So today I'm going to talk to you about the rise of collaborative consumption. I'm going to explain what it is and try and convince you -- in just 15 minutes -- that this isn't a flimsy idea, or a short-term trend, but a powerful cultural and economic force reinventing not just what we consume, but how we consume.
Ma az együttműködő fogyasztás növekedéséről fogok beszélni. El fogom magyarázni miről van szó és megpróbálom meggyőzni önöket -- csupán 15 percben -- hogy ez nem egy esetlen ötlet, vagy rövid távú trend, hanem egy hatalmas kulturális és gazdasági erő, ami újra feltalálja nemcsak azt amit fogyasztunk, hanem azt is ahogyan fogyasztunk.
Now I'm going to start with a deceptively simple example. Hands up -- how many of you have books, CDs, DVDs, or videos lying around your house that you probably won't use again, but you can't quite bring yourself to throw away? Can't see all the hands, but it looks like all of you, right? On our shelves at home, we have a box set of the DVD series "24," season six to be precise. I think it was bought for us around three years ago for a Christmas present. Now my husband, Chris, and I love this show. But let's face it, when you've watched it once maybe, or twice, you don't really want to watch it again, because you know how Jack Bauer is going to defeat the terrorists. So there it sits on our shelves obsolete to us, but with immediate latent value to someone else. Now before we go on, I have a confession to make. I lived in New York for 10 years, and I am a big fan of "Sex and the City." Now I'd love to watch the first movie again as sort of a warm-up to the sequel coming out next week. So how easily could I swap our unwanted copy of "24" for a wanted copy of "Sex and the City?" Now you may have noticed there's a new sector emerging called swap-trading. Now the easiest analogy for swap-trading is like an online dating service for all your unwanted media. What it does is use the Internet to create an infinite marketplace to match person A's "haves" with person C's "wants," whatever they may be.
Egy megtévesztően egyszerű példával kezdem. Tegyék fel a kezüket -- hányuknak vannak könyvei, CD-i, DVD-i vagy videói szerte a házban, amiket valószínűleg nem fognak többé használni, de nem tudják rávenni magukat, hogy eldobják? Nem látom az összes kezet, de úgy tűnik mindannyiuknak. Otthon a polcunkun megvan a "24" sorozat DVD-n, pontosabban a hatodik évad. Azt hiszem olyan 3 éve kaptuk karácsonyi ajandékként. A férjem, Chris, és én szeretjük ezt a műsort, de lássuk be, ha már megnézted egyszer vagy kétszer, nem igazán akarod ismét megnézni, mert már tudod, hogy Jack Bauer hogyan győzi le a terroristákat. Szóval ott kuksol a polcunkon, számunkra idejétmúlt, de másvalaki számára azonnali, rejtett értéke van. Mielőtt folytatnánk, be kell vallanom valamit. New Yorkban éltem 10 évig és nagy rajongója vagyok a "Szex és New York" sorozatnak. Szeretném mégegyszer megnézni az első filmet, mint egyfajta bemelegítés a jövő héten nyitó folytatáshoz. Mennyire könnyen tudnám elcserélni a mi nem kívánt "24" példányunkat a "Szex és New York" egy példányáért? Talán észrevették, hogy van egy feltörekvő szektor, a cserekereskedelem. Nos a legegyszerűbb analógiája a cserekereskedelemnek egy online társkereső az összes nem kívánt média eszköznek. Az internetet használva létrehoz egy határtalan piacteret, hogy A személy dolgait C személy kívánságaival párosítsa, bármi is legyen az.
The other week, I went on one of these sites, appropriately called Swaptree, and there were over 59,300 items that I could instantly swap for my copy of "24." Lo and behold, there in Reseda, CA was Rondoron who wanted swap his or her "like new" copy of "Sex and the City" for my copy of "24." So in other words, what's happening here is that Swaptree solves my carrying company's sugar rush problem, a problem the economists call "the coincidence of wants," in approximately 60 seconds. What's even more amazing is it will print out a postage label on the spot, because it knows the way of the item. Now there are layers of technical wonder behind sites such as Swaptree, but that's not my interest, and nor is swap trading, per se.
