As a culture, we tell ourselves lots of stories about the future, and where we might move forward from this point. Some of those stories are that somebody is just going to sort everything out for us. Other stories are that everything is on the verge of unraveling.
Kultúránk részeként sok történetet mesélünk a jövőnkről és arról, hogyan juthatunk el innen oda. Egyes történetek arról szólnak, hogy valaki majd csak elrendez nekünk mindent. Más történtek szerint most minden a szétesés határán van.
But I want to tell you a different story here today. Like all stories, it has a beginning. My work, for a long time, has been involved in education, in teaching people practical skills for sustainability, teaching people how to take responsibility for growing some of their own food, how to build buildings using local materials, how to generate their own energy, and so on.
De most én egy másfajta történetek szeretnék itt elmondani. Mint minden történetnek, ennek is van kezdete. Munkám révén már régóta részt veszek oktatásban, ahol gyakorlati készségeket tanítunk az embereknek a fenntarthatósággal kapcsolatban, megtanítjuk az embereket, hogyan vállaljanak felelősséget az élelmük egy részének a megtermeléséért, hogyan építkezzenek helyi anyagok felhasználásával, hogyan generáljanak maguknak energiát, és így tovább.
I lived in Ireland, built the first straw-bale houses in Ireland, and some cob buildings and all this kind of thing. But all my work for many years was focused around the idea that sustainability means basically looking at the globalized economic growth model, and moderating what comes in at one end, and moderating the outputs at the other end. And then I came into contact with a way of looking at things which actually changed that profoundly.
Írországban éltem, Írországban építettem az első szalmabála házamat, és néhány vályogházat, és minden ilyesféle dolgokat. De éveken keresztül minden munkám arra a gondolatra összpontosult, hogy a fenntarthatóság alapjában azt jelenti, hogy vesszük a globalizált növekedési modellt, és enyhítjük az egyik oldalon bejövő dolgokat, és enyhítjük, ami a másik oldalon kimegy. Azután olyan szemléletmóddal kerültem kapcsolatba, ami ezt alapvetően megváltoztatta.
And in order to introduce you to that, I've got something here that I'm going to unveil, which is one of the great marvels of the modern age. And it's something so astounding and so astonishing that I think maybe as I remove this cloth a suitable gasp of amazement might be appropriate. If you could help me with that it would be fantastic. (Laughter) This is a liter of oil.
Ahhoz, hogy ezt megmutassam önöknek, hoztam valakit, amit fel fogok fedni, ami a modern kor egyik nagy csodája. És ez valami olyan bámulatos és olyan elképesztő, úgy gondolom, hogy talán amikor leveszem ezt a ruhát, akkor az ámulattól egy fenntartható lélegzetelállás helyénvaló lehet. Ha segítenének nekem ezzel, az fantasztikus lenne. (Nevetés) Ez egy liter kőolaj.
This bottle of oil, distilled over a hundred million years of geological time, ancient sunlight, contains the energy equivalent of about five weeks hard human manual labor -- equivalent to about 35 strong people coming round and working for you. We can turn it into a dazzling array of materials, medicine, modern clothing, laptops, a whole range of different things. It gives us an energy return that's unimaginable, historically. We've based the design of our settlements, our business models, our transport plans, even the idea of economic growth, some would argue, on the assumption that we will have this in perpetuity.
Ez a palack kőolaj geológiai korok százmillió évein keresztül desztillálódott, ősi napfény, annyi energiát tartalmaz, ami egyenlő ötheti kemény fizikai munkával, ami egyenlő azzal, mintha 35 erős ember összejönne, és neked dolgozna. Az anyagok káprázatos sokaságává alakíthatjuk, gyógyszer, modern ruhák, laptopok, és még különböző dolgok teljes skálája. Olyan enegiamegtérülést ad nekünk, ami történelmileg elképzelhetetlen. Arra a feltevésre alapoztuk a településeink tervezését, az üzleti modelljeinket, a közlekedési terveinket, még a gazdasági növekedés elméletét is, hogy ez örökké a rendelkezésünkre fog állni.
