So, this is my grandfather, Salman Schocken, who was born into a poor and uneducated family with six children to feed, and when he was 14 years old, he was forced to drop out of school in order to help put bread on the table. He never went back to school. Instead, he went on to build a glittering empire of department stores. Salman was the consummate perfectionist, and every one of his stores was a jewel of Bauhaus architecture. He was also the ultimate self-learner, and like everything else, he did it in grand style. He surrounded himself with an entourage of young, unknown scholars like Martin Buber and Shai Agnon and Franz Kafka, and he paid each one of them a monthly salary so that they could write in peace.
Ez itt a nagyapám, Salman Schocken, aki szegény és tanulatlan családba született hat éhesszájú gyerekkel. Így aztán 14 éves korában kénytelen volt otthagyni az iskolát, hogy segítsen kenyért keríteni az asztalra. Soha nem tért vissza többé az iskolába. Ehelyett felépített egy ragyogó birodalmat áruházakból. Salman maga volt a maximalizmus, így mindegyik áruháza egy-egy gyöngyszeme lett a Bauhaus építészetnek. Továbbá csúcs volt az önképzésben is, és mint minden mást, nagystílűen intézte ezt is. Körülvette magát egy csapat fiatal, ismeretlen tehetséggel, mint Martin Buber, Shai Agnon és Franz Kafka, és mindegyiknek havi fizetést adott, hogy nyugodtan írhassanak.
And yet, in the late '30s, Salman saw what's coming. He fled Germany, together with his family, leaving everything else behind. His department stores confiscated, he spent the rest of his life in a relentless pursuit of art and culture. This high school dropout died at the age of 82, a formidable intellectual, cofounder and first CEO of the Hebrew University of Jerusalem, and founder of Schocken Books, an acclaimed imprint that was later acquired by Random House. Such is the power of self-study.
Az 1930-as évek végén Salman tudta, mi következik. Családostól elmenekült Németországból, hátrahagyva minden vagyonát. Miután áruházait lefoglalták, élete hátralévő részét a művészet és a kultúra töltötte ki. Ez az alig iskolázott ember, aki 82 évet élt meg, igazi entellektüel volt, az igazgatótanács társalapítója és első vezetője a Jeruzsálemi Héber Egyetemen, és alapítója a Schocken Booksnak, egy ismert kiadónak, melyet később megvásárolt a Random House. Ennyit jelent az önképzés.
And these are my parents. They too did not enjoy the privilege of college education. They were too busy building a family and a country. And yet, just like Salman, they were lifelong, tenacious self-learners, and our home was stacked with thousands of books, records and artwork. I remember quite vividly my father telling me that when everyone in the neighborhood will have a TV set, then we'll buy a normal F.M. radio. (Laughter)
És ezek itt a szüleim. Ők sem részesülhettek a felsőoktatás kiváltságában. Túlságosan lefoglalta őket a család és az ország építése. És ahogy Salman, úgy ők is életük végéig szorgos önképzők voltak: a házunk tele volt könyvek, lemezek és műtárgyak ezreivel. Élénken emlékszem, hogy apám azt mondja: 'Ha minden szomszédunknak lesz már TV-je, akkor mi is veszünk majd egy FM rádiót.' (Nevetés)
And that's me, I was going to say holding my first abacus, but actually holding what my father would consider an ample substitute to an iPad. (Laughter) So one thing that I took from home is this notion that educators don't necessarily have to teach. Instead, they can provide an environment and resources that tease out your natural ability to learn on your own. Self-study, self-exploration, self-empowerment: these are the virtues of a great education.
Ez pedig itt én vagyok -- azt akartam mondani, hogy az első abakuszommal, de valójában azzal az eszközzel, amely az apám felfogása szerint tökéletesen helyettesítené az iPadet. (Nevetés) Tehát az egyik idea, amit hazulról hoztam az, hogy egy edukátornak nem kell okvetlenül tanítania. Ehelyett biztosíthat olyan környezetet és erőforrásokat is, amelyek előcsalogatják azt a természetes képességünket, hogy magunktól tanuljunk. Önképzés, felfedeztető tanulás és önfejlesztés: ezek a kiváló képzés legfőbb ismérvei.
