So the Awesome story: It begins about 40 years ago, when my mom and my dad came to Canada. My mom left Nairobi, Kenya. My dad left a small village outside of Amritsar, India. And they got here in the late 1960s. They settled in a shady suburb about an hour east of Toronto, and they settled into a new life. They saw their first dentist, they ate their first hamburger, and they had their first kids. My sister and I grew up here, and we had quiet, happy childhoods. We had close family, good friends, a quiet street. We grew up taking for granted a lot of the things that my parents couldn't take for granted when they grew up -- things like power always on in our houses, things like schools across the street and hospitals down the road and popsicles in the backyard. We grew up, and we grew older. I went to high school. I graduated. I moved out of the house, I got a job, I found a girl, I settled down -- and I realize it sounds like a bad sitcom or a Cat Stevens' song --
Szóval, a Hihetetlen történet: Körülbelül 40 éve kezdődött, amikor édesapám és édesanyám Kanadába jöttek. Édesanyám Nairobiból, Kenyából. Édesapám egy kis faluból Amritsar mellett, Indiában. És idejöttek az 1960-as évek végén. Egy zűrös negyedben telepedtek le, úgy egy órányira Torontotól keletre. És új életet kezdtek. Először mentek fogorvoshoz, először ettek hamburgert, és először voltak gyerekeik. A hugom és én itt nőttünk fel, és csendes, boldog gyermekkorunk volt. Közeli családunk, jó barátok, egy csendes utca. Úgy nőttünk fel, hogy számos olyan dolgot természetesnek vettünk, amit a szüleink nem tudtak, amikor ők nőttek fel -- mint például állandó áram a házainkban, iskolák az út másik oldalán és kórházak egy saroknyira és fagyi a hátsó udvarban. Felnőttünk, és idősebbek lettünk. Gimibe jártam. Elballagtam. Elköltöztem otthonról, találtam munkát, Találtam egy lányt, letelepedtem -- tudom, úgy hangzik mint egy gyenge szappanopera vagy egy Máté Péter szám.
(Laughter)
(Nevetés)
but life was pretty good. Life was pretty good. 2006 was a great year. Under clear blue skies in July in the wine region of Ontario, I got married, surrounded by 150 family and friends. 2007 was a great year. I graduated from school, and I went on a road trip with two of my closest friends. Here's a picture of me and my friend, Chris, on the coast of the Pacific Ocean. We actually saw seals out of our car window, and we pulled over to take a quick picture of them and then blocked them with our giant heads. (Laughter) So you can't actually see them, but it was breathtaking, believe me.
De egész jó életünk volt. Remek életünk volt. 2006 egy pompás év volt. Júliusban, a tiszta kék ég alatt Ontario borvidékein házasodtam meg, 150 családtag és barát társaságában. 2007 szintén egy remek év volt. Befejeztem az egyetemet, és egy autós túrára mentem a két legközelebbi barátommal. Itt egy kép rólam, és barátomról, Chrisről, az Atlanti-óceán partján. Tulajdonképpen fókákat láttunk a kocsiablakból, és lehúzódtunk, hogy csináljunk róluk egy képet, de aztán eltakartuk őket a nagy fejünkkel. (Nevetés) Szóval igazából nem látszanak, de lélegzetelállító volt, higgyék el.
(Laughter)
(Nevetés)
2008 and 2009 were a little tougher. I know that they were tougher for a lot of people, not just me. First of all, the news was so heavy. It's still heavy now, and it was heavy before that, but when you flipped open a newspaper, when you turned on the TV, it was about ice caps melting, wars going on around the world, earthquakes, hurricanes and an economy that was wobbling on the brink of collapse, and then eventually did collapse, and so many of us losing our homes, or our jobs, or our retirements, or our livelihoods. 2008, 2009 were heavy years for me for another reason, too. I was going through a lot of personal problems at the time. My marriage wasn't going well, and we just were growing further and further apart. One day my wife came home from work and summoned the courage, through a lot of tears, to have a very honest conversation. And she said, "I don't love you anymore," and it was one of the most painful things I'd ever heard and certainly the most heartbreaking thing I'd ever heard, until only a month later, when I heard something even more heartbreaking.
