In half a century of trying to help prevent wars, there's one question that never leaves me: How do we deal with extreme violence without using force in return? When you're faced with brutality, whether it's a child facing a bully on a playground or domestic violence -- or, on the streets of Syria today, facing tanks and shrapnel, what's the most effective thing to do? Fight back? Give in? Use more force?
Miután majd fél évszázada próbálok segíteni a háborúk megelőzésében egy kérdés sosem hagy nyugtot: Hogyan kezeljük a szélsőséges erőszakot anélkül, hogy viszonterőszakot alkalmaznánk? Amikor szembesülünk a brutalitással, akár egy kisgyerekről van szó, akit a játszótéren támadnak meg, akár a családon belüli erőszakról -- vagy ami Szíria utcáin történik manapság, ahol tankokkal és kézigránátokkal találkozunk, mi lehet a leghatékonyabb, amit tehetünk? Felvenni a harcot? Beadni a derekunkat? Túlerőt alkalmazni?
This question: "How do I deal with a bully without becoming a thug in return?" has been with me ever since I was a child. I remember I was about 13, glued to a grainy black and white television in my parents' living room as Soviet tanks rolled into Budapest, and kids not much older than me were throwing themselves at the tanks and getting mown down. And I rushed upstairs and started packing my suitcase.
Ez a kérdés: "Hogyan tudok elbánni az erőszakkal anélkül, hogy magam is gonosztevővé válnék?" kering bennem gyerekkorom óta. Emlékszem, kb. 13 éves lehettem, odatapadva egy szemcsés fekete-fehér TV-hez a szüleim nappalijában, és bámultam, ahogy szovjet tankok lehengerlik Budapestet, és tőlem alig idősebb gyerekek álltak a tankok elé, magukat dobva oda áldozatul. Felfutottam az emeletre és elkezdtem telepakolni a bőröndömet.
And my mother came up and said, "What on Earth are you doing?"
Anyám feljött utánam, és azt kérdezte: "Mi a fenét csinálsz?"
And I said, "I'm going to Budapest."
Mire én: "Megyek Budapestre."
And she said, "What on Earth for?"
Ő azt kérdezte: "És azt meg minek?"
And I said, "Kids are getting killed there. There's something terrible happening."
Azt válaszoltam: "Ölik ott a gyerekeket! Valami szörnyűség történik ott!"
And she said, "Don't be so silly." And I started to cry. And she got it, she said, "Okay, I see it's serious. You're much too young to help. You need training. I'll help you. But just unpack your suitcase."
Erre ő azt mondta: "Ne hülyéskedj már!" Ekkor sírvafakadtam. Felfogta mi zajlik bennem és azt mondta: "Rendben, látom, komolyan gondolod. Sajnos azonban túl fiatal vagy még ahhoz, hogy segíteni tudj. Tanulnod kell még ehhez. De támogatni foglak ebben. Most viszont pakold ki szépen a bőröndödet."
And so I got some training and went and worked in Africa during most of my 20s. But I realized that what I really needed to know I couldn't get from training courses. I wanted to understand how violence, how oppression, works. And what I've discovered since is this: Bullies use violence in three ways. They use political violence to intimidate, physical violence to terrorize and mental or emotional violence to undermine. And only very rarely in very few cases does it work to use more violence.
Így esett, képzést kaptam, elmentem és Afrikában dolgoztam a 20-as éveimben. Rájöttem azonban, hogy amit leginkább tudnom kellet volna, nem kaphattam meg a tréningeken. Azt akartam megérteni, hogy az erőszak, az elnyomás hogyan működik. És amire azóta rájöttem, az a következő: az erőszaktevők 3 féleképpen használhatják az erőszakot. Politikai erőszakot használnak a megfélemlítéshez, fizikai erőszakot a rettegésben tartáshoz, és mentális, vagy érzelmi erőszakot a gyengítés érdekében. És csak nagyon ritkán, nagyon kevés esetben működik az, hogy még több erőszakkal célt érünk el.
Nelson Mandela went to jail believing in violence, and 27 years later he and his colleagues had slowly and carefully honed the skills, the incredible skills, that they needed to turn one of the most vicious governments the world has known into a democracy. And they did it in a total devotion to non-violence. They realized that using force against force doesn't work.