So I'd like to share with you a story about a self-study, self-empowering computer science course that I built, together with my brilliant colleague Noam Nisan. As you can see from the pictures, both Noam and I had an early fascination with first principles, and over the years, as our knowledge of science and technology became more sophisticated, this early awe with the basics has only intensified. So it's not surprising that, about 12 years ago, when Noam and I were already computer science professors, we were equally frustrated by the same phenomenon. As computers became increasingly more complex, our students were losing the forest for the trees, and indeed, it is impossible to connect with the soul of the machine if you interact with a black box P.C. or a Mac which is shrouded by numerous layers of closed, proprietary software. So Noam and I had this insight that if we want our students to understand how computers work, and understand it in the marrow of their bones, then perhaps the best way to go about it is to have them build a complete, working, general-purpose, useful computer, hardware and software, from the ground up, from first principles.
Megosztanék hát önökkel egy történetet az önképzéssel kapcsolatban egy olyan önfejlesztést erősítő számítógép-tudományi kurzusról, melyet kiváló kollégámmal, Noam Nisannal együtt hoztunk létre. Amint a képekből látszik, Noamot, akárcsak engem, már zsenge korban lenyűgöztek az alapok, és ahogy múltak az évek, és ismereteink a tudomány és technológia területén tovább finomodtak, az alapok iránti tiszteletünk csak fokozódott. Nem meglepő tehát, hogy 12 éve, amikor Noam és én már a számítógép-tudomány professzorai voltunk, ugyanaz a dolog frusztrált mindkettőnket. Ahogy a számítógépek egyre bonyolultabbak lettek, a diákjaink hovatovább nem látták a fáktól az erdőt, ami érthető, hiszen lehetetlen hozzáférni a gép lelkéhez, ha a kölcsönhatásod tárgya egy feketedoboz-PC vagy -Mac, melyet zárt és szabadalmazott szoftverek számos rétege rejt el előled. Így jött az a felismerésünk, hogy ha azt akarjuk, hogy a diákjaink megértsék a számítógép működését, úgy, hogy ez a megértés a lényükké váljon, akkor annak az a legjobb módja, ha építtetünk velük egy komplett, működő, általános célú, használható számítógépet hardverrel és szoftverrel együtt, kezdve a nulláról, ill. az alapoktól.
Now, we had to start somewhere, and so Noam and I decided to base our cathedral, so to speak, on the simplest possible building block, which is something called NAND. It is nothing more than a trivial logic gate with four input-output states. So we now start this journey by telling our students that God gave us NAND — (Laughter) — and told us to build a computer, and when we asked how, God said, "One step at a time." And then, following this advice, we start with this lowly, humble NAND gate, and we walk our students through an elaborate sequence of projects in which they gradually build a chip set, a hardware platform, an assembler, a virtual machine, a basic operating system and a compiler for a simple, Java-like language that we call "JACK." The students celebrate the end of this tour de force by using JACK to write all sorts of cool games like Pong, Snake and Tetris. You can imagine the tremendous joy of playing with a Tetris game that you wrote in JACK and then compiled into machine language in a compiler that you wrote also, and then seeing the result running on a machine that you built starting with nothing more than a few thousand NAND gates. It's a tremendous personal triumph of going from first principles all the way to a fantastically complex and useful system.
Valahol azért el kellett kezdenünk, elhatároztuk hát, hogy a katedrálisunk alapja a létező legegyszerűbb építőelem lesz, valami, amit NAND-nak hívnak. Ez egy szimpla logikai kapu, négy bemeneti-kimeneti állapottal. Azzal vágtunk bele, hogy megmondtuk a diákoknak: az Úr adott nekünk NAND-ot, (Nevetés) és meghagyta, hogy építsünk számítógépet, és amikor megkérdeztük, hogyan, az Úr azt felelé: "Fokról-fokra". Így hát, a tanácsot követve, elkezdtük ezzel a szerény kis NAND kapuval. Elindultunk hát a diákjainkkal egy sor előre megtervezett projekten át, miközben fokozatosan elkészítettek egy csipkészletet, egy hardver platformot, egy asszemblert, egy virtuális gépet, egy alap operációs rendszert és egy fordítóprogramot egy szimpla, Java-szerű nyelvhez, melyet 'JACK'-nek hívunk. A végén, a diákok azzal ünnepelték meg ezt a nem mindennapi teljesítményt, hogy JACK segítségével olyan remek játékokat írtak, mint a Pong, a Snake és a Tetris. El tudják képzelni, mekkora öröm olyan Tetrist játszani, melyet az ember maga írt meg JACK-ben, aztán gépi nyelvre fordította egy olyan fordítóprogrammal, melyet szintén maga írt, és az eredményt egy olyan gépen látja, melyet maga épített kizárólag néhány ezer NAND kapu felhasználásával? Hihetetlen egyéni diadalmenet ez, mely az alapoktól indul, és egy fantasztikusan összetett és hasznos rendszernél ér véget.
