Hi everybody. So my name is Mac. My job is that I lie to children, but they're honest lies.
Helló mindenki! A nevem Mac, a munkám pedig, hogy hazudjak a gyerekeknek. De ezek őszinte hazugságok.
I write children's books, and there's a quote from Pablo Picasso, "We all know that Art is not truth. Art is a lie that makes us realize truth or at least the truth that is given us to understand. The artist must know the manner whereby to convince others of the truthfulness of his lies."
Gyermekkönyveket írok, és van egy idézet Pablo Picassótól: "Mindannyian tudjuk, hogy a művészet nem az igazság. A művészet hazugság, amely ráébreszt az igazságra, vagy legalábbis arra az igazságra, amely befogadható számunkra. A művésznek képesnek kell lennie meggyőzni másokat hazugságai igaz voltáról."
I first heard this when I was a kid, and I loved it, but I had no idea what it meant. (Laughter)
Gyermekként hallottam először ezt az idézetet, és imádtam, bár fogalmam sem volt arról, hogy mit jelent. (Nevetés)
So I thought, you know what, it's what I'm here to talk to you today about, though, truth and lies, fiction and reality. So how could I untangle this knotted bunch of sentences? And I said, I've got PowerPoint. Let's do a Venn diagram. ["Truth. Lies."] (Laughter) So there it is, right there, boom. We've got truth and lies and then there's this little space, the edge, in the middle. That liminal space, that's art. All right. Venn diagram. (Laughter) (Applause)
Mindenesetre ma azért vagyok itt, hogy erről beszéljek. Igazságról és hazugságról, képzeletről és valóságról Hogyan értelmezhetjük hát ezt az kusza mondatcsokrot? Arra gondoltam, hogy van PowerPoint-om, hát csinálok egy Venn-diagramot! ["Igazság. Hazugság"] (Nevetés) Úgyhogy itt van, tessék. Itt van az igazság és a hazugság és van ez a kis terület középen, a metszet. Ez a metszet, ez a köztes tér a művészet. Hát rendben, Venn-diagram. (Nevetés) (Taps)
But that's actually not very helpful either. The thing that made me understand that quote and really kind of what art, at least the art of fiction, was, was working with kids. I used to be a summer camp counselor. I would do it on my summers off from college, and I loved it. It was a sports summer camp for four- to six-year-olds. I was in charge of the four-year-olds, which is good, because four-year-olds can't play sports, and neither can I. (Laughter) I play sports at a four-year-old level, so what would happen is the kids would dribble around some cones, and then got hot, and then they would go sit underneath the tree where I was already sitting — (Laughter) — and I would just make up stories and tell them to them and I would tell them stories about my life. I would tell them about how, on the weekends, I would go home and I would spy for the Queen of England. And soon, other kids who weren't even in my group of kids, they would come up to me, and they would say, "You're Mac Barnett, right? You're the guy who spies for the Queen of England." And I had been waiting my whole life for strangers to come up and ask me that question. In my fantasy, they were svelte Russian women, but, you know, four-year-olds — you take what you can get in Berkeley, California.
Habár ez sem túl nagy segítség a megértéséhez. Én akkor értettem meg igazán ezt az idézetet, és azt, hogy mi maga a művészet, vagy legalábbis, hogy mi az irodalom, amikor gyerekkel kezdtem foglalkozni. Az egyetemi nyári szünetek alatt táborvezetőként dolgoztam és imádtam ezt a munkát. Nyári sporttábor volt négy - hat évesek részére. Én a négy évesekre felügyeltem, ami jól jött, mert a négy évesek még nem tudnak sportolni, ahogyan én sem. (Nevetés) Vagyis, egy négy éves szintjén sportolok, tehát az történt, hogy a lurkók futkároztak egy ideig néhány bója körül, majd kimelegedtek, és odajöttek leülni a fa alá, ahol én már jó ideje üldögéltem. (Nevetés) Én pedig elkezdtem történeteket kitalálni, történeteket mesélni nekik az életemről. Elmeséltem, hogy hétvégente hazajárok, és elmeséltem, hogy hogyan kémkedek az angol királynőnek. Így hamarosan más gyerekek, akik nem is az én csoportomban voltak, odajöttek és megkérdezték: "Te vagy Mac Barnett, ugye? Te vagy az angol királynő kémje!" Már régóta vágytam arra, hogy idegenek jöjjenek oda hozzám és feltegyék ezt a kérdést. Persze az én fantáziámban csinos orosz nők kérdezgettek... de tudják, ha 4 évesek, hát 4 évesek, az ember azt fogadja el, amit kap, Berkeleyben, Californiában.
