(Arabic) I seek refuge in Allah from cursed Satan. In the Name of Allah, the most Gracious, the most Merciful.
(Arabul) Allahban keresem a menedéket a Sátán elől. Allah, az irgalmas és a könyörületes nevében.
(English) I was born in a middle class family. My father was five years old when he lost his father, but by the time I was born, he was already a businessman. But it didn't make a difference to him if his children were going to be a boy or a girl: they were going to go to school. So I guess I was the lucky one.
(Angolul) Középosztálybeli családba születtem. Édesapám öt éves volt, amikor elvesztette az apját, mire megszülettem, már üzletember volt. Mindegy volt neki, hogy lánya vagy fia születik: mindegyik járjon iskolába! Azt hiszem, szerencsés voltam.
My mother had 16 pregnancies. From 16 pregnancies, five of us are alive. You can imagine as a child what I went through. Day to day, I watched women being carried to a graveyard, or watched children going to a graveyard. At that time, when I finished my high school, I really wanted to be a doctor. I wanted to be a doctor to help women and children. So I completed my education, but I wanted to go to university. Unfortunately, in my country, there wasn't a dormitory for girls, so I was accepted in medical school, but I could not go there. So as a result, my father sent me to America.
Az anyámnak 16 terhessége volt. 16 terhességből csak öten vagyunk életben. El lehet képzelni, hogy gyerekként miken mentem keresztül. Nap mint nap végignéztem, amint a nőket a temetőbe viszik, vagy amint a gyerekeket viszik a temetőbe. Amikor befejeztem a gimnáziumot, minden erőmmel orvos akartam lenni. Orvos akartam lenni, hogy segíthessek nőknek és gyerekeknek. Szóval, elvégeztem az iskolát, de egyetemre akartam menni. Sajnos az országomban nem voltak lányoknak fenntartott kollégiumok, így ugyan felvettek az orvosi egyetemre, de nem járhattam oda. Az lett a vége, hogy apám Amerikába küldött.
I came to America. I completed my education. While I was completing my education, my country was invaded by Russia. And do you know that at the time I was completing my education, I didn't know what was going on with my family or with my country. There were months, years, I didn't know about it. My family was in a refugee camp. So as soon as I completed my education, I brought my family to America. I wanted them to be safe.
Eljöttem Amerikába. Végeztem a tanulmányaimat. A tanulmányaim alatt az országomat elfoglalta Oroszország. És tudjátok, miközben tanultam, fogalmam sem volt arról, hogy mi történik a családommal vagy a országommal. Hónapok, évek teltek el, és nem tudtam róluk semmit. A családom menekülttáborban volt. Így amint befejeztem a tanulmányaimat, áthoztam a családomat Amerikába. Azt akartam, hogy biztonságban legyenek.
But where was my heart? My heart was in Afghanistan. Day after day, when I listened to the news, when I followed what was going on with my country, my heart was breaking up. I really wanted to go back to my country, but at the same time I knew I could not go there, because there was no place for me. I had a good job. I was a professor at a university. I earned good money. I had a good life. My family was here. I could live with them. But I wasn't happy. I wanted to go back home. So I went to the refugee camp. And when I went to the refugee camp in Pakistan, there were 7.5 million refugees. 7.5 million refugees. About 90 percent of them were women and children. Most of the men have been killed or they were in war. And you know, in the refugee camp, when I went day-to-day to do a survey, I found things you never could imagine. I saw a widow with five to eight children sitting there and weeping and not knowing what to do. I saw a young woman have no way to go anywhere, no education, no entertainment, no place to even live. I saw young men that had lost their father and their home, and they are supporting the family as a 10-to-12-year old boy -- being the head of the household, trying to protect their sister and their mother and their children.