Noam and I worked five years to facilitate this ascent and to create the tools and infrastructure that will enable students to build it in one semester. And this is the great team that helped us make it happen. The trick was to decompose the computer's construction into numerous stand-alone modules, each of which could be individually specified, built and unit-tested in isolation from the rest of the project. And from day one, Noam and I decided to put all these building blocks freely available in open source on the Web. So chip specifications, APIs, project descriptions, software tools, hardware simulators, CPU emulators, stacks of hundreds of slides, lectures -- we laid out everything on the Web and invited the world to come over, take whatever they need, and do whatever they want with it.
Noam és én öt éven át dolgoztunk azon, hogy megteremtsük az eszközöket és az infrastruktúrát, amely segítségével a diákok egy szemeszter alatt elvégzik mindezt. És itt az a nagyszerű csapat, mely segített, hogy a dolog valóra váljon. Az volt a trükk, hogy a gép felépítését felbontottuk számos önálló modulra: mindegyiket külön lehetett specifikálni, megépíteni, tesztelni, elválasztva a projekt többi részétől. Noammal az első nap elhatároztuk, hogy az összes építőmodult nyílt forrásként tesszük elérhetővé a neten. Így a csipspecifikációkat, az API-kat, a projektleírásokat, a szoftvereszközöket, a hardverszimulációkat, a CPU-emulátorokat, prezentációkat, előadásokat, egyszóval mindent feltettünk a netre, és arra biztattuk az egész világot, hogy jöjjenek, és vigyenek, amire szükségük van, és csináljanak vele, amit akarnak.
And then something fascinating happened. The world came. And in short order, thousands of people were building our machine. And NAND2Tetris became one of the first massive, open, online courses, although seven years ago we had no idea that what we were doing is called MOOCs. We just observed how self-organized courses were kind of spontaneously spawning out of our materials. For example, Pramode C.E., an engineer from Kerala, India, has organized groups of self-learners who build our computer under his good guidance. And Parag Shah, another engineer, from Mumbai, has unbundled our projects into smaller, more manageable bites that he now serves in his pioneering do-it-yourself computer science program.
És akkor valami lenyűgöző dolog történt. A világ hallgatott a hívásra. És hamarosan emberek ezrei kezdték el építeni a gépünket. És a NAND2Tetris egyike lett az első tömeges, nyílt, onlájn kurzusoknak, pedig hét éve még fogalmunk sem volt arról, hogy amit csinálunk, azt MOOC-nak hívják. [massive open online course] És csak figyeltük, ahogy az önszerveződő kurzusok maguktól szaporodni kezdtek az anyagainkon. Például egy Pramode nevű mérnök az indiai Kerala államban szervezett egy önképzőkből álló csoportot, akik a felügyelete alatt megépítették a gépünket. És Parag Shah, egy másik mérnök, Mumbaiból, szétszedegette a projektjeinket kisebb, könnyebben kezelhető részekre, amelyek most részei az úttörő jellegű csináld magad számítógép-tudományi programjának.
The people who are attracted to these courses typically have a hacker mentality. They want to figure out how things work, and they want to do it in groups, like this hackers club in Washington, D.C., that uses our materials to offer community courses. And because these materials are widely available and open-source, different people take them to very different and unpredictable directions. For example, Yu Fangmin, from Guangzhou, has used FPGA technology to build our computer and show others how to do the same using a video clip, and Ben Craddock developed a very nice computer game that unfolds inside our CPU architecture, which is quite a complex 3D maze that Ben developed using the Minecraft 3D simulator engine. The Minecraft community went bananas over this project, and Ben became an instant media celebrity.
