I first became fascinated with octopus at an early age. I grew up in Mobile, Alabama -- somebody's got to be from Mobile, right? -- and Mobile sits at the confluence of five rivers, forming this beautiful delta. And the delta has alligators crawling in and out of rivers filled with fish and cypress trees dripping with snakes, birds of every flavor. It's an absolute magical wonderland to live in -- if you're a kid interested in animals, to grow up in. And this delta water flows to Mobile Bay, and finally into the Gulf of Mexico.
Már egészen fiatal koromban lenyűgöztek a polipok. Az alabamai Mobileban nőttem fel. Igen, valakinek onnét is kell származnia. Mobile öt folyó találkozásánál fekszik, melyek egy gyönyörű delta torkolatot alkotnak. És a torkolatnál aligátorok hemzsegnek a halakkal teli folyókban és partjukon, kígyók hullanak a ciprusfákról, színes madárkavalkád mindenütt. Egy varázslatos csodaország itt élni és felnőni egy olyan gyerek számára, aki érdeklődik az állatok iránt. És ez a delta a Mobile-öbölbe ömlik, majd a Mexikói-öbölbe torkollik.
And I remember my first real contact with octopus was probably at age five or six. I was in the gulf, and I was swimming around and saw a little octopus on the bottom. And I reached down and picked him up, and immediately became fascinated and impressed by its speed and its strength and agility. It was prying my fingers apart and moving to the back of my hand. It was all I could do to hold onto this amazing creature. Then it sort of calmed down in the palms of my hands and started flashing colors, just pulsing all of these colors. And as I looked at it, it kind of tucked its arms under it, raised into a spherical shape and turned chocolate brown with two white stripes. I'm going, "My gosh!" I had never seen anything like this in my life! So I marveled for a moment, and then decided it was time to release him, so I put him down. The octopus left my hands and then did the damnedest thing: It landed on the bottom in the rubble and -- fwoosh! -- vanished right before my eyes.
Emlékszem az első találkozásomra egy polippal, talán 5 vagy 6 éves lehettem. Az öbölben voltam és úszkáltam, amikor megláttam egy kicsi polipot a tengerfenéken. Lenyúltam érte és felvettem, és azonnyomban megbabonázott és lenyűgözött a gyorsasága, az ereje és a mozgékonysága. Kiszabadította magát az ujjaim közül és a kezem hátuljára próbált mászni. Próbáltam a kezemben tartani ezt a csodálatos teremtményt. Aztán valamennyire lenyugodott az ujjaim közt, és elkezdett különböző színekben pompázni, felvette ezeket a színeket egy pillanatra, aztán ránéztem, és a karjait maga alá húzta, és így teljesen összegömbölyödött, és csokoládébarna színűre változott két fehér csíkkal. "Ó Istenem!" Még sohasem láttam ehhez foghatót életemben! Csak ámultam egy pillanatig, és úgy döntöttem, hogy itt az idő elengedni, tehát így letettem. A polip kiszabadult a kezeimből és hihetetlen dolgot művelt. Leért a tengerfenékre és -- "huss!" -- eltűnt! a szemem láttára.
And I knew, right then, at age six, that is an animal that I want to learn more about. So I did. And I went off to college and got a degree in marine zoology, and then moved to Hawaii and entered graduate school at the University of Hawaii. And while a student at Hawaii, I worked at the Waikiki Aquarium. And the aquarium had a lot of big fish tanks but not a lot of invertebrate displays, and being the spineless guy, I thought, well I'll just go out in the field and collect these wonderful animals I had been learning about as a student and bring them in, and I built these elaborate sets and put them on display.
És már akkor, hat évesen tudtam, hogy ez az az állat, amiről még többet akarok megtudni. Így is tettem. Főiskolára mentem és tengerbiológusi diplomát szereztem, majd Hawaii-ra költöztem és elkezdtem a mesterképzést a Hawaii Egyetemen. Amíg Hawaii-on tanultam, a Waikiki Aquariumban dolgoztam. Az Aquariumban rengeteg óriási halas akvárium volt, de nem sok puhatestű volt kiállítva, és én, a puhány srác, úgy gondoltam tehát, csak úgy kimegyek a tengerhez és összegyűjtöm ezeket a csodálatos állatokat, amikről tanultam diákként, és behozom őket, és az általam épített akváriumban kiállítom őket.