De közben hova húzott a szívem? Afganisztánba. Nap mint nap, ahogy a híreket hallgattam, ahogy követtem, hogy mi zajlik az országomban, majd összetört a szívem. Nagyon is vissza akartam menni az országomba, de ugyanakkor tudtam, hogy nem tudok visszamenni, mert nem volt ott számomra hely. Itt jó munkám volt, tanár voltam egy egyetemen. Jól kerestem. Jó életem volt. A családom itt volt. Velük élhettem. De nem voltam boldog. Haza akartam menni. Így elmentem a menekülttáborba. És amikor elmentem a a pakisztáni menekülttáborba, 7,5 millió menekültet találtam ott. 7,5 millió menekültet. Közel 90%-uk nő és gyermek volt. A férfiak többsége vagy elesett, vagy háborúban volt. És tudjátok, ott a menekült táborban, ahol nap mint nap felméréseket végeztem, olyan dolgokat láttam, amit sosem tudnátok elképzelni. Özvegyet az öt vagy nyolc gyerekével, amint ül a földön és zokog, fogalma sincs, mit csináljon. Láttam fiatal nőt, akinek nem volt hova mennie, sem iskola, sem társaság, sem hely, ahol élhetne. Láttam fiatalembereket, akik elveszítették apjukat és otthonukat, és 10-12 évesen ők gondoskodtak a a családjaikról családfőként, miközben óvják a lánytestvéreiket, anyjukat és gyerekeiket.
So it was a very devastating situation. My heart was beating for my people, and I didn't know what to do. At that moment, we talk about momentum. At that moment, I felt, what can I do for these people? How could I help these people? I am one individual. What can I do for them?
Lesújtó volt a helyzet. A szívem a népemért dobogott, és fogalmam sem volt mihez kezdjek. Abban a percben történt valami. Abban a percben, azt kérdeztem magamtól: Mit tehetek értük? Hogyan segíthetek rajtuk? Én is csak egyetlen egy ember vagyok. Mit tehetnék értük?
But at that moment, I knew that education changed my life. It transformed me. It gave me status. It gave me confidence. It gave me a career. It helped me to support my family, to bring my family to another country, to be safe. And I knew that at that moment that what I should give to my people is education and health, and that's what I went after.
De abban a pillanatban tudtam, hogy az én életemet az oktatás változtatta meg. Átalakított. Státuszt adott. Önbizalmat adott. Karriert adott. Segített abban, hogy támogassam a családom, hogy a családomat egy olyan országba hozhassam, ahol biztonság van. És abban a pillanatban rájöttem, hogy amit a népemnek nyújthatok, az az oktatás és egészség, ennek láttam hát neki.
But do you think it was easy? No, because at that time, education was banned for girls, completely. And also, by Russia invading Afghanistan, people were not trusting anyone. It was very hard to come and say, "I want to do this." Who am I? Somebody who comes from the United States. Somebody who got educated here. Did they trust me? Of course not.
Azt gondoljátok, egyszerű volt? Nem, ugyanis akkoriban az oktatástól a lányokat teljesen eltiltották. És mivel akkoriban foglalta el Oroszország Afganisztánt, senki nem bízott senkiben. Nagyon nehéz volt odaállítani és mondani, "Ezt és ezt akarom." Ki vagyok én? Valaki az Egyesült Államokból. Valaki, aki odaát tanult. Bíztak-e bennem? Természetesen nem.
So I really needed to build the trust in this community. How am I going to do that? I went and surveyed and looked and looked. I asked. Finally, I found one man. He was 80 years old. He was a mullah. I went to his tent in the camp, and I asked him, "I want to make you a teacher." And he looked at me, and he said, "Crazy woman, crazy woman, how do you think I can be a teacher?" And I told him, "I will make you a teacher." Finally, he accepted my offer, and once I started a class in his compound, the word spread all over. In a matter of one year, we had 25 schools set up, 15,000 children going to school, and it was amazing.
Tehát fel kellett építenem a bizalmat ebben a közösségben. Hogyan kezdjek hozzá? Mentem, felmértem és néztem, megfigyeltem. És kérdeztem. Végre találtam egy férfit. 80 éves volt. Mullah [muszlim pap] volt. Odamentem a sátrához a táborban, és azt mondtam neki: "Tanárt akarok csinálni belőled." Rám nézett, s azt mondta: "Örült asszony, örült asszony, hogy gondolod, hogy én tanár legyek?' És mondtam neki: "Majd én tanárt csinálok belőled." Végül elfogadta az ajánlatomat, és amint elindítottam az első tanórát a csoportjában, elkezdett terjedni a híre. Egy év leforgása alatt 25 iskolát indítottunk el, 15 ezer gyerek járhatott iskolába, és csodálatos volt.