Yet, when we take a step back, and look over the span of history, at what we might call the petroleum interval, it's a short period in history where we've discovered this extraordinary material, and then based a whole way of life around it. But as we straddle the top of this energy mountain, at this stage, we move from a time where our economic success, our sense of individual prowess and well-being is directly linked to how much of this we consume, to a time when actually our degree of oil dependency is our degree of vulnerability.
Azonban, ha egyet hátralépünk, és áttekintünk a történelmi szakaszon, amit kőolaj-korszaknak hívhatnánk, akkor ez egy rövid periódus a történelemben, ahol felfedeztük ezt a rendkívüli anyagot, és azután egy egész életmódot alapoztunk rá. De ahogy meglovagoltuk ennek az energiahegynek a tetejét, ezen a szakaszon, továbblépünk abból az korszakból, amikor a gazdasági sikerünk, a személyes rátermettségünk és jólétünk érzete közvetlenül ahhoz kapcsolódik, mennyit fogyasztunk ebből, arra az korszakba, amikor lényegében az olajtól való függésünk mértéke a sebezhetőségünk mértéke.
And it's increasingly clear that we aren't going to be able to rely on the fact that we're going to have this at our disposal forever. For every four barrels of oil that we consume, we only discover one. And that gap continues to widen. There is also the fact that the amount of energy that we get back from the oil that we discover is falling. In the 1930s we got 100 units of energy back for every one that we put in to extract it. Completely unprecedented, historically. Already that's fallen to about 11. And that's why, now, the new breakthroughs, the new frontiers in terms of oil extraction are scrambling about in Alberta, or at the bottom of the oceans.
És egyre jobban világos, hogy nem hagyatkozhatunk majd arra a tényre, hogy ez rendelkezésünkre fog állni örökké. Minden négy hordó olaj helyet, amit elfogyasztunk. csak egyet fedezünk fel. És ez a rés tovább bővül. Továbbá ott van a tény, hogy csökken az energia mennyisége, amit kinyerünk a felfedezett olajból. Az 1930-as években 100 egységnyi energiát nyertünk minden kitermelésbe fektetett egységből. Teljesen előzmények nélküli, történelmi. Ez már kb. 11 -re csökken. És ezért hajszolnak új áttöréseket, új határokat az olajkitermelés területén, Albertában, vagy az óceánok fenekén.
There are 98 oil-producing nations in the world. But of those, 65 have already passed their peak. The moment when the world on average passes this peak, people wonder when that's going to happen. And there is an emerging case that maybe that was what happened last July when the oil prices were so high.
A világon 98 nemzet termel olajat. De ezek közül 65 már túlhaladt a kitermési csúcson. Annak az idejét, amikor a világ átlagban túlhaladja a kitermelési csúcsot, szeretnék tudni az emberek, hogy mikor lesz. Az egyik lehetőség, hogy talán ez már megtörtént tavaly júliusban, amikor az olajárak úgy felmentek.
But are we to assume that the same brilliance and creativity and adaptability that got us up to the top of that energy mountain in the first place is somehow mysteriously going to evaporate when we have to design a creative way back down the other side? No. But the thinking that we have to come up with has to be based on a realistic assessment of where we are.
De vajon feltételezhetjük, hogy az az éleselméjűség és kreativitás és alkalmazkodó készség ami felvitt minket az energia-hegy tetejére az előző szakaszban, valahogy majd rejtélyesen elpárolog, amikor a kreatív leereszkedés módját kell megterveznünk a másik oldalon ? Nem. De a gondolkozást, amire szükségünk lesz, annak reális felmérésére kell alapoznunk, hogy hol vagyunk.
There is also the issue of climate change, is the other thing that underpins this transition approach. But the thing that I notice, as I talk to climate scientists, is the increasingly terrified look they have in their eyes, as the data that's coming in, which is far ahead of what the IPCC are talking about. So the IPCC said that we might see significant breakup of the arctic ice in 2100, in their worst case scenario. Actually, if current trends continue, it could all be gone in five or 10 years' time. If just three percent of the carbon locked up in the arctic permafrost is released as the world warms, it would offset all the savings that we need to make, in carbon, over the next 40 years to avoid runaway climate change. We have no choice other than deep and urgent decarbonization.
