So a chip, a poet and a boy.
Egy chip, egy költő és egy fiú.
It's just about 20 years ago, June 1994, when Intel announced that there was a flaw at the core of their Pentium chip. Deep in the code of the SRT algorithm to calculate intermediate quotients necessary for iterative floating points of divisions -- I don't know what that means, but it's what it says on Wikipedia — there was a flaw and an error that meant that there was a certain probability that the result of the calculation would be an error, and the probability was one out of every 360 billion calculations. So Intel said your average spreadsheet would be flawed once every 27,000 years. They didn't think it was significant, but there was an outrage in the community. The community, the techies, said, this flaw has to be addressed. They were not going to stand by quietly as Intel gave them these chips. So there was a revolution across the world. People marched to demand -- okay, not really exactly like that — but they rose up and they demanded that Intel fix the flaw. And Intel set aside 475 million dollars to fund the replacement of millions of chips to fix the flaw. So billions of dollars in our society was spent to address a problem which would come once out of every 360 billion calculations.
20 évvel ezelőtt történt, 1994 júniusát írtuk, mikor is az Intel bejelentette, hogy hibás a a Pentium chip magja. Az SRT algoritmus kódjának mélyén, a lebegőpontos osztáshoz szükséges iterációban, a közbülső hányados számításakor -- nem tudom, ez mit jelent, de ezt írják a Wikipédián - volt egy hiba, ami az jelentette, hogy bizonyos valószínűséggel a számolás eredménye téves lehet, és ennek a valószínűsége egy a 360 milliárdhoz. Az Intel szerint az átlagos táblázatkezelőnk 27 000 évente egyszer tévedhetne. Nem gondolták, hogy ez jelentős lenne, de ez nagy felháborodást keltett a közösségben. A közösség, a számítógép guruk azt mondták, hogy a hibával foglalkozni kell. Nem fognak tétlenül állni csak azért, mert az Intel adta ki ezeket a chipeket. Így aztán forradalom lett belőle világszerte. Emberek azért meneteltek, hogy követeljék -- na jó, nem egészen ezen módon - de felszólaltak és követelték, hogy az Intel javítsa ki a hibát. És az Intel 475 millió dollárt tett félre, hogy finanszírozza több millió chip cseréjét, és ezzel kijavítsa a hibát. Így társadalmunkban dollár milliókat költöttek arra, hogy foglalkozzanak a problémával, amely 360 milliárd számításból egyszer fog előfordulni.
Number two, a poet. This is Martin Niemöller. You're familiar with his poetry. Around the height of the Nazi period, he started repeating the verse, "First they came for the communists, and I did nothing, did not speak out because I was not a communist. Then they came for the socialists. Then they came for the trade unions. Then they came for the Jews. And then they came for me. But there was no one left to speak for me." Now, Niemöller is offering a certain kind of insight. This is an insight at the core of intelligence. We could call it cluefulness. It's a certain kind of test: Can you recognize an underlying threat and respond? Can you save yourself or save your kind? Turns out ants are pretty good at this. Cows, not so much. So can you see the pattern? Can you see a pattern and then recognize and do something about it? Number two. Number three, a boy. This is my friend Aaron Swartz. He's Tim's friend. He's friends of many of you in this audience, and seven years ago, Aaron came to me with a question. It was just before I was going to give my first TED Talk. I was so proud. I was telling him about my talk, "Laws that choke creativity." And Aaron looked at me and was a little impatient, and he said, "So how are you ever going to solve the problems you're talking about? Copyright policy, Internet policy, how are you ever going to address those problems so long as there's this fundamental corruption in the way our government works?"