2008 és 2009 már kicsit keményebb volt. Tudom, hogy sok ember számára kemény volt, nem csak nekem. Mindenek előtt, a hírek annyira lesúlytóak voltak. Még mindig lesúlytóak, és azok voltak korábban is, de amikor belenéztünk egy újságba, vagy bekapcsoltuk a TV-t, az olvadó jégsapkákról hallottunk, a világban folyó háborúkról, földrengések, hurrikánok, és a gazdaság az összeomlás szélén állt, aztán végül összeomlott, és oly sokunk vesztette el otthonát, munkáját, vagy a nyugdíját, élőhelyét. 2008, 2009 más okból is nehéz évek voltak számomra. Sok személyes gondon mentem keresztül abban az időben. A házas életem nem alakult valami jól, és csak egyre távolabb kerültünk egymástól. Egy nap a nejem hazajött a munkából és minden bátorságát összedte, könnyeken keresztül, egy nagyon őszinte beszélgetéshez. Azt mondta, "Nem szeretlek többé." És ez volt a legfájdalmasabb dolgok egyike, amit valaha hallottam és mindenképp a valaha hallott legszívbemarkolóbb, egészen egy hónappal későbbig, mikor hallottam valami még szívbemarkolóbbat.
My friend Chris, who I just showed you a picture of, had been battling mental illness for some time. And for those of you whose lives have been touched by mental illness, you know how challenging it can be. I spoke to him on the phone at 10:30 p.m. on a Sunday night. We talked about the TV show we watched that evening. And Monday morning, I found out that he disappeared. Very sadly, he took his own life. And it was a really heavy time.
A barátom Chris, akiről az imént mutattam képet, már egy ideje mentális betegséggel küzdött. És azok, kik életének már volt része mentális betegség, tudják, mennyire kimerítő tud lenni. Beszéltem vele telefonon 10:30-kor egy vasárnap estén. A TV-showról beszéltünk, amit aznap este néztünk. És hétfőn reggel hallottam, hogy nyoma veszett. Sajnálatos módon, véget vetett az életének. És tényleg nehéz idők jártak.
And as these dark clouds were circling me, and I was finding it really, really difficult to think of anything good, I said to myself that I really needed a way to focus on the positive somehow. So I came home from work one night, and I logged onto the computer, and I started up a tiny website called 1000awesomethings.com. I was trying to remind myself of the simple, universal, little pleasures that we all love, but we just don't talk about enough -- things like waiters and waitresses who bring you free refills without asking, being the first table to get called up to the dinner buffet at a wedding, wearing warm underwear from just out of the dryer, or when cashiers open up a new check-out lane at the grocery store and you get to be first in line -- even if you were last at the other line, swoop right in there.
Sötét felhők köröztek a fejem fölött, és nagyon, nagyon nehéznek találtam valami jóra gondolni, Azt mondtam magamnak, nagy szükségem van valamire, ami segít a pozitívra összpontosítani valahogy. Szóval egy este hazajöttem a munkából, bekapcsoltam a gépemet, és indítottam egy aprócska weblapot 1000awesomethings.com néven. Próbáltam felidézni magamban az élet azon egyszerű, egyetemes, apró örömeit amiket mind annyira szeretünk, de nem beszélünk eleget róluk -- mint például pincérek és pincérnők akik kérdés nélkül újratöltik a poharunkat, az első asztalnál lenni, amihez a vacsorát hozzák egy esküvőn, meleg alsóneműt viselni, frissen a szárítóból, és mikor egy új pénztár nyílik a közértben és elsők leszünk a sorban -- akkor is, ha a másikban utolsók voltunk, le kell csapnunk arra a helyre.
