The first question is this. Our country has two exploration programs. One is NASA, with a mission to explore the great beyond, to explore the heavens, which we all want to go to if we're lucky. And you can see we have Sputnik, and we have Saturn, and we have other manifestations of space exploration. Well, there's also another program, in another agency within our government, in ocean exploration. It's in NOAA, the National Oceanic and Atmospheric Administration. And my question is this: "why are we ignoring the oceans?" Here's the reason, or not the reason, but here's why I ask that question. If you compare NASA's annual budget to explore the heavens, that one-year budget would fund NOAA's budget to explore the oceans for 1,600 years. Why? Why are we looking up? Is it because it's heaven? And hell is down here? Is it a cultural issue? Why are people afraid of the ocean? Or do they just assume the ocean is just a dark, gloomy place that has nothing to offer?
Az első kérdés: Az USA-nak két felfedező programja van. Az egyik a NASA, melynek küldetése, hogy felfedezze a világűrt, a mennyországot, ahova, ha mázlink van, mindannyian el akarunk jutni. Látják, van Szputnyikunk, Szaturnusz rakétánk, meg egyéb űrkutató eszközeink. Nos, van egy másik programunk is, egy másik kormányzati intézmény keretein belül, az óceánkutatás. NOAA-nak hívják, Nemzeti Óceán- és Légkörügyi Hivatal. Az én kérdésem ez: vajon miért nem törődünk az óceánokkal? Íme a magyarázat, illetve nem magyarázat, hanem hogy miért is teszem fel ezt a kérdést. Ha összehasonlítjuk a NASA éves költségvetését, amit az egek felfedezésére fordít, ez az egyéves összeg fedezné a NOAA költségvetését, amellyel 1600 éven át kutathatná az óceánokat. Miért? Miért felfelé nézünk? Mert ott van a mennyország? A pokol meg idelent? Kulturális kérdés lenne? Miért félnek az emberek az óceántól? Vagy egyszerűen azt feltételezik, hogy az óceán csak egy sötét, nyomasztó vidék, ahol semmi érdekes nincs?
I'm going to take you on a 16-minute trip on 72 percent of the planet, so buckle up. OK. And what we're going to do is we're going to immerse ourselves in my world. And what I'm going to try -- I hope I make the following points. I'm going to make it right now in case I forget. Everything I'm going to present to you was not in my textbooks when I went to school. And most of all, it was not even in my college textbooks. I'm a geophysicist, and all my Earth science books when I was a student -- I had to give the wrong answer to get an A. We used to ridicule continental drift. It was something we laughed at. We learned of Marshall Kay's geosynclinal cycle, which is a bunch of crap. In today's context, it was a bunch of crap, but it was the law of geology, vertical tectonics. All the things we're going to walk through in our explorations and discoveries of the oceans were mostly discoveries made by accident. Mostly discoveries made by accident. We were looking for something and found something else. And everything we're going to talk about represents a one tenth of one percent glimpse, because that's all we've seen.
Elviszem önöket egy 16 perces utazásra bolygónk 72%-án, úgyhogy csatolják be az öveiket. Oké. Most pedig lemerülök Önökkel az én világomba. És megkísérlem, remélem sikerül, elmagyarázni a következőket. Felsorolom, miket, hátha közben elfelejtem. Semmi, amit most bemutatok Önöknek, nem szerepelt a tankönyveimben, mikor iskolába jártam. Sőt mi több, még a főiskolai jegyzeteimben sem. Geofizikus vagyok, és a földttan könyveimben is, hallgató koromban, a rossz választ kellett bejelölnöm, hogy jó jegyet kapjak. Gúnyolódtunk a kontinensvándorlás elméletén, ezen akkoriban nevetni volt szokás. Marshall Kay geoszinklinális elméletét tanultuk, ami egy nagy baromság. A tudomány mai állása szerint, ez egy nagy baromság, de akkor az volt a geológiai alaptörvény, a vertikális tektonika. Bármilyen felfedezés, amibe belefutunk az óceán felfedezése és kutatása során, leginkább a véletlennek köszönhető. A legtöbbjük véletlenül tett felfedezés. Kerestünk valamit, és egészen mást találtunk. És amiről beszélünk, az mindössze egy futó pillantás egy százalékának tizedrésze, mivel ezidáig ennyit láttunk.
I have a characterization. This is a characterization of what it would look like if you could remove the water. It gives you the false impression it's a map. It is not a map. In fact, I have another version at my office and I ask people, "Why are there mountains here, on this area here, but there are none over here?" And they go, "Well, gee, I don't know," saying, "Is it a fracture zone? Is it a hot spot?" No, no, that's the only place a ship's been. Most of the southern hemisphere is unexplored. We had more exploration ships down there during Captain Cook's time than now. It's amazing. All right. So we're going to immerse ourselves in the 72 percent of the planet because, you know, it's really naive to think that the Easter Bunny put all the resources on the continents.