Jellemzően olyanokat vonzanak az ilyen kurzusok, akiket a hacker mentalitás jellemez. Rá akarnak jönni, hogyan működnek a dolgok, és mindezt csoportosan szeretnék, mint az a hacker klub Washingtonban, amelyik az anyagaink segítségével közösségi kurzusokat tart. És mivel ezek az anyagok széles körben elérhetők és nyílt forrásúak, különböző emberek előre nem is sejtett irányokba viszik. Például Yu Fangmin, Kantonból, az FPGA technológia segítségével építette meg a számítógépünket, és másoknak is megmutatta, hogy kell, egy videóklipen. Ben Craddock pedig kifejlesztett egy jó kis számítógépes játékot, mely a mikroarchitektúrában foglal helyet; egészen komplex 3D labirintus az, amit Ben kifejlesztett a Minecraft 3D-s szimulátormeghajtójával. A Minecraft közösség megőrült a projektért, Ben pedig egyik napról a másikra médiasztár lett.
And indeed, for quite a few people, taking this NAND2Tetris pilgrimage, if you will, has turned into a life-changing experience. For example, take Dan Rounds, who is a music and math major from East Lansing, Michigan. A few weeks ago, Dan posted a victorious post on our website, and I'd like to read it to you. So here's what Dan said.
Mert nem kevesen vannak azok, akik számára a NAND2Tetris zarándoklat életformáló élménynek bizonyult. Itt van például Dan Rounds, egy zene- és matematikaszakos hallgató a michigani East Lansingből. Néhány hete Dan kitett egy lelkes üzenetet a webhelyünkre, amit szeretnék felolvasni önöknek. Dan tehát ezt írja:
"I did the coursework because understanding computers is important to me, just like literacy and numeracy, and I made it through. I never worked harder on anything, never been challenged to this degree. But given what I now feel capable of doing, I would certainly do it again. To anyone considering NAND2Tetris, it's a tough journey, but you'll be profoundly changed."
'Azért jelentkeztem a kurzusra, mert a számítógép megértése ugyanolyan fontos számomra, mint az írás, olvasás és számolás, és átküzdöttem magam. Soha ilyen keményen még nem dolgoztam, soha ekkora kihívás nem volt még előttem. De az érzés miatt, hogy mi mindenre vagyok képes, újra megtenném. Ha azt fontolgatod, hogy belevágsz a NAND2Tetrisbe, ne feledd: kemény utad lesz, de a végére mélyen megváltozol.'
So Dan demonstrates the many self-learners who take this course off the Web, on their own traction, on their own initiative, and it's quite amazing because these people cannot care less about grades. They are doing it because of one motivation only. They have a tremendous passion to learn.
Dan egy a sok önképző közül, aki felveszi ezt a kurzust a neten, a maga kedvéért, a maga jószántából, ami azért is érdekes, mert ezek az emberek fütyülnek az osztályzatokra. Egyetlen motiváció hajtja őket: szenvedélyesen szeretnek tanulni.
And with that in mind, I'd like to say a few words about traditional college grading. I'm sick of it. We are obsessed with grades because we are obsessed with data, and yet grading takes away all the fun from failing, and a huge part of education is about failing. Courage, according to Churchill, is the ability to go from one defeat to another without losing enthusiasm. (Laughter) And [Joyce] said that mistakes are the portals of discovery. And yet we don't tolerate mistakes, and we worship grades. So we collect your B pluses and your A minuses and we aggregate them into a number like 3.4, which is stamped on your forehead and sums up who you are. Well, in my opinion, we went too far with this nonsense, and grading became degrading.
Ez jó apropó arra, hogy ejtsek egy pár szót a hagyományos egyetemi értékelésről. Rosszul leszek tőle! Megszállottjai vagyunk az osztályozásnak, értékelésnek, mert élünk-halunk az adatokért, pedig az értékelés elveszi a tévedés örömét, márpedig a tanulás nagyrészt a tévedésről szól. A kurázsi az, mondja Churchill, amikor vereségről vereségre haladunk töretlen lelkesedéssel. (Nevetés) Joyce szerint a tévedések a felfedezéshez vezető kapuk. És mi ennek ellenére sem tűrjük a tévedést, ellenben imádjuk az értékelést. Összegyűjtjük tehát a négyes-föléiket és az ötös-aláikat, és összegyúrjuk őket egyetlen számmá, mint 4,4, amit odaragasztunk a homlokukra, és ez megmondja, kik maguk. Nos, az a véleményem, hogy túl messzire mentünk már ezzel a nonszensszel, és az értékelésből leértékelés lett.