(Laughter)
(Nevetés)
And slowly over time, I started putting myself in a better mood. I mean, 50,000 blogs are started a day, and so my blog was just one of those 50,000. And nobody read it except for my mom. Although I should say that my traffic did skyrocket and go up by 100 percent when she forwarded it to my dad. (Laughter) And then I got excited when it started getting tens of hits, and then I started getting excited when it started getting dozens and then hundreds and then thousands and then millions. It started getting bigger and bigger and bigger. And then I got a phone call, and the voice at the other end of the line said, "You've just won the Best Blog In the World award." I was like, that sounds totally fake. (Laughter) (Applause) Which African country do you want me to wire all my money to? (Laughter) But it turns out, I jumped on a plane, and I ended up walking a red carpet between Sarah Silverman and Jimmy Fallon and Martha Stewart. And I went onstage to accept a Webby award for Best Blog. And the surprise and just the amazement of that was only overshadowed by my return to Toronto, when, in my inbox, 10 literary agents were waiting for me to talk about putting this into a book. Flash-forward to the next year and "The Book of Awesome" has now been number one on the bestseller list for 20 straight weeks.
És lassan, idővel jobb hangulatba hoztam magam. Mármint, 50 000 új blog indul minden nap. És az enyém csak egy volt az 50 000 közül. Senki nem olvasta, csak anyukám. Habár megjegyezném, a forgalmam az egekbe szökött és 100%-kal nőtt, mikor továbbküldte édesapámnak. (Nevetés) Aztán izgatott lettem, mikor több tíz látogatóm volt. Aztán izgatott lettem mikor több tucat majd több száz, majd több ezer majd milliók. Nagyobb és nagyobb és nagyobb lett. Aztán valaki keresett telefonon, és a hang a túlsó végen azt mondta, "Ön most nyerte meg az év blogja díjat." Erre én, na ne akarj átverni. (Nevetés) (Taps) Melyik afrikai országba akarod átutaltatni velem az összes pénzemet? (Nevetés) De aztán úgy alakult, hogy felültem egy repülőre, és végül egy piros szőnyegen sétáltam Sarah Silverman, Jimmy Fallon és Martha Stewart között. És színpadra léptem, hogy átvegyem a Legjobb Blogért járó Webby Díjat. És a meglepetést, meg az egésznek a csodálatát csak az múlta felül, mikor Torontoba visszaérve, a postaládámban 10 kiadóügynök várt rám, akik könyvet akartak belőle csinálni. Tekerjünk előre a következő évhez és "A Hihetetlen Könyve" immár 20 teljes hete első a best-seller listákon.
(Applause)
(Tapsvihar)
But look, I said I wanted to do three things with you today. I said I wanted to tell you the Awesome story, I wanted to share with you the three As of Awesome, and I wanted to leave you with a closing thought. So let's talk about those three As. Over the last few years, I haven't had that much time to really think. But lately I have had the opportunity to take a step back and ask myself: "What is it over the last few years that helped me grow my website, but also grow myself?" And I've summarized those things, for me personally, as three As. They are Attitude, Awareness and Authenticity. I'd love to just talk about each one briefly.
De nézzék, ma három dolgot akartam önöknek átadni. Azt mondtam, el akarom mesélni a Hihetetlen történetet, meg akartam osztani önökkel a Hihetetlen három H-ját, és egy záró gondolattal hagyni önöket. Szóval beszéljünk a három H-ról. Az elmúlt pár évben, Nem volt túl sok időm gondolkozni. De nemrégiben lehetőségem akadt, hogy tegyek egy lépést hátra és megkérdezzem magamtól: Mi az, ami az utóbbi pár évben segített fejleszteni az oldalamat, de egyben magamat is? És összefoglaltam ezeket a dolgokat, saját magamnak a három H-ként. Ők a hozzáállás, határozottság [tudatosság], és hitelesség. Csak röviden szeretnék beszélni mindegyikről.