Now, the fish in the tanks were gorgeous to look at, but they didn't really interact with people. But the octopus did. If you walked up to an octopus tank, especially early in the morning before anyone arrived, the octopus would rise up and look at you and you're thinking, "Is that guy really looking at me? He is looking at me!" And you walk up to the front of the tank. Then you realize that these animals all have different personalities: Some of them would hold their ground, others would slink into the back of the tank and disappear in the rocks, and one in particular, this amazing animal ... I went up to the front of the tank, and he's just staring at me, and he had little horns come up above his eyes. So I went right up to the front of the tank -- I was three or four inches from the front glass -- and the octopus was sitting on a perch, a little rock, and he came off the rock and he also came down right to the front of the glass. So I was staring at this animal about six or seven inches away, and at that time I could actually focus that close; now as I look at my fuzzy fingers I realize those days are long gone. Anyway, there we were, staring at each other, and he reaches down and grabs an armful of gravel and releases it in the jet of water entering the tank from the filtration system, and -- chk chk chk chk chk! -- this gravel hits the front of the glass and falls down. He reaches up, takes another armful of gravel, releases it -- chk chk chk chk chk! -- same thing. Then he lifts another arm and I lift an arm. Then he lifts another arm and I lift another arm. And then I realize the octopus won the arms race, because I was out and he had six left. (Laughter) But the only way I can describe what I was seeing that day was that this octopus was playing, which is a pretty sophisticated behavior for a mere invertebrate.
Szóval csodálatos volt nézni a halakat az akváriumokban, de ők nem vették fel a kapcsolatot az emberrel. Míg a polip igen. Ha odasétálnál egy polip akváriumához, különösképp a reggeli órákban, mielőtt bárki is megérkezne, a polip felemelkedne és ránézne, és azt gondolnád, "Ez a fickó tényleg rám néz? Ő tényleg rám néz!" Aztán odamész az akvárium elé. Ekkor rájössz, hogy ezeknek az állatoknak különböző személyiségük van. Néhányan közülük előtérben maradnának. Néhányan háttérbe vonulnának és eltűnnének a kövek közt. És egy különleges, ezek közül a csodás állatok közül... Az akvárium elé léptem, és csak bámult rám. És kis szarvacskák jelentek meg a szemei fölött. Tehát közvetlenül az akvárium elé mentem. Körülbelül 5-10 centire lehettem az üvegtől. A polip ott ült a trónján, egy kis kövön, és leszállt a kőről, és ő is odajött közvetlenül az üvegfal elé. Csak bámultam az állatra 15-20 cm távolságról, abban az időben még tudtam olyan közelre fókuszálni; most ahogy ránézek a kezemre, már nem látom olyan élesen, úgy tűnik, ezek az idők már elmúltak. Mindenesetre ott voltunk, csak bámultunk egymásra, aztán lenyúlt a karjával és megragadott egy maréknyi kavicsot és ott eresztette el, ahol beáramlik a vízsugár az akváriumba a szűrőrendszerből, és "csk csk csk csk csk!" -- a kavics eltalálta az üvegfalat és leesett. Kinyújtja a karját, megragad még egy marék kavicsot, elengedi... "Csk csk csk csk csk! -- újra megtörténik. És felemeli az egyik karját. Erre én is felemelem az egyiket. Aztán felemeli még egy karját. Erre én is felemelem a másik karomat. Ekkor ráébredek a polip megnyerte a karok versenyét, mivel nekem nem volt több, neki meg még 6 maradt. Azonban az egyetlen mód ahogy jellemezhetem az aznap látottakat, hogy ez a polip játszott, ami igencsak kifinomult viselkedés egy egyszerű gerinctelentől.
So, about three years into my degree, a funny thing happened on the way to the office, which actually changed the course of my life. A man came into the aquarium. It's a long story, but essentially he sent me and a couple of friends of mine to the South Pacific to collect animals for him, and as we left, he gave us two 16-millimeter movie cameras. He said, "Make a movie about this expedition." "OK, a couple of biologists making a movie -- this'll be interesting," and off we went. And we did, we made a movie, which had to be the worst movie ever made in the history of movie making, but it was a blast. I had so much fun. And I remember that proverbial light going off in my head, thinking, "Wait a minute. Maybe I can do this all the time. Yeah, I'll be a filmmaker." So I literally came back from that job, quit school, hung my filmmaking shingle and just never told anyone that I didn't know what I was doing. It's been a good ride. And what I learned in school though was really beneficial. If you're a wildlife filmmaker and you're going out into the field to film animals, especially behavior, it helps to have a fundamental background on who these animals are, how they work and, you know, a bit about their behaviors.