So with that, I'd like to say a few words about upgrading, and share with you a glimpse from my current project, which is different from the previous one, but it shares exactly the same characteristics of self-learning, learning by doing, self-exploration and community-building, and this project deals with K-12 math education, beginning with early age math, and we do it on tablets because we believe that math, like anything else, should be taught hands on.
Akkor most áttérnék a jelen értékelésére, ill. ismertetésére, azaz vessünk egy pillantást a folyó projektemre, mely különbözik ugyan az előzőtől, de megegyezik azzal a fő jellemzőkben, úgymint: önképzés, csinálva tanulás, felfedeztető tanulás és közösségformálás. Ez a projekt a K-12 matekoktatásról szól [K-12: ovitól az érettségiig], kezdve a számtan elemeivel, amit tabletek segítségével csinálunk, mert hiszünk abban, hogy a matekot, mint minden egyebet, aktív részvétel útján kell tanítani.
So here's what we do. Basically, we developed numerous mobile apps, every one of them explaining a particular concept in math. So for example, let's take area. When you deal with a concept like area -- well, we also provide a set of tools that the child is invited to experiment with in order to learn. So if area is what interests us, then one thing which is natural to do is to tile the area of this particular shape and simply count how many tiles it takes to cover it completely. And this little exercise here gives you a first good insight of the notion of area.
A dolog így zajlik. Lényegében kifejlesztettünk egy csomó mobil alkalmazást, melyek mindegyike elmagyaráz valamilyen matematikai fogalmat. Vegyük például a területet. Olyan fogalmak esetében, mint a terület -- na igen, van egy eszközkészlet is, hogy a gyermek, biztatásra, kísérletezgethessen, hogy ezáltal tanuljon. Tehát ha a terület érdekel bennünket, akkor az egyik kézenfekvő dolog az, hogy becsempézzünk egy ehhez hasonló idomot, majd megszámoljuk, hány csempével lehet teljesen befedni a területét. Ez az aprócska gyakorlat ad egy jó első képet arról, hogy mit is jelent a terület fogalma.
Moving along, what about the area of this figure? Well, if you try to tile it, it doesn't work too well, does it. So instead, you can experiment with these different tools here by some process of guided trial and error, and at some point you will discover that one thing that you can do among several legitimate transformations is the following one. You can cut the figure, you can rearrange the parts, you can glue them and then proceed to tile just like we did before. (Applause) Now this particular transformation did not change the area of the original figure, so a six-year-old who plays with this has just discovered a clever algorithm to compute the area of any given parallelogram.
Lépjünk tovább. Mit szólnánk ehhez az idomhoz? Nos, ha megpróbáljuk becsempézni, nem sikerül valami szépen. Így hát elkezdünk kísérletezgetni ezekkel az eszközökkel itt, egyfajta irányított próbálgatásos módszerrel, mígnem rájövünk, hogy van egy megengedett transzformáció a sok között, éspedig a következő. Vágjuk el az idomot, rendezzük át a darabjait, ragasszuk össze, majd végezzük el a csempézést, ahogy korábban. (Taps) Nos, ez a fajta transzformáció nem változtatta meg az eredeti idom területét, így hát a hatéves, aki ezt végigjátszotta, épp most fedezett fel egy ügyes algoritmust arra, hogy kell kiszámítani egy paralelogramma területét.
We don't replace teachers, by the way. We believe that teachers should be empowered, not replaced.
Mellesleg nem a tanár helyettesítését célozza a dolog. Hiszünk abban, hogy a tanárt megerősíteni kell, nem helyettesíteni.