So Attitude: Look, we're all going to get lumps, and we're all going to get bumps. None of us can predict the future, but we do know one thing about it and that's that it ain't gonna go according to plan. We will all have high highs and big days and proud moments of smiles on graduation stages, father-daughter dances at weddings and healthy babies screeching in the delivery room, but between those high highs, we may also have some lumps and some bumps too. It's sad, and it's not pleasant to talk about, but your husband might leave you, your girlfriend could cheat, your headaches might be more serious than you thought, or your dog could get hit by a car on the street. It's not a happy thought, but your kids could get mixed up in gangs or bad scenes. Your mom could get cancer, your dad could get mean. And there are times in life when you will be tossed in the well, too, with twists in your stomach and with holes in your heart, and when that bad news washes over you, and when that pain sponges and soaks in, I just really hope you feel like you've always got two choices. One, you can swirl and twirl and gloom and doom forever, or two, you can grieve and then face the future with newly sober eyes. Having a great attitude is about choosing option number two, and choosing, no matter how difficult it is, no matter what pain hits you, choosing to move forward and move on and take baby steps into the future.
Tehát hozzáállás: Mindannyiunk útján lesznek göröngyös és döcögős szakaszok. Egyikünk sem képes megjósolni a jövőt, de mind tudunk egyvalamit, hogy semmiképp nem fog a tervek szerint alakulni. Mindig lesznek magas csúcsaink, és nagy napjaink és büszke pillanataink mikor mosolygunk ballagáskor, vagy apa-lánya tánckor esküvőkön, és mikor egészséges csecsemők felsírnak a szülőszobán, de a magas csúcsok között lehetnek völgyeink és mélypontjaink is. Szomorú, és nem túl kellemes róla beszélni, de a férjed elhagyhat, a barátnőd megcsalhat, a fejfájásaid lehet, hogy komolyabbak, mint gondoltad, vagy egy autó elütheti az utcán a kutyádat. Nem egy boldog gondolat, de a srácaid bandákba keveredhetnek, vagy zűrös ügyekbe. Az anyukád rákos lehet, vagy a papád undok. És vannak idők az életben, amikor te is az őrlőbe kerülsz, görccsel a gyomrodban és lyukakkal a szívedben. És mikor elárasztanak a rossz hírek, és a fájdalom szinte a velődig hatol, Csak azt remélem, te is érzed, hogy mindig két lehetőséged van. Egy, hogy csüggedhetsz és szomorkodhatsz, kesereghetsz és búslakodhatsz örökké, vagy kettő, kisírod magad, aztán szembenézel a jövővel kitisztult szemekkel. A jó hozzáállás azt jelenti, hogy a második lehetőséget választod, akármilyen nehéz, akármilyen fájdalom is érjen, a továbblépést választod, és apró léptekkel haladsz a jövőbe.
The second "A" is Awareness. I love hanging out with three year-olds. I love the way that they see the world, because they're seeing the world for the first time. I love the way that they can stare at a bug crossing the sidewalk. I love the way that they'll stare slack-jawed at their first baseball game with wide eyes and a mitt on their hand, soaking in the crack of the bat and the crunch of the peanuts and the smell of the hotdogs. I love the way that they'll spend hours picking dandelions in the backyard and putting them into a nice centerpiece for Thanksgiving dinner. I love the way that they see the world, because they're seeing the world for the first time. Having a sense of awareness is just about embracing your inner three year-old. Because you all used to be three years old. That three-year-old boy is still part of you. That three-year-old girl is still part of you. They're in there. And being aware is just about remembering that you saw everything you've seen for the first time once, too. So there was a time when it was your first time ever hitting a string of green lights on the way home from work. There was the first time you walked by the open door of a bakery and smelt the bakery air, or the first time you pulled a 20-dollar bill out of your old jacket pocket and said, "Found money."
