Two twin domes, two radically opposed design cultures. One is made of thousands of steel parts, the other of a single silk thread. One is synthetic, the other organic. One is imposed on the environment, the other creates it. One is designed for nature, the other is designed by her.
Két kupola, két gyökeresen eltérő tervezési kultúra. Az egyik ezernyi acélelemből áll, a másik egyetlen selyemszálból. Egyik szintetikus, a másik szerves. Az egyik befolyásolja a környezetet, a másik pedig létrehozza. Az egyiket a természetnek tervezték, a másikat a természet tervezte.
Michelangelo said that when he looked at raw marble, he saw a figure struggling to be free. The chisel was Michelangelo's only tool. But living things are not chiseled. They grow. And in our smallest units of life, our cells, we carry all the information that's required for every other cell to function and to replicate.
Michelangelo mondta, hogy amikor egy márványtömbre néz, egy szabadulni vágyó alakot lát benne. Michelangelo egyetlen szerszáma a véső volt. Az élő dolgok azonban nem vésővel készülnek. Ők növekednek. Legkisebb élő részeink, a sejtjeink minden információt hordoznak, ami szükséges a működésükhöz és szaporodásukhoz.
Tools also have consequences. At least since the Industrial Revolution, the world of design has been dominated by the rigors of manufacturing and mass production. Assembly lines have dictated a world made of parts, framing the imagination of designers and architects who have been trained to think about their objects as assemblies of discrete parts with distinct functions.
A szerszámoknak következményeik vannak. Legalábbis az ipari forradalom óta a tervezés világát a termelés és a tömeggyártás szigora uralja. Az összeszerelő sorok egy alkatrészekből álló világot sugallnak, korlátozva a tervezők és építészek képzeletét, akik a dolgokra csak mint önálló funkciókkal bíró részekből összerakott szerelvényekre képesek gondolni.
But you don't find homogenous material assemblies in nature. Take human skin, for example. Our facial skins are thin with large pores. Our back skins are thicker, with small pores. One acts mainly as filter, the other mainly as barrier, and yet it's the same skin: no parts, no assemblies. It's a system that gradually varies its functionality by varying elasticity. So here this is a split screen to represent my split world view, the split personality of every designer and architect operating today between the chisel and the gene, between machine and organism, between assembly and growth, between Henry Ford and Charles Darwin. These two worldviews, my left brain and right brain, analysis and synthesis, will play out on the two screens behind me. My work, at its simplest level, is about uniting these two worldviews, moving away from assembly and closer into growth.
A természetben azonban nem találunk homogén anyagokból álló szerelvényeket. Nézzük például az emberi bőrt. Az arcbőrünk vékony, és nagy pórusokat tartalmaz. A hátbőrünk vastagabb, apróbb pórusokkal. Az egyik főként szűrőként funkcionál, míg a másik akadályként, és közben mégis ugyanaz a bőr: alkatrészek és szerelvények nélkül. Ez olyan rendszer, amely folytonosan változtatja a tulajdonságait, rugalmasságának változtatása révén. Ezen a két képernyőn látható az én kettős világnézetem, napjaink tervezőinek és építészeinek kettős személyisége, a véső és a gének, a gépezet és az élő szervezet, az összeszerelés és a növekedés, Henry Ford és Charles Darwin között. Ez a két világnézet, a bal és jobb agyféltekém, analízis és szintézis, ez látható a képernyőkön mögöttem. Az én munkám, leegyszerűsítve, ennek a két megközelítési módnak az egyesítése, az elmozdulás az összeszereléstől a növesztés irányába.
You're probably asking yourselves: Why now? Why was this not possible 10 or even five years ago? We live in a very special time in history, a rare time, a time when the confluence of four fields is giving designers access to tools we've never had access to before. These fields are computational design, allowing us to design complex forms with simple code; additive manufacturing, letting us produce parts by adding material rather than carving it out; materials engineering, which lets us design the behavior of materials in high resolution; and synthetic biology, enabling us to design new biological functionality by editing DNA. And at the intersection of these four fields, my team and I create. Please meet the minds and hands of my students.
