So it's 2006. My friend Harold Ford calls me. He's running for U.S. Senate in Tennessee, and he says, "Mellody, I desperately need some national press. Do you have any ideas?" So I had an idea. I called a friend who was in New York at one of the most successful media companies in the world, and she said, "Why don't we host an editorial board lunch for Harold? You come with him."
2006-ot írunk. Harold Ford barátom hív. Indul a szenátusi választáson Tennessee államban, azt mondja, "Mellody, okvetlen szükségem van országos sajtóra. Van ötleted?" És volt ötletem. Felhívtam egy barátomat. aki New Yorkban volt a világ egyik legsikeresebb médiavállalatánál, és azt mondta, "Mi lenne ha rendeznénk egy szerkesztőségi ebédet Haroldnak? Te is gyere el vele."
Harold and I arrive in New York. We are in our best suits. We look like shiny new pennies. And we get to the receptionist, and we say, "We're here for the lunch." She motions for us to follow her. We walk through a series of corridors, and all of a sudden we find ourselves in a stark room, at which point she looks at us and she says, "Where are your uniforms?"
Harold és én megérkezünk New Yorkba a legszebb öltözetben. Ragyogunk, mint egy új érme. Odaérünk a recepcióshoz és azt mondjuk, "Az ebédre jöttünk." Int, hogy kövessük. Átsétálunk néhány folyosón, és hirtelen egy kopár szobában találjuk magunkat, amikor ránk néz és azt kérdi, "Hol van az egyenruhájuk?"
Just as this happens, my friend rushes in. The blood drains from her face. There are literally no words, right? And I look at her, and I say, "Now, don't you think we need more than one black person in the U.S. Senate?"
Eközben a barátom sietve belép. Az arca elsápad. Erre nem találni kifejezést, igaz? Ránézek és kérdem, "Nem gondolod, hogy egynél több feketére lenne szükség az amerikai szenátusban?"
Now Harold and I -- (Applause) — we still laugh about that story, and in many ways, the moment caught me off guard, but deep, deep down inside, I actually wasn't surprised. And I wasn't surprised because of something my mother taught me about 30 years before. You see, my mother was ruthlessly realistic. I remember one day coming home from a birthday party where I was the only black kid invited, and instead of asking me the normal motherly questions like, "Did you have fun?" or "How was the cake?" my mother looked at me and she said, "How did they treat you?" I was seven. I did not understand. I mean, why would anyone treat me differently? But she knew. And she looked me right in the eye and she said, "They will not always treat you well."
Harold és én -- (Taps) -- még mindig nevetünk a történteken. és sok szempontból nem voltam felkészülve a pillanatra, de valahol nagyon, nagyon mélyen igazából nem lepődtem meg. Nem lepődtem meg, mert volt valami, amit 30 évvel azelőtt még édesanyám tanított nekem. Az édesanyám kegyetlenül realista volt. Emlékszem, mikor egy nap hazaértem egy szülinapi buliról, ahol én voltam az egyetlen fekete gyerek, a megszokott anyai kérdések helyett, mint "Jól szórakoztál?" vagy "Milyen volt a torta?" édesanyám rám nézett és azt kérdezte, "Hogyan bántak veled?" Hét éves voltam. Nem értettem. Mármint, miért bánna velem bárki másként? De ő tudta. És mélyen a szemembe nézve azt mondta "Nem fognak mindig jól bánni veled".
Now, race is one of those topics in America that makes people extraordinarily uncomfortable. You bring it up at a dinner party or in a workplace environment, it is literally the conversational equivalent of touching the third rail. There is shock, followed by a long silence. And even coming here today, I told some friends and colleagues that I planned to talk about race, and they warned me, they told me, don't do it, that there'd be huge risks in me talking about this topic, that people might think I'm a militant black woman and I would ruin my career. And I have to tell you, I actually for a moment was a bit afraid. Then I realized, the first step to solving any problem is to not hide from it, and the first step to any form of action is awareness. And so I decided to actually talk about race. And I decided that if I came here and shared with you some of my experiences, that maybe we could all be a little less anxious and a little more bold in our conversations about race.