A múlt héten rámentem egy ilyen honlapra, találóan Swaptree (Cserefa) a neve. Több mint 59.300 cikk volt rajta, amit azonnal elcserélhettem volna a "24" példányomra. És lám, Reseda városban, Kaliforniában volt Rondoron, aki el akarta cserélni a saját "akár új" "Szex és New York" példányát az én "24" példányomra. Más szóval, ami itt törénik az az, hogy a Swaptree megoldja az én szállító cégem problémáját, amit a közgazdászok "a kívánságok egybeesésének" hívnak, körülbelül 60 másodperc alatt. Ami még inkább csodálatos, hogy helyben kinyomtat egy címkét, mert ismeri az árucikk súlyát. Több rétege van a technikai csodának az ilyen honlapok mögött, de nem ez az én érdekeltségem és a cserekereskedelem sem az önmagában.
My passion, and what I've spent the last few years dedicated to researching, is the collaborative behaviors and trust-mechanics inherent in these systems. When you think about it, it would have seemed like a crazy idea, even a few years ago, that I would swap my stuff with a total stranger whose real name I didn't know and without any money changing hands. Yet 99 percent of trades on Swaptree happen successfully, and the one percent that receive a negative rating, it's for relatively minor reasons, like the item didn't arrive on time.
Az én szenvedélyem és aminek a kutatására szenteltem az utóbbi pár évemet, az az ezekben a rendszerekben rejlő közreműködő viselkedésmódok és bizalom szerkezetek. Ha belegondolnak, őrült ötletnek tűnt volna, akár pár évvel ezelőtt is, hogy elcserélném cuccaimat egy vadidegennel, akinek nem tudom a nevét és mindezt pénz átadása nélkül. Mégis a Swaptree-n a cserék 99 százaléka sikeresen megy végbe, és az egy százalék ami negatív szavazatot kap, viszonylag csekély okokból történik, például ha a cikk nem érkezik meg időben.
So what's happening here? An extremely powerful dynamic that has huge commercial and cultural implications is at play. Namely, that technology is enabling trust between strangers. We now live in a global village where we can mimic the ties that used to happen face to face, but on a scale and in ways that have never been possible before. So what's actually happening is that social networks and real-time technologies are taking us back. We're bartering, trading, swapping, sharing, but they're being reinvented into dynamic and appealing forms. What I find fascinating is that we've actually wired our world to share, whether that's our neighborhood, our school, our office, or our Facebook network, and that's creating an economy of "what's mine is yours." From the mighty eBay, the grandfather of exchange marketplaces, to car-sharing companies such as GoGet, where you pay a monthly fee to rent cars by the hour, to social lending platforms such as Zopa, that will take anyone in this audience with 100 dollars to lend, and match them with a borrower anywhere in the world, we're sharing and collaborating again in ways that I believe are more hip than hippie. I call this "groundswell collaborative consumption."
Szóval mi történik? Egy nagyon erőteljes folyamat játszódik le, melynek óriási kereskedelmi és kulturális következményei vannak. Mégpedig az, hogy a technológia lehetővé teszi a bizalmat ismeretlenek között. Mi most egy globális faluban élünk, ahol utánozhatjuk a kapcsolatokat, amelyek régen szemtől szemben történtek, de egy olyan szinten és olyan módon, ahogy eddig ez soha nem volt lehetséges. Tehát ami valóban történik az az, hogy a közösségi hálózatok és valós idejű technológiák visszavisznek az időben. Cserélünk, kereskedünk, megosztunk, de újra feltaláljuk ezeket dinamikus és vonzó formában. Amit én lenyűgözőnek találok az az, hogy az egész világunkat beállítottuk a megosztásra, legyen az a szomszédság, az iskolánk, az irodánk, vagy a Facebook hálózatunk, és ez egy "ami az enyém, a tiéd is" típusú gazdaságot teremt. A nagy eBay-től, a cserekereskedelmi piacok ősatyjától a közös kocsihasználatnak szentelt cégekig, mint a GoGet, hol egy havi díjért óránként lehet bérelni autókat, társasági kölcsönző oldalakig, mint a Zopa, amely összekapcsol bárkit a nézők közül akinek van 100 dollárja kölcsönbe valakivel bárhol a világon, aki kölcsönt szeretne felvenni, újra megosztunk és együttműködünk olyan módon, amely szerintem inkább menő, mint hippi. Én ezt feltörő együttműködő fogyasztásnak nevezem.
