I'm not sure that every person here is familiar with my pictures. I want to start to show just a few pictures to you, and after I'll speak.
Nem vagyok benne biztos, hogy minden jelenlévő ismeri a képeimet. Először szeretnék néhány képet megmutatni, aztán utána beszélek.
I must speak to you a little bit of my history, because we'll be speaking on this during my speech here. I was born in 1944 in Brazil, in the times that Brazil was not yet a market economy. I was born on a farm, a farm that was more than 50 percent rainforest [still]. A marvelous place. I lived with incredible birds, incredible animals, I swam in our small rivers with our caimans. It was about 35 families that lived on this farm, and everything that we produced on this farm, we consumed. Very few things went to the market. Once a year, the only thing that went to the market was the cattle that we produced, and we made trips of about 45 days to reach the slaughterhouse, bringing thousands of head of cattle, and about 20 days traveling back to reach our farm again.
Beszélnem kell egy kicsit a múltamról, mert az fogja képezni jelen beszédem alapját. 1944-ben születtem Brazíliában, abban az időszakban, amikor az országban még nem működött piacgazdaság. Egy farmon születtem, ahol a terület több mint 50%-át esőerdő tette ki. Egy csodálatos hely. Hihetetlen madarakkal, hihetetlen állatokkal éltem együtt, kis patakunkban kajmánokkal úszkáltam. Körülbelül 35 család élt ezen a farmon, és mindent amit termeltünk, mi magunk fogyasztottunk el. Nagyon kevés dolgot vittünk a piacra. Évente egyszer, az egyetlen dolog ami piacra került, a saját tenyésztésű marha volt. 45 napot kellett ahhoz utazni, hogy elérjük a vágóhidat a több ezer marhával, és 20 napig tartott, hogy visszatérjünk a farmra.
When I was 15 years old, it was necessary for me to leave this place and go to a town a little bit bigger -- much bigger -- where I did the second part of secondary school. There I learned different things. Brazil was starting to urbanize, industrialize, and I knew the politics. I became a little bit radical, I was a member of leftist parties, and I became an activist. I [went to] university to become an economist. I [did] a master's degree in economics.
Mikor 15 éves voltam, szükségessé vált, hogy elhagyjam a farmot és a kissé nagyobb -- sokkal nagyobb -- városba menjek, ahol megkezdtem középiskolai tanulmányaim második felét. Rengeteg különféle dolgot tanultam ott. Brazília elkezdett urbanizálódni, iparosodni, és a politikába is belemerültem. Egy kissé radikálissá váltam, tagja voltam baloldali pártoknak, és aktivista lettem. Az egyetemen közgazdásznak tanultam. Közgazdász diplomát szereztem.
And the most important thing in my life also happened in this time. I met an incredible girl who became my lifelong best friend, and my associate in everything that I have done till now, my wife, Lélia Wanick Salgado.
És életem legfontosabb eseménye is ezekben az időkben történt meg. Megismertem egy hihetetlen lányt, aki egy életre a legjobb barátom lett, és társam mindabban, amit ezidáig tettem: feleségem Lélia Wanick Salgado.
Brazil radicalized very strongly. We fought very hard against the dictatorship, in a moment it was necessary to us: Either go into clandestinity with weapons in hand, or leave Brazil. We were too young, and our organization thought it was better for us to go out, and we went to France, where I did a PhD in economics, Léila became an architect. I worked after for an investment bank. We made a lot of trips, financed development, economic projects in Africa with the World Bank.
Brazília nagyon erősen radikalizálódott. Keményen küzdöttünk a diktatúra ellen, egy olyan időszakban, mikor választanunk kellett: vagy illegalitásba vonulunk fegyverrel a kezünkben, vagy elhagyjuk Brazíliát. Túl fiatalok voltunk, és a szervezetünk úgy gondolta, jobb lesz, ha lelépünk. Így kerültünk Franciaországba, ahol doktori fokozatot szereztem közgazdaságtanból, Léila pedig építész lett. Ezután egy befektetési banknak dolgoztam. Rengeteget utaztunk fejlődésfinanszírozási ügyben, gazdasági projektek ügyén Afrikába a Világbankkal.
