If you're here today -- and I'm very happy that you are -- you've all heard about how sustainable development will save us from ourselves. However, when we're not at TED, we are often told that a real sustainability policy agenda is just not feasible, especially in large urban areas like New York City. And that's because most people with decision-making powers, in both the public and the private sector, really don't feel as though they're in danger.
Ha ma itt vannak -- és nagyon örülök, hogy igen -- biztos hallották, hogy a fenntartható fejlődés meg fog menteni minket saját magunktól. De amikor nem a TED-en vagyunk, gyakran halljuk, hogy egy igazán fenntartható politikai program nem megvalósítható, főleg nagyvárosokban, mint New York. Ez azért van, mert a döntéshozók az állami és magánszektorban is, nem érzik úgy, hogy ők veszélyben vannak.
The reason why I'm here today, in part, is because of a dog -- an abandoned puppy I found back in the rain, back in 1998. She turned out to be a much bigger dog than I'd anticipated. When she came into my life, we were fighting against a huge waste facility planned for the East River waterfront despite the fact that our small part of New York City already handled more than 40 percent of the entire city's commercial waste: a sewage treatment pelletizing plant, a sewage sludge plant, four power plants, the world's largest food-distribution center, as well as other industries that bring more than 60,000 diesel truck trips to the area each week. The area also has one of the lowest ratios of parks to people in the city.
Ma részben egy kutya miatt vagyok itt: egy elhagyott kiskutya, akit az esőben találtam 1998-ban. Sokkal nagyobb kutya lett belőle, mint amire számítottam. Amikor az életem része lett, épp egy hatalmas hulladékfeldolgozó ellen küzdöttünk, amit az East folyó partjára terveztek, annak ellenére, hogy a mi kis városzrészünk már így is New York teljes kereskedelmi hulladékának 40%-át kezeli. Egy szennyvízkezelő pelletüzem, egy szennyvíziszap-üzem, négy erőmű, a világ legnagyobb ételelosztó központja, több más üzemmel együtt ezek több mint 60.000 dízel teherautót hoznak a kerületbe hetente. És ebben a városrészben a legrosszabb az egy főre jutó parkok aránya.
So when I was contacted by the Parks Department about a $10,000 seed-grant initiative to help develop waterfront projects, I thought they were really well-meaning, but a bit naive. I'd lived in this area all my life, and you could not get to the river, because of all the lovely facilities that I mentioned earlier. Then, while jogging with my dog one morning, she pulled me into what I thought was just another illegal dump. There were weeds and piles of garbage and other stuff that I won't mention here, but she kept dragging me, and lo and behold, at the end of that lot was the river. I knew that this forgotten little street-end, abandoned like the dog that brought me there, was worth saving. And I knew it would grow to become the proud beginnings of the community-led revitalization of the new South Bronx.
Szóval amikor megkeresett a Park Osztály egy 10.000 dolláros kezdő támogatással kapcsolatban a folyóparti projektek támogatására, azt gondoltam jót akarnak, de egy kicsit naívak. Én itt éltem egész életemben, és nem lehet a folyóhoz férni ezek miatt az üzemek miatt, amiket említettem. De egy nap, miközben a kutyámmal futottam, behúzott egy telekre, amiről azt hittem, csak egy illegális szemétlerakó. Gazos volt, kupacokban állt a szemét és más, amit nem fogok itt említeni, de egyre csak húzott -- és láss csodát, a telek végében volt a folyó. És tudtam, hogy ezt az elfelejtett utcavéget, ami elhagyatott, mint a kutya volt, aki odavezetett, érdemes megmenteni. És tudtam, hogy ez a büszke kezdete lesz Dél-Bronx közösség-vezette újjászületésének. Csak mint a kutyám, ez az ötlet is nagyobb lett, mint amire számítottam.
And just like my new dog, it was an idea that got bigger than I'd imagined. We garnered much support along the way, and the Hunts Point Riverside Park became the first waterfront park that the South Bronx had had in more than 60 years. We leveraged that $10,000 seed grant more than 300 times, into a $3 million park.
Sok támogatást kaptunk az úton. És a Hunts Point Folyóparti Park lett az első vízparti park Dél-Bronxban több mint 60 éve. És majdnem megháromszázszoroztuk a kezdeti 10.000 dolláros támogatást egy 3 millió dolláros parkká. És ősszel ott fogok --
And in the fall, I'm going to exchange marriage vows with my beloved.
