When we think about data, we usually think about averages. Average height, average salary, average number of hours spent on video calls. It’s tempting to focus on these neat little summaries of our world.
Amikor adatokra gondolunk, általában az átlagok jutnak eszünkbe. Átlagos magasság, átlagos fizetés, videohívásokban töltött átlagos idő. Vonzó, hogy világunknak ezekre a szép kis összefoglalóira összpontosítsunk.
But the world is a lot messier than these averages can make it out to be. So instead, I look for the outliers. They can offer a better reflection of this chaos we call life. And they can offer a different perspective on the things that we think we understand.
De a világ sokkal rendezetlenebb, mint ahogy ezek az átlagok mutatják. Ezért én inkább a kiugró értékeket keresem. Jobban tükrözhetik azt a káoszt, amit életnek hívunk, és új perspektívát jelenthetnek azokhoz a dolgokhoz, melyekről azt hisszük, értjük őket.
[Am I Normal? with Mona Chalabi]
[Normális vagyok? - Mona Chalabi sorozata]
Take, for instance, the stats around teens and cigarettes. According to the CDC, between 1997 and 2019, the percentage of American high school students who smoked plummeted from 36 to just six percent. That seems like a pretty big win, but when you break apart the data and look at the outliers, it is a totally different picture. Among American Indian and native Alaskan students, cigarette usage is much higher than that six percent average. It comes in at a sizable 21 percent. All other racial and ethnic groups were in the single digits.
Vegyük például a statisztikákat a tinik és a cigaretta körül. A CDC szerint 1997 és 2019 között a dohányzó amerikai gimnazisták százalékos aránya jelentősen csökkent, 36 százalékról 6 százalékra. Ez nagy nyereségnek tűnhet, de ha lebontjuk az adatokat, és megnézzük a kiugró értékeket, teljesen más képet kapunk. Az indián és alaszkai őslakos diákok körében a dohányzás aránya jóval magasabb, mint ez a hat százalék. Itt az arány jelentős, 21 százalék. Minden más faji és etnikai csoport egyjegyű számot produkált.
So what first seemed like this great success story is actually an indicator of how much work we need to do to reach some of the most marginalized communities.
Szóval, ami először nagyszerű sikertörténetnek tűnt, valójában csak azt mutatja, hogy sok munkára van még szükség, hogy elérjük a leghátrányosabb közösségeket.
In general, when we present data as a scatterplot, the average would usually look like this. And where there are outliers, the typical approach is to undervalue them, to see them as a deviation from the average or from what society thinks is normal.
Amikor szórásdiagramon mutatunk be adatokat, az általában valahogy így néz ki. A kiugró értékek esetében a tipikus megközelítés az, hogy nem tulajdonítunk nekik jelentőséget; csak az átlagtól vagy a társadalmi normától való eltérésként tekintünk rájuk.
But I like to call these outliers “lost birds.” It's a nickname I use for something or someone who has gone astray. If you look hard enough, you'll find that these lost birds pop up everywhere.
De én szeretem ezeket a kiugró értékeket “eltévedt madaraknak” nevezni. Így nevezem az olyan embert vagy tárgyat, aki vagy ami kilóg a sorból. Ha kellően figyelmes vagy, észreveheted, hogy eltévedt madarak mindenhol felbukkannak.
Like my mom, for example. She doesn't like being on camera, so this puppet will have to do. She's a soft spoken, hijabi woman who isn't much bigger than this puppet. Because of that, it's easy for some people to underestimate her. But don't let those first impressions fool you.
Ilyen például az anyukám. Nem szeret a kamerák elé állni, így ez a bábu helyettesíti. Anyukám egy könnyű szavú, hidzsábos nő, aki alig nagyobb ennél a bábunál. Emiatt könnyen alábecsülik. De ne hagyd, hogy az első benyomás megtévesszen.
“In my generation, we used to listen and accept what they tell us. 'Do what you're told.' But when I got older, I just changed and I started to argue my point and get what I want."
“Mikor mi voltunk fiatalok, meghallgattuk és elfogadtunk, amit mondtak nekünk. »Csináld, amit mondanak!« De amikor idősebb lettem, megváltoztam, és érvelni kezdtem az álláspontom mellett, hogy elérjem, amit akarok.”
My mom's a retired doctor, an avid ugly-dress maker, a mother of two and a grandmother of none. Though she spends a fair amount of time trying to speak that into existence,
Anyukám nyugdíjazott orvos, csúnya ruhák lelkes készítője, két gyermek édesanyja, és nincs unokája. Bár elég sok időt tölt azzal, hogy megpróbál erre rábeszélni.
"I think for every mother, for her daughter, she wants a grandchild."
“Minden anya szeretne a lányától egy unokát.”
(Laughter)
(Nevetés)
"Sorry, Mona."
“Bocsánat, Mona.”
Moving on.
Lépjünk tovább.
My mom is also a lost bird.
Anyukám is egy eltévedt madár.
"Me?"
“Én?!”
She has, statistically speaking, gone astray.
Statisztikailag ő is eltévedt.
"Yeah, but it was a good deviation."
“Igen, de ez egy jó tévút volt.”
Back in the late '70s, my mom left Iraq and moved to the UK to further her medical training and practice. She's among the four percent of people born in Iraq who now live abroad. By the early 2000s, just three percent of UK doctors with her experience were non-white and practicing in her speciality. My mom is a lost bird because she is an outlier. She's one of the rare few to leave her home country and even rarer still among her medical peers.
A 70-es években Irakból Angliába költözött, hogy folytassa orvosi képzését és gyakorlatát. Azon négy százalékba tartozik, akik elhagyták Irakot és külföldön élnek. A 2000-es évek elejéig az ő tudásával rendelkező brit orvosok csupán három százaléka volt nem fehér bőrű az ő szakterületén. Anyukám egy eltévedt madár, mert egy különc. Azon ritka kevesek egyike, akik elhagyták a hazájukat, és mivel orvos, még különlegesebb.
We all think that the people that we love are special, and there is some truth to that. But it’s worth considering the ways that we are all lost birds. Because when we focus on the average and we ignore the outliers, we lose all of the richness and insights that those stories provide.
Mind egyedinek tartjuk azokat, akiket szeretünk, és ebben van némi igazság. Érdemes elgondolkodni azon, hogy mind eltévedt madarak vagyunk. Mikor az átlagra koncentrálunk, és nem vesszük észre a kiugró értékeket, oda a történetek gazdagsága és a bennük rejlő felismerések.
But when we dig into the deviations, we get to see the bigger picture. One from a bird's-eye view.
De amikor beleássuk magunkat az eltérésekbe, meglátjuk a nagyobb képet, madártávlatból.