(Applause)
(Taps)
Thank you. Thank you.
Köszönöm. Köszönöm.
But of course, we're doing all our work, we were giving teacher training. We were training women's rights, human rights, democracy, rule of law. We were giving all kinds of training. And one day, I tell you, one day I was in the office in Peshawar, Pakistan. All of a sudden, I saw my staff running to rooms and locking the doors and telling me, "Run away, hide!" And you know, as a leader, what do you do? You're scared. You know it's dangerous. You know your life is on the line. But as a leader, you have to hold it together. You have to hold it together and show strength. So I said, "What's going on?" And these people were pouring into my office. So I invited them to the office. They came, and there were nine of them -- nine Taliban. They were the ugliest looking men you can ever see.
Persze, végeztük a munkánkat, oktattuk a tanárokat. Női egyenjogúságot, emberi jogokat, demokráciát, jogállamiságot tanítottunk. Különböző képzéseket tartottunk. És egy nap, mondom Nektek, egy nap bent voltam az irodában Peshawarban, Pakisztánban. Hirtelen azt látom, hogy a kollégák berohannak, és bezárkóznak, és azt kiabálják, hogy "Szaladj, bújj el!" És te mit teszel ilyenkor, mint vezető? Megijedsz. Tudod, hogy veszélyes. Tudod, hogy az életed múlhat rajta. De vezetőként, erősnek kell maradnod. Erősnek kell maradni, és annak kell látszani. Igy szóltam hát: "Mi történik?" Erre ezek az emberek elözönlötték az irodámat. Így beinvitáltam őket. Jöttek is, kilencen voltak -- kilenc tálib. Olyan rondák voltak, amilyet még nem láttatok.
(Laughter)
(Nevetés)
Very mean-looking people, black clothes, black turban, and they pour into my office. And I invited them to have a seat and have tea. They said no. They are not going to drink tea. And of course, with the tone of voice they were using, it was very scary, but I was really shaking up. But also I was strong, holding myself up. And, of course, by that time, you know how I dress -- I dress from head to toe in a black hijab. The only thing you could see, my eyes. They asked me, "What are you doing? Don't you know that school is banned for girls? What are you doing here?" And you know, I just looked at them, and I said, "What school? Where is the school?"
Nagyon romlott arcú emberek, fekete ruha, fekete turbán, és csak özönlenek befelé. Hellyel és teával kínáltam őket. Nem fogadták el. Nem fognak teát inni. És ahogy mondták, az a hangsúly, nagyon ijesztő volt, fel is kavart. De erős voltam, és tartottam magam. És persze akkoriban, tudjátok hogyan öltöztem. Fejem tetejétől a lábujjamig fekete hidzsáb fedett. Csak a szemeim voltak láthatóak. "Mit művelsz?" - kérdezték tőlem. "Hát nem tudod, hogy lányok nem járhatnak iskolába? Mit csinálsz te itt?" És tudjátok, rájuk néztem, és azt feleltem: "Miféle iskola? Hol van itt iskola?"
(Laughter)
(Nevetés)
(Applause)
(Taps)
And they look at my face, and they said, "You are teaching girls here." I said, "This is a house of somebody. We have some students coming, and they are all learning Koran, Holy Book. And you know, Koran says that if you learn the Holy Book, the woman, they can be a good wife, and they can obey their husband."
Rám néztek, és ezt mondták: "Te lányokat oktatsz itt!" Én pedig: "Ez valakinek a háza. Járnak ide diákok, és mind a Koránt, a Szent Könyvet tanulmányozzák. És tudjátok, a Korán szerint, a nő, ha tanulmányozza a Koránt, akkor válik jó feleséggé, és akkor tud a férjének engedelmeskedni."
