If you take 10,000 people at random, 9,999 have something in common: their interests in business lie on or near the Earth's surface. The odd one out is an astronomer, and I am one of that strange breed. (Laughter) My talk will be in two parts. I'll talk first as an astronomer, and then as a worried member of the human race. But let's start off by remembering that Darwin showed how we're the outcome of four billion years of evolution. And what we try to do in astronomy and cosmology is to go back before Darwin's simple beginning, to set our Earth in a cosmic context.
Ha veszünk találomra 10000 embert, 9999-ben van valami közös: az érdeklődési területük a Föld felszínén vagy akörül határozható meg. A kakukktojás a csillagász lesz, amilyen csodabogárrá lettem én is. (Nevetés) Az előadásom két részes lesz. Először csillagászként fogok beszélni, majd az emberi faj aggódó egyedeként. Kezdjük azzal, hogy felelevenítjük, hogy Darwin rámutatott arra, hogyan is vagyunk négymilliárd évnyi evolúció eredménye. A csillagászatban és a kozmológiában pedig időben Darwin kiindulópontja elé tekintünk, és a Földet egy kozmikus környezetben nézzük.
And let me just run through a few slides. This was the impact that happened last week on a comet. If they'd sent a nuke, it would have been rather more spectacular than what actually happened last Monday. So that's another project for NASA. That's Mars from the European Mars Express, and at New Year. This artist's impression turned into reality when a parachute landed on Titan, Saturn's giant moon. It landed on the surface. This is pictures taken on the way down. That looks like a coastline. It is indeed, but the ocean is liquid methane -- the temperature minus 170 degrees centigrade. If we go beyond our solar system, we've learned that the stars aren't twinkly points of light. Each one is like a sun with a retinue of planets orbiting around it. And we can see places where stars are forming, like the Eagle Nebula. We see stars dying. In six billion years, the sun will look like that. And some stars die spectacularly in a supernova explosion, leaving remnants like that.
Nézzünk végig néhány felvételt. Itt látható az eredménye annak, ami a múlt héten történt egy üstökösön. Ha nukleáris fegyvert küldtek volna, akkor még sokkal látványosabb lenne, mint így ezzel, ami előző hétfőn történt. Azt a feladatot meghagyjuk a NASA-nak. Ez a Mars az Európai Mars Expressről Újévkor. Ez egy művész fantáziája, de valóra váltották, amikor egy ejtőernyő landolt a Titánon, a Szaturnusz óriásholdján. A felszínére érkezett. Ez a kép lefelé menet készült. Úgy néz ki, mint egy tengerpart. Az is, csak ebben az esetben az óceán éppenséggel folyékony metán, a hőmérséklet itt mínusz 170 fok celsius. Ha a naprendszerünkön túlra megyünk, megtudjuk, hogy a csillagok nem tündöklő fénypontok. Mindegyik olyan, mint egy nap, melyet bolygók kísérete vesz körül, mi pedig láthatjuk, hogy hol alakulnak ki csillagok, mint amilyen a Sas-köd. Láthatunk pusztuló csillagokat. Hatmilliárd év múlva így fog kinézni a nap. Vannak csillagok, melyek látványosan hunynak ki szupernóva-robbanásban, és ilyen maradványokat hagynak hátra.
On a still bigger scale, we see entire galaxies of stars. We see entire ecosystems where gas is being recycled. And to the cosmologist, these galaxies are just the atoms, as it were, of the large-scale universe. This picture shows a patch of sky so small that it would take about 100 patches like it to cover the full moon in the sky. Through a small telescope, this would look quite blank, but you see here hundreds of little, faint smudges. Each is a galaxy, fully like ours or Andromeda, which looks so small and faint because its light has taken 10 billion light-years to get to us. The stars in those galaxies probably don't have planets around them. There's scant chance of life there -- that's because there's been no time for the nuclear fusion in stars to make silicon and carbon and iron, the building blocks of planets and of life. We believe that all of this emerged from a Big Bang -- a hot, dense state. So how did that amorphous Big Bang turn into our complex cosmos?