Mikor már három évet fektettem a diplomám megszerzésébe, egy nem mindennapi dolog történt, mikor az irodába tartottam, és ez tulajdonképpen megváltoztatta az életemet. Egy férfi bejött az akváriumba. Ez egy hosszú történet, de lényegében elküldött engem és néhány barátomat a Dél-Csendes-óceánhoz, hogy állatokat gyűjtsünk neki, és amikor elmentünk, két 16mm-es videókamerát adott nekünk. Azt mondta, "Készítsetek egy filmet az expedícióról!" ... Oké, néhány biológus filmet forgat-- ez érdekes lesz. És elutaztunk, megcsináltuk a filmet, ami persze a világ legrosszabb filmje lett, amit valaha készítettek a filmforgatás történetében. Azonban fantasztikus volt; nagyon élveztem. Aztán emlékszem, az az isteni szikra felvillant a fejemben, gondoltam, "Álljunk csak meg egy percre! Lehet, ezt csinálhatnám mindig! Igen, filmeket fogok készíteni!" Tehát, szó szerint, amikor visszajöttem a kiküldetésről, otthagytam az iskolát, elkezdtem a filmkészítői karrierem, és senkinek sem mondtam, hogy fogalmam sincs arról, hogy mit is csinálok. Szép menet volt. És amit az iskolában tanultam, igencsak hasznosnak bizonyult. Ha állatokat filmezel az élőhelyükön, és a terepre mész ki forgatni róluk, különösképp ha a viselkedésükről, nagy segítség, ha megvannak az alapvető ismereteid hogy kik is ezek az állatok, hogy milyenek, és van némi ismereted a viselkedésükről.
But where I really learned about octopus was in the field, as a filmmaker making films with them, where you're allowed to spend large periods of time with the animals, seeing octopus being octopus in their ocean homes. I remember I took a trip to Australia, went to an island called One Tree Island. And apparently, evolution had occurred at a pretty rapid rate on One Tree, between the time they named it and the time I arrived, because I'm sure there were at least three trees on that island when we were there. Anyway, one tree is situated right next to a beautiful coral reef. In fact, there's a surge channel where the tide is moving back and forth, twice a day, pretty rapidly. And there's a beautiful reef, very complex reef, with lots of animals, including a lot of octopus. And not uniquely but certainly, the octopus in Australia are masters at camouflage. As a matter of fact, there's one right there. So our first challenge was to find these things, and that was a challenge, indeed. But the idea is, we were there for a month and I wanted to acclimate the animals to us so that we could see behaviors without disturbing them. So the first week was pretty much spent just getting as close as we could, every day a little closer, a little closer, a little closer. And you knew what the limit was: they would start getting twitchy and you'd back up, come back in a few hours. And after the first week, they ignored us. It was like, "I don't know what that thing is, but he's no threat to me." So they went on about their business and from a foot away, we're watching mating and courting and fighting and it is just an unbelievable experience.
És ahol igazán sokat megtudtam a polipokról, az az élőhelyén történt, filmkészítőként, filmeket forgatva velük, ahol rengeteg időt eltölthetünk az állatokkal, nézhetjük a polipokat, azzá is válhatunk az óceán mélyén az otthonunkban. Emlékszem, Ausztráliába utaztam, elmentünk egy One Tree Island (Egy Fa Sziget) nevű szigetre. És nyilvánvalóan az evolúció felütötte a fejét elég gyors ütemben a szigeten, a sziget elnevezése és az én megérkezésem között, mivel biztos vagyok benne, hogy legalább három fa volt azon a szigeten, amikor ott jártunk. Egyébként, ez a sziget egy gyönyörű korallzátony mellett található. Valójában, van egy hasadék, ahová beáramlik és ahonnét kivonul a dagály napi kétszer, eléggé gyorsan, és egy gyönyörű zátony található ott, egy élővilágában gazdag zátony, rengeteg állattal, és persze rengeteg polippal. És nem egyedüliként, de biztosan, az ausztráliai polip az álcázás mestere. Tulajdonképpen ott is van egy. Így tehát az első kihívás az volt, hogy megtaláljuk őket, és ez tényleg kihívás volt. A következő volt az ötletünk: ott voltunk egy hónapig, és azt akartam, hogy megszokják az állatok a jelenlétünket. Tehát így tanulmányozhatjuk viselkedésüket, anélkül, hogy zavarnánk őket. Tehát az első hét így azzal telt, hogy csak próbáltunk minél közelebb kerülni hozzájuk, minden nap egy kicsit közelebb, még közelebb. És tudtuk hol volt a határ, amit ha átléptünk felizgatták magukat, és akkor visszavonultunk, és visszatértünk néhány órán belül, az első hét után már semmibe se vettek minket. Mintha csak azt mondanák, "nem tudom mi ez, de nem jelent fenyegetést rám nézve." Aztán csak a saját dolgukkal törődtek. És így 30 centiről nézhettük végig hogyan párosodnak és udvarolnak és harcolnak, és ez egy olyan hihetetlen élmény.
