For the last 50 years, a lot of smart, well-resourced people -- some of you, no doubt -- have been trying to figure out how to reduce poverty in the United States. People have created and invested millions of dollars into non-profit organizations with the mission of helping people who are poor.
Az elmúlt ötven évben, sok intelligens, jómódú ember - bizonyára önök közül is többen - próbálta kitalálni, hogyan lehetne csökkenteni a szegénységet az Egyesült Államokban. Dollármilliókat különítettek el és ruháztak be nonprofit szervezetekbe azzal a szándékkal, hogy segítsenek a szegényeken.
They've created think tanks that study issues like education, job creation and asset-building, and then advocated for policies to support our most marginalized communities. They've written books and columns and given passionate speeches, decrying the wealth gap that is leaving more and more people entrenched at the bottom end of the income scale. And that effort has helped. But it's not enough. Our poverty rates haven't changed that much in the last 50 years, since the War on Poverty was launched. I'm here to tell you that we have overlooked the most powerful and practical resource. Here it is: people who are poor.
Kutatóközpontokat hoztak létre, ahol az oktatás, a munkahelyteremtés és az esélynövelés lehetőségeivel foglalkoznak, és szorgalmazták a legelesettebbek támogatásának programját. Könyvekben, cikkekben és szenvedélyes beszédekben kritizálták a leggazdagabbakat, amiért hagyják, hogy egyre több és több ember szoruljon a jövedelmi skála legaljára. És ezek javítottak a helyzeten. De ez még nem elég. Az elmúlt ötven évben - amióta kezdetét vette a küzdelem a felszámolására - a szegénység aránya nem változott. Azért jöttem, hogy elmondjam: megfeledkeztünk a legértékesebb és leghasznosabb erőforrásainkról. Róluk, a szegényekről.
Up in the left-hand corner is Jobana, Sintia and Bertha. They met when they all had small children, through a parenting class at a family resource center in San Francisco. As they grew together as parents and friends, they talked a lot about how hard it was to make money when your kids are little. Child care is expensive, more than they'd earn in a job. Their husbands worked, but they wanted to contribute financially, too.
A bal felső sarokban Jobana, Sintia és Bertha látható. Mindannyiuknak kisgyermekeik voltak, így találkoztak egy családsegítő központ egyik nevelési tanácsadásán San Franciscoban. Ahogy szülőkként és barátokként egyre több időt töltöttek együtt, sokat beszélgettek arról, mennyire nehéz a megélhetés, amíg kicsik a gyerekek. Egy gyerek felnevelése költséges, nem elég az, amit megkeresnek. Bár a férjeik dolgoztak, ők is szerettek volna hozzátenni valamit.
So they hatched a plan. They started a cleaning business. They plastered neighborhoods with flyers and handed business cards out to their families and friends, and soon, they had clients calling. Two of them would clean the office or house and one of them would watch the kids. They'd rotate who'd cleaned and who'd watch the kids. (Laughs) It's awesome, right?
Ezért kitalálták, indítanak egy takarító szolgáltatást. Elárasztották a környéket szórólapokkal, névjegykártyákat osztogattak a családnak és a barátoknak, és hamarosan jelentkeztek az ügyfelek. Ketten mentek irodát vagy házat takarítani míg a harmadik vigyázott a gyerekekre. Felváltva takarítottak és vigyáztak a gyerekekre. Klassz, nem?
(Laughter)
(nevetés)
And they split the money three ways. It was not a full-time gig, no one could watch the little ones all day. But it made a difference for their families. Extra money to pay for bills when a husband's work hours were cut. Money to buy the kids clothes as they were growing. A little extra money in their pockets to make them feel some independence.
A pénzt pedig háromfelé osztották. Nem kellett 8 órát dolgozni senki nem tudott egész nap a gyerekekre figyelni. A családok számára mégis érezhető változást hozott. Be tudták fizetni a számláikat, és közben a férjüknek sem kellett annyit dolgozni. Tudtak venni új ruhákat a gyerekeknek, amikor kinőtték a régit. Jutott egy kis pénz a zsebükbe is, hogy egy kicsit szabadabbnak érezhessék magukat.