Nelson Mandela úgy vonult börtönbe, hogy hitt az erőszakban, és 27 évvel később kollégáival együtt lassan és biztosan megszerezték azokat a képességeket, azokat a hihetetlen képességeket, amelyekre ahhoz volt szükségük, hogy a világ által ismert egyik leggonoszabb kormányt demokráciává alakítsák át. És tették mindezt teljességel az erőszakmentesség mellett elköteleződve. Rájöttek arra, hogy az erőszakkal szemben erőszakot alkalmazni egyszerűen nem működik.
So what does work? Over time I've collected about a half-dozen methods that do work -- of course there are many more -- that do work and that are effective. And the first is that the change that has to take place has to take place here, inside me. It's my response, my attitude, to oppression that I've got control over, and that I can do something about.
Akkor hát mi működik? Az idők során összegyűjtöttem vagy féltucat módszert, ami mind működik -- természetesen jóval több létezik -- ami működik, mégpedig hatékonyan! Az első ezek közül hogy a változás, aminek meg kéne történnie, itt, belül, bennem kell, hogy megtörténjen. Az én válaszom, az én hozzáállásom az elnyomással szemben az, ami fölött van kontrollom, amivel kapcsolatban tehetek valamit.
And what I need to develop is self-knowledge to do that. That means I need to know how I tick, when I collapse, where my formidable points are, where my weaker points are. When do I give in? What will I stand up for? And meditation or self-inspection is one of the ways -- again it's not the only one -- it's one of the ways of gaining this kind of inner power.
Amit ehhez fejlesztenem kell, az az önismeret, hogy képes legyek rá. Azt jelenti ez pl., hogy tudnom kell, mire gurulok dühbe, mikor rogyok meg, mitől ijedek meg, melyek a gyenge pontjaim. Mikor adom be a derekamat? Mi az, ami mellett kiállok? És a meditáció, vagy önvizsgálat csak az egyik lehetséges út -- még egyszer, nem az egyetlen! -- csak az egyik lehetséges út ami elvezet ahhoz, hogy ezt a belső erőt magunkának tudhassuk.
And my heroine here -- like Satish's -- is Aung San Suu Kyi in Burma. She was leading a group of students on a protest in the streets of Rangoon. They came around a corner faced with a row of machine guns. And she realized straight away that the soldiers with their fingers shaking on the triggers were more scared than the student protesters behind her. But she told the students to sit down. And she walked forward with such calm and such clarity and such total lack of fear that she could walk right up to the first gun, put her hand on it and lower it. And no one got killed.
És az én hősöm ezen a téren -- mint Satish-é -- a burmai Aung San Suu Kyi. Egy csoport diákot vezetett ez a hölgy, egy tüntetésen Rangoon utcáin. Befordultak egy sarkon, ahol gépfegyverekkel találták szemben magukat. Azon nyomban felismerte, hogy a katonák, akiknek az ujja a ravaszon tartva remegett, jobban meg voltak rémülve, mint a tüntető diákok mögötte. Azt mondta hát a diákoknak, hogy üljenek le. maga pedig előresétált olyan mérhetetlen nyugalommal és tiszta tudattal, és olyan mértékben félelemmentesen, hogy képes volt odasétálni az első ráfogott fegyverhez, rátenni a kezét, és lenyomni. És senkit sem öltek meg.
So that's what the mastery of fear can do -- not only faced with machine guns, but if you meet a knife fight in the street. But we have to practice. So what about our fear? I have a little mantra. My fear grows fat on the energy I feed it. And if it grows very big it probably happens.
Nos, ez lehet a félelemmentesség eredménye -- nem csak a gépfegyverekkel szemben, hanem akár ha egy késeléssel találkozunk össze az utcán. Ám ehhez gyakorolnunk kell. Mi a helyzet tehát a bennünk lakó félelemmel? Van egy rövid mantrám. Félelmem attól az energiától növekszik, amivel etetem. És ha nagyon nagyra nő, akkor valószínűleg be is következik.
So we all know the three o'clock in the morning syndrome, when something you've been worrying about wakes you up -- I see a lot of people -- and for an hour you toss and turn, it gets worse and worse, and by four o'clock you're pinned to the pillow by a monster this big. The only thing to do is to get up, make a cup of tea and sit down with the fear like a child beside you. You're the adult. The fear is the child. And you talk to the fear and you ask it what it wants, what it needs. How can this be made better? How can the child feel stronger? And you make a plan. And you say, "Okay, now we're going back to sleep. Half-past seven, we're getting up and that's what we're going to do."