A faji hovatartozás az egyik téma Amerikában, amitől az emberek rendkívül kellemetlenül érzik magukat. Ha felhozzuk egy baráti vacsorán vagy a munkahelyen, az szó szerint olyan hatással van a társalgásra, mintha megfognánk az áramvezető sínt. Először jön a sokk, amit hosszú csend követ. És ma, mikor ide készültem, mondtam pár barátomnak és kollégámnak, hogy faji kérdésekről beszélek. Óva intettek, mondták, hogy ne tegyem, hogy nagyon kockázatos erről a témáról beszélnem. Azt gondolhatják, hogy harcias fekete nő vagyok, és tönkreteszem a karrierem. És be kell valljam Önöknek, hogy egy pillanatra valóban megijedtem. Aztán rájöttem, hogy az első lépés, hogy megoldjunk bármilyen problémát az az, hogy ne bújjunk el előle. És az első lépés afelé, hogy bármilyen formában tegyünk érte, az a tudatosság. Ezért úgy döntöttem, hogy ma valóban beszélek a faji kérdésről. Úgy döntöttem, hogy ha idejövök és megosztom Önökkel a saját tapasztalataimat, akkor talán mind tudunk egy kicsit kevésbé idegesek, és egy picit bátrabbak lenni ha a faji kérdésről beszélgetünk.
Now I know there are people out there who will say that the election of Barack Obama meant that it was the end of racial discrimination for all eternity, right? But I work in the investment business, and we have a saying: The numbers do not lie. And here, there are significant, quantifiable racial disparities that cannot be ignored, in household wealth, household income, job opportunities, healthcare. One example from corporate America: Even though white men make up just 30 percent of the U.S. population, they hold 70 percent of all corporate board seats. Of the Fortune 250, there are only seven CEOs that are minorities, and of the thousands of publicly traded companies today, thousands, only two are chaired by black women, and you're looking at one of them, the same one who, not too long ago, was nearly mistaken for kitchen help. So that is a fact. Now I have this thought experiment that I play with myself, when I say, imagine if I walked you into a room and it was of a major corporation, like ExxonMobil, and every single person around the boardroom were black, you would think that were weird. But if I walked you into a Fortune 500 company, and everyone around the table is a white male, when will it be that we think that's weird too?
Tudom, vannak, akik azt fogják mondani, hogy Barack Obama megválasztásával örökre vége a faji megkülönböztetésnek ugye? De én a befektetési üzletágban dolgozom, ahol mindig azt mondjuk: a számok nem hazudnak. És tessék, jelentős, számokban kifejezhető faji különbségek vannak, amelyeket nem hagyhatunk figyelmen kívül, a háztartások bevételében, javaiban, a munkalehetőségekben, az egészségügyi szolgáltatásokban. Csak egy példa az amerikai vállalati világból: Annak ellenére, hogy a fehér férfiak az amerikai népesség mindössze 30 százalékát teszik ki, a vezetői székek 70 százaléka az övék. A Fortune 250-es listáján csak hét kisebbséghez tartozó vezérigazgató van, és a ma létező több ezer részvénytársaság közül csak kettőt vezet fekete nő, és az egyikük itt áll Önök előtt, ugyanaz, akit nem olyan sokkal ezelőtt, konyhai kisegítőnek gondoltak. Ez egy tény. Van ez a gondolatkísérletem, amit magamban szoktam játszani, amikor azt mondom, képzeljék el, hogy bevezetem Önöket egy terembe, ami egy nagyvállalaté, mint az ExxonMobil, és minden egyes ember a tárgyalóasztal körül fekete, azt gondolnák, hogy ez furcsa. De ha bevezetném Önöket egy Fortune 500 listás vállalathoz, és mindenki az asztal körül fehér férfi, mikor fogjuk azt gondolni, hogy az is furcsa?
And I know how we got here. (Applause)
És tudom hogyan jutottunk el idáig. (Taps)
I know how we got here. You know, there was institutionalized, at one time legalized, discrimination in our country. There's no question about it. But still, as I grapple with this issue, my mother's question hangs in the air for me: How did they treat you?