Készítettem egy ábrát. Így nézne ki a Föld, ha levennénk róla a vizet. Az a téves benyomásunk lehet, hogy ez egy térkép. Pedig ez nem térkép. Egy példánya kint van az irodámban, és meg szoktam kérdezni az embereket, hogy szerintük miért vannak hegyek itt, ezen a területen, és itt meg miért nincsenek. Azt mondják, "öö, nem tudom." Aztán találgatnak, "Esetleg egy óceáni törésöv van ott vagy hot spot?" Nem, nem, az az egyetlen hely, ahol járt hajó. A déli félteke legnagyobb része nincs felfedezve. Több kutatóhajó járt arra Cook kapitány idejében, mint manapság. Ez döbbenetes. Jó. Tehát elmerülünk bolygónk területének 72%-án, mert ugye naivitás lenne azt hinnünk, hogy a húsvéti nyuszi a kincseket csak a szárazföldön szórta el.
(Laughter)
(Nevetés)
You know, it's just ludicrous. We are always, constantly playing the zero sum game. You know, we're going to do this, we're going to take it away from something else. I believe in just enriching the economy. And we're leaving so much on the table, 72 percent of the planet. And as I will point out later in the presentation, 50 percent of the United States of America lies beneath the sea. 50 percent of our country that we own, have all legal jurisdiction, have all rights to do whatever we want, lies beneath the sea and we have better maps of Mars than that 50 percent. Why? OK. Now, I began my explorations the hard way. Back then -- actually my first expedition was when I was 17 years old. It was 49 years ago. Do the math, I'm 66. And I went out to sea on a Scripps ship and we almost got sunk by a giant rogue wave, and I was too young to be -- you know, I thought it was great! I was a body surfer and I thought, "Wow, that was an incredible wave!" And we almost sank the ship, but I became enraptured with mounting expeditions. And over the last 49 years, I've done about 120, 121 -- I keep doing them -- expeditions.
Nevetséges. Mindig és állandóan zéró-összegű játékot játszunk, tudják, itt nyerünk valamit, és azt valahonnan máshonnan vesszük el. A gazdasági élet erősítésésben hiszek. És annyi sok mindent veszni hagyunk, bolygónk 72%-át. És ahogy majd később még rámutatok az előadás során, az Amerikai Egyesült Államok területének 50%-a tenger alatt fekszik. Országunk 50%-a, amelyet birtoklunk, ami a joghatóságunk alatt áll, ahol jogunk van azt csinálni, amit akarunk, tenger alatt fekszik, nekünk meg jobb térképeink vannak a Marsról, mint erről az 50%-ról. Miért? Szóval. Felfedezéseim keservesen indultak. Akkoriban -- igazából az első expedíciómon 17 évesen vettem részt. Az 49 éve volt. Gyors matek, 66 éves vagyok. Egy Scripps hajón szálltam tengerre, és majdnem elsüllyesztett minket egy óriási hullám, de még túl fiatal voltam, hogy -- értik, szóval azt gondoltam, hogy ez nagyon király! Szörföztem, úgyhogy azt gondoltam, "ú, ez milyen hihetetlen hullám!" És majdnem elsüllyedt a hajónk. Én meg fellelkesültem, és szerveztem az újabb és újabb expedíciókat. Az elmúlt 49 évben körülbelül 120, 121-et és még mindig szervezem őket.
But in the early days, the only way I could get to the bottom was to crawl into a submarine, a very small submarine, and go down to the bottom. I dove in a whole series of different deep diving submersibles. Alvin and Sea Cliff and Cyana, and all the major deep submersibles we have, which are about eight. In fact, on a good day, we might have four or five human beings at the average depth of the Earth -- maybe four or five human beings out of whatever billions we've got going. And so it's very difficult to get there, if you do it physically. But I was enraptured, and in my graduate years was the dawn of plate tectonics. And we realized that the greatest mountain range on Earth lies beneath the sea.
De a legelső időkben csak úgy jutottam le a tengerfenékre, hogy bemásztam egy tengeralattjáróba, nagyon kicsi tengeralattjáróba, és lemerültem a fenékig. Egy sor különféle tengeralattjáróban merültem már. Alvin, See Cliff, Cyana, és minden fontosabb tengeralattjáróban, amink csak van, kb. nyolcféle. Egy jobb napon négy vagy öt embert találunk a Föld átlagmélységének szintjén -- úgy négy-öt embert abból a hánymilliárdból, amink van. És hát nagyon nehéz oda lejutni, ha fizikailag le akarsz jutni. De lelkes voltam, és a főiskolai éveim alatt kezdett felvirágozni a lemeztektonika. Felismertük, hogy a Föld leghatalmasabb hegységrendszere a tenger alatt húzódik.