And one day photography made a total invasion in my life. I became a photographer, abandoned everything and became a photographer, and I started to do the photography that was important for me. Many people tell me that you are a photojournalist, that you are an anthropologist photographer, that you are an activist photographer. But I did much more than that. I put photography as my life. I lived totally inside photography doing long term projects, and I want to show you just a few pictures of -- again, you'll see inside the social projects, that I went to, I published many books on these photographs, but I'll just show you a few ones now.
Egy napon a fotográfia betört az életembe. Fotográfus lettem, és hátat fordítottam mindennek, csak hogy fotós lehessek, és azt csinálhassam, ami fontos nekem. Sokan mondják rám, hogy fotóriporter, "fotóantropológus" vagy "aktivista fotós" vagyok. De én többet tettem. Életemmé tettem a fotót. Teljes mértékben a fotográfiában éltem, hosszútávú projektekben vettem részt, és szeretnék ismét megmutatni pár képet. Betekintést nyerhetnek szociális projektjeimbe. Sok könyvet publikáltam ezekkel a fotókkal, de most csak egy párat mutatnék meg.
In the '90s, from 1994 to 2000, I photographed a story called Migrations. It became a book. It became a show.
A kilencvenes években, 1994-től 2000-ig, egy sorozatot készítettem "Vándorlások" címmel. Könyv és TV program készült belőle.
But during the time that I was photographing this, I lived through a very hard moment in my life, mostly in Rwanda. I saw in Rwanda total brutality. I saw deaths by thousands per day. I lost my faith in our species. I didn't believe that it was possible for us to live any longer, and I started to be attacked by my own Staphylococcus. I started to have infection everywhere. When I made love with my wife, I had no sperm that came out of me; I had blood. I went to see a friend's doctor in Paris, told him that I was completely sick. He made a long examination, and told me, "Sebastian, you are not sick, your prostate is perfect. What happened is, you saw so many deaths that you are dying. You must stop. Stop. You must stop because on the contrary, you will be dead."
De miközben a projekten dolgoztam, nagyon nehéz időt éltem meg életemben, leginkább Ruandában. Ruandában tanúja voltam a határtalan brutalitásnak. Ezreket láttam meghalni naponta. Elvesztettem az emberi fajba vetett hitem. Elképzelni se tudtam, hogy lehetséges számunkra a túlélés, és a testemet pedig megtámadta a staphylococcus baktérium. Fertőzések mindenütt. Mikor a feleségemmel szeretkeztem, sperma helyett vér ömlött belőlem. Elmentem egy barátom orvosához Párizsban, mondtam neki, hogy rettenetesen beteg vagyok. Hosszas kivizsgálások után ezt mondta: " Sebastian, nem vagy beteg, a prosztatád teljesen rendben van, mindössze annyi történt, hogy olyan sokszor találkoztál a halállal, hogy te magad is haldokolni kezdtél. Abba kell hagynod! Abba kell hagynod, különben meg fogsz halni."
And I made the decision to stop. I was really upset with photography, with everything in the world, and I made the decision to go back to where I was born. It was a big coincidence. It was the moment that my parents became very old. I have seven sisters. I'm one of the only men in my family, and they made together the decision to transfer this land to Léila and myself. When we received this land, this land was as dead as I was. When I was a kid, it was more than 50 percent rainforest. When we received the land, it was less than half a percent rainforest, as in all my region. To build development, Brazilian development, we destroyed a lot of our forest. As you did here in the United States, or you did in India, everywhere in this planet. To build our development, we come to a huge contradiction that we destroy around us everything. This farm that had thousands of head of cattle had just a few hundreds, and we didn't know how to deal with these. And Léila came up with an incredible idea, a crazy idea.