Tudom, hogyan jutottunk el idáig. Volt idő, amikor intézményesített, törvényes faji megkülönböztetés volt országunkban. Ez nem kérdéses. De mégis, ahogyan ezzel a kérdéssel viaskodom, édesanyám kérdése cseng a fülemben: Hogyan bántak veled?
Now, I do not raise this issue to complain or in any way to elicit any kind of sympathy. I have succeeded in my life beyond my wildest expectations, and I have been treated well by people of all races more often than I have not. I tell the uniform story because it happened. I cite those statistics around corporate board diversity because they are real, and I stand here today talking about this issue of racial discrimination because I believe it threatens to rob another generation of all the opportunities that all of us want for all of our children, no matter what their color or where they come from. And I think it also threatens to hold back businesses. You see, researchers have coined this term "color blindness" to describe a learned behavior where we pretend that we don't notice race. If you happen to be surrounded by a bunch of people who look like you, that's purely accidental. Now, color blindness, in my view, doesn't mean that there's no racial discrimination, and there's fairness. It doesn't mean that at all. It doesn't ensure it. In my view, color blindness is very dangerous because it means we're ignoring the problem. There was a corporate study that said that, instead of avoiding race, the really smart corporations actually deal with it head on. They actually recognize that embracing diversity means recognizing all races, including the majority one. But I'll be the first one to tell you, this subject matter can be hard, awkward, uncomfortable -- but that's kind of the point.
Nem azért hozom fel ezt a témát, hogy panaszkodjam, vagy bármilyen módon együttérzést ébresszek. Olyan sikereket értem el az életemben, amik felülmúlták minden várakozásom, és többször bántak jól velem bármiféle emberek, mint ahányszor nem. Elmeséltem az egyenruhás sztorit, mert megtörtént. Hivatkoztam az igazgatótanácsok összetételével kapcsolatos statisztikákra, mert valósak. Itt állok most, és a faji megkülönböztetésről beszélek, mert félek, hogy újabb generációkat foszt meg mindazoktól a lehetőségektől, amelyeket mindannyian szeretnénk gyerekeinknek, függetlenül a bőrük színétől, vagy honnan származnak. És úgy gondolom, hogy ez az üzletet is visszaveti. A kutatók megalkották a színvak kifejezést annak a tanult viselkedésnek a leírására, amikor úgy teszünk, mintha nem vennénk észre a faji különbségeket. Ha történetesen körülvesz egy társaság, akik olyanok, mint mi, az csupán véletlen. Szerintem a színvakság nem azt jelenti, hogy nincs faji megkülönböztetés, és méltányosság van. Egyáltalán nem azt jelenti. Nem biztosítja azt. Véleményem szerint a színvakság nagyon veszélyes, mert azt jelenti, hogy nem veszünk tudomást a problémáról. Volt egy átfogó vizsgálat, amely szerint a faji kérdés kikerülése helyett az igazán okos testületek szembenéznek vele. Valóban felismerik, hogy ha a diverzitás mellett döntenek, az minden faji csoport elismerését jelenti, amibe a legnagyobb is beletartozik. Én mondom Önöknek elsőként, hogy ez a téma nagyon nehéz, kínos, kényelmetlen lehet -- de valahol ez a lényeg.
In the spirit of debunking racial stereotypes, the one that black people don't like to swim, I'm going to tell you how much I love to swim. I love to swim so much that as an adult, I swim with a coach. And one day my coach had me do a drill where I had to swim to one end of a 25-meter pool without taking a breath. And every single time I failed, I had to start over. And I failed a lot. By the end, I got it, but when I got out of the pool, I was exasperated and tired and annoyed, and I said, "Why are we doing breath-holding exercises?" And my coach looked me at me, and he said, "Mellody, that was not a breath-holding exercise. That drill was to make you comfortable being uncomfortable, because that's how most of us spend our days." If we can learn to deal with our discomfort, and just relax into it, we'll have a better life.