A második H a határozottságé. Imádok háromévesekkel lógni. Imádom, ahogy a világot látják, mert életükben először látják. Imádom, ahogy megbámulnak egy bogarat, ahogy az elhalad a járdán. Imádom, ahogy szájtátva bámulnak az első baseballmeccsükön tágra nyílt szemekkel és kesztyűvel a kezükön, ahogy magukba szívják az ütők reccsenését és a mogyoró ropogását, és a hotdogok illatát. Imádom, ahogyan órákat töltenek pitypangokat szedve a kertben, majd összerakják őket egy szép asztaldísznek hálaadásnapi vacsorára. Imádom, ahogy a világot látják, mert most látják a világot először. Egy bizonyos határozottságot, tudatosságot birtokolni olyan, mintha felidéznénk a belső háromévesünket. Mert mindannyian voltunk háromévesek. Az a hároméves kisfiú még mindig az önök része. A hároméves kislány még mindig az önök része. Ott vannak belül. És határozottnak lenni csak annyit tesz, emlékszünk, hogy mi is láttunk mindent amit láttunk valaha először. Volt idő, mikor életünkben először kaptunk zöldet hazaúton a munkából. Volt, hogy életünkben először sétáltunk el egy pékség nyitott ajtaja előtt, a friss pékáru illatát érezve, vagy hogy először találtunk egy ötezrest a régi kabátzsebünkben boldogan konstatálva, "Talált pénz!"
The last "A" is Authenticity. And for this one, I want to tell you a quick story. Let's go all the way back to 1932 when, on a peanut farm in Georgia, a little baby boy named Roosevelt Grier was born. Roosevelt Grier, or Rosey Grier, as people used to call him, grew up and grew into a 300-pound, six-foot-five linebacker in the NFL. He's number 76 in the picture. Here he is pictured with the "fearsome foursome." These were four guys on the L.A. Rams in the 1960s you did not want to go up against. They were tough football players doing what they love, which was crushing skulls and separating shoulders on the football field. But Rosey Grier also had another passion. In his deeply authentic self, he also loved needlepoint. (Laughter) He loved knitting. He said that it calmed him down, it relaxed him, it took away his fear of flying and helped him meet chicks. That's what he said. I mean, he loved it so much that, after he retired from the NFL, he started joining clubs. And he even put out a book called "Rosey Grier's Needlepoint for Men." (Laughter) (Applause) It's a great cover. If you notice, he's actually needlepointing his own face.
Az utolsó H a hitelesség. És erről egy rövid történetet mesélnék. Menjünk vissza egészen 1932-ig, amikor egy mogyorófarmon Georgia-ban, egy Roosevelt Grier nevű kisfiú született. Roosevelt Grier, avagy Rosey Grier ahogy sokan hívták, felnőtt, és egy 140 kilós 193 centi magas hátvéddé nőtte ki magát, az NFL-ben. 76-os számú a képen. Itt a "félelmetes négyes" tagjaként láthatjuk. Ez volt az a négy fickó az L.A. Rams-ben a 60-as években, akikkel nem akartak volna szembekerülni. Kemény focisták voltak, akik csinálták amit imádtak, fejeket zúztak és vállakat tördeltek a focipályán. De Rosey-nak szintén volt egy másik szenvedélye. Mélyen, az ő hamisíthatatlan énjében imádott hímezni. Imádott kötni. Azt mondta, ez megnyugtatja, ettől ellazul, elvette a repüléstől való félelmét és összehozta a csajokkal. Legalábbis ezt mondta. Sőt, annyira imádta, hogy miután visszavonult az NFL-től, klubbokhoz csatlakozott. És még egy könyvet is kiadott "Rosey Grier hímzés férfiaknak" címmel. (Nevetés) (Tapsvihar) Remek borító. Ha megfigyelik, valójában a saját arcát hímzi éppen.