And I realized that the stories that I was telling were real in this way that was familiar to me and really exciting. I think the pinnacle of this for me — I'll never forget this — there was this little girl named Riley. She was tiny, and she used to always take out her lunch every day and she would throw out her fruit. She would just take her fruit, her mom packed her a melon every day, and she would just throw it in the ivy and then she would eat fruit snacks and pudding cups, and I was like, "Riley, you can't do that, you have to eat the fruit." And she was like, "Why?" And I was like, "Well, when you throw the fruit in the ivy, pretty soon, it's going to be overgrown with melons," which is why I think I ended up telling stories to children and not being a nutritionist for children. And so Riley was like, "That will never happen. That's not going to happen." And so, on the last day of camp, I got up early and I got a big cantaloupe from the grocery store and I hid it in the ivy, and then at lunchtime, I was like, "Riley, why don't you go over there and see what you've done." And — (Laughter) — she went trudging through the ivy, and then her eyes just got so wide, and she pointed out this melon that was bigger than her head, and then all the kids ran over there and rushed around her, and one of the kids was like, "Hey, why is there a sticker on this?" (Laughter) And I was like, "That is also why I say do not throw your stickers in the ivy. Put them in the trash can. It ruins nature when you do this." And Riley carried that melon around with her all day, and she was so proud.
És közben észrevettem, hogy a történeteim számomra valamilyen ismerős módon valóságosak és izgalmasak voltak. A csúcspont - amit sosem felejtek el - egy Riley nevű kislányhoz kapcsolódik. Aprócska volt. Minden nap elővette az ebédjét, és kidobta belőle a gyümölcsöt. Egyszerűen csak fogta a gyümölcsöt, édesanyja mindig sárgadinnyét csomagolt neki, és behajította a borostyán közé. Aztán gumicukrot és pudingot majszolt inkább. Szóltam neki: "Riley, ezt nem szabad, meg kell enned a gyümölcsöt!" Erre ő: "Miért?" "Nos" - mondtam, "ha a gyümölcsöt a borostyán közé dobod, akkor a borostyánt hamarosan benövi a sárgadinnye." Ez egyébként remek példa arra is, hogy miért lettem étkezési tanácsadó helyett inkább mesemondó. Riley erre azt mondta: "Ez sosem fog megtörténni. Ez lehetetlen." Ezért aztán, a tábor utolsó napján korán felkeltem, és vettem egy nagy sárgadinnyét a zöldségestől, elrejtettem a borostyánban, aztán ebédidőben odamentem Rileyhoz: "Riley, miért nem mész oda és nézd meg, hogy mit csináltál?" És — (Nevetés) — átvánszorgott a borostyánhoz, majd tágra nyílt szemekkel rámutatott a sárgadinnyére, ami nagyobb volt a fejénél, ezután az összes gyerek odarohant, és körülötte szaladgáltak, mígnem az egyik gyerek megkérdezte: hé, miért van ezen címke?" (Nevetés) Azt feleltem: "Látjátok, ezért mondom mindig, hogy ne dobjátok a címkéket a borostyánba. Dobjátok a szemétbe, különben tönkreteszitek a természetet." És Riley egész álló nap nagyon büszkén hurcolta magával azt a dinnyét. És tudják, Riley tisztában volt vele, hogy nem termesztett dinnyét 7 nap alatt,
And Riley knew she didn't grow a melon in seven days, but she also knew that she did, and it's a weird place, but it's not just a place that kids can get to. It's anything. Art can get us to that place. She was right in that place in the middle, that place which you could call art or fiction. I'm going to call it wonder. It's what Coleridge called the willing suspension of disbelief or poetic faith, for those moments where a story, no matter how strange, has some semblance of the truth, and then you're able to believe it. It's not just kids who can get there. Adults can too, and we get there when we read. It's why in two days, people will be descending on Dublin to take the walking tour of Bloomsday and see everything that happened in "Ulysses," even though none of that happened. Or people go to London and they visit Baker Street to see Sherlock Holmes' apartment, even though 221B is just a number that was painted on a building that never actually had that address. We know these characters aren't real, but we have real feelings about them, and we're able to do that. We know these characters aren't real, and yet we also know that they are.