Mindannyian ismerjük a hajnali 3 órás szindrómát, amikor felébreszt valami, ami már régóta rágod magad felébreszt, látok sok embert -- és egy órán át forgolódsz és hánykolódsz, ám a helyzet egyre csak romlik, majd hajnali 4-re már egy ekkora szörnyet képzelsz el, aki a párnádhoz szögez. Az egyetlen, amit ilyenkor tehetsz, hogy felkelsz, készítesz egy csésze teát, és leülsz a félelmeddel beszélgetni, mint valami gyermekkel. Te vagy a felnőtt. A félelem a gyerek. Beszélsz a félelmedhez, és megkérdezed, mit óhajt, mire van szüksége. Hogyan lehet ebből valami jót kihozni? Hogyan érezhetné magát a gyermek erősebbnek? Tervet készítesz. Majd azt mondod: "Rendben, most akkor visszamegyünk aludni." Fél 7-kor felkelünk, és ezt, meg ezt fogjuk csinálni.
I had one of these 3 a.m. episodes on Sunday -- paralyzed with fear at coming to talk to you. (Laughter) So I did the thing. I got up, made the cup of tea, sat down with it, did it all and I'm here -- still partly paralyzed, but I'm here.
nemrég volt egy ilyen 3 órási esetem egy vasárnapon, ledermesztett az itteni beszéddel kapcsolatos félelem. (Nevetés) Megtettem. Felkeltem, elkésztettem a teát, leültem vele mebeszélni, végigcsináltam, és itt vagyok -- még mindig kissé ledermedve, de azért jelen vagyok.
(Applause)
(Taps)
So that's fear. What about anger? Wherever there is injustice there's anger. But anger is like gasoline, and if you spray it around and somebody lights a match, you've got an inferno. But anger as an engine -- in an engine -- is powerful. If we can put our anger inside an engine, it can drive us forward, it can get us through the dreadful moments and it can give us real inner power.
Ez van a félelemmel. És mi a helyzet a haraggal? Ahol igazságtalanság van, ott harag keletkezik. Ám a harag olyan, mint a gázolaj, ha szétfröccsentjük, és valaki gyufát gyújt, ott pokol keletkezik! Ám a harag hajtóerőként -- a motorban -- nagyon erőteljes! Ha a haragunkat egy motorba foghatjuk, előre vihet bennünket, átvihet minket rettegésteli pillanatokon, és valódi belső erőt nyerhetünk belőle.
And I learned this in my work with nuclear weapon policy-makers. Because at the beginning I was so outraged at the dangers they were exposing us to that I just wanted to argue and blame and make them wrong. Totally ineffective. In order to develop a dialogue for change we have to deal with our anger. It's okay to be angry with the thing -- the nuclear weapons in this case -- but it is hopeless to be angry with the people. They are human beings just like us. And they're doing what they think is best. And that's the basis on which we have to talk with them.
Ezt tanultam meg a nukleáris politikusokkal folytatott munkám során. Eleinte ugyanis olyan mértékben dühöngtem, a veszélyek miatt, aminek minket kiszolgáltatnak, hogy csak le akartam őket győzni a vitában, vádakkal és befeketítve őket. Teljesen eredménytelenül. Hogy a változás érdekében párbeszédet tudjunk kialakítani, meg kell tanulni bánni a haragunkkal. Azzal semmi baj, ha a dologra haragszunk -- a nukleáris fegyverekre ezesetben -- ám reménytelen, amikor az emberekre haragszunk. Ugyanolyan emberi lények, mint mi. Csak azt teszik, ami szerintük a leghelyesebb. És ebből kiindulva kell tárgyalni velük.
So that's the third one, anger. And it brings me to the crux of what's going on, or what I perceive as going on, in the world today, which is that last century was top-down power. It was still governments telling people what to do. This century there's a shift. It's bottom-up or grassroots power. It's like mushrooms coming through concrete. It's people joining up with people, as Bundy just said, miles away to bring about change.