(Laughter)
(Nevetés)
And so what I love about this story is that Rosey Grier is just such an authentic person, and that's what authenticity is all about. It's just about being you and being cool with that. And I think when you're authentic, you end up following your heart, and you put yourself in places and situations and in conversations that you love and that you enjoy. You meet people that you like talking to. You go places you've dreamt about. And you end you end up following your heart and feeling very fulfilled. So those are the three A's.
És, amit imádok ebből a sztoriról, hogy Rosey Grier annyira hiteles, eredeti egy ember. És a hitelesség pont erről szól. Önmagunkat adni, anélkül hogy ez minket zavarna. És úgy vélem, mikor hitelesek vagyunk, követjük amit a szívünk diktál, és olyan helyekre és helyzetekbe és beszélgetésekbe keveredünk, amiket imádunk és élvezünk. Olyan emberekkel találkozunk, akikkel imádunk beszélgetni. Olyan helyekre kerülünk, melyekről mindig is álmodtunk. És végül a szívünket követjük, és elégedettek leszünk. Szóval ez a három H.
For the closing thought, I want to take you all the way back to my parents coming to Canada. I don't know what it would feel like coming to a new country when you're in your mid-20s. I don't know, because I never did it, but I would imagine that it would take a great attitude. I would imagine that you'd have to be pretty aware of your surroundings and appreciating the small wonders that you're starting to see in your new world. And I think you'd have to be really authentic, you'd have to be really true to yourself in order to get through what you're being exposed to.
Záró gondolatnak, szeretném önöket visszavinni egészen odáig, amikor a szüleim Kanadába jöttek. Nem tudom milyen érzés lehet egy új országba költözni a 20-as éveink közepén. Nem tudom, mert soha nem tettem ilyet. De úgy képzelem, megfelelő hozzáállás kell hozzá. Úgy képzelem, tudatában kell hogy legyünk a környezetünknek és értékelni az apró csodákat, melyeket kezdünk látni az új világunkban. És úgy gondolom, hitelesnek kell lennünk, igazán őszintének önmagunkhoz hogy átvészeljük, aminek ki vagyunk téve.
I'd like to pause my TEDTalk for about 10 seconds right now, because you don't get many opportunities in life to do something like this, and my parents are sitting in the front row. So I wanted to ask them to, if they don't mind, stand up. And I just wanted to say thank you to you guys.
Most szeretném szüneteltetni a TEDbeszédemet körülbelül 10 másodpercre, mert nem adódik sok lehetőség az életben, hogy valami ilyet tehessek, és a szüleim itt ülnek az első sorban. Szóval szerettem volna megkérni őket, ha nem bánják, hogy álljanak fel. És csak annyit mondanék, köszönöm srácok.
(Applause)
(Tapsvihar)
When I was growing up, my dad used to love telling the story of his first day in Canada. And it's a great story, because what happened was he got off the plane at the Toronto airport, and he was welcomed by a non-profit group, which I'm sure someone in this room runs. (Laughter) And this non-profit group had a big welcoming lunch for all the new immigrants to Canada. And my dad says he got off the plane and he went to this lunch and there was this huge spread. There was bread, there was those little, mini dill pickles, there was olives, those little white onions. There was rolled up turkey cold cuts, rolled up ham cold cuts, rolled up roast beef cold cuts and little cubes of cheese. There was tuna salad sandwiches and egg salad sandwiches and salmon salad sandwiches. There was lasagna, there was casseroles, there was brownies, there was butter tarts, and there was pies, lots and lots of pies. And when my dad tells the story, he says, "The craziest thing was, I'd never seen any of that before, except bread. (Laughter) I didn't know what was meat, what was vegetarian. I was eating olives with pie. (Laughter) I just couldn't believe how many things you can get here."