The mid-ocean ridge runs around like the seam on a baseball. This is on a Mercator projection. But if you were to put it on an equal area projection, you'd see that the mid-ocean ridge covers 23 percent of the Earth's total surface area. Almost a quarter of our planet is a single mountain range and we didn't enter it until after Neil Armstrong and Buzz Aldrin went to the moon. So we went to the moon, played golf up there, before we went to the largest feature on our own planet. And our interest in this mountain range, as Earth scientists in those days, was not only because of its tremendous size, dominating the planet, but the role it plays in the genesis of the Earth's outer skin. Because it's along the axis of the mid-ocean ridge where the great crustal plates are separating. And like a living organism, you tear it open, it bleeds its molten blood, rises up to heal that wound from the asthenosphere, hardens, forms new tissue and moves laterally.
Az óceánközépi hátság végighúzódik a Földön, mint a baseball-labda varrása. Ez egy Mercator-vetületű térkép. De ha területtartó vetületet néznénk, látni lehetne, hogy az óceánközépi hátság a teljes földfelszín 23%-át borítja. Bolygónk felszínének majdnem negyede egyetlen hegységrendszer, ahova nem jutottunk el, csak miután Neil Armstrong és Buzz Aldrin már jártak a Holdon. Már jártunk a Holdon, golfoztunk is ott, még mielőtt eljutottunk volna saját bolygónk leghatalmasabb hegyvonulatára. Nem kizárólag hatalmas, a Földet uraló méretei miatt érdekelt bennünket, a kor földtudósait, ez a hegyvonulat, hanem a Föld külső kérge kialakulásában betöltött szerepe miatt is. Ugyanis az óceánközépi hátságok tengelyében található az a vonal, amely mentén a nagy kőzetlemezek szétválnak. És akárcsak az élő szervezet, ha valahol megszakad, ott olvadt követ vérzik, ami feláramlik, hogy begyógyítsa a sebet, az asztenoszférából, majd megkeményedik és új szövetet alkot, és oldalra elmozdul.
But no one had actually gone down into the actual site of the boundary of creation as we call it -- into the Rift Valley -- until a group of seven of us crawled in our little submarines in the summer of 1973, 1974 and were the first human beings to enter the Great Rift Valley. We went down into the Rift Valley. This is all accurate except for one thing -- it's pitch black. It's absolutely pitch black, because photons cannot reach the average depth of the ocean, which is 12,000 feet. In the Rift Valley, it's 9,000 feet. Most of our planet does not feel the warmth of the sun. Most of our planet is in eternal darkness. And for that reason, you do not have photosynthesis in the deep sea. And with the absence of photosynthesis you have no plant life, and as a result, you have very little animal life living in this underworld. Or so we thought. And so in our initial explorations, we were totally focused on exploring the boundary of creation, looking at the volcanic features running along that entire 42,000 miles. Running along this entire 42,000 miles are tens of thousands of active volcanoes. Tens of thousands of active volcanoes. There are more active volcanoes beneath the sea than on land by two orders of magnitude. So, it's a phenomenally active region, it's not just a dark, boring place. It's a very alive place. And it's then being ripped open.
De eddig még senki nem ment le egészen a teremtés határára, ahogy nevezzük -- a Hasadékvölgybe, míg egy hétfős csoportunk be nem mászott a mi kis tengeralattjárónkba 1973, 1974 nyarán. Mi voltunk az első emberi lények, akik bejutottak a Nagy-hasadékvölgybe. Lementünk a Hasadékvölgybe. Pontosan így néz ki, egy dologtól eltekintve -- koromsötét. Koromsötét, mert a fotonok nem tudnak lehatolni az óceán átlagmélységébe, ami 3600 méter. A Hasadékvölgy átlagosan 2700 m mélységben van. Bolygónk legnagyobb része nem érzi a Nap melegét. Bolygónk legnagyobb része állandó sötétségben van. És emiatt a mély tengerekben nincs fotoszintézis sem. A fotoszintézis hiánya miatt pedig nincs növényi élet, következésképp nagyon csekély az állatvilág is ebben az alvilágban. Legalábbis így gondoltuk. Kezdeti kutatásaink során a teremtés határának felfedezésére összpontosítottunk, a 66 ezer kilométer hosszan húzódó terület vulkáni tevékenységeit vizsgáltuk. Ezen a 66 ezer kilométeren több tízezer működő vulkán van. Több tízezer működő vulkán. Két nagyságrenddel több működő vulkán van a tenger alatt, mint a szárazföldön. Szóval, ez egy elképesztően aktív terület, nem csak egy sötét, unalmas hely. Nagyon is élő vidék. És itt szakad fel mindennek a kezdete is.