Így állunk tehát a harmadikkal, a haraggal. És ez elvezet engem ahhoz a nehéz helyzethez, ami manapság van, ill. amiről azt gondolom, hogy zajlik manapság a világban, vagyis, hogy az elmúlt évszázad hierarchikus hatalomra épült. Még mindig a kormányok mondják meg az embereknek, hogy mit tegyenek. Ebben az évszázadban már elkezdődött a változás. Alulról felfelé építkezik ma már a hatalom, vagyis a gyökerektől tör felfele. Olyan, mikor a gomba áttöri az aszfaltot. Összefognak egymással az emberek, ahogy Bundy épp említette, akár sok mérföldre lévőkkel is, a változás elősegítése végett.
And Peace Direct spotted quite early on that local people in areas of very hot conflict know what to do. They know best what to do. So Peace Direct gets behind them to do that. And the kind of thing they're doing is demobilizing militias, rebuilding economies, resettling refugees, even liberating child soldiers. And they have to risk their lives almost every day to do this. And what they've realized is that using violence in the situations they operate in is not only less humane, but it's less effective than using methods that connect people with people, that rebuild.
És a Peace Direct elég korán észrevette, hogy a nagyon heves konfliktusos területeken a helyiek már tudják, mit tehetnek. Ők nagyon jól tudják, mit lehet tenni. És a Peace Direct ezért mögéjük áll, hogy segítsen. És többek közt például azt teszik, hogy a milíciákat demobilizálják, újjáépítik a gazdaságokat, letelepítik a menekülteket, de még gyermekkatonákat is szabadítanak ki. És szinte mindennap kockáztatniuk kell az életüket, ahhoz, hogy ezeket véghezvihessék. És arra jöttek rá, hogy erőszak alkalmazása az olyan helyzetekben, amikbe ők kerülnek, nemhogy kevéssé humánus, hanem sokkal kevésbé hatékony, mint az olyan módszerek alkalmazása, amelyek összekapcsolják az embereket, amelyek újjáépítenek.
And I think that the U.S. military is finally beginning to get this. Up to now their counter-terrorism policy has been to kill insurgents at almost any cost, and if civilians get in the way, that's written as "collateral damage." And this is so infuriating and humiliating for the population of Afghanistan, that it makes the recruitment for al-Qaeda very easy, when people are so disgusted by, for example, the burning of the Koran.
És szerintem végre az Amerikai Hadsereg is kezdi felfogni ezt. Mostanáig a terrorista-ellenes politikájuk az volt, hogy az ellenállókat szinte mindegy milyen áron, de meg kell ölni, és ha civilek kerülnek tűzvonalba, akkor azt "járulékos veszteségként" könyvelik el. Ez annyira őrjítő és megalázó az afgán népesség számára, hogy eredményeképpen nagyon könnyű az al-Qaeda-ba újratoborozni, amikor az embereket annyira felzaklatja például a Korán elégetése.
So the training of the troops has to change. And I think there are signs that it is beginning to change. The British military have always been much better at this. But there is one magnificent example for them to take their cue from, and that's a brilliant U.S. lieutenant colonel called Chris Hughes. And he was leading his men down the streets of Najaf -- in Iraq actually -- and suddenly people were pouring out of the houses on either side of the road, screaming, yelling, furiously angry, and surrounded these very young troops who were completely terrified, didn't know what was going on, couldn't speak Arabic. And Chris Hughes strode into the middle of the throng with his weapon above his head, pointing at the ground, and he said, "Kneel." And these huge soldiers with their backpacks and their body armor, wobbled to the ground. And complete silence fell. And after about two minutes, everybody moved aside and went home.
Tehát változtatni kell a hadsereg kiképzésén. És szerintem vannak már jelei annak, hogy ez elkezdődött. Az angol hadsereg számára ez mindig könnyebben ment. Van azonban egy csodálatos példaesetük, amiből erőt meríthetnek ehhez, és az pedig egy brilliáns amerikai alezredes, akit Chris Hughes-nak hívnak. Najaf utcáin vezette az embereit -- Irakban nemrégiben -- és hirtelen az utca minden irányából emberek kezdtek kiözönleni az utcára, kiabálva, ordítozva, dühödten felháborodva, és körülvették ezeket a fiatal katonákat, akik teljesen meg voltak rémülve, nem értve, mi is történik, mivel nem értettek arabul. Akkor Chris Hughes belépett a tömeg közepébe a feje fölött tartott, földre irányuló fegyverével és azt parancsolta: "Térdre." És ezek a nagydarab katonák a nagy hátizsákjukkal és golyóálló mellényükben lerogytak a földre. Beállt a teljes csönd. Kb. 2 perccel később mindenki félrevonult és hazament.