Mikor kicsi voltam, édesapám imádta az első Kanadában töltött napjának történetét mesélni nekem. És egy remek történet, mert a következőképpen alakult. Leszállt a repülőről a Torontoi Repülőtéren, és egy non-profit vállalat üdvözölte, amit biztosan valaki ebből a szobából vezet. (Nevetés) És ez a non-profit vállalat tartott egy nagy üdvözlő ebédet az összes Kanadába érkező új bevándorlónak. És édesapám azt mondja, leszállt a repülőről és elment erre az ebédre, és óriási volt a választék. Volt kenyér, apró kis salátauborka, olivabogyó, azok a kis gyöngyhagymaszemek. Voltak hideg pulykatekercsek, sonkatekercsek, marhahústekercsek, és kicsi sajtkockák. Volt tonhalas-salátás szendvics és tojássalátás szendvics és lazacos-salátás szendvicsek. Volt lasagna, casserole, voltak sütik, vajas mártások, És pite, sok-sok pite. És mikor apukám elmondja a történetet, így szól, "A legőrültebb az volt az egészben, hogy addig semmit nem láttam azok közül a kenyeret leszámítva." (Nevetés) Nem tudtam mi volt hús vagy vegetáriánus; olivával ettem a pitét. (Nevetés) "Egyszerűen el sem tudtam hinni, mennyi mindent lehet itt kapni."
(Laughter)
(Nevetés)
When I was five years old, my dad used to take me grocery shopping, and he would stare in wonder at the little stickers that are on the fruits and vegetables. He would say, "Look, can you believe they have a mango here from Mexico? They've got an apple here from South Africa. Can you believe they've got a date from Morocco?" He's like, "Do you know where Morocco even is?" And I'd say, "I'm five. I don't even know where I am. Is this A&P?" And he'd say, "I don't know where Morocco is either, but let's find out." And so we'd buy the date, and we'd go home. And we'd actually take an atlas off the shelf, and we'd flip through until we found this mysterious country. And when we did, my dad would say, "Can you believe someone climbed a tree over there, picked this thing off it, put it in a truck, drove it all the way to the docks and then sailed it all the way across the Atlantic Ocean and then put it in another truck and drove that all the way to a tiny grocery store just outside our house, so they could sell it to us for 25 cents?" And I'd say, "I don't believe that." And he's like, "I don't believe it either. Things are amazing. There's just so many things to be happy about."
Amikor ötéves voltam, apukám gyakran elvitt bevásárolni. És néha töprengve bámulta az apró kis címkéket a zöldségen meg gyümölcsön. Azt mondta, "Nézd, el tudod hinni hogy itt mexikói mangót árulnak? És van almájuk Dél-Afrikából. El tudod hinni, hogy Marokkóból van a datolya? Azt mondja, "Tudod egyáltalán, hol van Marokkó?" Mire én, "Öt éves vagyok. Azt sem tudom, én hol vagyok. Ez az A&P? [egy üzletlánc]" Mire azt mondta, "Én sem tudom hol van Marokkó, de derítsük ki." Szóval megvettük a datolyát, és hazamentünk. És tényleg levettük az atlaszt a pocról, és addig lapoztuk, mígnem ráakadtunk erre a rejtélyes országra. És amikor megvolt, apa azt mondta, "El tudod hinni, hogy valaki megmászott ott egy fát, leszedte ezt a valamit, felrakta egy teherautóra, elvitte egészen a kikötőig, aztán elhajózott vele keresztül az Atlanti-óceánon és felrakta egy másik teherautóra és elfurikázta egészen egy kisboltig rögtön a házunk mellett, csak azért, hogy ők eladhassák nekünk 25 centért?" Erre én, "Nem hiszem." Mire ő, "Én sem hiszem. A dolgok hihetetlenek. Olyan sok dolog van, aminek örülhetünk."
When I stop to think about it, he's absolutely right. There are so many things to be happy about. We are the only species on the only life-giving rock in the entire universe that we've ever seen, capable of experiencing so many of these things. I mean, we're the only ones with architecture and agriculture. We're the only ones with jewelry and democracy. We've got airplanes, highway lanes, interior design and horoscope signs. We've got fashion magazines, house party scenes. You can watch a horror movie with monsters. You can go to a concert and hear guitars jamming. We've got books, buffets and radio waves, wedding brides and rollercoaster rides. You can sleep in clean sheets. You can go to the movies and get good seats. You can smell bakery air, walk around with rain hair, pop bubble wrap or take an illegal nap.