A faji sztereotípiák leleplezésének szellemében arra, hogy a feketék nem szeretnek úszni, elmondom Önöknek, hogy mennyire szeretek úszni. Annyira szeretek úszni, hogy felnőttként edzővel úszom. Egy nap az edzőm olyan gyakorlatot csináltatott velem, hogy át kellett úsznom a 25 méteres medencét levegővétel nélkül. És minden egyes alkalommal, amikor nem sikerült, újra kellett kezdenem. Sokszor nem sikerült. A végén sikerült, de mikor kijöttem a medencéből, bosszús voltam, fáradt és mérges, és azt kérdeztem,"Miért csinálunk lélegzet-visszatartó gyakorlatokat?" Az edzőm rám nézett és azt mondta, "Mellody, ez nem lélegzet-visszatartó gyakorlat volt. Az a gyakorlat arra szolgált, hogy megbarátkozz azzal, ami kényelmetlen, mert a legtöbben így töltjük napjainkat." Ha megtanulunk bánni kényelmetlenségünkkel, és csak belelazulunk, jobb lesz az életünk.
So I think it's time for us to be comfortable with the uncomfortable conversation about race: black, white, Asian, Hispanic, male, female, all of us, if we truly believe in equal rights and equal opportunity in America, I think we have to have real conversations about this issue. We cannot afford to be color blind. We have to be color brave. We have to be willing, as teachers and parents and entrepreneurs and scientists, we have to be willing to have proactive conversations about race with honesty and understanding and courage, not because it's the right thing to do, but because it's the smart thing to do, because our businesses and our products and our science, our research, all of that will be better with greater diversity.
Úgy gondolom itt az ideje, hogy ne legyen gond beszélnünk a faji kérdés kínos témájáról: feketének, fehérnek, ázsiainak, latinnak, férfinak, nőnek, mindannyiunknak, ha őszintén hiszünk abban, hogy mindenkit egyenlő jogok és esélyek illetnek meg Amerikában, úgy gondolom, valóban beszélnünk kell erről a kérdésről. Nem tehetjük meg, hogy színvakok legyünk. Bátornak kell lennünk ebben a kérdésben. Vállalnunk kell, tanárként és szülőként, vállalkozóként és tudósként. Késznek kell lennünk a felelősségteljes beszélgetésre a faji kérdésről, őszintén, megértően és bátran. Nem azért, mert ez a helyes, hanem mert ez okos dolog. Mert üzleti életünk, a termékeink, tudományunk, kutatásaink, minden jobb lesz, ha nagyobb a diverzitás.
Now, my favorite example of color bravery is a guy named John Skipper. He runs ESPN. He's a North Carolina native, quintessential Southern gentleman, white. He joined ESPN, which already had a culture of inclusion and diversity, but he took it up a notch. He demanded that every open position have a diverse slate of candidates. Now he says the senior people in the beginning bristled, and they would come to him and say, "Do you want me to hire the minority, or do you want me to hire the best person for the job?" And Skipper says his answers were always the same: "Yes." And by saying yes to diversity, I honestly believe that ESPN is the most valuable cable franchise in the world. I think that's a part of the secret sauce.
A kedvenc példám a színtudatosságra egy John Skipper nevű srác. Az ESPN vezetője. Észak-Karolinából származó, tipikus déli úriember, fehér. Csatlakozott az ESPN-hez, ahol már akkor volt kultúrája a befogadásnak a diverzitásnak, de ő ezt tovább fejlesztette. Megkövetelte, hogy minden pozícióra többféle jelölt legyen. Azt mondja, hogy az idősebb kollégák először felháborodtak, és azzal a kérdéssel mentek oda hozzá, hogy "Azt szeretnéd, hogy a kisebbséghez tartozó, vagy a munkára legalkalmasabb embert vegyem fel?" És Skipper azt mondja, az ő válasza mindig ugyanaz volt: "Igen." És hogy igent mondott a diverzitásra, én őszintén hiszem, hogy az ESPN a legértékesebb kábelszolgáltató franchise a világon. Szerintem ez egy része a titkos receptnek.
Now I can tell you, in my own industry, at Ariel Investments, we actually view our diversity as a competitive advantage, and that advantage can extend way beyond business. There's a guy named Scott Page at the University of Michigan. He is the first person to develop a mathematical calculation for diversity. He says, if you're trying to solve a really hard problem, really hard, that you should have a diverse group of people, including those with diverse intellects. The example that he gives is the smallpox epidemic. When it was ravaging Europe, they brought together all these scientists, and they were stumped. And the beginnings of the cure to the disease came from the most unlikely source, a dairy farmer who noticed that the milkmaids were not getting smallpox. And the smallpox vaccination is bovine-based because of that dairy farmer.