Most az kérdezhetik maguktól: Miért éppen most? Miért nem tíz vagy öt évvel ezelőtt? Nagyon különleges korban élünk, egy ritka korban, egy olyan korban amikor négy terület találkozása olyan eszközöket ad a tervezők kezébe, amilyeneket ezelőtt soha. E területek: a számítógépes tervezés, melynek révén egyszerű kódokkal tervezhetünk komplex formákat; a növesztő gyártás, amivel anyag hozzáadásával, nem pedig anyag elvételével készíthetünk tárgyakat; az anyagmérnökség, amivel az anyagok tulajdonságait mikroszinten tervezhetjük meg; valamint a szintetikus biológia, amivel a DNS átszerkesztésével tervezhetünk új biológiai tulajdonságot. A csapatom és én e négy terület találkozásánál alkotunk. Ők az én hallgatóim, ismerjék meg az arcukat és kezüket!
We design objects and products and structures and tools across scales, from the large-scale, like this robotic arm with an 80-foot diameter reach with a vehicular base that will one day soon print entire buildings, to nanoscale graphics made entirely of genetically engineered microorganisms that glow in the dark. Here we've reimagined the mashrabiya, an archetype of ancient Arabic architecture, and created a screen where every aperture is uniquely sized to shape the form of light and heat moving through it.
Mindenféle méretű tárgyakat, termékeket, struktúrákat és szerszámokat tervezünk a nagyon nagytól, mint ez a 30 m hatósugarú, járműre szerelt robotkar, amely egy napon, nem is sokára, egész épületeket fog nyomtatni, egészen a sötétben világító, genetikailag átformált mikroorganizmusokból készített nano méretű grafikákig. Itt újragondoltuk a másrábíát, a régi arab építészet egyik őstípusát, és egy ernyőt készítettünk, amelynek minden nyílása egyedi méretű, hogy megformálja a rajta áthaladó fényt és hőt.
In our next project, we explore the possibility of creating a cape and skirt -- this was for a Paris fashion show with Iris van Herpen -- like a second skin that are made of a single part, stiff at the contours, flexible around the waist. Together with my long-term 3D printing collaborator Stratasys, we 3D-printed this cape and skirt with no seams between the cells, and I'll show more objects like it. This helmet combines stiff and soft materials in 20-micron resolution. This is the resolution of a human hair. It's also the resolution of a CT scanner. That designers have access to such high-resolution analytic and synthetic tools, enables to design products that fit not only the shape of our bodies, but also the physiological makeup of our tissues. Next, we designed an acoustic chair, a chair that would be at once structural, comfortable and would also absorb sound. Professor Carter, my collaborator, and I turned to nature for inspiration, and by designing this irregular surface pattern, it becomes sound-absorbent. We printed its surface out of 44 different properties, varying in rigidity, opacity and color, corresponding to pressure points on the human body. Its surface, as in nature, varies its functionality not by adding another material or another assembly, but by continuously and delicately varying material property.