örök hűséget esküdni a kedvesemmel. Nagyon köszönöm.
(Audience whistles)
Thank you very much.
(Applause)
Ő az, aki a gombjaimat nyomogatja ott hátul, ahogy szokta.
That's him pressing my buttons back there, which he does all the time.
(Laughter)
(Nevetés) (Taps)
(Applause)
But those of us living in environmental justice communities are the canary in the coal mine. We feel the problems right now, and have for some time. Environmental justice, for those of you who may not be familiar with the term, goes something like this: no community should be saddled with more environmental burdens and less environmental benefits than any other.
Mi, akik környezetileg igazságtalan közösségekben élünk, a kanárik vagyunk a bányában. Már egy ideje érezzük a problémákat. A környezeti igazságosság, azoknak, akik nem ismerik a kifejezést, valami ilyesmi: egy közösségnek sem szabad több környezeti terhet viselnie és kevesebb környezeti hasznot élveznie, mint bármelyik másiknak. Sajnos az etnikai és szociális hovatartozás megbízható jelzői,
Unfortunately, race and class are extremely reliable indicators as to where one might find the good stuff, like parks and trees, and where one might find the bad stuff, like power plants and waste facilities. As a black person in America, I am twice as likely as a white person to live in an area where air pollution poses the greatest risk to my health. I am five times more likely to live within walking distance of a power plant or chemical facility, which I do. These land-use decisions created the hostile conditions that lead to problems like obesity, diabetes and asthma. Why would someone leave their home to go for a brisk walk in a toxic neighborhood? Our 27 percent obesity rate is high even for this country, and diabetes comes with it. One out of four South Bronx children has asthma. Our asthma hospitalization rate is seven times higher than the national average. These impacts are coming everyone's way. And we all pay dearly for solid waste costs, health problems associated with pollution and more odiously, the cost of imprisoning our young black and Latino men, who possess untold amounts of untapped potential. Fifty percent of our residents live at or below the poverty line; 25 percent of us are unemployed. Low-income citizens often use emergency-room visits as primary care. This comes at a high cost to taxpayers and produces no proportional benefits. Poor people are not only still poor, they are still unhealthy.
hogy hol találjuk a jó dolgokat, mint a parkok és fák, és hol találjuk a rossz dolgokat, mint az erőművek és a hulladékfeldolgozók. Amerikában élő fekete személyként kétszer akkora esélyem van, mint egy fehérnek, hogy olyan helyen éljek, ahol a légszennyezés veszélyt jelent az egészségemre. Ötször akkora esélyem van arra, hogy sétatávolságban éljek egy erőműtől vagy kémiai üzemtől -- ahogy teszem is. Ezek a városépítészeti döntések okozták az ellenséges körülményeket, amelyek elhízáshoz, cukorbetegséghez és asztmához vezetnek. Miért menne el valaki sétálni, ha egy mérgező kerületben lakik? A 27%-os elhízási ráta még ebben az országban is magas, és a cukorbetegség a velejárója. Dél-Bronxban minden negyedik gyerek asztmás. A kórházi kezelésre szoruló asztmás esetek száma hétszerese a nemzeti átlagnak. Ezek a problémák mindenkit érintenek. És mind drágán fizetünk a szilárd szennyért, egészségügyi problémák a környezetszennyezés miatt, és felháborítóan, a fiatal fekete és latinó férfiak bebörtönzéséért, akik ki tudja mennyi kihasználatlan tehetséggel rendelkeznek. A lakosok 50%-a él a szegénységi küszöb szintje alatt. 25%-unk munkanélküli. Az alacsony jövedelmű polgárok gyakran a sürgősségi ellátást használják általános orvosi kezelésként. Ez nagyon sokba kerül az adófizetőknek és nem eredményez ezzel arányos hasznot. A szegények nem csak szegények még mindig, de még mindig betegek.
Fortunately, there are many people like me who are striving for solutions that won't compromise the lives of low-income communities of color in the short term, and won't destroy us all in the long term. None of us want that, and we all have that in common. So what else do we have in common?
Szerencsére sok hozzám hasonló ember van, akik megoldásokért küzdenek, amelyek nem fogják sérteni az alacsony jövedelmű etnikai közösségek életét rövidtávon, és nem fognak elpusztítani mindannyiunkat hosszútávon. Egyikünk sem akarja ezt, és ez közös mindannyiunkban. Mi más közös bennünk? Először is, mind nagyon jól nézünk ki --
Well, first of all, we're all incredibly good-looking.
