It starts with a tickle in your throat that becomes a cough. Your muscles begin to ache, you grow irritable, and you lose your appetite. It's official: you've got the flu. It's logical to assume that this miserable medley of symptoms is the result of the infection coursing through your body, but is that really the case? What's actually making you feel sick? What if your body itself was driving this vicious onslaught? You first get ill when a pathogen like the flu virus gets into your system, infecting and killing your cells. But this unwelcome intrusion has another effect: it alerts your body's immune system to your plight. As soon as it becomes aware of infection, your body leaps to your defense. Cells called macrophages charge in as the first line of attack, searching for and destroying the viruses and infected cells. Afterwards, the macrophages release protein molecules called cytokines whose job is to recruit and organize more virus-busting cells from your immune system. If this coordinated effort is strong enough, it'll wipe out the infection before you even notice it. But that's just your body setting the scene for some real action. In some cases, viruses spread further, even into the blood and vital organs. To avoid this sometimes dangerous fate, your immune system must launch a stronger attack, coordinating its activity with the brain. That's where those unpleasant symptoms come in, starting with the surging temperature, aches and pains, and sleepiness. So why do we experience this? When the immune system is under serious attack, it secretes more cytokines, which trigger two responses. First, the vagus nerve, which runs through the body into the brain, quickly transmits the information to the brain stem, passing near an important area of pain processing. Second, cytokines travel through the body to the hypothalamus, the part of the brain responsible for controlling temperature, thirst, hunger, and sleep, among other things. When it receives this message, the hypothalamus produces another molecule called prostaglandin E2, which gears it up for war. The hypothalamus sends signals that instruct your muscles to contract and causes a rise in body temperature. It also makes you sleepy, and you lose your appetite and thirst. But what's the point of all of these unpleasant symptoms? Well, we're not yet sure, but some theorize that they aid in recovery. The rise in temperature can slow bacteria and help your immune system destroy pathogens. Sleep lets your body channel more energy towards fighting infection. When you stop eating, your liver can take up much of the iron in your blood, and since iron is essential for bacterial survival, that effectively starves them. Your reduced thirst makes you mildly dehydrated, diminishing transmission through sneezes, coughs, vomit, or diarrhea. Though it's worth noting that if you don't drink enough water, that dehydration can become dangerous. Even the body's aches make you more sensitive, drawing attention to infected cuts that might be worsening, or even causing your condition. In addition to physical symptoms, sickness can also make you irritable, sad, and confused. That's because cytokines and prostaglandin can reach even higher structures in your brain, disrupting the activity of neurotransmitters, like glutamate, endorphins, serotonin, and dopamine. This affects areas like the limbic system, which oversees emotions, and your cerebral cortex, which is involved in reasoning. So it's actually the body's own immune response that causes much of the discomfort you feel every time you get ill. Unfortunately, it doesn't always work perfectly. Most notably, millions of people worldwide suffer from autoimmune diseases, in which the immune system treats normal bodily cues as threats, so the body attacks itself. But for the majority of the human race, millions of years of evolution have fine-tuned the immune system so that it works for, rather than against us. The symptoms of our illnesses are annoying, but collectively, they signify an ancient process that will continue barricading our bodies against the outside world for centuries to come.