Now that to me is wisdom in action. In the moment, that's what he did. And it's happening everywhere now. You don't believe me? Have you asked yourselves why and how so many dictatorships have collapsed over the last 30 years? Dictatorships in Czechoslovakia, East Germany, Estonia, Latvia, Lithuania, Mali, Madagascar, Poland, the Philippines, Serbia, Slovenia, I could go on, and now Tunisia and Egypt. And this hasn't just happened. A lot of it is due to a book written by an 80-year-old man in Boston, Gene Sharp. He wrote a book called "From Dictatorship to Democracy" with 81 methodologies for non-violent resistance. And it's been translated into 26 languages. It's flown around the world. And it's being used by young people and older people everywhere, because it works and it's effective.
Számomra ez a bölcsesség megnyilvánulása a gyakorlatban. Abban a percben, amit akkor csinált. Hasonlók történnek mindenfelé. Nem hisznek nekem? Feltették maguknak valaha azt a kérdést, hogy hogy lehet az, hogy olyan sok diktatúra omlott össze az elmúlt 30 évben? A diktatúra Csehszlovákiában, Kelet-Németországban, Észtországban, Lettországban, Litvániában, Malin, Madagaszkáron, Lengyelországban, a Fülöp-szigeteken, Szerbiában, Szlovéniában, sorolhatnám, és itt van most Tunézia és Egyiptom is. És mindez nem csak úgy véletlenül esett meg. Nagyrészt egy könyvnek köszönhető mindez, amit a 80 éves bostoni Gene Sharp írt. Írt egy könyvet ezzel a címmel: "A diktatúrától a demokráciáig", melyben felsorol 81-féle módszert az erőszakmentes ellenállásra! 26 nyelvre lefordították. Körbejárta a földet. Mindenfelé alkalmazzák ezt a könyvet a fiatalok és öregek egyaránt, mivel működik és hatékony.
So this is what gives me hope -- not just hope, this is what makes me feel very positive right now. Because finally human beings are getting it. We're getting practical, doable methodologies to answer my question: How do we deal with a bully without becoming a thug? We're using the kind of skills that I've outlined: inner power -- the development of inner power -- through self-knowledge, recognizing and working with our fear, using anger as a fuel, cooperating with others, banding together with others, courage, and most importantly, commitment to active non-violence.
Ez ad hát reményt nekem -- nem is csak reményt, hanem egyenesen nagyon pozitív érzéseket. Mert végre az emberi lények kezdik felfogni miről van szó. Praktikus, véghezvihető módszereket kapunk kérdésem megválaszolásához: Hogyan kezelhetjük az erőszakot anélkül, hogy magunk is elnyomóvá válnánk? Elkezdjük azokat a módszereket alkalmazni, amelyeket kiemeltem: belső erő -- a belső erő kifejlesztése -- az önismeretnek köszönhetően, félelmünk felismerése és annak legyőzése, haragunk hajtőerőként való hasznosítása, másokkal való együttműködés, szövetkezés által, bátorság, és ami a legfontosabb, az aktív erőszakmentesség mellett való elkötelezettség.
Now I don't just believe in non-violence. I don't have to believe in it. I see evidence everywhere of how it works. And I see that we, ordinary people, can do what Aung San Suu Kyi and Ghandi and Mandela did. We can bring to an end the bloodiest century that humanity has ever known. And we can organize to overcome oppression by opening our hearts as well as strengthening this incredible resolve.
Én nemcsak, hogy hiszek az erőszakmentességben. Nem kell, hogy higgyek benne! Mindenhol látom a bizonyítékát annak, ahogy hat! És látom, hogy mi egyszerű emberek megtehetjük amit megtett Aung San Suu Kyi, Gandhi és Mandela. Véget vethetünk a legvéresebb évszázadnak, amit az emberiség valaha is megtapasztalt. És meg lehet szervezni, hogy legyőzzük az elnyomást, azáltal, hogy megnyitjuk a szívünket, és megerősítjük ezt a hihetetlen elhatározást.
And this open-heartedness is exactly what I've experienced in the entire organization of this gathering since I got here yesterday. Thank you.
És magam is ezt a nyitott-szívűséget tapasztaltam meg ennek az összejövetelnek az egész szervezetében, mióta tegnap megérkeztem. Köszönöm!
(Applause)
(Taps)