Következő munkánkban megnézzük, tudunk-e köpenyt és szoknyát készíteni -- ez itt a párizsi divatbemutató Iris van Herpennel -- akárcsak egy egy darabból készült második bőrt, ami a kontúroknál merev, a deréknál pedig rugalmas. 3D-nyomtatási stratégiai partnerünkkel, a Stratasysszel közösen nyomtattuk ezt a varrás nélküli köpenyt és szoknyát, és mindjárt mutatok még ilyeneket. Itt egy sisak látható, amelyben lágy és merev anyagokat kombináltunk 20 mikronos felbontásban. Ez az emberi hajszál mérettartománya. Vagy egy CT-szkenner képfelbontása. Azzal, hogy a tervezők ilyen nagy felbontású analitikus és szintetikus eszközöket használhatnak, olyan dolgokat tervezhetnek, amelyek nemcsak a testünkhöz illeszkednek, de testszöveteink fiziológiai felépítéséhez is. Aztán terveztünk egy akusztikus széket, egy széket, ami egyszerre strukturális, kényelmes és elnyeli a hangot. Kollégámmal, Carter professzorral a természettől vettük az ötletet, és terveztük ezt a szabálytalan felületű alakzatot, ettől hangelnyelő az anyag. Felületét 44 különböző jellemzővel nyomtattuk ki, változó merevséggel, átlátszósággal és színnel, az emberi test nyomási pontjainak megfelelően. Felülete, akár a természetben, nem további anyag vagy szerelvény hozzáadásával változtatja a jellemzőit, hanem az anyag tulajdonságának finom és folytonos módosítása révén.
But is nature ideal? Are there no parts in nature? I wasn't raised in a religious Jewish home, but when I was young, my grandmother used to tell me stories from the Hebrew Bible, and one of them stuck with me and came to define much of what I care about. As she recounts: "On the third day of Creation, God commands the Earth to grow a fruit-bearing fruit tree." For this first fruit tree, there was to be no differentiation between trunk, branches, leaves and fruit. The whole tree was a fruit. Instead, the land grew trees that have bark and stems and flowers. The land created a world made of parts. I often ask myself, "What would design be like if objects were made of a single part? Would we return to a better state of creation?"
De vajon ideális-e a természet? Tényleg nincsenek a természetben alkatrészek? Én egy nem vallásos zsidó családban nőttem fel, de amikor fiatal voltam, nagymamám gyakran mesélt történeteket a héber Bibliából, és ezek egyike ragadott meg és ébresztett rá, hogy mi is érdekel igazán. "És mondta Isten: Hozzon a föld sarjat, magtermő füvet, gyümölcsfát, amely gyümölcsöt terem a maga faja szerint, amelyben benne van a magva, a földön." Ennek az első gyümölcsfának nem volt különbség a törzse, ágai, levelei és gyümölcse között. Az egész fa egy gyümölcs volt. E helyett a föld olyan fákat nevelt, melyeknek kérge, törzse és virágai vannak. A föld egy részekből álló világot teremtett. Gyakran kérdezem magamtól: "Milyen lenne a tervezés, ha a tárgyak egy darabból állnának? Vajon visszatérnénk az alkotás egy ideálisabb állapotához?"
So we looked for that biblical material, that fruit-bearing fruit tree kind of material, and we found it. The second-most abundant biopolymer on the planet is called chitin, and some 100 million tons of it are produced every year by organisms such as shrimps, crabs, scorpions and butterflies. We thought if we could tune its properties, we could generate structures that are multifunctional out of a single part. So that's what we did. We called Legal Seafood --
Elkezdtük hát keresni ezt a bibliai anyagot, ezt a gyümölcstermő gyümölcsfa-szerű anyagot, és megtaláltuk. A második legnagyobb mennyiségben előforduló természetes polimer a kitin, amiből évente 100 millió tonnányit állítanak elő olyan élőlények, mint a rákok, garnélák, skorpiók és pillangók. Gondoltunk, ha képesek lennénk hangolni a tulajdonságait, akkor többfunkciós szerkezeteket alakíthatnánk ki egyetlen darabból. Így is cselekedtünk. Felhívtuk a Legal Sea Foods [éttermet] --
(Laughter)
(Nevetés)
we ordered a bunch of shrimp shells, we grinded them and we produced chitosan paste. By varying chemical concentrations, we were able to achieve a wide array of properties -- from dark, stiff and opaque, to light, soft and transparent. In order to print the structures in large scale, we built a robotically controlled extrusion system with multiple nozzles. The robot would vary material properties on the fly and create these 12-foot-long structures made of a single material, 100 percent recyclable. When the parts are ready, they're left to dry and find a form naturally upon contact with air. So why are we still designing with plastics? The air bubbles that were a byproduct of the printing process were used to contain photosynthetic microorganisms that first appeared on our planet 3.5 billion year ago, as we learned yesterday. Together with our collaborators at Harvard and MIT, we embedded bacteria that were genetically engineered to rapidly capture carbon from the atmosphere and convert it into sugar. For the first time, we were able to generate structures that would seamlessly transition from beam to mesh, and if scaled even larger, to windows. A fruit-bearing fruit tree. Working with an ancient material, one of the first lifeforms on the planet, plenty of water and a little bit of synthetic biology, we were able to transform a structure made of shrimp shells into an architecture that behaves like a tree. And here's the best part: for objects designed to biodegrade, put them in the sea, and they will nourish marine life; place them in soil, and they will help grow a tree.