Emellett a klímaváltozás ügye a másik, ami alátámasztja az átalakulási megközelítést. Azonban azt veszem észre, amikor klímakutatókkal beszélek, hogy egyre ijedtebb a tekintetük, ahogy olyan adatok jönnek be, amelyek jóval előtte járnak annak, amit az IPPC mond. Az IPCC azt mondja, hogy az északi sarkvidék jégtakarójának feloszlására 2100-ra számíthatunk a legrosszabb eset forgatókönyve szerint. Azonban, ha a jelenlegi trendek folyatatódnak, akkor az egész eltűnhet öt - tíz éven belül. A sarkvidéki permafrostban megkötött szénnek, ha csak a három százaléka felszabadul, ahogy a világ felmelegedik, akkor az elnyomná mindazt a megtakarítás, amit ahhoz kellene megcsinálnunk, széndioxidban, hogy a következő 40 évben elkerüljük a klímaváltozás elszabadulását. Nincs más választásunk mint az azonnal alapos és sürgős széntelenítés.
But I'm always very interested to think about what might the stories be that the generations further down the slope from us are going to tell about us. "The generation that lived at the top of the mountain, that partied so hard, and so abused its inheritance." And one of the ways I like to do that is to look back at the stories people used to tell before we had cheap oil, before we had fossil fuels, and people relied on their own muscle, animal muscle energy, or a little bit of wind, little bit of water energy.
De engem mindig nagyon érdekelt, milyenek lennének azok a történetek, amiket a lejtőn túljutott nemzedékek mesélnek majd rólunk, "A nemzedék, amelyik a hegy csúcsán élt, amelyik olyan nagyot bulizott, hogy elherdálta az örökséget." Az egyik, amit szeretek csinálni, hogy visszatekintek azokra a történetekre, amiket akkor meséltek, mielőtt még olcsó olajunk lett volna, mielőtt még fosszilis üzemanyagunk lett volna, és az emberek csak a saját izomerejükre vagy állati izomerőre számíthattak, vagy egy kis szélenergiára, vagy egy kis vízenergiára.
We had stories like "The Seven-League Boots": the giant who had these boots, where, once you put them on, with every stride you could cover seven leagues, or 21 miles, a kind of travel completely unimaginable to people without that kind of energy at their disposal.
Voltak olyan történetek, mint a "Hétmérföldet lépő csizma": az óriás, akinek ilyen csizmája volt, ha felvette őket, akkor minden lépéssel 7 mérföldet tudott megtenni, ilyen utazás teljesen elképzelhetetlen olyan embereknek, akik rendelkeztek valamilyen energiával.
Stories like The Magic Porridge Pot, where you had a pot where if you knew the magic words, this pot would just make as much food as you liked, without you having to do any work, provided you could remember the other magic word to stop it making porridge. Otherwise you'd flood your entire town with warm porridge.
A Varázs Kásás Fazékhoz hasonló történetekben, ha van egy ilyen fazekad, és tudod a varázsszót, akkor ez a fazék annyi ételt csinál neked, amennyit csak akarsz, anélkül, hogy dolgoznod kellene, csak egy másik varázsszóra kell emlékezned, ami megállítja a kásafőzést. Különben az egész várost elárasztod meleg kásával.
There is the story of "The Elves and the Shoemaker." The people who make shoes go to sleep, wake up in the morning, and all the shoes are magically made for them. It's something that was unimaginable to people then.
Van történet a "Suszter és a Manók" -ról Az ember, aki a cipőket készíti, elmegy aludni, azután felkel, és minden cipője csodálatos módon elkészül. Ilyesmi elképzelhetetlen volt akkoriban.
Now we have the seven-league boots in the form of Ryanair and Easyjet. We have the magic porridge pot in the form of Walmart and Tesco. And we have the elves in the form of China. But we don't appreciate what an astonishing thing that has been.
Ma van hétmérföldet lépő csizmánk a Ryanair és az Easyjet képében. Van varázs kásás fazekunk A Walmart és a Tesco képében. És vannak manóink Kína alakjában. De nem értékeljük, hogy ezek milyen lenyűgözőek.