És meghoztam a döntést: megállok. Haragudtam a fotográfiára, mindenre, amit a világban láttam, és úgy döntöttem, hogy visszatérek oda, ahonnan érkeztem. Hatalmas véletlen volt. Akkoriban a szüleim már nagyon öregek voltak. Hét lánytestvérem volt. Egyetlen férfi örökös voltam a családban és úgy döntöttek, hogy én és Léila örökölhetjük a földet. Mikor megkaptuk, a föld éppen annyira volt halott, mint én magam. Gyerekkoromban, a terület több mint 50%-át esőerdő borította. Mikor miénk lett a föld, ez kevesebb mint fél százalékra csökkent, mint ahogy az egész régiónkban. Hogy fejlesztéseket eszközöljünk, brazil fejlesztéseket, rengeteg erdőt kiirtottunk. Pont úgy, ahogy Önök tették itt az Egyesült Államokban, vagy Indiában, vagy akárhol máshol a bolygón. Hogy fejlődjünk, óriási ellentmondásba ütköztünk: leromboltunk magunk körül mindent. Ezen a farmon több ezer marha élt, ami pár százra csökkent, és nem igazán tudtuk, mit kezdjünk ezzel az egésszel. Ám Léila egy hihetetlen, őrült ötlettel állt elő.
She said, why don't you put back the rainforest that was here before? You say that you were born in paradise. Let's build the paradise again.
"Miért nem növeszted vissza az esőerdőt, ami valaha itt volt?" -- kérdezte. "Azt mondtad a Paradicsomban születtél. Hozd vissza hát a Paradicsomot."
And I went to see a good friend that was engineering forests to prepare a project for us, and we started. We started to plant, and this first year we lost a lot of trees, second year less, and slowly, slowly this dead land started to be born again. We started to plant hundreds of thousands of trees, only local species, only native species, where we built an ecosystem identical to the one that was destroyed, and the life started to come back in an incredible way. It was necessary for us to transform our land into a national park. We transformed. We gave this land back to nature. It became a national park. We created an institution called Instituto Terra, and we built a big environmental project to raise money everywhere. Here in Los Angeles, in the Bay Area in San Francisco, it became tax deductible in the United States. We raised money in Spain, in Italy, a lot in Brazil. We worked with a lot of companies in Brazil that put money into this project, the government. And the life started to come, and I had a big wish to come back to photography, to photograph again. And this time, my wish was not to photograph anymore just one animal that I had photographed all my life: us. I wished to photograph the other animals, to photograph the landscapes, to photograph us, but us from the beginning, the time we lived in equilibrium with nature. And I went. I started in the beginning of 2004, and I finished at the end of 2011. We created an incredible amount of pictures, and the result -- Lélia did the design of all my books, the design of all my shows. She is the creator of the shows. And what we want with these pictures is to create a discussion about what we have that is pristine on the planet and what we must hold on this planet if we want to live, to have some equilibrium in our life. And I wanted to see us when we used, yes, our instruments in stone. We exist yet. I was last week at the Brazilian National Indian Foundation, and only in the Amazon we have about 110 groups of Indians that are not contacted yet. We must protect the forest in this sense. And with these pictures, I hope that we can create information, a system of information. We tried to do a new presentation of the planet, and I want to show you now just a few pictures of this project, please.
És elmentem egy nagyszerű barátomhoz, aki erdőmérnök volt, hogy előkészítsük a projektünket, és belevágtunk. Ültettünk... és az első évben rengeteg fát el is veszítettünk, ám a másodikban már kevesebbet, és szépen lassan ez a halott föld elkezdett újjászületni. Fák százait, ezreit ültettük. kizárólag helyi fajokat, kizárólag őshonos fajokat, felépítettünk egy ökoszisztémát, amely megegyezik azzal, amit leromboltunk, és az élet visszatért egy hihetetlen módon. Szükségessé vált, hogy földünket nemzeti parkká nyilvánítsuk. Megtettük. Visszaadtuk ezt a földet a természetnek. Nemzeti park lett. Létrehoztunk egy intézményt Instituto Terra névvel, és hatalmas környezeti projektet indítottunk, hogy pénzt szerezzünk. Itt Los Angelesben, a San Francisco-i öbölben, adókedvezményezett lett az Egyesült Államokban. Gyűjtöttünk pénzt Spanyolországban, Olaszországban, nagyon sokat Brazíliában. Rengeteg brazil céggel dolgoztunk együtt, akik pénzt invesztáltak a projektbe. A kormány szintén támogatott. Az élet visszatért és teljesülhetett egy kívánságom, visszatérhettem a fotográfiához, ismét fotózhattam. És ezúttal nem csak azt az egy állatfajt akartam fotózni, amit eddig: minket. Ettől kezdve a többi állatot is fotózni akartam, tájképeket, és embereket is, de a kezdetek embereit, azokból az időkből, amikor még a természettel összhangban éltünk. És elindultam. 2004-ben kezdtem, és 2011-ben fejeztem be. Hatalmas mennyiségű képet készítettünk, és az eredmény... Lélia tervezte az összes könyvem, és a kiállításaim. Ő a kiállítások létrehozója. És amit ezekkel a képekkel szerettünk volna: párbeszédet provokálni minden "érintetlen" dologról, ami a bolygón van, és amit a bolygón meg is kell őriznünk, ha életben szeretnénk maradni, egyensúlyt teremteni életünkben. És szeretném látni magunkat, amikor a kőeszközeinket használtuk. Még létezünk. Múlt héten a Brazíliai Nemzeti Indián Alapítványnál voltam, és megtudtam, hogy a csak az Amazonas vidékén kb. 110 indiántörzs van, mellyel még nem kerültünk kapcsolatba. Védenünk kell az erdőt. Ezekkel a képekkel remélem képesek vagyunk rá, hogy informáljunk, információs rendszereket hozzunk létre. Megpróbáltuk újféle módon bemutatni a bolygót, és ismét szeretnék pár képet bemutatni ebből a projektből.