de azt is tudta, hogy bizonyos értelemben mégiscsak megteremtette. És ez a különös állapot a köztes tér, de nem csak a gyerekek juthatnak el ebbe az állapotba. A művészet minket is el tud juttatni ide. Riley igazán belemerült ebbe a térbe, amit nevezhetünk művészetnek vagy képzeletnek. Én csodának hívom. Coleridge a hitetlenség szándékos felfüggesztésének vagy költői hitnek nevezte, mert vannak pillanatok, amelyek egy mégoly bizarr történetben is képesek a valóság érzetét kelteni, és képesek leszünk hinni nekik. Ez nem csak gyerekek számára érhető el. Mi, felnőttek is eljuthatunk ide, például, amikor olvasunk. Ezért vannak sokan, akik hajlandóak 2 napon keresztül végiggyalogolni Dublinon, a Bloomsday túrán, hogy láthassanak mindent, ami a "Ulysses"-ben történt, pedig tudják, hogy igazából nem történt meg semmi. Ezért megyünk el Londonban a Baker Streetre, hogy láthassuk Sherlock Holmes lakását annak ellenére, hogy a 221B számot csak ráfestették egy épületre, aminek sosem volt ez a címe. Tudjuk, hogy ezek a szereplők nem valósak, de valós érzéseink vannak feléjük, valós érzések keletkeznek bennünk. Tudjuk, hogy ezek a szereplők nem valósak, de azt is tudjuk, bizonyos szempontból mégis azok.
Kids can get there a lot more easily than adults can, and that's why I love writing for kids. I think kids are the best audience for serious literary fiction. When I was a kid, I was obsessed with secret door novels, things like "Narnia," where you would open a wardrobe and go through to a magical land. And I was convinced that secret doors really did exist and I would look for them and try to go through them. I wanted to live and cross over into that fictional world, which is — I would always just open people's closet doors. (Laughter) I would just go through my mom's boyfriend's closet, and there was not a secret magical land there. There was some other weird stuff that I think my mom should know about. (Laughter) And I was happy to tell her all about it.
A gyerekek sokkal könnyebben érik el ezt az állapotot, mint a felnőttek, ezért szeretek gyerekeknek írni. Szerintem a gyerekek a legjobb közönség a komoly irodalmi művek számára. Gyermekként rajongtam a "titkos ajtó" regényekért, mint amilyen a "Narnia", ahol kinyitsz egy szekrényajtót, és azon keresztül a csodák világába érkezel. Biztos voltam benne, hogy titkos ajtók léteznek, kerestem őket és próbáltam átmenni rajtuk. Át akartam jutni és benne akartam élni a képzeletbeli világban, és ezért, hát, nyitogattam az emberek szekrényeit. (Nevetés) Ezért mentem keresztül édesanyám párjának a szekrényén is, de ott nem egy titkos bűvös világ volt. Ott más furcsa holmik voltak, amikről úgy gondoltam, anyunak feltétlenül tudnia kell. (Nevetés) És boldogan el is mondtam neki.
After college, my first job was working behind one of these secret doors. This is a place called 826 Valencia. It's at 826 Valencia Street in the Mission in San Francisco, and when I worked there, there was a publishing company headquartered there called McSweeney's, a nonprofit writing center called 826 Valencia, but then the front of it was a strange shop. You see, this place was zoned retail, and in San Francisco, they were not going to give us a variance, and so the writer who founded it, a writer named Dave Eggers, to come into compliance with code, he said, "Fine, I'm just going to build a pirate supply store." And that's what he did. (Laughter) And it's beautiful. It's all wood. There's drawers you can pull out and get citrus so you don't get scurvy. They have eyepatches in lots of colors, because when it's springtime, pirates want to go wild. You don't know. Black is boring. Pastel. Or eyes, also in lots of colors, just glass eyes, depending on how you want to deal with that situation. And the store, strangely, people came to them and bought things, and they ended up paying the rent for our tutoring center, which was behind it, but to me, more important was the fact that I think the quality of work you do, kids would come and get instruction in writing, and when you have to walk this weird, liminal, fictional space like this to go do your writing, it's going to affect the kind of work that you make. It's a secret door that you can walk through.