Másodszor, a költő. Ő Martin Niemöller. Talán ismerik költészetét. A náci korszak derekán kezdte ismételgetni ezt a verset "Először a kommunistákért jöttek és én nem tettem semmit nem szóltam, mert nem voltam kommunista. Aztán a szocialistákért. Utána pedig a szakszervezetekért. Eztán jöttek a zsidókért. És akkor jöttek értem. De már nem volt, aki tiltakozzék". Nos, Niemöller bizonyos fajta betekintést ajánl. Ez a betekintés az intelligencia magjába vezet. Hívhatjuk helyzetértékelő képességnek is. Ez egyfajta teszt: Föl tudjuk ismerni a valódi fenyegetést és tudunk reagálni rá? Meg tudjuk védeni magunkat és a hozzánk hasonlókat? Kiderült, a hangyák igen jók ebben. A birkák már kevésbé. Szóval, látjuk a mintát? Meglátjuk a mintát, fel tudjuk ismerni, és tudunk kezdeni vele valamit? Ez volt a második. A harmadik, a fiú. Ő az én barátom, Aaron Swartz. Ő Tim barátja. És barátja sokaknak az itt ülő közönségben, és hét évvel ezelőtt, Aaron egy kérdéssel fordult hozzám. Éppen az első TED előadásom előtt volt. Büszke voltam. A beszédemről diskuráltunk, "A jog elfojtja a kreativitást." Ekkor Aaron rám nézett, kicsit türelmetlen volt, és azt mondta, "Hogyan fogjuk valaha is megoldani azt a problémát, amiről beszélsz?" Szerzői jogi kérdések, Internet szabályozás -- hogy fogjuk valaha is megoldani azokat a problémákat mindaddig, amíg ilyen korrupt módon működik a kormányunk?"
So I was a little put off by this. He wasn't sharing in my celebration. And I said to him, "You know, Aaron, it's not my field, not my field."
Szóval, ezzel megzavart egy kicsit. Ő nem örült velem. Azt válaszoltam: " Tudod Aaron, ez nem az én területem, "
He said, "You mean as an academic, it's not your field?"
Mire ő: "Úgy érted, akadémikusként ez nem a te területed?"
I said, "Yeah, as an academic, it's not my field."
Azt válaszoltam: "Igen, akadémikusként nem az enyém."
He said, "What about as a citizen? As a citizen."
" És polgárként? Polgárként."
Now, this is the way Aaron was. He didn't tell. He asked questions. But his questions spoke as clearly as my four-year-old's hug. He was saying to me, "You've got to get a clue. You have got to get a clue, because there is a flaw at the core of the operating system of this democracy, and it's not a flaw every one out of 360 billion times our democracy tries to make a decision. It is every time, every single important issue. We've got to end the bovinity of this political society. We've got to adopt, it turns out, the word is fourmi-formatic attitude -- that's what the Internet tells me the word is -- the ant's appreciative attitude that gets us to recognize this flaw, save our kind and save our demos.
Aaron ilyen volt. Nem állított semmit. Csak kérdéseket tett föl. De az ő kérdései olyan tiszták voltak, mint a négy éves gyerekem ölelése. Azt mondta nekem: "Keresned kell egy kulcsot. Keresned kell egy kulcsot, mert hiba van a demokrácia működési rendszerének magjában, és ez nem olyan hiba, ami egyszer jön elő 360 milliárd alkalomból, amikor a demokráciánk próbál dönteni. Minden egyes alkalommal előjön, minden egyes fontos ügyben. Véget kell vessünk annak, hogy a társadalom birkák módjára viselkedjék . Fel kell vegyük a hangyák hozzáállását -- azt a hozzáállást, amit a hangyák viselkedésében nagyra értékelünk, ami rávezet a hiba felismerésére, megvédi a hozzánk hasonlókat, a társadalmat.
Now if you know Aaron Swartz, you know that we lost him just over a year ago. It was about six weeks before I gave my TED Talk, and I was so grateful to Chris that he asked me to give this TED Talk, not because I had the chance to talk to you, although that was great, but because it pulled me out of an extraordinary depression. I couldn't begin to describe the sadness. Because I had to focus. I had to focus on, what was I going to say to you? It saved me.
Aki hallott Aaron Swartzról, tudja, hogy elvesztettük őt alig több mint egy éve. Hat héttel azelőtt, hogy megtartottam a TED beszédemet, és nagyon hálás voltam Chrisnek, hogy fölkért erre a beszédre, nem azért, mert beszélhettem Önökhöz, bár ez is nagyszerű volt, hanem azért mert kirántott egy rendkívüli mély depresszióból. Nem kezdhettem el belemélyedni a szomorúságba. Mert koncentrálnom kellett. Koncentrálnom kellet arra, mit is akartam Önöknek mondani. Ez megmentett.