(Nevetés) -- kijártuk a középiskolát, egyetemet, ledoktoráltunk,
(Laughter)
Graduated high school, college, post-graduate degrees, traveled to interesting places, didn't have kids in your early teens, financially stable, never been imprisoned. OK. Good.
érdekes helyekre utaztunk, nem szültünk tizenévesen, anyagilag jól állunk, nem voltunk börtönben. OK. Rendben. (Nevetés)
(Laughter)
De amellett, hogy fekete nő vagyok, különbözöm Önöktől más módokon is.
But, besides being a black woman, I am different from most of you in some other ways. I watched nearly half of the buildings in my neighborhood burn down. My big brother Lenny fought in Vietnam, only to be gunned down a few blocks from our home. Jesus. I grew up with a crack house across the street. Yeah, I'm a poor black child from the ghetto. These things make me different from you. But the things we have in common set me apart from most of the people in my community, and I am in between these two worlds with enough of my heart to fight for justice in the other.
Végignéztem, ahogy az épületek fele leég a kerületemben. A bátyám, Lenny, harcolt Vietnámban, hogy aztán néhány sarokra otthonról lelőjék. Jézusom. Egy crackház volt az utcánk túloldalán, ahol felnőttem. Igen, szegény fekete gyerek vagyok a gettóból. Emiatt különbözöm Önöktől. De amiben hasonlítunk, az megkülönböztet az emberektől a közösségemben, és e között a két világ között vagyok, és az igazságért küzdök az egyikben a másiknak. Miért alakultak a dolgok annyira máshogy számunkra?
So how did things get so different for us? In the late '40s, my dad -- a Pullman porter, son of a slave -- bought a house in the Hunts Point section of the South Bronx, and a few years later, he married my mom. At the time, the community was a mostly white, working-class neighborhood. My dad was not alone. And as others like him pursued their own version of the American dream, white flight became common in the South Bronx and in many cities around the country. Red-lining was used by banks, wherein certain sections of the city, including ours, were deemed off-limits to any sort of investment. Many landlords believed it was more profitable to torch their buildings and collect insurance money rather than to sell under those conditions -- dead or injured former tenants notwithstanding.
A negyvenes évek végén apám -- hálókocsi kalauz volt, egy rabszolga fia -- vett egy házat a Hunts Point negyedben Dél-Bronxban, és pár évvel később elvette édesanyámat. Akkoriban a közösség leginkább fehér, munkásosztálybeliekből állt. Apám nem volt egyedül. És ahogy a hozzá hasonlók követték a saját amerikai álmukat, a fehér menekülés mindennapos lett Dél-Bronxban és más városokban. A bankok a piros vonalazást használták, ami szerint a város bizonyos részeibe, többek között a mienkbe, egyáltalán nem lehetett befektetni. Sok tulajdonos gondolta úgy, hogy jobban megéri felgyújtani az épületét és begyűjteni a biztosítást, minthogy eladják ilyen körülmények között -- tekintet nélkül a sérült vagy halott volt bérlőkre. Hunts Pointból korábban gyalog lehetett munkába járni,
Hunts Point was formerly a walk-to-work community, but now residents had neither work nor home to walk to. A national highway construction boom was added to our problems. In New York State, Robert Moses spearheaded an aggressive highway-expansion campaign. One of its primary goals was to make it easier for residents of wealthy communities in Westchester County to go to Manhattan. The South Bronx, which lies in between, did not stand a chance. Residents were often given less than a month's notice before their buildings were razed. 600,000 people were displaced. The common perception was that only pimps and pushers and prostitutes were from the South Bronx. And if you are told from your earliest days that nothing good is going to come from your community, that it's bad and ugly, how could it not reflect on you? So now, my family's property was worthless, save for that it was our home, and all we had. And luckily for me, that home and the love inside of it, along with help from teachers, mentors and friends along the way, was enough.
de most már nem volt a helyieknek sem állása, sem lakása. A nemzeti autópálya-építő boom csak fokozta a problémáinkat. New York államban Robert Moses egy nagyon agresszív autópálya-kiterjesztési kampányt vezetett. Az egyik elsődleges célja az volt, hogy egyszerűbbé tegye a Westchester megye tehetős lakóinak, hogy Manhattanbe jussanak. Dél-Bronxnak, ami a kettő között fekszik, esélye sem volt. A lakók gyakran egy hónapnál rövidebb értesítést kaptak, mielőtt eldózerolták a házukat. 600.000 embert telepítettek ki. Az volt az általános nézet, hogy csak stricik, drog kereskedők és kurvák vannak Dél-Bronxban. És ha gyerekkorodtól fogva azt hallod, hogy semmi jó nem származhat a közösségedből, hogy az rossz és ocsmány, hogy ne lenne rád hatással? Szóval a családom ingatlana értéktelenné vált, azon kívül, hogy az otthonunk és minden tulajdonunk volt. És szerencsémre ez az otthon és a benne élő szeretet, segítséggel tanároktól, mentoroktól és barátoktól, elég volt.