Up in the top-right corner is Theresa and her daughter, Brianna. Brianna is one of those kids with this sparkly, infectious, outgoing personality. For example, when Rosie, a little girl who spoke only Spanish, moved in next door, Brianna, who spoke only English, borrowed her mother's tablet and found a translation app so the two of them could communicate.
A jobb felső sarokban láthatják Terezát és a lányát, Briannát. Brianna az a fajta gyerek, akinek szellemes, impulzív és társaságot kedvelő egyénisége van. Például, amikor Rosie, aki csak spanyolul beszél, beköltözött a szomszéd lakásba, Brianna, aki csak angolul beszél, kölcsönkérte az anyukájától a tabletet, és keresett egy szótárprogramot, hogy tudjanak beszélgetni egymással.
(Laughter)
(nevetés)
I know, right? Rosie's family credits Brianna with helping Rosie to learn English.
Hát igen... Rosie családja megbízta Briannát, hogy segítsen Rosinak az angolban.
A few years ago, Brianna started to struggle academically. She was growing frustrated and kind of withdrawn and acting out in class. And her mother was heartbroken over what was happening. Then they found out that she was going to have to repeat second grade and Brianna was devastated. Her mother felt hopeless and overwhelmed and alone because she knew that her daughter was not getting the support she needed, and she did not know how to help her. One afternoon, Theresa was catching up with a group of friends, and one of them said, "Theresa, how are you?" And she burst into tears. After she shared her story, one of her friends said, "I went through the exact same thing with my son about a year ago." And in that moment, Theresa realized that so much of her struggle was not having anybody to talk with about it. So she created a support group for parents like her. The first meeting was her and two other people. But word spread, and soon 20 people, 30 people were showing up for these monthly meetings that she put together. She went from feeling helpless to realizing how capable she was of supporting her daughter, with the support of other people who were going through the same struggle. And Brianna is doing fantastic -- she's doing great academically and socially.
Néhány éve, Brianna-nak kezdtek nehézségei lenni a tanulással. Egyre csalódottabb és visszahúzódóbb lett, és elkülönült az osztálytól. Az édesanyját elszomorították a történtek. Tanárai úgy döntöttek, meg kell ismételnie a második osztályt, és ettől Brianna teljesen összetört. Édesanyja reménytelennek, túlterheltnek és magányosnak érezte magát, amiatt, hogy a lánya nem kapta meg azt a támogatást, amire szüksége volt, és nem tudta, hogyan segíthetne. Egyik délután Tereza összefutott néhány baráttal, és egyikük megkérdezte: "Hogy vagy, Tereza?" Erre ő könnyekre fakadt. Miután elmesélte, az egyik barátja azt mondta: "Én is átéltem ugyanezt a fiammal néhány éve." És abban a pillanatban Tereza rájött, hogy mennyi problémája van, amiről nem tud beszélni senkivel. Ezért létrehozott egy segítő csoportot olyan szülők részére, mint ő. Az első alkalommal rajta kívül csak ketten voltak jelen. De a híre elterjedt, és hamarosan 20-30 ember vett részt a havonta szervezett találkozókon. Az olyan emberek támogatásával, akik hasonló problémákkal küzdenek, mint ő, leküzdötte a tehetetlenségét, és rájött, hogyan tudna segíteni a lányának. És Brianna csodálatos módon nagyszerű tanuló lett, és közvetlen.
That in the middle is my man Baakir, standing in front of BlackStar Books and Caffe, which he runs out of part of his house. As you walk in the door, Baakir greets you with a "Welcome black home."
A férfi ott középen Baakir a BlackStar Könyv- és Kávéház előtt, amit a háza egyik részében alakított ki. Az arra járókat Baakir "Isten hozta a feketék otthonában" köszöntéssel üdvözli.
(Laughter)
(nevetés)
Once inside, you can order some Algiers jerk chicken, perhaps a vegan walnut burger, or jive turkey sammich. And that's sammich -- not sandwich. You must finish your meal with a buttermilk drop, which is several steps above a donut hole and made from a very secret family recipe. For real, it's very secret, he won't tell you about it.
Ha betérsz, rendelhetsz algíri fűszeres csirkét, vagy vegetáriánus diós burgert, vagy egy afro szemmicset. Ami egy szemmics - nem pedig szendvics. A menüt egy vajas süteménnyel kell zárni, ami sokkal jobb, mint egy lyukas fánk, és titkos családi recept szerint készül. Tényleg titkos, senkinek nem árulja el.