And one of the most fantastic displays that I remember, or at least visually, was a foraging behavior. And they had a lot of different techniques that they would use for foraging, but this particular one used vision. And they would see a coral head, maybe 10 feet away, and start moving over toward that coral head. And I don't know whether they actually saw crab in it, or imagined that one might be, but whatever the case, they would leap off the bottom and go through the water and land right on top of this coral head, and then the web between the arms would completely engulf the coral head, and they would fish out, swim for crabs. And as soon as the crabs touched the arm, it was lights out. And I always wondered what happened under that web. So we created a way to find out, (Laughter) and I got my first look at that famous beak in action. It was fantastic.
És az egyik legfantasztikusabb jelenet, amire emlékszem, legalábbis vizuálisan, az egy zsákmányszerzési kísérlet volt. Rengeteg különböző technikájuk van, amit vadászatra használnak. De ez a különleges teremtmény a látását használta. Egy korallt láthatnak, körülbelül 3 méterről, és elkezdenek a korall irányába mozogni. És nem tudom, hogy tényleg láttak-e egy rákot rajta, vagy csak úgy gondolták, ott rejtőzhet egy, de mindkét esetben elrugaszkodnak a tengerfenékről, átsuhannak a víztömegen és pontosan a korall tetejére érkeznek, és a karjaik közt lévő háló teljesen beborítja a korallt, és kifognák, elkapnák a rákokat. És amikor a rákok hozzáérnének a karhoz, egyből lámpaoltás. Mindig is azon gondolkodtam, mi történhet az alatt az ernyő alatt. És meg is találtuk a módját, hogyan tudjuk meg. És ekkor láttam először azt a híres nevezetes csőrét akció közben. Fantasztikus volt.
If you're going to make a lot of films about a particular group of animals, you might as well pick one that's fairly common. And octopus are, they live in all the oceans. They also live deep. And I can't say octopus are responsible for my really strong interest in getting in subs and going deep, but whatever the case, I like that. It's like nothing you've ever done.
Ha egy bizonyos állatcsoportról forgat rengeteg filmet az ember, akkor akár választhat egyet a leggyakoribban előfordulók közül. És a polipok ilyenek, az összes óceánban előfordulnak. És élnek mélyen is. Nem állíthatom, hogy a polipok felelősök az óriási érdeklődésemnek az iránt, hogy lemerüljek tengeralattjárókkal a mélybe, de mindenesetre, nagyon is élvezem ezt. Semmihez sem fogható élmény.
If you ever really want to get away from it all and see something that you have never seen, and have an excellent chance of seeing something no one has ever seen, get in a sub. You climb in, seal the hatch, turn on a little oxygen, turn on the scrubber, which removes the CO2 in the air you breathe, and they chuck you overboard. Down you go. There's no connection to the surface apart from a pretty funky radio. And as you go down, the washing machine at the surface calms down. And it gets quiet. And it starts getting really nice. And as you go deeper, that lovely, blue water you were launched in gives way to darker and darker blue. And finally, it's a rich lavender, and after a couple of thousand feet, it's ink black. And now you've entered the realm of the mid-water community.
