, seeing friends, reading books, staring into space. "Wanna play?" starts to become shorthand for indulging myself in ways I'd given up on right around the time I got my first TV show, right around the time I became a titan-in-training, right around the time I started competing with myself for ways unknown. 15 minutes? What could be wrong with giving myself my full attention for 15 minutes? Turns out, nothing. The very act of not working has made it possible for the hum to return, as if the hum's engine could only refuel while I was away. Work doesn't work without play.
Nem vagyok tökéletes. Sőt, hibázok épp ahányszor sikerrel járok, ha barátokkal találkozom, olvasok, a semmibe bámulok. "Akarsz játszani?", ez lett a rövidítése annak, hogy kényeztessem magam, amit feladtam, nagyjából amikor megkaptam az első TV műsorom, amikor egy képzésben lévő titánná váltam, épp, amikor elkezdtem magammal versengeni, addig ismeretlen módokon. 15 perc? Mi baj lehet azzal, ha 15 percig minden figyelmem magamnak szentelem? Kiderült, hogy semmi. Az, hogy nem dolgoztam, lehetővé tette, hogy a zümmögés visszatérjen, mintha a motorja csak akkor tudna újratölteni, ha nem vagyok jelen. A munka nem működik játék nélkül.
It takes a little time, but after a few months, one day the floodgates open and there's a rush, and I find myself standing in my office filled with an unfamiliar melody, full on groove inside me, and around me, and it sends me spinning with ideas, and the humming road is open, and I can drive it and drive it, and I love working again. But now, I like that hum, but I don't love that hum. I don't need that hum. I am not that hum. That hum is not me, not anymore. I am bubbles and sticky fingers and dinners with friends. I am that hum. Life's hum. Love's hum. Work's hum is still a piece of me, it is just no longer all of me, and I am so grateful. And I don't give a crap about being a titan, because I have never once seen a titan play Red Rover, Red Rover.
Kellett egy kis idő, de pár hónap után, egy nap a zsilipek kinyílnak és ott van a roham, az irodámban találom magam, egy ismeretlen dallammal eltelve, teljes mámorral bennem és körülöttem, és beleszédülök az ötletekbe, és a zümmögő út megnyílik, és csak vezetek rajta és vezetek, és újra imádok dolgozni. De most már szeretem a zümmögést, de nem imádom. Nincs rá szükségem. Nem én vagyok a zümmögés és az nem én; már nem. Én buborék vagyok, ragacsos ujjak és vacsora a barátokkal. Az a fajta zümmögés vagyok. Az élet zümmögése. A szeretet zümmögése. A munka zümmögése még bennem van, de már nem csak ez tesz ki, és nagyon hálás vagyok. És már egyáltalán nem érdekel, hogy titán vagyok-e, mert még sosem láttam egy titánt Szakíts ha tudsz-t játszani.
I said yes to less work and more play, and somehow I still run my world. My brain is still global. My campfires still burn. The more I play, the happier I am, and the happier my kids are. The more I play, the more I feel like a good mother. The more I play, the freer my mind becomes. The more I play, the better I work. The more I play, the more I feel the hum, the nation I'm building, the marathon I'm running, the troops, the canvas, the high note, the hum, the hum, the other hum, the real hum, life's hum. The more I feel that hum, the more this strange, quivering, uncocooned, awkward, brand new, alive non-titan feels like me. The more I feel that hum, the more I know who I am. I'm a writer, I make stuff up, I imagine. That part of the job, that's living the dream. That's the dream of the job. Because a dream job should be a little bit dreamy.
Igent mondtam a kevesebb munkára és több játékra, és az életem egyben van. Az elmém még mindig globális. A tábortüzeim még mindig égnek. Minél többet játszom, annál boldogabb vagyok én is, és a gyerekeim is. Minél többet játszom, annál jobb anyának érzem magam. Minél többet játszom, annál szabadabb az elmém. Minél többet játszom, annál jobban dolgozom. Minél többet játszom, annál érezhetőbb a zümmögés, a nemzet, amit építek, a maraton, amit futok, a katonák, a vászon, a magas hang, a zümmögés, a zümmögés, a másik zümmögés, az igazi, az élet zümmögése. Minél többet érzem a zümmögést, annál inkább magamnak érzem ezt a furcsa, remegő, felszabaduló, kínos, vadonatúj, élő nem-titánt. Minél többet érzem a zümmögést, annál inkább tudom, ki vagyok. Író vagyok, kitalálok dolgokat, elképzelek. A munkának az a része, amikor az álmot élem. Az a munka álma. Mert egy álom munka egy kicsit álmodozó kell, hogy legyen.
I said yes to less work and more play. Titans need not apply.
Igent mondtam a kevesebb munkára és a több játékra. Titánok kíméljenek.
Wanna play?
Akarsz játszani?
Thank you.
Köszönöm!
(Applause)
(Taps)