Elárulhatom, hogy a cégemnél, az Ariel Investmentsnél, mi tényleg úgy tekintünk a diverzitásra, mint versenyelőnyre, és ez az előny jóval túlmutat az üzleten. Van egy Scott Page nevű fickó a Michigani Egyetemen. Ő az első ember, aki kidolgozott egy matematikai számítást a diverzitásra. Azt mondja, ha próbálunk megoldani egy igazán nehéz problémát, igazán nehezet, akkor többféle emberből álló csapatra van szükségünk, beleértve a többféle gondolkodásmódot. Mindig a himlőjárványt hozza fel példának. Amikor Európában tombolt a járvány, összecsődítették a tudósokat, és nem találták a választ. És a betegség gyógymódjának kezdete a legvalószínűtlenebb forrásból érkezett, egy tejesgazdától, aki észrevette, hogy a fejőasszonyok nem kapták el a himlőt. És a himlő elleni vakcina a szarvasmarháktól származik, annak a tejesgazdának köszönhetően.
Now I'm sure you're sitting here and you're saying, I don't run a cable company, I don't run an investment firm, I am not a dairy farmer. What can I do? And I'm telling you, you can be color brave. If you're part of a hiring process or an admissions process, you can be color brave. If you are trying to solve a really hard problem, you can speak up and be color brave. Now I know people will say, but that doesn't add up to a lot, but I'm actually asking you to do something really simple: observe your environment, at work, at school, at home. I'm asking you to look at the people around you purposefully and intentionally. Invite people into your life who don't look like you, don't think like you, don't act like you, don't come from where you come from, and you might find that they will challenge your assumptions and make you grow as a person. You might get powerful new insights from these individuals, or, like my husband, who happens to be white, you might learn that black people, men, women, children, we use body lotion every single day.
Biztos vagyok benne, hogy most azt mondják, én nem vezetek kábelszolgáltató társaságot, sem befektetési vállalatot, és nem vagyok tejesgazda sem. Mit tehetnék? Azt mondom, hogy lehetnek színtudatosak. Ha részt vesznek a felvételi folyamatban, vagy a beléptetési folyamatban, akkor lehetnek színtudatosak. Ha próbálnak megoldani egy nagyon nehéz problémát, akkor megszólalhatnak, és lehetnek színtudatosak. Tudom, hogy az emberek azt fogják mondani, hogy de hát ez nem sokat számít, de tulajdonképpen egy nagyon egyszerű dolgot kérek Önöktől: figyeljék meg a környezetüket, a munkahelyen, az iskolában, otthon. Azt kérem, nézzék meg az embereket maguk körül, céltudatosan és szándékosan. Engedjenek olyan embereket az életükbe, akik nem úgy néznek ki, mint Önök, nem úgy gondolkodnak, nem úgy cselekednek, mint Önök, nem onnan származnak, ahonnan Önök, és talán rájönnek, hogy mások, mint ahogy Önök gondolták. És ezzel növekedhetnek emberileg. Erőteljes, új látásmódot kaphatnak ezektől az emberektől. Vagy, mint a férjem, aki történetesen fehér, megtanulhatják, hogy mi feketék, férfiak, nők, gyerekek, is használunk testápolót minden nap.
Now, I also think that this is very important so that the next generation really understands that this progress will help them, because they're expecting us to be great role models.
Úgy gondolom, hogy ez is fontos, mert így a következő generáció megérti, hogy ez a fejlődés nekik segít. Mert azt várják, hogy példaképek legyünk.