Ha egyszer igazán el akarsz szakadni a valóságtól, és olyat látni, amit még sosem láttál, óriási esélyed van arra, hogy olyasmit láss, amit még soha senki azelőtt, szállj be egy tengeralattjáróba. Bemászol, becsukod a fedélzeti nyílást, kinyitod kicsit az oxigéncsapot, bekapcsolod a légszűrő berendezést, ami kiszűri a szén-dioxidot a levegőből, amit belégzel, és útnak indítanak. Mész is lefelé. Nincs kapcsolat a felszínnel, ha eltekintünk az elég fura rádiótól. És ahogy haladunk lefelé, a mosógépszerű hullámzás a felszín közelében kezd lenyugodni. És teljesen eltűnik. És egyre kellemesebbé válik minden. Amint lefelé haladsz, a csodás, kék víz, amiben elmerültél egyre sötétebb kékké válik. Aztán végül levendulakék, és körülbelül 600 méter után fekete mint a tinta. És itt lépünk be a középső vízrétegek birodalmába.
You could give an entire talk about the creatures that live in the mid-water. Suffice to say though, as far as I'm concerned, without question, the most bizarre designs and outrageous behaviors are in the animals that live in the mid-water community. But we're just going to zip right past this area, this area that includes about 95 percent of the living space on our planet and go to the mid-ocean ridge, which I think is even more extraordinary.
Egy egész beszédet lehetne mondani a középső vízrétegekben élő teremtményekről. Mondanom sem kell, ami engem illet, megkérdőjelezhetetlenül a legbizarrabb kinézetű és legfigyelemreméltóbb viselkedésű állatok azok, melyek a középső vízrétegek élőközösségében élnek. Azonban mi most csak elhúzunk e térség mellett, ahol bolygónk élőhelyeinek 95 százaléka található, és az Óceánközépi hátságba jutunk, ami talán még e térségnél is különlegesebb.
The mid-ocean ridge is a huge mountain range, 40,000 miles long, snaking around the entire globe. And they're big mountains, thousands of feet tall, some of which are tens of thousands of feet and bust through the surface, creating islands like Hawaii. And the top of this mountain range is splitting apart, creating a rift valley. And when you dive into that rift valley, that's where the action is because literally thousands of active volcanoes are going off at any point in time all along this 40,000 mile range. And as these tectonic plates are spreading apart, magma, lava is coming up and filling those gaps, and you're looking land -- new land -- being created right before your eyes. And over the tops of them is 3,000 to 4,000 meters of water creating enormous pressure, forcing water down through the cracks toward the center of the earth, until it hits a magma chamber where it becomes superheated and supersaturated with minerals, reverses its flow and starts shooting back to the surface and is ejected out of the earth like a geyser at Yellowstone. In fact, this whole area is like a Yellowstone National Park with all of the trimmings.
Az Óceánközépi hátság egy hosszú hegylánc, 65.000 kilométer hosszan húzódik végig egész bolygónkon. Ezek hatalmas hegyláncok, többszáz méter magasak, valamelyek közülük a 3000 métert is eléri és kiemelkednek a felszínre, és szigeteket alkotnak, mint Hawaii. És a hegyvonulat gerincét mély völgyek szelik ketté. És ha egy ilyen hasadékvögybe merülünk, itt zajlik csak igazán az élet, mivel szó szerint több ezer aktív vulkán van, ami bármelyik pillanatban kitörhet, végig a 65.000 kilométeren. És ahol ezek a tektonikus lemezek szétválnak, a magma, a láva tör fel, és tölti be ezeket a hasadékokat. És végignézhetjük, hogyan keletkezik az új földréteg a szemünk láttára. És ezekre a hegyekre 3-4 ezer méteres víztömeg nehezedik, óriási nyomást létrehozva, arra kényszerítve a vizet, hogy a repedéseken keresztül a Föld középpontja felé haladjon, amíg el nem ér egy magmakamrát, ahol óriási hőmérséklet uralkodik, és rengeteg ásványi anyaggal dúsul fel, majd elkezd felfelé áramlani, feltör a felszínre, és kitör a földből, mint a gejzírek a Yellowstone Parkban. Valójában, ez az egész térség olyan, mint a Yellowstone Nemzeti Park a gejzíreivel.
And this vent fluid is about 600 or 700 degrees F. The surrounding water is just a couple of degrees above freezing. So it immediately cools, and it can no longer hold in suspension all of the material that it's dissolved, and it precipitates out, forming black smoke. And it forms these towers, these chimneys that are 10, 20, 30 feet tall. And all along the sides of these chimneys is shimmering with heat and loaded with life. You've got black smokers going all over the place and chimneys that have tube worms that might be eight to 10 feet long. And out of the tops of these tube worms are these beautiful red plumes. And living amongst the tangle of tube worms is an entire community of animals: shrimp, fish, lobsters, crab, clams and swarms of arthropods that are playing that dangerous game between over here is scalding hot and freezing cold.