Tágabb környezetben csillagok egész galaxisát látjuk. Egész ökoszisztémákat látunk, ahol a gázt újrahasznosítják. A kozmológus számára pedig ezek a galaxisok csak atomok, ahogy a világegyetem viszonylatában is azok. Az ég egy szeletét látjuk, olyan kis részletét, hogy ennek százszorosára lenne szükség ahhoz, hogy a teliholdat betöltse az égen. Kisméretű távcsővel elég keveset látnánk, pedig száz meg száz halvány kis folt vehető ki. Mindegyik egy galaxis, mint a miénk vagy az Androméda, és nagyon picinek és homályosnak látszanak, mert 10 milliárd évbe telik, hogy a fényük ideérjen hozzánk. Azokon a galaxisokon lévő csillagok körül valószínűleg nem forognak bolygók. Csekély annak valószínűsége, hogy ott élet van - mivel a csillagokban nem volt elég idő a magfúzióhoz, hogy szilikon, szén, vas, azaz az élethez és a bolygók kialakulásához szükséges feltételek keletkezzenek. Úgy hisszük, hogy mindez a Nagy Bumm ősrobbanásból jött létre -- forró, sűrű anyagból. Hogyan alakult át tehát az alaktalan Nagy Bumm a mi összetett kozmoszunkká?
I'm going to show you a movie simulation 16 powers of 10 faster than real time, which shows a patch of the universe where the expansions have subtracted out. But you see, as time goes on in gigayears at the bottom, you will see structures evolve as gravity feeds on small, dense irregularities, and structures develop. And we'll end up after 13 billion years with something looking rather like our own universe. And we compare simulated universes like that -- I'll show you a better simulation at the end of my talk -- with what we actually see in the sky. Well, we can trace things back to the earlier stages of the Big Bang, but we still don't know what banged and why it banged.
Mutatok egy filmes szimulációt a valós időnél tíz a tizenhatodikonszor gyorsabban, mely a világegyetem egy foltját mutatja, ahol a terjeszkedést is nyomon követték. De nézzék, az idő haladtával, ami giga-években látszik a kép alján, szerkezetek fejlődését láthatjuk, ahogy a gravitáció kis, tömör szabálytalanságokat táplál és szerkezetek alakulnak ki. 13 milliárd év múlva olyasvalamivé lesz, ami leginkább a mi világegyetemünkhöz fogható. Szimulált univerzumokat hasonlítunk össze -- az előadásom végén mutatok majd egy jobb szimulációt -- egy olyat, amit az égen láthatunk. Még a Nagy Bummot megelőző időkig is vissza tudunk menni, azt azonban még mindig nem tudjuk, hogy mi és miért robbant.
That's a challenge for 21st-century science. If my research group had a logo, it would be this picture here: an ouroboros, where you see the micro-world on the left -- the world of the quantum -- and on the right the large-scale universe of planets, stars and galaxies. We know our universes are united though -- links between left and right. The everyday world is determined by atoms, how they stick together to make molecules. Stars are fueled by how the nuclei in those atoms react together. And, as we've learned in the last few years, galaxies are held together by the gravitational pull of so-called dark matter: particles in huge swarms, far smaller even than atomic nuclei. But we'd like to know the synthesis symbolized at the very top. The micro-world of the quantum is understood. On the right hand side, gravity holds sway. Einstein explained that. But the unfinished business for 21st-century science is to link together cosmos and micro-world with a unified theory -- symbolized, as it were, gastronomically at the top of that picture. (Laughter) And until we have that synthesis, we won't be able to understand the very beginning of our universe because when our universe was itself the size of an atom, quantum effects could shake everything.