Egyetem után, az első munkám során pont egy ilyen titkos ajtó mögött dolgozhattam. A helyet 826 Valenciának hívják. A Valencia utca 826 szám alatt van San Francisco Mission negyedében, és amikor ott dolgoztam, a McSweeney's könyvkiadónak volt a székhelye, a 826 Valencia nonprofit írói központ működött benne. De az épület elején egy különös bolt volt. Mivel a hely kiskereskedelmi zónában volt, és San Franciscóban, nem lehetett eltérni az előírásoktól, ezért Dave Eggers író, aki a központot alapította, kötelezett volt létrehozni egy boltot ott. Úgy gondolta: "Rendben, akkor nyitok egy szaküzletet kalózoknak!" És így is tett. (Nevetés) És gyönyörű lett. Az egész fából készült. Vannak fiókok, amelyekben citrusféléket találsz, hogy védve légy a skorbuttól. Vannak szemkötők különböző színekben, mert tavasszal a kalózok is bevadulnak. Nem lehet tudni. A fekete unalmas. Pasztell. Vagy vannak szemek is, többféle színben, üvegszemek, attól függően, hogy hogyan akarsz kezelni egy adott helyzetet. És meglepő módon, az emberek jöttek és vásároltak, olyannyira, hogy végül a bolt bevétele fedezte a központ bérleti díját. De számomra nem is ez volt a fontos, hanem a munkám minősége. Gyerekeket tanítottam történeteket írni, és amikor az írásórára egy ilyen bizarr, valószerűtlen, köztes térszerű helyen kell áthaladnod, az befolyásolja a munkádat is. Ez az a titkos ajtó, amin átsétálhatsz.
So I ran the 826 in Los Angeles, and it was my job to build the store down there. So we have The Echo Park Time Travel Mart. That's our motto: "Whenever you are, we're already then." (Laughter) And it's on Sunset Boulevard in Los Angeles. Our friendly staff is ready to help you. They're from all eras, including just the 1980s, that guy on the end, he's from the very recent past. There's our Employees of the Month, including Genghis Khan, Charles Dickens. Some great people have come up through our ranks. This is our kind of pharmacy section. We have some patent medicines, Canopic jars for your organs, communist soap that says, "This is your soap for the year." (Laughter) Our slushy machine broke on the opening night and we didn't know what to do. Our architect was covered in red syrup. It looked like he had just murdered somebody, which it was not out of the question for this particular architect, and we didn't know what to do. It was going to be the highlight of our store. So we just put that sign on it that said, "Out of order. Come back yesterday." (Laughter) And that ended up being a better joke than slushies, so we just left it there forever. Mammoth Chunks. These things weigh, like, seven pounds each. Barbarian repellent. It's full of salad and potpourri — things that barbarians hate. Dead languages. (Laughter) Leeches, nature's tiny doctors. And Viking Odorant, which comes in lots of great scents: toenails, sweat and rotten vegetables, pyre ash. Because we believe that Axe Body Spray is something that you should only find on the battlefield, not under your arms. (Laughter) And these are robot emotion chips, so robots can feel love or fear. Our biggest seller is Schadenfreude, which we did not expect. (Laughter) We did not think that was going to happen. But there's a nonprofit behind it, and kids go through a door that says "Employees Only" and they end up in this space where they do homework and write stories and make films and this is a book release party where kids will read. There's a quarterly that's published with just writing that's done by the kids who come every day after school, and we have release parties and they eat cake and read for their parents and drink milk out of champagne glasses. And it's a very special space, because it's this weird space in the front. The joke isn't a joke. You can't find the seams on the fiction, and I love that. It's this little bit of fiction that's colonized the real world. I see it as kind of a book in three dimensions.