But after the buzz, the excitement, the power that comes from this community, I began to yearn for a less sterile, less academic way to address these issues, the issues that I was talking about. We'd begun to focus on New Hampshire as a target for this political movement, because the primary in New Hampshire is so incredibly important. It was a group called the New Hampshire Rebellion that was beginning to talk about, how would we make this issue of this corruption central in 2016? But it was another soul that caught my imagination, a woman named Doris Haddock, aka Granny D. On January 1, 1999, 15 years ago, at the age of 88, Granny D started a walk. She started in Los Angeles and began to walk to Washington, D.C. with a single sign on her chest that said, "campaign finance reform." Eighteen months later, at the age of 90, she arrived in Washington with hundreds following her, including many congressmen who had gotten in a car and driven out about a mile outside of the city to walk in with her. (Laughter)
De a hírverés, az izgalom és a közösségtől kapott erő után, kezdtem sóvárogni egy kevésbé steril, kevésbé akadémikus megoldási módért, az említett problémákra. New Hampshire-re koncentráltunk politikai mozgalmunk célpontjaként, mert a New Hampshire-i előválasztás hihetetlenül fontos. "New Hampshire-i Elégedetlenek" csoportja kezdett beszélni arról, hogy hogyan állíthatnánk a középpontba a korrupció problémáját 2016-ban. De volt még valaki, aki felkeltette a figyelmem, egy hölgy, Doris Haddock, alias Granny D. 1999-ben Január 1-jén, 15 évvel ezelőtt, a 88 éves Granny D egy sétára indult. Los Angelesből indult, és egészen Washington, D.C.-ig elsétált egy felirattal a mellén, amin az állt, "kampányfinanszírozási reform". 18 hónappal később, 90 évesen, Washingtonba érkezett, többszázadmagával, köztük kongresszusi tagokkal, akik kocsiba szálltak, és kb. egy mérföldnyire kimentek elé a városból, hogy vele együtt érkezzenek be. (Nevetés)
Now, I don't have 13 months to walk across the country. I've got three kids who hate to walk, and a wife who, it turns out, still hates when I'm not there for mysterious reasons, so this was not an option, but the question I asked, could we remix Granny D a bit? What about a walk not of 3,200 miles but of 185 miles across New Hampshire in January?
Nekem most nincs 13 hónapom hogy keresztül rójam az országot. Három gyerekem van, akik utálnak sétálni, és feleségem, akiről kiderült, valamilyen misztikus oknál fogva még mindig utálja, ha nem vagyok vele. Nincs hát ez a lehetőség, de feltettem magamnak a kérdést: Csinálhatnánk kicsit másképp, mint Granny D? Mondjuk nem 5,100 kilométert sétálnánk, hanem csak 300-at, New Hampshire-on keresztül januárban?
So on January 11, the anniversary of Aaron's death, we began a walk that ended on January 24th, the day that Granny D was born. A total of 200 people joined us across this walk, as we went from the very top to the very bottom of New Hampshire talking about this issue. And what was astonishing to me, something I completely did not expect to find, was the passion and anger that there was among everyone that we talked to about this issue. We had found in a poll that 96 percent of Americans believe it important to reduce the influence of money in politics. Now politicians and pundits tell you, there's nothing we can do about this issue, Americans don't care about it, but the reason for that is that 91 percent of Americans think there's nothing that can be done about this issue. And it's this gap between 96 and 91 that explains our politics of resignation. I mean, after all, at least 96 percent of us wish we could fly like Superman, but because at least 91 percent of us believe we can't, we don't leap off of tall buildings every time we have that urge. That's because we accept our limits, and so too with this reform. But when you give people the sense of hope, you begin to thaw that absolute sense of impossibility. As Harvey Milk said, if you give 'em hope, you give 'em a chance, a way to think about how this change is possible. Hope. And hope is the one thing that we, Aaron's friends, failed him with, because we let him lose that sense of hope. I loved that boy like I love my son. But we failed him. And I love my country, and I'm not going to fail that. I'm not going to fail that. That sense of hope, we're going to hold, and we're going to fight for, however impossible this battle looks.