Ez kihívás a 21. század számára. Ha a kutatócsoportomnak lenne logója, akkor ez a kép lenne az: egy uroborosz, saját farkába harapó kígyó, a bal oldalon látható a mikro-világ-- a kvantum világa -- a jobb oldalon pedig bolygók, csillagok és galaxisok széles skálájú univerzuma. Tudjuk, hogy a világegyetemet a bal és jobb oldal közötti kapcsolat tartja egybe. A mindennapi világot atomok határozzák meg, az, ahogy molekulákká kapcsolódnak össze. A csillagokat az élteti, hogy azok az atommagok reagálnak egymással. Az elmúlt években megtudtuk, hogy a bolygókat az úgynevezett sötét anyag gravitációs ereje tartja egybe: olyan részecskék sokasága, melyek még az atommagoknál is kisebbek. Meg szeretnénk ismerni a legfelül szimbolizált szintézist. A kvantum mikrovilágát már megértettük. A jobb oldalon a gravitáció uralkodik. Einstein adott erre magyarázatot. A 21. század megoldásra váró feladata, hogy a kozmoszt összekapcsolja a mikrovilággal egy egységes elmélettel - ahogy ez a kép tetején gasztronómiai szimbólummal élve be lett mutatva. (Nevetés) Amíg ez a szintézisünk nincsen meg, nem fogjuk megérteni univerzumunk kezdetének kezdetét, hiszen amikor az univerzum még csak atomméretű volt, a kvantumhatások mindent felkavarhattak.
And so we need a theory that unifies the very large and the very small, which we don't yet have. One idea, incidentally -- and I had this hazard sign to say I'm going to speculate from now on -- is that our Big Bang was not the only one. One idea is that our three-dimensional universe may be embedded in a high-dimensional space, just as you can imagine on these sheets of paper. You can imagine ants on one of them thinking it's a two-dimensional universe, not being aware of another population of ants on the other. So there could be another universe just a millimeter away from ours, but we're not aware of it because that millimeter is measured in some fourth spatial dimension, and we're imprisoned in our three. And so we believe that there may be a lot more to physical reality than what we've normally called our universe -- the aftermath of our Big Bang. And here's another picture. Bottom right depicts our universe, which on the horizon is not beyond that, but even that is just one bubble, as it were, in some vaster reality. Many people suspect that just as we've gone from believing in one solar system to zillions of solar systems, one galaxy to many galaxies, we have to go to many Big Bangs from one Big Bang, perhaps these many Big Bangs displaying an immense variety of properties.
Szükségünk van tehát egy olyan elméletre, ami a nagyon nagyot és a nagyon kicsit egyesíti, s ilyen elméletünk még nincsen. Van egy olyan gondolat, ami szerint -- és megkockáztatom azt a kijelentést, hogy mostantól ezen is spekulálok -- a mi Nagy Bummunk nem az egyetlen. Az egyik gondolat szerint a mi háromdimenziós világunk beágyazható egy magas dimenziójú térbe, ahogyan az ezeken a papírlapokon elképzelhető. Elképzelhetjük, hogy itt egyik papírlapon hangyák vannak, akik ezt a papírlapot három-dimenziójú világnak képzelik, mert nincsenek tisztában azzal, hogy a másik lapon is él egy hangyanépesség. Létezhet tehát egy másik univerzum akár csak egy milliméterrel mellettünk, csak mi nem tudunk róla, mert az az egy milliméter valami negyedik térbeli dimenzió egységében méretik, márpedig mi be vagyunk szűkülve a három dimenziónkba. Azt gondoljuk tehát, hogy a fizikai valóságunk jóval kiterjedtebb, mint amit mi univerzumnak szoktunk nevezni -- és ami a Nagy Bumm ősrobbanás következménye. Itt egy másik kép. A jobb alsó sarokban a világegyetemünk, ami nincs a látóhatáron túl, mégis csak egyetlen kis buborék, ahogyan az lenne egy hatalmasabb valóságban is. Sokan gyanítják, hogy csakúgy, ahogy kiderült, hogy egyetlen naprendszer helyett rengeteg naprendszer, egyetlen galaxis helyett sok-sok galaxis van, arra is fény fog derülni, hogy egy Nagy Bumm helyett több ősrobbanás is volt. Talán az ősrobbanásoknak ez az egész sora tulajdonságok sorát képviseli.