But BlackStar is much more than a café. For the kids in the neighborhood, it's a place to go after school to get help with homework. For the grown-ups, it's where they go to find out what's going on in the neighborhood and catch up with friends. It's a performance venue. It's a home for poets, musicians and artists. Baakir and his partner Nicole, with their baby girl strapped to her back, are there in the mix of it all, serving up a cup of coffee, teaching a child how to play Mancala, or painting a sign for an upcoming community event.
Azonban a BlackStar több egy kávézónál. A környékbeli gyerekek betérnek iskola után, hogy segítséget kérjenek a házi feladatukhoz. A felnőttek ide járnak megbeszélni, mi történt a környéken, és találkozni a barátaikkal. Előadásokat is tartanak itt. Otthont ad költőknek, zenészeknek és festőknek. Baakir és párja, Nicole kislányukat a hátukra kötve járkálnak a forgatagban, felszolgálják a kávét, mancalát játszanak a gyerekekkel, vagy plakátot készítenek a legközelebbi eseményhez.
I have worked with and learned from people just like them for more than 20 years. I have organized against the prison system, which impacts poor folks, especially black, indigenous and Latino folks, at an alarming rate. I have worked with young people who manifest hope and promise, despite being at the effect of racist discipline practices in their schools, and police violence in their communities. I have learned from families who are unleashing their ingenuity and tenacity to collectively create their own solutions. And they're not just focused on money. They're addressing education, housing, health, community -- the things that we all care about. Everywhere I go, I see people who are broke but not broken. I see people who are struggling to realize their good ideas, so that they can create a better life for themselves, their families, their communities. Jobana, Sintia, Bertha, Theresa and Baakir are the rule, not the shiny exception. I am the exception.
Hozzájuk hasonló emberekkel dolgozom, és tőlük tanulok már több mint 20 éve. A büntetés-végrehajtási rendszer ellen kampányolok, ami aggasztó mértékben sújtja a szegényeket. Különösen a feketéket, a bennszülötteket és a latinokat. A fiatalok, akikkel dolgozom reményteliek és ígéretesek az iskoláikban megjelenő fegyelmezési gyakorlat és a közösségeiket érintő rendőri erőszak ellenére. Példát vehetünk azokról a családokról, akik képesek szabadjára engedni a kreativitásukat és állhatatosak abban hogy közösen megtalálják a saját megoldásaikat. És nem csak a pénzügyekben. Az oktatás, a háztartás, az egészség, a közösség területén is -- amik mindannyiunkat foglalkoztatnak. Amerre járok, olyan embereket látok, akik szegények, de nem elesettek. Olyan embereket, akik igyekeznek megvalósítani a kitűnő ötleteiket, hogy jobb életkörülményeket teremtsenek maguknak, a családjuknak, a közösségüknek. Jobana, Sintia, Bertha, Tereza és Baakir átlagosak. Nem különleges kivételek Én vagyok a kivétel.
I was raised by a quietly fierce single mother in Rochester, New York. I was bussed to a school in the suburbs, from a neighborhood that many of my classmates and their parents considered dangerous. At eight, I was a latchkey kid. I'd get myself home after school every day and do homework and chores, and wait for my mother to come home. After school, I'd go to the corner store and buy a can of Chef Boyardee ravioli, which I'd heat up on the stove as my afternoon snack. If I had a little extra money, I'd buy a Hostess Fruit Pie.
Meglehetősen heves természetű anyám egyedül nevelt Rochesterben, New Yorkban. Busszal jártam a külvárosi iskolába egy olyan környékről amit az osztálytársaim és a szüleik veszélyesnek tartottak. Nyolc évesen saját kulcsom volt. Egyedül jártam haza iskola után. Megcsináltam a leckét és a házimunkát és vártam, hogy anyám hazaérjen. Iskola után elmentem a sarki boltba és vettem egy üveg Chef Boyarde raviolit, a kályhán felmelegítve ez volt az uzsonnám. Ha volt egy kis dugipénzem, gyümölcstortát vettem.
(Laughter)
(nevetés)
Cherry. Not as good as a buttermilk drop.