Now before I dig into the different systems of collaborative consumption, I'd like to try and answer the question that every author rightfully gets asked, which is, where did this idea come from? Now I'd like to say I woke up one morning and said, "I'm going to write about collaborative consumption," but actually it was a complicated web of seemingly disconnected ideas. Over the next minute, you're going to see a bit like a conceptual fireworks display of all the dots that went on in my head. The first thing I began to notice: how many big concepts were emerging -- from the wisdom of crowds to smart mobs -- around how ridiculously easy it is to form groups for a purpose. And linked to this crowd mania were examples all around the world -- from the election of a president to the infamous Wikipedia, and everything in between -- on what the power of numbers could achieve.
Mielőtt elkezdeném a különböző együttműködő fogyasztási rendszerek leírását, szeretnék válaszolni arra a kérdésre, amit minden szerzőtől megkérdeznek, jogosan, mégpedig: honnan jött ez az ötlet? Szeretném azt mondani, hogy felkeltem egy reggel és azt mondtam "Az együttműködő fogyasztásról fogok írni", de valójában ez látszólag független ötletek egy bonyolult rendszere volt. A következő percben tüzijátékként fogják látni az ötleteket, amelyek felötlöttek elmémben. Az első dolog, amit észrevettem: milyen sok nagy fogalom jelent meg -- a tömegek bölcsességétől az okos tömegekig -- és mennyire nevetségesen könnyű csoportokat alakítani egy célért. És ezzel a tömegmániával kapcsolatosan az egész világon voltak példák -- egy elnök megválasztásától a hírhedt Wikipedia-ig, és mindenről e kettő között -- arról, hogy mit lehet elérni több emberrel.
Now, you know when you learn a new word, and then you start to see that word everywhere? That's what happened to me when I noticed that we are moving from passive consumers to creators, to highly enabled collaborators. What's happening is the Internet is removing the middleman, so that anyone from a T-shirt designer to a knitter can make a living selling peer-to-peer. And the ubiquitous force of this peer-to-peer revolution means that sharing is happening at phenomenal rates. I mean, it's amazing to think that, in every single minute of this speech, 25 hours of YouTube video will be loaded. Now what I find fascinating about these examples is how they're actually tapping into our primate instincts. I mean, we're monkeys, and we're born and bred to share and cooperate. And we were doing so for thousands of years, whether it's when we hunted in packs, or farmed in cooperatives, before this big system called hyper-consumption came along and we built these fences and created out own little fiefdoms. But things are changing, and one of the reasons why is the digital natives, or Gen-Y. They're growing up sharing -- files, video games, knowledge. It's second nature to them. So we, the millennials -- I am just a millennial -- are like foot soldiers, moving us from a culture of "me" to a culture of "we."
Tudják, hogy ha valaki megtanul egy új szót, hirtelen mindenütt azt a szót látja? Épp ez történt velem, mikor észrevettem, hogy passzív fogyasztókból alkotókká, majd nagyon rátermett közreműködőkké válunk. Ami történik az az, hogy az Internet eltávolítja a közvetítőt, és bárki, egy póló tervezőtől egy kötögetőig, közvetlen eladással keresheti kenyerét. És e közvetlen forradalom mindenütt jelenlévő ereje azt jelenti, hogy rendkívüli mennyiségben történik a megosztás. Úgy értem, csodálatos belegondolni, hogy e beszéd minden percében 25 óra videó fog letöltődni a Youtube-on. Az érdekes szerintem ezekben a példákban az, hogy ezek a dolgok valójában kielégítik főemlős ösztöneinket. Úgy értem majmok vagyunk és arra születtünk és fejlődtünk, hogy megosszunk és közreműködjünk. És ezt tettük évezredeken keresztül, legyen az amikor csapatokban vadásztunk, vagy szövetkezetekben gazdálkodtunk, mielőtt kialakult ez a nagy túlfogyasztásnak nevezett rendszer és felépítettük falainkat és létrehoztuk saját kis hűbérbirtokainkat. De a dolgok változnak, és ennek egyik oka a digitális bennszülöttek, az Y generáció. Ők úgy nőnek fel, hogy megosztanak -- fájlokat, számítógépes játékokat, ismereteket. Ez teljesen természetes számukra. Tehát mi, a 80-as és 90-es évek gyermekei -- én még pont beleférek -- olyanok vagyunk, mint a sorkatonák, megváltoztatjuk kultúránkat az énközpontúságból a "mi"-központúságra.