Well, let's go back to this picture. There's one challenge symbolized at the top, but there's another challenge to science symbolized at the bottom. You want to not only synthesize the very large and the very small, but we want to understand the very complex. And the most complex things are ourselves, midway between atoms and stars. We depend on stars to make the atoms we're made of. We depend on chemistry to determine our complex structure. We clearly have to be large, compared to atoms, to have layer upon layer of complex structure. We clearly have to be small, compared to stars and planets -- otherwise we'd be crushed by gravity. And in fact, we are midway. It would take as many human bodies to make up the sun as there are atoms in each of us. The geometric mean of the mass of a proton and the mass of the sun is 50 kilograms, within a factor of two of the mass of each person here. Well, most of you anyway. The science of complexity is probably the greatest challenge of all, greater than that of the very small on the left and the very large on the right. And it's this science, which is not only enlightening our understanding of the biological world, but also transforming our world faster than ever. And more than that, it's engendering new kinds of change.
Térjünk vissza ehhez a képhez. A kép tetején szimbolikusan jelöltünk valamit, ami kihívás a tudomány számára, de egy másik kihívást jelképez a kép alján lévő ábra is. Nemcsak azt szeretnénk, hogy a nagyon nagyot szintézisbe hozzuk a nagyon kicsivel, hanem a nagyon összetettet is meg akarjuk érteni. A nagyon összetettek pedig mi magunk vagyunk, az atom és a csillagok között félúton lévők. A csillagokra kell hagyatkoznunk ahhoz, hogy létrehozzuk a bennünket felépítő atomokat. Függünk a kémiától, amely meghatározza saját összetett szerkezetünket. Világos, hogy nagynak kell lennünk az atomokhoz képest, ahhoz, hogy a réteges, összetett szerkezettel rendelkezhessünk. Világos, hogy kicsinek kell lennünk a csillagokhoz és bolygókhoz képest -- máskülönben a gravitáció folytán összeütköznénk. Valójában félúton vagyunk. A Naphoz annyi emberi testre lenne szükség, mint amennyi atomból állunk mi magunk is. A proton és a Nap tömegének mértani közepe 50 kg, azaz minden jelen levő ember tömegének kétszeresén belül van. Vagyis legtöbbükének. A legnagyobb kihívás minden bizonnyal az összetettség tudománya, nagyobb a bal oldalon lévő legapróbb és a jobb oldalon lévő legnagyobb tudományánál. Ez az a tudomány, amely nem csupán megvilágítja a biológiai világ megértését, hanem messzemenően át is alakítja a világunk, gyorsabban mint valaha. Sőt, újfajta változásokat idéz elő.
And I now move on to the second part of my talk, and the book "Our Final Century" was mentioned. If I was not a self-effacing Brit, I would mention the book myself, and I would add that it's available in paperback.
Most rátérek az előadásom második részére, és az "Ütött az utolsó óránk?" (Utolsó évszázadunk) című könyvre. Ha nem egy magamnak való brit lennék, kiemelném, hogy ez az én könyvem, és azt, hogy puha fedeles kiadásban is kapható.
(Laughter)
(Nevetés)
And in America it was called "Our Final Hour" because Americans like instant gratification.
Amerikában "Az utolsó óránk" címmel jelent meg, mert az amerikaiak szeretik a gyors kielégülést.