rendeltünk egy csomó rákpáncélt, ledaráltuk, és kitinpépet készítettünk belőle. A kémiai koncentráció változtatásával tulajdonságok széles skáláját tudtuk előállítani -- a sötét, kemény, opálostól a világos, puha, átlátszóig. Hogy nagy méretű tárgyakat nyomtathassunk, készítettünk egy többfúvókás, robotvezérlésű extrudert. A robot menet közben változtatja az anyag tulajdonságait, és állítja elő ezeket a 4 méteres, egy darabból álló szerkezeteket. 100 százalékig újrahasznosítható! Amikor a darabok elkészülnek, hagyjuk őket megszáradni, és a levegővel érintkezve természetes módon formálódni. Miért használunk hát még mindig műanyagokat? A nyomtatás melléktermékeiként képződő légbuborékokat fotoszintetikus mikroorganizmusokkal töltöttük meg, amelyek 3,5 milliárd éve jelentek meg a bolygónkon, mint tegnap [másik előadásból] megtudtuk. A Harvard és az MIT munkatársaival közösen olyan, genetikailag módosított baktériumot ágyaztunk be, ami képes a légköri széndioxidot gyorsan megkötni és cukorrá alakítani. Elsőként sikerült előállítanunk olyan struktúrákat, amelyek fokozatmentesen mennek át szálból hálóba, vagy még nagyobb méretekben nézve, ablakokba. Egy gyümölcstermő gyümölcsfa. Mindez ősi anyagokból, az egyik első földi életformából, egy csomó víz és egy csipetnyi szintetikus biológia hozzáadásával képesek voltunk egy rákpáncélból álló vázat fa módjára viselkedő szerkezetté alakítani. És ami a legjobb: ezek a tárgyak természetes módon lebomlanak. Tegyük a tengerbe - táplálékul szolgálnak a tengeri élőlényeknek. Tegyük a földbe -- fákat fognak táplálni.
The setting for our next exploration using the same design principles was the solar system. We looked for the possibility of creating life-sustaining clothing for interplanetary voyages. To do that, we needed to contain bacteria and be able to control their flow. So like the periodic table, we came up with our own table of the elements: new lifeforms that were computationally grown, additively manufactured and biologically augmented. I like to think of synthetic biology as liquid alchemy, only instead of transmuting precious metals, you're synthesizing new biological functionality inside very small channels. It's called microfluidics. We 3D-printed our own channels in order to control the flow of these liquid bacterial cultures. In our first piece of clothing, we combined two microorganisms. The first is cyanobacteria. It lives in our oceans and in freshwater ponds. And the second, E. coli, the bacterium that inhabits the human gut. One converts light into sugar, the other consumes that sugar and produces biofuels useful for the built environment. Now, these two microorganisms never interact in nature. In fact, they never met each other. They've been here, engineered for the first time, to have a relationship inside a piece of clothing. Think of it as evolution not by natural selection, but evolution by design. In order to contain these relationships, we've created a single channel that resembles the digestive tract, that will help flow these bacteria and alter their function along the way. We then started growing these channels on the human body, varying material properties according to the desired functionality. Where we wanted more photosynthesis, we would design more transparent channels. This wearable digestive system, when it's stretched end to end, spans 60 meters. This is half the length of a football field, and 10 times as long as our small intestines. And here it is for the first time unveiled at TED -- our first photosynthetic wearable, liquid channels glowing with life inside a wearable clothing.