But we were dealing with a particular scientific issue back then. We couldn't understand why you had a mountain under tension. In plate tectonic theory, we knew that if you had plates collide, it made sense: they would crush into one another, you would thicken the crust, you'd uplift it. That's why you get, you know, you get seashells up on Mount Everest. It's not a flood, it was pushed up there. We understood mountains under compression, but we could not understand why we had a mountain under tension. It should not be. Until one of my colleagues said, "It looks to me like a thermal blister, and the mid-ocean ridge must be a cooling curve." We said, "Let's go find out." We punched a bunch of heat probes. Everything made sense, except, at the axis, there was missing heat. It was missing heat. It was hot. It wasn't hot enough. So, we came up with multiple hypotheses: there's little green people down there taking it; there's all sorts of things going on. But the only logical [explanation] was that there were hot springs. So, there must be underwater hot springs.
No de mi akkor egy konkrét tudományos kérdéssel foglalkoztunk épp. Nem értettük, hogy lehet, hogy ez a hegység feszültség alatt van. Lemeztektonikából azt tanultuk, hogy ha valahol lemezek összeütköznek, érthető, azok egymásra torlódnak, megvastagszik a kéreg, kiemelkedik a hegység. Ezért találunk, tudják, kagylóhéjakat a Mount Everesten. Nem özönvíz volt, a hegységgel emelkedtek fel oda. Értettük a nyomás alatt lévő hegységeket, de nem értettük, hogyan lehet egy hegységrendszerben széthúzó erejű feszültség. Nem szabadna, hogy legyen. Egészen addig, míg egy kollégám azt mondta, hogy szerinte olyan ez, mint egy hőhólyag, ami mintha az Óceánközépi-hátság íve mentén hűlne. Menjünk, járjunk utána, gondoltuk. Elvégeztünk rengetek hőpróbát. Minden egybevágott, egyet kivéve, nevezetesen, hogy a tengely mentén nem találtunk hőt. Onnan hiányzott a hő. Forró volt, de nem volt elég forró. Felállítottunk több hipotézist: kicsi zöld emberek vannak odalent, akik kilopják; mindenfélét kitaláltunk. De az egyetlen logikus magyarázatnak a hőforrások tűntek. Valahol víz alatti forró hőforrásoknak kell lenniük.
We mounted an expedition to look for the missing heat. And so we went along this mountain range, in an area along Galapagos Rift, and did we find the missing heat. It was amazing. These giant chimneys, huge giant chimneys. We went up to them with our submersible. We wanted to get a temperature probe, we stuck it in there, looked at it -- it pegged off scale. The pilot made this great observation: "That's hot."
Szerveztünk egy expedíciót a hiányzó hő felkutatására. Végighaladtunk a hegyvonulat mentén,a Galapagos-hasadék környékén, és bizony megtaláltuk a hiányzó hőt. Hihetetlen volt. Ezek az óriási kémények, hatalmas óriási kémények. Egészen a közelükbe mentünk a tengeralattjárónkkal. Akartunk egy hőmérsékleti próbát csinálni, bedugtuk a mérőt, megnéztük -- a műszer kiakadt. A pilóta erre ezt a nagyszerű megfigyelést tette: ez forró.
(Laughter)
(Nevetés)
And then we realized our probe was made out of the same stuff -- it could have melted. But it turns out the exiting temperature was 650 degrees F, hot enough to melt lead. This is what a real one looks like, on the Juan de Fuca Ridge. What you're looking at is an incredible pipe organ of chemicals coming out of the ocean. Everything you see in this picture is commercial grade: copper, lead, silver, zinc and gold. So the Easter Bunny has put things in the ocean floor, and you have massive heavy metal deposits that we're making in this mountain range. We're making huge discoveries of large commercial-grade ore along this mountain range, but it was dwarfed by what we discovered. We discovered a profusion of life, in a world that it should not exist [in]. Giant tube worms, 10 feet tall. I remember having to use vodka -- my own vodka -- to pickle it because we don't carry formaldehyde. We went and found these incredible clam beds sitting on the barren rock. Large clams, and when we opened them, they didn't look like a clam. And when we cut them open, they didn't have the anatomy of a clam. No mouth, no gut, no digestive system. Their bodies had been totally taken over by another organism, a bacterium, that had figured out how to replicate photosynthesis in the dark, through a process we now call chemosynthesis. None of it in our textbooks. None of this in our textbooks. We did not know about this life system. We were not predicting it. We stumbled on it, looking for some missing heat.