Bizsergésként kezdődik a torokban, majd köhögéssé válik. Izmaink fájni kezdenek, ingerlékennyé válunk, és elveszítjük étvágyunkat. Most már biztos: influenzásak vagyunk. Logikus azt feltételeznünk, hogy a tünetek e borzalmas egyvelege a testünkben tomboló fertőzés eredménye, de ez valóban így van? Mitől érezzük valójában rosszul magunkat? Mi van, ha testünk maga okozza ezt az ördögi támadást? Először akkor betegszünk meg, mikor egy kórokozó, pl. az influenzavírus testünkbe jut, majd megfertőzi és pusztítja sejtjeinket. A kellemetlen betolakodónak más hatása is van: felhívja immunrendszerünk figyelmét az állapotunkra. Amint testünk felfedezi a fertőzést, a segítségünkre siet. Elsőként makrofágnak nevezett sejtek lendülnek támadásba, megkeresik és elpusztítják a vírusokat és a fertőzött sejteket. Ezután a makrofágok fehérjemolekulákat, ún. citokineket szabadítanak fel, melyek feladata immunrendszerünk még több vírusölő sejtjét mozgósítani és összeszervezni. Ha ez az összehangolt törekvés elég erős, legyőzi a fertőzést, mielőtt még észrevennénk. De testünk ilyenkor csak előkészíti a terepet a valós küzdelemhez. Néhány esetben a vírusok tovább terjednek, még a vérbe és fontos szervekbe is bejutnak. Hogy elkerüljük ezt az olykor veszélyes véget, immunrendszerünknek erősebb támadást kell indítania, összehangolva tevékenységét az aggyal. Ezen a ponton jelennek meg a kellemetlen tünetek, kezdve a felszökő testhőmérséklettel, a fájdalmakkal és az álmossággal. Miért érezzük ezeket? Mikor az immunrendszer komoly támadás alatt áll, több citokint bocsát ki, ami két reakciót vált ki. Először, az egész testünket behálózó bolygóideg gyorsan továbbítja az információt az agytörzsnek, elhaladva a fájdalomfeldolgozás egyik fontos területe mellett. Másodszor, a citokinok a testen át eljutnak a hipotalamuszba, az agy azon részébe, mely a hőmérséklet, a szomjúság, az éhség és az alvás szabályozását végzi, és még sok mást is. Mikor a hipotalamusz megkapja az üzenetet, egy másik molekulát, ún. prosztaglandin E2-t termel, mely felkészíti a csatára. A hipotalamusz jelzéseket küld, mely az izmokat összehúzódásra utasítja, és testhőmérséklet-emelkedést okoz. Ettől leszünk álmosak is, és ezért veszítjük el étvágyunkat és emiatt nem vagyunk szomjasak. De mi az értelme ezeknek a kellemetlen tüneteknek? Még nem tudjuk biztosan, de néhányan azt gondolják, hogy segítenek a felépülésben. A hőmérséklet-emelkedés lassíthatja a baktériumok működését, és segíthet immunrendszerünknek elpusztítani a kórokozókat. Alvással több energiához jutunk a fertőzés elleni harchoz. Ha nem eszünk, májunk felveheti a vérben lévő vas nagy részét, és mivel a vas fontos a baktériumok túléléséhez, így halálra éheztetjük őket. A csökkent szomjúságérzet miatt kissé kiszáradunk, így kevésbé adjuk át a kórokozókat tüsszentéssel, köhögéssel, hányással vagy hasmenéssel. Viszont érdemes megjegyezni, hogy ha nem iszunk elég vizet, a kiszáradás veszélyessé válhat. A testi fájdalmaktól még érzékenyebbek vagyunk, ami felhívja a figyelmet elfertőződött sebekre, melyek rosszabbodnak, vagy betegségünket okozzák. A fizikai tünetek mellett a betegségtől ingerlékenyek, levertek és zavartak leszünk. Ez azért van, mert a citokinok és prosztaglandin az agy fejlettebb részeibe is eljuthatnak, és megzavarják az ingerületátvivő anyagok, pl. a glutamát, az endorfinok, a szerotonin és a dopamin tevékenységét. Ez pl. az érzelmeket szabályozó határkérgi rendszerre és az érvelésben szerepet játszó agykéregre hat. Tehát valójában a test saját immunválasza okozza a megbetegedéskor érzett legtöbb kellemetlenséget. Sajnos, nem mindig működik tökéletesen. A világon több millió ember szenved autoimmun betegségekben, melyeknél az immunrendszer az egészséges sejteket fenyegetésként kezeli, így a test önmagát támadja. De az emberek többségénél több millió évnyi evolúció finomhangolta az immunrendszert, így az értünk és nem ellenünk dolgozik. Betegségeink tünetei idegesítőek, de együttesen olyan ősi folyamat jelei, mely a következő évszázadokban is védelmezi testünket a külvilággal szemben.