Well, this — (Applause) — Thank you. Thank you very much.
Nos, ez -- (Taps) -- Köszönöm. Nagyon köszönöm.
This is what we must fight hard to hold like it is now. But there is another part that we must together rebuild, to build our societies, our modern family of societies, we are at a point where we cannot go back. But we create an incredible contradiction. To build all this, we destroy a lot. Our forest in Brazil, that antique forest that was the size of California, is destroyed today 93 percent. Here, on the West Coast, you've destroyed your forest. Around here, no? The redwood forests are gone. Gone very fast, disappeared. Coming the other day from Atlanta, here, two days ago, I was flying over deserts that we made, we provoked with our own hands. India has no more trees. Spain has no more trees.
Ezért kell keményen küzdenünk, hogy fenntartsuk ezt így, ahogy most van. De van egy másik rész, amit együtt újjá kell építenünk. Építenünk kell közösségeinket, közösségeink modern családját. Egy olyan ponton vagyunk, ahonnan nincs visszaút. De egy hihetetlen ellentmondást hoztunk létre. Hogy mindezt felépítsük, rengeteget rombolunk. Brazil erdőink, az az ősi rengeteg, amely egykoron akkora volt, mint Kalifornia, mára 93%-ban el lett pusztítva. Itt a nyugati parton lerombolják az erdőket. Itt a környéken, igazam van? A vörösfenyő erdőknek vége. Hamar eltűntek. Atlantából idefele jövet, két nappal ezelőtt, sivatagok felett repültem, melyeket mi hoztunk létre a saját kezünkkel. Indiában nincs több fa. Spanyolországban nincs több fa.
And we must rebuild these forests. That is the essence of our life, these forests. We need to breathe. The only factory capable to transform CO2 into oxygen, are the forests. The only machine capable to capture the carbon that we are producing, always, even if we reduce them, everything that we do, we produce CO2, are the trees. I put the question -- three or four weeks ago, we saw in the newspapers millions of fish that die in Norway. A lack of oxygen in the water. I put to myself the question, if for a moment, we will not lack oxygen for all animal species, ours included -- that would be very complicated for us.
Újra kell építenünk ezeket az erdőket. Ezek az erdők adják életünk eszenciáját. Lélegeznünk kell. Az egyetlen gyár, ami képes széndioxidot oxigénné alakítani, az erdő. Az egyetlen gép, ami képes megkötni a szént, -- amit folyamatosan termelünk, még ha csökkentjük is a kibocsátást, mindennel amit teszünk, széndioxidot termelünk -- az erdő. Felteszem a kérdést -- három vagy négy héttel ezelőtt, láthattuk az újságban, hogy halak milliói pusztultak el Norvégiában. Oxigénhiány a vízben. Arra gondolok, hogy ha egy pillanatra megszűnne az oxigén, minden állatfaj számára magunkat is beleértve, elég nehéz helyzetben lennénk.