Now, why is this story important? Because from a planning perspective, economic degradation begets environmental degradation, which begets social degradation. The disinvestment that began in the 1960s set the stage for all the environmental injustices that were to come. Antiquated zoning and land-use regulations are still used to this day to continue putting polluting facilities in my neighborhood. Are these factors taken into consideration when land-use policy is decided? What costs are associated with these decisions? And who pays? Who profits? Does anything justify what the local community goes through? This was "planning" -- in quotes -- that did not have our best interests in mind.
Nos, miért fontos ez a történet? Mert tervezési szemszögből a gazdasági bomlás környezeti bomláshoz vezet, ami társadalmi bomláshoz vezet. A befektetés hiánya, ami a hatvanas években kezdődött előkészítette a terepet a környezeti igazságtalanságnak. A mai napig elavult földhasználati szabályozást használnak arra, hogy további szennyező üzemeket telepítsenek a szomszédságomba. Figyelembe veszik ezeket a tényezőket, amikor a földhasználati szabályozásról döntenek? Mi ezeknek a döntéseknek az ára? És ki fizeti meg? Ki profitál belőle? Indokolhatja bármi is mindazt, amin a helyi közösség keresztül megy? Ez a "várostervezés" nem a mi érdekeinket tartotta szem előtt. Amikor erre rájöttünk, elhatároztuk, hogy ideje magunknak tervezni.
Once we realized that, we decided it was time to do our own planning. That small park I told you about earlier was the first stage of building a Greenway movement in the South Bronx. I wrote a one-and-a-quarter-million dollar federal transportation grant to design the plan for a waterfront esplanade with dedicated on-street bike paths. Physical improvements help inform public policy regarding traffic safety, the placement of the waste and other facilities, which, if done properly, don't compromise a community's quality of life. They provide opportunities to be more physically active, as well as local economic development. Think bike shops, juice stands. We secured 20 million dollars to build first-phase projects. This is Lafayette Avenue -- and that's redesigned by Mathews Nielsen Landscape Architects. And once this path is constructed, it'll connect the South Bronx with more than 400 acres of Randall's Island Park. Right now we're separated by about 25 feet of water, but this link will change that.
Az a kis park, amiről korábban beszéltem, volt az első lépés, hogy egy zöldút mozgalmat építsünk Dél-Bronxban. Megírtam egy 1,25 millió dolláros állami közlekedési pályázatot egy vízparti sétány tervezésére elkülönített kerékpárúttal. A fizikai fejlesztések segítik a politikai döntéseket a biztonságos közlekedésről, a szennytisztító és más üzemek elhelyezéséről, amelyek, ha jól csinálják, nem rontják egy közösség életminőségét. Lehetőséget nyújtanak a testmozgásra, és a helyi gazdaság növekedésére is. Gondoljanak a bicikli boltokra, üdítő árusokra! Elnyertünk 20 millió dollárt az első fázisú projektek építésére. Ez a Lafayette Avenue -- és ahogy a Matthews-Nielsen tájépítész mérnökök áttervezték. És ha ez az út megépül, össze fogja kötni Dél-Bronxot a több mint 130 hektáros Randall-szigeti parkkal. Most kb. 7 m víz választ el bennünket tőle, de ez a kapocs meg fogja ezt változtatni. Ahogy gondozzuk a természetes környezetet, a bősége még többet fog visszaadni.
As we nurture the natural environment, its abundance will give us back even more. We run a project called the Bronx [Environmental] Stewardship Training, which provides job training in the fields of ecological restoration, so that folks from our community have the skills to compete for these well-paying jobs. Little by little, we're seeding the area with green-collar jobs -- and with people that have both a financial and personal stake in their environment. The Sheridan Expressway is an underutilized relic of the Robert Moses era, built with no regard for the neighborhoods that were divided by it. Even during rush hour, it goes virtually unused. The community created an alternative transportation plan that allows for the removal of the highway. We have the opportunity now to bring together all the stakeholders to re-envision how this 28 acres can be better utilized for parkland, affordable housing and local economic development.