Így hát január 11-én, Aaron halálának évfordulóján, egy sétára indultunk, amely január 24-én ért véget, Granny D születésnapján. Összesen 200 ember csatlakozott hozzánk, ahogy New Hampshire-on keresztül-kasul végigmentünk. és beszéltünk a problémáról. És ami meglepett, amire végképp nem számítottam, az a szenvedély és harag, ami mindenütt megvolt, ahol a témáról beszéltünk. Egy felmérésben azt találtuk, hogy az amerikaik 96%-a gondolja fontosnak csökkenteni a pénz befolyását a politikában. Nos, a politikusok és a tudósok azt mondják, nem tehetünk semmit ezzel kapcsolatban, az amerikaiakat ez nem érdekli, de ennek az az oka, hogy az amerikaiak 91%-a azt gondolja, hogy nincs semmi, amit tenni lehetne ezzel kapcsolatban. És ez a rés a 96 és 91 között magyarázza beletörődő hozzáállásunkat. Elvégre, ha legalább 96% közölünk szeretné, hogy úgy tudjon repülni, mint Superman, de legalább 91%-unk úgy gondolja, hogy nem tud, nem ugrunk le magas épületekről, csak azért, mert erre vágyunk. Ez azért van, mert elfogadjuk korlátainkat és így van ez ezzel a reformmal is. De ha reményt adunk az embereknek, kezdjük feloldani bennük a teljes lehetetlenség érzését. Ahogyan Harvey Milk mondta: Ha reményt adtok nekik, akkor esélyt adtok, egy lehetőséget arról gondolkodni, hogy hogyan lehetséges a változás. Remény. És a remény az, amiben mi, Aaron barátai elbuktunk vele kapcsolatban, mert hagytuk hogy elveszítse a reményt. Szerettem ezt a kölyköt, akárcsak a fiamat. De magára hagytuk. És én szeretem a hazám, és nem fogom azt hagyni. Nem fogom hagyni azt. A remény érzetét megtartjuk, és harcolunk érte, bármennyire is esélytelennek látszik ez a csata.
What's next? Well, we started with this march with 200 people, and next year, there will be 1,000 on different routes that march in the month of January and meet in Concord to celebrate this cause, and then in 2016, before the primary, there will be 10,000 who march across that state, meeting in Concord to celebrate this cause. And as we have marched, people around the country have begun to say, "Can we do the same thing in our state?" So we've started a platform called G.D. Walkers, that is, Granny D walkers, and Granny D walkers across the country will be marching for this reform. Number one. Number two, on this march, one of the founders of Thunderclap, David Cascino, was with us, and he said, "Well what can we do?" And so they developed a platform, which we are announcing today, that allows us to pull together voters who are committed to this idea of reform. Regardless of where you are, in New Hampshire or outside of New Hampshire, you can sign up and directly be informed where the candidates are on this issue so you can decide who to vote for as a function of which is going to make this possibility real. And then finally number three, the hardest. We're in the age of the Super PAC. Indeed yesterday, Merriam announced that Merriam-Webster will have Super PAC as a word. It is now an official word in the dictionary. So on May 1, aka May Day, we're going to try an experiment. We're going to try a launching of what we can think of as a Super PAC to end all Super PACs. And the basic way this works is this. For the last year, we have been working with analysts and political experts to calculate, how much would it cost to win enough votes in the United States Congress to make fundamental reform possible? What is that number? Half a billion? A billion? What is that number? And then whatever that number is, we are going to kickstart, sort of, because you can't use KickStarter for political work, but anyway, kickstart, sort of, first a bottom-up campaign where people will make small dollar commitments contingent on reaching very ambitious goals, and when those goals have been reached, we will turn to the large dollar contributors, to get them to contribute to make it possible for us to run the kind of Super PAC necessary to win this issue, to change the way money influences politics, so that on November 8, which I discovered yesterday is the day that Aaron would have been 30 years old, on November 8, we will celebrate 218 representatives in the House and 60 Senators in the United States Senate who have committed to this idea of fundamental reform.