A következő kutatásunk célja, ugyanezekre a tervezési elvekre építve a Naprendszer volt. Azt kerestük, hogy lehet-e létfenntartó öltözéket készíteni bolygóközi utazások céljára. Ehhez be kellett zárnunk a baktériumokat, és szabályoznunk kellett az áramlásukat. Hasonlóan a periódusos rendszerhez, létrehoztuk saját elemtáblázatunkat: új életformákat, amelyeket kiszámíthatóan növesztettünk, additív technikával gyártottunk és biológiailag erősítettünk. Szeretek a szintetikus biológiára mint a folyadékok alkímiájára tekinteni, amely nemesfémek helyett új biológiai funkcionalitást hoz létre igen szűk csatornákban, az ún. mikrofluidika révén. 3D-nyomtattunk magunknak csatornákat, hogy ezekkel tudjuk szabályozni ezeket a cseppfolyós baktériumkultúrákat. Első ruhadarabunkban két mikroorganizmust használtunk. Az egyik a cianobaktérium. Ez az óceánokban és természetes állóvizekben él. A másik pedig az emberi belekben élő kólibaktérium. Az egyik a fényt cukorrá alakítja, a másik pedig ezt a cukrot felhasználva az épített környezet számára hasznos bioüzemanyagot állít elő. Ez a két mikroorganizmus a természetben soha nem találkozik. Tényleg. Soha nem találkoztak egymással. Elsőként mi hoztuk őket egymással kapcsolatba, egy ruhadarab belsejében. Képzeljük úgy, mint az evolúciót, amit nem a természetes kiválasztódás, hanem a tervezés mozgat. E kapcsolatok beépítése érdekében létrehoztunk egy csatornát, ami az emésztőrendszerre emlékeztet, ami segíti a baktériumok áramlását és funkcióik módosítását útközben. Ezután elkezdtük növeszteni e csatornákat az emberi testen, tulajdonságaikat a kívánt funkciónak megfelelően változtatva. Ahol több fotoszintézist akartunk, oda átlátszóbb csatornát terveztünk. E "viselhető emésztőrendszer" hossza kiterítve eléri a 60 métert. Ez egy futballpálya hosszának fele, és tízszerese a bélrendszerünk hosszának. Itt, a TED színpadán mutatjuk be először -- az első fotoszintetikus viseletünket, élettől izzó folyadékcsatornák egy viselhető ruhadarab belsejében.
(Applause)
(Taps)
Thank you.
Köszönöm.
Mary Shelley said, "We are unfashioned creatures, but only half made up." What if design could provide that other half? What if we could create structures that would augment living matter? What if we could create personal microbiomes that would scan our skins, repair damaged tissue and sustain our bodies? Think of this as a form of edited biology. This entire collection, Wanderers, that was named after planets, was not to me really about fashion per se, but it provided an opportunity to speculate about the future of our race on our planet and beyond, to combine scientific insight with lots of mystery and to move away from the age of the machine to a new age of symbiosis between our bodies, the microorganisms that we inhabit, our products and even our buildings. I call this material ecology.