Meggyeset. Nem olyan jó, mint a vajas süti.
(Laughter)
(nevetés)
We were poor when I was a kid. But now, I own a home in a quickly gentrifying neighborhood in Oakland, California. I've built a career. My husband is a business owner. I have a retirement account. My daughter is not even allowed to turn on the stove unless there's a grown-up at home and she doesn't have to, because she does not have to have the same kind of self-reliance that I had to at her age. My kids' raviolis are organic and full of things like spinach and ricotta, because I have the luxury of choice when it comes to what my children eat.
Szegények voltunk, mikor gyerek voltam. De ma már saját házam van egy gyorsan fejlődő környéken Oaklandben, Kaliforniában. Felépítettem a karrierem. A férjemnek saját vállalkozása van. Van egy nyugdíjszámlám. A lányom nem kapcsolhatja be a tűzhelyet csak ha van otthon felnőtt és nem is kell neki, mert nem kell annyira önálló gyereknek lennie, amilyen én voltam az ő korában. A gyerekeim bio-raviolit esznek, és csupa olyasmit, mint a spenót és a ricotta mert a legjobbat választom ha a gyerekeim étkezéséről van szó.
I am the exception, not because I'm more talented than Baakir or my mother worked any harder than Jobana, Sintia or Bertha, or cared any more than Theresa. Marginalized communities are full of smart, talented people, hustling and working and innovating, just like our most revered and most rewarded CEOs. They are full of people tapping into their resilience to get up every day, get the kids off to school and go to jobs that don't pay enough, or get educations that are putting them in debt. They are full of people applying their savvy intelligence to stretch a minimum wage paycheck, or balance a job and a side hustle to make ends meet. They are full of people doing for themselves and for others, whether it's picking up medication for an elderly neighbor, or letting a sibling borrow some money to pay the phone bill, or just watching out for the neighborhood kids from the front stoop.
Én vagyok a kivétel, nem azért mert tehetségesebb vagyok, mint Baakir vagy mert anyám keményebben dolgozott, mint Jobana, Sintia vagy Bertha, vagy gondoskodóbb volt mint Tereza A peremen lévő közösségek tele vannak éles eszű, tehetséges emberekkel, akik tettre készek, dolgosak és innovatívak, éppúgy, mint a legnagyobb és legjobban fizetett vezérigazgatóink. Tele vannak olyanokkal, akik elég rugalmasak, hogy minden nap felkeljenek, iskolába vigyék a gyerekeket, és alulfizetett munkát végezzenek, vagy tanuljanak, ami pedig adósságba hajtja őket. Tele olyanokkal, akik a rafinált észjárásukkal kiegészítik a fizetésüket, vagy mellékállással biztosítják a megélhetésüket. Olyanokkal, akik nemcsak magukkal hanem másokkal is törődnek, például úgy, hogy elhozzák a gyógyszert egy idős szomszédnak, vagy segítenek valakinek kifizetni a telefonszámlát, vagy csak figyelnek a szomszéd gyerekekre a szemközti verandáról.
I am the exception because of luck and privilege, not hard work. And I'm not being modest or self-deprecating -- I am amazing.
Én vagyok a kivétel, mert szerencsés és kiváltságos helyzetben vagyok, nem a munkám miatt. És nem szerénységből mondom, vagy mert lebecsülöm magam. Csodálatos vagyok.
(Laughter)
(nevetés)
But most people work hard. Hard work is the common denominator in this equation, and I'm tired of the story we tell that hard work leads to success, because that allows --
De legtöbben keményen megdolgoznak érte. A kitartó munka a közös nevező ebben az esetben. Unom azt a szöveget, hogy akkor lehetsz sikeres, ha keményen megdolgozol érte
Thank you.
Köszönöm.