Los Angelesben én vezettem a 826-ot, az én feladatom volt ott felállítani egy üzletet, így létrehoztuk a "The Echo Park Time Travel Mart"-ot. (Visszhang Park Időutazás Központot) A mottónk: "Akármikor is vagy, mi már akkor vagyunk!" (Nevetés) Az üzlet Los Angelesben a Sunset Boulevardon van. Barátságos személyzetünk készséggel áll rendelkezésükre. A legkülönbözőbb korokból származnak, beleértve 1980-as éveket is, az a fickó ott a végén, ő az egészen közeli múltból jött. "A Hónap Dolgozói" díjunkat megkapta Dzsingisz kán és Charles Dickens is. Látják, jónéhány nagyszerű ember mászta meg a szamárlétrát nálunk! Ez a gyógyszertárunk. Van pár szabadalmunk, kanópuszedényünk a szerveid tárolására, kommunista szappan az alábbi felirattal: "Ez az Ön szappana az évre!" (Nevetés) A nyitás estéjén elromlott a jégkásagépünk, és nem tudtuk, hogy mit csináljunk. A mérnökünket belepte a piros szirup. Úgy nézett ki, mint aki épp akkor ölt meg valakit, ami ennél a mérnöknél nem is volt kizárt. Nem tudtuk, hogy mit csináljunk. Ez lett volna üzletünk fénypontja. Végül egy feliratot tettünk rá: "Üzemen kívül. Gyere vissza tegnap!" És ez viccesebbnek bizonyult, mint a jégkása, ezért így hagytuk. Mammut darabok. Ezek körülbelül 3,2 kilósak dobozonként. Barbárirtó. Tele van salátával és potpourrival, csupa olyan dologgal, amelyet a barbárok utálnak. Holt nyelvek. (Nevetés) Piócák, a természet apró orvosai. És viking légfrissítők, sokféle nagyszerű illattal, például, lábujjköröm-, izzadságszag, rohadt zöldség- és halotti hamuszag. Mert mi úgy gondoljuk, hogy az Axe (balta) spray olyasvalami, aminek a csatatéren a helye, nem a hónaljadon. (Nevetés) És vannak érzelemchipek robotoknak, hogy a robotok is tudjanak szeretni és félni. A legkelendőbb termékünk a "Kárörvendés" , amire nem is számítottunk. (Nevetés) Nem gondoltuk, hogy ilyen jól fog menni. De az egész mögött egy nonprofit szervezet áll, és a gyerekek áthaladnak a "Csak személyzet" feliratú ajtón és bejutnak ebbe a térbe, ahol megcsinálják a házijukat, meséket írnak, filmeket készítenek, könyvkiadó rendezvényeken felolvasnak. Van egy negyedéves kiadvány, amelyet a hozzánk járó gyerekek írásaiból állítunk össze. És vannak partik, amelyeken sütit esznek, felolvasnak a szüleiknek, és pezsgőspohárból tejet isznak. És az egész nagyon különleges, az előtérben levő abszurd bolt miatt is. A tréfa nem tréfa. Itt semmi nem szab gátat a képzeletnek, és én imádom ezt. A fantázia egy kis darabkája ez, amely birtokba veszi a valóságot. Olyan ez a hely, mint egy háromdimenziós könyv.
There's a term called metafiction, and that's just stories about stories, and meta's having a moment now. Its last big moment was probably in the 1960s with novelists like John Barth and William Gaddis, but it's been around. It's almost as old as storytelling itself. And one metafictive technique is breaking the fourth wall. Right? It's when an actor will turn to the audience and say, "I am an actor, these are just rafters." And even that supposedly honest moment, I would argue, is in service of the lie, but it's supposed to foreground the artificiality of the fiction. For me, I kind of prefer the opposite. If I'm going to break down the fourth wall, I want fiction to escape and come into the real world. I want a book to be a secret door that opens and lets the stories out into reality.