Moving along, what about the area of a triangle? So after some guided trial and error, the child will discover, with or without help, that he or she can duplicate the original figure and then take the result, transpose it, glue it to the original and then proceed [with] what we did before: cut, rearrange, paste — oops— paste and glue, and tile. Now this transformation has doubled the area of the original figure, and therefore we have just learned that the area of the triangle equals the area of this rectangle divided by two. But we discovered it by self-exploration.
Haladjunk tovább. Mi van a háromszög területével? Nos, további irányított próbálgatás után, a gyermek felfedezi -- segítséggel vagy anélkül --, hogy másolatot kell készíteni az eredeti idomról, majd a másolatot elforgatva hozzáragasztani az eredetihez, aztán mehet minden a korábbiak szerint: kettévágás, átrendezés, ragasztás -- hoppá -- bekenés és összeragasztás, és csempézés. Nos, ez a transzformáció megduplázta a területét az eredeti idomnak, amiből máris megtanultuk, hogy a háromszög területe egyenlő a téglalap területe osztva kettővel. És ezt ő maga fedezte fel, kísérletezgetve.
So, in addition to learning some useful geometry, the child has been exposed to some pretty sophisticated science strategies, like reduction, which is the art of transforming a complex problem into a simple one, or generalization, which is at the heart of any scientific discipline, or the fact that some properties are invariant under some transformations. And all this is something that a very young child can pick up using such mobile apps. So presently, we are doing the following: First of all, we are decomposing the K-12 math curriculum into numerous such apps. And because we cannot do it on our own, we've developed a very fancy authoring tool that any author, any parent or actually anyone who has an interest in math education, can use this authoring tool to develop similar apps on tablets without programming. And finally, we are putting together an adaptive ecosystem that will match different learners with different apps according to their evolving learning style.
Tehát amellett, hogy tanult valami hasznosat geometriából, a gyermek kapott egy kis ízelítőt olyan kifinomult tudományos módszerekből is, mint a redukció, mely arról szól, hogyan vezessünk vissza egy összetett problémát egy egyszerűre; vagy az általánosítás, mely lényege minden tudományterületnek; és szembesült azzal, hogy bizonyos tulajdonságok invariánsak bizonyos transzformációkkal szemben. És mindezt egy aprócska gyermek képes kiszűrni ilyen mobil alkalmazások segítségével. Jelenleg tehát a következőt csináljuk: Először is felbontjuk a K-12 matektananyagot számos ilyen alkalmazásra. És mivel egyedül nem boldogulunk, kifejlesztettünk egy takaros szerzői rendszert, melyet bármely szerző, szülő vagy bárki, akit érdekel a matekoktatás fel tud használni arra, hogy ilyen alkalmazásokat hozzon létre tabletekhez anélkül, hogy programoznia kellene. Végül összeállítottunk egy adaptív ökoszisztémát, mely a különböző tanulókhoz különböző alkalmazásokat rendel a kialakuló tanulási stílusuknak megfelelően.
The driving force behind this project is my colleague Shmulik London, and, you see, just like Salman did about 90 years ago, the trick is to surround yourself with brilliant people, because at the end, it's all about people. And a few years ago, I was walking in Tel Aviv and I saw this graffiti on a wall, and I found it so compelling that by now I preach it to my students, and I'd like to try to preach it to you. Now, I don't know how many people here are familiar with the term "mensch." It basically means to be human and to do the right thing. And with that, what this graffiti says is, "High-tech schmigh-tech. The most important thing is to be a mensch." (Laughter) Thank you. (Applause) (Applause)
A projekt motorja Shmulik London kollégám. Vagyis a trükköm ugyanaz, mint Salmané volt 90 éve: azaz gyűjts magad köré kiváló embereket mert végső soron minden az emberekről szól. Néhány éve Tel Avivban sétáltam, amikor megláttam egy graffitit a falon. Annyira megragadott, hogy igeként terjesztem a diákjaim között, és szeretném önök közt is hirdetni ezt az igét. Nos, nem tudom, hányan vannak itt, akik ismerik a 'mensch' kifejezést. Lényegében annyit jelent, hogy embernek lenni, és azt tenni, ami helyes. Ezt figyelembe véve a graffiti azt mondja, hogy 'High-tech ide, schmigh-tech oda: [a 'high school, schmigh school' szállóige mintájára] az a legfontosabb, hogy mensch legyen az ember.' Köszönöm. (Taps) (Taps)