(Applause)
(taps)
... because that story allows those of us who make it to believe we deserve it, and by implication, those who don't make it don't deserve it. We tell ourselves, in the back of our minds, and sometimes in the front of our mouths, "There must be something a little wrong with those poor people." We have a wide range of beliefs about what that something wrong is. Some people tell the story that poor folks are lazy freeloaders who would cheat and lie to get out of an honest day's work. Others prefer the story that poor people are helpless and probably had neglectful parents that didn't read to them enough, and if they were just told what to do and shown the right path, they could make it.
mert ezzel azt akarjuk elhitetni, hogy mi, akik sikeresek vagyunk, kiérdemeltük azt, és ebből következik, hogy akik nem sikeresek, nem is érdemlik meg azt. Titokban azt gondoljuk magunkban, és néha ki is mondjuk, "Biztos ők tehetnek róla, hogy szegények." Sok mindent kitalálunk, hogy miért is ők a hibásak. Van, aki azt mondja, hogy a szegények lusta ingyenélők. akik csalnak és hazudnak, hogy ne kelljen dolgozniuk. Mások azt mondják, a szegények semmirekellők, a szüleik nem törődtek velük, és nem olvastak nekik eleget, elég lenne elmondani nekik, mit csináljanak, és megmutatni a helyes utat, és akkor megjavulnának.
For every story I hear demonizing low-income single mothers or absentee fathers, which is how people might think of my parents, I've got 50 that tell a different story about the same people, showing up every day and doing their best. I'm not saying that some of the negative stories aren't true, but those stories allow us to not really see who people really are, because they don't paint a full picture. The quarter-truths and limited plot lines have us convinced that poor people are a problem that needs fixing. What if we recognized that what's working is the people and what's broken is our approach? What if we realized that the experts we are looking for, the experts we need to follow, are poor people themselves? What if, instead of imposing solutions, we just added fire to the already-burning flame that they have? Not directing -- not even empowering -- but just fueling their initiative.
Csupa olyan történetet hallok, ami a rosszul kereső, egyedülálló anyákat vagy a távollevő apákat démonizálja. Az én szüleimről is ezt gondolhatják. 50 történetet tudnék mesélni hasonló emberekről, akik nap mint nap munkába mennek és a legjobbjukat nyújtják. Nem állítom, hogy minden róluk szóló negatív történet hamis, de ezek miatt képtelenek vagyunk őket olyannak látni, amilyenek valójában, mert nem festenek róluk teljes képet. A részigazságok és az egyes esetek meggyőznek minket arról, hogy a szegénység egy probléma, amit meg kell oldani. Mi lenne, ha észrevennénk, hogy ami működik, az az emberek, ami pedig nem, az a szemléletmódunk? Mi lenne, ha észrevennénk, hogy a szakértők, akiket keresünk, a szakértők, akiket követnünk kell, a szegények maguk? Mi lenne, ha látványos megoldások helyett csak felszítanánk a bennük már meglévő lelkesedés lángját? Ne irányítsunk -- ne felhatalmazást adjunk-- hanem csak támogassuk a kezdeményezésüket.
Just north of here, we have an example of what this could look like: Silicon Valley. A whole venture capital industry has grown up around the belief that if people have good ideas and the desire to manifest them, we should give them lots and lots and lots of money.
Innen kicsivel északra van egy példánk arra, hogy ez hogyan is nézne ki: a Szilícium-völgy. Egy egész kockázatitőke-ágazat alakult ki abból a gondolatból, hogy ha az embernek jó ötletei vannak, és szeretné megmutatni azokat, akkor sok-sok-sok pénzt kell adnunk nekik.
(Laughter)
(nevetés)
Right? But where is our strategy for Theresa and Baakir? There are no incubators for them, no accelerators, no fellowships. How are Jobana, Sintia and Bertha really all that different from the Mark Zuckerbergs of the world? Baakir has experience and a track record. I'd put my money on him.
Nem? De milyen stratégiánk van Tereza és Baakir számára? Nekik nem adjuk meg a védelmet, sem ami lökést adna, sem ösztöndíjat. Miben különbözik Jobana, Sintia és Bertha a világ Mark Zuckerbergjeitől? Baakir tapasztalattal és életúttal rendelkezik. Én belé fektetném a pénzem.
So, consider this an invitation to rethink a flawed strategy. Let's grasp this opportunity to let go of a tired, faulty narrative and listen and look for true stories, more beautifully complex stories, about who marginalized people and families and communities are.
Tekintsék ezt egy meghívásnak arra, hogy újragondoljunk egy téves stratégiát. Ragadjuk meg ezt az alkalmat, és szakítsunk a régi és hibás elgondolással, hallgassuk meg és keressük a hiteles történeteket, a csodálatosabb, összetettebb történeteket a peremen élő emberekről, családokról és közösségekről.