And what are the stories that we tell ourselves now, as we look forward about where we're going to go. And I would argue that there are four. There is the idea of business as usual, that the future will be like the present, just more of it. But as we've seen over the last year, I think that's an idea that is increasingly coming into question. And in terms of climate change, is something that is not actually feasible.
És milyen történeteket mesélünk magunknak arról, hogy mit látunk magunk előtt, merre tartunk. Szerintem négy ilyen. Az egyik elképzelés a szokásos ügymeneté, hogy a jövő olyan lesz mint a jelen, csak mindenből több lesz. De azok alapján, amit a múlt évben láttunk, úgy gondolom, hogy ez egyre jobban kérdéses. És a klímaváltozás tekintetében az ilyesmi nem is megvalósítható.
There is the idea of hitting the wall, that actually somehow everything is so fragile that it might just all unravel and collapse. This is a popular story in some places. The third story is the idea that technology can solve everything, that technology can somehow get us through this completely.
A falnak ütközés az az elképzelés, hogy minden valahogy olyan törékeny, hogy minden egyszer csak felbomolhat és összeomolhat. Ez nagyon népszerű történet egyes helyeken. A harmadik történet az az elképzelés, hogy a technika mindent megold, hogy a technikai átsegít ezen minket.
And it's an idea that I think is very prevalent at these TED Talks, the idea that we can invent our way out of a profound economic and energy crisis, that a move to a knowledge economy can somehow neatly sidestep those energy constraints, the idea that we'll discover some fabulous new source of energy that will mean we can sweep all concerns about energy security to one side, the idea that we can step off neatly onto a completely renewable world.
És ez az elképzelés, ami úgy gondolom, hogy igen gyakori a TED előadásain, az elképzelés, hogy feltaláljuk, miként tudunk kijutni a mély gazdasági és energia válságból, hogy a tudás alapú gazdaságra váltás valahogy ügyesen kikerülheti azokat az energia korlátokat, az elképzelés, hogy valamilyen mesés új energiaforrást fogunk felfedezni, ami azt jelenti, hogy félreseperhetjük az aggodalmunkat az energiabiztonságot illetően egyrészről, az elképzelés, hogy leléphetünk ügyesen egy teljesen megújuló világba.
But the world isn't Second Life. We can't create new land and new energy systems at the click of a mouse. And as we sit, exchanging free ideas with each other, there are still people mining coal in order to power the servers, extracting the minerals to make all of those things. The breakfast that we eat as we sit down to check our email in the morning is still transported at great distances, usually at the expense of the local, more resilient food systems that would have supplied that in the past, which we've so effectively devalued and dismantled.
De a világ nem egy Second Life, (Második Élet,) játék. Nem teremthetünk új földeket és új energia rendszer egy egérkattintással. És ahogy itt ülünk, szabad gondolatokat cserélünk egymással, még bányásszák az emberek a szenet, ami táplálja a szervereket, ásványokat termelnek ki, amiből mindenféle dolgokat csinálnak. A reggelit, amit eszünk, miközben leülünk átnézni a reggeli emailjeinket még nagy távolságról szállítják, rendszerint a helyi, tűrő képesebb élelmiszer rendszerek kárára, amelyek elláttak volna a múltban, amit olyan hatékonyan leértékeltünk és lebontottunk.
We can be astonishingly inventive and creative. But we also live in a world with very real constraints and demands. Energy and technology are not the same thing. What I'm involved with is the transition response. And this is really about looking the challenges of peak oil and climate change square in the face, and responding with a creativity and an adaptability and an imagination that we really need. It's something which has spread incredibly fast. And it is something which has several characteristics.
Bámulatosan találékonyak és kreatívak tudunk lenni. De egy nagyon valós korlátokkal és követelményekkel teli világban élünk. Az energia és a technika nem ugyanaz. Én az átalakulási válaszban veszek részt. Ez valójában arról szól, hogy az olajcsúcs és a klímaváltozás kihívásaival szembe nézünk, és olyan kreativitással és alkalmazkodó készséggel és képzelőerővel válaszolunk, amire szükség van. Ez valami olyan, ami hihetetlenül gyorsan terjed. Ez valami olyan, aminek több jellemzője van.