(Laughter)
(Nevetés)
But my theme is that in this century, not only has science changed the world faster than ever, but in new and different ways. Targeted drugs, genetic modification, artificial intelligence, perhaps even implants into our brains, may change human beings themselves. And human beings, their physique and character, has not changed for thousands of years. It may change this century. It's new in our history. And the human impact on the global environment -- greenhouse warming, mass extinctions and so forth -- is unprecedented, too. And so, this makes this coming century a challenge. Bio- and cybertechnologies are environmentally benign in that they offer marvelous prospects, while, nonetheless, reducing pressure on energy and resources. But they will have a dark side. In our interconnected world, novel technology could empower just one fanatic, or some weirdo with a mindset of those who now design computer viruses, to trigger some kind on disaster. Indeed, catastrophe could arise simply from technical misadventure -- error rather than terror. And even a tiny probability of catastrophe is unacceptable when the downside could be of global consequence.
A témám, hogy a tudomány évszázadunkban nemcsak gyorsabban változik mint valaha, de más, új formákban is változik. A célzott gyógyszerekre gondolok, a génmanipulációra, a mesterséges intelligenciára, még az is lehet, hogy agyi implantátumok változtatnak az embereken. Az emberi lények pedig fizikumukat és karakterüket tekintve évezredekig nem változtak. Ebben az évszázadban változhatnak. Ez valami új a történelmünkben. Az ember globális környezetére tett hatása -- üvegházhatás és felmelegedés, fajok tömeges kipusztulása stb. -- szintén példátlan értékű. Ezért ez a század egy igen nagy kihívás lesz. A bio- és kibertechnológiák a környezetre nézve üdvösek, ha azt vesszük, hogy csodálatos kilátásokkal kecsegtetnek, mialatt csökkentik az energiára és erőforrásokra nehezedő nyomást is. De lesz egy sötét oldaluk is. Kapcsolathálózattá vált világunkban az új technológia képessé tehet akár egyetlen fanatikust is, vagy egy bolondot, aki úgy gondolkozik, mint a mai számítógépes vírusok kifejlesztői, arra, hogy valamilyen katasztrófát idézzen elő. Kétségtelen, hogy a katasztrófa egyszerűen technikai malőr következménye is lehet -- terror helyett error, tévedés. A katasztrófának a legapróbb valószínűsége is elfogadhatatlan, ha globális katasztrófáról van szó.
In fact, some years ago, Bill Joy wrote an article expressing tremendous concern about robots taking us over, etc. I don't go along with all that, but it's interesting that he had a simple solution. It was what he called "fine-grained relinquishment." He wanted to give up the dangerous kind of science and keep the good bits. Now, that's absurdly naive for two reasons. First, any scientific discovery has benign consequences as well as dangerous ones. And also, when a scientist makes a discovery, he or she normally has no clue what the applications are going to be. And so what this means is that we have to accept the risks if we are going to enjoy the benefits of science. We have to accept that there will be hazards. And I think we have to go back to what happened in the post-War era, post-World War II, when the nuclear scientists who'd been involved in making the atomic bomb, in many cases were concerned that they should do all they could to alert the world to the dangers.
Néhány éve Bill Joy egy cikkben mérhetetlen aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy robotok vehetik át a szerepünket stb. Én nem hiszek mindebben, de érdekes, hogy volt egy egyszerű megoldása. Ő ezt úgy nevezte, hogy finomszemcsés lemondás. Szakítani akart a veszélyesnek mondott tudománnyal, és megtartani a jó dolgokat. Na most ez röhejesen naiv, két okból is: Először is, minden tudományos felfedezésnek megvannak mind az üdvös, mind a vészes következményei. Továbbá, amikor a tudós felfedezést tesz, általában nincs tudomása arról, hogy felfedezését milyen módon fogják alkalmazni. Ez azt jelenti tehát, hogy ha a tudomány előnyeit élvezni akarjuk, el kell fogadnunk, hogy ezek a felfedezések kockázattal járnak. El kell fogadnunk, hogy lesznek veszélyei. Azt hiszem, vissza kell nyúlnom egészen a háborút követő időszakhoz, a második világháború utáni korszakhoz, amikor a nukleáris területen dolgozó tudósokat, akik részt vettek az atombomba létrehozásában, gyakran foglalkoztatta az, hogy mindent meg kellene tenniük azért, hogy óva intsék a világot a veszélytől.