Észrevettük, hogy a műszerünk ugyanolyan anyagból volt -- el is olvadhatott volna. De kiderült, hogy a valós hőmérséklet 343 Celsius-fok volt, ezen a hőmérsékleten az ólom is megolvad. Így néz ki egy igazi, a Juan de Fuca-hátságon. Amit itt látnak, az az óceán mélyéről feltörő kémiai anyagok alkotta hihetetlen orgonasíp. Amit ezen a képen látnak, az mind kereskedelmi jelentőségű: réz, ólom, ezüst, cink és arany. Azaz a húsvéti nyuszi valóban rejtett kincseket az óceán medrébe is, hatalmas nehézfém lerakatok vannak itt, amik ezekben a hegyvonulatokban találhatók. Folyamatosan hatalmas érctelepeket fedezünk fel, de ez mind eltörpül egy másik felfedezésünk mellett. Gazdag élővilágot találtunk egy olyan világban, ahol az nem is szabadna, hogy létezzen. Óriás csőférgek, 3 méteresek. Emlékszem, hogy vodkában -- a saját vodkámban -- kellett tartósítani őket, mert formaldehidet nem vittünk magunkkal. Találtunk ilyen hihetetlen kagylótelepeket is a csupasz sziklafelszíneken. Nagy kagylók, és mikor felnyitottuk őket, egyáltalán nem úgy néztek ki, mint a kagylók. A testfelépítésük egyáltalán nem olyan volt, mint a kagylóké. Se száj, se belek, se emésztőrendszer. A testüket egy teljesen más organizmus alkotta, egy baktérium, amelyik kitalálta, hogyan osztódjon a tökéletes sötétségben, ezt a folyamatot hívjuk ma kemoszintézisnek. Mindebből semmi nem volt a tankönyveinkben. Semmi nem volt a tankönyveinkben. Nem tudtunk erről az életmódról. Még csak meg sem sejtettük előre. Csak belebotlottunk, mialatt a hiányzó hőt kerestük.
So, we wanted to accelerate this process. We wanted to get away from this silly trip, up and down on a submarine: average depth of the ocean, 12,000 feet; two and half hours to get to work in the morning; two and half hours to get to home. Five hour commute to work. Three hours of bottom time, average distance traveled -- one mile.
Így hát fel akartuk gyorsítani a folyamatot. Meg akartunk szabadulni ennek a buta utazgatásnak a nyűgjétől, fel-le a tengeralattjáróban: az óceán átlagmélysége 3600 méter, reggelente két és fél óra a munkába jutás, este két és fél óra haza. Öt óra ingázás. A fenéken töltött idő három óra, az átlagban megtett távolság -- egy mérföld.
(Laughter)
(Nevetés)
On a 42,000 mile mountain range. Great job security, but not the way to go. So, I began designing a new technology of telepresence, using robotic systems to replicate myself, so I wouldn't have to cycle my vehicle system. We began to introduce that in our explorations, and we continued to make phenomenal discoveries with our new robotic technologies. Again, looking for something else, moving from one part of the mid-ocean ridge to another. The scientists were off watch and they came across incredible life forms. They came across new creatures they had not seen before. But more importantly, they discovered edifices down there that they did not understand. That did not make sense. They were not above a magma chamber. They shouldn't be there. And we called it Lost City.
Egy 66 ezer kilométeres hegyvonulaton. Biztonságos állás, de nem ez volt a jövő. Így aztán új telepresence technológiákat kezdtem tervezni, robotrendszereket használni, hogy megsokszorozzam önmagam, hogy ne a járműveimmel kelljen ingáznom. Ezeket elkezdtük alkalmazni az expedíciók során, és újabb és újabb elképesztő felfedezéseket tettünk az új robottechnológiáknak köszönhetően. Megint, valami mást kutatva, az Óceánközépi-hátság egyik részéről a másikra tartottak a kutatók. Megint épp nem figyeltek, mikor egy hihetetlen életformába botlottak. Olyan új élőlényt találtak, amit addig még sosem láttak. És ami még fontosabb, olyan építményeket fedeztek fel ott a mélyben, amiket nem is értettek. Egyszerűn nem volt értelmük. Nem a magmakamra felett képződtek. Nem is kellett volna ott lenniük. Elneveztük az Elveszett Városnak.
And Lost City was characterized by these incredible limestone formations and upside down pools. Look at that. How do you do that? That's water upside down. We went in underneath and tapped it, and we found that it had the pH of Drano. The pH of 11, and yet it had chemosynthetic bacteria living in it and at this extreme environment. And the hydrothermal vents were in an acidic environment. All the way at the other end, in an alkaline environment, at a pH of 11, life existed. So life was much more creative than we had ever thought. Again, discovered by accident. Just two years ago working off Santorini, where people are sunning themselves on the beach, unbeknownst to them in the caldera nearby, we found phenomenal hydrothermal vent systems and more life systems. This was two miles from where people go to sunbathe, and they were oblivious to the existence of this system. Again, you know, we stop at the water's edge.