The reason why it's happening so fast is because of mobile collaboration. We now live in a connected age where we can locate anyone, anytime, in real-time, from a small device in our hands. All of this was going through my head towards the end of 2008, when, of course, the great financial crash happened. Thomas Friedman is one of my favorite New York Times columnists, and he poignantly commented that 2008 is when we hit a wall, when Mother Nature and the market both said, "No more." Now we rationally know that an economy built on hyper-consumption is a Ponzi scheme. It's a house of cards. Yet, it's hard for us to individually know what to do.
A gyors változásnak az oka a mobil közreműködés. Most egy olyan korszakot élünk, melyben bármikor, valós időben megtalálhatunk bárkit egy kis készülékkel a kezünkben. Mindez forgott a fejemben 2008 vége felé, amikor, persze, megtörtént a nagy pénzügyi összeomlás. Thomas Friedman az egyik kedvenc New York Times-os cikkíróm, és ő meghatóan megjegyezte, hogy 2008 volt az, amikor nekimentünk egy falnak, amikor Földanya és a piac azt mondta: "Elég". Ésszerűen tudjuk, hogy egy a túlfogyasztásra épült gazdaság egy piramisjáték. Egy kártyavár. Mégis, nehéz nekünk egyenként tudni mit tegyünk.
So all of this is a lot of twittering, right? Well it was a lot of noise and complexity in my head, until actually I realized it was happening because of four key drivers. One, a renewed belief in the importance of community, and a very redefinition of what friend and neighbor really means. A torrent of peer-to-peer social networks and real-time technologies, fundamentally changing the way we behave. Three, pressing unresolved environmental concerns. And four, a global recession that has fundamentally shocked consumer behaviors. These four drivers are fusing together and creating the big shift -- away from the 20th century, defined by hyper-consumption, towards the 21st century, defined by collaborative consumption. I generally believe we're at an inflection point where the sharing behaviors -- through sites such as Flickr and Twitter that are becoming second nature online -- are being applied to offline areas of our everyday lives. From morning commutes to the way fashion is designed to the way we grow food, we are consuming and collaborating once again.
Szóval mindez elég sok csicsergés, igaz? Hát elég sok zaj és összetettség volt a fejemben, míg valóban rájöttem, hogy négy fő okból történt ez. Első sorban egy felújult hit a közösség fontosságában és egy újraértelmezése a barát és szomszéd jelentésének. Egyenrangú szociális hálózatok és valós idejű technológiák özöne lényegesen megváltoztatják viselkedésmódunkat. A harmadik, sürgős megoldatlan környezetvédelmi gondok. És négy, egy globális recesszió, mely alapvetően sokkolta a fogyasztói viselkedésmódot. Ez a négy ok összeforr és egy nagy változást hoz létre -- a 20. századtól elfordulva, melyre a túlfogyasztás jellemző, a 21. század felé, melyre a közreműködő fogyasztás jellemző. Úgy gondolom, hogy egy innflexiós pontban vagyunk, amikor a megosztó viselkedésmód -- mely az olyan oldalakon, mint a Flickr és a Twitter teljesen természetessé válik -- mindennapi életünk offline részeiben is helyet kap. Az ingázástól a divattervezésig, el egészen az élelem megtermeléséig, ismét fogyasztunk és közreműködünk.
So my co-author, Roo Rogers, and I have actually gathered thousands of examples from all around the world of collaborative consumption. And although they vary enormously in scale, maturity and purpose, when we dived into them, we realized that they could actually be organized into three clear systems. The first is redistribution markets. Redistribution markets, just like Swaptree, are when you take a used, or pre-owned, item and move it from where it's not needed to somewhere, or someone, where it is. They're increasingly thought of as the fifth 'R' -- reduce, reuse, recycle, repair and redistribute -- because they stretch the life cycle of a product and thereby reduce waste.