És ez a forró folyadék körülbelül 3-400 Celsius fokos. Ahol feltör, ott a víz hőmérséklete pár fokkal van csak a fagypont felett. Így tehát azonnal lehűl, és már nem tudja tovább magában hordozni a sok kioldott anyagot, hanem kiválik belőle fekete füst formájában. És ezeket a tornyokat, kéményeket hozzák létre, melyek 5, 10 méter magasak. És e kémények mentén végig hőáramlatok vannak, és nyüzsög az élet. Rengeteg "fekete füstölő" működik az egész területen, és kémények tele vannak csőférgekkel, melyek elérhetik a 2-3 méteres nagyságot is. És a csőférgek tetejéből ezek a gyönyörű piros legyezők nyúlnak ki. És a csőférgek sokasága között egy egész élőközösség rejtőzik, garnélarákok, halak, homárok, tarisznyarákok, kagylók és ízeltlábúak sokasága, akik igencsak veszélyes játékot játszanak az égető forróság és a vérfagyasztó hideg közt.
And this whole ecosystem wasn't even known about until 33 years ago. And it completely threw science on its head. It made scientists rethink where life on Earth might have actually begun. And before the discovery of these vents, all life on Earth, the key to life on Earth, was believed to be the sun and photosynthesis. But down there, there is no sun, there is no photosynthesis; it's chemosynthetic environment down there driving it, and it's all so ephemeral. You might film this unbelievable hydrothermal vent, which you think at the time has to be on another planet. It's amazing to think that this is actually on earth; it looks like aliens in an alien environment. But you go back to the same vent eight years later and it can be completely dead. There's no hot water. All of the animals are gone, they're dead, and the chimneys are still there creating a really nice ghost town, an eerie, spooky ghost town, but essentially devoid of animals, of course. But 10 miles down the ridge... pshhh! There's another volcano going. And there's a whole new hydrothermal vent community that has been formed. And this kind of life and death of hydrothermal vent communities is going on every 30 or 40 years all along the ridge.
És erről az egész ökoszisztémáról nem is tudtunk körülbelül 33 évvel ezelőttig. Ez teljesen a feje tetejére állította az eddigi ismereteket. Újra kellett gondolniuk a tudósoknak, hol is alakulhatott ki először az élet a Földön. És e forróvizű források felfedezése előtt, a földi élet, a földi élet kulcsa, úgy gondolták, a nap és a fotoszintézis, de ott lent nincs se nap, se fotoszintézis. Kemoszintetikus a környezet itt lent, és minden olyan rövid életű. Lefilmezhetnénk ezt a hihetetlen hidrotermikus forrást, és azt gondolhatnánk, hogy biztosan valami másik bolygóról származik. Elképesztő azt feltételezni, hogy ez tényleg a Földön van. Úgy tűnik, mintha földönkívüliek lennének egy másik bolygón. Aztán visszamegy az ember ugyanahhoz a forráshoz 8 év elteltével, és teljesen kihalhat minden. Semmi forró víz. Az összes állatnak vége, mind elpusztultak. De a kémény még mindig ott van, ami így egy csinos kis szellemváros látszatát kelti, egy baljós és kísérteties szellemvárosét, persze természetesen állatok nélkül. Azonban 15 kilométerrel arrébb a hátságon... Ppssshhh! Egy másik működő vulkán. És egy egész új hidrotermikus forrás élőközösség alakult ki. És így tűnnek el és képződnek a hidrotermikus forrás élőközösségek 30 vagy 40 évente a hátságon végig.
And that ephemeral nature of the hydrothermal vent community isn't really different from some of the areas that I've seen in 35 years of traveling around, making films. Where you go and film a really nice sequence at a bay. And you go back, and I'm at home, and I'm thinking, "Okay, what can I shoot ... Ah! I know where I can shoot that. There's this beautiful bay, lots of soft corals and stomatopods." And you show up, and it's dead. There's no coral, algae growing on it, and the water's pea soup. You think, "Well, what happened?" And you turn around, and there's a hillside behind you with a neighborhood going in, and bulldozers are pushing piles of soil back and forth. And over here there's a golf course going in. And this is the tropics. It's raining like crazy here. So this rainwater is flooding down the hillside, carrying with it sediments from the construction site, smothering the coral and killing it. And fertilizers and pesticides are flowing into the bay from the golf course -- the pesticides killing all the larvae and little animals, fertilizer creating this beautiful plankton bloom -- and there's your pea soup.