Az egyik projektünk a Bronx Ökológiai Gyámság Képzés, ami munkát biztosít az ökológiai retsauráció területén, hogy a helyiek is jelentkezhessenek ezekre a jól fizető állásokra. Fokozatosan beterítjük a könyéket zöldgalléros állásokkal -- és akkor az embereknek pénzügyi és személyes érdeke is lesz a környezetük. A Sheridan autópálya egy alig használt hagyatéka a Robert Moses kornak, anélkül építették, hogy figyelembe vették volna a közösséget, amit kettészelt. Még a legforgalmasabb időkben is alig használják. A közösség létrehozott egy alternatív közlekedési tervet, ami lehetővé teszi az autópálya lebontását. Lehetőségünk van összehozni minden érdekeltet, hogy újraképzeljük, hogyan lehetne ezt a 11 hektárt jobban hasznosítani parkként, megfizethető lakásokként és helyi gazdasági fejlesztésként.
We also built New York City's first green and cool roof demonstration project on top of our offices. Cool roofs are highly-reflective surfaces that don't absorb solar heat, and pass it on to the building or atmosphere. Green roofs are soil and living plants. Both can be used instead of petroleum-based roofing materials that absorb heat, contribute to urban "heat island" effect and degrade under the sun, which we in turn breathe. Green roofs also retain up to 75 percent of rainfall, so they reduce a city's need to fund costly end-of-pipe solutions -- which, incidentally, are often located in environmental justice communities like mine. And they provide habitats for our little friends!
Megépítettük a város első -- New York első hűvös zöldtetőjét egy bemutató projektként az irodánk tetején. A hűvös tetők magas fényvisszaverő felületek, amik nem szívják be a hőt és továbbítják azt az épületbe vagy az atmoszférába. A zöldtetők földből és élő növényekből állnak. Mindkettő használható petróleum alapanyagú építőanyagok helyett, amelyek felszívják a hőt és hozzájárulnak a városi "hősziget" hatáshoz és lebomlanak a napon, amit azután belélegzünk. A zöldtetők megtartják az esővíz 75%-át, ezzel csökkentik a város kiadásait drága csatronavégi megoldásokra -- amik, mellesleg, gyakran a környezeti igazságosság közösségekben helyezkednek el. És otthont nyújtanak a kis barátainknak! Szóval -- (Nevetés) -- annyira jó!
[Butterfly]
(Laughter)
So cool!
A bemutató projekt egy ugródeszka a saját zöldtetőt telepítő vállalkozásunk számára,
Anyway, the demonstration project is a springboard for our own green roof installation business, bringing jobs and sustainable economic activity to the South Bronx.
ami munkát és fenntartható gazdasági tevékenységet hoz Dél-Bronxba. (Nevetés) (Taps) Ez nekem is tetszik.
[Green is the new black ...]
(Laughter) (Applause)
I like that, too.
Mindenesetre, Chris azt mondta, ne áruljunk itt semmit,
Anyway, I know Chris told us not to do pitches up here, but since I have all of your attention: We need investors. End of pitch. It's better to ask for forgiveness than permission. Anyway --
de miután mindenki rám figyel: szükségünk van befektetőkre. Házalás vége. Jobb bocsánatot kérni, mint engedélyt. Szóval -- (Nevetés) (Taps)
(Laughter)
(Applause)
OK. Katrina. Katrina előtt Dél-Bronx és New Orleans kilencedik kerülete
OK. Katrina.
Prior to Katrina, the South Bronx and New Orleans' Ninth Ward had a lot in common. Both were largely populated by poor people of color, both hotbeds of cultural innovation: think hip-hop and jazz. Both are waterfront communities that host both industries and residents in close proximity of one another. In the post-Katrina era, we have still more in common. We're at best ignored, and maligned and abused, at worst, by negligent regulatory agencies, pernicious zoning and lax governmental accountability. Neither the destruction of the Ninth Ward nor the South Bronx was inevitable. But we have emerged with valuable lessons about how to dig ourselves out. We are more than simply national symbols of urban blight or problems to be solved by empty campaign promises of presidents come and gone. Now will we let the Gulf Coast languish for a decade or two, like the South Bronx did? Or will we take proactive steps and learn from the homegrown resource of grassroots activists that have been born of desperation in communities like mine?