Now, I told you, my mother, she was ruthlessly realistic. She was an unbelievable role model. She was the kind of person who got to be the way she was because she was a single mom with six kids in Chicago. She was in the real estate business, where she worked extraordinarily hard but oftentimes had a hard time making ends meet. And that meant sometimes we got our phone disconnected, or our lights turned off, or we got evicted. When we got evicted, sometimes we lived in these small apartments that she owned, sometimes in only one or two rooms, because they weren't completed, and we would heat our bathwater on hot plates. But she never gave up hope, ever, and she never allowed us to give up hope either. This brutal pragmatism that she had, I mean, I was four and she told me, "Mommy is Santa." (Laughter) She was this brutal pragmatism. She taught me so many lessons, but the most important lesson was that every single day she told me, "Mellody, you can be anything." And because of those words, I would wake up at the crack of dawn, and because of those words, I would love school more than anything, and because of those words, when I was on a bus going to school, I dreamed the biggest dreams. And it's because of those words that I stand here right now full of passion, asking you to be brave for the kids who are dreaming those dreams today. (Applause)
Mondtam Önöknek, hogy édesanyám kegyetlenül realista volt. Ő egy hihetetlen példakép volt. Ő az a fajta ember volt, aki a maga erejéből lett az, aki, mert egyedülálló anya volt hat gyerekkel Chicagóban. Ingatlanosként dolgozott, rendkívül keményen, de gyakran nehezen jött ki a fizetéséből. Ez azt jelentette, hogy néha kikapcsolták a telefonunkat, vagy az áramunkat, vagy kilakoltattak. Ilyenkor néha azokban a kis lakásokban húztuk meg magunkat, amiket közvetített, olykor csak egy vagy két szobában, mert még nem voltak befejezve, és főzőlapon melegítettük a fürdővizet. De soha nem adta fel a reményt, soha, és nekünk sem engedte, hogy feladjuk a reményt. Az ő kemény pragmatizmusa -- négy éves voltam , és azt mondta: "Anyu a Mikulás." (Nevetés) Ő ilyen keményen pragmatikus volt. Annyi leckét kaptam tőle, de a legfontosabb az volt, amit minden nap elmondott nekem: "Mellody, bármi lehet belőled." És ezek voltak azok a szavak, amitől felkeltem hajnalok hajnalán, és ezek miatt szerettem az iskolát mindennél jobban, és ezek miatt mertem álmodni a buszon az iskolába menet. És az ő szavai miatt állok most itt, tele szenvedéllyel, kérve Önöket, hogy legyenek bátrak azokért a gyerekekért, akik most álmodják ezeket az álmokat. (Taps)
You see, I want them to look at a CEO on television and say, "I can be like her," or, "He looks like me." And I want them to know that anything is possible, that they can achieve the highest level that they ever imagined, that they will be welcome in any corporate boardroom, or they can lead any company. You see this idea of being the land of the free and the home of the brave, it's woven into the fabric of America. America, when we have a challenge, we take it head on, we don't shrink away from it. We take a stand. We show courage. So right now, what I'm asking you to do, I'm asking you to show courage. I'm asking you to be bold. As business leaders, I'm asking you not to leave anything on the table. As citizens, I'm asking you not to leave any child behind. I'm asking you not to be color blind, but to be color brave, so that every child knows that their future matters and their dreams are possible.
Ha látnak egy cégvezetőt a tévében, szeretném, ha azt mondanák, "Lehetek olyan, mint ő", vagy "Úgy néz ki, mint én." Szeretném ha tudnák, hogy bármi lehetséges, amit ők el tudnak érni, amit valaha elképzeltek, hogy bármely vállalat igazgatósági termében szívesen látják őket, vagy vezethetik bármelyik vállalatot. Ez az eszme, miszerint ez a szabadok és a bátrak földje, beleszövődött Amerika szövetébe. Amerika, ha van egy kihívás, mi szembenézünk vele, nem hátrálunk meg előle. Kiállunk ügyünkért. Bátorságot mutatunk. Most azt kérem Önöktől, hogy mutassanak bátorságot. Azt kérem, legyenek merészek. A vállalati vezetőktől azt kérem, ne odázzanak el semmit. Állampolgárként pedig ne hagyjanak egyetlen gyermeket sem elkallódni. Azt kérem, hogy ne legyenek színvakok, hanem legyenek bátrak a faji kérdésben, hogy minden gyerek tudja, hogy a jövője számít, és hogy az álmaik elérhetőek.
Thank you.
Köszönöm.
(Applause) Thank you. Thanks. Thanks. (Applause)
(Taps) Köszönöm. Köszönöm. (Taps)