Ahogy végiggondolom, igaza van; olyan sok dolog van, aminek örülhetünk. Mi vagyunk az egyetlen faj az egyetlen életadó kőtömbbön az egész univerzumban, akit valaha is láttunk ezen dolgok nagy részét megtapasztalni. Mármint, mi vagyunk az egyetlenek építészettel és földműveléssel. Mi vagyunk az egyetlenek ékszerekkel és demokráciával. Vannak repülőink és autópályáink, belső építészetünk és csillagjegyeink. Vannak divatlapjaink és házibulijaink. Nézhetünk horrorfilmeket szörnyekkel. Elmehetünk egy koncertre, hogy halljuk ahogy gitárok zúznak. Vannak könyveink, büféink, rádió hullámaink, menyasszonyaink és hullámvasútjaink. Alhatunk tiszta ágyneműben. A moziban ülhetünk kényelmes fotelekben. Érezhetjük a pékség illatát, mászkálhatunk ázott hajjal, pukkaszthatunk rágógumit vagy vehetünk egy titkos szundit.
We've got all that, but we've only got 100 years to enjoy it. And that's the sad part. The cashiers at your grocery store, the foreman at your plant, the guy tailgating you home on the highway, the telemarketer calling you during dinner, every teacher you've ever had, everyone that's ever woken up beside you, every politician in every country, every actor in every movie, every single person in your family, everyone you love, everyone in this room and you will be dead in a hundred years. Life is so great that we only get such a short time to experience and enjoy all those tiny little moments that make it so sweet. And that moment is right now, and those moments are counting down, and those moments are always, always, always fleeting.
Mindez megvan, de csupán 100 évünk van, hogy élvezhessük. És ez a szomorú rész. A pénztárosok a közértben, a gyári dolgozók, a fickó aki le akar tolni az útról az autópályán, a telefonos ügynök, aki vacsora közben hív, minden tanárod, aki valaha tanított, mindenki, aki valaha melletted ébredt, minden politikus minden országban, minden színész minden filmben, minden egyes ember a családodban, mindenki akit szeretsz, mindenki ebben a teremben és Ön is halott lesz száz éven belül. Az élet olyan csodás, hogy csak rövid időnk van megtapasztalni és élvezni mindezeket az apró pillanatokat amelyek olyan édessé teszik. És az a pillanat most van, és ezekből egyre kevesebb lesz, és ezek a pillanatok mindig, mindig, mindig elszállnak.
You will never be as young as you are right now. And that's why I believe that if you live your life with a great attitude, choosing to move forward and move on whenever life deals you a blow, living with a sense of awareness of the world around you, embracing your inner three year-old and seeing the tiny joys that make life so sweet and being authentic to yourself, being you and being cool with that, letting your heart lead you and putting yourself in experiences that satisfy you, then I think you'll live a life that is rich and is satisfying, and I think you'll live a life that is truly awesome.
Soha nem leszünk már olyan fiatalok, mint amilyenek most vagyunk. És ezért gondolom, hogy ha az életünket jó hozzáállással éljük, a tobábblépést, a haladást választva bármikor, amikor az élet behúz nekünk egyet, egyfajta határozottsággal élve, és figyelemmel a körülöttünk lévő világra, felidézve a magunkban rejlő háromévest és látva azokat az apró örömöket, melyek olyan édessé teszik az életet. Ha hitelesek vagyunk önmagunkkal, anélkül hogy ez zavarna, és hagyjuk, hogy a szívünk vezessen és olyan dolgokat élünk meg, melyek kielégítőek, akkor azt hiszem olyan életünk lesz, mely gazdag és elégedett, olyan amire azt mondhatjuk, tényleg hihetetlen.
Thank you.
Köszönöm.