Az Elveszett Várost ezek a hihetetlen mészkőképződmények jellemzik, meg a fejjel lefelé lógó medencék. Ezt nézzék! Ezt meg hogyan csinálja? Víz fejjel lefelé? Alámentünk, megcsapoltuk és azt kaptuk, hogy a pH-ja olyan, mint a hipóé. 11-es pH és mégis megéltek benne a kemoszintetizáló baktériumok, ebben az extrém környezetben. A hidrotermális kürtők meg savas közegben alakultak ki. A másik végletben, a lúgos közegben 11-es pH-n is létezik élet. Szóval az élet sokkal találékonyabb, mint azt valaha is hittük. És ezt is véletlenül fedeztük fel. Alig két éve, mikor Santorini előtt dolgoztunk, ahol az emberek süttetik a hasukat a strandokon, egy közeli kalderában, amiről a strandolóknak sejtelmük sem volt, elképesztő hidrotermális kürtőrendszereket találtunk, és még további élő szervezeteket. Mindez három kilométerre onnan, ahová az emberek napozni járnak, és fogalmuk sincs ezeknek a rendszereknek a létezéséről. Mert mint mindig, most is megállunk a víz szélénél.
Recently, diving off -- in the Gulf of Mexico, finding pools of water, this time not upside down, right side up. Bingo. You'd think you're in air, until a fish swims by. You're looking at brine pools formed by salt diapirs. Near that was methane. I've never seen volcanoes of methane. Instead of belching out lava, they were belching out big, big bubbles of methane. And they were creating these volcanoes, and there were flows, not of lava, but of the mud coming out of the Earth but driven by -- I've never seen this before.
Nemrég egy merülés során a Mexikói-öbölben vízmedencéket találtunk, most rendesen, nem fejjel lefelé lógva. Azt hinné az ember, hogy a levegőben van, míg el nem úszik mellette egy hal. Amit itt látnak, azok sódiapírok által alkotott tengervizes medencék. Mellettük metánt találtunk. Soha korábban nem láttam még metánvulkánt. Láva helyett nagy-nagy metánbuborékokat öklendeztek fel. Így formálódtak ezek a vulkánok, és voltak kiömlések is, de nem láva, hanem sárfolyamok törtek fel a Föld mélyéről -- sosem láttam még ilyet korábban.
Moving on, there's more than just natural history beneath the sea -- human history. Our discoveries of the Titanic. The realization that the deep sea is the largest museum on Earth. It contains more history than all of the museums on land combined. And yet we're only now penetrating it. Finding the state of preservation. We found the Bismarck in 16,000 feet. We then found the Yorktown. People always ask, "Did you find the right ship?" It said Yorktown on the stern.
Lépjünk tovább, a tenger mélyén nemcsak a természet csodáival találkozhatunk, hanem az emberi történelemmel is. Gondoljanak a Titanic felfedezésére. Rádöbbentünk, hogy a tengerek mélye a leghatalmasabb földi múzeum. Sokkal több emléket rejt, mint a szárazföldi múzeumok együttesen. És mégis még csak most kezdünk behatolni ide. Micsoda állapotban konzerválódtak a tárgyak. 4800 km mélyen megtaláltuk a Bismarck hadihajót. Aztán a Yorktownt. Mindig megkérdezik, hogy honnan tudjuk, hogy tényleg azt találtuk-e meg. Mondom, mert az állt a tatján.
(Laughter)
(Nevetés)
More recently, finding ancient history. How many ancient mariners have had a bad day? The number's a million. We've been discovering these along ancient trade routes, where they're not supposed to be. This shipwreck sank 100 years before the birth of Christ. This one sank carrying a prefabricated, Home Depot Roman temple. And then here's one that sank at the time of Homer, at 750 B.C. More recently, into the Black Sea, where we're exploring. Because there's no oxygen there, it's the largest reservoir of hydrogen sulfide on Earth. Shipwrecks are perfectly preserved. All their organics are perfectly preserved. We begin to excavate them. We expect to start hauling out the bodies in perfect condition with their DNA. Look at the state of preservation -- still the ad mark of a carpenter. Look at the state of those artifacts. You still see the beeswax dripping. When they dropped, they sealed it. This ship sank 1,500 years ago.