sok mindenben hasonlított. Mindkettőben nagyrészt szegény, színesbőrű emberek laktak, mindkettő a kulturális innováció melegágya volt: gondoljanak a hiphopra és a jazzre. Mindkettő vízparti közösség, ahol az ipari üzemek és a lakosok egymás közelében találhatók. A Katrina utáni korban még több a hasonlóság. A legjobb esetben elfelejtenek és szidnak, rossz esetben kihasználnak a felelőtlen szabályozók, az ártalmas építési övezeti rendszer és a kormány felelősségrevonhatóságának hiánya. Sem a kilencedik kerület, sem Dél-Bronx elpusztítása nem volt elkerülhetetlen. De hasznos leckéket tanultunk arról, hogy hogy ássuk ki magunkat. Többek vagyunk, mint egyszerű szimbólumai a városi enyészetnek. Vagy megoldandó problémák, amire üres kampányigéreteket kapunk minden új elnöktől. Hagyni fogjuk, hogy a az öböl partja évtizedekig pusztuljon, mint Dél-Bronx? Vagy aktív lépéseket teszünk, és tanulunk az alulról szerveződő érdekképviseletektől, melyek a kétségbeesésből születtek olyan városrészekben, mint az enyém? Nos, nem várom azt, hogy egyének,
Now listen, I do not expect individuals, corporations or government to make the world a better place because it is right or moral. This presentation today only represents some of what I've been through. Like a tiny little bit. You've no clue. But I'll tell you later, if you want to know.
vállalatok vagy a kormány jobbá tegye a világot, mert az helyes vagy erkölcsös. Ez a mai előadás csak egy részét mutatja be annak, amin átmentem, egy nagyon apró részét. Elképzelésük sincsen. De később elmesélem, ha kíváncsiak rá.
(Laughter)
De -- tudom, hogy a profit az, vagy az elképzelésünk a profitról az,
But -- I know it's the bottom line, or one's perception of it, that motivates people in the end. I'm interested in what I like to call the "triple bottom line" that sustainable development can produce. Developments that have the potential to create positive returns for all concerned: the developers, government and the community where these projects go up.
ami motiválja az embereket. Engem a "hármas profit" érdekel, amit a fenntartható fejlesztés eredményezhet. Olyan befektetések, amelyek pozitív eredményeket hoznak minden félnek: a fejlesztőknek, a kormánynak és a közösségnek, ahol a projekt épül. Most nem ez történik New York városban.
At present, that's not happening in New York City. And we are operating with a comprehensive urban-planning deficit. A parade of government subsidies is going to propose big-box and stadium developments in the South Bronx, but there is scant coordination between city agencies on how to deal with the cumulative effects of increased traffic, pollution, solid waste and the impacts on open space. And their approaches to local economic and job development are so lame it's not even funny. Because on top of that, the world's richest sports team is replacing the House That Ruth Built by destroying two well-loved community parks. Now, we'll have even less than that stat I told you about earlier. And although less than 25 percent of South Bronx residents own cars, these projects include thousands of new parking spaces, yet zip in terms of mass public transit. Now, what's missing from the larger debate is a comprehensive cost-benefit analysis between not fixing an unhealthy, environmentally-challenged community, versus incorporating structural, sustainable changes. My agency is working closely with Columbia University and others to shine a light on these issues.
És egy jelentős városépítészeti hiánnyal dolgozunk. Állami támogatások egész sora megy tervezett nagy doboz, vagy stadion építésekre Dél-Bronxban, de alig törénik egyeztetés a városvezetés részlegei között arról, hogy kezeljék a megnövekedett forgalom, légszennyezés és hulladék együttes hatásait és befolyását a nyílt terekre. És a hozzáállásuk a helyi gazdasági és munka programokhoz olyan béna, hogy az már viccnek is rossz. Mindennek a tetejébe, a világ leggazdagabb sportcsapata úgy helyettesíti a "Házat, amit Babe Ruth épített", hogy lerombolnak két szeretett parkot. Ezután még kevesebb lesz, mint a statisztika, amit korábban idéztem. És bár kevesebb, mint a bronxi lakosok negyedének van kocsija, ezek a projektek több ezer új parkolóhelyet is magukba foglalnak, de semmilyen tömegközlekedést nem. Ami hiányzik a nagyobb vitából, az egy átfogó ár-érték elemzés annak a költségeiről, hogy nem teszünk jobbá egy egészségtelen, környezeti kihívásokkal küszködő közösséget, és a strukturális, fenntartható változtatások költségeiről. Az ügynökségem szorosan együttműködik a Columbia Egyetemmel és másokkal, hogy rávilágítson ezekre a problémákra.