És mi következő lépés? Nos, 200 emberrel kezdtük a felvonulást, a következő évben 1000-en lesznek, akik különböző útvonalakat járnak be januárban, és egy találkozót szentelünk az ügynek a Concordban, és aztán 2016- ban, az előválasztás előtt 10 000-en lesznek, akik bejárják az államot, és találkoznak Concordban, hogy ünnepeljük az ügyet. És ahogyan meneteltünk, emberek országszerte kezdték mondogatni :"Mi is megtudnánk tenni ezt nálunk?" Így hát elinditottunk a G.D. Sétálóknak nevezett platformot, és a Granny D. Sétálók országszerte menetelni fognak a reformok érdekében. Először. Másodszor, ezen a menetelésen, a Thunderclap alapítói közül David Casino velünk volt, és azt mondta: "Nos mit is tehetünk mi?" És előrukkolt egy platformmal, amit ma jelentünk be, ami lehetővé teszi számunkra, hogy összeszedjük azokat a szavazókat, akik számára fontos ez a reform. Függetlenül attól, hogy New Hampshireben, vagy másutt él valaki, feliratkozhat, és közvetlenül tájékozódhat a jelöltek álláspontjáról a témával kapcsolatban, így aztán el tudja dönteni, kire szavazzon, annak függvényében, hogy ki fogja ezt a lehetőséget valóra váltani. És végül harmadszor, a legnehezebb. Abban a korban élünk, amikor cégek, szervezetek korlátok nélkül támogathatnak politikai kampányokat. Már külön szó is van rá, amit a Merriam-Webster szótár felvett hivatalosan: Super PAC. Így május 1-jén egy kísérletet teszünk. Megpróbáljuk beindítani a közös gondolkodást a Super PAC-ról, hogy végleg felszámoljuk. És ez az a mód, ahogyan ez alapvetően működik. Egészen a legutóbbi évig azon dolgoztunk elemzőkkel és politikai szakértőkkel, hogy kiszámoljuk, mennyibe kerülne elég szavatot szerezni a Kongresszusban, hogy az alapvető reformok lehetségessé váljanak. Mi ez a szám? Fél milliárd? Egy milliárd? Mi lehet ez a szám? És bármi legyen is ez a szám, beindítunk valamit, először egy egy alulról felfelé terjedő kampányt, ahol az emberek kis összegeket ajánlanak fel olyan célok érdekében, ami eltökéltségüket mutatja, és ha azokat a célokat elértük, a nagy adományozókhoz fordulunk, hogy rávegyük őket, tegyék lehetővé számunkra, hogy működtessünk egy amolyan Super PAC -ot, hogy megnyerjük ezt meccset, hogy változtassunk a pénz befolyásán a politikára. Tehát november 8.-án -- erre tegnap jöttem rá -- aznap lenne Aaron 30 éves, november 8.-án, 218 képviselőt köszöntünk a Házban és 60 szenátort az Egyesült Államok Szenátusában, akik elkötelezték magukat az alapvető reformok gondolata mellett.
So last night, we heard about wishes. Here's my wish. May one. May the ideals of one boy unite one nation behind one critical idea that we are one people, we are the people who were promised a government, a government that was promised to be dependent upon the people alone, the people, who, as Madison told us, meant not the rich more than the poor. May one. And then may you, may you join this movement, not because you're a politician, not because you're an expert, not because this is your field, but because if you are, you are a citizen. Aaron asked me that. Now I've asked you.
Előző este a kívánságokról volt szó. Itt az én kívánságom. Május elseje. Egy fiú elvei egyesíthetik a nemzetet egy eszme nevében: egy nép vagyunk, mi vagyunk azok, akiknek ígértek egy kormányt, egy olyan kormányt, amiről azt mondták, hogy csak és kizárólag az emberektől függ, azoktól, akik -- ahogyan Madison mondta -- szegények és gazdagok egyaránt lehetnek. Május elseje. És ha tehetik, csatlakozzanak a mozgalomhoz, nem azért, mert politikusok, nem azért, mert szakértők, nem azért, mert az Önök területe lenne, hanem azért, mert állampolgárok, ha annak érzik magukat. Aaron ezt kérte tőlem, Én pedig ezt kérem Önöktől.
Thank you very much.
Nagyon köszönöm.
(Applause)
(Taps)