It's viral. It seems to spread under the radar very, very quickly. It's open source. It's something which everybody who's involved with it develops and passes on as they work with it. It's self-organizing. There is no great central organization that pushes this; people just pick up an idea and they run with it, and they implement it where they are. It's solutions-focused. It's very much looking at what people can do where they are, to respond to this. It's sensitive to place and to scale.
Vírusos. Úgy tűnik, hogy fű alatt terjed nagyon, nagyon gyorsan. Nyílt forráskódú. Ez valami olyan, amit minden résztvevője fejleszt és terjeszt, miközben dolgozik vele. Önszervező. Nincs egy nagy központi szervezet a terjesztésére; az emberek csak felkapnak egy ötletet, és foglakoznak vele, és megvalósítják, ott ahol vannak. Megoldás középpontú. Főleg azzal foglalkozik, hogy mit tudnak csinálni az ott, ahol vannak, és válaszolnak rá. Érzékeny a helyre és a méretre.
Transitional is completely different. Transition groups in Chile, transition groups in the U.S., transition groups here, what they're doing looks very different in every place that you go to. It learns very much from its mistakes. And it feels historic. It tries to create a sense that this is a historic opportunity to do something really extraordinary. And it's a process which is really joyful. People have a huge amount of fun doing this, reconnecting with other people as they do it. One of the things that underpins it is this idea of resilience.
Az Átalakulás teljesen egyedi. Vannak átalakulási csoportok Chilében, átalakulási csoportok az USAban, átalakulási csoportok itt, és amit csinálnak, nagyon különbözően néz ki minden helyen, bármerre jársz. Sokat tanul a hibáiból. És történelmi érzést hordoz. Azt az érzést próbálja megteremteni, hogy ez egy történelmi lehetőség valami igazán rendkívülit megtenni. És ez egy igazán örömteli folyamat. Az emberek nagyon jól szórakoznak ennek során, ahogy más emberekkel újra összejönnek. Az egyik dolog, ami ezt alátámasztja, a tűrő készség, más néven a reziliencia gondolata.
And I think, in many ways, the idea of resilience is a more useful concept than the idea of sustainability. The idea of resilience comes from the study of ecology. And it's really about how systems, settlements, withstand shock from the outside. When they encounter shock from the outside that they don't just unravel and fall to pieces. And I think it's a more useful concept than sustainability, as I said.
És úgy gondolom, hogy a reziliencia vagy tűrő készség gondolata hasznosabb fogalom mint a fenntarthatóság fogalma. A reziliencia fogalma az ökológia tudományából származik. Valójában arról szól, hogy a rendszerek, települések, hogyan állnak ellen a külső csapásoknak. Ha a külső csapásoknak érik őket, akkor nem bomlanak fel, és nem esnek darabjaikra. Úgy gondolom, hogy ez hasznosabb fogalom mint a fenntarthatóság.
When our supermarkets have only two or three days' worth of food in them at any one time, often sustainability tends to focus on the energy efficiency of the freezers and on the packaging that the lettuces are wrapped up in. Looking through the lens of resilience, we really question how we've let ourselves get into a situation that's so vulnerable. Resilience runs much deeper: it's about building modularity into what we do, building surge breakers into how we organize the basic things that support us.
Amikor a szupermarketjeinkben csak két vagy három napra való élelem van egy adott időben, a fenntarthatóság gyakran hajlamos olyanokra összpontosítani, mint a hűtőszekrények energiahatékonysága és a fejes saláta csomagolóanyaga. A reziliencia vagy tűrő készség szempontjából igazából azt kérdezzük, hogyan hagytuk magunkat ilyen sebezhető helyzetbe kerülni. A reziliencia mélyebb értelmű: a teendőinket modulonként felépítéséről szól, hullámtörők építéséről a minket támogató elemi dolgok szervezésébe.
This is a photograph of the Bristol and District Market Gardeners Association, in 1897. This is at a time when the city of Bristol, which is quite close to here, was surrounded by commercial market gardens, which provided a significant amount of the food that was consumed in the town, and created a lot of employment for people, as well. There was a degree of resilience, if you like, at that time, which we can now only look back on with envy.