I'm going to take a minute to speak to my people. We cannot wait for somebody else to get it right. Let us remember what we are capable of; all that we have built with blood, sweat and dreams; all the cogs that keep turning; and the people kept afloat because of our backbreaking work. Let us remember that we are magic. If you need some inspiration to jog your memory, read Octavia Butler's "Parable of the Sower." Listen to Reverend King's "Letter from Birmingham Jail." Listen to Suheir Hammad recite "First Writing Since," or Esperanza Spalding perform "Black Gold." Set your gaze upon the art of Kehinde Wiley or Favianna Rodriguez. Look at the hands of your grandmother or into the eyes of someone who loves you. We are magic. Individually, we don't have a lot of wealth and power, but collectively, we are unstoppable. And we spend a lot of our time and energy organizing our power to demand change from systems that were not made for us. Instead of trying to alter the fabric of existing ways, let's weave and cut some fierce new cloth. Let's use some of our substantial collective power toward inventing and bringing to life new ways of being that work for us.
Most pedig szeretnék egy percben az enyéimhez szólni. Nem várhatunk arra, hogy valaki más megfordítja ezt a helyzetet. Ne felejtsük el, mire vagyunk képesek; mindaz, amiért a vérünket, a verejtékünket és az álmainkat adtuk; a fogaskerekeket, amiket mozgatunk; és mindazokat, akikben a mi megfeszített munkánk tartja a lelket. Ne felejtsük el, hogy bámulatosak vagyunk. Ha szükséged van néhány gondolatra, ami emlékeztet, olvasd el Octavia Butlertől a "Parable of the Sower"-t. Hallgasd King tiszteletes levelét a Birmingham-i börtönből, Hallgasd meg, hogy szavalja Suheir Hammad a "First Writing Since"-t, vagy ahogy Esperanza Spalding a "Black Gold"-ot énekli. Mélyedj el Kehinde Wiley vagy Favianna Rodgrigez művészetében. Nézd meg a nagymamád kezeit, vagy nézz bele valakinek a szemébe, aki szeret téged. Varázslatosak vagyunk. Külön-külön nem vagyunk gazdagok és erősek, de együtt megállíthatatlanok vagyunk. Sok időt és energiát áldozunk, hogy összefogásunkkal megváltoztassuk a rendszereket, amelyek nem törődnek velünk. Ahelyett, hogy az eddigi minták szövetét próbáljuk megváltoztatni vágjuk szét azt, és alkossunk valami radikálisan újat. Használjunk ki a rendelkezésre álló közös erőforrásainkat, arra, hogy olyan új módszereket találjunk ki, és keltsünk életre, amelyek minket szolgálnak.
Desmond Tutu talks about the concept of ubuntu, in the context of South Africa's Truth and Reconciliation process that they embarked on after apartheid. He says it means, "My humanity is caught up, is inextricably bound up, in yours; we belong to a bundle of life." A bundle of life. The Truth and Reconciliation process started by elevating the voices of the unheard. If this country is going to live up to its promise of liberty and justice for all, then we need to elevate the voices of our unheard, of people like Jobana, Sintia and Bertha, Theresa and Baakir. We must leverage their solutions and their ideas. We must listen to their true stories, their more beautifully complex stories.
Desmond Tutu az ubuntu koncepciójáról beszél a dél-afrikai tényfeltáró és békéltetési folyamat kontextusában, amelyet a fajüldözés hívott életre. Szerinte ez azt jelenti, hogy "Az életem hozzá tartozik, végérvényesen kötődik a tiédhez; az élet tarsolyába vagyunk kötve." Az élet tarsolyába. A tényfeltáró és békéltetési folyamat azzal kezdődött, hogy az elnyomottak felemelték a hangjukat. Ha ez az ország meg akarja valósítani a szabadság és igazságosság ígéretét, akkor meg kell hallgatnunk az elnyomottakat, az olyan embereket, mint Jobana, Sintia és Bertha, Theresa és Baakir. Észre kell vennünk a megoldásaikat és az ötleteiket, Meg kell hallgatnunk az igazi történetüket, a csodálatosan összetett történeteiket.
Thank you.
Köszönöm.
(Applause)
(taps)