Tehát társszerzőm, Roo Rogers és jómagam gyakorlatilag több ezer példát gyűjtöttünk a közreműködő fogyasztásról az egész világon. És bár méretükben, érettségükben és céljaikban roppant különbözőek, mikor belemélyedtünk rájöttünk, hogy valójában három világos rendszerbe sorolhatók. Az első az újraelosztás piaca. Az újraelosztás piaca, épp mint a Swaptree, az, amikor egy használt cikket áthelyezel onnan, ahol nincs rá szükség egy olyan helyre vagy személyhez, ahol hasznát veszik. Egyre inkább egy helyre sorolják a csökkent, újrahasznál, újrahasznosít, megjavít tevékenységekkel: újraeloszt -- mert meghosszabbítják egy termék életciklusát és így csökkentik a hulladéktermelést.
The second is collaborative lifestyles. This is the sharing of resources of things like money, skills and time. I bet, in a couple of years, that phrases like "coworking" and "couchsurfing" and "time banks" are going to become a part of everyday vernacular. One of my favorite examples of collaborative lifestyles is called Landshare. It's a scheme in the U.K. that matches Mr. Jones, with some spare space in his back garden, with Mrs. Smith, a would-be grower. Together they grow their own food. It's one of those ideas that's so simple, yet brilliant, you wonder why it's never been done before.
A második a közreműködő életmód. Ez oly erőforrások megosztása mint pénz, képességek és idő. Fogadok, pár év múlva oly kifejezések, mint "együtt dolgozás", "couchsurfing" [kanapé-szörf] és "idő bankok" a mindennapi nyelv részei lesznek. Az egyik kedvenc példám a közreműködő életmódra a Landshare vagy terület megosztás. Ez egy rendszer az Egyesült Királyságban, mely összehozza Jones urat, akinek van egy kis fölösleges része a hátsó kertjében és Smithnét, aki egy leendő termelő. Együtt megtermelik a saját élelmüket. Ez az ötlet olyan egyszerű és nagyszerű, hogy eltűnődsz, vajon miért nem használtuk előbb?
Now, the third system is product-service systems. This is where you pay for the benefit of the product -- what it does for you -- without needing to own the product outright. This idea is particularly powerful for things that have high-idling capacity. And that can be anything from baby goods to fashions to -- how many of you have a power drill, own a power drill? Right. That power drill will be used around 12 to 13 minutes in its entire lifetime. (Laughter) It's kind of ridiculous, right? Because what you need is the hole, not the drill. (Laughter) (Applause) So why don't you rent the drill, or, even better, rent out your own drill to other people and make some money from it? These three systems are coming together, allowing people to share resources without sacrificing their lifestyles, or their cherished personal freedoms. I'm not asking people to share nicely in the sandpit.
A harmadik rendszer a termék-szolgáltatás rendszer. Ebben az esetben a termék hasznáért fizetsz -- amit tesz érted -- anélkül, hogy a termék teljesen tulajdonod lenne. Ez az ötlet különösen hasznos az olyan dolgokkal, melyeket rövid ideig használunk. És ez bármi lehet kisbaba termékektől divatcikkekkig és -- hányuknak van villanyfúrógépe? Jó. Azt a villanyfúrót körülbelül 12-13 percig fogják használni teljes életciklusa alatt. (Nevetés) Kicsit nevetséges, igaz? Mert amire szükséged van, az egy lyuk, nem egy gép. (Nevetés) (Taps) Tehát miért ne bérelnél egy villanyfúrót, vagy, még jobb, adnád bérbe saját villanyfúród másoknak és keresnél egy kis pénzt? Ez a három rendszer hozzájárul ahhoz, hogy az emberek megosszanak erőforrásokat anélkül, hogy feladják életmódjukat vagy szeretett személyes szabadságukat. Nem arra kérem az embereket, hogy szépen megosszák játékaikat a homokozóban.