Ez a fotó a Bristol és Vidékének Bolgárkertészeinek Szövetségét ábrázolja 1897-ben. Ebben az időben Bristol városát, ami ide egész közel van, kereskedelmi bolgárkertészetek szegélyezték, amelyek a város által fogyasztott élelmiszer jelentős részét megtermelték, és sok embernek is munkahelyet biztosítottak. Ez egy fokú reziliencia volt, amint látják, abban az időben, amire csak irigységgel tudunk visszanézni.
So how does this transition idea work? So basically, you have a group of people who are excited by the idea. They pick up some of the tools that we've developed. They start to run an awareness-raising program looking at how this might actually work in the town. They show films, they give talks, and so on. It's a process which is playful and creative and informative. Then they start to form working groups, looking at different aspects of this, and then from that, there emerge a whole lot of projects which then the transition project itself starts to support and enable.
Tehát, hogyan működik az átalakulási elgondolás ? Kiindulásként van csapat emberetek, akiket izgat az elgondolás. Felszednek néhány eszköz, amit mi fejlesztettünk. Tudatosság növelő programot indítanak, és megfigyelik, ez hogyan működhet a városban. Filmeket vetítenek, beszélgetéseket szerveznek, stb. Ez egy játékos és kreatív folyamat. És informatív. Azután munkacsoportokat kezdenek alakítani ennek különböző szempontjainak megvizsgálására, és amiből azután rengeteg projekt létrejön, amiket utána maga az átalakulási projekt kezdi el támogatni és lehetővé tenni.
So it started out with some work I was involved in in Ireland, where I was teaching, and has since spread. There are now over 200 formal transition projects. And there are thousands of others who are at what we call the mulling stage. They are mulling whether they're going to take it further. And actually a lot of them are doing huge amounts of stuff. But what do they actually do? You know, it's a kind of nice idea, but what do they actually do on the ground?
Ez abból munkából indult ki, amelyikben Írországban vettem részt, ahol tanítottam, és azóta is terjed. Most már több mint 200 formális átalakulási projekt van. És több ezer másik, amiről azt mondjuk, hogy töprengő szakaszban vannak. Töprengenek, hogy tovább lépjenek - e. Valójában sokan közülük hatalmas anyagot megcsináltak. De mit is csinálnak valójában ? Tudják, ez egy szép gondolat, de mit csinálnak valójában a gyakorlatban ?
Well, I think it's really important to make the point that actually you know, this isn't something which is going to do everything on its own. We need international legislation from Copenhagen and so on. We need national responses. We need local government responses. But all of those things are going to be much easier if we have communities that are vibrant and coming up with ideas and leading from the front, making unelectable policies electable, over the next 5 to 10 years.
Nos, úgy gondolom, igazán fontos leszögeznünk, hogy ez nem olyan, amit önmagában lehetne csak úgy csinálni. Szükségünk van a nemzetközi szabályzásra Koppenhágában és máshonnan is. Szükségünk van a nemzeti válaszokra. Szükségünk van az önkormányzatok válaszaira. De mindezek sokkal könnyebben fognak menni, ha olyan közösségünk van, amely eleven és ötletekben gazdag, és a mozgalomból kiindulva, a megválaszthatatlan döntéseket választhatóvá teszi, a következő 5 10 év során
Some of the things that emerge from it are local food projects, like community-supported agriculture schemes, urban food production, creating local food directories, and so on. A lot of places now are starting to set up their own energy companies, community-owned energy companies, where the community can invest money into itself, to start putting in place the kind of renewable energy infrastructure that we need. A lot of places are working with their local schools. Newent in the Forest of Dean: big polytunnel they built for the school; the kids are learning how to grow food. Promoting recycling, things like garden-share, that matches up people who don't have a garden who would like to grow food, with people who have gardens they aren't using anymore. Planting productive trees throughout urban spaces. And also starting to play around with the idea of alternative currencies.