Mary Shelley szavaival: "Nyers, félkész teremtmények vagyunk." Mi lenne, ha a tervezés adná a hiányzó másik felet? Ha tudnánk olyan szerkezeteket alkotni, amelyek felerősítik az élő anyagot? Ha egyéni mikrobiomot tudnánk alkotni, amely bőrünket pásztázva kijavítaná a sérült szövetrészeket, és fenntartaná testünk épségét? Mint a megszerkesztett biológia egy formája. A teljes Wanderers [Vándorok] kollekció, melynek tagjait bolygókról neveztük el, számomra nemcsak a divatot jelentik, hanem lehetőséget, hogy elképzeljem jövőnket e bolygón és rajta kívül, hogy a tudományos éleslátást sok-sok rejtéllyel vegyítve útra keljünk a gépek korából egy olyan korba, amelyet a testünk és a benne élő mikroorganizmusok, termékek vagy akár épületek közti szimbiózis jellemez. Én ezt anyagi ökológiának nevezem.
To do this, we always need to return back to nature. By now, you know that a 3D printer prints material in layers. You also know that nature doesn't. It grows. It adds with sophistication. This silkworm cocoon, for example, creates a highly sophisticated architecture, a home inside which to metamorphisize. No additive manufacturing today gets even close to this level of sophistication. It does so by combining not two materials, but two proteins in different concentrations. One acts as the structure, the other is the glue, or the matrix, holding those fibers together. And this happens across scales. The silkworm first attaches itself to the environment -- it creates a tensile structure -- and it then starts spinning a compressive cocoon. Tension and compression, the two forces of life, manifested in a single material.
Ennek érdekében időről-időre vissza kell térnünk a természethez. Manapság, mint tudják, a 3D-nyomtatók az anyagot rétegekben nyomtatják. De azt is tudják, hogy a természet nem. A természet növeszt. Kifinomult technikával növeszt. A selyemhernyó gubója például egy rendkívül kifinomult szerkezet, a metamorfózis otthona. Napjaink növesztő gyártási technikái meg sem közelítik ezt a kifinomultságot. Ez itt nem két anyag kombinációjával készül, hanem két, különböző koncentrációjú fehérjéből. Egyikük a szerkezetet adja, a másik a kötőanyagot, a hálót, ami a szálakat összetartja. És ez így működik minden mérettartományban. A selyemhernyó először a környezetéhez rögzíti magát -- készít egy feszítőszerkezetet -- majd elkezd pörgetni egy kis nyomógubót. A feszítés és a nyomás, két természetes erő kel életre egyetlen anyagban.
In order to better understand how this complex process works, we glued a tiny earth magnet to the head of a silkworm, to the spinneret. We placed it inside a box with magnetic sensors, and that allowed us to create this 3-dimensional point cloud and visualize the complex architecture of the silkworm cocoon. However, when we placed the silkworm on a flat patch, not inside a box, we realized it would spin a flat cocoon and it would still healthily metamorphisize. So we started designing different environments, different scaffolds, and we discovered that the shape, the composition, the structure of the cocoon, was directly informed by the environment.
Hogy jobban megértsük e bonyolult folyamat működését, egy parányi mágnest erősítettünk a selyemhernyó fejére, a fonómirigyre. A hernyót egy mágneses érzékelőkkel ellátott dobozba tettük, így létrehozhattunk egy háromdimenziós pontfelhőt, amivel képet alkothattunk a selyemgubó összetett felépítéséről. Amikor azonban a selyemhernyót egy sík lapra helyeztük, nem egy doboz belsejébe, azt láttuk, hogy egy lapos gubót sző, ami ugyancsak képes egészséges metamorfózisra. Elkezdtünk ezért különféle környezeteket, különféle vázakat tervezni, és azt láttuk, hogy a gubó alakját, az összetételét és szerkezetét a környezet közvetlenül befolyásolta.
Silkworms are often boiled to death inside their cocoons, their silk unraveled and used in the textile industry. We realized that designing these templates allowed us to give shape to raw silk without boiling a single cocoon.
A selyemhernyókat gyakran megfőzik gubójuk belsejében, selyemszálukat visszafejtik és a textiliparban használják. Mi felfedeztük, hogy e sablonokkal anélkül formálhatjuk a nyers selymet, hogy megfőznénk akár egyetlen gubót is.