So I want to just give you an example of how powerful collaborative consumption can be to change behaviors. The average car costs 8,000 dollars a year to run. Yet, that car sits idle for 23 hours a day. So when you consider these two facts, it starts to make a little less sense that we have to own one outright. So this is where car-sharing companies such as Zipcar and GoGet come in. In 2009, Zipcar took 250 participants from across 13 cities -- and they're all self-confessed car addicts and car-sharing rookies -- and got them to surrender their keys for a month. Instead, these people had to walk, bike, take the train, or other forms of public transport. They could only use their Zipcar membership when absolutely necessary. The results of this challenge after just one month was staggering. It's amazing that 413 lbs were lost just from the extra exercise. But my favorite statistic is that 100 out of the 250 participants did not want their keys back. In other words, the car addicts had lost their urge to own.
Szeretnék adni egy példát arra, hogy milyen hatásos lehet a közreműködő fogyasztás a viselkedés megváltoztatásában. Egy átlagos autó működtetése évente 8.000 dollárba kerül. De az az autó mozdulatlanul áll naponta 23 órát. S amikor belegondolsz, kicsit kevésbé éri meg, hogy tulajdonunk legyen egy autó. És ez az, ahol jönnek az autó-megosztó cégek, mint a Zipcar és a GoGet. 2009-ben a Zipcar meggyőzött 250 résztvevőt 13 városban -- és mind autó-függők és autó-megosztó újoncok --, hogy egy hónapig letegyék a kocsikulcsot. Vezetés helyett a résztvevők gyalogoltak, bicikliztek, vonattal vagy más tömegközlekedési eszközzel utaztak. Csak akkor használhatták Zipcar tagságukat, ha feltétlenül szükséges volt. A kihívás eredménye egy hónap után meglepő volt. Csodálatos, hogy 187 kilogrammot leadtak csak a plusz mozgással. De a kedvenc értékem az, hogy 100 a 250 résztvevő közül nem akarta visszavenni a kulcsát. Másszóval az autó-függők elvesztették a birtoklás szükségét.
Now products-service systems have been around for years. Just think of libraries and laundrettes. But I think they're entering a new age, because technology makes sharing frictionless and fun. There's a great quote that was written in the New York Times that said, "Sharing is to ownership what the iPod is to the 8-track, what solar power is to the coal mine." I believe also, our generation, our relationship to satisfying what we want is far less tangible than any other previous generation. I don't want the DVD; I want the movie it carries. I don't want a clunky answering machine; I want the message it saves. I don't want a CD; I want the music it plays. In other words, I don't want stuff; I want the needs or experiences it fulfills. This is fueling a massive shift from where usage trumps possessions -- or as Kevin Kelly, the editor of Wired magazine, puts it, "where access is better than ownership."
A termék-szolgáltatás rendszerek évek óta léteznek. Gondoljanak a mosodákra és könyvtárakra. De azt hiszem egy új korszakba lépnek, mert a technológia súrlódásmentessé és élvezhetővé teszi a megosztást. Van egy jó idézet a New York Times-ból, mely szerint "A megosztás viszonya a tulajdonhoz olyan, mint az iPodé a kazettához, mint a napenergiáé a szénbányához." És azt is hiszem, hogy a mi generációnkban a kapcsolatunk ahhoz, hogy kielégítsük azt, ami kell sokkal kevésbé kézzelfogható, mint bármely előbbi generációnál. Nekem nem kell a DVD, csak a film ami rajta van. Nem kell egy esetlen üzenetrögzítő gép, csak az üzenet, amit megment. Nem kell egy CD, csak a zene, ami rajta van. Másszóval, nekem nem kell cucc. Az kell, hogy kielégítsem igényeim. Ez egy nagy változást hoz elő, mivel a használat legyőzi a birtoklást -- amint Kevin Kelly, a Wired folyóirat szerkesztője mondta: "mikor a hozzáférés jobb, mint a birtoklás".
Now as our possessions dematerialize into the cloud, a blurry line is appearing between what's mine, what's yours, and what's ours. I want to give you one example that shows how fast this evolution is happening. This represents an eight-year time span. We've gone from traditional car-ownership to car-sharing companies, such as Zipcar and GoGet, to ride-sharing platforms that match rides to the newest entry, which is peer-to-peer car rental, where you can actually make money out of renting that car that sits idle for 23 hours a day to your neighbor. Now all of these systems require a degree of trust, and the cornerstone to this working is reputation.