Now let's get this straight: I am not anti-development. Ours is a city, not a wilderness preserve. And I've embraced my inner capitalist. And, but I don't have --
Hadd szögezzem le, nem vagyok ellene a fejlesztésnek. Ez egy város, nem egy vadaspark. És kibékültem a bennem rejlő kapitalistával. Mint ahogy Önök is, és ha nem tették, szükségük van rá.
(Laughter)
You probably all have, and if you haven't, you need to.
Nincs problémám azzal, hogy a befektetők pénzt keresnek.
(Laughter)
So I don't have a problem with developers making money. There's enough precedent out there to show that a sustainable, community-friendly development can still make a fortune. Fellow TEDsters Bill McDonough and Amory Lovins -- both heroes of mine by the way -- have shown that you can actually do that. I do have a problem with developments that hyper-exploit politically vulnerable communities for profit. That it continues is a shame upon us all, because we are all responsible for the future that we create. But one of the things I do to remind myself of greater possibilities, is to learn from visionaries in other cities. This is my version of globalization.
Elég példa van rá, hogy egy fenntartható, közösség-barát befektetés nagyot kaszálhat. Bill McDonough és Amory Lovins TED előadók -- mindketten személyes hőseim -- megmutatták, hogy ez tényleg lehetséges. Azokkal a befektetőkkel van problémám, akik gátlástalanul kihasználják a politikailag sebezhető közösségeket a profit érdekében. Hogy ez továbbra is folytatódik mindannyiunk szégyene, mert mind felelősek vagyunk a jövőért, amit teremtünk. Az egyik módja, hogy emlékeztessem magam a lehetőségekre, hogy tanulok haladó gondolkodóktól más városokban. Ez a saját verzióm a globalizációra. Vegyük Bogotát. Szegény, latinó, kezelhetetlen fegyveres erőszak
Let's take Bogota. Poor, Latino, surrounded by runaway gun violence and drug trafficking; a reputation not unlike that of the South Bronx. However, this city was blessed in the late 1990s with a highly-influential mayor named Enrique Peñalosa. He looked at the demographics. Few Bogotanos own cars, yet a huge portion of the city's resources was dedicated to serving them. If you're a mayor, you can do something about that. His administration narrowed key municipal thoroughfares from five lanes to three, outlawed parking on those streets, expanded pedestrian walkways and bike lanes, created public plazas, created one of the most efficient bus mass-transit systems in the entire world. For his brilliant efforts, he was nearly impeached. But as people began to see that they were being put first on issues reflecting their day-to-day lives, incredible things happened. People stopped littering. Crime rates dropped, because the streets were alive with people. His administration attacked several typical urban problems at one time, and on a third-world budget, at that. We have no excuse in this country, I'm sorry. But the bottom line is: their people-first agenda was not meant to penalize those who could actually afford cars, but rather, to provide opportunities for all Bogotanos to participate in the city's resurgence. That development should not come at the expense of the majority of the population is still considered a radical idea here in the U.S. But Bogota's example has the power to change that.
és drogkereskedelem veszi körül: a híre elég hasonló Dél-Bronxéhoz. Mégis, ez a város meg lett áldva a kilencvenes évek végén egy nagyon befolyásos polgármesterrel, Erique Penalosával. Penalosa megnézte a népességi adatokat. Kevés bogotainak van kocsija, mégis a város költségvetésének nagy része őket szolgálta. Ha polgármester vagy, tehetsz ez ellen valamit. A városvezetés leszűkítette a fő autóutakat öt sávról háromra, betiltotta a parkolást ezeken az utakon, kiszélesítette a járdákat és bicikliutakat, nyilvános tereket épített, létrehozta a világ egyik leghatékonyabb buszhálózatát. Az erőfeszítéseiért majdnem börtönbe zárták. De ahogy az emberek látták, hogy ők állnak az első helyen olyan ügyekben, amelyek a mindennapi életüket érintik, csodálatos dolgok történtek. Az emberek abbahagyták a szemetelést. Csökkent a bűnözés. Mert az utcák hemzsegtek az emberektől. A vezetés egyszerre támadott meg több tipikus városi problémát, és mindezt egy harmadik világbeli költségvetéssel. Ebben az országban nincs mentségünk. Sajnálom. De a lényeg az, hogy az "emberek először" programnak nem az volt a célja, hogy büntesse az autósokat, hanem hogy lehetőséget biztosítson minden bogotai számára, hogy résztvegyen a város újjáéledésében. Az, hogy a fejlesztésnek nem a többség kárára kell történni még mindig radikális ötletnek számít az Egyesült Államokban. De Bogota példája megváltoztathatja ezt.