For the water system, the trees are essential. I'll give you a small example that you'll understand very easily. You happy people that have a lot of hair on your head, if you take a shower, it takes you two or three hours to dry your hair if you don't use a dryer machine. Me, one minute, it's dry. The same with the trees. The trees are the hair of our planet. When you have rain in a place that has no trees, in just a few minutes, the water arrives in the stream, brings soil, destroying our water source, destroying the rivers, and no humidity to retain. When you have trees, the root system holds the water. All the branches of the trees, the leaves that come down create a humid area, and they take months and months under the water, go to the rivers, and maintain our source, maintain our rivers. This is the most important thing, when we imagine that we need water for every activity in life.
A vízrendszer számára a fák létfontosságúak. Mondok egy egyszerű példát, hogy könnyen megérthessék a dolgot. A boldog embereknek, akiknek rengeteg hajszál van a fejükön, ha lezuhanyoznak, két-három óráig tart, mire a hajuk megszárad, ha nem használnak hajszárítót. Az enyém... egy perc és száraz. Ugyanez a helyzet a fákkal. A fák a bolygó hajszálai. Ha egy fák nélküli helyen esik az eső, pár percen belül a víz eléri a folyamot, elsodorva a termőföldet, lerombolva a vízforrásainkat, pusztítva folyóinkat, és megtartott nedvesség se lesz. Ha vannak fák, azok gyökérrendszere megtartja a vizet. A fa ágai, a levelek, amelyek lehullanak, nedves területet képeznek, és hosszú hónapok szükségesek, hogy a víz elérje a folyókat, és így táplálja forrásainkat, folyóinkat. Ez a legfontosabb dolog, hogy elképzeljük mennyire nagy szükségünk van vízre mindennapi életünk során.
I want to show you now, to finish, just a few pictures that for me are very important in that direction. You remember that I told you, when I received the farm from my parents that was my paradise, that was the farm. Land completely destroyed, the erosion there, the land had dried. But you can see in this picture, we were starting to construct an educational center that became quite a large environmental center in Brazil. But you see a lot of small spots in this picture. In each point of those spots, we had planted a tree. There are thousands of trees. Now I'll show you the pictures made exactly in the same point two months ago.
Végezetül szeretnék bemutatni néhány képet, melyek számomra nagyon fontosak e tekintetben. Emlékeznek, mikor arról beszéltem, hogy mikor megkaptam a birtokot a szüleimtől, az volt az én paradicsomom, az volt "a farm". A föld totálisan lepusztult volt, erózió itt, szárazság ott. Ezen a képen láthatják, elkezdtünk építeni egy oktatási központot, ami végül egy elég nagy környezeti központ lett Brazíliában. Egy csomó apró pontot is láthatnak a képen. Minden egyes pontba ültettünk egy fát. Több ezer fát. Most megmutatok egy képet, ami pontosan ugyanabból a szögből készült két hónappal ezelőtt.
(Applause)
(Taps)
I told you in the beginning that it was necessary for us to plant about 2.5 million trees of about 200 different species in order to rebuild the ecosystem. And I'll show you the last picture. We are with two million trees in the ground now. We are doing the sequestration of about 100,000 tons of carbon with these trees.
Az elején mondtam, hogy komoly szükség volt rá, hogy elültessünk kb. 2,5 millió fát 200 különböző fajtából, annak érdekében, hogy újraépítsük az ökoszisztémát. És megmutatom az utolsó képet. 2 millió fánk van a birtokon most. Kb. 100.000 tonna széndioxidot kötünk meg ezekkel a fákkal.
My friends, it's very easy to do. We did it, no? By an accident that happened to me, we went back, we built an ecosystem. We here inside the room, I believe that we have the same concern, and the model that we created in Brazil, we can transplant it here. We can apply it everywhere around the world, no? And I believe that we can do it together.
Barátaim, ez egy elég könnyű dolog. Megtettünk, ugye? Egy baleset miatt ami velem történt, visszatértünk és felépítettünk egy ökoszisztémát. Mi, akik itt vagyunk, úgy hiszem, ugyanazon dolgok miatt aggódunk, és a modell, amit Brazíliában megalkottunk, átültethető. Alkalmazhatjuk mindenütt a világon. És hiszem, hogy együtt képesek vagyunk rá.
Thank you very much.
Nagyon köszönöm.
(Applause)
(Taps)