(Laughter)
(Nevetés)
And I tell you one thing: that's the way you work with those people, and you know --
Elárulok nektek valamit: így kell beszélni ezekkel az emberekkel, és tudjátok --
(Laughter)
(Nevetés)
So by that time, they started speaking Pashto. They talked to each other, and they said, "Let's go, leave her alone, she's OK." And you know, this time, I offered them tea again, and they took a sip and they left. By that time, my staff poured into my office. They were scared to death. They didn't know why they didn't kill me. They didn't know why they didn't take me away. But everybody was happy to see me. Very happy, and I was happy to be alive, of course.
elkezdtek pastuul beszélni. Váltottak egymással pár szót, majd így szóltak: "Gyerünk, hagyjuk, rendben van!" Akkor újra megkínáltam őket teával. Ők ittak egy kortyot, majd elmentek. Ekkor a kollégáim is megérkeztek az irodámba. Halálra voltak rémülve. Nem értették, hogy nem öltek meg. Nem értették, hogy miért nem vittek el. De mindenki örült, hogy viszontlátott. Nagyon örültek, és persze én is örültem, hogy élek.
(Laughter)
(Nevetés)
Of course, I was happy to be alive. But also, as we continuously gave training during the fall of the Taliban -- of course during the Taliban there is another story. We went underground and we provided education for 80 schoolgirls, 3,000 students underground, and continuously we trained.
Örültem, hogy élek, persze. De akkor is, amikor a tálibok bukása alatt folyamatosan oktattunk -- persze akad még itt történet a tálib-időkből is. Titokban oktattunk 80 lányiskolában, titokban tanítottunk 3 ezer diákot folyamatosan.
With the fall of the Taliban, we went into the country, and we opened school after school. We opened women's learning center. We continuously opened clinics. We worked with mothers and children. We had reproductive health training. We had all kinds of training that you can imagine. I was very happy. I was delighted with the outcome of my work. And one day, with four trainers and one bodyguard, I was going up north of Kabul, and all of a sudden, again, I was stopped in the middle of the road by 19 young men. Rifles on their shoulders, they blocked the road. And I told my driver, "What's going on?" And the driver said, "I don't know." He asked them. They said, "We have nothing to do with you." They called my name. They said, "We want her." My bodyguard got out, said, "I can answer you. What do you want?" They said, "Nothing." They called my name. And by that time, the women are yelling and screaming inside the car. I am very shaken up, and I told myself, this is it. This time, we all are going to be killed. There is no doubt in my mind. But still, the moment comes, and you take strength from whatever you believe and whatever you do. It's in your heart. You believe in your worth, and you can walk on it.
A tálibok bukásával, elmentünk vidékre is, és egymás után nyitottuk az iskolákat. Női oktatási központokat nyitottunk. Megállás nélkül nyitottuk a klinikákat. Anyákkal és gyermekekkel dolgoztunk. A szaporodás-egészségről oktattunk. Adtunk mindenféle tréninget, amit csak el tudtok képzelni. Nagyon boldog voltam. El voltam ragadtatva a munkám eredményétől. Egy napon 4 trénerrel és egy testőrrel Kabultól északra tartottam, váratlanul, ismét megállított az út kellős közepén 19 fiatalember. Puskákkal a vállukon állták el az utat. "Mi történik?" - fordultam a sofőrhöz. "Nem tudom" - válaszolta. Megkérdezte őket. "Nem veled van dolgunk" - felelték. Engem szólítottak. "Ő kell nekünk." - mondták. A testőröm kiugrott a kocsiból: "Majd én válaszolok. Mit akartok?" "Semmit" - mondták, és újra engem hívtak. Addigra az asszonyok már hangosan zokogtak a kocsiban. Engem is megrázott, ennyi volt, gondoltam magamban. Most mindannyian meghalunk. Kétségem sem volt felőle. De mégis, eljön a pillanat, és te erőt merítesz abból, amiben hiszel, abból, amit csinálsz. A szívedben van. Hiszel az értékben, amit képviselsz, és arra támaszkodsz.
So I just hold myself on the side of the car. My leg was shaking, and I got outside. And I asked them, "What can I do for you?" You know what they said to me? They said, "We know who you are. We know where you are going. Every day you go up north here and there. You train women, you teach them and also you give them an opportunity to have a job. You build their skills. How about us?"
Tehát megkapaszkodtam a kocsi oldalában. Remegtek a lábaim, ahogy kiléptem. Megkérdeztem őket: "Miben segíthetek?" Tudjátok, hogy mit válaszoltak? "Tudjuk, hogy ki vagy. Tudjuk, hova mész. Mindennap felhajtotok északra, ide vagy oda. Nőket oktatsz, tanítod őket, és még munkalehetőséget is biztosítasz nekik. Képzed őket. És velünk mi lesz?"