And they were inspired not by the young Einstein, who did the great work in relativity, but by the old Einstein, the icon of poster and t-shirt, who failed in his scientific efforts to unify the physical laws. He was premature. But he was a moral compass -- an inspiration to scientists who were concerned with arms control. And perhaps the greatest living person is someone I'm privileged to know, Joe Rothblatt. Equally untidy office there, as you can see. He's 96 years old, and he founded the Pugwash movement. He persuaded Einstein, as his last act, to sign the famous memorandum of Bertrand Russell. And he sets an example of the concerned scientist. And I think to harness science optimally, to choose which doors to open and which to leave closed, we need latter-day counterparts of people like Joseph Rothblatt.
Nagy hatással volt rájuk nem is annyira a fiatal Einstein, akinek a relativitás elmélet zsenialitását köszönhetjük, hanem az öreg, akinek a képe posztereken és pólókon szerepel, akinek a fizika törvényeit nem sikerült egyesítenie a tudományos erőfeszítéseivel. Korai volt. Mindenesetre morális iránytűként szolgált -- inspirálta mindazon tudósokat, akiket foglalkoztatott a fegyverzetellenőrzés. A legnagyszerűbb ma élő emberek egyikét van szerencsém ismerni, s ez nem más, mint Joe Rothblatt. Amint látják, neki sincs nagy rend az irodájában. 96 éves, a Pugwash mozgalom alapítója. Meggyőzte Einsteint, hogy írja alá Bertrand Russell híres memorandumát. Ezzel az aggódó tudósok jó példájává válik. Hogy tudományosan kellőképpen felvértezzük magunkat, hogy eldöntsük, melyik ajtón lépjünk be, s melyiket hagyjuk zárva, Joseph Rothblatthoz hasonló emberekre van szükségünk.
We need not just campaigning physicists, but we need biologists, computer experts and environmentalists as well. And I think academics and independent entrepreneurs have a special obligation because they have more freedom than those in government service, or company employees subject to commercial pressure. I wrote my book, "Our Final Century," as a scientist, just a general scientist. But there's one respect, I think, in which being a cosmologist offered a special perspective, and that's that it offers an awareness of the immense future. The stupendous time spans of the evolutionary past are now part of common culture -- outside the American Bible Belt, anyway -- (Laughter) but most people, even those who are familiar with evolution, aren't mindful that even more time lies ahead.
Nemcsak kampányoló fizikusok kellenek, kellenek a biológusok is, a számítógépes szakemberek és a környezetvédők egyaránt. Azt gondolom, hogy az akadémikusoknak és a független vállalkozóknak különös kötelezettségük van, mert nekik nagyobb szabadság adatott, mint a kormány szolgálatában állóknak, vagy a nagyvállalati dolgozóknak, akik kereskedelmi nyomásnak vannak kitéve. Az "Ütött az utolsó óránk?" című könyvet tudósként írtam, csak mint egy általános tudós. Azt gondolom azonban, hogy van egy vonatkozása, melyben asztrofizikusként különleges nézőpontot képviselek, és ez az, hogy tudatos betekintést nyerek a jövő dolgaiba. Az evolúciós múlt elképesztően nagy időegységei mára már kulturális közkinccsé váltak -- legalábbis az amerikai Biblia-övezeten kívül -- (Nevetés) de a legtöbben, még azok is, akik tisztában vannak az evolúcióval, nem tartják szem előtt, hogy még ennél is több idő áll előttünk.
The sun has been shining for four and a half billion years, but it'll be another six billion years before its fuel runs out. On that schematic picture, a sort of time-lapse picture, we're halfway. And it'll be another six billion before that happens, and any remaining life on Earth is vaporized. There's an unthinking tendency to imagine that humans will be there, experiencing the sun's demise, but any life and intelligence that exists then will be as different from us as we are from bacteria. The unfolding of intelligence and complexity still has immensely far to go, here on Earth and probably far beyond. So we are still at the beginning of the emergence of complexity in our Earth and beyond. If you represent the Earth's lifetime by a single year, say from January when it was made to December, the 21st-century would be a quarter of a second in June -- a tiny fraction of the year. But even in this concertinaed cosmic perspective, our century is very, very special, the first when humans can change themselves and their home planet.