Van a metafikció fogalma, azaz, történet a történetről, És a "meta" szó kulcsfontosságú itt. Nagy szerepe utoljára az 1960-as években, John Barth és William Gaddis íróknál volt, de azóta sem szűnt meg a jelentősége. Majdnem olyan ősi, mint az elbeszélés maga. Egy metafiktív módszer a negyedik fal ledöntése, ugye. Amikor a színész a közönséghez fordulva azt mondja: "Színész vagyok, és ezek itt csak kellékek." És még ez az őszintének szánt pillanat is, szerintem, a hazugságot szolgálja, bár eredetileg arra hivatott, hogy felhívja a figyelmet a képzelet valótlan voltára. Ami engem illet, ennek pont az ellentétét kedvelem. Ha én készülnék ledönteni ezt a falat, azt szeretném, hogy a képzelet szabaduljon ki valóságba. Egy könyvtől azt várom, hogy a titkos ajtó legyen, amely kinyílik, és a történetei valósággá válnak.
And so I try to do this in my books. And here's just one example. This is the first book that I ever made. It's called "Billy Twitters and his Blue Whale Problem." And it's about a kid who gets a blue whale as a pet but it's a punishment and it ruins his life. So it's delivered overnight by FedUp. (Laughter) And he has to take it to school with him. He lives in San Francisco — very tough city to own a blue whale in. A lot of hills, real estate is at a premium. This market's crazy, everybody. But underneath the jacket is this case, and that's the cover underneath the book, the jacket, and there's an ad that offers a free 30-day risk-free trial for a blue whale. And you can just send in a self-addressed stamped envelope and we'll send you a whale. And kids do write in.
Ezért így próbálom írni a könyveimet. Erre egy példa a legelső könyvem. A címe: "Billy Twitters és az ő kék bálna gondja". Egy kölyökről szól, aki büntetésből egy kék bálnát kap házi kedvencnek, és ez tönkreteszi az életét. A FedUp szállítja házhoz egy napon belül. (Nevetés) És Billynek magával kell vinnie az iskolába. San Franciscóban él, és ott nagyon nehéz bálnát nevelni. Sok a domb, az ingatlan nagyon drága... A piac felborult, mindenki megőrült, de a felszín alatt van a lényeg, a könyv csak a borító, a felszín, a lényeg egy hirdetés benne, amely egy kék bálna ingyenes, kockázatmentes, 30 napos próbavásárlását kínálja. És csak egy megcímzett, bélyeggel ellátott válaszborítékot kell küldeni nekünk, és mi küldünk egy bálnát. És igen, a gyerekek írnak!
So here's a letter. It says, "Dear people, I bet you 10 bucks you won't send me a blue whale. Eliot Gannon (age 6)." (Laughter) (Applause)
Íme egy levél. Így szól: "Kedves Emberek! 10 dollárba fogadok, hogy nem fogtok küldeni nekem kék bálnát! Eliot Gannon, 6 éves." (Nevetés) (Taps)
So what Eliot and the other kids who send these in get back is a letter in very small print from a Norwegian law firm — (Laughter) — that says that due to a change in customs laws, their whale has been held up in Sognefjord, which is a very lovely fjord, and then it just kind of talks about Sognefjord and Norwegian food for a little while. It digresses. (Laughter) But it finishes off by saying that your whale would love to hear from you. He's got a phone number, and you can call and leave him a message. And when you call and leave him a message, you just, on the outgoing message, it's just whale sounds and then a beep, which actually sounds a lot like a whale sound. And they get a picture of their whale too. So this is Randolph, and Randolph belongs to a kid named Nico who was one of the first kids to ever call in, and I'll play you some of Nico's message. This is the first message I ever got from Nico.
Eliot és a többiek, akik írnak nekünk, kapnak egy levelet egy norvég jogi irodától, nagyon apró betűkkel — (Nevetés) — amelyben az áll, hogy a megváltozott vámszabályok miatt a bálnájukat feltartóztatták Sognefjordnál, amely egy csodaszép fjord, aztán van egy kis leírás Sognefjordról és a norvég ételekről. Egy kis mellébeszélés. (Nevetés) A levél azzal zárul, hogy bálnájuk nagyon szeretne hallani róluk. Van telefonszáma, fel lehet hívni, és lehet hagyni neki üzenetet. És amikor felhívják, hogy üzenjenek neki, a rögzítőn bálnahangok és utána egy sípszó hallható, ami szintén úgy hangzik, mint egy bálnahang. És kapnak egy képet is a bálnájukról. Ez itt tehát Randolph, és Randolph egy Nico nevű kisfiú bálnája. Nico volt az első gyermek, aki betelefonált. Most lejátszom Önöknek Nico üzenetének egy részletét. Ez volt az első üzenet Nicótól.