Amint javaink köddé válnak a felhőben, elmosódik a határ a között, ami az enyém, a tiéd és a miénk. Szeretnék adni egy példát, amely megmutatja, milyen hamar történik ez a fejlődés. Ez az ábra egy nyolc éves időtartamot ábrázol. A hagyományos autó vásárlástól eljutottunk autó megosztó cégekig, mint a Zipcar és a GoGet, utazás megosztó oldalakig, a legújabbig, amely az egymástól való autóbérlés, ahol rendesen pénzt kereshetsz úgy, hogy bérbe adod az autót, mely naponta 23 órát nincs használva a szomszédodnak. Mindezek a rendszerek egy bizonyos szintű bizalmat követelnek és ahhoz, hogy ez működjön, lényeges a hírnév.
Now in the old consumer system, our reputation didn't matter so much, because our credit history was far more important that any kind of peer-to-peer review. But now with the Web, we leave a trail. With every spammer we flag, with every idea we post, comment we share, we're actually signaling how well we collaborate, and whether we can or can't be trusted. Let's go back to my first example, Swaptree. I can see that Rondoron has completed 553 trades with a 100 percent success rate. In other words, I can trust him or her. Now mark my words, it's only a matter of time before we're going to be able to perform a Google-like search and see a cumulative picture of our reputation capital. And this reputation capital will determine our access to collaborative consumption. It's a new social currency, so to speak, that could become as powerful as our credit rating.
A régi fogyasztói rendszerben a hírnevünk nem nagyon számított, mert sokkal fontosabb volt a hitelünk története, mint bármely értékelés egy társtól. De most a weben nyomot hagyunk. Minden spammelő, akit feljelentünk, minden ötlet vagy megjegyzés, amit megosztunk valójában jelzi, hogy milyen jól közreműködünk és hogy megbízhatóak vagyunk-e. Menjünk vissza az első példámhoz. A Swaptree. Láthatom, hogy Rondoron 553 cserét vitt végbe 100 százalékos sikerrel. Másszóval megbízhatok benne. Jegyezzék meg, csak idő kérdése és képesek leszünk arra, hogy egy Google-szerű keresést vigyünk végbe és egy összesített képet lássunk hínevünkről. És a hírnevünk fogja meghatározni, hogy részt vehetünk-e a közreműködő fogyasztásban. Ez úgymond egy új társadalmi pénznem, mely olyan hatásossá válhat, mint a hitelminősítőnk.
Now as a closing thought, I believe we're actually in a period where we're waking up from this humongous hangover of emptiness and waste, and we're taking a leap to create a more sustainable system built to serve our innate needs for community and individual identity. I believe it will be referred to as a revolution, so to speak -- when society, faced with great challenges, made a seismic shift from individual getting and spending towards a rediscovery of collective good. I'm on a mission to make sharing cool. I'm on a mission to make sharing hip. Because I really believe it can disrupt outdated modes of business, help us leapfrog over wasteful forms of hyper-consumption and teach us when enough really is enough.
Lezárásként, úgy hiszem valójában egy olyan időszakban vagyunk, amikor felébredünk ebből az óriási másnaposságból, mely csak üresség és pazarlás és egy ugrást teszünk, hogy egy fenntarthatóbb rendszert alkossunk, mely szolgálja született szükségünket a közösségre és a külön egyéniségre. Azt hiszem, úgymond forradalomnak fogják nevezni -- amikor a társadalom, nagy kihívásokkal szemben egy lényeges változást hozott az egyedi vásárlástól és költéstől a közjó újra feltalálása felé. Az én célom, hogy menővé tegyem a megosztást. Az én célom, hogy trendi legyen a megosztás. Mert igazán hiszem azt, hogy megzavarhatja a lejárt üzleti szokásokat, segíthet átugorni a pazarló formáit a túlfogyasztásnak és megtaníthat, hogy ami elég az tényleg elég.
Thank you very much.
Nagyon szépen köszönöm.
(Applause)
(Taps)