(Laughter)
(Nevetés)
(Applause)
(Taps)
"And you know, how about us? What are we going to do?" I looked at them, and I said, "I don't know."
"És mi lesz velünk? Mihez kezdjünk mi?" Rájuk néztem, és azt feleltem: "Nem tudom."
(Laughter)
(Nevetés)
They said, "It's OK. The only thing we can do, what we know, from the time we're born, we just hold the gun and kill. That's all we know." And you know what that means. It's a trap to me, of course. So I walk out of there. They said, "We'll let you go, go." And so I walked into the car, I sit in the car, and I told the driver, "Turn around and go back to the office." At that time, we only were supporting girls. We only had money for women to train them, to send them to school, and nothing else.
"Rendben." - mondták - "Mi egyetlen dologhoz értünk, mióta csak élünk fegyverrel járunk és gyilkolunk. Mi ehhez értünk." És tudjátok, hogy ez mit jelent. Csapdát, persze. Elsétáltam onnan, és azt mondták: "Elengedünk, menj!" Visszasétáltam az autóhoz, beültem, "Forduljunk vissza, menjünk az irodába!" - mondtam a sofőrnek. Akkoriban csak lányokat támogattunk. Csak arra volt pénzünk, hogy nőket képezzünk, őket küldjük iskolába, másra nem.
By the time I came to the office, of course my trainers were gone. They ran away home. Nobody stayed there. My bodyguard was the only one there, and my voice was completely gone. I was shaken up, and I sat on my table, and I said, "What am I going to do?" How am I going to solve this problem? Because we had training going on up north already. Hundreds of women were there coming to get training.
Mire megérkeztünk az irodába, minden oktató eltűnt. Hazaszaladtak. Senki sem maradt ott. Az egyetlen, aki maradt, a testőröm volt, a hangom teljesen elment. Fel voltam kavarva, ott ültem az asztalon, és azon gondolkodtam, mihez kezdek most. Hogy fogom megoldani ezt a problémát? Már folytak a képzéseink fent északon. Nők százai jöttek el.
So I was sitting there, all of a sudden, at this moment, talking about momentum, we are, at that moment, one of my wonderful donors called me about a report. And she asked me, "Sakena?" And I answered her. She said, "It's not you. What's wrong with you?" I said, "Nothing." I tried to cover. No matter what I tried to do, she didn't believe me, and she asked me again. "OK, tell me what's going on?" I told her the whole story. At that time, she said, "OK, you go next time, and you will help them. You will help them." And when, two days later, I went the same route, and do you know, they were not in here, they were a little back further, the same young men, standing up there and holding the rifle and pointing to us to stop the car. So we stopped the car. I got out. I said, "OK, let's go with me." And they said, "Yes." I said, "On one condition, that whatever I say, you accept it." And they said, yes, they do. So I took them to the mosque, and to make a long story short, I told them I'd give them teachers. Today, they are the best trainers. They learn English, they learn how to be teachers, they learn computers, and they are my guides. Every area that is unknown to us in the mountain areas, they go with me. They are ahead, and we go. And they protect us. And --
Szóval ott ültem, és hirtelen, egyszer csak, egy sorsfordító pillanatban, abban a percben egy csodálatos szponzorunk telefonált egy kimutatás miatt. "Sakena?" - kérdezte. Feleltem neki. "Ez nem te vagy" - mondta - "Mi a baj?" "Semmi" - próbáltam leplezni. Bármennyire is igyekeztem, nem hitt nekem, és tovább faggatott. "Na jó, mondd el, hogy mi a baj!" Elmondtam neki az egészet. "Rendben" -mondta- "menj fel újra legközelebb, és segíts nekik. Segíts nekik." Két nappal később, ismét úton voltam, nem is pont ott, hanem kicsit arrébb álltak ugyanazok a férfiak felfegyverkezve, azokat ránk szegezve állítottak meg minket. Megálltunk. Kiszálltam, és így szóltam: "Rendben, gyertek velem!" "Rendben." - mondták. "Van egy feltételem " - mondtam nekik - "bármit is mondok, elfogadjátok." Azt felelték, hogy elfogadják. Elvittem őket a mecsetbe, és hogy szavamat rövidre fogjam, mondtam nekik, hogy kapnak tanárokat. Ők ma a legjobb oktatók. Megtanulnak angolul, megtanulják a tanárságot, megtanulnak számítógépet használni, és ők az idegenvezetőim. A hegyvidék számunkra ismeretlen, ők is jönnek. Ők mennek elől, mi követjük őket. És megvédenek minket. És ....