A nap négy és fél milliárd éve süt, de még hat milliárd éve van hátra, addig kitart. Ezen a sematikus képen, ami egy amolyan időtlen kép, félúton tartunk. Még hatmilliárd évbe telik, hogy ez megtörténik, akkor majd minden maradék élet el fog tűnni a Föld felszínéről. Van egy átgondolatlan elképzelés, miszerint lesznek akkor még emberi lények, akik tanúi lesznek a Nap kimúlásának, de minden majdani élet és létező intelligencia oly mértékben fog különbözni tőlünk, mint mi magunk a baktériumoktól. Az intelligencia és komplexitás kibontakozásából még nagyon sok van hátra itt a Földön, s valószínűleg azon túl. A Földünkön és az azon túl lévő komplexitás kialakulásának tehát még mindig csak a kezdetén tartunk. Ha a Föld élettartamát egy évvel jelöljük, mondjuk januártól decemberig, akkor a 21. század június hónap egynegyed másodperce volna -- az évnek egy icipici töredéke. De századunk még ebben a hatszögű kozmikus perspektívában is nagyon nagyon különleges. Az első olyan század, amelyben az ember meg tudja változtatni önmagát és a bolygót, melyen él.
As I should have shown this earlier, it will not be humans who witness the end point of the sun; it will be creatures as different from us as we are from bacteria. When Einstein died in 1955, one striking tribute to his global status was this cartoon by Herblock in the Washington Post. The plaque reads, "Albert Einstein lived here." And I'd like to end with a vignette, as it were, inspired by this image. We've been familiar for 40 years with this image: the fragile beauty of land, ocean and clouds, contrasted with the sterile moonscape on which the astronauts left their footprints. But let's suppose some aliens had been watching our pale blue dot in the cosmos from afar, not just for 40 years, but for the entire 4.5 billion-year history of our Earth. What would they have seen? Over nearly all that immense time, Earth's appearance would have changed very gradually. The only abrupt worldwide change would have been major asteroid impacts or volcanic super-eruptions. Apart from those brief traumas, nothing happens suddenly.
Ahogyan azt már korábban is meg kellett volna mutatni, nem az emberek lesznek a Nap utolsó perceinek szemtanúi, hanem olyan élőlények, akik annyira különböznek tőlünk, mint amennyire mi különbözünk a baktériumoktól. Amikor Einstein 1955-ben meghalt, a világraszóló jelentőségéről tett meglepő megemlékezés a Washington Postban megjelenő karikatúra volt, amit Herb Block készített. A plaketten ez áll: "Itt élt Albert Einstein." Egy karcolattal szeretném befejezni, amit ez a kép ihletett. 40 éve ismerjük már ezt az ábrát: a szárazföld, az óceán és a felhők játszi szépsége a steril holdbéli tájjal ellentétben, melyen az űrhajósok lábnyoma fedezhető fel. Tételezzük fel, hogy földönkívüliek a messzeségből nem csupán 40 éven át, de a Föld teljes 4.5 milliárd év hosszúságú fennállása alatt szemmel tartották a mi kozmoszban lévő halványkék pontunkat. Mit láthattak? Azalatt a hatalmas idő alatt, a Föld kinézete nagyon egyenletesen változhatott. Az egyedüli világméretű változások az aszteroida-becsapódások vagy a nagyobb erejű vulkanikus kitörések lehettek. Ezeken a kis traumákon kívül semmi nem volt, ami nagy hirtelenséggel következett volna be.