Ez a múlékony természete a hidrotermikus forrás élőközösségeinek nem is igazán különbözik azoktól a térségektől, amiket az elmúlt 35 évben láttam, miközben utaztam, és filmeket forgattam. Elmész és egy csodás filmet leforgatsz egy öbölben. És visszamész, hazaértem, és azon gondolkodok, "Oké, mit is látok. Ó, tudom már, hol tudnám lefilmezni azt. Ott található egy csodás öböl, rengeteg bőrkorallal és sáskarákkal." Aztán kimentem a helyszínre, és minden kihalt volt. A korallok eltűntek, algák növekednek mindenütt, és a víz olyan mint egy zöldborsóleves. És jön a gondolat: "Szóval, mi is történt?" Aztán ha körülnézünk, és egy hegyoldal van a hátunk mögött ahol egy lakótérség épül, és buldózerek túrják és forgatják a földet. És amott meg egy golfpálya épül. És ez a trópusi éghajlati öv. Esik, mintha dézsából öntenék. És ez az esővíz lefolyik a hegyoldalon, és magával hozza a hordalékot az építkezésről, belepi a korallokat és megöli őket. És a trágyák meg a növényvédőszerek a golfpályáról folynak le az öbölbe. A növényvédőszerek elpusztítják a kisebb állatok lárváit, a trágya a planktonok hirtelen elszaporodását okozza. És elkészült a zöldborsóleves.
But, encouragingly, I've seen just the opposite. I've been to a place that was a pretty trashed bay. And I looked at it, just said, "Yuck," and go and work on the other side of the island. Five years later, come back, and that same bay is now gorgeous. It's beautiful. It's got living coral, fish all over the place, crystal clear water, and you go, "How did that happen?" Well, how it happened is the local community galvanized. They recognized what was happening on the hillside and put a stop to it; enacted laws and made permits required to do responsible construction and golf course maintenance and stopped the sediments flowing into the bay, and stopped the chemicals flowing into the bay, and the bay recovered. The ocean has an amazing ability to recover, if we'll just leave it alone.
Azonban, hogy biztassam Önöket, én csak az ellenkezőjét láttam. Egy olyan helyen jártam, ahol az öböl eléggé lepusztult volt. Körülnéztem, csak annyit tudtam mondani, "Jaj", és a sziget túloldalán kezdtem dolgozni. Öt év múlva visszatértem, és ugyanaz az öböl csodálatos volt. Egyszerűen gyönyörű. Élő korallok, halak mindenütt, kristálytiszta víz, és elgondolkodtató, "Hogy is történt ez?" Tehát, ez úgy történt, hogy a helyi közösség összefogott. Észrevették, hogy mi is történik a hegyoldalon, és megálljt parancsoltak neki, törvényeket hoztak, engedélyhez kötöttek dolgokat, hogy felelősségtudatosan végezzék a munkálatokat és a golfpálya fenntartását, megakadályozták, hogy törmelék folyjon az öbölbe, megállították a vegyszerek öbölbe áramlását, és az öböl megújult. Az óceánnak megvan az a csodás képessége, hogy megújuljon, ha magára hagyjuk.
I think Margaret Mead said it best. She said that a small group of thoughtful people could change the world. Indeed, it's the only thing that ever has. And a small group of thoughtful people changed that bay. I'm a big fan of grassroots organizations. I've been to a lot of lectures where, at the end of it, inevitably, one of the first questions that comes up is, "But, but what can I do? I'm an individual. I'm one person. And these problems are so large and global, and it's just overwhelming." Fair enough question.
Úgy gondolom Margaret Mead fejezte ki a legszebben. Azt mondta, hogy a környezettudatos emberek egy kis csoportja meg tudná változtatni a világot. Valójában, ez mindig is így volt. És a környezettudatos emberek egy kis csoportja meg is változtatta azt az öblöt. Az alulról szerveződő szervezetek nagy rajongója vagyok. Rengeteg előadáson voltam, ahol a végén elkerülhetetlenül felmerült az első kérdések között az, hogy "De, de, mit tehetek én? Én egy egyén vagyok. Csak egy személy. És ezek a problémák olyan óriásiak és globálisak, és olyan elsöprő erejűek." Eléggé helytálló kérdés.