(Audio) Nico: Hello, this is Nico. I am your owner, Randolph. Hello. So this is the first time I can ever talk to you, and I might talk to you soon another day. Bye.
(Audio) Nico: Szia, Nico vagyok. Én vagyok a gazdád, Randolf. Szia. Nos, most beszélhetek veled először, és lehet, hogy valamelyik nap még hívlak, hamarosan! Szia!"
Mac Barnett: So Nico called back, like, an hour later. (Laughter) And here's another one of Nico's messages.
Mac Barnett: Nos Nico, úgy egy óra múlva, ismét telefonált. (Nevetés) És itt van egy másik üzenet Nicótól:
(Audio) Nico: Hello, Randolph, this is Nico. I haven't talked to you for a long time, but I talked to you on Saturday or Sunday, yeah, Saturday or Sunday, so now I'm calling you again to say hello and I wonder what you're doing right now, and I'm going to probably call you again tomorrow or today, so I'll talk to you later. Bye.
(Audio) Nico: "Szia Randolph, itt Nico beszél. Már régen nem beszéltünk, de szombaton vagy vasárnap hívtalak, igen, szombaton vagy vasárnap, úgyhogy most újra felhívtalak, hogy köszönjek neked, és kíváncsi vagyok, hogy mit csinálsz most. Valószínűleg hamarosan foglak hívni újra, holnap vagy ma, szóval beszélünk később. Szia!"
MB: So he did, he called back that day again. He's left over 25 messages for Randolph over four years. You find out all about him and the grandma that he loves and the grandma that he likes a little bit less — (Laughter) — and the crossword puzzles that he does, and this is — I'll play you one more message from Nico. This is the Christmas message from Nico.
MB: És így is tett, még aznap visszahívott. Nico több, mint 25 üzenetet hagyott Randolphnak 4 éven keresztül. Sok mindent elmondott magáról, a nagymamáról, akit nagyon szeret, és a nagymamáról, akit kicsit kevésbé szeret, (Nevetés) és beszélt arról, hogy éppen milyen keresztrejtvényt fejt, és íme, lejátszok még egy üzenetet Nicótól. Ez Nico karácsonyi üzenete.
[Beep] (Audio) Nico: Hello, Randolph, sorry I haven't talked to you in a long time. It's just that I've been so busy because school started, as you might not know, probably, since you're a whale, you don't know, and I'm calling you to just say, to wish you a merry Christmas. So have a nice Christmas, and bye-bye, Randolph. Goodbye. MB: I actually got Nico, I hadn't heard from in 18 months, and he just left a message two days ago. His voice is completely different, but he put his babysitter on the phone, and she was very nice to Randolph as well.
(Sípolás) (Audio) Nico: "Hallo, Randolph, sajnálom, hogy ilyen sokáig nem hívtalak. Nagyon elfoglalt voltam, mivel elkezdődött az iskola, és ahogy azt te valószínűleg nem tudod, talán — mivel te egy bálna vagy — nem tudod, és csak azért hívlak, hogy elmondjam, hogy boldog karácsonyt kívánjak neked! Szóval boldog karácsonyt, és szia Randolph! Viszlát!" MB: Nem hallottam Nicóról 18 hónapig de pont 2 nappal ezelőtt megint hagyott egy üzenetet. A hangja sokat változott, és átadta a telefont a bébiszitterének is, aki szintén nagyon kedves volt Randolphhoz. Mindenesetre Nico a legjobb olvasó, akit csak kívánhatok.
But Nico's the best reader I could hope for. I would want anyone I was writing for to be in that place emotionally with the things that I create. I feel lucky. Kids like Nico are the best readers, and they deserve the best stories we can give them.
Szeretném, ha minden olvasóm ilyen érzelmi kapcsolatba kerülne a történetekkel és a dolgokkal, amiket létrehozok. Szerencsésnek érzem magam. A legjobb közönséget az olyan gyerekek adják, mint Nico,
Thank you very much.
és ők megérdemlik a legjobb történeteket, amit csak adhatunk.
(Applause)
Nagyon köszönöm.