You, however, are blessed with the gift of influence. That's why you're here and why you value the information we exchange. Use your influence in support of comprehensive, sustainable change everywhere. Don't just talk about it at TED. This is a nationwide policy agenda I'm trying to build, and as you all know, politics are personal. Help me make green the new black. Help me make sustainability sexy. Make it a part of your dinner and cocktail conversations. Help me fight for environmental and economic justice. Support investments with a triple-bottom-line return. Help me democratize sustainability by bringing everyone to the table, and insisting that comprehensive planning can be addressed everywhere. Oh good, glad I have a little more time!
Önök meg vannak áldva a befolyás ajándékával. Ezért vannak itt, és ezért értékelik az információt, amit megosztunk. Használják a befolyásukat arra, hogy támogassák a fenntartható, átfogó változást mindenhol. Ne csak beszéljenek róla a TED-en. Egy nemzeti színtű politikai irányzatot igyekszem építeni, és mint tudják, a politika személyes. Segítsenek, hogy a zöld legyen az új fekete. Segítsenek, hogy a fenntarthatóság szexi legyen. Legyen része a vacsora és koktél beszélgetéseknek. Segítsenek küzdeni a gazdasági és környezeti igazságosságért. Támogassák a tripla profit befektetéseket. Segítsenek demokratizálni a fenntarthatóságot azáltal, hogy mindenki részt vesz a beszélgetésben, és ragaszkodjunk ahhoz, hogy mindenhol kerüljön terítékre az átfogó várostervezés. Ó, örülök, hogy van még egy kis időm!
Listen -- when I spoke to Mr. Gore the other day after breakfast, I asked him how environmental justice activists were going to be included in his new marketing strategy. His response was a grant program. I don't think he understood that I wasn't asking for funding. I was making him an offer.
Amikor beszéltem Mr. Gore-ral reggeli után a minap, megkérdeztem, hogyan fogja a marketing stratégiája bevonni a környezeti igazságosság aktivistákat. A válasza egy támogatói program volt. Nem hiszem, hogy megértette, hogy nem pénzt kértem. Üzletet ajánlottam neki. (Taps)
(Applause)
What troubled me was that this top-down approach is still around. Now, don't get me wrong, we need money.
Az aggaszt, hogy ez a felülről lefelé hozzáállás még mindig létezik. Ne értsenek félre, kell a pénz. (Nevetés)
(Laughter)
But grassroots groups are needed at the table during the decision-making process. Of the 90 percent of the energy that Mr. Gore reminded us that we waste every day, don't add wasting our energy, intelligence and hard-earned experience to that count.
De az alulról szerveződő aktivistákra szükség van a tárgyalóasztalnál. Ahhoz a 90% energiához, amit minden nap elvesztegetünk, ahogy arra Mr. Gore emlékeztetett, ne adjuk hozzá az elvesztegett energiánkat, intelligenciánkat, és a keményen megszerzett tapasztalatot. (Taps)
(Applause)
Olyan messziről jöttem, hogy itt Önökkel találkozhassak.
I have come from so far to meet you like this. Please don't waste me. By working together, we can become one of those small, rapidly-growing groups of individuals who actually have the audacity and courage to believe that we actually can change the world. We might have come to this conference from very, very different stations in life, but believe me, we all share one incredibly powerful thing. We have nothing to lose and everything to gain.
Ne fecséreljenek el. Azzal, hogy együtt dolgozunk, egyike lehetünk egyének azon kis, gyorsan növekvő csoportjainak, akik elég vakmerőek és bátrak ahhoz, hogy elhigyjék, meg tudjuk változtatni a világot. Lehet, hogy nagyon-nagyon különböző hátterekből érkeztünk erre a konferenciára, de higyjék el, mind megegyezünk egy fontos dologban -- nincs mit vesztenünk és mindent megnyerhetünk. Ciao bellos! (Taps)
Ciao, bellos!
(Applause)