Nemrég ókori emlékeket is találtunk. Hány meg hány ókori tengerésznek volt rossz napja? A számuk milliós. Ezeket ókori kereskedelmi útvonalak mentén fedeztük fel, ahol nem gondoltuk, hogy ilyenekre bukkanunk. Ez a hajóroncs 100 évvel Krisztus előtt süllyedt el. Ez pedig egy előregyártott római szentély szállítása közben. És itt van ez, amelyik Homérosz idejében süllyedt el, Kr.e. 750-ben. Legutóbb, miközben a Fekete-tengeren kutattunk, mivel ott nincs oxigén, ezért ez a legnagyobb kén-hidrogén telep a Földön. A hajóroncsok tökéletes állapotban konzerválódtak itt. Minden tökéletes épségben megőrződött. Már elkezdtük kiásni őket. Azt reméljük, tökléletes állapotban lévő holttestket húzunk majd elő a DNS-ükkel együtt. Nézzék, milyen tökéletes állapotban megőrződtek. Látszik még az ács védjgye is. Nézzék, milyen ép leletek. Látszik, ahogy megfolyott a méhviasz. Azzal pecsételték le az edényeket. 1500 éve süllyedt el ez a hajó.
Fortunately, we've been able to convince Congress. We begin to go on the Hill and lobby. And we stole recently a ship from the United States Navy. The Okeanos Explorer on its mission. Its mission is as good as you could get. Its mission is to go where no one has gone before on planet Earth. And I was looking at it yesterday, it's up in Seattle. OK.
Szerencsére sikerült meggyőznünk a Kongresszust. Elkezdtünk lobbizni. Nemrég egy hajót is elszereztünk a Haditengerészettől. Az Okeanos Explorer elindult a küldetésére. Olyan nemes a küldetése, hogy nemesebb nem is lehetne. Olyan helyre kell eljutnia, ahol még soha senki nem járt a Föld bolygón. Tegnap néztem, merre jár, épp Seattle-nél tartott.
(Applause)
(Taps)
It comes online this summer, and it begins its journey of exploration. But we have no idea what we're going find when we go out there with our technology. But certainly, it's going to be going to the unknown America. This is that part of the United States that lies beneath the sea. We own all of that blue and yet, like I say, particularly the western territorial trust, we don't have maps of them. We don't have maps of them. We have maps of Venus, but not of the western territorial trust. The way we're going to run this -- we have no idea what we're going to discover. We have no idea what we're going to discover. We're going to discover an ancient shipwreck, a Phoenician off Brazil, or a new rock formation, a new life. So, we're going to run it like an emergency hospital.
Ezen a nyáron online is követhető lesz, és megkezdi felfedezőútját. De fogalmunk sincs, mit fogunk találni odakint az új technológiák segítségével. De az biztos, hogy az ismeretlen Amerika felé tartunk. Ez az Egyesült Államoknak az a része, amelyik víz alatt fekszik. Mindez a sok kék a miénk és mégse, ahogy mondtam, igazából az egész nyugati gyámsági terület, és nincs róla térképünk. Nincs róla térképünk. A Vénuszról van térképünk, de a nyugati gyámsági területről nincs. Úgy vezetjük ezt az expedíciót, hogy nem tudjuk, mit fogunk felfedezni közben. Fogalmunk sincs, hogy mit fogunk felfedezni. Felfedezünk egy ókori hajóroncsot, egy föníciai hajót a brazil partok előtt, vagy egy új sziklaalakzatot, vagy új életformát. Szóval, úgy vezetjük majd, mint egy baleseti kórházat.
We're going to connect our command center, via a high-bandwidth satellite link to a building we're building at the University of Rhode Island, called the Interspace Center. And within that, we're going to run it just like you run a nuclear submarine, blue-gold team, switching them off and on, running 24 hours a day. A discovery is made, that discovery is instantly seen in the command center a second later. But then it's connected through Internet too -- the new Internet highway that makes Internet one look like a dirt road on the information highway -- with 10 gigabits of bandwidth. We'll go into areas we have no knowledge of. It's a big blank sheet on our planet. We'll map it within hours, have the maps disseminated out to the major universities. It turns out that 90 percent of all the oceanographic intellect in this country are at 12 universities. They're all on I-2. We can then build a command center. This is a remote center at the University of Washington. She's talking to the pilot. She's 5,000 miles away, but she's assumed command.