My answer to that is don't look at the big, overwhelming issues of the world. Look in your own backyard. Look in your heart, actually. What do you really care about that isn't right where you live? And fix it. Create a healing zone in your neighborhood and encourage others to do the same. And maybe these healing zones can sprinkle a map, little dots on a map. And in fact, the way that we can communicate today -- where Alaska is instantly knowing what's going on in China, and the Kiwis did this, and then over in England they tried to ... and everybody is talking to everyone else -- it's not isolated points on a map anymore, it's a network we've created. And maybe these healing zones can start growing, and possibly even overlap, and good things can happen. So that's how I answer that question. Look in your own backyard, in fact, look in the mirror. What can you do that is more responsible than what you're doing now? And do that, and spread the word. The vent community animals can't really do much about the life and death that's going on where they live, but up here we can. In theory, we're thinking, rational human beings. And we can make changes to our behavior that will influence and affect the environment, like those people changed the health of that bay.
A válaszom az, hogy ne vedd a válladra az egész világ összes problémáját. Nézz körül a saját házad táján! Vagyis, nézz a szívedbe! Mi mással is törődhetnél jobban, mint a hely, ahol élsz. És rakd rendbe! Hozz létre egy zöld zónát a környezetedben, és bátoríts másokat, hogy tegyenek ugyanígy. És talán ezek a zöld zónák beboríthatnak egy térképet, kis foltokat alkotva a térképen. És valójában, a mai kommunikációs lehetőségek, ahogy Alaszkában azonnal tudják, mi történik Kínában, és a Kiwik földjén ez történik, és Angliában meg az... Mindenki kapcsolatban van mindenkivel. Nincsenek már elszigetelt pontok a térképen , egy hálózatot hoztunk létre. És talán ezek a zöld zónák növekedésnek indulhatnak, és talán lefedhetik az egészet, és jó dolgok történhetnek. Szóval így válaszolnám meg ezt a kérdést. Nézz körül a saját házad táján, vagyis, nézz a tükörbe! Hogyan viselkedhetnél felelősségteljesebben annál, mint ahogy most teszed? És tedd azt! És terjeszd el a világon! A vízalatti forrásoknál élő állatok nem igazán tudják befolyásolni, hogy élnek vagy halnak ott ahol élnek, de itt fent mi tudunk mit tenni. Elméletileg, mi gondolkodó, racionális emberi lények vagyunk. Megváltoztathatjuk a viselkedésünket, ami befolyásolja és hatással van a környezetünkre, mint ahogy azok az emberek megváltoztatták annak az öbölnek az állapotát.
Now, Sylvia's TED Prize wish was to beseech us to do anything we could, everything we could, to set aside not pin pricks, but significant expanses of the ocean for preservation, "hope spots," she calls them. And I applaud that. I loudly applaud that. And it's my hope that some of these "hope spots" can be in the deep ocean, an area that has historically been seriously neglected, if not abused. The term "deep six" comes to mind: "If it's too big or too toxic for a landfill, deep six it!" So, I hope that we can also keep some of these "hope spots" in the deep sea. Now, I don't get a wish, but I certainly can say that I will do anything I can to support Sylvia Earle's wish. And that I do.
Szóval Sylvia TED Prize kívánsága az volt, hogy arra kért minket, hogy tegyünk meg bármit amit tudunk, minden tőlünk telhetőt, hogy változtassunk, ne csak kicsiben, hanem jelentős mértékben az óceánok megőrzésében, "reményfoltok", így nevezte ezeket. És én ezt a gondolatot éltetem. Hangosan ünnepelem. És abban reménykedem, hogy néhány "reményfoltot" kialakíthatunk a mély óceánokban is, abban a térségben, amit folyamatosan, komolyan elhanyagoltak, vagy ki is használtak -- a hat láb mélyen kifejezés jut az eszembe erről. Ez túl nagy vagy túl mérgező a szemétlerakóba, temessük el hat láb mélyre! Tehát remélem, hogy fenntarthatunk néhány "reményfoltot" a mély tengerekben is. Most nem kívánok semmit, csak annyit állíthatok biztosan, hogy minden tőlem telhetőt megteszek, hogy támogassam Sylvia Earle kívánságát. Ez az amit teszek.
Thank you very much. (Applause)
Köszönöm szépen. (Taps)