The continental landmasses drifted around. Ice cover waxed and waned. Successions of new species emerged, evolved and became extinct. But in just a tiny sliver of the Earth's history, the last one-millionth part, a few thousand years, the patterns of vegetation altered much faster than before. This signaled the start of agriculture. Change has accelerated as human populations rose. Then other things happened even more abruptly. Within just 50 years -- that's one hundredth of one millionth of the Earth's age -- the amount of carbon dioxide in the atmosphere started to rise, and ominously fast.
A kontinensek körbe-körbe úszkáltak. Jégtömbök dermedtek meg, majd kezdtek olvadni. Sorra új fajok keletkeztek, fejlődtek tovább, majd haltak ki. De a Föld történelmének csak egy icipici szilánkja alatt az utolsó milliomodik részében, ezalatt a néhány száz év alatt a növényvilág sokkal gyorsabban változott, mint valaha. Ez jelezte a mezőgazdaság kezdetét. A népességnövekedéssel a változások felgyorsultak. Történtek további dolgok, még ennél is hirtelenebb. Mindössze 50 év alatt -- ez a Föld életkorának egymilliomod részének egy százada -- megkezdődött a légkör széndioxidtartalmának növekedése, méghozzá rohamos gyorsasággal.
The planet became an intense emitter of radio waves -- the total output from all TV and cell phones and radar transmissions. And something else happened. Metallic objects -- albeit very small ones, a few tons at most -- escaped into orbit around the Earth. Some journeyed to the moons and planets. A race of advanced extraterrestrials watching our solar system from afar could confidently predict Earth's final doom in another six billion years. But could they have predicted this unprecedented spike less than halfway through the Earth's life? These human-induced alterations occupying overall less than a millionth of the elapsed lifetime and seemingly occurring with runaway speed? If they continued their vigil, what might these hypothetical aliens witness in the next hundred years? Will some spasm foreclose Earth's future? Or will the biosphere stabilize? Or will some of the metallic objects launched from the Earth spawn new oases, a post-human life elsewhere?
A bolygó rádióaktív sugárzásnak lett kitéve -- a televíziókészülékek, a mobiltelefonok és a radar adások összkibocsátásának elnyelőjévé vált. Más is történt. Fémtárgyak -- még ha nagyon aprók is, legfeljebb néhány tonna súlyúak -- a Föld pályája köré szabadultak. Némelyik a holdra és a bolygókra is került. Fejlett földönkívüliek faja, amennyiben messziről naprendszerünket szemlélik, határozottan meg tudnák jósolni Földünknek a következő hatmilliárd évben bekövetkező vesztét. De meg tudták volna-e jósolni ezt a példátlan fordulatot, ami a Föld élettartamának alig felénél következett be? Ezeket az emberek által előidézett változásokat, amelyek az elmúlt élettartamnak összességében kevesebb mint egymilliomod részét teszik ki, és látszólag rohamos sebességgel fordulnak elő? Minek lennének tanúi ezek a feltételezett földönkívüliek az elkövetkező hatszáz évben, amennyiben folytatnák virrasztásukat? Vajon útjába áll-e valami akadály a Föld jövőjének? Vagy stabilizálódik a bioszféra? Fakaszt-e esetleg másutt új oázisokat, valamiféle emberiség utáni életet a fémes tárgyak valamelyike, melyet a Földön bocsátanak útjára?
The science done by the young Einstein will continue as long as our civilization, but for civilization to survive, we'll need the wisdom of the old Einstein -- humane, global and farseeing. And whatever happens in this uniquely crucial century will resonate into the remote future and perhaps far beyond the Earth, far beyond the Earth as depicted here. Thank you very much.
A fiatal Einstein által megkezdett tudománynak lesz folytatása, míg a civilizáció fennáll. De a civilizáció fennmaradásához szükség van az öreg Einstein bölcsességére -- amely humánus, globális és előrelátó. Bármi is történjék ebben a különösen fontos században, a hatásai a távoli jövőbe, s talán a Földön túli területekre el fognak jutni, messze a Földön túlra, ahogy itt ábrázolták. Nagyon szépen köszönöm.
(Applause)
(Taps)