Az ebből kiinduló dolgok között vannak a helyi élelmiszer projektek, mint a közösség támogatású mezőgazdasági minták, a városi élelmiszertermelés, helyi élelmiszer katalógusok létrehozása, stb. Sok helyen most kezdik elindítani a saját energia társaságukat, közösségi tulajdonú energia társaságokat, ahol a közösség pénzt fektethet be önmagába azért, hogy helyben kezdjék el a szükséges megújuló energia struktúránkat felállítani. Sok helyen együtt működünk a helyi iskolákkal. A Forest of Deanben fekvő Newentben nagy fóliasátrat építettek az iskolának. A gyerekek megtanulják, hogyan termeljenek élelmet. Támogatják az újrahasznosítást, az olyan dolgokat, mint a megosztott kert, ahol összehozzák azokat az embereket, akiknek nincs kertjük, akik szeretnének élelmet termelni azokkal, akik már nem használják a kertjüket. Hasznos fákat telepítünk városi közterületeken. Elkezdtünk játszani az az alternatív pénzek gondolatával is.
This is Lewes in Sussex, who have recently launched the Lewes Pound, a currency that you can only spend within the town, as a way of starting to cycle money within the local economy. You take it anywhere else, it's not worth anything. But actually within the town you start to create these economic cycles much more effectively.
Itt van a sussexi Lewes, ahol mostanában indították el Lewes font pénznemet, amit csak a városban költhetsz el, mint egy módszer arra, hogy elindítsák pénznek a helyi gazdaságbeli forgását. Elviheted bárhova, nem ér semmit. De a városban ilyen gazdasági körforgásokat nagyon hatékonyan megindít.
Another thing that they do is what we call an energy descent plan, which is basically to develop a plan B for the town. Most of our local authorities, when they sit down to plan for the next five, 10, 15, 20 years of a community, still start by assuming that there will be more energy, more cars, more housing, more jobs, more growth, and so on. What does it look like if that's not the case? And how can we embrace that and actually come up with something that was actually more likely to sustain everybody? As a friend of mine says, "Life is a series of things you're not quite ready for." And that's certainly been my experience with transition. From three years ago, it just being an idea, this has become something that has virally swept around the world. We're getting a lot of interest from government. Ed Miliband, the energy minister of this country, was invited to come to our recent conference as a keynote listener. Which he did -- (Laughter) (Applause) -- and has since become a great advocate of the whole idea.
A másik dolgot, amivel foglakoznak, energiacsökkentési akciótervnek hívjuk. Ez alapjában egy B terv fejlesztése a városnak. A legtöbb önkormányzatunk, amikor leülnek tervezni a közösség következő öt, 10, 15, 20 évét, akkor abból feltételből indulnak ki, hogy több energia, több kocsi, több épület, több állás, több növekedés lesz. Mi lesz akkor, ha nem ez a helyzet ? És hogyan tudjuk úgy támogatni azt, Amik a bekövetkezése sokkal valószínű lehet hogy mindenki meg tudjon élni. Ahogy egy barátom mondta: "Az élet olyan dolgok sorozata, amire még nem egészen vagyunk felkészülve" És ugyanezt tapasztaltam az átalakulással három évvel ezelőtt kezdve, csak egy elképzelés, ami olyasmivé lett, ami vírusosan végig sepert a világon. Nagyon érdekeljük a kormány. Ed Milibandt, ennek az országnak az energia miniszterét meghívtuk a mostani konferenciánkra, mint kiemelt hallgatót. El is jött -- (Nevetés) (Taps) és azóta az egész eszmét erőteljesen támogatja.
There are now two local authorities in this country who have declared themselves transitional local authorities, Leicestershire and Somerset. And in Stroud, the transition group there, in effect, wrote the local government's food plan. And the head of the council said, "If we didn't have Transition Stroud, we would have to invent all of that community infrastructure for the first time." As we see the spread of it, we see national hubs emerging.
Már két önkormányzat van ebben az országban, amelyek átalakuló önkormányzatnak nyilvánították magukat, Leicestershire és Somerset. És Stroudban lényegében az ottani átalakuló csoport írta az önkormányzat élelmiszer tervét. És a tanács vezetője az mondta: "Ha nem lenne nekünk az Átalakuló Stroud, akkor nekünk kellene feltalálnunk az összes közösségi infrastruktúrát az elejétől." Látjuk, ahogy ez terjed, látjuk nemzeti központok feltűnését.