(Applause)
(Taps)
They would healthily metamorphisize, and we would be able to create these things.
Képesek egészséges metamorfózisra, és ezeknek a dolgoknak a létrehozására.
So we scaled this process up to architectural scale. We had a robot spin the template out of silk, and we placed it on our site. We knew silkworms migrated toward darker and colder areas, so we used a sun path diagram to reveal the distribution of light and heat on our structure. We then created holes, or apertures, that would lock in the rays of light and heat, distributing those silkworms on the structure.
Aztán átültettük ezt a folyamatot építészeti méretekbe. Egy robottal készíttettük el a mintát selyemből, és nálunk állítottuk fel. Tudtuk, hogy a selyemhernyók a sötétebb és hűvösebb helyek felé vándorolnak, ezért egy napjárás-diagrammal elemeztük ki a fény és hő eloszlását a szerkezeten belül. Aztán e szerint készítettünk lyukakat vagy nyílásokat, amelyek bezárják a fény- és hősugarakat, elosztva így a selyemhernyókat a szerkezeten belül.
We were ready to receive the caterpillars. We ordered 6,500 silkworms from an online silk farm. And after four weeks of feeding, they were ready to spin with us. We placed them carefully at the bottom rim of the scaffold, and as they spin they pupate, they mate, they lay eggs, and life begins all over again -- just like us but much, much shorter.
Készen álltunk a hernyók fogadására. 6500 darabot rendeltünk egy online selyemfarmról. Majd négy hétnyi etetés után készen álltak, hogy szőjenek nekünk. Gondosan elhelyeztük őket a szerkezet alsó peremén, és miközben szőtték a gubójukat, párosodtak, petéket raktak, új életek kezdődtek mindenfelé -- mint nálunk, csak sokkal gyorsabban.
Bucky Fuller said that tension is the great integrity, and he was right. As they spin biological silk over robotically spun silk, they give this entire pavilion its integrity. And over two to three weeks, 6,500 silkworms spin 6,500 kilometers. In a curious symmetry, this is also the length of the Silk Road. The moths, after they hatch, produce 1.5 million eggs. This could be used for 250 additional pavilions for the future.
Bucky Fuller [amerikai építész] mondta, hogy a feszültség a nagy teljesség, és igaza volt. Ahogy a természetes selyem ráépült a robot által készített selyemre, úgy alakult ki az egész pavilon egysége. Két vagy három hét alatt 6500 selyemhernyó 6500 km selymet szőtt. Különös módon, ez azonos a Selyemút hosszával. A lepkék kikelésük után 1,5 millió petét raktak. Ez elegendő lenne 25 további pavilon elkészítéséhez.
So here they are, the two worldviews. One spins silk out of a robotic arm, the other fills in the gaps.
Íme hát a két világnézet. Az egyik robotkarral sző selymet, a másik pedig kitölti a hézagokat.
If the final frontier of design is to breathe life into the products and the buildings around us, to form a two-material ecology, then designers must unite these two worldviews. Which brings us back, of course, to the beginning. Here's to a new age of design, a new age of creation, that takes us from a nature-inspired design to a design-inspired nature, and that demands of us for the first time that we mother nature.
Ha a tervezés végső célja életet lehelni a bennünket körülvevő tárgyakba és épületekbe egy kétanyagos ökológia érdekében, akkor a tervezőknek egyesíteniük kell ezt a két világnézetet. Ez pedig visszavisz bennünket a kezdetekhez. Eljött a tervezés és alkotás új korszaka, amely átvezet bennünket a természet ihlette tervezésből a tervezés ihlette természetbe, és amely először kívánja meg tőlünk, hogy mi alkossuk a természetet.
Thank you.
Köszönöm.
(Applause)
(Taps)
Thank you very much. Thank you.
Nagyon köszönöm. Köszönöm.
(Applause)
(Taps)