Az irányító központunkat összekötjük szélessávú szatelit kapcsolattal egy most épülő épülettel, a Rhode Islandi Egyetemen, amit Interspace Centernek hívnak. Ezen belül úgy fogjuk működtetni a rendszert, ahogy egy atom-tengeralattjárót szokás, kék és arany csapat, egymást váltják, napi 24 órán át. Amint felfedeznek valamit, a felfedezés azonnal láthatóvá válik egy másodperc múlva az irányító központban. És az internethez is csatlakoztunk -- az új internet sztráda, ami mellett a régi úgy néz ki, mint egy földút az információs sztráda mellett -- 10 gigabites sávszélességgel. Olyan területekre fogunk eljutni, amelyekről semmilyen tudással nem rendelkezünk. Ez egy nagy fehér folt a bolygónkon. És mi órák alatt feltérképezzük, és szétküldjük a térképeket a legnagyobb egyetemeknek. Az amerikai óceanográfusok legjobbjainak 90%-a 12 egyetemen dolgozik. Ezek mind az Internet2-höz vannak csatlakozva. Ki tudunk építeni egy irányító központot. Ez egy távirányító központ a Washingtoni Egyetemen. Ez a nő épp a pilótával beszél. 7500 kilométerre van tőle, de ő a parancsnok.
But the beauty of this, too, is we can then disseminate it to children. We can disseminate. They can follow this expedition. I've started a program -- where are you Jim? Jim Young who helped me start a program called the Jason Project. More recently, we've started a program with the Boys and Girls Clubs of America, so that we can use exploration, and the excitement of live exploration, to motivate them and excite them and then give them what they're already ready for. I would not let an adult drive my robot. You don't have enough gaming experience. But I will let a kid with no license take over control of my vehicle system.
Az is a szépség ebben az egészben, hogy aztán a gyerekek felé is terjeszteni tudjuk. El tudjuk terjeszteni. Nyomon követhetik az expedíciót. Elindítottam egy programot -- hol vagy, Jim? Jim Young, akivel együtt indítottuk -- a Jason Projectet. Nemrég elindítottunk egy másikat is, a Boys and Girls Clubs of Amerikával közösen, hogy arra használjuk a felfedezéseket, és az élő felfedezések izgalmát, hogy motiváljuk és lelkesítsük őket, és azt adhassuk meg nekik, aminek a befogadására már készen állnak. Egy felnőttnek nem engedném, hogy a robotomat irányítsa. Nincs elég számítógépes játéktapasztalata. De egy jogsi nélküli kölyöknek átengedném a járműveim vezetését.
(Applause)
(Taps)
Because we want to create -- we want to create the classroom of tomorrow. We have stiff competition and we need to motivate and it's all being done. You win or lose an engineer or a scientist by eighth grade. The game is not over -- it's over by the eighth grade, it's not beginning. We need to be not only proud of our universities. We need to be proud of our middle schools. And when we have the best middle schools in the world, we'll have the best kids pumped out of that system, let me tell you. Because this is what we want. This is what we want. This is a young lady, not watching a football game, not watching a basketball game. Watching exploration live from thousands of miles away, and it's just dawning on her what she's seeing. And when you get a jaw drop, you can inform. You can put so much information into that mind, it's in full [receiving] mode.
Mert a jövő, a jövő osztálytermét szeretnénk megteremteni. Kemény verseny van és szükség van a motiválásra, és ez zajlik éppen. A tudósokat vagy a mérnököket a nyolcadik osztályra elveszítjük. Pedig a játéknak nincs vége- - nyolcadik osztályra vége van, nem akkor kezdődik. Nem csak az egyetemeinkre kell büszkének lennünk, a középiskoláinkra is büszkének kellene lennünk. És ha nekünk lesznek a Földön a legjobb középiskoláink, akkor ez a rendszer fogja kiadni magából a legjobb gyerekeket, ezt én megmondom. Mert pontosan ezt akarjuk. Ezt akarjuk. Ez a fiatal lány nem rögbimeccset néz a tévében, nem is kosármeccset néz. Tőle több ezer kilométerre zajló élő felfedezést néz, és épp most döbben rá, hogy mit is lát valójában. És ha a diákodnak így leesett az álla, akkor lehet a tudást átadni. Rengeteg információt tömhetünk egy ilyen agyba, teljesen nyitott és befogadó.
(Applause)
(Taps)
This, I hope, will be a future engineer or a future scientist in the battle for truth. And my final question, my final question -- why are we not looking at moving out onto the sea? Why do we have programs to build habitation on Mars, and we have programs to look at colonizing the moon, but we do not have a program looking at how we colonize our own planet? And the technology is at hand.
Remélem, ő is a jövő mérnöke lesz, vagy a jövő kutatója az igazságért folytatott harcban. Az utolsó kérdésem, az utolsó kérdésem -- miért nem a tengerre akarunk kiköltözni? Miért arra van programunk, hogy lakóhelyet teremtsünk a Marson, meg arra, hogy gyarmatosítsuk a Holdat, de arra nincs, hogy hogyan tudnánk gyarmatosítani saját bolygónkat? Pedig a technológiákkal már rendelkezünk.
Thank you very much.
Köszönöm szépen.
(Applause)
(Taps)