In Scotland, the Scottish government's climate change fund has funded Transition Scotland as a national organization supporting the spread of this. And we see it all over the place as well now. But the key to transition is thinking not that we have to change everything now, but that things are already inevitably changing, and what we need to do is to work creatively with that, based on asking the right questions.
Skóciában a skót kormányzat klímaváltozási alapítványa megalapította az Átalakuló Skóciát, mint ennek a terjesztését támogató nemzeti szervezetet. És mindenfele máshol is ezt látjuk. De az átalakulás kulcsa nem az a gondolat, hogy nekünk most mindent meg kell változtatunk, hanem a dolgok már elkerülhetetlenül változnak, és nekünk az a dolgunk, hogy kreatívan dolgozzunk ezzel, és ehhez helyes kérdéseket tegyünk fel.
I think I'd like to just return at the end to the idea of stories. Because I think stories are vital here. And actually the stories that we tell ourselves, we have a huge dearth of stories about how to move forward creatively from here. And one of the key things that transition does is to pull those stories out of what people are doing. Stories about the community that's produced its own 21 pound note, for example, the school that's turned its car park into a food garden, the community that's founded its own energy company. And for me, one of the great stories recently was the Obamas digging up the south lawn of the White House to create a vegetable garden. Because the last time that was done, when Eleanor Roosevelt did it, it led to the creation of 20 million vegetable gardens across the United States.
Azt hiszem, a végén még szeretnék visszatérni a történetek gondolatához. Mert úgy gondolom, a történetek itt életbevágóak. És a történetek, amiket mesélünk magunknak, Nagyon hiányoznak az olyan történetek, hogyan tudunk kreatívan továbblépni. Az átalakulás egyik kulcstényezője, hogy kihúzzuk az emberekből a történeteket arról, hogy mit csinálnak. Történetek egy közösségről, amelyik megcsinálta a saját 21 fontos bankjegyét, például, az iskola, amelyik a gépkocsiparkolóját konyhakertté alakította, a közösség, amelyik megalapította a saját energiatársaságát. És nekem mostanában az történet tetszett, hogy Obamáék felásták a Fehér Ház déli pázsitját egy zöldséges kert létrehozásához. Mert utoljára ilyen akkor történt, amikor Eleanor Roosevelt csinálta ezt, és 20 millió zöldséges kert létrehozásához vezetett szerte az Egyesült Államokban.
So the question I'd like to leave you with, really, is -- for all aspects of the things that your community needs in order to thrive, how can it be done in such a way that drastically reduces its carbon emissions, while also building resilience?
Így az a kérdés, amivel távozni szeretnék, minden olyan dolgot, amire az önök közösségének szüksége van a boldoguláshoz, hogyan lehetséges úgy megcsinálni, hogy drasztikusan csökkentse a széndioxid-kibocsátását, és eközben fejleszti a rezilienciáját ?
Personally, I feel enormously grateful to have lived through the age of cheap oil. I've been astonishingly lucky, we've been astonishingly lucky. But let us honor what it has bought us, and move forward from this point. Because if we cling to it, and continue to assume that it can underpin our choices, the future that it presents to us is one which is really unmanageable. And by loving and leaving all that oil has done for us, and that the Oil Age has done for us, we are able to then begin the creation of a world which is more resilient, more nourishing, and in which, we find ourselves fitter, more skilled and more connected to each other. Thank you very much. (Applause)
Személy szerint rendkívül hálás vagyok, hogy átélhettem az olcsó olaj korszakát. Elképesztően szerencsés voltam, mi elképesztően szerencsések voltunk. De legyen hálásak azért, amit adott nekünk, és lépjünk tovább erről a pontról. Mert, ha ragaszkodunk hozzá, és továbbra is feltételezzük, hogy támogathatja a lehetőségeinket, akkor olyan jövő jelenik meg előttünk, amelyik igazán kezelhetetlen. És az, hogy szeretve elhagyjuk mindent, amit az olaj tett értünk, és amit az olaj korszaka tett értünk, el tudjuk kezdeni egy olyan világ teremtését, amelyik reziliensebb, táplálóbb, és amelyikben fittebbek leszünk, képzettebbek, és jobban összetartunk. Nagyon köszönöm. (Taps)