(Applause)
(Taps)
Thank you.
Köszönöm.
(Applause)
(Taps)
That tells you that education transforms people. When you educate people, they are going to be different, and today all over, we need to work for gender equality. We cannot only train women but forget about the men, because the men are the real people who are giving women the hardest time.
Ez jó példája annak, hogy az oktatás átalakítja az embert. Amikor az emberek tanulnak, megváltoznak. Ma mindenhol szükség van arra, hogy a nemi esélyegyenlőségért dolgozzunk. Nem oktathatunk csak nőket, és nem hagyhatjuk hátra a férfiakat. Mert a férfiak azok, akik a legnehezebb helyzetekbe hozzák a nőket.
(Laughter)
(Nevetés)
So we started training men because the men should know the potential of women, know how much these potential men has, and how much these women can do the same job they are doing. So we are continuously giving training to men, and I really believe strongly. I live in a country that was a beautiful country. I just want to share this with you. It was a beautiful country, beautiful, peaceful country. We were going everywhere. Women were getting education: lawyer, engineer, teacher, and we were going from house to house. We never locked our doors. But you know what happened to my country. Today, people cannot walk out of their door without security issues. But we want the same Afghanistan we had before. And I want to tell you the other side. Today, the women of Afghanistan are working very, very hard. They are earning degrees. They are training to be lawyers. They are training to be doctors, back again. They are training to be teachers, and they are running businesses. So it is so wonderful to see people like that reach their complete potential, and all of this is going to happen.
Így kezdtük el képezni a férfiakat, mert a férfiaknak ismerniük kell a nőkben rejlő lehetőségeket ahogyan a férfiak rejtett képességeit is, és a feladatok közül milyen sokat el tudnak a nők is végezni. Így folyamatosan képezzük a férfiakat, és erősen hiszek ebben. Egy olyan országban élek, ami egykor egy gyönyörű ország volt. Ezt akartam veletek megosztani. Nagyon szép ország volt, gyönyörű, békés hely. Mindenhova eljutottunk. A nők képzésben részesültek: ügyvéd, mérnök, tanár, házról házra jártunk. Sosem zártuk be ajtónkat senki előtt. De tudjátok mi történt az országommal? Ma senki nem hagyhatja el a házát biztonságban. De mi vissza akarjuk kapni ugyanazt az Afganisztánt, ami egykor volt. El akarom mondani, mi van a másik oldalon. Ma, az afgán nők nagyon, nagyon keményen dolgoznak. Diplomát szereznek. Ügyvédnek tanulnak. Orvosnak tanulnak, újra. Tanárnak tanulnak, és vállalkoznak. Tehát csodálatos látni, hogy ezek az emberek kimerítik a lehetőségeiket, és mindez valóban meg is fog történni.
I want to share this with you, because of love, because of compassion, and because of trust and honesty. If you have these few things with you, you will accomplish. We have one poet, Mawlānā Rūmī. He said that by having compassion and having love, you can conquer the world. And I tell you, we could. And if we could do it in Afghanistan, I am sure 100 percent that everyone can do it in any part of the world.
Meg akarom ezt osztani veletek, szeretetből, együttérzésből, bizalomból és őszinteségből. Ha ezt a néhány dolgot meghallod, akkor el fogod érni, amit akarsz. Van egy költőnk, Mawlana Rumi. Ő mondta, hogy együttérzéssel, szeretettel, meg lehet hódítani a világot. És én mondom: meg tudnánk. És ha ezt meg tudnánk tenni Afganisztánban, száz százalékig biztos vagyok benne, hogy a világ bármelyik pontján sikerülne.
Thank you very, very much.
Nagyon, nagyon szépen köszönöm.
(Applause)
(Taps)
Thank you. Thank you.
Köszönöm. Köszönöm.
(Applause)
(Taps)